Körülbelül
húsz évvel ezelőtt egy Finnország albumot kaptam ajándékba karácsonyra,
mert már akkor az volt az álmom, eljutni egyszer ebbe az országba.
Sokszor lapozgattam, nézegettem, majd mindig félretettem. Még nem volt
itt az ideje. Bár sokat utazunk, az úticél mindig közös döntés eredménye
s én nem akartam erősködni valami mellett, amire csak én vágytam. Végül
most, a huszonötödik házassági évfordulónk alkalmából megkaptam
ajándékba.
Ha táj lennék, én is a végtelen és egyhangú lappföldi táj lennék, ahol órákon át autózik az átutazó anélkül, hogy az erdő csöndjén, az ezer tó felszínén tükröződő felhők látványán túl valami igazán kiemelkedőt látna. De aztán egyszer csak előjön az erdőből egy rénszarvas, aztán még egy és még egy. S az út mentén balra egy piros kis épület bukkan elő, közel s távol az egyetlen kávézó, ahol a pult feletti részen szépen felaggatva kötött zoknikat kínálnak eladásra.
Finnország a rejtett szépségek országa. Olyan, mint az emberi lélek. Csak a szerető szemeknek, szíveknek nyílik meg. Nem kivándorlásra késztet, hanem, hogy még jobban szeressem azt, ami az enyém. Arra késztet, hogy hazaérkezve - mert minden utazás belső utazás is egyben - leporoljam, többek között, ezt az ütött-kopott blogot és újból belakjam. Arra késztet, hogy újból válasszam azt, amit már választottam.