Aki

nem lakott még soha a messzi távolban, az nem is tudja, mekkora örömöt jelent mindez...:)

Amúgy pedig,

köszönöm nektek, hogy ennyien írtatok. Mert ez az egész nem a nyakláncról szól persze, az csak alibi volt. :) Ez az egész számomra inkább azon ténynek bebizonyosodása, hogy az emberek felnőttkorukban is szeretnek játszani, figyelnek egymásra és szívből tudnak örülni az apróságoknak is.
Legyen egy szép estétek! :)

Vasárnap

megkezdődik az Advent, ami ugye a várakozásról szól, de mi a várakozást is kellőképpen megvárogatjuk. A főtér lassan kezd ünnepivé válni. 30.-án egész nap mindenféle műsor lesz, és felállnak az adventi vásár bódéi is. Többek között Enikő is fog énekelni az ovisokkal...Úgy szeretek ebben a kicsi városban lakni, mert lehet olyan dolgokat szervezni, amiben szinte mindenki részt vesz. És élvezem, hogy ismer a postás, a sarki autósoktató, meg úgy egyáltalán, mind több ismerős arc van mindenfelé. Tökéletes hely nekem, aki nem szeretek sem kitűnni, de sem eltűnni a tömegben. Visszatérve a vásárra, Sára és Anna tegnap egy CD-felvételen :) voltak, ugyanis a focicsapat felénekelt néhány karácsonyi dalt, és ezeket a CD-ket majd a vásárban fogják árulni, a nem túl tömött kasszán segítendő.

Egy másik dolog, ami szerintem már nagy előrelépés kommunikáció terén: régebben beszéltük Sárával, hogy itt neki bárki bármit mond, ő mindenre csak azt mondja, hogy : "Ja." Merthogy nem egészen értette, mit kérdeznek tőle, és inkább mindenbe beleegyezett. Van itt egy Peta nevű fiatalember, aki sokat játszik Sárával, és tegnap a buszon is mellette ült uszodábamenet. Visszafele is megkérdezte, hogy lehet-e a párja, de mivel Sára közben már mást választott, szépen megmondta, hogy most nem, és hogy miért nem. "Látod, Anya, már nem mondok mindenre igent!"...Mit mondjak, nagy kő esett le a szívemről ...:)) Na, hát ilyen lányom van nekem.
( És milyen jó, hogy már csak öt nap van Adventig!)

Ennek a visszafogott,

szolid kis gospelkórusnak sikerült igazán derűt csempésznie az ugyancsak visszafogott, szolid kis estémbe...:)

Gondoltam, előbb

elrendezem a gyerekeket, aztán gyorsan elolvasom, mit írtatok az elmúlt három hétben - de hát a reader több száz bejegyzést mutat...Jóóól van, látom, szorgosak voltatok, én meg azt hiszem, ma éjjel nem is alszom.
Olyan, de olyan jó volt annyi emberrel találkozni, régi és nemrégi barátokkal, rokonokkal, nemrokonokkal, blogosokkal, nemblogosokkal - bajban lennék, ha mindenkit fel kellene sorolni...és hiába válogattam össze gondosan és örömmel kis ajándékokat ennek-annak, mert mindig sokkal többet kaptunk cserébe, mindenféle értelemben. Egyszerűen, mostanában látom, úgy működik minden, hogy amit (vissza)kapok, az mindig sokkal több. És ma este is, ez a jól megpakolt asztal...Na jó, nem ömlengek tovább, mert rájöttem, már szinte idegesítő az, mennyire szépnek és jónak látok mindent mostanában. Nem igazán lehet velem politikai húzásokon rágódni, vagy jól felháborodni miegymásokon - és ez, belátom, uncsi tud lenni nagyon, nem is tudom, miféle álomvilágban leledzem. Amúgy meg, volt időm olvasni is, és picit, de tényleg picit öltögetni is, meg hegyet mászni, havon csúszkálni, zokogós pánikrohamot leküzdeni úgy 2400 m magasságában, csodaszép esküvő minden pillanatát élvezni csodajó társaságban, finom süteményeket enni, meg sült tököt - ennél többet ki kívánhat magának, nem?

Mióta

itt lakunk, nekem is van saját asztalom. Ez számomra nagyon fontos, ha emlékeztek, bár kilenc évig tulajdonképpen megvoltam nélküle is. Nem mutatom meg, mert elég zűrzavaros, és azon ritka pillanatokban, amikor nem az, elfelejtem megörökíteni. Viszont, a saját területet kiterjesztettem az asztalom mellett levő ablakrészre is, jobban mondva a párkányra.

A kisebb virágokat ideje lenne átültetnem valami nagyobb cserépbe...Meg normális cserépalátétet kell vegyek.


Ez pedig a rózsám, amit úgy gondozok, mintha én lennék maga a kisherceg.

Megérkezett

az első postcrossing képeslap ma reggel. :) Mégpedig Finnországból (szerintem a finnek nagyon aktív postcrossingosok:), és megtudtam, hogy van egy Iisalmi nevű város az ország közepén, ahol megtalálható a világ legkisebb étterme, 3,6 nm-es területtel, ahova pontosan két ember fér be egyszerre. Hihetetlen, mennyi információt lehet bezsúfolni egy képeslapnyi területre.:)
A két könyv is ma érkezett, a hét elején rendeltem az ebayen, autolexiás nyelvtanulási készségeimet fejlesztendő, de azért a szemet is gyönyörködteti ez a festményes könyvborító, és az élethez ez is kell.

Lehet, hogy úgy tűnik, de

nem ülök ám egész nap a számítógépnél...csak majdnem...Az úgy volt ugyanis, hogy hiába volt eddig is a mosogatógép a konyhában, nem használtam, mert nekem még soha nem volt ilyenem, és nem tudtam hogyan kell. Így egy hónap ádáz kézi mosogatás után, ami állítólag környezetvédőbb, mint a nem-kézi, meguntam, és végre megkérdeztük a tulajdonostól, hogy hogyan is kell használni. Azóta, azazhogy tegnap óta, nem mosogatok, ráadásul a művészi adottságaimat is kiélhetem az edények gépbe való berendezése során. És így sokkal több a szabadidőm, de látványosan sokkal több, (most már késő, de érdekes lett volna összeszámolni, mennyi időt tölt az ember mosogatással...bár én szeretem amúgy a házimunkát, és annyi jó ötlet jutott mindig eszembe az edények tisztogatása közben... ) Na, és ebből adódóan többet vagyok gép előtt, de nem ám szórakozási célból, mert most is például szavakat tanulok, meg szép kis zsebszótárt készítek magamnak, hogy azt majd alkalmas és alkalmatlan helyzetekben elővéve memorizáljam a bejegyzetteket. (Ugyis elkeverem az összes szép kis zsebszótáramat, de addig is jól érzem magam, míg elkészítem őket. )És például azért is örülök, mert rájöttem, hogy szinte az összes gabonaféle az hímnemű, és ezt most már nem fogom elfelejteni.

Lassan, de biztosan

kezdek rászokni az e-bay-ezésre. Aki nem tudná, ez egy olyan valami, ahol akik el akarnak adni cuccokat, felteszik a fényképét a netre, a vevők licitálnak rá, és aki legtöbbet ígéri érte, az viszi el. Amúgy egyedül az öcsém hibás ezen legújabb szokásom miatt, mert ő mondta, hogy van ilyen, és például Enikőnek 1 euróért (+ postaköltség) vettünk egy kb. 240 db-os fakockakészletet, ami remélem, hogy megérkezik a szülinapjáig. Gyerekkoromban nekünk is voltak ilyen fakockáink, és mivelhogy mi sem voltunk a legjobb gyerekek, egyszer kaptam is a fejemre egy ilyen kockával, és tudom, kedves Zs., hogy utálod, hogy ezt mindenkinek állandóan elmondom, de ez az én blogom és azt írok bele, amit akarok. :) És ma kinéztem magamnak egy csomó könyvet, például a teljes német Narnia sorozatot is 1 euróért kínálják, meg Oscar Wilde, meg Thomas Hardy könyveket is láttam...Muszáj fejleszteni valahogy a német szókincsemet. :)
Mondjuk, nincs saját licitálási jelszóm, vagymim, csak Tibinek van, de ez jó is így, mert még a végén fűt-fát összevásárolgatnék, szóval kell egy felügyelő bizottság is a folyamatba. :)

Nagyon lelkesít, hogy

ha nem is nagyon közel hozzánk, de dombokat látok az ablakból. Például, ahol most ülök, pont az ablak mellett, közel sok háztetőt látok, és messze valami dombon egy fenyőerdő tetejét. Néha felállok székre, hogy jobban lássam. A lakás másik oldalán, a nyugati szárnyból :) nézve pedig több teljes dombot is lehet látni, és az egyiken látszik egy kicsit az iskola tornya is. Ahol eddig laktunk, Magyarországon, épp egy ipari parkra néztek lakásunk ablakai, tehát mi is, ha nem a falakat akartuk bámulni. Tehát érthető az örömöm. (Viszont mindenben van jó és szép is, mert ipari park ide vagy oda, nagyon szépek voltak ott a naplementék.)
Jó lenne egyszer egy ilyen kis város szélén lakni, egy akármilyen pici házban, és nem azért házban, mert a lakás már nem is jó nekem, hanem mert nagyon szeretnénk a gyerekek és én is kutyát és cicát. Csak ezért. Meg hogy ne kelljen rászólni a gyerekekre, hogy halkabban ugráljanak, mert feljön a lenti szomszéd. Amúgy, én szeretek emberek közt lakni, szeretem még a mások által okozott zajokat is, ha csoszog a fenti szomszéd, meg ilyenek.
És nagyon szeretnék még egy gumicsizmát is magamnak, mert mióta itt vagyunk, szinte minden nap esett az eső valamennyit, és a sár miatt még nem mentünk el kirándulni, pedig annyi ösvény van mindenfele.
De hát az élet nem kívánságműsor, meg nem is habostorta, tetején rumosmeggyel, de azért néha mintha mégis. Attól függ, ki és honnan nézi.