A krumplipüré az egyik legelterjedtebb köret, és a legközismertebb ételek egyike. De érdemes mégis néhány szót vesztegetni rá. Ugye, én is köretnek írom, de az eMpszi ajánlása szerint nem húsok mellé érdemes készíteni. Viszont nagyon hálás, millióféleképpen variálható és ezért végső soron igen érdekes étel. Változatosan elkészített zöldségekkel, salátákkal, mártásokkal nagyon kiváló egy-egy zöldségnapra.
Krumplipüré, ahogy a nagyanyáinktól tanultuk
Hozzávalók: 80 dkg „szétfövős” krumpli, só, 8 dkg (olvasztott) vaj 2 dl (meleg) tej.
Elkészítése: A krumplit meghámozzuk kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük. Leöntjük róla a vizet, burgonyatörővel összetörjük, hozzáadjuk a vajat, a tejet, és habosra keverjük.
Franciás változat, ha héjában főzzük meg a krumplit, meghámozzuk és villával összetörjük, majd olívaolajat adunk hozzá és megborsozzuk.
A héjában főzést mindenképpen ajánlom. Mert sokkal ízletesebb marad a krumplink így. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a főtt krumplit, olyan melegen hámozzuk meg, törjük össze, amennyire csak a kezünk bírja, mert a kihűlt krumpli nagyon sokat veszít a minőségéből. A habosra keverés is elhagyható, bár akkor inkább a tört krumpliról beszélünk. Akár püré, akár tört krumpli nagyon jól ízesíthető vajon pirított hagymával vagy fokhagymával. Színezhető különböző dolgokkal, zöldre spenóttal, rózsaszínre céklával, sárgára sütőtökkel, kurkumával, csak most, ami hirtelen eszembe jut. Egy-egy fűszerrel – petrezselyemzöldjével, rozmaringgal, bazsalikommal, erdei ételek fűszereivel, szintén elérő karakterű ételt varázsolhatunk a krumpliból. De akár hagyományos értelemben köretként is értelmezhető zöldségpörköltek, zöldségtokányok, bundázott zöldségek mellett.
Egy-egy mártással is nagyon kiváló ételt kaphatunk a krumplipüréből. Itt a képen láthatót éppen sóskamártással tálaltam, egy csepp reszelt sajttal és snidlinggel tettem kívánatosabbá. A szerecsendió igen jó fűszer ehhez az összeállításhoz, így ebből is került rá egy kevés tálaláskor.
Család mellett
Többször találkoztam már azzal a véleménnyel, hogy azért is nehéz lefogyni, mert akkor kétfelé kell főzni, a karcsúsodni vágyó étkezése eltér a családétól, és ez nincs jó hatással a családi közösségre.
Való igaz, ez így nem lenne jó. Viszont hosszú évek tapasztalatával a hátam mögött mondhatom, hogy egy kis odafigyeléssel elég könnyen megoldható, hogy a családtagoknak is megfeleljen az általam ajánlott étrend. Igen, azt tényleg nem ajánlom, hogy az egész család asztalára négynaponta csak gyümölcsöt tegyünk. De ezek a napok alkalmasak arra, hogy akkor főzzük azokat az ételeket, melyek közkedveltek ugyan, de nehezen illeszthetők az ételtársítás elveivel. De ez csak a súlycsökkentés időszakára és a gyümölcsnapokra – azaz csak négynaponta – fordul elő. Így szó sincs arról, hogy hosszabb időre „kivonjuk magunkat a családi forgalomból”.
Megint nem kérkedésből mondom, csak megerősítésként, hogy lehetséges dolog, amit ajánlok, hogy ezt az időszakot én, a táplálkozási újításokra kevésbé fogékony férj és ezt nem is igen toleráló nagymama mellett, napontafőzős, kamaszfiús családban csináltam végig úgy, hogy nem túl sokat vettek észre belőle a családtagjaim.
Néhány nagyon egyszerű megoldással a tejesen megszokott ételeket is átalakíthatjuk az ételtársítás elvei szerint. Talán nézzünk néhány konkrét példát. Az egyik legkönnyebben megváltoztatható szokásunk, hogy liszttel sűrítjük az ételeinket. Nem az a kérdés, hogy rántás vagy habarás, hanem az, hogy minek a liszt a főzelékekbe? Ez most így egy kicsit furcsán hangozhat, de valójában úgy gondolom, hogy eredetileg éppen azért született meg a sűrítés szokása, hogy tartalmasabb, kalóriagazdagabb legyen az étel a kemény fizikai munkához. De ma már hol van az a kemény fizikai munka, amelyhez ez az energiamennyiség kell? Így bátran el is hagyhatjuk ezt a megoldást. Persze, csak úgy, hogy az az étel még a megszokott legyen. Könnyen megoldhatjuk ezt úgy, ha a lényeget adó főzelékféle egy részét pépesítjük ahelyett, hogy liszteznénk. Pl. hosszú évek óta nem teszek rántást pl. a bablevesbe (de egyéb hasonló levesekbe sem), s eddig még senkinek sem hiányzott. Érdemes megpróbálni. A legtöbb főzeléknél a megpárolt zöldség egy részét turmixolom le liszt helyett, s még az anyukának sem érzi úgy, hogy szokatlan lenne neki, amit főzök.
A másik nagy ételcsoport a rakott-töltött zöldségek darálthúsos töltelékjében a rizs. No, itt több megoldás is van. A rizsnek egyszer az a szerepe, mint az előbb a rántásnak, azaz olcsóbban adjon tömeget, kalóriát. Másodszor pedig a töltelék lazítása. Ha egy egészen kevés rizst teszünk a töltelékbe – csak a megszokás kedvéért – bőven belefér abba az egy szelet kenyérnyi szénhidrátba húsnapon is nyugodt lélekkel fogyasztható. De nagyon jó ételt kapunk úgy is, ha a darál húst a rizzsel keverés helyett hagymán megdinszteljük egy kicsit és pl reszelt sajtot keverünk bele. De nagyon remek – ajánlom mindenkinek – olyan fasírtot készíteni, melyben az áztatott kenyér helyett apróra vágott spenóttal lazítjuk a húst. De igazából az a legjobb, ha mindenki a saját szája ízének megfelelően gondolja át ezeket a dolgokat.
Már a könyv írásakor is fontos kérdésnek gondoltam ezt, írtam akkor:
„… Hozzáfogtam heti étrendjeink tudatos megtervezéséhez. Úgy válogattam össze az ételeket egy-egy hétre, hogy az egyes napok menüje illeszkedett az én diétás napjaimhoz, és úgy variáltam az ételeket, hogy lényegében kis változtatással ugyanazt ettem, mint a család többi tagja, és az ételtársítási szabályokkal semmiképpen össze nem egyeztethető ételeket főztem nekik akkor, amikor nekem gyümölcsnapom volt.
Ez csak első hallásra tűnhet bonyolultnak, a gyakorlatban sokkal egyszerűbb. Például húsnapon – így neveztük a „fehérjenapot” – kihagyom a krumplit, a rizst, a tésztát, és csak salátát vagy főzeléket eszem a húshoz. Attól a többiek még ehetnek más köretet is. Keményítőnapon – amit otthon csak zöldségnapnak hívunk – a krumplipaprikásból átadom a többieknek a kolbászadagomat, vagy bablevesemből a füstölthús-darabot. Nem eszem süteményt, csak tésztanapon – ami a szénhidrátnap házi használatú neve –, de akkor lehet, hogy mást nem nagyon. Vagy ha, például, ezen a napon pizzát sütök, akkor magamnak mindenképpen zöldségeset, és sajtot is csak a többiek adagjára teszek. Kisebb-nagyobb fejtörésekkel, úgy érzem, sikeresen vettem ezt az akadályt. Még kedvemet is leltem abban, hogy újabb és újabb ételeket fedezek fel vagy könyvekből, vagy csupán a fantáziám segítségével. Aki igazán szeret enni – hát én szeretek –, annak a főzés nem feltétlen teher; lehet alkotás is!”
Holnap folytatjuk.
