Almás céklamártás

Az egerági startprogramban többek között céklát is termelnek. Tegnap a helyi kis piacon vettem kettőt. Igen, kettőt, mert fél kiló egy-egy gumó. Ilyen nagyra nőttek. Ez adta az ötletet, hogy valami olyasmit készítsek belőle, ahol úgy kezdem, hogy összeaprítom a céklát, mert ki tudja, hogy sülne-főne át egy ilyen nagy répa. Császárvéget sütöttem ebédre, így ehhez azt gondoltam,hogy valami gyümölcsös variáció jó lenne, alma volt itthon, ezzel kombináltam. Így született meg ez a mártás.

Hozzávalók: 50 dkg cékla, 50 dkg alma, 5 dkg vaj, 2 kiskanál só, 5 dl víz, 1 evőkanál méz, 1 dl gyümölcsecet (ízlés szerint), fél kiskanál őrölt bors, fél kiskanál őrölt fahéj, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, a vajat megolvasztjuk, és fedő alatt párolni kezdjük rajta a céklát. Megsózzuk, és ha a levét elfőtte, apránként vizet adogatunk hozzá. Közben az almákat negyedekbe vágjuk, kivágjuk a magházát, felszeleteljük. A céklához adjuk. és együtt pároljuk. Amikor más a cékla is megpuhult, levesszük a tűzről, egy kicsit hűlni hagyjuk, áttörjük (botmixerrel pépesítjük) A mézzel, ecettel és a fűszerekkel ízesítjük, és még egyszer összeforraljuk.

Az eMpszi étrendje szerint hús mellé nem a legideálisabb, de ennek ellenére nagyon finom, és aki szereti az édes mártásokat a húsok mellé, érdemes kipróbálni, hiszen ez inkább ízesítő.

321. Gyümölcsnapra: Csipkebogyós almakrém kökénnyel és galagonyával

Elég hangzatos cím ez. Viszont valóban ezt készítettem. Napok óta az erdei gyümölcsökkel kísérletezem. De ezek tényleg csak kísérletek, még nem letisztult dolgok. De azért ez finom volt csak egy kicsit pepecselős. Azért érdemes megcsinálni, amiért az összes erdő-mező dolgot. Nekem azt az élményt adják ezek, hogy végtelen gazdagságban élünk, és annyi finomság, érdekes és finom ennivaló mellett rohantam el eddig úgy, hogy még a létezéséről sem vettem tudomást.

Ezzel együtt szívesen veszek tapasztalatokat, jó tanácsokat ezekkel az erdei gyümölcsökkel kapcsolatban. Azt már megtapasztaltam, hogy a csipkebogyó pár nap után megpuhul a lakásban. Vagyis nem egyszerre, de egy kosárkányiból mindig puha lesz annyi szem, amennyit jóízűen megeszek. Igen, én megeszem a magját is, bízom benne, hogy rendben van ez így, de tudni nem tudom. Éppen ezért most ezt a poharast úgy készítettem, hogy két  almához fokhagymapréssel húsz megpuhult csipkebogyót kipréseltem, majd egy kevés vízben kiáztattam, ami a présben maradt, és leszűrve hozzákevertem az almapéphez. Igen, pepecselős. Nagyon. :) De érdekelt a végeredmény. Meg ott motoszkált a fejemben az a dolog, hogy a csipkebogyó mennyire sok C vitamint tartalmaz, mely nyilván csak úgy hasznosul leginkább, ha nyersen esszük meg a gyümölcsöt. A kökényt és a galagonyát csak úgy hozzáettem a csipkebogyós almához. Nekem ízlett. Mindenképpen megéri kipróbálni.

Maradjunk a csipkebogyónál 

Tényleg nagy élményt jelent nekem, hogy most ezekkel az erdei gyümölcsökkel kísérletezem. Persze ez az egész ott kezdődik, hogy ezeket be kell gyűjteni, és az erdőben kirándulni, gyűjtögetni jó. Aztán sok-sok pepecseléssel folyatódik, és ez tényleg csak úgy éri meg, ha nemcsak a végeredményt, hanem az egész folyamatot tekintjük nyereségnek. Igen, komolyan beszélek. Érdemes arra gondolnunk néha, hogy maga a munka is lehet örömforrás. Sőt, kell is, hogy az legyen. Mert az valami borzasztó, ha csak azért dolgozunk, hogy valamit majd elérjünk, ha azt a munkát, mint valami áldozatos harcot túléljük. Sokaknak a munka keseríti meg az életét. Ez baj. Baj, ha fel sem vetődik, hogy a „madjcsak kihúzom a végéig” helyett  „ a vajon ma mi örömet találok benne” is meghatározhatná a munkaidő hangulatát. Már többször mondtam, de talán még nem elégszer, hogy sokat lépünk előre, ha a kényelemes élet helyett az élményekben gazdag életre szavazunk.  Ki látott már kényelmes hegymászást? És ki megy hegymászónak a flow reménye nélkül? 

Folytatjuk.

242 .Tésztanapra: Nyárvégi almamártás

 

A legeslegvégén járunk a nyárnak, de még van piros héjú nyári alma, melyből érdemes ezt az ételt elkészíteni. Már többször beszéltünk arról, hogyan illeszthetők a főtt-sült gyümölcsök az eMpszi étrendjébe. Gyümölcsnapra és reggelire kizárólag nyers gyümölcsöt ajánlok. Viszont a kompótoktól, gyümölcsmártásoktól sem kell megfosztanunk magunkat, ha ezt az étrendet akarjuk követni, csak ezeket az ételeket a tésztanap étrendjébe tegyük. Ezt az almamártást tésztanapi desszertként ajánlom.

Nyár(vég)i almamártás

Hozzávalók: 1 kg piros héjú, kásás nyári alma, fél citrom, 5 dl víz, 10 dkg cukor, 1 kiskanál őrölt faháj, 1 kiskanál őrölt szegfűszeg, 2 evőkanál tejföl.

Elkészítése: Az almát megmossuk, négybe vágjuk, kivesszük a magházát (nem hámozzuk meg!), s azonnal citromot csepegtetünk rá, hogy meg ne barnuljon. Hozzáadjuk a vizet, a cukrot, a fahéjat és a szegfűszeget, s addig főzzük, amíg az alma megpuhul. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a tejfölt.

 

Az ősz elé

Szeptember elseje, a becsengetés napja. Velem együtt sok embernek ebben az országban a tanév igazítja az életét. Nagyon jó, ha szünet van, de rendszeres időbeosztásnak is megvan a maga haszna. Sok előnye van, ha vannak olyan dolgaink, melyek az időnk beosztásánál támpontot jelentenek. Én azt látom hasznosnak, hogy egy-egy új korszak elején mindig szedjük össze azokat a dolgokat, melyek az újban jók lesznek számunkra. 

Érdekes dolog az, hogy egy-egy korszak határán hogyan reagálunk a dolgokra. Tehetjük azt is, hogy visszafelé tekingetve azon sopánkodunk, hogy véget ért valami, de úgy is viszonyulhatunk a dolgokhoz, hogy örömmel, kíváncsisággal fordulunk az új felé.

Így most én elkezdek örülni az ősznek. Kíváncsi vagyok milyen szép új dolgok várnak rám ebben az évszakban. 

Holnap folytatjuk

238. Tésztanapra: kígyórétes

Nem igazán szeretek sütni. Kevés hozzá a türelmem, no, meg sütésnél ésszerű, ha követjük a pontos receptet, nincs annyi lehetőség az improvizálásra. De az is lehet, hogy csak én nem vagyok hozzá elég bátor és kreatív, hogy a sütikben újat találjak ki. Anya még fiatal korában sokat forgatta a Gazdasszonyok könyve c. 1957-es kiadványt, és néhány étel ennek a könyvnek az útmutatási szerint került be a családi étrendbe. A kígyórétes is szerepel itt, de igazából én M-tól tanultam, és hajszálnyi eltérésekkel készítem, mint ahogy ott szerepel. De a hajtogatás rajzát ebből a könyvből fényképeztem ki.

Kígyórétes

Hozzávallók a tésztához: ½ kg liszt, 25 dkg vaj (margarin), 1 egész tojás, 2 evőkanál cukor, 2,5 dkg élesztő, 1 dl langyos tej, 1csipet só.

A töltelékhez: 4 evőkanál prézli, 1 kg szilva kimagozva,  1 kg alma, 10 dkg cukor, 1 kiskanál fahéj.

A kenéshez 1 tojássárgája, 2 kiskanál tejföl.  A tálaláshoz porcukor. 

Elkészítése:
A tölteléké: (amit most én tettem bele, de számos egyéb töltelékkel készíthetjük, mint a "rendes" rétest.)
Az almát megmossuk, kimagozzuk, felaprítjuk (lereszeljük, legyaluljuk v. késsel kis darabokra vágjuk) és a cukorral megpároljuk, hogy az alma szétfőjön, fahéjjal ízesítjük. A szilvát is megmossuk, kimagozzuk és addig főzzük, míg a levét elfövi és darabos marad ugyan, de kenhetővé válik. Amíg elkészítjük a tésztát, a töltelék meghűl annyira, hogy már könnyen dolgozunk vele.

A tészta elkészítése:
Az élesztőt a langyos tejben 1 kiskanál cukorral felfuttatjuk, a vajat mély tálban jó habosra keverjük, hozzákeverjük a cukrot, a tojást, az élesztőt, a csipet sót és végül a lisztet. Deszkára kitéve könnyedén összegyúrjuk, és négy cipóra osztjuk. A cipókat egymás után hengeralakúra sodorjuk és egy-egy kb. 45 cm hosszú és 24 cm széles lapot nyújtunk belőle. Az egyes lapok hosszabbik oldalait 8 cm szélességben bevagdossuk. a középső 8 cm-es sávot megszórjuk egy-egy kanál prézlivel, és erre tesszük a tölteléket (két almás és két szilvás rudat készítünk). Most a bevagdalt széleket keresztbe egymásba hajtogatjuk (a rajz szerint). A tojássárgáját kikeverjük a tejföllel, ezzel kenjük meg a réteseket és előmelegített sütőben 200 fokon megsütjük. Mint a rétest ferdén szeletekre vágjuk, megszórjuk porcukorral és melegen tálaljuk.

(Ui. .: elkészítettem a tészta sós változatát, sóstanglit csináltam belőle, majd leírom. Amerika24 (az öreg blogról) meg egy jó ötletet adott, így egyszer el fogom készíteni a sós változatot hozzá illő töltelékkel.) 

Egészséges szalonna I.

Többek között az volt ezzel a bloggal a célom, hogy elmondjam, saját példával igazoljam azt a sokak számára talán megkönnyebbülést hozó tényt, hogy a hagyományos, kedvelt, a gyerekkort idéző ételeink fogyasztása és az ideális testsúly birtoklása nem zárja ki egymást. A titok nyitja egészen máshol keresendő. Sőt! Fontos is hogy máshol keressük. Ha valaki abban a tévhitben ringatja magát, hogy az a boldogság kulcsa, ha úgynevezett „egészséges” ételeket eszik, és teljes egészében eltiltja magát a számára az otthont, a jóérzést, az evés örömét jelentő ételektől, sokkal többet árt magának, mint amennyit használ.

Úgy gondolom, teljesen napra kész vagyok a fogyás-hízás téma trendjeivel, az aktuális táplálkozási divathullámokkal. Az, hogy ezt nem tükrözi ez a blog, teljesen tudatos döntés következménye. Nem akarok divatos lenni, aktuális trendeket követni. Ezen az úton ugyanis lehet üzleti vállalkozást hasznosan működtetni, de a dolgok lényegét megközelíteni már nemigen. Én pedig ez utóbbit  szeretném. Megtalálni azokat a pontokat az életünkben, melyek igazi és mélyebb okai a közös problémánknak.

Kerüld a fehérlisztet, a fehércukrot, a disznózsírt – jótanács, nem káros, de haszna sincs annyi, mint amennyit egyesek tulajdonítanak neki. Nem attól lesz egészséges az életmódunk, ha vissza tudjuk szajkózni az éppen aktuális irányzatok szlogenjeit. Egészséges attól lesz, ha „rendeltetésszerűen” élünk a testünkben. Akkor, ha betartjuk a természet törvényeit, igyekszünk harmóniában élni a teremtett világgal, akkor van esélyünk az egészségre. És ez nemcsak ránk, túlsúlygyűjtésre hajlamos emberekre igaz. Mert ha nem is plusz kilókban, hanem számtalan egyébben, de mindenkinél megmutatkozik valahogy, ha ezt az egyensúlyt figyelmen kívül hagyja.

Úgyhogy akár kígyórétest enni, vagy szalonnázni nem ördögtől való dolog. Bátran megengedhetjük magunknak, még akkor is, ha mindig akad aktuális észosztó, kioktató, aki jobban tudja.

Holnap folytatjuk.

123. Tésztanapra: bodzatallérok almamártással + Honnan nézve?

Most kezdődik a bodzaszezon. Erősítsétek lelketeket, kedves Olvasóim! Eddig zöld volt itt zölddel, medvehagyma, medvehagymával, s most jön a bodza. Hogy hányszor, azt előre kiszámítani nem tudom, de hogy lesz, az biztos.

A bodzával is, mint egyéb vadon szedhető dologgal vigyázni kell abból a szempontból, hogy csak tiszta helyről gyűjtsük! Nekem könnyű dolgom van. Itt virágzik a konyhaablakban.

Almamártás

Hozzávalók: 0,5 kg savanykás alma,(pl. Idared), 2 dkg vaj fél citrom, 1 evőkanál kanál liszt, 1 evőkanál méz, 2 dl tej, 1 kávéskanál őrölt fahéj.

Elkészítése: Az almát kimagozzuk, kis darabokra vágjuk, s azonnal összekeverjük a citrom levével, hogy ne barnuljon meg, a citrom rostját is hozzáadjuk. A vajat felforrósítjuk, és beletesszük a gyümölcsöt, s puhára pároljuk. Meghintjük egy csapott evőkanál liszttel, és állandó keverés közben hozzáadjuk a tejet, felforraljuk, fahéjjal ízesítjük, és addig főzzük, míg besűrűsödik. Hagyjuk hűlni, majd hozzákeverjük a mézet, és botmixerrel pépesítjük. 

Bodzatallérok

Hozzávalók (2 személyre): 2 bodzavirág, 2 tojás, 2 kanál liszt, 2 kanál cukor, kb. 2 dkg vaj, késhegynyi só.

Elkészítése: A tojást fehérjére és sárgájára választjuk szét. A fehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, a sárgáját, a lisztet, és végül ollóval belevagdossuk a tenyérnyi bodzavirágfejekről a kis virágokat, bele a masszába, s óvatosan bele is keverjük.

Egy palacsintasütőt felforrósítunk, és vékonyan megkenjük vajjal, és kiskanálnyi halmokat teszünk a serpenyőbe, kb. annyi ideig sütjük az egyik oldalát, mint egy palacsintát, s máris megfordítjuk, s a másik oldalát is egy-két másodpercig sütjük.

Az almamártással tálaljuk, tálaláskor egy kis őrölt fahéjjal meghintjük.

Honnan nézve?

Reggel nekiszaladt a kezemnek a konyhakés. A családnak főzendő székelykáposztához igyekeztem levágni a bőrt a csülökről, és hogy hogyan történt, fogalmam sincs. Valahogy megugrott a kés, és a bal kezem középső ujjának szaladt. (Csak nagyon éles késeket vagyok hajlandó használni, és ez ilyen ritka esettől eltekintve, ez nagyon hasznos.) 

Egy pillanat alatt korlátozott lett a „használhatóságom”. Ilyenkor veszem észre, hogy mennyire fontos minden porcikánk. Ez a kicsi seb befolyásolja az egész napomat. Reggel még a géppel sem tudtam írni, aztán a gyerekek között volt téma délelőtt. Most már – az egész napos kezelgetés után – tűrhető állapotban van. Igazából semmi az egész, csak azért elgondolkoztatott. 

Ha ennyire fontos minden négyzetcentiméterünk (nem sokkal nagyobb a seb a kezemen), és minden porcikánk meghatározott és ennyire összetett funkcióval bír, akkor hogyan tudunk a csodálat és az ámulat érzése nélkül gondolnunk az emberre, mint olyanra, és magunkra, mint az emberiség egy személyére? Pedig megtesszük. Természetes, ami van. Hogy mekkora csodahalmaz közepén élünk, azt csak akkor érezzük meg, ha valami híja lesz. Mekkora csoda, hogy van kezünk, a kezünkön ujjaink, s ezeket úgy tudjuk használni, ahogy tudjuk… 

Éveken át küzdöttem egy szörnyű, magamnak megfogalmazott elvárással, amit kb. úgy lehetne szavakba foglalni, hogy „a maximum a minimum”. Most már érzem, hogy ez borzasztó. Mert így csak elégedetlenek lehetünk. Hiszen, ha csak egy hajszálnyi hiányzik a lehetséges legtöbbtől, máris kevesebb az elégnél. 

Sokkal hasznosabb, ha azt látjuk, hogy mi mindenünk van, mint azt, hogy mi hiányzik a tökéleteshez. Ha tudunk örülni a kis eredményeknek is, az apróságoknak, sokkal jobb az életünk minősége, mintha azon görcsölünk, hogy mi az, ami még hiányzik. Hiszen mindig hiányzik valami. Mindig lehetne jobb, több, szebb. 

Nem most találom ezt fel, ez tipikusan az a dolog, hogy a pohár félig üres vagy félig van tele. És az is illik ide, amit Ircsike mondott a mai kommentjében: sok kicsi sokra megy. De ezeket a szinte közhelyszerű ismert tapasztalatokat is érdemes néha felidéznünk, és szerencsésebb, ha ehhez még az ujjunkat sem kell elvágnunk. 

Holnap folytatjuk.

106. Tésztanapra: Almás süti+ Álmokból célok

Az ételtársítást figyelembe vevő étrendben a gyümölcsök külön kategóriát alkotnak. De ez a nyers gyümölcsökre vonatkozik. Az eMpszi étrendjében a sült, főtt gyümölcsök, gyümölcsös desszertek a tésztanap ételkínálatát színesítik. (Reggelire és gyümölcsnapra nyers gyümölcsöket ajánlunk.) De most tésztanapra egy könnyen elkészíthető, egyszerű almás sütit hoztam. 

Almás süti

Hozzávalók: 50 dkg alma, 15 dkg liszt, 4 tojás, 2 evőkanál rum, 4 evőkanál cukor, 1 csipet só.

Elkészítése: A rumot 2 evőkanál cukorral összekeverjük egy tálban, az almákat 8-8 cikkre vágjuk kivágjuk a magházát, majd a cikkeket vékonyan felszeleteljük és a cukros rumba keverjük. Egy órát állni hagyjuk. A tojásokat fehérjére és sárgájára választjuk szét, a fehérjéből kemény habot verünk a csipet sóval, majd hozzáadjuk 2 evőkanál cukrot és a tojássárgájákat, végül a lisztet is belekeverjük és az almát is hozzáadjuk. Egy kivajazott sütőformában előmelegített forró sütőben kb. 40 perc alatt kisütjük. ( Ez a mennyiség 26 cm átmérőjű pitesütőbe vagy 20x30-as tepsibe elegendő. )

Álmokból célok

Olyan sokszor tapasztalom, hogy amiatt estnek kútba nagyon ígéretes álmok, mert az álmodó képtelen az álmokból célokat formálni.

Az álmok, az álmodozás nagyon jó és hasznos dolog, egészen addig, amíg azt első és nem utolsó lépésnek tekintjük. Az álmok kellenek ahhoz, hogy lássuk, hová szeretnénk eljutni, lássuk a célt, azt, hogy mit szeretnénk elérni. De ez önmagában még nagyon kevés. Vagyis, ha valaki csak az időt szeretné valahogy elütni, akkor jó. De ha csak eddig jutunk, akkor nem érdemes elkeseredni, hogy ezek az álmok soha nem válnak valóra. Mert az álmokból csak akkor lesz valóság, ha célok útján megvalósítjuk azokat. 

Az egyik titka a sikernek, hogy tudjuk apró, megvalósítható lépésekre osztani az egészet. Akkora lépésekre, melyeket konkrétan belátunk, melyek beleférnek egy-egy napba, és minden nap teszünk valamit azért, hogy megvalósuljon a cél. A mi álmainkat csak mi magunk valósíthatjuk meg. 

Gyakran hallom, ha ilyesmiről beszélek, hogy jó, jó, lépésekre bontom az álmot, el is határozom, hogy teszek a megvalósulásért, de mi van akkor, ha mégsem sikerül elérni, amitől álmodoztam. Nos, ez jó kérdés. Ez benne van a pakliban. De egy biztos, ha nem is indulunk el a megvalósítás útján, ha nem teszünk konkrét lépéseket, akkor egészen biztos, hogy nem lesz az egészből semmi. Ha megteszünk minden tőlünk telhetőt, és mégsem sikerült elérnünk, amit szerettünk volna, akkor érdemes elgondolkodni, hogy mit lett volna érdemes másként tenni. Ha egy célnak értelme van az életünkben, akkor nem múlhat a körülményeken, hogy megvalósul-e vagy sem. 

És az is igaz, hogy ha egy célnak van értelme, akkor, ha egyik úton nem is érjük el, akkor nyilván van másik út is, ami odavezet. És nem utolsó sorban, minden cél egy magasabb cél elérése érdekében fontos, melyet érdemes ismerni akkor, ha egy cél megvalósításán fáradozunk.

Holnap folytatjuk.

86. lépés: A tyúkhúrról jutott eszembe

 

Sok dolog alkalmas arra, hogy a világról való gondolkodásunkat feltérképezzük. Például a tyúkúr is. Elég furcsán néztek rám itthon is, amikor a tyúkhúrevés ötletét előadtam, de hősiesen megkóstolták a művemet, s úgy nyilatkoztak, hogy tényleg jó, de maradnak inkább a sülthús – sültkrumpli -savanyúpaprika összeállításnál. Mindig is volt bennem bizonyos kíváncsiság, hogy megismerjek minél több dolgot. De azért tudom, mindennek van határa. A csigát megkóstoltam, a rákokat, tintahalat néhány ilyesmit, de ha arra gondolok, hogy valami élő állatot kéne megennem pl. osztrigát, annak még a gondolatától is kiráz a hideg. Talán éhenhalás ellen (sem). A nyers hús sem lelkesít, de  azért elképzelhető olyan eset, hogy megeszem. Egy tatárbifsztek, vagy kolbászhús-kóstolás még belefér, de ha arra gondolok, hogy az eszkimók nyers húson élnek, hasonló érzés fog el, minta arra gondolnék, hogy lenyeljek egy élő osztrigát. 

 

Elég érdekes kérdés, hogy hogyan alakulnak ki bennünk ezek az érzések. Mert ha a fóka- vagy az osztrigaevő népek között nőttem volna fel, nyilván jónak, ehetőnek, sőt fenségesnek is tartanék egy-egy ilyen falatot. De hogy úgy nőttem fel, hogy az ilyen jellegű dolgokhoz undorodó kommentárok fűződtek, magam is a világ legtermészetesebb módján undorodom ezektől, mint a franciák a zsíroskenyértől.

 

Tavaly tavasszal jutott először eszembe, hogy ilyen erdő-mező dolgokat egyek. Akkor a tanösvényen szedtünk csalánt a gyerekekkel. Nyilvánvalóan látszott, hogy van gyerek, aki tudja, hogyan kell szedni, s volt, amelyik meg is mondta, hogy szoktak főzi csalánt. Aztán a boltban kérdeztem az asszonyokat, hogy van-e bevált csalánreceptjük. Úgy néztek rám, mintha meg akarnám őket sérteni, hogy csak nem gondolom róluk, hogy ők csalánt esznek. No, erről az is eszembe jutott, hogy a szokásainkat az is befolyásolja, hogy azok milyen társadalmi megítélés alá esnek. Ha az a közösség véleménye, hogy csalánt azok esznek, akinek másra nem futja, akkor a csalánevés eléggé lenézendő dolog. De ugyanazt a csalánt egy egészségtudatos ember teljesen más szemlélettel és ebből következően más szájízzel eszi meg. 

Anyai nagyszüleimnek malmuk volt a Bácskában a második világháború előtt. Ebben a közegben a társadalmi megítélés szerint a gabonák közül a búza, a lisztek közül a fehér liszt volt az, ami megfelelt az igényesség kritériumainak. Eszerint a nézet szerint egyéb gabona és egyéb lisztfajta fogyasztásának oka csakis a spórolás vagy a szegénység lehetett. Így a nagymamának és anyukámnak is elképzelhetetlen, hogy valaki azért egyen mondjuk teljes kiőrlésű kenyeret vagy rozskenyeret esetleg kukoricás kenyeret, mert szereti. Hiszen – az ő meggyőződésük szerint – ilyesmire csak ráfanyalodik az ember. 

Mindennek mi köze az ideális testsúlyhoz? Első ránézésre talán csak az, hogy mást gondolunk ma az egészséges étrendről, mint öven-száz évvel ezelőtt. De igazából számomra nem ez a fontos benne, hanem az, hogy milyen nagymértékben befolyásolja a meggyőződésinket, a világhoz való viszonyunkat az az értékrend, amit otthonról hozunk, de manapság sokkal inkább az, amit a társadalom közvetít felénk, és a kettő sok esetben nem is harmonizál. Viszont hasonlít egymáshoz abban, hogy nagyon sok olyan eleme van, melyek csak úgy ránk ragadtak, (soha nem gondolkodtunk el rajtuk) oly módon, mint ahogy a napokban a meggyőződések automatikus ránk rakódásáról írtam.

Tehát szerintem, ha úgy érezzük, hogy változásra van szükségünk, akkor a meggyőződéseink fényében az értékrendünket is érdemes szemügyre vennünk. És nem azért, hogy megegyünk olyan dolgokat, melyeket eddig nem, mert egy szóval sem mondom, hogy ezek a gyomok, melyeket majd idehozok, szükségesek ahhoz, hogy elérjük az ideális testsúlyt. Nem ezek a szükségesek. Ezek csak azért lesznek/vannak itt, mert én kíváncsi vagyok. Mert érdekesnek találom a világnak ezt a szegletét felfedezni. De nem ezek a fontosak, hanem az, hogy akár ezek ürügyén, akár ezektől függetlenül elgondolkodjunk arról, hogy mi a fontos számunkra, mit tartunk jónak, fontosnak.  S amit fontosnak tartunk, azaz az értékeink hogyan befolyásolják a mindennapjainkat.  Az értékekről, értékrendről még beszélünk hamarosan.

Gyümölcsnapra

 

Arra még egy ideig várnunk kell, hogy idei gyümölcsöt szüretelhessünk, de egy kis tavaszt ide is becsempésztem. Már hajtani kezdett a kertben a menta, és a mai gyümölcsajánlataimba ezt a friss zöld növénykét is belekomponáltam.

Mentás körtekrém mazsolával és napraforgómaggal

Hozzávalók: 1 barna héjú téli körte, 1 evőkanál citromlé, 1 kiskanál méz, 1 evőkanál hántolt napraforgó, 2 evőkanál mazsola, egy kis mentaág és néhány mentalevél a díszítéshez.

Elkészítése: A körtét összedaraboljuk, a magházát eltávolítjuk, és a díszítésre szánt mentalevél kivételével minden hozzávalóval együtt (a mentaágat is beleértve) összeturmixoljuk.

Banános almakrém

Hozzávalók: Egy piros héjú téli alma, fél citrom leve, fél banán, 1 kiskanál méz, mentalevél a díszítéshez.

Elkészítése: Az alma magházát kivágjuk és a mentalevél kivételével minden hozzávalóval együtt összetrumixoljuk. A mentalevéllel díszítve tálaljuk. 

Banánnal és dióval töltött datolya

Hozzávalók: Datolya, tisztított dió, banán, egy fél citrom.

Elkészítése: A datolyát az egyik oldalán hosszában bemetsszük, kivesszük a magját. Egy banánkarikát citromlébe mártunk (vagy egy majdnem teljesen kifacsart fél citromba tesszük és egy picit hozzányomjuk a citromot), és a datolyába töltjük, majd beleteszünk egy negyed diót is.

Holnap folytatjuk.

45. lépés Élvezettel nyelj le minden falatot!

 

Mondom ezt éppen gyümölcsnapon. De miért is ne? Ettél már fügét dióval? Megfigyelted, hogy mennyire fantasztikusan megy egymáshoz ez a két íz? Vagy ettél már datolyát mandulával? No, ezt még én sem ettem, de sürgősen kipróbálom. Hihetetlenül élvezetes dolog az ízek világát felfedezni, az ízek harmóniájában gyönyörködni! Azért vannak ezek, hogy örüljünk neki. A világ jó és szép dolgai a mi örömünkre vannak. És örülni szabad! Értitek? Szabad! Azért mert vannak rossz dolgok is a világban, fájdalmak és tragédiák? Most ezért minden napunk legyen gyász? Persze nem azért örülünk, mert vannak sötét foltok. Nem! Annak ellenére örülünk! És értük is, akiknek éppen most nehéz. Hiszen minden örömmel jobb lesz a világ. Minden egyes gyertya fényével világosabb lesz.

Van egy dél-amerikai ismerősöm, az mondta egyszer, hogy annyira furcsa neki, hogy itt az emberek állandóan szomorúak. Otthon náluk sokkal több a nagyon sokkal szegényebb ember, de sokkal több a vidámság is. Zenélnek, énekelnek az utcán, és jól érzik magukat, amikor csak lehet. Itt meg van valami olyasmi, mintha csak akkor szabadna örülni, hogy minden rendben van. És mivel sosincs minden rendben, tehát az öröm kizárva. 

Aki túlsúlyos, az szinte állandóan elzárja magát az evés örömétől. És sokszor azért is eszünk sokkal többet a kelletétnél, mert valahol tudat alatt bennünk van a vágy az evés örömére. És mindig valahogy a következő falattól várjuk, hogy ezt átélhessük. Ugyanakkor mégsem kaphatjuk meg, mert megtiltottuk magunknak, mert az „bűn”. Gondoljuk már ezt egyszer végig józanésszel! Mekkora baromság kmmm… butaság már az, hogy attól hízik valaki, mert jóízűen eszik?

Nem azért, hogy állandóan az ismerőseimmel példálózzak, van mindenkinek elég, érdemes rájuk figyelni, de azért most mégis elmondom, hogy van egy lány, annyira vékony, mint a nádszál, és annyira jóízűen kevesen esznek, mint ő. Ha a jóízű evés hizlalna, akkor ő már kétszáz kiló körül járna. 

Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért büntetjük magunkat értelmetlenségekkel. Talán abban reménykedünk, ha mi kiszabjuk magunkra a büntetést, akkor már máshonnan nem jöhet… De tényleg van ember, aki ezt komolyan gondolja? Szerintem meg nem hogy komolyan, de egyáltalán nem gondolkozunk ezen. Hogy mi jó vagy mi rossz, azt a következményei mutatják meg. A következmények szélesebb körben és többedik lépésben. Mi is történne akkor, ha megengednénk magunknak az evés örömét? Nem lehet, hogy az történne, hogy jobban éreznénk magunkat, hiszen minden örömtől jobban vagyunk. Aztán, ha jobban vagyunk, akkor több energiánk van a nehézségeket kezelni, attól még jobban mennek a dolgok. Szóval sok kicsi sokra megy. Nos?

Gyümölcsnapra

Grapefruit-saláta

 

A színekkel is érdemes játszani. Néha elég magában ennyi, mint ebben az esetben. Ez az étel csupán a kétféle színű grapefruit, egy kis mazsolával.

De persze, ha nincs időnk erre, vagy ott vannak a maradék részek, akkor sokkal egyszerűbben is megoldható. Vagy is-is, mint ebben az esetben. Amit nem használtam fel a színes tálhoz, az ment a csészébe kis darabokra vágva egy kis mazsolával, virágporra.

Alma dióval

Az is érdekes, hogy az azonos vidékre való terméseket kombináljuk. Ebben az összeállításban a citrom kivételével akár a mi kertünkben is teremhetett volna.mindez A citromlét azért használom mindig az almához – amellett, hogy nagyon szeretem az ízét is -, mert megakadályozza, hogy az alma megbarnuljon.

Hozzávalók: fél citrom leve, egy nagyobb alma (pl. Idared), egy marék dió, egy marék aszalt szilva, egy kiskanál méz, két kiskanál virágpor.

Elkészítése: a citrom levét egy tálba facsarjuk, az almát vékony szeletekre vágjuk, belekeverjük a citromlébe, rácsorgatjuk a mézet. A diót és az aszalt szilvát késsel összeaprítjuk és az almához keverjük. Az egészet megszórjuk virágporral.

 

A 45. lépésben az evés öröméről beszéltünk, arról, hogy engedjük meg magunknak az evés örömét! Örömmel nyeljünk le minden falatot! Egy ilyen kis öröm is elindíthat egy jó folyamatot. És még egy fontos: A következmények vizsgálata segít eldönteni, hogy mi hasznos mi káros. Az evésnek, az ételnek, az ízeknek örülni hasznos. :)

Holnap folytatjuk.