161. Gyümölcsnapra meggy-cseresznye-eper: pirosgyümölcs-kehely

Még van egy kevés eper, és már van meggy. A cseresznyének pedig tombol a szezonja. Ez a három gyümölcs nagyon finom együttest alkot. Ezért erre a gyümölcsnapra ezekből ajánlok gyümölcssalátát. A cseresznyét és a meggyet magozzuk ki, felezzük meg a szemeket, az epret vágjuk apró darabokra, s mindezt keverjük össze. Hogy melyik gyümölcsből mennyit teszünk a salátánkba, ez ízlés kérdése. Érdemes kísérletezni. Semmi egyéb összetevő vagy ízesítés nem szükséges ehhez az ételhez. 

Miért így?

Hihetetlen mennyiségű cseresznyét meg lehet enni csak úgy, hogy az ember oda sem figyel. Eteti magát. Aztán meg olyan érzésünk van, hogy nem is ettünk semmit. Ezért javaslom a gyümölcssalátákat. Nem kell a gyümölcsökhöz semmi egyéb ízesítés. Egymást ízesítik. A kissé fanyar meggy, az édes, roppanós cseresznye és az illatos eper együtt remek ízharmóniát hoz létre. Ám amellett, hogy a három íz kombinációjából egy negyediket kapunk van egyéb haszna is annak, hogy elkészítjük a gyümölcssalátánkat. Az étel kigondolása, az összetevők beszerzése, az elkészítés, a tálalás mind-mind hozzátartozik az étkezéshez, az étel és önmagunk megbecsüléséhez. Ha végiggondoljuk, hogy most a gyümölcsnapon ez lesz az ebédünk, beszerezzük a gyümölcsöket, kimagozzuk a csonthéjasokat, összevágjuk az epret, elrendezzük a tálalóedényben, és megadva a módját, rászánva az időt megesszük, sokkal könnyebb ezt ebédként vagy vacsoraként elfogadnunk, mintha csak a zacskóból kiettük volna a cseresznyét, hiszen az nem más „csak” egy „kis” gyümölcs.

Persze, lehet ezt önbecsapásként értelmezni, de semmivel nem nagyobb önbecsapás ez, mint amikor leküldünk egy kiló cseresznyét és azt mondjuk, hogy nem is ettünk semmit. Meg hogy a gyümölcs nem rendes étel. És a többi. Persze, ha mínusz harmincban kellene fát vágnunk az erdőn, akkor valóban egy kicsit kevés lenne ez ebédre. De a plusz harmincban (no, jó talán most még csak huszonöt van) az irodában ez négynaponként azért elfogadható. 

A másik gyakori kifogás a hasonló megoldások ellen az szokott lenni, hogy kinek van ideje ilyesmivel pepecselni. Ez attól függ, hogy hogyan tekintünk arra az időre, amit erre szánunk. De ez már elég messzire vezet. Olyan igazán nehéz kérdésekhez, hogy miért szánunk valamire időt, és mire mennyit szánunk, és miért éppen annyit éppen arra. Azért mert úgy „kell”? Ki szerint kell úgy? Mert másként nem lehet? Ha jó úgy, ahogy van, akkor persze nem lehet másként. Egyébként mindig van más megoldás.

Holnap folytatjuk.

148. Gyümölcsnapra: eper-cseresznye gyümölcssaláta

Gyakorlatilag nem több ez a gyümölcssaláta, mint a cseresznye és az eper együtt. Nagyon jól illenek egymáshoz, jó párost adnak minden egyéb ízesítés nélkül. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi értelme akkor ennek. Miért nem jó úgy, hogy bekapunk néhány szem epret, majd néhány szem cseresznyét, minek ezzel pepecselni? Jó az úgy is, de így azért jobb, mert a magunkra fordított gondoskodó figyelem abban is megnyilvánulhat, ha ezt az egyszerű dolgot megtesszük, hogy kimagozzuk a cseresznyét, összevágjuk az epret és összekeverjük. Ha ezt megtesszük, és rendesen leülünk enni gyümölcsnapon is, akkor nem kell küzdenünk azzal az érzéssel, hogy hiszen aznap „nem ettünk semmit, csak bekaptunk néhány szem gyümölcsöt”. Nem győzöm eleget ismételni, hogy a gyümölcs az nem „csak gyümölcs”. A gyümölcs a legnagyszerűbb táplálékok egyike, megérdemli, hogy ne csak úgy bekapkodjuk, hanem odafigyelve, örömmel együk meg.

Holnap itt a blogon víznap. Itt az ideje, hogy velem tarts?

Holnap folytatjuk.

136. Gyümölcsnapra: májusi cseresznye, no, meg egy kis banán

Szombaton láttam az idén először cseresznyét a piacon. No, ez még nem sokkal több, mint egy mag, de azért mégis…:) már friss idei gyümölcs, ami ráadásul egészen biztosan szabadföldi és hazai. Az igaz, hogy kicsit kevéske lenne gyümölcsnapi ebédnek, de ha – mondjuk – azt választjuk, hogy néhány szemet kimagozunk és banánnal összeturmixoljuk máris egészen tápláló és finom gyümölcskrémet kapunk, s emellé még szemezgethetjük az új cseresznyét.

A felhők felett mindig kék az ég

Mi értelme is van, hogy egy ilyen nagy közhelyet ide leírok? Mondjuk, engem alkalom adtán megvigasztal. Itt vagyon most a májusközepi őszies hangulatban, aztán ez eléggé rányomja a bélyegét a napomra. Valahogy nehéz dolgok voltak ma az embertársaimmal. Most ragozhatnám itt, de minek. Úgysem az a fontos, hogy kivel, mikor és hol nem stimmeltünk, inkább csak maga tény. 

Mitől van az, hogy az emberek összesúrlódnak? Egyszerű ez, de mégis bonyolult. Ütköznek az érdekek, és az érdekek ütközése leginkább abból fakad, hogy az értékek ütköznek, az, hogy kinek mi a fontos éppen most. Lehet, hogy az illető csak fel akarja hívni magára a figyelmet, mert szüksége lenne az embertársa támogatására, csak éppen úgy csinálja, olyan viselkedéssel szeretné ezt elérni, ami a másikat bántja, sérti. És akkor nem támogatás, hanem éppen elutasítás fakad az egész akcióból, ráadásul az embertárs napja is megy a lecsóba. Vagy azért mond valamit valaki, hogy a saját önbecsülést növelje, és arra sem figyel, hogy ezt úgy teszi, hogy a másikat tapossa a sárba. 

Nem hiszek abban, hogy az emberek direkt azért bántanák a másikat, hogy a másinak rossz legyen. Legalább is az elsődleges cél biztos, hogy nem ez. Az emberek ennél egocentrikusabbak. Lehet, hogy direkt bántja a másikat, de a végső célja nem az, hogy a másik rosszabbul legyen, hanem az, hogy ő legyen jobban, akár a másik fájdalma árán is. (Ilyenkor a bántóban fel sem vetődik, hogy a másik is érző lény.) Tehát, minden konfliktus abból fakad, hogy a konfliktus kezdeményezője jobban akar lenni. Meggondolatlanul vagy bármi áron. Persze ez egy cseppet sem etikus, és egy cseppet sem elfogadható, hogy ezt az én bánásom árán akarja elérni. De nekem segít mégis, ha erre gondolok. Könnyebb. Könnyebb arra gondolni, ha pl. egy gyerek durván pimasz volt, hogy ő akart jobban lenni, csak rossz útját választotta, minta azt képzelném, hogy direkt nekem akart rosszat. Nem, ezt nem szoktam hinni. Sokkal jobb nekem, ha jóhiszemű vagyok. És az önbecsülésem sem függ az ilyesmitől, csak fárasztó és szomorító maga a tény, hogy ilyenek vannak. 

És ilyenkor jön jól, ha ragaszkodunk az evésidőkhöz. Mert ilyenkor jön az erőteljes késztetés az evésre, hogy legalább valami jó legyen. De már elmúlt az evésidő. Így könnyű amellett dönteni, hogy nincs evés. És különben is a felhők fölött nincsenek felhők.

Holnap folytatjuk.