A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tagliatelle. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tagliatelle. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 5., csütörtök

Lazacos-pórés tagliatelle



Zöld is (egy kicsit), böjtös is, tehát pont jó zöldcsütörtökre. Nálunk a tagliatelle a kedvenc tészta - persze, hogy az a legdrágább- , (bár fogalmam sincs miért, hiszen éppúgy nem kézzel gyártják, mint a farfalle-t vagy a pennét, hanem gép nyújtja vágja és gombolyítja), és megérdemel egy kicsi lazacot, ami így füstölve egészen kicsi mennyiségben is megadja a mártás alapízét.Hozzá a póréhagyma lágy íze,és  igazából szinte nem is hiányzik a sajt, de egész kevés parmezán vagy grana padanoval lesz tökéletes.

Hozzávalók: (2 személyre)

30 dkg tagliatelle
2 dkg vaj
egy póréhagya  20 centis zöldebbik vége
3 ek mascarpone
5 dkg füstölt lazac
só és bors

Amíg a tészta főtt, a póréhagymát négybe vágtam, a darabokat hosszában félbe, és hosszában vékony gyufaszálnyi szeletekre aprítottam. A forró vajon épp csak átforgattam, 1 percig pároltam, azután hozzáadtam a mascarponét, és a tészta keményítős vizéből pár kanál vízzel hígítottam a mártást. A csíkokra vágott lazacszeletekkel csak egyet forraltam a mártáson, kicsit utánasóztam, borsoztam, majd a lecsurgatott, serpenyőbe szedett tésztával átforgattam.

2010. május 18., kedd

Lazac, spárga, tagliatelle


Mégis van még egy kis spárga. Maradék lazac, mert a rizottóhoz nem kellett mind - elnézést, lefagyasztottam...Maradék mascarpone a brownie miatt. És szerintünk a legfinomabb olasz tészta, a tagliatelle, bár fogalmam sincs, hogy pusztán azért, mert más az alakja, és csigákba van tekerve, lehet-e tényleg más íze, vagy ezt csak elképzeljük. Jó, a spenót miatt ennek biztos, de épp ilyen volt otthon.
Szóval csupa maradékból így lesz hétköznapi luxus tésztaebéd, jár hozzá jobbféle sajt, vagy egyszerűen csak felejtsük le róla, az se nagy tragédia.
Sajnos itt nem részletezendő okok miatt nem tudtam magam beleélni tökéletesen a luxusba, de annyira jó volt, hogy máskor is szervezünk egy ebédet Tiffanynál.


Hozzávalók: (2 személyre)


25 dkg tagliatelle tészta

8 dkg füstölt lazac

8 dkg mascarpone

15 dkg spárga

1 ek vaj



bors


A tésztát lobogó vízben kifőztem. Amíg főtt, egy serpenyőben a vajon megpároltam a spárgát, hozzákevertem a mascarponét, sóztam, borsoztam, összeforraltam és hozzáadtam a csíkokra vágott lazacot.

Rászedtem a kifőtt tésztát, összekevertem, kevés grana padano, biztos lesz ismétlés, még ha spárga már nem is.


2009. május 8., péntek

Tagliatelle újhagymás sajtmártással


És egy kis csirke mellé a húsevők kedvéért.

Aki nem látja, az tudja, hogy nálunk nem megy a medvehagyma. Az újhagymából-újhagymával jöhet bármi, sőt, magában is szívesen rágcsálják a kiskorúak, ha nem nagyon csípős fajta. A spárgáról szintén nem hangzik el sok jó szó az asztalunknál, a fehér szerintem is egyenesen pinceízű, dehát ízlésről nem vitatkozunk. Azért magamnak ma beszereztem gyönyörű zöld roppanósat, majd lesz belőle egy-két valami. Addig is újhagyma újhagymával.

Hozzávalók:

egy csomó újhagyma

5 dkg vaj

2 szelet baconszalonna

1 csapott ek. liszt

2 dl tejszín

5 dkg trappista sajt



bors

20 dkg tagliatelle

csirke alsócombok
alsócombonként 1 szelet bacon


A sütőt 200 fokra előmelegítettem és feltettem forrni a tészta vizét.

A csirkecombokat lebőröztem, kevés olajon teflonserpenyőben fehéredésig körbesütöttem, azután egyenként baconszeletekbe csavartam, jénaiba sorakoztattam, és a 200 fokos sütőben 30 percig sütöttem alufóliával takartan. A végén pár percre levettem a fóliát, hogy a szalonna megpirulhasson.

Amíg a csirke a sütőben volt, vajon az apróra vágott bacon-t megpirítottam, benne a felkarikázott újhagymát megdinszteltem, felcsavartam alatta a lángot, hogy elpárologjon gyorsan a leve, megszórtam a liszttel, kicsit lepirítottam, majd hozzáöntöttem a hideg tejszínt, simára kevertem, felforraltam, belekevertem a sajtot, só frissen őrölt bors ment rá, és rászedtem a közben kifőzött kedvenc olasz tésztámat.
Ha sűrű lenne a mártás, a tészta főzővizéből lehet még 1-2 kanálnyit a serpenyőbe rakni.

Ha ügyesek vagyunk, 35 perc alatt kész a vacsora.

A mártás alapvetően a Fakanál 2006 június-júliusi számából való.


Related Posts with Thumbnails