Kökényes gumitorta

Az jár a fejemben, hogy milyen jó hasznosítását találhatom a kökénylekvárnak. A lekvárról már tavaly november végén írtam, az idén annyi különbséggel főztük, hogy a nyers kökény mennyiségének fele mennyiségű cukrot tettünk bele. Tehát 1 kg nyers kökényhez fél kg cukrot.

A gumitorta létező fogalom. Vannak különféle változatai. Általában csíkosra csinálják, de ahhoz nekem nincs türelmem. És egyébként is csak két színt-ízt terveztem bele. A fehéret – tejfölből és a majdnem feketét a kökénylekvárból.

Hozzávalók: 1 csomag (Horváth Rozi zselatin – azért írom ide a márkáját, mert elfelejtettem megnézni, hogy hány gramm, de majd kijavítom.) 2 dl víz, 20 dkg tejföl, 10 dkg cukor, 1 evőkanál vaníliaaroma (persze rendes vanília jobb lenne), 25 dkg kökénylekvár.

Elkészítése: A tejfölt összekeverjük a cukorral és a vaníliával. Kimérjük a lekvárt. Előkészítjük az edényt, amibe a „tortánkat” tenni szeretnénk. (Én ezt most egy lapos üvegtálkába tettem.) A zselatinporhoz hozzákeverjük a vizet, majd felmelegítjük, hogy felolvadjon. Egyik felét az édes tejfölbe, másik felét a lekvárba keverjük. A színeket válogatva pl. koncentrikus körökben a tálkába csorgatjuk a két összetevőt. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy megszilárduljon.

321. Gyümölcsnapra: Csipkebogyós almakrém kökénnyel és galagonyával

Elég hangzatos cím ez. Viszont valóban ezt készítettem. Napok óta az erdei gyümölcsökkel kísérletezem. De ezek tényleg csak kísérletek, még nem letisztult dolgok. De azért ez finom volt csak egy kicsit pepecselős. Azért érdemes megcsinálni, amiért az összes erdő-mező dolgot. Nekem azt az élményt adják ezek, hogy végtelen gazdagságban élünk, és annyi finomság, érdekes és finom ennivaló mellett rohantam el eddig úgy, hogy még a létezéséről sem vettem tudomást.

Ezzel együtt szívesen veszek tapasztalatokat, jó tanácsokat ezekkel az erdei gyümölcsökkel kapcsolatban. Azt már megtapasztaltam, hogy a csipkebogyó pár nap után megpuhul a lakásban. Vagyis nem egyszerre, de egy kosárkányiból mindig puha lesz annyi szem, amennyit jóízűen megeszek. Igen, én megeszem a magját is, bízom benne, hogy rendben van ez így, de tudni nem tudom. Éppen ezért most ezt a poharast úgy készítettem, hogy két  almához fokhagymapréssel húsz megpuhult csipkebogyót kipréseltem, majd egy kevés vízben kiáztattam, ami a présben maradt, és leszűrve hozzákevertem az almapéphez. Igen, pepecselős. Nagyon. :) De érdekelt a végeredmény. Meg ott motoszkált a fejemben az a dolog, hogy a csipkebogyó mennyire sok C vitamint tartalmaz, mely nyilván csak úgy hasznosul leginkább, ha nyersen esszük meg a gyümölcsöt. A kökényt és a galagonyát csak úgy hozzáettem a csipkebogyós almához. Nekem ízlett. Mindenképpen megéri kipróbálni.

Maradjunk a csipkebogyónál 

Tényleg nagy élményt jelent nekem, hogy most ezekkel az erdei gyümölcsökkel kísérletezem. Persze ez az egész ott kezdődik, hogy ezeket be kell gyűjteni, és az erdőben kirándulni, gyűjtögetni jó. Aztán sok-sok pepecseléssel folyatódik, és ez tényleg csak úgy éri meg, ha nemcsak a végeredményt, hanem az egész folyamatot tekintjük nyereségnek. Igen, komolyan beszélek. Érdemes arra gondolnunk néha, hogy maga a munka is lehet örömforrás. Sőt, kell is, hogy az legyen. Mert az valami borzasztó, ha csak azért dolgozunk, hogy valamit majd elérjünk, ha azt a munkát, mint valami áldozatos harcot túléljük. Sokaknak a munka keseríti meg az életét. Ez baj. Baj, ha fel sem vetődik, hogy a „madjcsak kihúzom a végéig” helyett  „ a vajon ma mi örömet találok benne” is meghatározhatná a munkaidő hangulatát. Már többször mondtam, de talán még nem elégszer, hogy sokat lépünk előre, ha a kényelemes élet helyett az élményekben gazdag életre szavazunk.  Ki látott már kényelmes hegymászást? És ki megy hegymászónak a flow reménye nélkül? 

Folytatjuk.