A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hollandia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hollandia. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 4.

búcsú


Ismeritek a mondást, miszerint egy pillangó szárnycsapása a Föld túloldalán képes egy tornádót elindítani?

Nos, velem valami hasonló történt. Egy gondolathurrikán. Csak nem egy pillangó, hanem egy ismeretlen kommentje indította el.
Olyan port kavart a lelkemben, hogy még magam is meglepődtem. Pedig nem akart bántani. Nem írt semmi támadót vagy provokatívat, az agyam mégis azonnal átkapcsolt védekező üzemmódba. Zakatolva elméleteket gyártott, amivel a saját igazamat védte. Azt az igazat, amit soha senki sem kérdőjelezett meg.
Rajtam kívül. 
Mert a feltételezések, amiket abban a pár mondatban láttam, egyedül a fejemben léteztek. Magamban kételkedtem.

“Ezért nehéz szembesülni a való élettel."

Ez nem a való élet.
Legalábbis nem az Én valós életem.
Az én életem nem az, hogy torkaszakadtukból ordító hároméveseket kergetek a házban minden egyes pelenkacserénél/ házelhagyásnál.
Az én életem nem az, hogy jó személyzetként mások után rendet rakok.
Az én életem nem az, hogy kiskamaszokkal veszekszem, hogy kapcsolják le a számítógépüket.
Az én életem nem az, hogy mások életéhez asszisztálok.

Igen, tudhattam volna előre. Hiszen mások mondták. Mondták, hogy ez nem könnyű, és monták azt is, hogy nem nekem való.
Nem hittem el. Mert rám százszázalékosan igaz, hogy csak a saját hibámból tanulok. A saját bőrömön kell megtapasztalnom, hogy elhiggyem. Vagy megcáfoljam. Mert erre is volt már példa.
Itt most nem ez lett. 

De nem bánom.
Se azt, hogy eljöttem, se azt, hogy kipróbáltam. Mert embertpróbáló 2 hónap volt ez, de rengeteget tanultam. Tapasztaltam.
Kellett. 
Sok mindenre rávilágított, mind a jelen életemben, mind a múltamban.


És igen, amikor a kedves ismerősök előállnak a “de a gyerekek annyira cukik” kezdetű mondatokkal szánakozva mosolygok a naivitásukon szálanként kezdem el kitépni az éppen csak vastagodó hajkoronám, mert igen, a gyerekek valóban nagyon cukik, ha az évente 4x megrendezett családi összejöveteleken találkozol velük, és ha fél/1 óra után meguntad őket, nyugodtan átmehetsz a szomszéd szobába legurítani egy pohár bort, vagy megenni egy sütit feszültségoldásként. Egyéb esetben minden szó helytálló a sátánitól az ijesztőig. Kis túlzással persze.
Jónéhány történet van a tarsolyomban, amivel bármilyen gyerekvállaláson gondolkodó nőt egy életre el tudnék riasztani, de egyrészt nem akarnék ilyet tenni, másrlszt pedig nem érezném tisztességesnek kiteregetni a családom magánéletét.

Igen, a családomét.
Mert olyanok. 
Mint az igazi. 
Szeretjük őket, de néha legszívesebben a lehető legmesszebbre teleportálnánk mindenkit. Komolyra fordítva a szót, még most is, minden egyes nap elcsodálkozom hogy lehetnek ennyire rendesek. Hogy hogyan tudnak velem ekkora szeretettel viselkedni. Mert ezt teszik.
Számomra ez egy csoda.
És ez jó. Örülök neki. Mert ez plusz egy dolog, amiért minden nap hálát adhatok. Még ha ez amúgy “normális” is, és csak azért érzem annyira furcsának, mert Limában nem így volt. Nem mondom, hogy nem szerettek, de mindig csak vendégnek éreztem magam. Egy kívülállónak. 
Itt családtag vagyok. 
Egy fizetett családtag, de ezt sohasem éreztetik velem. 
És emiatt én sem úgy kezelem magam. Ami abból a szempontból rossz, hogy amikor dühöngök, hogy már megint kiborították a gyerekek a teljes szekrénytartalmukat, és ezért nekem ismét rendet kell raknom, bizony emlékeztetnem kell magam, hogy ezért vagyok itt. Ezért kapom a fizetésemet. Ez a munkám.
Abból a szempontból viszont jó, hogy rugalmasan kezelem a feladataimat. Nem vezetek listát az elvégzendő és elvégzett tételekről, azt teszem, amit látom, hogy tennem kell. Nekem nem számít, hogy szombat van, ugyanúgy kipakolom a mosogatógépet, ha elsőnek tévedek a konyhába. Vagy felsöpröm a reggeli utáni morzsahegyeket. Vagy leolvasztom a fagyasztójukat. Vagy rendet rakok az ezer éve porosodó konyhaszekrényben. 
Mert nem kerül semmibe, és én is ugyanabban a házban élek. És mert kell a jó érzésemhez.
Ezek nekem nem munkák, a mindennapjaim alapvető része. Talán ezért is érzem úgy, hogy tulajdonképpen sohasem csinálok semmit, hiszen otthon ezeket akkor is megcsinálom, ha utána dolgozni megyek.

Rendbe akartam tenni a kertjüket.
Mikor ezt elmeséltem az előttem itt dolgozó lánynak, hatalmasra nyitotta a szemét.
 “Jézusom, ne csináld már, tegyél valamit magadért!
 De mégis mit?
 Nem tudom. Menj el futni, főzz, ülj ki a kertbe jógázni, de ne ezt.”

Ha tudta volna.
Ennek semmi köze nem volt hozzájuk. Csak rólam szólt. Mint mindig.
Arról, hogy muszáj volt valamit csinálnom, hogy ne őrüljek meg. 

Értitek?
Nem tudok megváltozni. Ugyanúgy magamat helyezem előtérbe, mint régen. Az, hogy ebben a helyzetben ez legtöbbször szerencsés kombinációkat adott ki, csupán a véletlen műve. Persze nem mondom, jó érzés, hogy mindenki el volt ájulva, hogy milyen gyönyörű lett, ráadásul még a szétesett kerítést is visszadrótoztam, ez nem számít. Vagy nem sokat.
Mert Peruban, ahol szintén nem volt a feladataim között, de kitakarítottam az egész lakást, és még annyit sem mondtak, hogy fapapucs, 2 nap múlva ugyanúgy megcsináltam. Mert kellett a lelkemnek.


Ez a teljes igazság.
Nem gondolnám, hogy félek a valós élettől… de a sajátomra van szükségem, hogy helyt tudjak benne állni.

A másik mondat, amin sokat gondolkoztam, az a következő.
“…a szüleid tényleg hatalmas szabadságot adtak neked és mellé óvó, támogató környezetet is (anyagilag is)."

Mindenki azt ad, amit tud. És igen, az én szüleim megadták nekem. 
A szabadságot, és az óvó környezetet. Meg az anyagiakat is. 
Mert meg tudták. 
Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz. Talán nincs is ilyen. Úgy nőttem fel ahogy, ezek tények. Nem tudok rajta változtatni. 
De nem is akarok. Mert nem lettem rossz ember. 
Soha nem éltem vissza a “körülményekkel”, és amennyire csak lehet, igyekszem a saját lábamon állni. 
Halkan hozzátenném azt is, hogy például ezt az utazást maximálisan saját zsebből finanszíroztam. És jobb így. Sokkal jobb. 
Egészen más érzés, ha a saját pénzét bukja el az ember.

Hálás vagyok. Őszintén hálás, hogy így nőhettem fel. 
Mert a felsoroltakon kívül még egy dolgot kaptam. Az egyik legfontosabbat.

Hitet.

Hogy merjek hinni az álmaimban. Merjek hinni magamban, merjek élni a lehetőségekkel. És sikerülni fog. 



Ez az, amit soha senki nem vehet el tőlem. Meg persze az emlékeket.




Azt hiszem ezzel a gondolattal búcsúzok. Hollandiától, Perutól, az átélt örömöktől és nehéz pillanatoktól, az elmúlt 2 hónaptól. A családomtól. Köszönöm, hogy itt lehettem. Hogy megismerhettelek titeket. Hogy a részese lehettem.

És várom az újat. A régi újat. 
Tiszta szívvel.

2014. február 28.

miértek, hogyanok és konklúziók


"Az au pair egy fiatal, 18 és 30 év közötti személy, aki nem házas és nincsen gyereke. Külföldre szeretne menni, hogy ott a fogadó családdal éljen egy meghatározott ideig, a kulturális különbségeket megtapasztalva. Az au pairnek lehetősége van fejleszteni a nyelvi készségeit azáltal, hogy a családdal él, megismerni egy új kultúrát és értékes tapasztalatokat szerezni. Cserébe az au pair segít a családnak a gyereknevelésben és könnyű házimunkában."

Ez lennék én. Egy au pair.
Ez voltam Peruban is, és ez vagyok itt Hollandiában is.
Egy au pair.

Gyerekekre vigyázok. 
Segítek a háztartásban. 
Afféle beépített házi rabszolgaként segítőként funkcionálok. 

De nem vagyok egy Mary Poppins.
Képtelen vagyok nem realistán gondolkodni. Nem ésszerűségekben. Észérvekkel. Nekem újdonság volt, hogy valaki akkor sem csinálja meg amit szeretnék, ha teljesen világos és érthető érveket hozok fel neki. Hogy egy 3 éves másképpen gondolkodik. 

Hogy az, ami leírva/elolvasva teljesíthetőnek tűnt, a valóságban már közel sem az.
Nekem nincs türelmem a gyerekekhez. Persze, szépíthető ez a mondat, hogy bizonyos életkor felett már igen, de... felesleges. 
Nincsen.
És ezt akkor is tudtam, amikor jelentkeztem. Amikor odaírtam, hogy szeretek gyerekekkel foglalkozni. Pontosan tudtam, hogy nem így van.
Csak a vágyak. Az akarás. Hogy majd én megcsinálom.
Azt hittem félre tudom tenni…önmagamat? Hiszen ez sem több, mint egy munka. Csak egy feladat, amit meg kell oldani. 



Nem sikerült. 
Egyik alkalommal sem. 
Nem tudok túllépni önmagamon. És ugyan munka ez... de mégsem olyan munka. Itt nem lehet különválasztani az életedet. Mintha a munkahelyeden élnéd a saját életedet is. Ami nem feltétlenül rossz, csak… nekem nem megy.

Mások életét akartam élni.
Csak éppen arra nem számítottam, hogy ehhez fel kell adnom a sajátomat. 
Mit is képzeltem? Hogy folytatom azt, amit eddig, az üres időmet meg kitöltöm egy kis gyerekvigyázással? 
Őszintén nem tudom, de bármi is volt a fejemben, rendkívül naív voltam.


Keltem a gyerekeket. 
Kortól függően elkészítem a reggelijüket-ebédjüket, illetve nyüstölöm őket, hogy készítsék el és egyék meg. 
A kicsit (ha aznap megy), elviszem iskolába. Szerencsére a nagyok már egyedül mennek, mert nemigen tudnék háromfelé szakadni.
Hazaérve rendberakom a lakást: leszedem az asztalt, bepakolok a mosogatógépbe, felsöprök. Elpakolom a reggeli során szétszórt játékokat a nappaliban. (Meglepő módon sok mindenre elég az a 40 perc, amit ott töltenek.) A gyerekek szobájában összegyűjtöm a földre dobált szennyest, bepakolom a mosógépbe, majd a szárítóba. Utána szétválogatom, és visszahajtogatom a szekrényekbe. (Egy nagyjából megegyező méretű fiú és fiús öltözködésű lány esetében ez nem túl könnyű.) Péntekenként mindehhez társul még az összes ágynemű.
Délben elkezdem összeszedni a gyerekeket, majd elviszem őket a sportfoglalkozásra, ha aznap éppen van.
Fél5 körül nekiállok főzni. 
5.45-kor el kell kezdenünk vacsorázni.
6 óra környékén hazaérnek a szülők, és onnantól say goodbye!


Így néz ki egy napom.
Elsőre nem tűnik soknak, de ennek ellenére az au pairség egy teljes embert kíván. 
Nem azért, mert megerőltető (javarészt nem csinálsz semmit), hanem mert mindig jelen kell lenned. És ugyan konkrétan nem csinálsz semmit, ott vagy. Azzal töltöd az idődet, hogy jelen vagy. 
És számomra ez a legnehezebb.


Feladni a szabadságom. Azt, ami az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) érték az életemben.
Elfogadni, hogy mások rendelkeznek az időmmel. Az életemmel.
Alkalmazkodni. Az Ő életüket élni, úgy, ahogyan ők akarják.

És én erre képtelen vagyok.
Képtelen vagyok feladni a véleményemet, az érzéseimet, alárendelni a saját akaratom másokénak. Megpróbáltam. És nem ment. 
Nagyon nem. Egészen konkrétan az összes problémám, ami miatt eljöttem, mintegy varázsütésre megjelent az életemben. Ez pedig túl sok. 
Kivételesen nem egy kártyavár gyorsaságával, de összeomlottam. Szép fokozatosan, napról napra.

És eljutottam odáig, hogy nem bírom tovább. 
Hogy annyira nem érzem magam jól, hogy ezzel már a saját egészségemet is komolyan veszélyeztetem. És ezalatt nem csak a megtett, vagy éppen meg nem tett dolgokat értem. Ijesztő, hogy a lelki állapotom milyen erősen befolyásolja a fizikai állapotomat.

Belenéztem a tükörbe, és elkezdtem sírni. Ez már nem én vagyok. 
Én nem ilyen vagyok. Én nem ordítok egész nap. Nem kapom fel a vizet a legapróbb dolgokon. Nem beszélek így a környezetemmel.
Én nem vagyok egy hárpia. 


Így most már biztosan mondhatom: hazamegyek.
Haza kell mennem. 
Én... egyszerűen még nem állok készen erre. Se a gyerekekre, se az önállósulásra. 
Mert bármennyire is próbálok nagynak látszódni, rá kell jönnöm, hogy csak egy gyerek vagyok. Ugyanaz a kislány, mint tíz évvel ezelőtt. A szüleim kislánya.
Vacak érzés, amikor neked kell menedzselned az életed, pedig képtelen vagy rá.

Naív voltam. 
Azt hittem, hogy eljövök, és mintegy varázsütésre megoldom a problémáimat. Hogy fél év múlva egy teljesen új emberként visszatérek. Mint a mesében.
Éppen csak arról a tényről akartam megfeledkezni feledkeztem meg, hogy nem a környezet az, ami a zavart okozza. Az a valami bennem van. És velem utazott.

Most is itt van. 
És akkor is ott lesz, ha hazamegyek. Pontosan ugyanúgy.


Nem várok csodát. Már nem tudok hinni bennük.
De magamban még bízhatok. 
És ezt is teszem. Nincs más választásom.



Egyébként ötödikén repülök vissza.

2011. május 13.

Excange programme in Netherlands 7. day

A hires harom x
Igazabol semmi masra nem vagyom, csak arra hogy valaki megoleljen, es azt mondja, ne aggodj Panka, minden rendben lesz. Ugyanugy, mint mikor anyukad bejon hozzad estenkent, es megnyugtat, hogy nincsen szorny az agyad alatt. A szomoru az, hogy a szorny mar itt fekszik mellettem.


Nem tudom mi volt, vagy nem volt tegnap, de a Blogger mondhatni osszeomlott, kitorolte a postomat, kommentekkel egyutt. Ugyhogy ezt bepotolando, most itt vannak a kepek.
Koffee Shop
A kozos program nem volt valami hudengyonizgalmasesjo, rengeteg seta, hajokazas, meg a hajomuzeum, aminek koze sincs a muzeumhoz, egy lakohajo, amit vegig lehet jarni. En persze sikeresen rosszul lettem-nagyon nem birom ezeket az inbolygo vackokat, ugyhogy az utcan ucsorogtem.
 A szabadulas pillanataban belevetettuk magunkat a forgatagba. Voltunk Kofee shopban, en speciel egy masik csaj szemelyilyevel, mert 18 eves kor alatt nem lehet bemenni. Hat, nem egy nagy durranas. Kicsit ugyan megilletodtem, mikor megkerdeztek, hogy hasisos vagy marihuanas jointot szeretnek, deinkabb a marihuanat mondtam. Biztos ami biztos.
.
The Red light District
Iszonyu sokat kerestuk, de megtalaltuk. A hires hirhedt Voroslampas negyedet. Nem olyan konnyu, mint ahogy elmondjak, hogy csak mesz, aztan ott talalod magad. Neem, nekem 5 rosszarcu helyit kellett megkerdeznem. Amugy teljesen olyan, mint a varos tobbi resze. Csak vicces feliratu polok es ongyujtok helyett gigantikus vibratorok, es kulonbozo jatekszerek diszitik a kirakatot. Na meg a kurvak...Le akartam egyet (harmat) fenykepezni, de nem engedtek. Itt semmit sem szabad. De valami fantasztikus peppshowra meginvitaltak bennunket, amit egy bajosan lenezo mosollyal, majd mikor tovabb eroskodtek, egy vicsorral  visszautasitottam.


Es ismet bevasaroltam. Ha pontos akarok lenni, azt mondom, elkoltottem az osszes penzt amit hoztam. Es ennek a nagy reszet magamra. Illetve a toredeket masra. De annyira szep cuccokat vettem...meg jokat es hasznosakat. Vagyis ruhat :) Es ismet el a szabaly, velem NEM szabad bemenni sehova, mert keptelen vagyok megallni, hogy ne vegyek valamit. Bar most ez eleg lesz egy idore azt hiszem. :)

Elerkezett az utolso nap. Visszagondolva, nagyon gyorsan elszallt ez a het. Jo volt, csak nehany aspektust hanyagoltam volna ha rajtam mulik. A 2 napja tarto gyomorgorcsomet, es fejfajast pedig a kovetkezo kerdes okozza: haza merjem-e vinni a cigit amit vasaroltam? Sajnos a tobbiek elegge beparaztattak, bennem fel sem merult, hogy akar itt is hagyhatnam. Jelenleg egy nagy muanyag dobozban hever, amit teletomkodtem a koszos zoknijaimmal. Nem biztam a veletlenre, vegigszagoltam az osszes szennyes ruhamat egyesevel, de sajnos egyik sem tunik eleg budosnek. (Bar azert ez jo hir, hogy nem izzadok olyan budoset, ami meg egy kutya szaglasat is megteveszti.) Ja es ezenkivul becsomagoltam meg 5 zacskoba. De azt mondjak a kutyak szaglasa nagyon jo. Hogy meg ezen keresztul is siman megerzik. Lenyeg a lenyeg, megy a para meg a malmozas a fejemben rendesen. Csak az a baj, hogy ismerem magam. A leheto legtokeletesebben. Es tudom, hogy ha ma eladnam valakinek, akkor azt mondom magamra, hogy gyava. Megbelyegzem magam. Gyava, mert nem mer hazahozni egy szaros fuvescigit repulon. Amit amugy szerintem minden masodik ember megtesz, aki innen jon haza. De basszus...egy nyomorult 17 eves gyerek vagyok, nem pedig egy diler, hogy ilyenen kell aggodnom!
 Ki ismeri fel a bal also kepet ? :D
A mi projektmunkank















A mai napon kiallitottuk a szerdai feladat megvalositasat. A gorogoson a jobb szelso es a felso reszen vegigfuto minta az en kezem munkajat dicseri. El is szarakodtam vele...ugy masfel oraig.
A masik Szoszieke, de nem is az az erdekes benne. Thijsek eloszor valami aranyermes csapatrol nyomtattak kepet, a vizilabda cimszo alatt. Csajok, aranyerem, meg icipici darab uszoda. Tok gaz. Ugyhogy felajanlottam neki, hogy jutatok neki annal sokkal jobb kepet :) Mindenki meg volt elegedve.

2011. május 11.

Nagyon Holland :)

5.
1. A reggel furdes. (Szerencsere en nem alltam be a sorba, mert akkor reggel egy oraval elobb kene kelnem. Igy is sokszor hatan vannak.)
2. Zsebkendo es szalvetahasznalat mellozese. (Vegulis minek van a kezunk?)
3. Orditozas. Vagy legalabbis iszonyu hangos beszed.
4. Nem keves elelem melletti vekonysag. (Na ja, biztos a genek...)
5. Stroopwaffels (a kepen lathato kekszecske: edes ostya, benne valami karamelles kremmel)
6.


6. Birkenstock ( Stilusban leginkabb egy otthoni Scholl papucsra hajaz, de annal dizajnosabb. Viszont ilen kenyelmes papucsom meg eletemben nem volt.)
7. Biciklizes (Mindig, mindenhova. Emlekezzunk csak vissza a suliban a bringaparkolora. Az autosok meg olyan szinten elnezoek, hogy le a kalappal. Senki sem dudal, mert veletlenul elfoglaljuk az egesz savot, megvarja mig elmegy a szembejovo, es kikerul minket.)
8. Leves (Allitolag a holland gasztronomia abbol all, hogy osszeontenek mindenfele zoldseget. En ezt se megcafolni, se alatamasztani nem tudom, mivel ma volt az elso alkalom, hogy meleget ettem. Levest. Tudtam, hogy szeretik, mert a srac mar Mo-n is mondta, de azt hittem tuloz. Forro leves, jo kis elosutott kenyerrel, csak semmi flanc. Az anyukaja olyan isteni brokkolikremlevest csinalt, hogy hu meg ha. Allati jo volt.)
9.
9. Dutch bread sprinkles (Rendkivul nepszeru kaja. Megkennek vajjal egy zsomlet, beleszornak rengeteg csokidarat, ra a zsomletetot. Szerintem kulonben mikrozzak is, mert eveskor a csoki teljesen nutella allagot vesz fel.)
10. Allatszeretet ( A szokasos kutya-macska paroson kivul mindenkinel van csirke-atlag 3, akik legtobbszor a kertben rohangasznak minden kotottseg nelkul. Minden haznal talalhato 1 "kis" halas medence, ahol jelenleg ebihalak tanyaznak. Szoszi partnerenek a csaladja olyan lelkesen edelgett felettuk, hogy nem volt szivem megmondani, szerintem baromira egy spermara hasonlitanak.)
11. Alkohol es fu (Ide nem tudom sem azt irni, hogy igen, se azt hogy 1nem. Ahogyan latom, nem olyan nepszeru es(vagy meno dolog szivni, mint nalunk. Nyilvan, mert nem tilos. Az alkoholvasarlas is kevesbe kotott, ha elmultal 16 eves, sor es bor mar siman kerulhet a kosaradba. A "kemenyebb" dolgok, mint vodka, whisky 18-ig varatnak magukra, de legalabb nem 21-ig, mint Amerikaban.)
12.
12. Atlathato, ugyanolyan hazak (Mindenhol. Mesz az utcan, es gyakorlatilag nem valtozik a taj. Az atlathato ablakos megoldas viszont nekem szemely szerint nagyon tetszik, bar valo igaz, nem ad lehetoseget tul sok intimitasra.)







Es ami kamu: -a nemfurdes
             -keves kajat adnak
             -mindent lehet
             -mindenhol szelmalom es tulipan (alig van 1-2, tulipant meg meg nem lattam, csak a viragboltban)
             -kofee shops (csak es kizarolag a nagyvarosokban)

2011. május 10.

Excange programme in Netherlands 4. day

Den Bosch egyik tere
 A programban az allt: Day trip to Den Bosch -Visiting St. Jan's Cathedral
-Boat trip Dieze
-Individual exploration of Den bosch
-Sportiom

St. Jan's Cathedral


Nem az a jo sztori tipusu dolog. Hiszen mit mondhatnek? A templom szep volt, jo volt, bar egy szot sem ertettem abbol amit mondtak, mert vagy tul halkan mondtak, illetve utana el voltam faradva, mert annyira koncentraltam a halkra. Ja es mellesleg nem szeretem a templomokat.
Sportiom
A hajozasbol nem lett semmi, mert rosszul foglaltak le a dolgot. Szoval parszaz euro allitolag frankon eluszott. Vagy valami ilyesmi. Azert nem tudok semmit biztosra, mert a holland szervezes ugy altalaban egy kicsit problemas. Az informaciocserevel egyetemben.
A sportprogramot sajnos elcsesztuk, mert a squashra viszonylag sokat kellett volna varni, igy gondoltuk, hogy inkabb bemegyunk uszni. Hat hulye otlet volt. A helyi aquareszleg meg sem kozeliti az otthonit. Egy oriasi csalodas. De ami a legborzasztobb, hogy nem tudtunk uszni. Mert volt ugyan nagymedence (4 meter mely), de savelvalasztok nem voltak berakva, igy mindenki pancsolt osszevissza mindenhol. Katasztrofa.
De megbeszeltuk Szoszivel, hogy majd itthon elmegyunk, es kiprobaljuk ezt a fallabda temat. :)

A legnagyobb orom, ami ma ert, ez a cipo. IMADOM! Tipikus holland. Es a leopardmintatol meg rettentoen Pankas. Itt mindenki ilyenben rohangaszik, ez mar elso nap feltunt. Mondtam is a holland lanyoknak (Thijsnak ugyan mondhatnam), hogy mtassanak valahol olyan boltot, ahol ilyent lehet kapni. Kicsit ugyan megutkozve neztek, hogy miert akarok ITT cipot, meg draga, de mikor eroskodtem, mondtak, hogy persze. Es most ime itt van. Sokkal olcsobban megusztam, mint szamitottam a dologra, mindossze 50 euro volt (ok 80-as vegosszegeket festettek elem). Igaz egy kirakattal odebb 15-ert is lattunk, kis hijan szivrohamot kaptam. De megnyugtattak, hogy az enyem valodi minoseg, es tiszta bor. :) (Ami fontos. Mert az evek alatt megtanultam, hogy az a fontos, hogy valami meddig birja. Szoval legtobbszor erdemesebb sokat fizetni. Inkabb legyen keves, de jo cipom, mint sok es vacak.)
Az EN!!!  Birkenstockom   :)
A lelki bekem helyreallt. De nem viccelek. Tegnap irtam A-nak, hogy alig varom mar, hogy vasaroljak valami komolyat, vagy hazamenjunk.  Mert a shopping helyreallitja a belso egyensulyomat. Es ez nem vicc. Attol a pillanattol kezdve, hogy a kezemben volt a szatyor, kenyerre lehet kenni. Szoszi vagy otszor megjegyezte a nap folyaman, hogy dobbenetes mit muvelt velem egy kis koltekezes. Kozben egyszerre fulladozott a nevetestol, es hitetlenkedve csovalta a fejet. (Illetve felajanlotta, hogy nagyon szivesen ad kolcson, ha utkozben kiurulne a penztarcam.)

2011. május 9.

Excange programme in Netherlands 3. day

Nem hittem el a bicikliparkolot. Es ez meg csak a fele.
Ilyen egy vacak napot... Jopofa ez az iskola, de beleestek ugyanabba a hibaba, mint mi. Ki az istent erdekel egy 2 oras varosnezes???? Raadasul egy rejtvenyes feladatlapon keresztul. Csak mentunk mint a kisbirkak, mig 2 ember oldotta a feladatokat. A labunkat lejartuk, de tul sok elmennyel nem gazdagodtunk. Ja de, annyi megmaradt, hogy a fel varos egy temeto, es mindehol zsido hullak fekszenek, meg az 1. vilaghaborubol.Szoval semmi ertelme nem volt azon kivul, hogy iszonyuan elfaradtunk. A vegen mar szo szerint vonszoltuk magunkat Szoszivel :)

Rikek haza, ma ott volt a visiting
A barbecue "party"
Szoval ilyent soha tobbet.  Soha, de soha.
Igazabol a barbecuezas volt az, amit ma elveztem. Pedig mikor eloszor mondtak nekem, azt se tudtam, hogy mirol van szo. Annyit sejtettem, hogy valami kerti sutogetes lehet a lenyege, de nem reszletekbe menoen.
Ellotte Szoszieknek megcsinaltuk a salatakat, bagettet, es az effele aprosagokat, majd az anyukaja atvitt minket cuccostul. Az elejen tok jo volt, de aztan a nyakunkkba szakadt az eso (az elso minusz pont Hollandianak: ez az atlagos idojaras), nagyon paras lett a levego, beesteledett, es lehult. En meg a reggel felvett rovidgatyamban feszitettem, mivel azota nem voltam otthon. Es iszonyu hideg volt. Lett. Es Thijs baromira nem fogta fel, hogy ez problema,

Miert van az, hogy a szerepek nem valtoznak? Hogy ott is mi vigyaztunk rajuk, meg itt is? Hogy ott is mi keltettuk oket, meg itt is. Bar igaz ami igaz, sok kozuluk csak most lesz 16 eves. (Most penteken, a farevell partyval egybekotve.) Hogy en milyen jot nevettem ezen! Annyira kicsinek tunik az a 16... es milyen tavoli is.

Eso utan szivarvany, avagy a szenvedes jutalma

Teli a huto...sorrel


2011. május 8.

Excange programme in Netherlands 2. day

Reggelre lehullottak a rozsaszin kis szirmok...
Bocsanat, hogy tegnap olyan hirtelen abbahagytam, de miutan tobbszor azon kaptam magam, hogy elbobiskoltam iras kozben, gondoltam jobb ha lefekszem. Eleg cikis lenne ha mondjuk az anyukaja benyitna, es azt latna, hogy a billentyuzetre borulva alszom.
A masik meg a billentyuzet. Tudtam en, hogy el kell hozni a laptopom! (Az mar masik kerdes, hogy balfasz vagyok, es Velencen hagytam). Itt ugyanis szembesulnom kellett a kulfoldiseg problemaival. Mint az ekezethiany, vagy a z es az y felcserelt helyevel. Az elobbi nektek teszi erosen elvezhetetlenne az olvasat, mig a masodik nekem verizzasztova az irast. Szoval csupa szivas van a dologgal. Viszont azert latom pici szuleim  meg igy is orultek annak a par mondatnak, ugyhogy ez tartja bennem a lelket. :)

A Zaltbommeli vasutallomas
Szoval ott tartottam, hogy az egesz csalad nagyon kedves, es igazan kozvetlenek. Az anyukajaval sajnos csak akkor talakoztam amikor tok sarga-zolden hazavittek lefekudni. Talan nem is csoda, hogy mikor meglatott, az elso kerek mondata az volt, hogy milyen gyonyoru a szemem. A szine. Aztan ezt megismetelte meg 3x. Egy igazan fiatalos, csudajofej no. Az apuka detto. Allitolag maratonokat fut.
Lenyeg a lenyeg, aludtam majdnem 12 orat, ez azert segitett. Ma mar csak kicsit voltam kettyos.
 Meg aggodtam a kajalas miatt is, de ugy latom nem kell. Maximalisan figyelnek arra, mit nem eszem meg. Holnap tizoraira pl. azt hiszem poharas yoghurtot kapok, sajttal. Ha jol ertettem.
Amszterdam es mi :)

Emeletes vonattal utazni...
A csaladi napot az egesz csapat egyutt toltotte. Csalad nelkul. Es tok jo volt. En mondtam, hogy nem kell ezen problemazni anya :) 1 napos korlatlan berletet vettek a cserepartnerek, es az volt a terv, hogy mi eldonthetjuk hova szeretnenk menni. A sok hulye hangzasu nev kozott valogatva, vegulis Amszterdam nyert, illetve meg utana egy tengerparti seta.
Meg Spidermannel is csokoloztam
Nem birtam hasznalni a paintet XD
Nagyon szep hely, de nem sokban kulonbozik Pesttol. Jo tobb rassz el itt, meg inkabb vilagvaros, de azert annyira nem nyugozott le. Rogton az elejen szetvalt a csapat, ismet az eat or shopping alapon :) Csak a shopping csapat nem vasarolni akart, hanem muzeumot nezni. Mar ha a Panoptikum annak szamit. En nem szeretek hulye turistat jatszani, ugyhogy csak modjaval kattingatok, kb. ezeket lathatjatok itt. Volt az elejen egy horror resz, ami...hat majdnem szivrohamot kaptunk. Tenyleg baromi ijeszto. Foleg a legelejen, amikor egyaltalan nem szamitasz ra. Csak utolag jottem ra, hogy A. meselt nekem egy ilyenrol Londonban, es nem akartam elhinni. Hat most megkaptam. Csupa parazos csajjal, en meg mentem elol. Mogottem Szoszi, aztan a tobbiek, kisvasutban egymas kezet szorongatva. Tiszta para.
Termeszetesen a csapatnevet nem hazudtolhattuk meg, az ido tobbi reszeben a boltokat rottuk. Itt mindenki olyan derekben gumis, szines szoknyat hord, hat egy olyan kell nekem is! Muszaj. Meg a saruik is annyira jok. Meg nem sikerult venni, de majd csutortokon. Csunya vilag lesz azt hiszem :)
Szegeny Szoszi nagon ki volt akadva, hogy tobb mint egy oraig probalgattam 2 szoknyat, de vegul egyiket sem vettem meg.Pedig jo volt az a kek (egy bor mini), ahogyan Szoszi megfogalmazta, olyan kaphatonak tunok benne. A masik kedvenc megjegyzesem meg, hogy na ha ezt megveszed Panka, asszem nem lesz gond azzal, hogy meddig juttok el.     Szeretlek kicsim :)
Szoszi, te kis huncut :P
Vannak kofee shopok is bosegesen, bar el kell hogy keseritselek A., tobben is kiprobaltak, de semmit sem ereztek. Es nem egyet ettek. :)
A beach vegul nem jott ossze, mert delutan 4-kor mar nem jott tobb vonat. Bar ha oszinte akarok lenni, nem nagyon banom, mert rettenetesen sokat mentunk. Vegig. Egesznap.
A szuperkepessegeim fejlodnek, haza mar valoszinuleg csak repulok a repulo mellett. Olyan minimalszinten muvelem a kajalast es veceigenyemet, hogy az mar muveszet. De tenyleg. Tudatosan, de probalgatom a hataraimat. Es ennek ellenere tokeletesen komfortosan erzem magam. Vidaman, de faradtan. Es a kimerultsegtol mar csak nevetek mindenen. Meg hulyesegeket beszelek. de sebaj.
Par perc es indulunk Zaltbommelbe, bulizni, Vagyis ok azt mondjak, hogy ohh, its not a party, just relaxing on the bach, and drink something. Legalabb zajlik az elet :)