Húsos bukta

Az ötletet Limara pirogja adta. http://limarapeksege.blogspot.hu/2013/02/pirog.html , de a körülmények alakítottak rajta. Ott kezdődött, hogy volt maradék főtt hús. Éppen 40 dkg. No,meg valamit ki is kellett találnom, hogy Ferenc is vihessen ebedre. Ezért is gondoltam, hogy jobb lesz, hogy sütőben sütöm, nem olajban, mert hidegen úgy jobb lesz. Liamara tésztáján annyit változattam, hogy nem tettem bele tojást. Nem tudom miért, de a farsangi fánkon kívül nem szoktam tojást tenni a kelt tésztába. Valahogy idegenkedem tőle. Semmi magyarázatom nincs rá. Mindezek után az én húsos buktám így alakult:

Hozzávalók: 

Tésztája: 50 dkg finomliszt, 1,5 tk. só, 2 dl víz, 1 dl tej, 1 tk. cukor, 5 dkg olvasztott vaj, 2 dkg friss élesztő.

Töltelék: 40 dkg apróra vágott főtt hús (leveshúsmaradék), 1fej hagyma,4 gerezd fokhagyma só, bors, majoránna, 3 dkg vaj, 2 ek. tejföl, 5 dkg reszelt sajt + kb. 2 dkg olvasztott vaj a bukták megkenéséhez

Elkészítése: A hagymát apróra vágtam, és a vajon pirítani kezdtem, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, és a nagyon apróra vágott főtt húst. Sóval, borssal, majoránnával ízesítettem, s mikor a hús már pirulni kezdett, hozzákevertem a tejfölt és a reszelt sajtot, s elvettem a tűzről.

A tejet a cukorral meglangyosítottam, belemorzsoltam az élesztőt, átszitáltam a lisztet, hozzáadtam a sót, a felfutott élesztőt, a langyos vizet, és elkezdtem összeállítani a tésztát. Az olvasztott vajat is hozzáadtam, s rugalmas tésztát dagasztottam. Hagytam kelni meleg helyen a lefedett kelesztőtálba kb. 1 órát. Ez után átgyúrtam a tésztát, és kb. 2-3 mm vastagra, téglalap alakúra nyújtottam. 24 részre vágtam (6x4), s elosztottam rá a tölteléket, ráhajtottam a tésztát, buktákat formáltam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem (2 tepsivel lett), megkentem olvasztott vajjal, s 200 fokos sütőben kisütöttem.

 Csípős őrölt pirosprapikával ízesített tejfölt adtam mellé.

Az eMpszi étrendje szerint étkezőknek ezt az ételt nem ajánlom, mert nincs tekintettel az ételtársításra.

Lapítus

Nyilván a lapít szóból származik ennek a tésztának a neve. Lapítós, amit ellapítanak. Apai nagymamám rendszeresen készítette. Minden második pénteken. Mert minden pénteken bableves volt, és egyik héten csikmák (metélt tészta, kifőtt tészta, ahogy tetszik a neve) volt mellé (mákkal vagy valami mással :) ), másik héten meg kelt tészta: lapítus és még valami pl. szalonnás vagy keszőcéls lepény. (No, ezekkel adós vagyok még.) Most a napokban itt a blogon a kedveltek közé került a kalács http://pszichowellness-konyha.blogspot.hu/2010/04/kalacs.html , erről jutott eszembe, hogy most felteszem a lapítust.

A tésztája éppen úgy készül, mint ahogy a kalácsnál leírtam.

Hozzávalók: 1 kg liszt, 7 dl tej, 5 dkg élesztő, 5 dkg vaj, 2 kiskanál só, 1 kiskanál cukor. Aztán még a lapítushoz kell: só, bors, (baromfi)zsír.

Elkészítése: A kalácsnál leírtak szerint a hozzávalókból megdagasztjuk a tésztát. Egy kilónyi lisztből 4 db lapítus lesz. Ez két tepsibe fér el. 

Tehát a megkelt tésztát 4 részre osztjuk. Egy-egy részt könnyed mozdulatokkal, a tésztát meg-megfordítva ujjnyi vastagra nyújtjuk. Megkenjük olvasztott zsírral, megsózzuk – mintha egy zsíroskenyeret sóznánk – megborsozzuk, a két oldalát felhajtjuk, kizsírozott vagy sütőpapírra bélelt tepsibe tesszük, a tetejét is zsírral (nem tojással) kenjük meg. Még kb. fél órát hagyjuk kelni. 180-200 fokos sütőben kisütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Ősi paraszti étel. Sűrű levesekkel egyfogásos ebédet alkot. Minden olyan alkalommal kínálható, amikor sós keltet tennénk az asztalra. A hagyomány szerint nem késsel vágják, hanem törnek belőle. (Én azért fel szoktam vágni kétujjnyi szeletekre, és úgy kerül az asztalra, de a hagyományos fogyasztási módját érdemes azért ismerni.)

Tönkölyös rúd sárgarépakrémmel

Ma az iskolába vittem ezt az összeállítást. Nagy örömömre egy csokor dicséretet learattam vele a kollégáimtól.  Az ő kérésükre gyorsan ide is felteszem.  (A sárgarépakrémhez nagyon hasonló salátát már a színes téli saláták között leírtam.)

Tönkölyös rúd

Hozzávalók: 0,5 kg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 0,5 kg fehérliszt (+ liszt a formázáshoz), 5 dkg élesztő, 2,5 dl tej, 5 dl langyos víz, 2-2,5 kávéskanál só, 1 kiskanál cukor.

Elkészítése: A tejet kézmelegre langyosítjuk, belekeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni. Közben a kétféle lisztet összekeverjük, átszitáljuk.  A sót az edény szélhez közel, körbe szórjuk a lisztbe. Az élesztőt a liszt közepébe készített „kráterbe” öntjük. (Ezzel a megoldással az a célunk, hogy az élesztő és a só közvetlenül ne érintkezzen.)  Elkezdjük összedolgozni a lisztet az élesztővel, folyamatosan adjuk hozzá a vizet, és addig dolgozunk a tésztával, amíg egynemű rugalmas anyagot kapunk, a tészta elválik az edény oldalától és a kezünktől. Ekkor meghintjük egy kis liszttel, letakarjuk, és langyos helyre tesszük. (Akinek kelesztő tála, dagasztó gépe van, használja a megszokott módon.) Kb. egy órát kelesztjük a tésztát. Ekkor lisztezett deszkára borítjuk és nyolc egyforma részre osztjuk.  A nyolc kis cipót egyenként kinyújtjuk olyan hosszú téglalappá, amilyen hosszú a tepsink. A téglalapokat a hosszabb oldaluknál kezdve feltekerjük, mint a bejglit, így kapunk nyolc rudat. Sütőpapírra bélelt v. kilisztezett tepsibe teszünk egyszerre négy rudat. Kb. fél órát hagyjuk még pihenni, majd kb. 180-200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Mikor forrón kivesszük a rudakat, vízzel átkenjük őket, majd rácsra teve hajuk kihűlni.  

Sárgarépakrém

Hozzávalók: 0,5 kg sárgarépa, 15 dkg vaj, fél citrom héja és leve, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál  paprikakém (Pirosarany),  só, bors, 1 késhegynyi őrölt babérlevél (snidling a díszítéshez)

Elkészítése: A sárgarépát meghámozzuk, kislyukú reszelőn lereszeljük, a fűszereket és a felolvasztott vajat hozzákeverjük.  Egy-két órára hűtőszekrénybe tesszük.

Tálaláskor a tönkölyös rudakból kb. 1 cm vastag szeleteket vágunk, megkenjük sárgarépakrémmel, apróra vágott snidlinggel díszíthetjük.

Az eMpszi étrendjét követők tésztanapi étele lehet ez az összeállítás.

193.Tésztanapra: Meggyes lepény – nagyanyám konyhájából

Nem az ételtársítás példaétele ez a meggyes, de tésztanapon azért megkóstolhatjuk. Mivel a céljaim közé tartozik az is, hogy erre a blogra összegyűjtsem azokat az ételeket is, melyek a családi hagyomány részei, így legyen itt a meggyszezon végén Mama meggyes lepénye, gyerekkorom egyik nagy kedvence. 

Meggyes lepény

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 8 dkg vaj, 2,5 dl tej, 6 evőkanál cukor, 1,2 kg magozott meggy, 4+1 tojás, 3 kanál liszt, 10 dkg gríz. 

Elkészítése: A tejet meglangyosítjuk, beleteszünk 1 evőkanál cukrot és az élesztőt. A lisztet átszitáljuk, és egy kelesztésre alkalmas tálba tesszük. A közepébe egy mélyedést készítünk, beleütünk egy tojást, és ide öntjük majd a cukros tejben megkelt élesztőt. Úgy szórjuk bele a lisztbe a kiskanál sót, hogy közvetlenül ne érintkezzen az élesztővel, melyet a liszthez öntünk. Elkezdjük dagasztani a tésztát, majd hozzáadjuk a vajat is, és rugalmas tésztát készítünk. Langyos helyen kb. egy órát kelesztjük, amíg a tészta duplájára dagad. Ekkor kinyújtjuk, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe igazgatjuk. A négy tojás fehérjéből habot verünk, hozzáadunk négy evőkanál cukrot, majd a négy sárgáját, végül három evőkanál lisztet. A magozott meggyet összekeverjük a maradék cukorral és a grízzel, és a tésztára tesszük, és ráöntjük a tojásmasszát. Előmelegített 200 fokos sütőben kisütjük.

Könnyed nyári csevegés - helyett

Most igazán érzem, hogy éppen úgy, mint a pulóver a súlyos gondolatok sem éppen ehhez az időjáráshoz valók. Eddig még nem jutott eszembe, hogy az időjárásnak a gondolkodásra is nagy hatása van, de most, hogy kéne írnom valami értelmeset, érzem, hogy a meleg mennyire eltompít, lelassít. És nyilván nem csak én vagyok így ezzel. Az információfeldolgozásban, és ebből következősen kommunikációban is hosszabb a reakcióidőnk. Így könnyen előfordulhat, hogy a reakcióink sem éppen a legkedvezőbbek lesznek. Félreértések, fenyegetettségérzés is könnyebben alakulhat ki így. Az O típusú ember számára ez elég rossz következményekkel járhat. Hiszen az általam ebbe a kategóriába sorolt ember ezeket a meg nem fogalmazott érzéseket, valamiféle veszélyként, zaklatásként érzékelt helyzeteket legtöbbször megnyugtató evéssel igyekszik lecsengetni. 

Nyáron meleg van, ez tény. Ha nagyon meleg van, az kellemetlen. Kellemetlen körülmények között az emberek ingerlékenyebbek. Ez is tény. Én is ingerlékenyebb vagyok, és a többiek is azok. Talán ha ezt szem előtt tartjuk, és számításba is vesszük, akkor kevesebbet sérülünk, kevesebbet sértünk. És ha kevesebb a seb, akkor kevesebb gyógyító falatra van szükségünk.

Holnap folytatjuk.

73. lépés: Az önérdek-érvényesítés

Fogalmam sincs, hogy mennyire általános, de sokszor láttam már erre példát a túlevők körében, és én magam is élő példája vagyok annak a magatartásnak, amit talán leginkább az önérdekek háttérbe szorításával lehetne kifejezni. Ez azért kényes téma, mert az önérdek-érvényesítés könnyen összekeveredhet az önzéssel. Pedig nyilván nem ugyanaz a kettő. Önzés akkor, ha többet akarok, mint amennyi az enyém, bármiből. Az önérdek-érvényesítés pedig, amikor megvédem magamnak, ami az enyém, azt, ami szükséges az én jó „működésemhez”. Úgy gondolom, hogy az emberi kapcsolatokban legyen az munkahely vagy család, érdemes megtalálni az igazságos teherviselést. Különböző mentalitásúak az emberek ebből a szempontból is. Vannak sokan, akik nagyon egészségesen meg tudják húzni a határt, ahol már nem vállalnak több terhet. Sajnos én hajlamos vagyok arra, hogy az ésszerűn túl is adjak az erőmből. És ez egyáltalán nem jó, mert egy ideig nem is tűnik fel, csak akkor, amikor már teljesen elfogynak a tartalékaim, és ilyenkor szokott rám törni a fáradságevés. Ha meg hosszabb ideig tart a jelentős túlterheltség, akkor valami betegség kényszerít rá, hogy végre kipihenjem magam. Kellő fokú önérdek-érvényesítés mellett nem lenne ilyen – úgy gondolom. 

Nem tudom, hogy működik ez. Tudjuk józanésszel, hogy mi lesz a dolog vége, mégis megyünk a lendülettel századszor a rossz úton.

Egy jó ideje figyelem az embereket ebből a szempontból. Lehet, hogy megint csak tévedek, de mintha azt láttam volna, hogy az általam I- típusúnak nevezett emberek között több olyant láttam, aki jobban képviselte a saját maga érdekeit. És O típusnak nevezettek között többet láttam abból a fajtából, aki ésszerűtlenül hagyja magát kimeríteni. 

Azt gondolom, hogy itt is az arányokon múlik minden. Az önfeladás semmiképpen nem egészséges dolog, hiszen ez a világ úgy a jó, ha mindenki a helyén van benne. És az a meggyőződésem, hogy mindenkinek megvan a szükséges helye ebben a világban. Méghozzá úgy van meg, hogy nem valaki mástól kell elvenni, hanem mindenkinek jut elegendő hely, idő és élelem, nyugalom és biztonság. Ennek csak akkor lehet híja, ha valaki kevesli a magáét és agresszív módon elorozza, ami már a másik emberé lenne a világ imént felsorolt javaiból. 

Nektek milyen tapasztalataitok vannak erről? Ki hogy áll az önérdek-érvényesítéssel? Mikor önzés valami, és mikor ésszerűség?

Tésztanapra

Még karácsonykor, amikor itt volt a mákosguba készítésének ideje, akkor találtam ezt a receptet Limaránál. 

Úgy jártam vele, hogy az első adag mindenféle mák és „gubásítás” :) nélkül elfogyott. Így arra a következtetésre jutottam, hogy akkor is érdemes ezt a receptet megsütni, ha nem mákosgubát, hanem csak egy jó keltet akarunk sütni például tésztanapra. Egy kis vajjal, és bármilyen aktuális salátával vagy savanyúsággal kiváló. Annyit változtattam raja, hogy nem 10 hanem 8 részre osztottam a tésztát. Ennek az az oka, hogy mindig így osztom el a kelt tésztát: félbe, majd megint félbe osztom. Így nem tíz, hanem nyolc részre lehet osztani. :)

Gubakifli Limarától nemcsak mákosgubának

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 1 tk. só, 7 dkg puha vaj 1 ek. cukor, 2 dl tej, 1,5 dl víz, 2 dkg friss élesztő.

 

Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, beletesszük a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. A lisztet átszitáljuk, egy tálba mérjük, a sót körbe az edény széléhez szórjuk a lisztre, a liszt közepébe mélyedést készítünk, ide tesszük a tejben felfutott élesztőt, a vizet és a puha vajat. 

Összedolgozzuk az alapanyagokat és rugalmas, nem túl kemény tésztát dagasztunk belőle. Kb. egy órát pihentetjük meleg helyen, hagyjuk kelni. A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, majd nyolc egyenlő részre osztjuk. (Elfelezzük a tésztát, majd a feleket és a negyedeket is megfelezzük.) Téglalapformára nyomkodjuk, és mint a bejglit feltekerjük úgy, hogy minden tekerés után lenyomjuk. 

Olyan hosszúra sodorjuk, amilyen hosszú a tepsink. Sütőpapírral bélelt tepsin újrakelesztjük, kb 30-40 perc alatt. Vízzel alaposan lepermetezzük, majd 190 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Rácsra tesszük hűlni.

 

És még valami

A tyúkhúr

Nagyon szép tyúkhúr nőtt a kertben. Több helyen olvastam már, hogy milyen jó dolog is ez. Hát ma úgy gondoltam, megkóstolom. Csináltam belőle salátát mustáros öntettel, illetve pároltam vajon foghagymával. Ez utóbbi egész jó volt. A saláta viszont felejthető. Bár valamivel együtt és nemcsak a tyúkhúr magában szerintem még elmegy.

Tyúkhúrral kapcsolatos információ…? Valakinek…?

Holnap folytatjuk.

Szilvalekváros bukta

Sütni nem olyan nagyon szeretek. Talán azért mert ahhoz pontos receptkövetés kell és türelem. De azért néha sütök azért. Csak nem lesznek annyira szépek a sütikéim, amivel büszkélkedni lehetne mint pl ma a bukták. De azért nagyon jók lettek ám, ha nem is sikerült egyformára csinálom őket. :)

Ja, és saját szilvalekvárral készült.

Hozzávalók: ½ kg liszt, 2 tojássárgája, 3 dl tej, 6 dkg vaj (margarin, zsír)a tésztába + kb. 6 dkg a olvasztott vaj vagy zsír a kenéshez, 5 dkg cukor a tésztában + kb. 5 dkg porcukor tálaláskor, csipetnyi só, 2 dkg élesztő, 25 dkg lekvár a töltéshez.

A tejet meglangyosítjuk, beletesszük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni. Felolvasztjuk a 6dkg vajat, átszitáljuk a lisztet. A liszt közepébe egy mélyesést készítünk, ebbe öntjük a cukros tejet a benne felfutott élesztővel). A lisztre tesszük a sót (az edény falához közel szórjuk a sót, hogy ne érintkezzen közvetlenül az élesztővel.) Az egészet fakanállal vagy géppel jól összedolgozzuk. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, és addig keverjük, hogy a tészta hólyagos legyen. Letakarjuk, és langyos helyen egy órát kelesztjük. Lisztezett deszkára kiborítjuk, gyengén átgyúrjuk, kb. 0,5- 1 cm vastagra kinyújtjuk, 8-10 cm-es négyszögekre vágjuk, közepébe szilvalekvárt teszünk, és összecsavarjuk.

(Én nem összecsavarni szoktam a buktát, hanem kis batyut formálok belőle, és úgy fogom össze először a négy sarkát, majd a négy kis csücskét, hogy ki ne folyhasson belőle a lekvár. Aztán az összefogott résszel lefelé teszem a tepsibe. )

Kivajazott tepsibe egymás mellé helyezzük, tetejét, oldalát olvasztott vajjal megkenjük,

½ óráig kelesztjük, és közepes forró sütőben sütjük.

Sütés után deszkára kiborítjuk, de csak tálaláskor szedjük szét a buktákat. A tetejét porcukorral meghintjük.

U.i. A recept szerint vajjal, margarinnal vagy zsírral lehet készíteni ezt a buktát. Szerintem vajjal érdemes. Igaz, hogy a vaj legdrágább, de nem drágább annyival, mint amennyivel jobb lesz a bukta, ha a vajat választjuk.

Én nagyon vajpárti vagyok. A vaj nagyon sokat hozzáad az ételek finom zamatához. Azt is érdemes megfigyelni, hogy mennyire sokat számít a végeredménynél az alapanyagok minősége. Amikor nagyon szorult anyagi helyzetben él az ember (azt hiszem, sokunk életében volt erre példa), amikor az számít elsősorban, hogy elegendő legyen az étel a létfenntartáshoz, akkor persze célszerű a gyengébb minőségű, s ezért olcsóbb alapanyagot választani. Ha azonban 60 forint árkülönbözet belefér egy tepsi buktánál, (és elvi akadálya sincs) akkor érdemesebb a vajat választani.

Aki az eMpszi karcsúsító étrendjét követi, tésztanapon desszertként nyugodt szívvel ehet egy-két buktát. :) (Jóllakni persze érdemes előtte valami jó kis salátával, hogy a kalóriasűrűség napi átlaga is helyen legyen. )