Úgy tűnik,

új képeslapok érkeztek a boltba...

Szabadnap.

A próbaidőt, úgy tűnik, túléltem. Mert néha, bevallom férfiasan, csakis ennyire voltam képes. Aztán egyszer csak, csigalassúsággal de, eltelik az az egy hónap, és a sok, hibákat soroló lista után kapok végre olyan üzenetet is, hogy: es wird immer besser... És kapok saját asztalt, jelszót, polcot, meghívót a karácsonyi vacsorára, szekrénykét, ráragasztják a helyesen ("h" nélkül) írt nevemet, feljegyzik az én születésnapomat is,  ajándékba a novemberi fizetésemhez adnak nekem is benzinutalványt. De leginkább azt a - nekem már nagyon hiányzó - magabiztosságot kapom, hogy találjam magam szembe bármilyen feladattal, minden nap mással: meg fogom tudni csinálni. Miért ne, tegnap is sikerült, tegnapelőtt is, sőt, azelőtt is...
S ha szabadnapom van, mihez is fogjak először? Főzés, mosás, takarítás, e három...
Mindjárt, mindjárt.
Majd ha befejeztem a hópelyhek horgolását, először a miénket a csillárra akasztandó, aztán néhányat a kis boltba is, bárkinek, aki szereti.

Már

karácsonyi dalokat próbálunk a kórussal, de a szívem még csakis az őszé. Virágok nyílnak a kertben, s néha van pillanatnyi idő megállítani a napfényt, mielőtt gyorsan, nagyon gyorsan eltűnne a domb túloldalán.
Talán túl sokat vártam olyan dolgokra, amik már elmúltak, vagy nem is válnak valóra soha.
Most itt élek a jelenben, azokkal, akiket szeretek.
S ez nem jelent néha sem többet, sem kevesebbet, mint tíz percet s egy nyugodt kis sarkot a káosz közepén, az asztali lámpa fényének sugarában, ahol fekete gyöngyöket varrok egy horgolt, piros kitűzőre, mely dísz lesz valakinek, akit nem is ismerek, a kabátján, s mindez miért?
Csak azért, hátha szebb lesz kicsit tőlünk ez a világ.

Egyetlen barátaim.

Elkészültek a karácsonyi képeslapok, s meggyőződésem, hogy nem túl hamar. Nem csillogóak, nem villogóak, nem feltűnőek. Lehetnének szebbek is. Az erdők-mezők csendjében születtek, egy-egy séta alkalmából, vagy a konyhaablakon besugárzó világosság utolsó sugaraiban.
A lapok hátuljára apró kis szövegeket írtam, angolul, - elfér mellette bőven a saját üzenet is - mindenféle adventi várakozó szövegeket, az elmúlt évek alatt általam már megírt gondolatokból inspirálódva. Számomra advent egy út, amelyen hazafelé tartok, - még nem érkeztem meg, de tudom, hogy megérkezek és várni fognak rám.A karácsony pedig egy ajándék, még nem bontottam ki, de tudom, hogy az enyém és nagyon szép lesz.
Örömmel veszem, ha - mindenféle elvárástól menten - kicsit körülnéztek a cipősdobozomban. Köszönöm!