Boldog vagyok, nem is értem, hogyan, mitől és miért, gondolom, semmi más nem tudná egyben tartani a folyton csak szétesni akaró világot.
De ha mégsem tartaná egyben, a nárciszok akkor is szépek lennének a reggeli fényben. Napsugár csillanna meg a hajamon, s megsimogatnám még utoljára az álmos macskát a lábtörlőn. Gofrit sütnék reggelire akkor is, mint mindig így szombatonként.
S utána, ha már mindenáron szeretné, csak utána hagynám, essen hát szét a világ.
A darabjaiból úgyis építek aztán másikat.