Almás céklamártás

Az egerági startprogramban többek között céklát is termelnek. Tegnap a helyi kis piacon vettem kettőt. Igen, kettőt, mert fél kiló egy-egy gumó. Ilyen nagyra nőttek. Ez adta az ötletet, hogy valami olyasmit készítsek belőle, ahol úgy kezdem, hogy összeaprítom a céklát, mert ki tudja, hogy sülne-főne át egy ilyen nagy répa. Császárvéget sütöttem ebédre, így ehhez azt gondoltam,hogy valami gyümölcsös variáció jó lenne, alma volt itthon, ezzel kombináltam. Így született meg ez a mártás.

Hozzávalók: 50 dkg cékla, 50 dkg alma, 5 dkg vaj, 2 kiskanál só, 5 dl víz, 1 evőkanál méz, 1 dl gyümölcsecet (ízlés szerint), fél kiskanál őrölt bors, fél kiskanál őrölt fahéj, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, a vajat megolvasztjuk, és fedő alatt párolni kezdjük rajta a céklát. Megsózzuk, és ha a levét elfőtte, apránként vizet adogatunk hozzá. Közben az almákat negyedekbe vágjuk, kivágjuk a magházát, felszeleteljük. A céklához adjuk. és együtt pároljuk. Amikor más a cékla is megpuhult, levesszük a tűzről, egy kicsit hűlni hagyjuk, áttörjük (botmixerrel pépesítjük) A mézzel, ecettel és a fűszerekkel ízesítjük, és még egyszer összeforraljuk.

Az eMpszi étrendje szerint hús mellé nem a legideálisabb, de ennek ellenére nagyon finom, és aki szereti az édes mártásokat a húsok mellé, érdemes kipróbálni, hiszen ez inkább ízesítő.

54. lépés: Édes kérdés

 

Ha iszom egy kávét, és azt mondom, nem kérek bele cukrot, általában az a következő mondat, hogy van-e vagy nincs éppen kéznél mesterséges édesítő. No, ezt aztán végképp nem kérek! Lehet, hogy furcsa, de én keserűn szeretem a kávét. Nem mondom, szeretem én a kávés tejszínhabot is (ha már arról van szó hogy kávé és tejszínhab, akkor inkább a kávés tejszínhabra, mint a tejszínhabos kávéra szavazok :) ), de ez más kérdés, más kategória, ez már nem kávé, ez már édesség kérdésköre. De ennek semmi köze a testsúlyomhoz se pró se kontra. Senki nem attól billen ki a normál testsúly tartományából, hogy megiszik naponta két kávét cukorral. Ha ez szükséges a komfortérzetéhez, akkor igya meg nyugodtan cukorral.

A cukorbetegek kivételével senkinek nem ajánlom az édesítőszert. Annak az embernek, akinek a szervezete képes lebontani a cukrot sokkal többet ártanak az édesítőszerek, mint amennyit használnak. Szent meggyőződésem, hogy ezek inkább hátráltatják a fogyást, mintsem segítenék. Miért is gondolom ezt?

Az édesítőszer hazudik. Az édes íz azt hazudja a szervezetnek, hogy cukor érkezik. (Az édes íz hatására a szervezet inzulint termel, hogy az érkező cukrot le tudja bontani.  De cukor nem érkezik, amit a termelt inzulin lebonthatna.  Akkor elkezdi a szervezet hiányolni a meg nem kapott cukrot, és hogy megkapja éhségérzetet generál. És akkor meg ott állunk az enni vagy nem enni örök dilemmájával. Bár az is lehet, hogy valahogy kezeli a szerveztünk ezt a visszás helyzetet, de hogy ez is egy plusz feladat neki, az biztos. És nyilván egy újabb olyan információ, hogy soha nem lehet tudni, mikor érkezik téves riasztás. Egy újabb bizonytalansági tényező, mely ellen védekezni kell, sőt egy újabb olyan idegen anyag a szervezetben, mely akár még a zsírképzést is beindíthatja, hiszen azt mondják, hogy a szervezetre veszélyes anyagokat a test zsírsejtekkel veszik körül. Tehát zsírt kell raktároznia akkor is, ha idegen anyagokat akar elszigetelni. (No, ez csak most jut eszembe, ezt közel sem biztos, hogy így van, de a logika szerint lehetséges, érdemes lenne ezen is elgondolkodni. )

Sokszor hallunk olyan fogyókúrás „jótanácsokat”, hogy így-úgy csapjuk be a szervezetünket. Nos, én ezt nagyon ellenzem. A hazugság, a becsapás, hosszú távon soha nem kifizetődő, éppen ellenkezőleg, nagyon veszélyes és mindenképpen veszteséges dolog. A szervezet mindig egyensúlyra, harmóniára, biztonságra (= a saját ritmusának megtartására) törekszik. Ha ebbe a rendszerbe csak úgy „gondolom szerint” belenyúlunk, újabb jó nagy feladatot adunk neki, hogy a jónak szánt butaságunkat korrigálja.

A szervezetünk fantasztikus, az értelmünkkel felfoghatatlanul bonyolult nagyszerű „gépezet”. Ebbe piszkálunk bele olykor mindenféle képes magazinokból és reklámokból ömlő „jótanácsokkal”. Ezekről persze rendre kiderül, hogy nagyon rossz tanácsok voltak. Hány „fantasztikus” szerről bizonyosodott már be, hogy rákkelő, hogy kiszámíthatatlan mellékhatásai vannak, hogy több kárt okoz, mint hasznot, hányat tiltottak már be, és még hányat fognak. 

Úgy gondolom, a legtöbb, amit tehetünk, hogy a lehető legtermészetesebb élelmiszereket fogyasztjuk, melyek a legkevesebb mesterséges anyagot tartalmaznak, melyek a legközelebb vannak ahhoz, ahogyan a természetben megtalálhatók. Mert amit a természet ad, és nem a laboratórium, azt a szervezetünk sokkal jobban tudja kezelni, mivel arra fel van készülve, arra van teremtve, hogy olyan dolgokkal éljen.

A hízás mindenképpen védekezés, a zsír a szervezet védelmi szerve. Védekezésre, védelemre annál kevesebb szükség van, minél kevesebb a veszély. Akármit is tartalmaznak a reklámok, könnyen elképzelhető, hogy a mesterséges anyagokat, még akkor is, ha tulajdonképpen nem károsak, csak azért veszélyként érzékelhet a szervezetünk, mert idegenek számára. (Egyébként ez korántsem  csak műcukorra igaz, a modern élelmiszeriparban a termékek óriási százaléka vegyészeti laboratóriumokban előállított anyagok eredménye, és itt nem csupán a különböző aromákra kell gondolni.)

Mindezeket figyelembe véve azt mondhatom, hogy ha nem tudunk lemondani az édes ízről, és miért is kellene lemondanunk róla a mértékletesség elve mellett, akkor nyugodtan használjunk cukrot, de ha szeretjük, én inkább mézet ajánlom. A méz nagyon egészséges és természetes édesítő, sok olyan anyagot tartalmaz az édes íz mellett, melyre a szervezetünknek nagy szüksége van. Ám, ha valaki nem szereti a mézet, ne büntesse magát azzal, hogy ezt eszi cukor helyett. A nyugodtan és örömmel elfogyasztott napi néhány deka cukor nem akadályoz meg az ideális testsúly elérésében.Viszont, ha becsapjuk a szervezetünket, és sok mesterséges élelmiszert eszünk, akkor már sokkal nehezebben érjük tudunk megszabadulni a felesleges kilóktól.

Húsnapra:

Télirépás pikáns aprópecsenye 

Hozzávalók: 1 kg sertéstarja, 1 kg tarlórépa, 0,5 kg cékla, 1 evőkanál zsír, 2 kávéskanál só, 1 kiskanál bors, 5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál citromlé, 1 kiskanál csípős paprikakrém, a tálaláshoz 1 kis ág rozmaring, citromkarika. 

Elkészítése: A húst falatnyi kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, felforrósítjuk a zsírt, belezúzunk 1 gerezd fokhagymát, és beletesszük a húskockákat. Állandó kevergetés közben addig sütjük, míg a húskockák pirulni kezdenek. Ekkor hozzáadunk egy kis vizet, lefedjük és a víz rendszeres pótlásával puhára sütjük, majd zsírjára pirítjuk. Közben a tartórépát és a céklát meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Ha a hús elkészült kiszedjük a zsírból és félretesszük. A zsírban pedig kisütjük a tarlórépakockákat majd a céklát úgy, mintha sült krumplit sütnék.  Mikor egy-egy adag elkészült, alaposan lecsepegtetjük, leitatjuk róla a zsírt, és ezt is tálba tesszük, zúzott fokhagymával, citromlével, csípős paprikakrémmel, szükség esetén sóval ízesítjük, jól elkeverjük. A húskockákat is hozzákeverjük, és újból jól átforrósítjuk. Citromkarikával és pár rozmaringlevéllel találhatjuk.

Megjegyzés: A tarlórépának kissé kesernyés az íze, ezért csak azoknak ajánlom, akik ezt az ízt kedvelik.

Az 54. lépésben arról esett szó, hogy az édesítőszer hazudik, és megterheli a szervezetet, ezért a mesterséges édesítők helyett sokkal hasznosabb, ha cukrot eszünk mértékkel, de a leghasznosabb, ha mézzel édesítjük, az ételeinket.

Holnap folytatjuk.

35. lépés átlendülünk a hullámvölgyön

Néha minden olyan nehéznek tűnik. Ilyenkor általában a lelkünk a legnehezebb. Amikor igazságtalan bántás ér, amikor nem értjük, hogy miért is kell elviselnünk bizonyos dolgokat. Amikor a küzdelmek helyett egy kis megérést szeretnénk. Egy csendes sarkot. Valami kapaszkodót. Egy kis enyhülést. Ilyenkor nehéz betartanunk az elhatározásainkat, bármilyen elszántak is voltunk még kicsivel előbb.
 

Ha kijelöltük a három étkezési időnket, ezeket be is tartjuk, és komolyan figyelünk magunkra – evési késztetéseinkre, evéseinkre és nem evéseinkre –, észre fogjuk venni, hogy működik bennünk egy örök visszahúzó erő. Nevezhetjük ezt akár kísértésnek is. Ez időről időre arra késztet, hogy ne valósítsuk meg terveinket (Nemcsak ebben az elhatározásunkban, hanem úgy egyébként, sokszor.) Azaz maradjunk az eddig megszokottnál, a kényelmi zónánkban; hogy pihenjünk „már” egy kicsit; maradjunk nyugton, úgysincs semmi értelme, ne törjük magunkat! Eddig is megvoltunk, ezután is elleszünk valahogy. Majd csak történik valami csoda.


Vagy legalább azt hiteti el ez a lehúzó belső hang, hogy „csak ma” nem akarunk erőfeszítést tenni, majd holnap, a jövő héten, ha szabadságon leszünk, ha…, ha… Előhozza belőlünk a kifogásokat, hogy miért is nem tudjuk tovább folytatni, amit elhatároztunk. Előtolakodnak azok a gondolatok, hogy ki mindenki a felelős azért, hogy idejutottunk, ebbe a helyzetbe kerültünk. A hibáztatással és a kifogásokkal hatalmas tartományokat járhatunk be. Ha jól belepörgetjük magunkat az önsajnálatba, szinte sikítani van kedvünk, hogy segítsen már valaki. Könnyítsen már a terheinken bárki! Hadd hagyjuk a dolgokat a maguk útján! Ne kelljen már több erőfeszítést tennünk!


Minden ember minden nagy cél megvalósítása közben átéli ezt, vagy az ehhez hasonló lelkiállapotot. Ilyenkor van nagy szükségünk az önfegyelemre. Van néhány módszer, ami segít ezekben az esetekben. Az egyik az, hogy az éppen MOST-ra koncentrálunk. Csináld most! Most csináld azt, ami ennek a pillanatnak a feladata! Ami ennek a pillanatnak a feladata, csináld MOST! Csak azt a keveset, ami éppen MOST kell ahhoz, hogy továbblépj. Nem baj, ha az előbb nem sikerült; nem baj, mindegy már, ha a tegnap – úgy tűnik – eredménytelenül ért véget. Azon már úgysem segíthetünk. Most kell megtennünk, ami a most feladata. Képesek vagyunk továbblendülni. És megéri!
 

Amit elmondtam, csak egy a lehetőségek közül. Ha keresi, mindenki megtalálja a saját motivációs eszközeit arra az estre, ha elérkezik egy hullámvölgybe. Ilyenkor érdemes még arra is gondolnunk, hogy MIÉRT is vállaljuk mindezt. A miértek, a magasabb céljaink adják a hajtóanyagot a terveinkhez. Az biztos, hogy erőfeszítések nélkül nincs eredmény. Kinőttünk már a gyerekkorból, amikor anyuka, apuka fáradozik helyettünk, és még a felelősséget is átvállalja. 

 

 

A holnap ételajánlatom:

Rizs-cékla variációk

A múltkor leírtam a céklatokányt. Akkor tarhonyával és téli savanyúsággal ajánlottam. De a céklatokány nagyon finom rizzsel is. Sőt! Rizzsel összekeverve hidegen is jó. Tehát ez is bekerülhet az elvihetős kategóriába.  

Most azonban nézzünk egy nyerscéklával készült rizssalátát.

Céklás rizssaláta

Hozzávalók: 1 dl rizs, 2 dl víz, 1 kávéskanál olaj, 2 db cékla, 1 kisebb fej hagyma, 1 evőkanál tejföl, 2 kiskanál ecetes torma, só.

Elkészítése: A vizet feltesszük forrni. A rizst a pici olajon átforrósítjuk, s ha a víz felforrt, beleöntjük a forró rizst, egy csipet sót teszünk bele. Lefedjük, s lassú tűzön addig főzzük, amíg a vizet felszívja a rizs. Akkor elzárjuk alatta a tüzet, de még hagyjuk egy kicsit pihenni. Majd villával fellazítjuk, és hagyjuk kihűlni.

Közben a hagymát megtisztítjuk és nagyon vékony szeletekre vágjuk. Besózzuk. A céklát is meghámozzuk, félbevágjuk, majd nagyon vékonyan felszeleteljük, majd keresztben is vékonyra vágjuk, így félcéklányi hosszúságú gyufaszál vastagságú darabkákat kapunk, melyeket a hagymához keverünk. Esetes tormával és tejföllel ízesítjük. Amikor a rizs már nem meleg, összekeverjük a céklás salátával. 

A 35. lépéssel eljött a következő méredzkedés ideje. Megint szombat lesz, amikor összegezzük, amit megtettünk, és megtervezzük az előttünk álló hetet. Most a mostra figyelünk. Ha könnyen megy, örülünk neki, ha meg mehetne könnyebben is, akkor átlendülünk a hullámvölgyeken. Belekapaszkodunk a MOST-ba, a MIÉRT-be, no meg az eMpszi  klubtagságunkba. :)

Holnap folytatjuk. 

Huszonhetedik lépés: Szeretem magam

Sok mindenről beszéltünk már eddig, melyeket többé-kevésbé sikerül megvalósítanunk. Sokkal könnyebb megtenni valamit egy személyért, akit szeretnünk. Vajon szeretjük-e önmagunkat igazán? Mit jelent szeretni? A könyvemben is szó van erről. Nem tudnám most sem jobban elmondani. Ezért idézem az ott leírtakat.

Szeretem magam?

Vegyük ezt a kérdést még egyszer! Önsegítő tréningeken találkozhat az ember azzal a gondolattal, hogy a problémák megoldásának gyökere, hogy szeretnünk kell önmagunkat A mi kultúránkban felnőtt embereknek igen furcsán hathat ez az elvárás. A meg nem értést – mint legtöbbször – nyilván az okozhatja, hogy mást és mást jelentenek egy kicsit mindannyiunknak ugyanazok a szavak is.

A szeretet szót is nagyon sokféleképpen érthetjük. Én most azt mondom, hogy szeretni azt jelenti: jót akarni. Mi a jó? A jó a boldogság. Amikor az ember boldognak érzi magát. Amikor nyugodt, de távolról sem unatkozik; amikor nincs benne szorongás; amikor biztonságban érzi magát. Értelmesnek látja az életét, fontosnak, értékesnek érzi saját magát. Harmóniában van önmagával és környezetével. Tehát aki szeret, ezeket kívánja nekünk.

Kívánjuk-e mindezt magunknak? – Naná! Ezek szerint tudjuk szeretni magunkat? Alapesetben igen, de mégis vannak olyan életszakaszok, amikor úgy érezzük: képtelenek vagyunk erre valamiért. Nagyon nagy kérdés, hogy miért, mi hiányzik ekkor… (Talán a megbocsátás?) Mi okozhatja, hogy szinte lemondunk arról, hogy boldogok lehetünk, és nem is küzdünk érte? (Talán az jön elő ilyenkor, hogy hiába? Vagy az, hogy nem érdemlem meg?) Mi hozza, hogy pótcselekvésekbe és figyelemelterelő dolgokba (drogokba?) menekülünk? Mi késztethet arra, hogy úgy szervezzük meg az életünket, hogy minél kevésbé vegyük észre, hogy élünk? Miért rohanunk, pörgünk, dolgozunk, mint az igavonó, vagy szórakozunk úgy, hogy a lehető legészrevétlenebbül múljék az idő ahelyett, hogy telne? Hogy olyan dolgokkal telne (meg), melyek a boldogsághoz vezetnek bennünket?

Aki szeret, megbocsát… Mert szeretni valakit azt is jelenti, hogy teljes őszinteséggel kívánni, és a lehetőségek szerint maximálisan segíteni, hogy a szeretett ember kihozhassa magából mindazt a jót és szépet, ami a lelke mélyén rejlik. Nem más ez, mint százszázalékos elkötelezettség a szeretett személy lehetőségeinek kibontakoztatása mellett. (Még akkor is, ha eddig már több dolga nem a legjobban alakult. Van olyan, aki tökéletes?)

Holnap tésztanap

 

Céklatokány pirított tarhonyával

Céklatokány

 Hozzávalók: 40 dkg nyers cékla, 1 fej hagyma, 1 evőkanál olaj, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt köménymag, 1 késhegynyi bors, 1 evőkanál ecetes torma, 2 evőkanál tejföl.

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, félbevágjuk, majd nagyon vékony szeletekre vágjuk majd gyufaszálnyi csíkokra. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, és az olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a céklacsíkokat, sózzuk, borsozzuk, őrölt köménnyel ízesítjük. Fdő alatt kb. 40-50 perc alatt puhára pároljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük az ecetes tormát és a tejfölt. (A tejfölt tálaláskor mellé is adhatjuk, ha van a társaságunkban olyan ember, aki nem szeretni a tejfölös ételeket. ) Pirított tarhonyával, főtt tésztával, törtkrumplival, krumplipürével, rizzsel egyaránt finom. Jól illenek mellé a téli savanyúságok.

Pirított tarhonya

Hozzávalók: 25 dkg tarhonya, 1 kávéskanál só, 1 kiskanál olaj, fél liter víz.

Elkészítése: Az olajat felforrósítjuk egy lábosban, kevergetés közben világosbarnára pirítjuk benne a tarhonyát, majd megsózzuk, és fél liter forrásban lévő vízzel felöntjük. Lefedjük az edényt, s lassú tűzön (kevergetés nélkül!) addig főzzük, míg a tészta a vizet telesen beissza. Akkor levesszük a tűzről, de még hagyjuk egy kicsit a gőzben hűlni. Tálalás előtt villával fellazítjuk, hogy a szemek fűgurulósak legyenek.

 

A huszonhetedik lépésben arról beszéltünk, hogy szeretni annyit tesz, jót akarni. A következő „házi feladat”: figyeljük meg, hogyan is állunk ezzel a kérdéssel. Mert az ember elvileg – nyilván - jót akar magának, a kérdés az, hogy úgy is viselkedünk-e, hogy a viselkedésünk következtében valóban jól is járunk. Azaz százszázalékosan elköteleződtünk-e amellett, hogy kibontakoztassuk mind azt a szépet és jót, ami bennünk rejlik, aminek kibontakoztatásra születtünk?

Holnap folytatjuk.

Tizenhetedik lépés: Gondolkozzunk! Miért leszünk túlsúlyosak?

Minél többet gondolkodom azon a kérdésen, hogy miért leszünk túlsúlyosak, annál jobban álmélkodom azon, hogy milyen nagyszerű, titokzatos lény az ember. Csodálattal és tisztelettel tölt el, ahogy látom ezt a bonyolult „szerkezetet”, mely a maga sajátos módján minden körülmények között egyensúlyra törekszik. Még akkor is csodálatos dolog ez, ha néha nem jó a választott megoldás. De maga az igyekezet lenyűgöző.

Miért leszünk túlsúlyosak? Azért, mert többet eszünk, mint amennyire a szervezetünknek az élet működtetéséhez szüksége van. Igen ám, de miért eszünk többet? És miért van az, hogy ugyanannyi kalória és mozgás mellett egy hét alatt akár több kilót is fogyunk, máskor meg egy dekát sem. Mikor és miért raktároz több zsírt, több vizet a testünk, máskor miért engedi el jobban? Néha nem is küzdünk érte, és mégis kevesebbet mutat a mérleg. Miért van, hogy néha a minimális kalória is bőven elég ugyanahhoz az életmódhoz, máskor meg a több sem sok? Lehet ezt józan ésszel követni?

Egyre többen gondolják úgy, hogy a tudatos énünk a tervező, a tudattalan az építésvezető. Ahogy a tudatos elménkkel elképzeljük magunkat, ahogy gondolunk magunkra, amilyen igényeket támasztunk magunkkal szemben, a tudattalanunk a rendelkezésére álló eszközökkel azt a kitűzött célt fogja szolgálni. A maga módján őszintén megvalósítja a tervrajzot. Ha védtelenek vagyunk, kerítést épít: hájból. Ha túl kicsinek érezzük magunkat, megnöveli térfogatunkat; ha nem akarunk nőként viselkedni, akkor elformátlanít; ha rossz a hangulatunk, kiadja a parancsot az evésre, hogy az étel örömével lazíthassunk. Nem csodálatos? No, és nem utolsó sorban a zsír a test védelmi szerve. A zsír azért van, hogy védjen. Véd a hideg ellen, kipárnáz, elrejt, tartalékol stb. stb. Szerintetek hogy van ez? 

Szóval: Húsnap

Húsos céklasaláta

Hozzávalók fejenként: 2 db közepes cékla, 10 dkg főtt hús, 1 evőkanál tejföl, 1 kiskanál ecetes torma, só, őrölt kömény, citrom.

Elkészítése: A céklát megmossuk és a sütőben magas hőfokon kb. 1 óra alatt megsütjük. Amikor kihűlt, meghámozzuk, először szeletekre, majd csíkokra vágjuk. Sóval, citromlével, őrölt köménnyel, ecetes tormával ízesítjük. A szintén meghűlt főtt húst kis kockákra vágjuk, a tejföllel együtt az ízesített céklához keverjük. Tejföllel díszíthetjük. 

 

A tizenhetedik lépésben egy kicsit elgondolkodunk, vajon a mi életünkben éppen mi is vezethetett oda, hogy a testünk túlsúly gyűjtését látta fontosnak. Bármilyen furcsán hangzik is ez, vajon mi lenne az az előny, ami ebből a helyzetből származik?

Holnap folytatjuk.

Kilencedik lépés: Evés közben együnk!

Hogy vagytok? Milyen érzésekkel zártátok a vasárnapot? Vállalkoztatok a gyümölcsnapra? Hogy ment? Mit tapasztaltatok?

Van egy olyan mondás: „A magyar ember evés közben nem beszél.” Nemigen tartjuk ezt be, de érdemes lenne egy pillanatig elgondolkozni rajta. Életem során sokat ettem menzán, üzemi konyhán, napköziben, tehát csomó olyan helyen, ahol másokkal együtt ebédeltem. Bizony sok olyan emlékem van ezekről, hogy az együttevéseknél éppen úgy ömlöttek az ott ülőkből a negatív dolgok, mint bármi más alkalommal. Mi lett drágább, ki halt meg, milyen katasztrófa történt, milyen félelmek szorongatnak bennünket? De az is előfordult velem számtalanszor, hogy én magam merültem el a gondjaimban evés közben. Nem is emlékeztem már öt perc múlva, hogy mi volt az ebéd, s csak azért nem ettem túl magam, mert ki volt porciózva az étel.

Aki hajlamos a túlevésre, nagy valószínűséggel stresszevő. Azaz akkor eszik, ha ideges, vagy ha ideges, akkor többet eszik a kelleténél. Nos, ha evés alatt negatív dolgokkal foglalkozunk, akkor hergeljük magunkat, s idegességünkben, feszültségünkben többet eszünk a kelleténél. És ez még csak az egyik szempont.

A másik nagyon fontos dolog az, hogy aki evés közben nem az evésre, nem az ételre figyel, az megfosztja magát attól, hogy élvezze az evés, az ízek örömét. Megfosztja magát a gondoskodó figyelemtől is. Márpedig ezek az ideális testsúly fontos feltételei.

A régiek mindig mondtak egy fohászt evés előtt. Így olyan lelkülettel ültek asztalhoz, hogy hála ébredt a szívükben, hogy van mit enni, és az evéssel, az elfogyasztott táplálékkal átélhették, hogy a nagy Egész részei. Az étel a Föld termése, az emberi munka gyümölcse. Talán nem is gondolunk rá, de az asztalra ülni, oda a lábunkat feltenni elsősorban nem higiéniai okok miatt volt tilos. (Persze az is igaz, hogy nem is ennék onnan szívesen, ahol az előbb még ültünk. ) De ez a szabály elsősorban azért volt, mert az asztal olyan volt, mint egy oltár. Az evést pedig szent cselekedetnek tekintették. Olyan eseménynek, ahol nincs helye mindenféle fecsegésnek. Ez az idő más, mint a nap többi perce. Az evés szent dolog.

Nos, akár a spirituális megközelítés áll hozzánk közelebb, akár a praktikus stressz-kerülés igénye, mindenképpen érdemes megfogadni azt a tanácsot, hogy evés közben csak együnk. Ne beszéljünk mindenféle negatív és felesleges dolgokat, amik csak elterelik a figyelmünket az ételről, az evésről! És ne töprengjünk olyan dolgokon, melyeket úgysem evés közben fogunk megoldani! Aki túlsúlyos, nagyon sokszor annyira nem figyel oda az evésre, hogy valójában nincs is tisztában azzal, hogy mennyi táplálékot visz be a szervezetébe.

Legyen ez a kilencedik lépésünk a „házi feladat” holnapra és az ezt követő napokra: Amikor eszünk, szépen nyugodtan csak az evésre és önmagunkra figyeljünk! Az ételre gondoljunk, arra, hogy miből, hogyan került elénk, milyenek az ízek, hogyan hatnak ránk, magunkra figyeljünk, az érezéseinkre, melyeket az evés hoz létre! Az evés szent dolog, adjuk meg neki a figyelmet, a tiszteletet!

Holnap húsnap. Íme a receptek:

Céklaleves

Hozzávalók (4 személyre): 1 közepes cékla, egy darab (kb. 10 dkg) póréhagyma, 5 dkg vaj, 4 keményre főtt tojás, 1 kávéskanál só, 0,5 kávéskanál őrölt kömény, 4 kávéskanál ecetes torma.

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, vékony szeletekre, majd nagyon vékony csíkokra vágjuk. A megolvasztott vajon a sóval párolni kezdjük. A pórét vékony karikákra vágjuk, és a céklához adjuk. Megszórjuk őrölt köménnyel. Mikor már a póré is kissé megpárolódott, felengedjük 1 liter vízzel, s addig főzzük, míg a cékla megpuhul. A főtt tojást vékony karikákra vágjuk és tálaláskor a leveshez adjuk. Tálaláskor adjuk hozzá az ecetes tormát is.

Sültkolbász tarlórépa-főzelékkel és téli savanyúságokkal

Ez az évszak a sültkolbász szezonja. Szó sincs róla, hogy le kellene erről mondanunk. Csak egy kicsit gondoljuk át, hogy mikor, hogyan és mennyit is eszünk belőle! A kalóriasűrűség és a kiegyensúlyozott étrend miatt érdemes egy jó leves után enni a második fogás részeként. Én hentesnél vásárolom a sütni való kolbászt, ezért nem is írok receptet. Aki maga készíti, annak megvan a saját receptje. A kolbászt is süssük úgy, ahogy szoktuk! Én úgy csinálom, hogy egy kevés zsírt teszek egy tepsibe, ráteszem a kolbászt, egy kis vizet öntök alá, és forró sütőben megsütöm. Tarlórépa főzeléket és téli savanyúságokat ajánlok ma mellé.

A tarlórépa-főzelék

Hozzávalók: Személyenként 10-15 dkg tarlórépa, 2 dkg vaj, 1 dl tej, só.

Elkészítése: A tarlórépát meghámozzuk, vékony szeletekre, majd vékony csíkokra vágjuk. A felolvasztott vajon átforrósítjuk a répacsíkokat, majd felengedjük tejjel és puhára főzzük. Hagyjuk kicsit meghűlni, majd botmixerrel a felét leturmixoljuk, majd a darabos részt a pépeshez keverjük, s felforraljuk.

A burgonya és a kukorica elterjedése előtt a tarlórépa vagy más nevén kerékrépa elterjedt élelmiszer volt. Később inkább csak takarmányozásra használták. Az utóbbi időben kezdik ismét felfedezni a gasztronómiában, és nem is alaptalanul. Kissé csípős íze jól színesíti a téli ételek ízvilágát. Nyersen a retkekhez hasonlóan fogyasztható. De változatos melegételek is készíthetők vele. Nagyon finom vajon párolva, de rántva is érdemes kipróbálni. A régi idők konyhájában általános volt a belőle készített főzelék. Az eMpszi étrendjében a tarlórépa semleges étel, így jó köretként szolgál a különböző húsok mellé a téli húsnapokon.

Holnap folytatjuk!

Céklasaláta

A hagyományos céklasalátához általában héjában sütött céklát használok. A megmosott céklákat kb. 1 órát sütöm héjában a sütőben magas hőfokon. Mikor kihűl, meghámozom, s felszeletelem. Sóval és ecettel, vízzel salátalevet készítek (cukor nem kell bele, mert a cékla elég édes), Beleforgatom a céklaszeleteket, őrölt köményt hintek rá, és ecetes tormát teszek bele. Még egyszer jól átkeverem. A sült cékla sok levet magába szív, ezért bőven tehetünk rá vizet.