Medvehagymás kelt – locsolónak (is!) nagyon ajánlom

No, jó! A locsolóknak már csak jövőre süthetjük, de a nap aktualitása miatt azért ideírtam ezt is. 

Amikor a fiaim gimnazisták voltak, akkor élte virágkorát itt a faluban az Égerfa néptánccsoport, melyben a helyi fiatalok (így a fiaim is) táncoltak nagyon jó művészeti  vezetők (talán így mondják) – Papp Viktória  és Vass Oszkár tanítványaiként. Az égerfások hozták vissza akkori szokásba itt a faluban a locsolkodást az eredeti formájában, mármint hogy a nagyfiúk csapata húsvéthétfő reggelén felkereste a csapattagok révén éppen „képben lévő” lányokat, és úgy kíméletlenül vödör vizekkel loccsantotta nyakon a visítozó hajadonokat. (Nem is az öregasszonyokat és az óvodás kislányokat „krajsznajamászkvával” pár forint reményében, s dél körül már tántorgó részegen). Táncolni már nem járnak a fiaim, de Ferencnek a lovas baráti körében megmaradt, hogy ezen a napon felkeresik a lovas fiúk a lányokat ugyancsak vödör vizeket zúdítva rájuk.

Nos, ekkor a nagy ijedségre jól jön egy-egy pohárka bor, de azt nem szerencsés csak úgy éhgyomorra kóstolgatni, jó, ha van a poharak mellett néhány sós falat is az asztalon. Erre az alkalomra ideális a frissen sült medvehagymás kelt. 

Két éve már írtam ide medvehagymás pogácsát, mely hasonló volt ehhez, de ez szerintem jobb. Ezt is csak én raktam össze saját elképzelés alapján, de merem ajánlani.  

Medvehagymás kelt

Hozzávalók: 1 kg liszt (+ a lisztezéshez), 2 dl tej, 2 kiskanál cukor, 10 dkg vaj, 5,25 dl tejföl, 5 dkg élesztő, 0,5 kg (kb. 5 csokor) medvehagyma, só, tojás a kenéshez.

Elkészítése: 

1.       A tejet a cukorral meglangyosítjuk, és belemorzsáljuk az élesztőt. A lisztet átszitáljuk, a közepében krátert képzünk, ide öntjük a langyos tejben felfutott élesztőt, a szobahőmérsékletű tejfölt, a langyosra olvasztott vajat. Az edény szélhez körbe szórunk 4 kiskanál sót. Az egészet jól összedolgozzuk, rugalmas tésztát kapunk, melyet kb. 1 órát langyos helyen (kelesztőtálban, vagy nagy tálban jól betakargatva) pihentetünk.

2.       Míg a tészta kel, megmossuk a medvehagyma-leveleket, leitatjuk róla a vizet, majd csokrokba fogva késsel összevágjuk. Négy adagba osztjuk.

3.       Mikor a tészta megkelt, lisztezett deszkán kinyújtjuk kb. hüvelyujjnyi vastagságúra. Rászórjuk a medvehagyma negyedét, majd feltekerjük, mint a bejglit, a rudat is – jobb és bal végét felhajtva – háromba hajtjuk, s újból kinyújtjuk. Ráterítjük  a medvehagyma következő adagját, és éppen úgy járunk el, mint az előbb. Addig ismételjük ezt a műveletet, míg az összes medvehagymát beledolgozzuk ilyen módon a tésztába. Végül, mikor már az összes zöld a tésztában van, kinyújtjuk még egyszer a tésztát kb. ujjnyi vastagságúra.

4.       Éles késsel négyzetekre vágjuk a tésztát. Az alkalomtól függően ezek a négyzetek különböző méretűek lehetnek, éppen úgy ahogy különböző méretű pogácsák is vannak. (Én 2x2-es apró darabokat sok ember megkínálásakor tartom hasznosnak, de ha mondjuk, kb. 5x5-ös négyzeteket vágunk, akkor az így kisütött kelt, akár egy tartalmasabb leves után második fogásként is megteszi.

5.       Kikent vagy sütőpapírra kibélelt tepsibe tesszük, megkenjük felvert tojással, a tetejüket is megsózzuk. Egy kis (kb. negyed óra) pihenés után előmelegített 180 fokos sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük a tésztát. (Ha kisebb darabokat vágunk, akkor 20 perc is elegendő, a nagyobb darabok esetében egy kicsit több időre van szükség.) 

Frissen kisülve minden dicséretet learat, hidegen is nagyon népszerű, de arról nem tudok beszámolni, hogy másnapra milyen lesz, mert arra még nem volt példa, hogy másnapra maradjon, talán a kísérlet kedvéért el kellene rejtenem néhány darabot legközelebb. 

Az eMpszi étrendje szerint étkezőknek tésztanapra ajánlom.

129. Húsnapra: Borsos tokány medvehagymás szentgyörgy-gombával + Szájkarate

A szentgyörgygomba és a medvehagyma még éppen össze tudnak találkozni április végén, május elején. Minden különösebb faxni nélkül, az alapanyagok adta ízt érvényre juttatva is finom ételt kapunk belőlük. Hasonló ebben a boros tokány is, melyben szintén a nagyon kisszámú, egyszerű és jó minőségű alapanyagon kívül az elkészítéskor tanúsított figyelemre van csupán szükség a sikerhez.  

Medvehagymás szentgyörgygomba

Hozzávalók: 1 kg szentgyörgygomba (május pereszke), 10 dkg vaj, só, bors, 1 csokor medvehagyma és 1 csokor petrezselyemzöldje.

Elkészítése: A gombát leöblítjük, szárazra töröljük, csíkokra vágjuk. A vajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a gombát, sózzuk, borsozzuk. A zöldeket apróra összevágjuk, és tálalás előtt rászórjuk a felforrósított gombára és jó alaposan összekeverjük, s néhány másodpercig együtt pirítjuk.

Borsos tokány

Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, 25 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál sertészsír, só bors.

Elkészítése: A vöröshagymát apróra vágjuk, a felforrósított zsíron kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott húst, és időnkénti keverés mellett addig pirítjuk a hagymán, amíg zsírjára sül. Ekkor sózzuk, borsozzuk, s annyi vizet adunk hozzá hogy jó sűrű szaftja legyen. Lassú tűzön puhára főzzük, szükség esetén pótoljuk a vizet.

A pirított gombával és bőséges (tejfölös) tavaszi salátával tálaljuk.

Szájkarate

Az iskolában a napi munkám során gyakran tapasztalom ezt a jelenséget. Egy gyerek kiáll valamivel, nem tökéletes ugyan a teljesítménye, de tisztességesen dolgozott, és megkapja a munkájáért járó elismerést. És ilyenkor általában néhány ügyeletes hőbörgő rázendít a szokványos nótájára, mondván, hogy ez most mi volt, ilyesmit ő is tud, ezt most miért… stb. Arra a felvetésre, hogy akkor most álljon ki, és mutassa meg, hogy ő mire képes, akkor persze a tettekre nem kerül sor. No, erre szoktam mondani, hogy ez már megint csak szájkarate, fiam. 

Ez a szájkarate-jelenség elég gyakori. „Bármikor le tudnék szokni a dohányzásról, az italról stb. Ennél jobbat én bármikor csinálok. Ezt így vagy úgy kellene csinálni…” Reggelig sorolhatnám ezeket a megjegyzéseket. Ha hozzá sem fogok, egyértelműen szájkarate az egész. De ha hozzáfogok, megteszek minden tőlem telhetőt, de mégsem jön össze, akkor pontozásos vagy kiütéses vereséget szenvedtem ugyan, de tisztességes küzdelemben, ez egészen más. Az már valami… 

Azt mondtam egyszer magamnak, hogy meg tudom csinálni, hogy egy éven keresztül naponta mondjak valamit túlsúly témában, és mellé tudok tenni egy-egy ételt az eMpszi ajánlása szerint a négynapos ciklusoknak megfelelően. Sokszor kísértést érzek rá, hogy ne írjam meg az aznapi bejegyzést. Ezer és egy magyarázatom, kifogásom lenne rá, ha végül nem tenném. És igazából senkit sem érdekelne különösebben. Csak egy valakit: engem. Hogy meg tudom-e csinálni ezt az elhatározásomat, az csak 2012. január elsején derül ki. Ha mégsem sikerül, nem történt semmi. Csak annyi, hogy nem tudtam megcsinálni. Akkor vesztettem, ez benne van a pakliban. Semmi gond. Ezt be kell vallani, levonni a tanulságokat, és az élet megy tovább. De ha csak úgy azt mondom, hogy ezt simán megcsinálom, de mégsem teszem meg, az szájkarate. Önbecsapás. 

És most mi köze van mindennek a túlsúlyoz? Elég sok. Miden olyan nap, amikor csak valamivel megmagyarázom, hogy miért nem azt tettem, amit elhatároztam, és erre magyarázatot keresek megoldások helyett, az csak szájkarate, önbecsapás. Ezzel gyártok ugyan mentségeket arra, hogy miért ragadtam bele a régibe, de attól még ott maradok. És ebben az a legdurvább, hogy senkit nem érdekel igazán, hogy mire jutok (hiszen a környezetemnek leginkább úgy vagyok jól, ahogy vagyok), csak magamnak nehéz, ha csak mondom, ha csak a szájkaratét nyomom.

Holnap folytatjuk.

121. Hirtelensült hús vadsnidlinges salátával + Vissza a kerékvágásba

A hirtelensült hús valójában egyszerű natúrszelet, csak gyerekkoromban így neveztük. Hogy honnan az elnevezés, nem tudom, lehet, hogy valami családi hagyomány, de az is lehet, hogy a gyereknyelv nevezte így, de nem lehetetlen, hogy tényleg ez a „hivatalos” konyhai elnevezése ennek az ételnek.  Most így jutott eszembe a neve. Őrizze meg ezt így ez a blog. Az én fejemben az különbözteti meg a natúrszeletet a hirtelensülttől, hogy a natúrszeleten nálam nincs liszt. De ez könnyen lehet, hogy csak az én elképzelésem erről a dologról. Örömmel veszem, ha valakinek van erre vonatkozó tudása, amit meg is osztana velem. 

Hirtelensült hús

Hozzávalók: fejenként 2 szelet kb. fél cm vastag, zsír és csont nélküli sertéskaraj, 1 evőkanál liszt, só, zsír a sütéshez.

Elkészítése: A húst egy kicsit kiklopfoljuk, megsózzuk, és mindkét oldalát lisztbe mártjuk. A zsírt felforrósítjuk, és a hússzeletetek mindkét oldalát annyi ideig sütjük, míg a liszt éppen pirulni kezd. (A lehető legrövidebb ideig kell csak a húst sütni, hogy éppen ne legyen már nyers, de ki se száradjon.)

Vadsnidlinges saláta

Hozzávalók: 1 fej saláta, 1 nagy csokor vadsnidling, 1 csokor medvehagyma, 1 csokor petrezselyemzöldje, 2,5 dl tejföl, 1 evőkanál ecet, 1 kiskanál méz, 1 kávéskanál só.

Elkészítése: A tejfölt az a mézzel, a sóval és az ecettel alaposan elkeverjük. A vadsnidlinget és a medvehagymát és a petrezselyemzöldjét apróra vágjuk, a salátát kicsi darabokra tépkedjük és a tejfölbe keverjük.

Megjegyzés: Hasonló jellegű salátát kapunk úgy is, ha a vadsnidling helyett 3-4 szál újhagymát vágunk össze a zöldjével együtt. A medvehagyma helyett 3 gerezd foghagymát is használhatunk.

Vissza a kerékvágásba

Rendhagyó napokat éltünk az elmúlt időben. Legalábbis én. Most egy nyugalmasabb időszakot remélek. Egy kicsit több tudatos időbeosztással, több pihenéssel, ugyanakkor egészségtámogató mozgással is. A heti egy nap méretkezési alkalom, grafikonrajzolás is áldozatul eshet a rendkívüli eseményeknek. Ha el is maradt volna az utóbbi időben, az nem ok arra, hogy végleg megfeledkezzünk róla. Tudjuk a lelkünk mélyén, ha nem mutatna kedvező számot a centi vagy a mérleg, és ilyenkor rendre „elfelejtjük” az ellenőrzés napjait. Nos, ezeket érdemes visszahozni, mert ilyenkor lehet nagyon visszacsúszni a nemkívánt tartományba. 

Már régi megfigyelésem, hogy sokat hozzáad a napom eredményességéhez, ha reggel van erőm egy kicsit átmozgatni a tagjaimat. Igazából nem valami nagy dologra gondolok. Persze, akinek van ereje, hajlandósága ideje reggel futni, úszni vagy egyéb hasonló komolyabb mozgásba fogni, az nagyon jó, de nem sok ilyen embert ismerek. 

Néha születnek nagy elhatározások, hogy majd így meg úgy kezdjük a napot, uszodával, biciklizéssel, futással, és megy is ez egy-két napig, de aztán rendre közbejön valami. És a kevés igen elszánt embert kivéve enélkül éljük az életünket. De néhány tudatos mozdulat, az ösztönös nyújtózkodás kiterjesztése, néhány mély levegő a nyitott ablak előtt, az izmok átmozgatás, egy kis vérkeringés-javító önmasszázs néhány perc korábban kelést megér. 

A különleges alkalmak a maguk mozgalmasságával a változatosságot jelentik az életünkben. Ez nagyon fontos, de legalább annyira fontosak a nyugalmasabb „szürke hétköznapok”. Mint annyi másban, ebben is az arányok a fontosak. Mindennek megvan a maga szerepe, mint az ételben az egyes alkotóelemeknek. Bármiből túl sok éppen annyira rossz, mint túl kevés. A harmónia a kulcsszó.

Holnap folytatjuk.

109. Zöldségnapra: vöröslencselepénykék tavaszizöldes rizzsel + Magasabb szempontok

Vöröslencselepénykék 

Hozzávalók: 25 dkg vöröslencse, 4 dl víz, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál kurkuma, 1 kávéskanál chat masala fűszerkeverék, 2 kávéskanál csípős pirospaprika-krém, só, 2 evőkanál prézli, 1 egész tojás, kb. 2 dl olaj a sütéshez.

Elkészítése: A vöröslencsét a vízben addig főzzük, amíg elfövi a vizét. Eddigre majdnem teljesen pépesre fő szét. Hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a fűszereket, a prézlit és a tojást, jól összekeverjük. Felmelegítjük az olajat, majd a masszából a közepesen meleg olajba egy-egy kanálnyi mennyiséget halmozunk, és villával ellapítjuk, majd megsütjük a másik felét is. Ha elkészült egy-egy darab, leitatjuk róla a felesleges olajat. A sütés figyelmet igényel, mert ki kell tapasztalni az olaj megfelelő hőfokát, mert a túl forró és a túl hideg olajban egyaránt morzsálódhatnak a lepénykék.

Tavaszizöldes rizs

Hozzávalók: 5 dl (kb. 0,5 kg) rizs, 1 liter forrásban lévő víz, 1 kiskanál olaj, 1 kávéskanál só, fél csokor petrezselyemzöldje, fél  csokor fiatal gyermekláncfű-levél, fél  csokor  medvehagyma levél.

Elkészítése: A rizst az olajon átforrósítjuk, megsózzuk, majd hozzáadjuk a forrásban lévő vizet, és kis lángon, fedő alatt a víz elfövéséig főzzük. A zöldeket apróra vágjuk, és tálalás előtt közvetlenül keverjük az addigra már kicsit meghűlt és villával fellazított rizsbe.

Megjegyzés: Csak olyan helyen gyűjtsünk gyermekláncfüvet és medvehagymát, ahol sem a közlekedés, sem egyéb nem szennyezi. És csak akkor vállalkozzunk a növénygyűjtésre, ha biztonsággal felismerjük ezeket a növényeket. 

Magasabb szempontok

Nagyhetet ünnepel a keresztény világ, ez a húsvétot megelőző egy hét. A húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe. Nem a nyúl, a bárány és a locsolkodás miatt. Az utóbbi évszázadokban az emberek figyelme nagyon a mindennapi jólét dolgai felé fordult, azt is mondhatnám, hogy beleragadt a sárba. Mindannyiunkat elér ez kisebb nagyobb mértékben. Benne élünk a fogyasztói társadalom gépezetében, a hétköznapok taposómalmában, és sajnos az ünnepeinek is gyakorlatilag az anyagi jólét ünnepi lettek. Eszünk, iszunk, kiteszünk magunkért, hogy… (miért is?) Az eszköz céllá vált. 

Mért baj ez? Hát csak azért, mert a világ nem így van felépítve. A világnak van egy magasabb, szellemi, lelki szintje is, melynek minden kor minden társadalmában megvolt a helye. Egy olyan tudás, lelkület, mely arra irányítja az ember figyelmét, hogy ez a világ sokkal több annál, mint amennyit az érzékszerveinkkel, az értelmünkkel fel tudunk belőle fogni. Az emberi elme fölött van még értelmes létezés, és az emberi élt valódi célja, hogy megtaláljuk a helyünket a Nagy Értelmes Egészben. 

Ha beleragadunk a sárba, ha a saját világunk határait tekintjük a világ határainak, ha a saját értelmünket gondoljuk az értelmes létforma csúcsának, akkor bizony két választásunk van: Vagy millió nyitott kérdéssel nézünk szembe naponta és az értelmetlenség érzetével és félelmeivel stresszeljük magunkat, vagy csukott szemmel vágtázunk végig az életünkön, először a jövőt hajszolva, majd a múlton nosztalgiázva. 

Az Értelmes Egész sok formában felismerhető itt a mi világunkban is. De a felismeréséhez azért jórészt az kell, hogy legalább felételezzük a létezését, és keressük a megnyilvánulási formáit.

Az ilyen alkalmak, mint a húsvét, a nagyhét ezért annyira fontos az életünkben, mert ezek felé a dolgok felé tereli a figyelmünket. A tavaszi napforduló utáni első teliholdat követő első vasárnap a húsvét. Így, a természet rendje szerint.

Holnap folytatjuk.

108. Hústalan húsnapra: sajtgolyó és pirított gomba medvehagymával + Többet ésszel, mint erővel

Talán már unalmas vagyok ezzel a medvehagymamániával, de most ezt is vállalom, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi mindent lehet ebből kihozni. Úgy egyébként nagyon szeretem a fokhagymát. Teszek, amibe csak lehet. Most nem fokhagyma van az ételeimben, hanem medvehagyma, amit az íze mellett a sok-sok jótulajdonsága, zöld mivolta is feljogosít a konyhámban a túltengésre. 

Régen készítettem sajtgolyót, és most az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha kipróbálnám, hogy fest a zöld levéllel. Aztán csiperke volt még itthon, amit jónak láttam mellé. Ezt csak a szokásos módon felszeleteltem és vajon megpirítottam, s apróra vágott medvehagymával szórtam meg. A tejfölös fejessaláta teljesen kompletté tette a fogást. 

Medvehagymás sajtgolyó

Hozzávalók (2 személyre): 10 dkg (aprólyukú reszelőn) reszelt sajt, 2 egész tojás, 5 dkg apróra vágott medvehagyma, 2 evőkanál prézli, kb. 2 dl olaj a sütéshez.

Elkészítése: A hozzávalókat összekeverjük, vizes kézzel kb. üdítőskupaknyi golyókat formálunk a masszából és forró olajban kisütjük, majd a felesleges olajat leitatjuk róla.

Többet ésszel, mint erővel!

Van, amikor úgy érzem, összecsapnak a hullámok a fejem felett. Talán az a legnehezebb ilyenkor, hogy mindig az erőmet keveslem. Sokáig azt hittem, hogy időm nincs elég, de rá kellett jönnöm az évek során, hogy nem az idő a kulcsfogalom, hanem a hatékonyság, és ennek meg egyik nagyon fontos tényezője az erőnlét. 

Az évek múlásával fogy az erőnk, ez természetes, de az éveink számával a tapasztalatink is gyarapodnak. És ezek a tapasztalatok bizony ki tudják segíteni az embert szorult helyzetekből is. De akár az erőnk több akár a tapasztalatunk, érdemes törekedni arra, hogy megtaláljuk a leghasznosabb megoldást. És bizony van rá eset, hogy a leghasznosabb, ha hagyjuk a feladatokat, és először pihenünk, mert jobb állapotban sokkal gyorsabban haladunk. 

Hogy észrevegyük, mikor kell egy kis szünetet tartani a rohanásban, az kell, hogy figyeljünk magunkra. Nem önző mértékben, de annyira legalább, hogy felfedezzük a legelemibb igényeinket. Ennek a figyelemnek a híján bizony eltévedhetünk abban, hogy mire is van igazán szükségünk. Aki hajlamos a túlevésre, annak túlhajszolt helyzetben az első reakciója az evés lesz. Ha legalább leülünk az evéshez, akkor nyerünk egy kis időt az erőgyűjtéshez. De lehet, hogy sokkal jobban járnánk, ha egy kicsit relaxálnánk, vagy ha tehetjük, lefeküdnénk és aludnánk egy kicsit. 

Néha elég néhány perc teljes ellazulás. De vannak olyan helyzetek, hogy jobban járunk, ha inkább korán lefekszünk és másnap korábban kelünk. Azt hiszem, én most éppen ebben a helyzetben vagyok ebben a pillanatban. Úgyhogy a megszerzett tapasztalataim birtokában azt tudom mondani magamnak, hogy semmi értelme annak, hogy én ma már bármit is csináljak. Annak ellenére, hogy éppen lenne mit, sokkal jobban járok, ha holnap reggel friss erővel negyed annyi idő alatt megcsinálom. De ebben nagyon különbözőek vagyunk, sok útja lehet annak, hogy megtaláljuk a hatékonyság útját. A lényeg, hogy érdemes erre is törekedni. 

Holnap folytatjuk

105.Zöldségnapra: csicsókás saláta + Határok

Csicsókás saláta

Hozzávalók: 40 dkg csicsóka, 40 dkg sárgarépa, 4 dkg vaj, 10 dkg (1 csokor) medvehagyma, 1 csokor petrezselyemzöldje, 1 fej saláta, 8 evőkanál tejföl, 1 evőkanál mustár, só.

Elkészítése: A csicsókát megtisztítjuk és karikákra vágjuk, a sárgarépát megtisztítjuk és lereszeljük. A kettőt együtt a vajon egy kis sóval megpároljuk. A tejfölből, a mustárból, az apróra vágott medvehagymából és petrezselyemzöldjéből és az saláta gyengébb, apróra vágott leveleiből salátaöntetet készítünk, s ebbe keverjük bele a megpárolt zöldségeket. A saláta nagyobb leveleit tálaláshoz használjuk. 

Határok

Feszegeti a határait, szokták mondani arra, amikor valaki azt próbálgatja, hogy meddig mehet el egy dologgal. Mindenkinek, mindennek vannak határai. A határ kétoldalú dolog. Egyrészt megvéd, másrészt bezár. A határ mindkét funkciójával érdemes foglalkozni, de nekem most az jutott eszembe, hogy a határaink sokszor jobban korlátoznak, mint amennyire védenek bennünket. Ez persze nincsen kőbe vésve. Tudatosan képesen vagyunk ezen is változtatni. De ehhez is az az első lépés, hogy akarjunk változni, ha nem érezzük jónak azt, ami éppen van. 

Onnan jutott eszembe, hogy beszéljünk a határokról, mert tegnap azt mondtam, hogy problémák esetén érdemes új szempontokat keresni. Van, hogy úgy érezzük, hogy egyszerűen nincs megoldás. Ebben a helyzetben nagyon hasznos, ha tudjuk, hogy ezt úgy pontos, hogy „nincs megoldás a rendelkezésünkre álló információk alapján, nincsen megoldás az adott pillanatban létező világképünk szerint”. DE! Mindig jó, ha eszükbe jut, hogy a világ határai nem azonosak a mi határainkkal. A világ végtelenül több és gazdagabb, mint amennyit mi az adott pillanatban látunk belőle. És ha gazdagabb, több, akkor abban a gazdagságban a megoldások gazdag tárháza is benne foglaltatik.

Sokan ismerik azt az anekdotát, amikor a bácsika életében először elmegy a falujából az állatkertbe. Megáll a zsiráf ketrece előtt, és kijelenti: Márpedig ilyen állat nincs! 

Hányszor, de hányszor viselkedünk így. Kapásból nemlétezőnek nyilvánítjuk azt, amivel még nem találkoztunk. Simán kijelentjük, hogy az én problémámra nem létezik megoldás. Pedig csak arról van szó, hogy az adott pillanatban a rendelkezésemre álló információkból az jelen tudásommal nem tudok egy használható megoldást összerakni. De ha jól megnézzük, észrevehetjük, hogy hány kitörési pont van ebben a megállapításban. Azaz: 1. éppen most, 2. én, 3. az adott információk birtokában, 4. ebben a nézőpontból… 

Érdemes például új nézőpontot felvenni, új információkat szerezni, megnézni, hogy mi van az adott problémával ezek birtokában. És ha én nem látom a megoldást, akkor esetleg más még láthatja stb. Én azt hiszem, hogy mindenre van elfogadható megoldás. Akkor reménytelen egy helyzet, ha annak nyilvánítjuk. Tehát a saját határaink sokkal szűkebbek a világ határainál, de bármikor bővíthetjük őket. És ez nagyon jó hír.

Holnap folytatjuk.

104. Hústalan húsnapra: spenótos túrógombóc + Rabszolgafelszabadítás

Spenótos túrógombóc

Hozzávalók: 60 dkg túró, 20 dkg tejföl, 4 tojás, 8 kanál gríz, 1 kiskanál só (+ 3 kiskanál só a kifőző vízbe), 40 dkg spenót, 10 dkg medvehagyma, 4 dkg vaj, só, víz a kifőzéshez.

Elkészítése: A túrót, a tejfölt a tojást, a grízt 1 kiskanál sót alaposan kikeverjük, s állni hagyjuk. Közben a spenótot és a medvehagymát is megmossuk, a levelekről leitatjuk a vizet. És apróra vágjuk mindkét levelet, de nem keverjük össze. A vajon megpároljuk a spenótot, megsózzuk, levesszük a tűzről hozzákeverjük az apróra vágott medvehagymát is.

Felforralunk kb. 2 liter vizet, kb. 3 kiskanál sóval. Amikor már lobogva forr, kanál hegyével a túrós masszából kb. diónyi galuskákat szaggatunk a vízbe, melyet kb. 1 perc fövés után szűrőkanállal kiszedünk a párolt zöldre, óvatosan összekeverjük, azonnal tálaljuk. 

Megjegyzés: A tejföl és a túró aránya változhat attól függően, hogy mennyire száraz a túró. Én házi tejből magam készítettem a túrót, s ennyi tejföl elég volt bele.

Ha nincs medvehagyma, akkor helyettesíthetjük 3 gerezd fokhagymával, melyet a spenót párolásának megkezdése előtt a vaja zúzunk.

Ez az étel – ha éppen nem hús nélküli időszakot tartunk - nagyon jó köretnek pl. sültekhez, tokányokhoz. 

Rabszolgafelszabadítás

A tegnapi zaklatott nap után arra gondoltam, hogy tulajdonképpen milyen jó dolgom van, hogy eseményszámba megy, ha egy-egy napom ennyire rohanós. De mi van azokkal, akiknek gyakorlatilag minden napjukról ez mondható el. Nem lehet minden nap gyümölcsnapot tartani. 

Nos, ez így van. De hosszútávon nem is lehet bírni azt, hogy az ember életében ne legyen rendszer. Vagyis egy-egy nap megengedhetjük (???) magunknak, hogy tulajdonképpen erőnkön felül vállaljunk feladatokat, mert ennyi időre mozgósíthatóak tartalékok, de ezt életmódszerűen nagyon nem tanácsos csinálni.

Annak ellenére mondom ezt, hogy tudom, hogy sokan élnek így, hiszen én is így éltem évekig, de azt is tudom, hogy hova vezet a mérhetetlen önkizsákmányolás. De van, amikor kényszerpályának érezzük, és el sem tudjuk képzelni, hogy máshogy is lehetne. Pedig mindig van más megoldás. Ez biztos, érdemes több szempontból is rápillantani a dolgainkra. Vajon hogyan lát minket a szomszéd, az anyósunk, a főnökünk, a gyerekünk stb? Ha más szemével nézünk magunkra, észrevehetünk olyan szempontokat, melyeket nem látunk meg, ha beleragadunk a saját nézőpontunkba. 

Egy rugalmas, de mégis stabil és követhető napirend mindenképpen nagyon szükséges az ember életében. Ha másképp nem megy, meg kell fontolni, hogy hogyan lehetne külső segítséget kérni. A fontossági sorrend felállítása is sokat segíthet. Az alapvető kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e komolyan venni, hogy ésszerűsíteni kellene az életünket, hajlandóak vagyunk-e időt, erőt szánni arra, hogy rendezzük a sorainkat. Hajlandók vagyunk a szükséges időben szervizbe, tankolni vinni a kocsit, vagy addig megyünk vele, amíg leáll az út közepén?

Ha úgy érezzük, arra kényszerülünk, hogy hosszabb távon erőnkön felül kell teljesítenünk, akkor mindenképpen érdemes átgondolni, hogy hogyan segíthetünk magunkon. Mindig van, lehet, kell megoldást találni, mert az önkizsákmányolás nagyon veszélyes dolog. Az egészségünk a tét, és az egészség nem játék. Ha rabszolgának érezzük magunkat, érdemes végiggondolni, hogy ki is a rabszolgatartónk valójában, és mi a szabadulás útja.

Holnap folytatjuk.

102. Tésztanapra: medvehagymás kifli + Oh, ez tökéletes!

Medvehagymás kifli

Hozzávalók: 0,5 kg liszt + egy kevés a nyújtáshoz, 2,5 dkg élesztő, 1 kiskanál cukor, 1 dl tej, 3 dl langyos víz, 1 kiskanál só, 3 evőkanál olaj, 10 dkg (egy csokor) medvehagyma, 1 tojás a kenéshez.

Elkészítése: A tejet meglangyosítjuk, beletesszük a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. A lisztet átszitáljuk, a közepébe krátert készítünk, a sót az edény szélnél szórjuk a lisztbe. A felfutott élesztőt a liszt közepébe tesszük, apránként hozzáadjuk a vizet is, és a végén 1 kanál olajat is. Rugalmas tésztát dagasztunk. Bő fél óráig kelesztjük a tésztát meleg helyen.

A medvehagymát apróra vágjuk. A tésztát kinyújtjuk, megkenjük egy kanál olajjal, rászórjuk a medvehagyma felét, majd feltekerjük, mint a bejglit, majd a rudat is, a végénél kezdve, hogy egy csigaformát kapjunk. Egy kicsit ezt is pihenni hagyjuk, majd újból megismételjük az előző műveletsort: kinyújtjuk a tésztát, megkenjük 1 kanál olajjal, rászórjuk a medvehagyma másik felét, feltekerjük, állni hagyjuk. Elfelezzük a tésztát, két cipót formálunk belőle, melyeket egyenként egy-egy körlappá nyújtunk. Mindét kört 16-16 körcikkre vágjuk, a szélesebb felénél kezdve feltekerjük kis pufi kiflikké. Megkenjük ezeket felvert tojással, megsózzuk. Előmelegített forró (250 fokos) sütőben fél óra alatt kisütjük.

Megjegyzés: Nyújtáskor ragadhat a tészta, lisztezzük bőven.

Salátával, teával jó ez a kifli, félbevágva egy kis vajjal megkenve egy-egy medvehagyma-levéllel az igazi.

Oh, ez tökéletes!

Van egy idegen szó: perfekcionizmus, tökéletességre törekvést jelent a netes idegenszavak szótára szerint, de jelentése ennél szigorúbb, olyan esetekre használatos, amikor ez a törekvés görcsös, mindent felülírni akaró. Azt az embert mondják perfekcionistának, akinek semmi és senki nem elég jó beleértve önmagát. No, ez is megér néhány gondolatot! 

Sokszor mondom, hogy igyekezzünk kihozni mindig mindenből a legjobbat. De ez számomra azt jelenti, hogy azt a legjobbat, ami tőlünk akkor, abban a pillanatban telik. Isten a tökéletes, én esendő ember vagyok. Ha igyekeztem a legjobban tenni, ha beleadtam, amit abban a helyzetben tudtam, akkor az jó így. Istennek megfelel, és ha neki megfelel, akkor feleljen már meg nekem is, feleljen már meg az embertársamnak is. 

Ha az Istennek elfogad ilyennek, ha neki jó vagyok (márpedig jó vagyok), akkor legyek már jó önmagamnak is, no és ebből következően az embertársaimnak is. Csak azért lehet nyilvánosságon bármiféle emberi produktum, mert vannak emberek, akik vállalják a nyilvánosságot tökéletesség nélkül is. Nem lennének blogok, ha ezt nem vállalnák emberek, de nem lennének színházi előadások, éttermek, de még lakóházak és ruhák sem, ha mindenki úgy gondolná, hogy csak akkor érdemes valamit csinálni, ha abban nem lehet hibát találni. Mert hibát találni mindenben lehet. Meggyőződésem, hogy a megszóláshoz nem ok kell, hanem szándék.

A mindent és mindenkit kritizáló ember magának a legnagyobb teher, mert az ilyen ember a saját esendőségét képtelen elsősorban elfogadni. De aztán tökéletességet vár el a házastársától, a munkatársaitól a gyerekétől is megkeserítve ezzel önmaga és az egész környezete életét. Csináljuk, ahogy tudjuk legjobb tudásunk és szándékunk szerint, és örüljünk, aminek csak lehet! És sok mindennek lehet, ha megengedem magamnak,hogy az örömökre rányíljon a szemem. Én valahogy így gondolom. 

Igen, nem könnyű megállapítani, hogy hol van a határ a legjobbra törekvés és a perfekcionizmus között. Ezt az ember a maga lelkében döntheti el. Talán ott, hogy törekszem a vállalható megoldásra, aztán ha lejárt a dologra szentelhető idő és energia, akkor vállalom, ameddig jutottam. Őszintén, megjátszás, színlelés, magyarázkodás, panaszkodás nélkül, ez van, ennyit tudok alapon. 

Itt van például ez a blogírás. Igyekszem a legjobb tudásom szerint megfogalmazni a gondolataimat, a legjobb tudásom szerint kigondolni, elkészíteni, lefényképezni az ételeket, de nagyon jól tudom, hogy igencsak messze áll a tökéletestől. Mondtam már egyszer valahol, hogy azért nem jobb ez a blog, mert ennyit tudok. És ezt vállalom, még olyan szinten is, hogy sokszor annyi időm sincs, hogy a megírt szöveget átolvassam, ezért még gépelési hibák is hemzseghetnek a szövegben.) Ugyanakkor fontosnak látom, hogy elmondjam mindazt, amit mondani szeretnék, nem tarthat ettől vissza néhány hiba, ami benne van a pakliban. Meghoztam azt a döntést, hogy vállalom a hibákat is, és az embertársaimra bízom, hogy a maguk jószándékával egészítsék ki az én törekvéseimet – már ha ezt jónak látják. 

Nagyon sok stressz fakad abból, hogy majd mit szólnak mások. Igen nagy bennünk a megfelelési kényszer, nem egyszerű ezt lazítani, de érdemes. Úgy igyekszem rendezni magamban ezt a kérését, hogy én tudom, hogy mennyit tettem, és tudja azt a Mindentudó is, nincs értelme sem a megjátszásnak, sem a képmutatásnak. És ha ott megfelel, amit tettem, mint számít, hogy egyes embereknek megfelelek-e. Nem félelemből, megfelelési kényszerből érdemes a jóra törekedni, hanem azért, hogy jobb legyen. És ha megtettem, ami tőlem telik, többet tenni úgysem tudok. A többi már nem az én dolgom. 

Holnap folytatjuk

100. lépés: Répatekercs medvehagyma-krémmel

Már az elmúlt héten, amikor kipattant a fejemből ez a répatekercs, és megkóstoltam, érzetem, hogy a mákos változat mellett még sós változatot is össze fogok kombinálni. Ugyanis egy olyan liszt nélküli „tészta” ez, mely teljesen alkalmas a húsnapi ételek mellé. 

Így a múltkorival majdnem teljesen megegyező módon készítettem egy újabb répalapot, csak ezt nem máktöltelékkel kentem meg, hanem medvehagyma-krémmel. Még annyit változtattam rajta, hogy nem vártam, hogy hűljön, hanem még forrón kentem meg, és vajon párolt medvehagymás spenótot adtam mellé. Kipróbáltam azt is, hogy a tekercs felébe a még főtt-tojás karikákat is tettem, de ez nem lett szép. Legközelebb tojáskrémet fogok használni, ha megint ilyesmi jut az eszembe.

Olyan jellege van ennek az ételnek, hogy hidegételként salátával talán még jobb lenne. Szerintem érdemes kipróbálni- vállalkozó kedvűeknek :) 

  .

Répatekercs medvehagyma-krémmel

Hozzávalók: 60 dkg sárgarépa, 6 tojás, 2 kiskanál só, 3 evőkanál medvehagyma-krém

Elkészítése: A megtisztított nyers sárgarépát (turmixszal vagy darálóval) pépesítjük (előtte lereszeljük vagy késsel nagyon apróra felvágjuk). A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját hozzákeverjük a répapéphez, 1 kiskanál sóval megsózzuk, a fehérjét a másik kiskanál sóval kemény habbá verjük, majd ezt is óvatosan a répához keverjük. Előmelegített 200 fokos sütőben sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 40 perc alatt kisütjük. Megkenjük a medvehagyma-krémmel és feltekerjük, mint a bejglit. Kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk. Melegen és hidegen is fogyasztható pl. párolt zöldséggel vagy salátával.    

Vajon párolt medvehagymás spenót

Hozzávalók: 1 kg friss spenót, 20 dkg medvehagyma, 5 dkg vaj, 1 kiskanál só.

Elkészítése: A friss spenótleveleket megmossuk, leitatjuk róla a vizet, a vajon a sóval megpároljuk, amíg a levelek összeesnek. A medvehagymát apróra vágjuk és a párolt spenóthoz keverjük, s két-három keverésnyi idő után levesszük a tűzről, azonnal táljuk.

Medvehagyma-krém

Hozzávalók: 12,5 dkg hántolt napraforgómag, 25 dkg medvehagyma, 1 dl (hidegen sajtolt napraforgó)olaj, 1 kiskanál só.

Elkészítése: A napraforgómagot ledaráljuk vagy aprítógéppel összeaprítjuk. A medvehagymát késsel apróra vágjuk. A darált napraforgóhoz keverjük az olajat, a sót, és apránként adagolva hozzá a medvehagymát botmixerrel pépesítjük.

Megjegyzés: Célszerű egy befőttes üveget használva végezni ezt a műveletet. 
Ebből a mennyiségből  kb. 4 dl medvehagyma-krémünk lesz, mely éppen két erős pistás üvege belefér. Több hétig is eláll, az biztos, hogy pontosan meddig, nem tudom, még nem volt módom kipróbálni.

A századik lépés

A blogszülinap után itt a következő ünneplési lehetőség: a századik lépés. A gyerekek az iskolában is szeretik megünnepelni, ha egy tantárgyból eljön a századik óra. Mivel lehetne ezt a száz lépést méltóvá tenni? Szerintem leginkább azzal, ha megtesszük majd az ezt követőket is. Minden nap, minden lépés fontos a maga nemében. Érdemes megélni, felfedezni, megtapasztalni mindazt, amit egy-egy naptól kapunk. Maga az út az életünk. Azaz egész életünkben úton vagyunk, és nem érdemes állandóan csak a megérkezésre várni. És minden percünk egyedi, és csak egyszer van egy életben. És akármennyire rengetegnek tűnik is a percek száma, mégis csak véges. És ha minden percünkből igyekszünk a legtöbbet kihozni, úgy hozzuk ki az életünkből is a legtöbbet. 

Persze az kérdés, hogy ki mit tekint legtöbbnek. A legtöbb – szerintem - , ami a legközelebb áll ahhoz, ami az életem forgatókönyvében van, ami a lelkembe bele van kódolva. (És ezt a „kódot annál jobban érzem, minél inkább figyelek önmagamra is, nemcsak a különböző külső elvárásokra.) Az a legtöbb, ami a legközelebb van a Harmóniához, a Nagy Egészhez, az Áramalthoz. S mit tehetek, ha mindez olyan távoli? Változhatok. A változás döntés kérdése. A magam változásáról csak én dönthetek, s leginkább csak arról dönthetek valójában. Csak sokszor érezzük úgy, hogy talán nem is nekünk, hanem a világnak kéne megváltozni ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Nos, hatalmunkban az áll, hogy önmagunkon változtassunk, a világhoz való viszonyunkat módosítsuk, a hozzáállásunkat, de ez éppen elég. Ha mi változunk, változik vele a környezetünk is. 

Egyszer beszéltem ilyesmiről egy könyvbemutató beszélgetésen. Hogy mennyire mechanikusak a reakcióink, és ha egyszer máshogy reagálunk, mint ahogy tenni szoktuk a környezetünk ennek hatására megváltozik. Visszajutott hozzám a hír, hogy ennek hatására egy középkorú férfi elhatározta, hogy megfogadja ezt a tanácsomat. És otthon, amikor a felesége belekezdett a szokásos zsémbeskedésébe, akkor ő a szokott módon faképnél hagyta ugyan az asszonyt, de nem csak úgy akárhova ment, hanem a közeli virágoshoz, és vett egy szál rózsát, s azzal tért haza. Úgy nyilatkozott, hogy ezzel megváltozott az egész életük. 

Ha nem is éppen ezt, de valami hasonlót érdemes kipróbálni nekünk magunknak is. Ha meg tudjuk tenni (elszánás kell hozzá), hogy valahogy másként viselkedjünk egy szokásos, gépiesen ismétlődő kellemetlen helyzetben, a környezetünk egészen biztosan másként fog reagálni. A meglepő reakcióink meglepő eredményeket hozhatnak. Próba – szerencse! :)

Ez a száz lépés a szándékaim szerint a jobb felé törekvés száz lépése volt. És ezen az úton miért is ne tenné meg az ember a százegyedik lépést és a többit is? 

 

Holnap folytatjuk.

96. lépés: A változatosság gyönyörködtet

Medvehagymás csalánfőzelék

Ma a gyerekekkel az utolsó két órát a tanösvényen töltöttük. Ott szedem a csalánt, de szedtem turbolyát és salátaboglárkát is. (Ezek is lesznek itt hamarosan.) Nem elhanyagolható szempont a vad zöldeknél, hogy olyan helyen gyűjtsük ezeket, ahol biztosan tudjuk, hogy sem a közlekedés sem egyéb nem szennyezi a növényeket. A tanösvény ebből a szempontból (is :) ) kifogástalan hely.

Hozzávalók: 40 dkg fiatal csalán, 2 dl víz 10 dkg (1 csokor) medvehagyma, 8 dkg darált vagy apróra vágott dió, 2 kiskanál liszt, 6 evőkanál tejföl, só, őrölt szerecsendió.

Elkészítése: A csalánt átválogatjuk, a vastagabb szárrészeket kidobjuk, késsel nagyjából összevágjuk, és a vízben addig főzzük, amíg megfonnyad. Majd levesszük a tűzről és hagyjuk hűlni egy kicsit. A lisztet a tejföllel simára keverjük, a medvehagymát összevágjuk, és a csalánhoz adjuk a dióval együtt, és az egészet botmixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a liszttel elkevert tejfölt, s ezt a zöld pépbe keverjük. Sóval, őrölt szerecsendióval ízesítjük. Visszatesszük a tűzre, még egyszer átforraljuk, és főtt tojással vagy tükörtojással tálaljuk.

A változatosság gyönyörködtet

Lehet, hogy az utóbbi időben nem tűnik éppen változatosnak a blog étrendajánlata, mert újabban zöld zölddel van itt állandóan. De nagyon érdekel, hogy mit is lehet ezekből a tavaszi zöldekből kihozni. És az az érzésem, hogy messze vagyok még attól, hogy kiaknázzam az ezekben rejlő lehetőségeket.

Körbefőzni az évet, megnézni, hogy mi hozató ki mindabból a bőségből, amit a Föld nekünk megad, ez nagyon érdekel. Kíváncsi vagyok, hogyan tudom megvalósítani ezt az elképzelésemet, és hogy mi sül ki ebből a végére.

De nemcsak a kíváncsiság hajt. Egy nagyon érdekes élményem, érzésem, gondolatom van ezzel kapcsolatban. Ez az elhatározás rá a szememet arra, hogy a Föld minden évben megadja mindazt, amire szükségünk van. Nem fogy el az élelem. Újara és újra terem. És nagyon sokkal több minden tartozik a táplálék kategóriájába, nemcsak az a szűk skála, amit odagondolunk. Persze, tudni tudtam ezt eddig is. De egészen más csak tudni valamit, és más érezni, érteni meggyőződve lenni róla.

Eszembe jut erről az is, hogy azért kezdtem el írni annak idején a könyvemet, mert egy ismerősöm azt mondta, hogy soha nem követné a példámat, mert nem lenne képes olyan egysíkúan táplálkozni, mint amit az általam követet étrend megenged. Nos, ilyen „megalapozott” véleménnyel találkozván jól elcsodálkoztam, és elhatároztam, hogy írok egy könyvet, melyben az év minden napjára írok egy-egy ételt, de egy sem fog ismétlődni a 365 nap alatt. (Már csak azért is gondoltam ezt, hogy „ábrát mellékeljek” a kedves ismerősnek arról, hogy mennyire unalmas is az én étrendem.) Nos, ilyen könyvet nem írtam, mert más lett belőle, viszont most valahogy ezzel a bloggal igyekszem megvalósítani egy kicsit azt a célt is, és hogy ezt ebben a formában teszem, talán más is élvezettel figyeli velem együtt, arra a, amit a természet kínál.

Érdekes ebből a szemszögből rácsodálkozni a világra, megtapasztalni a végtelen gazdagságát és változatosságát. És nemcsak érdekes, de gyönyörködtet is, mint ahogy az ókoriak ezt már megállapították a változatosságról. Ezen túl megszokottól eltérő dolgok színesítik az életünket, lazítják a taposómalmot, kizökkentenek a szürkeségből, és ez is egyik eszköz a túlevés megakadályozásra. És akkor már ezeknek az alapanyagoknak az egészégre gyakorolt jótékony hatásáról nem is szóltam. És ha követjük az évszakot ritmusa nyomán új és új alapanyagokat, akkor semmiből sem lesz túl sok egy éven belül, és semmiből nem szenvedünk hiányt sem. És ez fontosabb, mint gondolnánk, hiszen a túlsúly egyik oka lehet az ún. minőségi éhezés, amit azt jelenti, hogy ha nem elég változatos az étrendünk, akkor bizony fontos dolgok kimaradhatnak belőle, és egy-egy fontos vitamin vagy ásványi anyag hiánya is jelentkezhet túlzott éhségként, ami nem is csoda, hiszen a szervezet minden áron szeretne hozzájutni minden fontoshoz.

Remélem, azzal, ha „körbefőzzük” az évet az évszaknak megfelelő minél változatosabb ételekkel, akkor a minőségi éhezésnek még az árnyéka sem vetülhet ránk.

Holnap folytatjuk.