Tulajdonképpen elég jó vagyok: 3 nap leforgása alatt egyszer elköltöztem otthonról, aztán meg vissza. Természetesen nem hazudtoltam meg önmagam: 5 táskával, ebből 1 volt ruha, a többi kaja, edény, fényképezős kellék, kiegészítő. (Hogy a böhömnagy deszkáimat, és a fűszernövényeket már ne is említsem.)
Van ugyanis egy nyaralónk a Velencei-tó mellett. Nem az a húdenagy valami, de igazán bájos, és nem mellesleg van kert meg minden. Imádom.
Kicsit sajátnak is tekintem, néha az az érzésem. Talán ez okozza a vágyat már a második tavasszal, hogy ott éljek. Egyedül, önállóan.
Idáig teljesen oké is a dolog. A problémák ott kezdődnek, hogy nincsen internet. Illetve lehetne szerezni, csak a gépemen szinte semmi sem fut, hála a Linuxnak. (Állandóan szívok miatta. Pl. 3 hónapja letöltöttem a 11-es verzióját, mivel annyira kínálgatta. Azóta nincsen adobe flashplayerem, vagyis semmilyen videót nem tudok megnézni. Ennek ellenére fel sem merül, hogy lecseréljem. Már úgy megszoktam, és amúgy is...szeretem :).) Elméletben mondjuk apa tudna valamit szerezni, csak ahhoz hosszú időre meg kéne válnom a gépezettől. Szóval szívás az egész.
DE ami kiütötte a biztosítékot, az a sütő. Hogy nem tudok normálisat sütni. Tavaly valamiért sikerült, de most... Még péntek este bepróbálkoztam egy egyszerű kevert tésztával (még csak nem is valami érzékeny piskótával), és szörnyű lett. Megsült, de kellett bűvészkednem a fokokkal, meg funkciókal. Utána meg a késsel, mikor a sötétbarna széleket kaparásztam.
Kész, vége, nem fogom bírni.
Hazamegyek.
Ráérek itt lenni később is.
Azért nem távoztam üres kézzel.
Kigazoltam a veteményesparcellámat, amit jó vastagon tyúkhúr borított. Az első 3 perc után beköltözött a fejembe a gondolat, hogy milyen pazarlás, hogy kidobom ezt a sok zöldet, mikor meg is lehetne enni.
És valóban. Mert finom. Illetve...van egy sajátos íze. Nekem egészen tetszik, bár nyersen nem vagyok képes megenni, mivel hiába rágom hosszú ideig, egyszerűen nem akar "elfogyni". Miközben szenvedtem rajta, az járt a fejemben, hogy ilyen érzés lehet kérődző tehénnek lenni.
Azonban sütve egészen korrekt. Bocsánat, éppen csak pirítva. Dimenziókat emel rajta.
Hozzávalók 1 személyre:
Van ugyanis egy nyaralónk a Velencei-tó mellett. Nem az a húdenagy valami, de igazán bájos, és nem mellesleg van kert meg minden. Imádom.
Kicsit sajátnak is tekintem, néha az az érzésem. Talán ez okozza a vágyat már a második tavasszal, hogy ott éljek. Egyedül, önállóan.
Idáig teljesen oké is a dolog. A problémák ott kezdődnek, hogy nincsen internet. Illetve lehetne szerezni, csak a gépemen szinte semmi sem fut, hála a Linuxnak. (Állandóan szívok miatta. Pl. 3 hónapja letöltöttem a 11-es verzióját, mivel annyira kínálgatta. Azóta nincsen adobe flashplayerem, vagyis semmilyen videót nem tudok megnézni. Ennek ellenére fel sem merül, hogy lecseréljem. Már úgy megszoktam, és amúgy is...szeretem :).) Elméletben mondjuk apa tudna valamit szerezni, csak ahhoz hosszú időre meg kéne válnom a gépezettől. Szóval szívás az egész.
DE ami kiütötte a biztosítékot, az a sütő. Hogy nem tudok normálisat sütni. Tavaly valamiért sikerült, de most... Még péntek este bepróbálkoztam egy egyszerű kevert tésztával (még csak nem is valami érzékeny piskótával), és szörnyű lett. Megsült, de kellett bűvészkednem a fokokkal, meg funkciókal. Utána meg a késsel, mikor a sötétbarna széleket kaparásztam.
Kész, vége, nem fogom bírni.
Hazamegyek.
Ráérek itt lenni később is.
Azért nem távoztam üres kézzel.
Kigazoltam a veteményesparcellámat, amit jó vastagon tyúkhúr borított. Az első 3 perc után beköltözött a fejembe a gondolat, hogy milyen pazarlás, hogy kidobom ezt a sok zöldet, mikor meg is lehetne enni.
És valóban. Mert finom. Illetve...van egy sajátos íze. Nekem egészen tetszik, bár nyersen nem vagyok képes megenni, mivel hiába rágom hosszú ideig, egyszerűen nem akar "elfogyni". Miközben szenvedtem rajta, az járt a fejemben, hogy ilyen érzés lehet kérődző tehénnek lenni.
Azonban sütve egészen korrekt. Bocsánat, éppen csak pirítva. Dimenziókat emel rajta.
Meleg tyúkhúrsaláta szójakockával
3 nagy marék tyúkhúr (érdemes átbogarászni, hogy csak a legfrissebb hajtások maradjanak)
2,5 dkg főtt tönkölybúza
1 marék szójakocka beáztatva
1 nagyobb répa
1 vöröshagyma
só, bors, fehér mustármag
olívaolaj
ízlés szerint feta
Az olívaolajat felmelegítjük, és elkezdjük benne pirítani a nagyon apróra vágott vöröshagymát. Néhány perc utána hozzáadjuk a vékony répakarikákat, és a szójakockákat is. Addig sütjük, míg egy szép halvány aranybarna színt nem kap a tofu. Ekkor belekeverjük a tönkölybúzát, és a jól megmosott ujjnyi hosszúra tépkedett tyúkhúrt is. Hogy innentől meddig pirítjuk az már opcionális, én azt szeretem, ha már kissé elkezdenek összeállni a szálak, és elveszti a fényes világoszöld színét.
Tálaláskor sózzuk, borsozzuk, illetve én az első alkalommal morzsoltam a tetejére még egy kevés fetát is, nem állt rosszul neki!