Ha valaki megkérdezné tőlem, mi az ideális reggeli, akkor rögtön tudnám a választ, egy percig sem gondolkodnék: aranyszínű, forró, vajas pirítós 4 perces lágytojással (ami nincs kihűlve). Egyszerű logisztikai problémának tűnik, csak ha mondjuk ezt négy személyre kell megcsinálni úgy, hogy nem tudok egyszerre 3 kenyeret vajazni és két tojást megpucolni (amivel ugye sietni kell, mert eleve hideg vízbe kell dugni, miután letelt az ideje, hogy a héja könnyen lejöjjön, és minden egyes másodperccel egyre kihűltebb és kihűltebb) , valamint kitalálni, hogy a legkisebb, aki nem eszi meg semmilyen formában a tojást, ha annak tojásléte felismerhető, mit kapjon még, aminek van értelme, plusz neki ne legyen túl hideg a tej a kenyér mellé, a sót mindig lefelejtem a terítésből, van akinek kis kiskanál kell, van akinek nagy kiskanál, az egyiknek müzlistál, a másiknak tojástartó... szóval a tökéletes reggeli esélye így mindig kérdéses.
Itt van viszont egy majdnem tökéletes helyettesítő, ami egyesíti - szó szerint - a vajas pirítóst meg a tojást, ráadásul érdekesen néz ki, vicces a neve, így az újdonságoktól idegenkedő konzervatív kiskorúaknál is esélyes.
Sőt az sem elhanyagolható, hogy így teljesen törvényesen lehet a vajas pirítóst a finom folyós tojássárgájába tunkolni, na jó, viszont kés-villa szükséges.
Hozzávalókat talán nem írnék, a lényeg, hogy egy serpenyőben kevés vajat forrósítottam, kenyérszeletet 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrtam, a kiszaggatott kör és a kenyér egyik oldalát megpirítottam, azután fordítás, kisebb tojást ütöttem a lyukba, levettem a lángot, fedővel lefedtem a serpenyőt, és a fehérje szilárdulásáig sütöttem a békát a lyukban.