Meggyes rétes réteslapból

Egyszer azt mondtam, hogy majd akkor teszek fel rétesreceptet, ha a tésztáját is én készítem, de ez az idő valahogy nem érkezik el. Viszont a rétes azért jó készen vásárolt réteslapból is, és nagyobb is annak a realitása, hogy valaki így fogjon hozzá, ezért most megváltoztatom az elhatározásom, és felteszem a rétest, amit tegnap ebédre készítettem egy jó tarhonyás krumplileves mellé. (Arról elfelejtettem fényképet készíteni, azért azt majd legközelebb mutatom meg.)

Sokszor találkozunk úgy meggyes ételekkel, hogy benne hagyják a magját. Én ezt semmiképpen nem javaslom. Sokat ront az étel élvezeti értékén, ha még a tányéron is ott a mag. Tehát a meggyes ételek készítését feltétlenül a magozással kezdjük! 

A képen látható rétes pedig így készült: 

Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 1 kg magozott meggy, 25 dkg cukor, 20 dkg búzadara, 1 kávéskanál őrölt fajéj, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 csipet só, 2 evőkanál olaj. Porcukor a tálaláshoz.

(A két csomag 12 tésztalapot tartalmazott és 4 rúd rétes készült belőle, mely elfér egy nagy tepsiben.)

Elkészítése: A meggyet kimagozzuk, hozzákeverjük a cukrot, a grízt és a fűszereket. A tepsit vékonyan kikenjük olajjal. Egy tiszta konyharuhát bevizezünk (csavarjuk ki, hogy ne csöpögjön), kiterítjük, s ráteszünk egy réteslapot, vékonyan megkenjük olajjal, majd rátesszük a következő lapot, ezt is olajozzuk, és a következőt is ráhelyezzük. (A harmadik lapot már nem kell olajozni, mert arra már a töltelék kerül. (Ha 8 lap van a csomagban, amit vettünk, nyugodtan tegyünk egy rúd réteshez 4 lapot, de a legtöbb csomagolásban 6 db lap van.)

Ha egymáson van a három (négy) réteslap, akkor a bekevert töltelék negyedét osszuk el rajta, úgy, hogy a széleken kb. 2 ujjnyi helyet hagyunk üresen. A konyharuha segítségével tekerjük rúddá a tésztát, a végét hajtsuk alá, s tegyük a tepsibe. Így készítsünk négy rúd tésztát. Kenjük meg őket olajjal, s kb. 200 fokos sütőben addig süssük, míg szép pirosra sültek a rétest.

Szeleteljük fel ferdén, tegyük tálra, szórjuk meg porcukorral, s még melegen tálaljuk.

Nem diétás étel, de finom. Az eMpszi étrendjében a tésztanapi menü része lehet.

161. Gyümölcsnapra meggy-cseresznye-eper: pirosgyümölcs-kehely

Még van egy kevés eper, és már van meggy. A cseresznyének pedig tombol a szezonja. Ez a három gyümölcs nagyon finom együttest alkot. Ezért erre a gyümölcsnapra ezekből ajánlok gyümölcssalátát. A cseresznyét és a meggyet magozzuk ki, felezzük meg a szemeket, az epret vágjuk apró darabokra, s mindezt keverjük össze. Hogy melyik gyümölcsből mennyit teszünk a salátánkba, ez ízlés kérdése. Érdemes kísérletezni. Semmi egyéb összetevő vagy ízesítés nem szükséges ehhez az ételhez. 

Miért így?

Hihetetlen mennyiségű cseresznyét meg lehet enni csak úgy, hogy az ember oda sem figyel. Eteti magát. Aztán meg olyan érzésünk van, hogy nem is ettünk semmit. Ezért javaslom a gyümölcssalátákat. Nem kell a gyümölcsökhöz semmi egyéb ízesítés. Egymást ízesítik. A kissé fanyar meggy, az édes, roppanós cseresznye és az illatos eper együtt remek ízharmóniát hoz létre. Ám amellett, hogy a három íz kombinációjából egy negyediket kapunk van egyéb haszna is annak, hogy elkészítjük a gyümölcssalátánkat. Az étel kigondolása, az összetevők beszerzése, az elkészítés, a tálalás mind-mind hozzátartozik az étkezéshez, az étel és önmagunk megbecsüléséhez. Ha végiggondoljuk, hogy most a gyümölcsnapon ez lesz az ebédünk, beszerezzük a gyümölcsöket, kimagozzuk a csonthéjasokat, összevágjuk az epret, elrendezzük a tálalóedényben, és megadva a módját, rászánva az időt megesszük, sokkal könnyebb ezt ebédként vagy vacsoraként elfogadnunk, mintha csak a zacskóból kiettük volna a cseresznyét, hiszen az nem más „csak” egy „kis” gyümölcs.

Persze, lehet ezt önbecsapásként értelmezni, de semmivel nem nagyobb önbecsapás ez, mint amikor leküldünk egy kiló cseresznyét és azt mondjuk, hogy nem is ettünk semmit. Meg hogy a gyümölcs nem rendes étel. És a többi. Persze, ha mínusz harmincban kellene fát vágnunk az erdőn, akkor valóban egy kicsit kevés lenne ez ebédre. De a plusz harmincban (no, jó talán most még csak huszonöt van) az irodában ez négynaponként azért elfogadható. 

A másik gyakori kifogás a hasonló megoldások ellen az szokott lenni, hogy kinek van ideje ilyesmivel pepecselni. Ez attól függ, hogy hogyan tekintünk arra az időre, amit erre szánunk. De ez már elég messzire vezet. Olyan igazán nehéz kérdésekhez, hogy miért szánunk valamire időt, és mire mennyit szánunk, és miért éppen annyit éppen arra. Azért mert úgy „kell”? Ki szerint kell úgy? Mert másként nem lehet? Ha jó úgy, ahogy van, akkor persze nem lehet másként. Egyébként mindig van más megoldás.

Holnap folytatjuk.