péntek

céklás krémsajtos fagyi mákkal, alma és avokádószeletek, pirított kókuszchips
beetroot cream cheese ice cream with poppy seed, apple and avocado slices, coconut chips

Színeket-színeket-színeket! És ami még hirtelen eszembe jutott: szeretnétek rövid receptleírásokat? 

az egyáltalán nem réteges scone

Nem szeretem a kategorizálást, de a lelkem egy részének szüksége van rá.
Látnom kell az átléphető határokat, a mozgást korlátozó kereteket. Szabályokat, amiket be lehet tartani, elveket, amikhez lehet alkamazkodni.

Ellentmondás az egész.
Frusztrál, hogy meg van kötve a kezem, de a saját ujjaimmal húzom szorosra a csomót.
Egy újabb dolog, amin dolgozhatok.


Az itteni létemmel is voltak kétségeim.
Kezdve azzal, hogy egyáltalán milyen kategóriájú blogot is írok, milyen arányban "szabad" tartani a kép-recept-személyes írás arányát, illetve az utóbbit: hogy egyáltalán megtartsam-e.
Be kell vallanom, visszaolvastam, és megijesztett. Ugyan én magam írtam, megdöbbentett ez a mennyiségű kételkedés, és... ne szépítsük na: negativitás. Nekem, akit részletekben ér, és közben megélem a jó dolgokat is, fel sem tűnt. Az életem része, pont.
De nem ez az életem. Nem csak ez.
Rengeteg szuper és inspiráló pillanat van a világomban. Rengeteg.
Nem írok róla, mert... nem. Nem jön a késztetés. Átélem, elraktározom, de nem hagy maga után kikívánkozó nyomot.

A nehéz pillanatok - na azok hagynak. Talán másuk nincs is.
Acélfogaikkal belemarnak a lelkembe, és ledöntik a fejemben felépített álomvár egy tornyát. Azét  várét, ami abban segít, hogy ne őröljön fel a világnak az ehhez hasonló része. 

Ehhez kell a blog.

Mintha arra a rövid időszakra kívül kerülnék a testemből, és az ujjaim maguktól mozognának. Mintha a leírt szavakkal a rossz érzések is elhagynák a testemet. Mintha ez megoldást jelentene.


És tudjátok mit? Jelent.
Nem fogom megváltani vele a világot, de magamat megmenthetem. Megmenthetem attól, hogy beszippantson, és olyanná váljak, mint azok, akik ezt a rendszert fenntartják.





A világ rendbehozatala majd ezután következik.

Gyönyörű, több rétegre szétomló scone-t sütni... hát, rajta van a bakancslistámon.
Egyenlőre viszont: képtelen vagyok. Sohasem lesz ugyanolyan, mint a képen. Ami nem meglepő, ha őszintén beismerem, hogy tulajdonképpen mindig változtatok valamin, ám annál inkább furcsa, ha tényleg követem a leírást.

Ezt a receptet azért osztom meg veletek mégis, mert ugyan "leveles" nem lett a tészta, annyira  fantasztikusan könnyű az állaga, hogy akarva sem csinálhattam volna jobbat.



Hozzávalók 6 nagy darabhoz:
1,5 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 nagy teáskanál szódabikarbóna
1 mokkáskanál só
55 g hideg vaj
1/2 csésze natúr joghurt
1/2 csésze kókusztej

Az elkészítés folyamata igen egyszerű.
Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, sót, szódabikarbónát, egy másik kicsiben pedig a joghurtot és a kókusztejet. A hűtőhideg vajat vágjuk kis kockákra és egy kézi habverő segítségével dolgozzuk össze a lisztes keverékkel. Ne elmorzsoljuk - maradjanak darabok, inkább hozzávetőlegesen oszlassuk szét.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
A joghurtos masszát egy spatula segítségével forgassuk össze a liszttel - de itt is a hanyagságon van a hangsúly, a legrosszabb, amit tehetünk, ha túlkeverjük. Egy szinte kanalazható masszát fogunk kapni, ne lepődjünk meg.
Liszttezzünk meg bőven egy deszkát, lapátoljuk rá a masszát, szórjuk meg a tetejét is, és óvatosan próbáljunk belőle magas téglalapot formázni. (Érdemes a kezünkre is tenni egy kevés lisztet.) Fogjunk egy nagy (lisztbe mártott) kést, és vágjuk fel 6 egyenlő részre.
Tortalapát segítségével óvatosan tegyük át egy sütőpapíros tepsibe, kenjük meg a tetejét kókusztejjel, és süssük, amíg aranybarna nem lesz, illetve a beleszúrt fogpiszkáló tisztán jön ki. (Ne tévesszen meg senkit, hogy milyen puha az állaga.)

történet egy létező mesevilágról

Elindultam hazafelé a vasútállomásról. 

Nézegettem a házakat, az embereket, furcsán éreztem magam. Minden… olyan idegennek tűnt. Valótlannak. 

A házak, az utak, az emberek.

Mintha a realitásból hirtelen belecsöppentem volna egy igazából nem is létező világba.

Sétáltam tovább. Hazafelé tartottam, de mégis... olyan volt, mintha távolodnék.

Hol vannak a fák? A természet? Ezekkel a zsebkendőnyi kis füves beállókkal szúrják ki a szemüket az emberek? A saját szemüket?!

Nevetnem kellett. 

Eszembe jutott a végeláthatatlan napraforgómező. A az egymás felett ágaskodó mezei virágok. A domb tetején elterülő rét, ahonnan be lehet látni az egész környéket. A színes miniszilvákat rejtő bozót. A ház mögött álló hatalmas faeperfák. A közösen eltöltött reggelik. A csendes, világmegváltó beszélgetések a varrógép egyenletes surrogása mellett. 

Az időtlen idő.

Ha meg akarnám próbálni leírni a leírhatatlant, azt hiszem így jellemzném Kisnyalkát.

Egy kis szelet a szabadságból. Az életből. Abból, amilyennek az életnek valójában kéne lennie.

Colette ezt úgy fogalmazta meg: "akit Nyalka egyszer megérint, az soha többé nem szabadul”.

Igaza volt. Ebben is.

Tudhat valamit. Elvégre mi mással lehetne magyarázni, hogy bármibe rántott bele eddig, mindenhol ottragadtam?!

Ottjártunkkor ugyan a miniszilvák még csak érőben voltak, a terebélyes faeperfákról már rengetegt érett feketéslila kukacot lehetett szüretelni. Nagyon szeretem ezt a gyümölcsöt (annak ellenére, hogy az édességen kívül különösebb íze nincsen neki), de az biztos, hogy  leszedés után gyorsan fel kell dolgozni, mert könyen romlik!
Ebből készült a következő, rendkívül egyszerű, és finom granola is. Természetesen a "recept" egyik eleme sem kőbe vésett szabály, bátran változtatható a magok aránya, hogy milyen gyümölcsöt használunk, illetve az is, hogy mivel rétegezzük az ételt: el tudom képzelni akár karakteresebb ízű joghurttal (esetleg kecske?), vagy valamilyen magkrémmel is (például itt van ez a diós banános).



Faepres nyers granolás joghurtparfé

Hozzávalók 3-4 személynek:
1/2 csésze vegyes mag (nálam napraforgó, mandula, kesudió és tökmag)
1/4 csésze nagyszemű, húsos mazsola
víz az áztatáshoz
2 csipetnyi só, fahéj, gyömbér
a rétegezéshez: joghurt, friss faeper

Este a magokat és a mazsolát áztassuk be annyi vízbe, hogy ellepje, majd hagyjuk állni éjszakára. Reggel öntsük le róla a maradékot, és késes robotgépben aprítsuk durvára a fűszerekkel. Hűtőben, egy lezárt üvegben több napig eltartható.
a parfé elkészítéséhez rétegezzük a faeperrel és a joghurttal, de szerintem ezt érdemes csak közvetlenül a fogyasztás előtt összeálltani.


Az ötlet a the first mess blogról.

epres-sajttortás joghurtos fagyi

Nem szeretem a langyos vizet.

A nem tudomokat. 

Azokat az embereket akiknek nincsen véleményük. Vagyis akik nem vállalják fel.

A kamaszkori énem érzéseit nagyjából így lehetett volna összefoglalni.

Szerencsére azonban növünk, idősödünk és ilyen módon nekem is sikerült megtanulnom, hogy attól, hogy valakinek véleménye van, nem kell feltétlenül ki is mondani. Nem mindenáron. Mindenkin átgázolva.

Hogy van az a helyzet, amikor jobb hallgatni.

Fekete, fehér.

Ebben a szellemben éltem le az egész kamaszkoromat. A lázadás része volt. Nem teoretikusan ellent mondtam másoknak, csak nem ismertem a kompromisszumot. Hogy sokszor előrébb visz, mint az igazságunkba való görcsös kapaszkodás.

Nem mondom, hogy kinőttem. 

Valahol a személyiségem része, mindig az is marad.

Például hiába szeretném beosztani az energiáimat, sohasem sikerül. Bizonyos időszakokban eszméletlenül pörgök, a másikban viszont gyenge takaréklángnál többet képtelen vagyok kihozni magamból. 

De van, amit tudok változtatni. 

A gondolataimon, Hogy a fekete-fehér mellett árnyalatokat is lássak.

A viselkedésemen. Hogy nem csak kedves és undok lehetek.

Nem könnyű. Nem megy egyik napról a másikra, és akarni is kell, de meg lehet csinálni. 

Meg lehet változni.Próbálok jó lenni.

Úgy élni, hogy azt mondhassam, nem csinálnám máshogy. Még akkor sem, ha ez az élet nem feltétlenül egyenlő azzal, amitől boldog leszek. 

Régen harcoltam ellene. Mindent és mindenkit irányítani akartam, mert azt hittem, hogy úgy jó lesz. Hogy lehet jó.

Már nem teszem. 

Nem feladtam, egyszerűen csak nincs értelme. Mindenkinek más lapokat osztottak. Más feladatot kell elvégeznünk. Azt, amit nekünk szántak, és nem azt, amit mi választunk. 

Azt hiszem ezt hívjuk Sorsnak. Előre elrendelésnek.

Ez ellen harcolni pedig olyan, mint árral szemben úszni. Lehet, de felesleges.

Őszintén hiszem, hogy mindenkinek van egy kijelölt útja. Ami csak az övé. Amiről ha le is tér ugyan, valami visszavezeti. Vissza kell, hogy vezesse. 

Azt kell végigjárnunk. 

Tudom, hogy nincsen meleg, hogy éjszakára be kell csuknom az ablakot, ha nem szeretnék másnap reggelre kifázott vesével ébredni, és naptej helyett legszívesebben én is inkább esernyőt vinnék magammal. De nyár van. Akkor is. 

Ha nyár, akkor pedig fagyi. És friss gyümölcsök minden mennyiségben.

Ez a kis gyönyörűség életem első főzött tojásos próbálkozása, de azt kell, hogy mondjam, meggyőzött. A kanalazás közben fel-felbukkanó keksz és eperdarabok, a joghurt és méz illatának békés keveredése... szerintem próbáljátok ki.



Hozzávalók 1 kisebb fémbödönnyi fagyihoz:
1 csésze tej
3/4 csésze tejszín
3 tojássárgája
2 csipetnyi só
1,5 csésze nagyon sűrű, krémes joghurt
3 (vagy 4) jó nagy evőkanál méz

1,5 csésze sült eper
70 g darabokra vágott zabos keksz

A tejet és tejszínt alacsony lángon kezdjük el melegíteni, majd ha már a kezünket fölé téve melegnek érezzük, egyesével keverjük bele a tojássárgákat. Folyamatos kevergetés mellett sűrítsük be, adjuk hozzá a sót, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Ezt a részt célszerű este csinálni.)
A mézet és joghurtot jól dolgozzuk össze a kihűlt alappal, és tegyük fagyigépbe, vagy a fagyasztóban néhány átkeverés mellett fagyasszuk ki.

Készítsünk elő egy edényt, amibe rétegezni fogjuk. Alulra kerüljön a fagyialap, rá a sült eper / eperlekvár, arra pedig a keksz. Érdemes minél több réteget csinálni, hogy a végeredmény a kanalazáskor szép márványos legyen, nekem 4 sikerült - illetve a legfelső kekszmorzsa tetejére is jutott egy kevés fagyi. Tegyük be a fagyasztóba, hogy összedermedjen.


A recept alapját a Sproted Kitchen joghurtfagyija adta.

Répás-narancsos Bircher müzli

Nagyjából azóta próbálok munkát találni, mióta hazajöttem Hollandiából. 

Sőt. Már onnan is próbáltam. 

 De nem aggódtam.

Fel sem merült bennem, hogy ez probléma lehet. Hogy majd pont én nem találok, akinek előzőleg is hogy összejött. 

Na igen. Előzőleg.

Az első hónap eltelte után kezdett derengeni, hogy mekkora tévedésben vagyok a magyar munkaerőpiac és a saját pozícióm megítélésével kapcsolatban. Hogy mennyire nem az előző alkalom volt az általános szituáció.

Hanem ez. 

Az elküldött önéletrajzok és válaszra sem méltatott jelentkezések tömkelege. Az irreális elvárások és szégyenletesen alacsony fizetések.

Gyalázat.

De nem adtam fel.

Volt egy olyan kényszerképzetem, hogy nekem mindenáron dolgoznom kell. Valamit.

 Bármit.

Azt akartam, hogy ugyanúgy el kelljen indulnom otthonról valahova reggelente, mint a társadalom többi tagjának.

Már takarítói munkákat is nézegettem. Minden olyant, amiről úgy éreztem, hogy  meg van az esélye, hogy nem hagynám ott az első nap után, és ígéretesebb fizetéssel kecsegtetett. 

Pedig ez nem a pénzről szólt.

Illetve azt is mondhatjuk, hogy a pénzen kívül nagyjából mindenről. De ennek ellenére van bennem egy bizonyos lélektani határ, ami alatt egyszerűen nem vagyok hajlandó csinálni semmit sem. Mert annál már nagyjából már azzal is többet érek, ha otthon ülök a fenekemen.

Apa volt az, aki minden alkalommal amikor beszámoltam neki a legújabb próbálkozásaimról, csak rázta a fejét. Hogy tartsam már magam többre. 

Akkor csak ráztam a fejem, és azt gondoltam, hogy bárcsak.

Hogy bárcsak gondolkodhatnék így. Hogy bárcsak tudnék így gondolkodni.

Az agyamban azonban csak egyetlen dolog zakatolt: az, hogy csinálnom kell valami értelmeset. 

Valami hasznosat. 

Valamit, ami keretet ad a napjaimnak. 

Valamit, amivel el tudom foglalni magam.

Muszáj.

Mert képtelen vagyok elfoglalni magam. 

Nevetségesen hangzik, de nem tudom kitölteni a szabadidőmet. Képtelen vagyok. Arra van szükségem, hogy mások megmondják mit csináljak. Hogy megtöltsék tartalommal.

Próbálkoztam tovább.

Közben a hetek egyre csak teltek, én pedig arra eszméltem rá, hogy tulajdonképpen nem is érzem magam olyan rosszul a semmittevésben. Hogy az, amitől annyira féltem, talán mégsem olyan ijesztő. 

Hogy mégis tudok rendelkezni a saját időmmel.

Itt tartok most.

Nem adtam fel, néha még most is elküldök egy-egy jelentkezést, de kizárólag azokra a hirdetésekre, amiket szívesen csinálnék.

De már nem menekülök.

Eldöntöttem, hogy szembenézek magammal. Lehet, hogy ez a néhány hónap üresjárat azért kell, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Hogy megteremtsem az életem.

A végére pedig megosztanám veletek a néhány kedvenc, és sajnos igen tipikus hirdetésszöveget. Volt ugyanis egy rövid időszak, amikor feltett szándékom volt, hogy magántitkárnőként fogok elhelyezkedni (ne kérdezzétek miért), akkor akadtam rá ezekre a gyöngyszemekre. 

És ez csak a jéghegy csúcsa. Van még több, és lejjebb is. De úgy tűnik ilyen ez a popszakma.

"Menedzser asszisztens állás betöltésére keresek jól kommunikáló, önállóan dolgozni képes, kifejezetten csinos és minden lehetőségre nyitott hölgyet.
Feladata a menedzser munkájának hatékony segítése, adatok feldolgozása, ügyfelek fogadása."

"Fiatal egyedülálló csinos hölgyet keresek asszisztensi és titkárnöi munkakörbe.
Feladatok: Telefonhívások fogadása, vállalati levelek rendszerezése, időpont egyeztetés, kíséret üzleti utakra és konferenciákra.
Elvárások: felhasználói szintű számítógépes ismeret, jó megjelenés, odaadó hozzáállas.
8-órás bejelentett teljes állású munka.
Fizetése meghaladhatja a 350000 Ft-ot.
A jelentkezéshez küldje el önéletrajzát valamint több egész alakos és egy arcképet."

"Nagyon dekorativ, szép arcú, fiatal, vékony alkatú kísérő-asszisztenst keresek személykiséretre, titkárnői és ügyintézői feladatok ellátására. Az ajánlat lehet főállás vagy másodállás is akár! Kiemelt bérezést és egyéb juttatásokat, bejelentést, garantálok. Jelentkezni itt lehet egész alakos, arcképes fotóval vagy üzenet váltás után mailban!"

"Pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója mellé keresünk, fiatal attraktív megjelenésű,bevállalós hölgyet. A munkavégzés során számítunk a jelentkező teljes diszkréciójára. Igazgató Úr üzleti megbeszéléseihez havi kb 4 alkalommal keresünk munkaerőt, aki Mindenben a segítségére van. Egész alakos fényképes önéletrajzot kérünk. Fizetés megbeszélés szerint."

  - A recept a híres, állítólag nemcsak hiperegészséges, de egyben a legoptimálisabb reggelinek is kikiáltott Bircher müzli egy változata, almaalap helyett répával. Ha nagyon sok időnk lenne, akár elkészíthetjük hozzá a fenti receptben szereplő diós banánkrémet is. - 


Hozzávalók 2 személynek:
70 g zabpehely
3 evőkanál lenmaghús
csipetnyi só
45 g mazsola
1 zsenge répa finomra reszelve
2 narancs kifacsart leve (és a maradék húsa)
1/2 csésze joghurt
1 teáskanál vaníliapor

Keverjük össze a zabpelyhet, lenmaghúst, sót, mazsolát és a reszelt répát.
Facsarjuk ki egy narancs levét, majd adjuk a száraz keverékhez a joghurttal együtt.
Ízesítsük a vaníliaporral, majd tegyük egy nagy befőttesüvegbe, és hagyjuk állni legalább egy éjszakán keresztül. 

Fogyasztás előtt kanalazzuk egy részét egy tálkába, majd tegyünk rá banánkarikákat, eperdarabokat (vagy málnát, áfonyát, bármit csak bogyós legyen ;) és szórjuk meg pirított mogyoróval.


A recept a Tucker oldalról.

Ingredients for 2:
70 g rolled oats
3 tbsp ground linseed
pinch of salt
45 g raisins
finely shredded young carrot 
juice of 2 big orange
1/2 c yoghurt
1 tsp vanilla powder

Mix the rolled oats, linseed, salt, raisin and shredded carrot.
Squeeze a big orange then add the juice and the yoghurt to the dry mixture.
At the end season with the vanilla and transfer into a big jar. Let it stir during the night.
Serve it with banana circles, strawberry pieces (or with any type of berry) and toasted peanuts.

Reggeli kényeztetés: sütőtökös - quinoás kenyér és sütőtökös mézes joghurtfagyi

Néha azt gondolom nem vagyok normális.
Kitalálok valamit, és hiába szólnak ellene teljesen valódi, és általam is belátott észérvek, egyszerűen képtelen vagyok lemondani róla. Ezen morfondíroztam miközben leráncigáltam a már ekkor is igen súlyos bőröndömet a Velencéig kerek 50 percet késett vonatról, és akkor is, amikor a bokáig érő túrabakancsomban a majdnem térdig érő hóban baktattam a nyaraló felé egy félig meddig pislákoló utcai lámpa fényénél. Aztán amikor végre sikerült bejutnom a házba, és azt vettem észre, hogy az ujjaim kékes színben játszanak, mozgatni pedig már egyáltalán nem tudom őket, besétáltam a fürdőbe, és a tükröbe nézve hangosan feltettem a kérdést: "Megérte?"

Rosszul állok hozzá.
Ez egy kaland, én pedig egy felfedező vagyok. Azok is így érezhetik magukat. Küzdök az elemekkel, a nehéz csomagokkal, a vízhiánnyal. Sajnos elfelejtettem vizet csomagolni.

És mindezt egy fagyigépért.
Egy FAGYIGÉPÉRT!!!
TÉLEN!!!!


Ennek ellenére teljesen normálisnak gondolom magam. Hiszen semmi egyéb nem történt, minthogy rákattantam a fagyizásra. Tiszta szívemből. Engem nem érintett olyan mélyen, amikor tudatosult a tény, apát már jobban. Illetve ez túlzás, de a lényeg, hogy nem értette. "Miért nem nyáron? Hiszen akkor van a sok friss gyümölcs..." Hát pont ez az. Akkor minek egyek fagyit?
Meg különben is, most kívánom. Bár ezzel legalább nem estem messze a "fámtól", mert anya és apa is előszeretettel vásárol ilyentájt egy-egy doboz jégkrémet.

És így, hogy már a gép is a kezemben van... készüljetek a fagyidömpingre!
Míg meg nem unom. :)

Sütőtökös quinoás kenyér
minimális változtatásokkal: second renaissance-ről
-Kipróbáltam már amarántliszttel, kevesebb sütőtökpürével, fahéjas ízvilágban, de az összes változat közül nekem ez ízlett a legjobban-



20 dkg sütőtökpüré
3 dkg vaj (2 evőkanál)
2 evőkanál nyírfacukor
1 evőkanál méz
70 ml rizstej 
1 tojás

100 ml rozsliszt
60 ml quinoaliszt
1,5 teáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál lenmagpehely
1 evőkanál chia mag
1 evőkanál narancsvirág (szárított)
kevés reszelt szerecsendió
4 szem szegfűszeg
pici mandarin

A sütőtökpüréhez adjuk hozzá a vajat és mikróban olvasszuk meg. Jól keverjük el, majd egyenként keverjük el benne a többi nedves hozzávalót is (a rizstejig).
A száraz hozzávalókat szintén vegyítsük el, majd apránként adjuk a nedves tál tartalmához. Számítsunk rá, hogy elsőre nagyon hígnak fog tűnni, de a quiona hihetetlen sok folyadékot szív fel, úgyhogy az is lehet, hogy még ezen kívül is kell. Ha túl sűrűnek ítéljük, ne habozzunk még hozzáadni.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
Vajazzunk és lisztezzünk ki egy szögletes kenyérformát, simítsuk el benne a masszát, majd süssük kb. 25 percig, illetve tűpróbáig.

        ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sütőtökös-mézes joghurtfagyi
recept a Kitchen Corners-ről
-Ugyan sok helyen olvastam, hogy kézzel is teljesen jó állagú fagyit lehet készíteni, nekem a 6 órán keresztül minden félórában áttördelés ellenére is túl kemény lett. Szóval szerezzetek egy fagyigépet. Vagy áruljátok el, hogy mit csináltam rosszul.-




20 dkg sütőtökpüré
20 dkg görög joghurt
10 dkg krémtúró
csapott teáskanál fahéj
mokkáskanálnyi gyömbér
leheletnyi só
1,5 evőkanál méz (aki édesen szereti tehet bele többet)

A hozzávalókat keverjük össze, töltsük fagyigépbe, és a többit bízzuk rá.

Pumpkin-quinoa sweetbread

20 dkg pumpkin puree
3 dkg butter (2 tbsp)
2 tbsp xilit
1 tbsp honey
1 egg
70 ml rice milk

100 ml rye flour
60 ml quinoa flour
1,5 tsp baking soda
1 tbsp linseed (ground)
1 tbsp chia seed
1 tbsp orange flower (dried)
nutmeg
4 cloves
smaller clementine

Mix the pumpkin puree and butter and melt in the micro. Stir gently than add the other wet ingredients.
Sift the dry ingredients and blend the components of the 2 bowl. It can seems too liquid  but the quiona will soak up much wet.
Preheat the oven to 175 C.
Spread with butter a baking mold and spoon into the dough. 
Bake aprox. 25-30 mins.

Enjoy fresh or put into the freezer separating the slices with baking paper.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Pumpkin-joghurt ice cream

20 dkg pumpkin puree
20 dkg greek yoghurt
1 smaller tsp cinnamon
1/2 smaller tsp ginger (dried)
1,5 tbsp honey
hint of salt

Mix the ingredients. 
Put into an ice cream maker and let work.

Saag paneer

Szeretem feszegetni a határaimat.
Próbálgatni, hogy melyik az a legeslegutolsó pont, ameddig még elmehetek anélkül, hogy mindent visszafordíthatatlanul tönkretennék. Érdekes játék, de a jelek szerint jól taktikázom, mert eddig meglepően kevésszer sikerült átesnem a ló túloldalára.

Ritka eset, de olyan is van, hogy én húzom meg a határt.
Mert dönteni kell. Hiszen az élet nem más, mint jól vagy rosszul meghozott döntések sorozata.
Gondolom senkinek sem kell bemutatnom, a szakítás után maradjunk barátok című szituációt. Ami amúgy én mindig javasolok, mert ugyan agyban tudom, hogy hülyeség, azért mégis. Mert hátha majd most. Szeptemberben, mikor már jó ideje mentek furcsán a dolgaim, és magam is beláttam, hogy szenvedek, mint a kutya (ez a nagy szó!), feltettem magamnak a kérdést: Mi a lényegesebb, ő vagy a boldogságom? (Boldogságom? Inkább egyszerű létem...) Mit vagyok hajlandó feláldozni magamból a másikért?
Mérlegelés.
Szeretem, mert egy fantasztikus ember, de túl nagy árat fizetek. Teljesen feleslegesen. Mellesleg sohasem fogok egyről a kettőre jutni, ha nem tudok lépni. Váltani. Szakítani a múlttal.

Így megtettem: minden kapcsolatot megszakítottam vele.
Eleinte nagyon furcsa volt. Sőt, fizikailag rossz. Hiszen amikor valakinek már az arcélét meglátva is pontosan tudod, hogy mi hogyan folytatódik tovább, amikor elég csak rágondolnod, és máris az orrodban érzed az illatát... tehát túl sokat tudsz, akkor nehéz elengedni. Illetve elfogadtatni a szívemmel azt, amit agyban már pontosan tudok.
Azért sikerült. Idővel minden jobb lesz, szokták mondani, ami valóban igaz, de csak és kizárólag akkor, ha távolság is párosul mellé. Kőkeményen meg kell szakítani mindenfajta érintkezést. Minden közös emléket, pillanatot, tárgyat. Muszáj. Nekem az utolsóból nem volt sok, az elsőkből annál inkább.
Mondjuk maga Fehérvár. A környék összes utcája. Az első otthontöltött hétvége egy rémálom volt, mert ahogyan kiléptem a lakásból, mindenhonnan ő köszönt vissza rám. Illetve mi. Tudjátok: "itt szoktunk sétálni, ott várt esténként, annál az oszlopnál csókolóztunk először" ésatöbbi.
A sokadik alkalom után persze ez is enyhült. Hiszem, hogy nem volt elhanyagolható az a tény sem, hogy mivel a pesti mindennapjaimból teljes mértékben hiányzott, az emlékek gyorsabban koptak, nem volt utánpótlás.
A siker mondhatni megkérdőjelezhetetlen. De igazán csak tegnap vált teljessé, amikor az összes régi sms-t végigolvastam, majd kitöröltem. Vágyódás és negatív érzések nélkül.
Egy apró mosollyal. Mert megcsináltam.
El tudtam szakadni.

Hozzávalók 1 személynek:

3 nagy maréknyi friss spenótlevél

pici olívaolaj

1 kis fej vöröshagyma

1 apró paradicsom

1 fej fokhagyma

fél ujjnyi gyömbér

3 nagy evőkanál sűrű joghurt

pici só

10 dkg paneer

1 nagyobb mokkáskanálnyi garam masala

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, és elkezdjük benne sütni a csíkokra vágott hagymát. Rászórjuk a masalát, majd ha már elkezd barnulni, hozzáadjuk a megmosott felcsíkozott spenótot, a reszelt fokhagymát és gyömbért. Miután az összeesett, a kockázott paradicsomot is, és addig sütjük, míg kissé pürés állagú nem lesz. A tűzről levéve hozzákeverjük a a joghurtot, sóval ízesítjük, és tálalásig félretesszük.

A paneer sütéséhez felforrósítunk egy serpenyőt, beleszórjuk a kisebb kockákra vágott sajtot, és egészen egyszerűen ottfelejtjük: szerintem nincsen annál vonzóbb, mint mikor gyönyörű aranybarna kéreg növeszt maga köré.

Evéshez egy tányérba szedjük a joghurtos spenótot, a tetejére szórjuk a sült paneerkockákat, mellé pedig felforrósított naan-t vagy valamilyen lepénykenyeret kínálunk.   

Forrás: TV Paprika

Zabpelyhes joghurtkrém szederrel és eperrel

Panka vagyok, és gyümölcsfüggő.

Ha lenne ilyesféle "csoport" (mint mondjuk az anonim alkoholisták), én tuti jelentkeznék. Mert vannak bizonyos gyümölcsök, amik mondhatni "bekebelező" hatást váltanak ki belőlem.
Mert imádom őket. A színük, az illatuk, a formájuk, egyszerűen mindenüket!!!!
Képes vagyok pukkadásig enni magam. De helytállóbb ha azt mondom: nem vagyok képes nem pukkadásig enni magam belőlük.
Igyekszem mértéket tartani de...általában nem sikerül.
Ilyen bűnös a szilva és a barack.

Minden fajtájuk.

A Blogkóstoló jelenlegi fordulójában Vikvi blogját kaptam, aki ahogy láttam naaagy pitesütő: ha jól láttam 52 szerepel a kínálatában. Meg még sokminden más. Így aztán ciki, hogy csak egy ilyen "primitív" valamit készítettem el, de... De. Most így esett.
Eredetileg egy kombéval szemeztem, de ahhoz bizony kellett volna a tk. lisztem (már elköltözött apához) de még inkább egy nagy adag szénhidrátfogyasztási kedv, (ami nincs). Így jött a b-terv.
Az eredeti recept itt található (nekem se körtém, se banánom nem volt, a cukros dolgok sztornók - reggelire legalábbis biztosan), ez a tippek gyakorlati alkalmazása az én ízlésemhez, (és hűtőtatartalmamhoz) igazítva. (Mielőtt valaki megkérdezné, hogy honnan van ilyenkor eprem, elárulom, hogy a Tescoban egészen szezonális áron árulták egyik nap.)

Igazi nyárbúcsúztató reggeli, azokkal az isteni, gurulós, mézillatú szederszemekkel!




Hozzávalók 1 személynek:

3 evőkanál zabpehely

5 evőkanál sűrű natúr joghurt

1 mokkáskanál vaníliapor

5 szem eper (szép érett!!)

2 maréknyi szeder

Este a zabpelyhet összekeverjük a a joghurttal, vaníliaporral és villával szétnyomkodott eperrel. Betesszük a hűtőbe, és reggelig pihenni hagyjuk.

Ekkor egy tálkába szórjuk a megmosott, leszárazott szedret, ráöntjük a zabos "masszát", és nagy vígan bekanalazzuk.

Epres muffin mentával és rózsaborssal

Sokszor elcsodálkozom, hogy mennyire befolyásosak a gének. Lehet az ellenkezőjét állítani, hogy csak magunk alakítjuk a tulajdonságainkat, de szerintem felesleges.
Hiszen bármelyik családban nézünk körül (illetve visszafelé a generáción), visszaköszönnek egyes tulajdonságok. Mint sok apró kis mozaikdarabka összeillesztve; ilyen az ember.

Magamon főleg látom. (Nyilván, hiszen magamat ismerem a legjobban. Meg talán látom is.)
Nagyon sokban apára ütöttem. Maximalizmus, pedantéria (nálam specializálódva), kitartás, és az önérdekek előrehelyezése. Anya szájából az utóbbi években szinte minden vitánál elhangzott, hogy "pont olyan önző vagy, mint apád". És milyen igaz. :)  Meg állítólag az eszünk is tőle ered. (Vagy csak anya szerénykedik.)
A véleményünk is nagyon hasonló, hogy a dolgokhoz való hozzáállásunkról ne is beszéljek. (A minap például beszélgettem a nagyimmal - anyu anyukája, és szóba került a nyaraló kérdése. Van valami "szuper" vizesemberünk, aki az egész rendszert építette. "Zsírkirály, nem lesz itt kérem semmi gond az elkövetkezendő 15 évben!"-hangzott az ígéret.
Valamilyen csoda folytán azonban minden tavaszi vízmegnyitáskor újra és újra elkezd szétázni a fal, ő pedig rendkívül készségesen jön, és megjavítja: egy csekély díj ellenében. Tavaly odáig fajult a dolog, hogy az udvar elülső részén kiöntött az aknából a víz, és egy teljes csőrészt kellett cserélni. Meg x méteres gödröt ásni.
Ez a probléma természetesen most is megjelent, de mama nagyon pozitívan fogta fel: ne aggódjak, nincs itt probléma, csak meg kell nézni, hogy 3 nap után hol ázik át a fal, akkor szólni a vizesnek, aki lemegy, és megragaszt valamit.
Én itt jön a lényeg: ennek nem vagyok a híve. Nagyon nem. Hogy tüneti kezelést alkalmazunk, és örülünk, hogy nem látszik a probléma. Ez NEM megoldás. Csak homokba dugja az ember a fejét. Nem tudom, hogy ez nevelés kérdése-e, de anya pontosan ugyanilyen. Szóval itthon is mennek a csaták rendesen, most éppen ilyen undorító fekete molylepkék szállták meg a lakást, ami eleinte nem volt zavaró, hetente szembejött max. egy-egy, de aztán sokan lettek, és napi 6-7-et csapok le. Utálom. Mondtam anyának (illetve azt hiszem inkább utasítottam), hogy csináljon valamit, mert utálom. Sohasem csinált. Én meg egyik nap bedühödtem, és nagy dérrel-dúrral csapkodva kipakoltam a konyhát, kegyetlenül kidobva mindent, amiben még csak a gyanúja is felmerülhet, hogy ott laknak. Miután eltűntek a források boldog voltam: végre vége.
És nem. A kis rohadékok már megint itt vannak, szerintem többen mint eddig. És én itt befejeztem. Nem tudok többet tenni az ügy érdekében. Nem tudom hol lehetnek még.
Anya meg nem tesz semmit. Csak minden kiakadásomnál elmondja, hogy ne vele kiabáljak.

A főszálra visszatérve: próbáltam finoman javasolni a nagyimnak, hogy és mi lenne, ha valami specialistát keresnénk, aki végre egyszer TÉNYLEG megjavítja.
Na, itt borult a bili. A mamámról tudni kell róla, hogy ő is nagyon határozott, és ha akar valamit, azt megcsinálja. (Teljesen lényegtelen, hogy mit mondasz, vagy hogy van-e értelme annak amit ő akar. Szerintem meg sem hallja. Szóval vele is könnyű az élet.) Kifakadt, hogy ez az ember legalább rendesen dolgozik, és más sem tudná jobban megcsinálni (na igen, valószínűleg már építésnél mást kellett volna hívni, aki nem elromlósra építi be), illetve közölte, hogy én aztán tudom hogy működik a világ.
Most erre mit lehet mondani? Mosolyogva elköszöntem.

A képen pedig...eper. 

Ismét, mindig, pedig amúgy alig eszem - egy 25 dekás kis csomaggal egy hétig képes vagyok elszórakozni. :) Nem mintha nem szeretném, csak annyi ötletem van, hogy sajnálom csak úgy natúran megenni. A megvalósítááshoz azonban idő kéne, amiből sajnos alig van mostanában (vagy ha van sem tudok koncentrálni), így az eperkék szép lassan összeesnek a hűtőben, és jön a sürgősfelhasználás. Mint ez!

Aki édesen szereti az tegyen bele cukrot, mert ebben erősen a természetes ízek dominálnak, de nekem annyira jól esik ez a "natúr világ". Mondjuk reggelire, egy nagy adag sűrű natúr joghurttal, és gyümölcssalátával...hmm.

Mondtam már, hogy ez az eddigi legkedvencebb fotóm? :)


Hozzávalók 6 nagyobb darabhoz:

7,5 dkg tönkölyliszt

3 dkg zabpehely

1 evőkanál friss menta

fél teáskanál rózsabors

fél teáskanál szódabikrabóna

1 evőkanál olívaolaj

1 nagyobb körte

5 szem eper

11 dkg joghurt

A körtét megmossuk, majd leturmixoljuk. Hozzákeverjük az olajat, a joghurtot, majd az előzőleg már összevegyített száraz hozzávalókat: nevezetesen a lisztet, zabpelyhet, szódabikarbónát. Ízesítjük az összezúzott rózsaborssal, apróra vágott mentával, a legvégén pedig a falatnyi kockákra vágott epret is beleforgatjuk.

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. 6 db muffinpapírral kibélelünk egy normál méretű muffintepsit, és a kapszlikat a szinte teljesen megtöltjük. Nagyjából 20 perc alatt átsül, (de én előbb ki szoktam venni: szeretem, ha egy kicsit szaftos marad).

Az ötlet innen.

Epres-kókuszos joghurt

Anya pénteken vett nekem egy kis (? - fél kiló) epret.
Vasárnap este végiggondolva a hétvégét, ez volt benne a legjobb dolog.
Az ember azt hinné, hogy majd a húzós hét, meg tanulás után lazít egy kicsit, erre mi jön? Még sokkal több tanulás!
Undorító dolog ez az érettségi. És a legrosszabb az, hogy nemhogy fejlődést nem érzek (vagy ha egy pillanatra mégis), egyre több a hiányosság. Mintha minden amit tudnék, hibádzana valahol.
Júniusra meg fogok kattanni.
Meg a család is a dühkitöréseimtől.

 Viszont ki kell, hogy jelentsem: minden kétséget kizárólag ez a világ legfinomabb epres joghurtja. Apró örömfolt a szürke égben (és hangulatomban).
Reggelire.
Vagy inkább desszertnek. Azért a kókusz nem a leglájtosabb valami.
Bármikor, bárkinek, hiszen pofonegyszerű. És maximálisan tavaszi. :)


Hozzávalók 1 adaghoz:

1,5 evőkanál kókuszreszelék

3 nagyobbacska eper

10 dkg sűrű joghurt

A kókuszreszeléket száraz serpenyőben aranybarnára pirítjuk.

Az epret megmossuk, lecsumázzuk, majd villával összetörjük/esetleg botmixerrel átdolgozzuk.

Összekeverjük őket a joghurttal, és már ehetjük is!

Az ötlet Kicsivútól.

Medvehagymás túrógombóc

Végre-végre elindult a szünet.

Már nagyon kellett. A suliban mindenkin érezhető volt, hogy az utolsókat rúgja. Az idegek mondhatni pattanásig feszültek. :)

Hál istennek vége. Úgy 5 napra :D

Azonban ez a szünet más mint a többi. Már egy az utolsó hajrák között. (Tudom-tudom, én is utálok róla beszélni, de...muszáj. Mert már itt van; gyakorlatilag karnyújtásnyira.) 

Tanulni kéne ezerrel, de nem megy. Legfőképpen a biosz nem. Az agyam nem fogadja be. Ennek ellenére holnap már muszáj lesz valamit beleerőltetnem...

Természetesen ilyenkor a főzés is előtérbe kerül. Több időm van átgondolni, hogy mit szeretnék, netán tervezni is. Ezek a gombóckák például egy régebbi TV Paprika számának lapozgatása közben születtek meg.
Talán nem mondok nagy újságot, hogy odavagyok a túrógombóc minden formájáért, így sejtettem, hogy ezzel a sós verzióval sem lőhetek mellé nagyon. És valóban. Egy kis dióval megszórva, hmm.
Milyen szerencse, hogy ilyen jól ismerem magam.


Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg túró

1 tojás

1 evőkanál tk. liszt

1 evőkanál tk. búzadara

1 nagy evőkanál sűrű joghurt

3 nagy csipet só

6-7 medvehagymalevél

A túrót egy villűval áttorjük, majd belekeverjük a sót, tojást, lisztet, búzadarát, az apróra vágott medvehagymát. Legvégül a joghurttal fellazítjuk, és 1 órára a hűtőbe tesszük.

Egy lábosban vizet forralunk. Vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából (nekem diónyi), majd megfőzzük őket. Ha feljön a víz tetejére,már majdnem jó, ekkor még egy fél percet várjunk. 

Szűrőkanállal szedjük ki őket, majd joghurttal/tejföllel leöntve, dióval és frissen őrölt borssal megszórva tálaljuk.

Brokkolis-paradicsomos gnocchi kakukkfűvel és mozzarellával

Lehet, hogy nemsokára kevesebb lesz majd az evős bejegyzés...nem tudom. Az édességes biztosan.
Igyekezni fogok hogy ne, de... van hogy nem rajtam múlik.

Ezt azért próbáljátok ki. 

Mert színes, illatos, és szemetgyönyörködtető. Na meg iszonyúan finom.

Szinte maga a tavasz üzenete a cuki kis paradicsomokkal, és zsenge kakukkfűhajtásokkal. (A fűszereim hihetetlen tempóban nőnek burjánzanak. Nincs rá jobb szó. Egész kis dzsungelt csinálnak a konyhapultból. De nekem tetszik, szeretem a zöld színt :D)

És ezzel egyben a Blogkóstolós "kötelezettségeimet" is letudnám. A lényege, hogy a játékban jelentkezettek között kisorsolták a többi versenyző blogját, és abból kellett valamit elkészíteni. Ebben a fordulóban Adél volt  házigazda, én pedig Lillánál válogattam. A sors keze ismét nem volt tétlen, mert ehhez a recepthez pont gnocchira volt szükségem (ellenben a bolti fehérlisztes, miegymásos vackot elvből nem eszem meg), és rövid keresgélés után egészen véletlenül találtam is nála egy receptet. A többi már kézenfekvő, nem?


Hozzávalók: 
Gnocchi  (Az eredeti Lillától, én ennek az 1/3-ad részét csináltam meg. Ezenkívül a leglényegesebb változtatás, hogy kihagytam a tojást -tekintve, hogy nem fogyasztok- és így egy kicsit más lett az állaga.)

15 dkg krumpli

4 csapott evőkanál rozsliszt

2-3 csipet só

A krumplit puhára főzzük. Még melegen meghámozzuk, áttörjük, majd összekeverjük a liszttel, sóval, és lágy tésztát készítünk belőle. (Én tettem bele egy fél teáskanál krémtúrót is, mondván, hogy hátha nem lesz elég nedves a tojás hiányában, ez hiba volt. Kellőképpen nedves nélküle is.)

Egy lábosban vizet forralunk. Elméletileg kézzel sodorható kis nudlikákat lehet ekkor csinálni, de nekem elég ragacsos volt a masszám, agyonlisztezni nem akartam, így kanállal adagoltam a forró vízbe. (Miután belekerültek a gnocchik, fél perc után lejjebb vettem a hőmérsékletet, így nem estek szét.) Szűrőkanállal egy tálba szedjük őket.

És a többiek:
20 dkg brokkoli
1 fehérrépa
2 kisebb paradicsom
4 nagy evőkanál joghurt
8 dkg mozzarella
4 nagy ág kakukkfű
só, feketebors
pálmazsír

A brokkolit megmossuk, levágjuk a szára nagy részét, majd roppanósra pároljuk. A répát megtisztítjuk, karikázzuk, a paradicsomokat felkockázzuk.

Összeállítás: 
Egy hőálló tálat kikenünk pálmazsírral, majd beleszórjuk a brokkolit, répát és a gnocchikat. Kissé összekeverjük, hogy mindenhol legyen mindegyikből. Sózzuk, borsozzuk, majd rászórjuk 3 kakukkfűág levélkéit. Ezután rákanalazzuk a joghurtot, és megszórjuk a maradék kakukkfűvel. 200 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük, majd kivesszük, elosztjuk rajta a mozzarellát,és még 10 percig pirítjuk.

Cseresznyés-túrós-banános süti (cukor nélkül)

Vidám kép, egy kevésbé vidám történettel.
Történt tegnap, hogy elmentem biciklizni. Semmi extra, csak a szokásos kis nyaralós köröm. (A tényt, hogy egyáltalán felmerült a rövidítés lehetősége, a szél és a felöltözés számlájára írom.) Az egyik vasúti átkelő felé tartva már messziről kiszúrtam egy nőt: félig nekidőlt a korlátnak, megtett pár lépést, majd ismét megtántorodott. "Nagyszerű" - gondoltam. 2 opció van, vagy elmegyek mellette tudomást sem véve róla, vagy megszólítom, akkor azonban jó eséllyel haza is kell kísérnem. Tekintve, hogy azért szorult belém némi szociális érzékenység, maradt a második. Leszálltam a bicikliről, megkerültem, majd visszafordultam hozzá. És ekkor ért a döbbenetes felismerés. Ez a nő nem részeg. Hanem kegyetlenül összeverték. A haja tövében egy diónyi alvadt vér, a jobb arcfele pedig diszkréten lila. A szemét nem láttam, mert napszemüveg volt rajta, de nem tartom valószínűnek, hogy kilátott rajta.
Megkérdeztem, hogy jól van-e. Hülye kérdés, nyilván, de jobb nem jutott eszembe. Megrázta a fejét, majd elkezdett motyogni, hogy lehet, hogy elvesztette a lakáskulcsát. (Magamban arra gondoltam, hogy ja, csak ennyi a probléma? Jó lenne.) "Tudok valamiben segíteni? Lehet, hogy a farmeromban van. Megnéznéd? Ööö, dehát az rajtad van. (Itt bevillant, hogy de mi van ha zsebes a csaj, és mikor odahajolok, ő letépi a hátizsákom, vagy ilyesmi, úgyhogy eldöntöttem, nem fogom átmotozni.)
Szép lassan benyúlt a zsebébe, elővett egy öngyűjtót, még valamit, majd harmadiknak már a kulcsát. És megköszönte a segítségem.
Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, nem kéne bekötni a sebeit? Tétován bólintott. Én pedig, ha már úgy is bizalmaskodunk, gyakorlatilag nekitámadtam, hogy akkor miért nem megy be az ügyeletre? Közölte, hogy nem látnák el. Mert az orvos a volt élettársának a barátja. Ő pedig ápoló. De itt lakik a közelben, úgyhogy minden jó. Csak ráztam a fejem. Egyrészt, hogy ezt mindenképpen meg kéne mutatni orvosnak, másrészről pedig jelentse a rendőrségen. Hiszen ez testi erőszak. Csak rázta a fejét. (Már amennyire azt rázásnak lehet nevezni.) "Nem lehet"-ismételgette. Itt lemondtam róla. Nem az én dolgom. Miközben szálltam vissza a biciklire még hátraszóltam, hogy ilyen állapotban bárhol ellátják, menjen Fehérvárra. "Nem ilyen egyszerű ez, én meg amúgy is Pesten élek. Hát akkor menjen oda, ott aztán tényleg minden sarkon van egy kórház! Köszönöm a segítséget." És ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.

Azóta se megy ki a fejemből a kép. Hogy tehet valaki ilyent egy másik emberrel? Egy nővel? Nem is érdemli meg, hogy embernek nevezzék.

És mit tesznek ezekkel az emberekkel, hogy mindezt eltűrik?

Ezt a desszertet egy hete készítettem először, bevált. És nem utolsó sorban irtó jól variálható. Egy két cserével teljesen új ízvilágot varázsolhatunk. Főszerepben legjobb barátom: a túró. 

Ismét.

Hozzávalók egy 18 cm-es piteformához:

20 dkg túró (szemcsés)

10 dkg sűrű joghurt

1 banán (valami érettebb)

negyed mokkáskanál szerecsendió

1 teáskanál vaníliapor

csipet só

fél mokkáskanál szódabikarbóna

1 evőkanál citromlé

4 dkg összetört cukormentes keksz (nekem cukorstopos háztartási)
1 nagy marék cseresznye

pálmazsír

A formát kikenjük pálmazsírral.

A túrót és banánt egy villával összenyomkodjuk, majd hozzákeverjük a joghurtot. Ízesítjük a citromlével, szerecsendióval, vaníliával, sóval. Beledolgozzuk a szódabikarbónát és legvégül a darabosra tört kekszet. A tetejét megszórjuk a cseresznyével (nem árt ha kissé bele is nyomkodjuk.)

180 fokos sütőben nagyjából 20 perc alatt készre sütjük.