Rillette magyarul

Egyre több helyen jön velem szembe itt a blogvilágban a rillette. Hogy mi is ez valójában, pl. innen http://buvosszakacs.blog.hu/2009/05/21/rillette_1 megtudhatjuk. Nem is erről akarok beszélni, hanem hogy ehhez nagyon hasonló az a szívemnek igen kedves étel, melyet még albérletes szegedi diákként ettem gyakran, amikor is anyukám az éhhaláltól féltve leánykáját egy-egy ilyen tartalmú befőttesüveggel indított útnak hazalátogatásaim alkalmával. Külön neve nem volt ennek az ételnek, csak egy kicsit puhábbra, szétesettebbre készített sült hús, hogy hűtőszekrény nélkül is eltartható, sőt finoman eltartható ennivalóm legyen. Húsos pecsenyezsír? Vagy pecsenye zsírjában? Talán ez fedi leginkább a valóságot. 

Volt egy másik ehhez hasonló (inkább csak összetevőiben azonos) étel is gyerekkoromban, az a lesütött hús névre hallgatott. No, azt nem szerettem. Disznóvágáskor készítették. Leginkább elég száraz húsból, melyet vastagon leöntöttek zsírral, hogy tartósítsák hónapokig. Akkoriban nem volt még mélyhűtő a háztartásokban, hogy így tegyék el a húst disznóvágáskor,  és húst is csak nagyon ritkán lehetett kapni. Ha néha érkezett is a henteshez, akkor órákig álltunk sorban, hogy megkapjuk azt a kilót, ami éppen jutott. Ezért a család éves hússzükségletének egy részét a lesütött hús állta. Sosem szerettem, s azóta sem eszem meg a sült húst felmelegítve.

De egészen más a helyzet a pecsenyezsíros hússal. Az igen! Bár azt sem jutott eszembe soha felmelegíteni. Ez tipikusan a zsíroskenyér full extra alapanyaga. Bár igazán teljessé a lila v. a zöldhagyma, esetleg a retek vagy valami jóféle savanyúság, savanyúkáposzta teszi. 

Amikor először kóstoltam rillette-et rögtön ez az étel jutott eszembe, szerintem így mondják a rillette-et magyarul.

Hozzávalók: 2 kg sütni való (szaftosabb) sertéshús (pl. tarja, császárhús, oldalas, dagadó), 15-25 dkg sertészsír (a zsírosabb húshoz kevesebb hozzáadott zsír is elegendő), só, víz (+türelem :) )

Elkészítése: A húst kb. 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk, megsózzuk a szeletek mindkét oldalát. Egy lábost vastagon kikenünk zsírral, ráfektettjük a szeleteket, ráöntünk kb. 1 dl vizet, és fedő alatt sütni kezdjük a húst. Ha felforrósodott, lassúra vesszük a tüzet, és apránként pótoljuk(!) az elpárolgó vizet. De ezt tényleg apránként tegyük, hogy ne főzzük, hanem valójában süssük a húst. Amikor a hús már annyira megpuhult, hogy szinte szálaira esik szét (ehhez kell kb. 2-3 óra), süssük teljesen zsírjára, hogy a víz egészen elpárologjon belőle, egy kicsit a hús is megpiruljon, de tényleg csak kicsit, figyeljünk, hogy azért ki ne száradjon.  Amikor ezt a műveletet végezzük, már ne hagyjuk magára a készülő ételt. (Ha csont is van a húsban, akkor ezt ebben a stádiumban már egyszerűen ki tudjuk belőle venni, és vegyük is ki.)

 Ha elkészült, akkor szűrjük le a zsírt, a húst - ha még nem esett szét elég kis darabokra - vágjuk össze annyira, hogy ne legyenek benne falatnyinál nagyobb darabok. A húst tegyük befőttes üvegekbe, és óvatosan öntsük le úgy zsírral, hogy figyeljünk arra, hogy levegő ne maradjon a húsdarabok között. (Ha villával egy kicsit megmozgatjuk a húsdarabokat, akkor ez biztosan sikerülni fog.) A legtetejére annyi zsír kerüljön, hogy légmentesen lezárja a húst. 

Diétásnak éppen nem nevezhető étel. Kitűnő téli hidegvacsora finom kenyérrel, sok hagymával és jó forró teával, vagy favágóknak az erdőre vihető ebéd mínusz 20 fokban. :)

244. Húsnapra: sültpaprikás virslisaláta

Nagyon szeretem a sültpaprikát. Egy kis fantáziával sokféle módon felhasználhatjuk. Most egy olyan változatot készítettem, mely akár hideg vacsorának, akár a munkahelyre elvihető hideg ebédnek alkalmas. 

Hozzávalók: 20 dkg virsli, 3-4 vastaghúsú pirospaprika, 1 kiskanál borecet, zöldfűszerek ízlés szerint.

Elkészítése: A paprikákat megmossuk és forró sütőben addig sütjük, amíg a héjuk barnulni kezd. Hagyjuk kihűlni, majd a kivesszük a paprikákból a csumákat és a hártyaszerű héját lehúzzuk. Célszerű úgy végezni ezt a műveletet, hogy a paprikát már abba a tálba tesszük, melyben a salátát készítjük, mert kár lenne, ha finom leve, mely sütés közben keletkezett, elpocsékolódna. (Én nem szoktam kivenni a paprika magházat, mert szeretem a paprikamagot, arról nem is beszélve, hogy sok értékes anyag van benne, de akit zavar, az a csumával együtt, távolítsa el a magházat is.) Egy élesebb kés és egy villa segítségével a tálban vékony csíkokra vágjuk a paprikát. Apróra vágott zöldfűszerekkel (pl. petrezselyem, rozmaring) és egy kiskanál borecettel ízesítjük. A virslit vékony karikákra vágjuk, és összekeverjük a paprikával. A virsli ízesítésétől is függ, hogy kíván-e a salátánk még egyéb ízesítést, pl. sózást, borsozást, néhány fiatal rukkolalevelet is adhatunk mellé.

Kíváncsi vagyok!

A kíváncsiságot sokszor a negatív tulajdonságok közé sorolják. Szerintem akkor negatív, ha ránk nem tartozó dolgok után kíváncsiskodunk, hogy utána a jólértesült szerepében tetszeleghessünk. No, ez nem szép dolog, de úgy egyébként a kíváncsiság szerintem nagyon jó tulajdonság. De talán, ha nem kíváncsinak, hanem érdeklődőnek mondjuk, akkor már elfogadni is könnyebb. 

Azért kezdtem el gondolkodni a kíváncsiságon, mert minél hasznosabb érzésekkel szeretném helyettesíteni a szorongást. Nos, lehet, hogy ez a mondat egy kis magyarázatra szorul. Tehát, egy rossz érzés helyettesítésére azért keresek másikat, egy jobbat, mert kiradírozni nem tudjuk magunkból a rosszat (mert olyan nincs, hogy valahol semmi ne legyen), hanem csak lecserélni tudjuk a rosszat jóra. Ezért akarom a szorongást pl. kíváncsiságra cserélni. Igen, szerintem képesek vagyunk, hogy a bennünk lévő érzéseket lecseréljük, úgy, hogy más nézőpontból, más alapállásból tekintünk a dolgokra. És ez módunkban áll, megtehetjük, hogy más összefüggésbe tegyük a dolgainkat. 

Hogy sikerüljön szorongás helyett kíváncsiságot éreznünk, arra a meggyőződésre is szükség van, hogy a dolgoknak van jó megoldásuk, hogy ez a világ úgy van elrendezve, hogy képes jól működni. Tehát vannak jó utak, jó megoldások, melyekre rátalálhatunk, ha keressük őket.

Szóval, nem akarom szorongásra pazarolni az energiámat, annak ellenére, hogy a csapból is rossz hírek folynak. A rossz hírek helyett választhatom, hogy a lehetőségeimre, az erőforrásaimra koncentrálok. (Ha erre fordítom az erőm és az időm, akkor a rossz hírekre már nem jut.) Az erőforrásokra, a lehetőségekre koncentrálva pedig már joggal lehetek kíváncsi arra, hogy egy-egy nehezebb helyzetnek mi is lesz a jó megoldása. Persze, ez nekem sem könnyű, hiszen, sokkal könnyebb elkeseredni, elhagyni magunkat, mint megoldásokat keresni, és tenni azért, hogy jó vége lehessen az egyes folyamatoknak. Nem könnyű, de megéri. 

Holnap folytatjuk.

150. Húsnapra: kecsketúrós spárgasaláta

A spárga jellegzetes íze főzve jön ki igazán, de érdemes nyersen is megkóstolni. A másik oka, hogy ezt az ételt készítettem, hogy vettem kecsketúrót. Én szeretem. (Egy többen tartanak kecskét, és készítenek túrót, sajtot. Itt a faluban is vannak, aki tartja ezt a kis patást.). Az is eszembe jutott, hogy régen írtam már magunkkal elvihető hideg ételt. Ez most olyan. Ha nem lenne zavaró, együnk hozzá újhagymát. Nagyon finom. Úgy egyébként a fokhagyma is nagyon jó benne. Érdemes különböző ízesítésekkel próbálkozni.

Hozzávalók: 20 dkg spárga, 10 dkg kecsketúró, 5 dkg füstölt (paraszt)sonka (nem főtt), fél csokor kapor, 2 evőkanál tejföl, só.

Elkészítése: A sonkát apró kockákra vágjuk, a túrót kikeverjük a tejföllel. A spárgát megtisztítjuk, és kb. félcentis karikákra vágjuk (nyersen hagyjuk). A tejfölös túrót, a sonkát, és a spárgát összekeverjük, apróra vágott kaporral és szükség esetén sóval ízesítjük. (Finom hozzá még az újhagyma is.) 

Ezt kell! - Mihez képes?

Ezt most nagyon komolyan kérdezem. Hiszen annyiszor átéljük, a hétköznapjaink során, hogy valamit „meg kell tennünk”, „el kell érnünk”, „ki kell bírnunk”. Mihez képest fontos, hogy így legyen? Mindannyiunkban vannak viszonyítási pontok, melyek erre a kérdésre válaszolnak, csak nagyon sokszor ezek a viszonyítási pontok bizony nem tudatosak, valahonnan talán még a gyerekkorból származnak. Meg kell tenni, így kell tenni, mert én jókislány vagyok, és így várják el a szüleim, a tanáraim, a nagymamám. Persze nem gondolunk erre, mert ezek a régi elvárások nem tudatosan vannak bennünk. Ennek ellenére meghatározzák a cselekedeteinket. Én elhatároztam, hogy ezekkel a kellekkel leszámolok. Megszűröm őket a tudatos mércém szűrőjén – már amikor eszembe jut, és nem reflexből engedelmeskedem. Azt hiszem, sokat segítünk magunkon, ha észrevesszük, felülvizsgáljuk és szelektáljuk ezeket. 

Lehet, hogy annyira szeretnénk szétfeszíteni ezeknek a - ki tudja, honnan származó - kelleknek a béklyóját, hogy nagyobb testet növesztünk az ideálisnál, így pattintva le magunkról a kelleket, mint a kihízott ing gombjait? Mert eszünk dühünkben a kellek miatt, ez vitathatatlan.

Holnap folytatjuk.

Sajtos, szalonnás brokkoli

Hozzávalók (25 cm átmérőjű sütőformába): 0,5 kg (egy fej) brokkoli, 40 dkg vékonyra szelt húsos füstölt szalonna (bacon), 20 dkg reszelhető sajt, 40 dkg mozzarella, 4 dl tejföl, 4 tojás, 4 gerezd fokhagyma, őrölt szerecsendió, őrölt bors.

Elkészítése: A vékony szalonnaszeletekkel kibéleljük a sütőformát úgy, hogy a szeletek annyira kilógjanak belőle, hogy aztán a tetejére vissza lehessen hajtani. A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, a szárakat levágjuk, és sütőformába rakjuk.

A szárakat (amelyik rész nem fás) meghámozzuk, s vékony szeletekre vágjuk és összekeverjük a 20 dkg reszelt sajttal, a 4 dl tejföllel és a 4 tojással. Nagyon apróra vágott fokhagymával, őrölt szerecsendióval, őrölt borssal ízesítjük. (Só még véletlenül sem kell bele, mert a szalonna és a sajt is sós.)A masszát ráöntjük a brokkolirózsákra, és rádaraboljuk a mozzarellát is.

A tetejére ráhajtogatjuk a szalonnaszeleteket. 200 C fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.

A szeleteléssel várjunk egy kicsit, mert míg forró, addig a sajt is folyékony. Meleg ételnek is nagyon finom pl. paradicsomsalátával, de hidegen is kiváló. Úgy már szeletelni is szépen lehet. :)

Az ételtársításra figyelő étrend szerint húsnapi étel. Elég sok kalória van benne, de alkalmanként és mértékkel nyugodtan egyen belőle az is, aki a súlycsökkenés érdekében követi az eMpszi étrendjét. Az igaz, hogy a súlycsökkenéshez csökkenteni kell a kalóriákat, de a kalóriák csökkentése nem elégséges a karcsúsodáshoz. A magunkra fordított gondoskodó szeretet, és az élet örömeinek felfedezése legalább annyira fontos, mint a kalóriák csökkentése. A titok nyitja, hogy eltaláljuk a helyes arányt.