Lazacos-pórés tagliatelle

Zöld is (egy kicsit), böjtös is, tehát pont jó zöldcsütörtökre. Nálunk a tagliatelle a kedvenc tészta - persze, hogy az a legdrágább- , (bár fogalmam sincs miért, hiszen éppúgy nem kézzel gyártják, mint a farfalle-t vagy a pennét, hanem gép nyújtja vágja és gombolyítja), és megérdemel egy kicsi lazacot, ami így füstölve egészen kicsi mennyiségben is megadja a mártás alapízét.Hozzá a póréhagyma lágy íze,és  igazából szinte nem is hiányzik a sajt, de egész kevés parmezán vagy grana padanoval lesz tökéletes.

Hozzávalók: (2 személyre)

30 dkg tagliatelle

2 dkg vaj

egy póréhagya  20 centis zöldebbik vége

3 ek mascarpone
5 dkg füstölt lazac

só és bors

Amíg a tészta főtt, a póréhagymát négybe vágtam, a darabokat hosszában félbe, és hosszában vékony gyufaszálnyi szeletekre aprítottam. A forró vajon épp csak átforgattam, 1 percig pároltam, azután hozzáadtam a mascarponét, és a tészta keményítős vizéből pár kanál vízzel hígítottam a mártást. A csíkokra vágott lazacszeletekkel csak egyet forraltam a mártáson, kicsit utánasóztam, borsoztam, majd a lecsurgatott, serpenyőbe szedett tésztával átforgattam.

Gombás-kéksajtos penne formában

Nemcsak tortával él az ember, vagy ha igen, akkor sóssal is. Hogy ne mindig sima serpenyős szósz legyen, és megtörjem egy kicsit a vagy-paradicsomos-vagy-tejszínes szószok uralmát, sütöttem ezt a pennetortát, vagy micsodát, ami onnan jött, hogy a sós omlós tésztával elszámítottam magam, de akkor már igenis ragaszkodtam a piteformához. Bejött, klasszul vágható, ha nem tésztanap van, akkor köretként  feldobhtja akár  nagyobb sereg ember sima sültjét is.

Hozzávalók:

20 dkg penne, 10 percig előfőzve

8 nagyobb barna csiperke

2 dkg vaj

2 ek olívaolaj

1 doboz tejföl

10 dkg kékpenészes sajt

2 tojás

kevés só

bors

2 tk.kakukkfű

A gombát megmostam és 3 mm vékony szeletekre vágtam, majd az olaj és a vaj keverékén nagy lángon, forgatva egy teflonserpenyőben  átsütöttem; kicsit sóztam, borsoztam és még három percig pároltam fedő alatt.

Addig a sajtot villával összetörtem, elkevertem a tejszínnel, két tojás sárgájával és a habbá vert fehérjékkel.

A porcelán piteforma alját kivajaztam, elterítettem egyenletesen az al dentére főzött pennét, ráöntöttem a szósz kétharmadát, kirakosgattam a gombával, borsot tekertem rá, megszórtam a kakukkfűvel, majd beborítottam a szósz maradékával.

180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt sült készre.

Diós-kéksajtos farfalle (vagy bármilyen más tészta)

De csakis durum. És mégse bármilyen, hanem olyan, ami jól felveszi a selymes szószt, ahogy egyébként a fényképen ez éppen nem látszik. Ez a mártás egyébként nemcsak tésztára jó, feldob bármilyen natúr sültet, zöldséget, hidegen salátaöntetként funkcionál, de ha kis keményítővel vagy pár tojássárgájával besűrítjük, akkor süthetjük tésztakosárban vagy pie-ként. Ha meg hozzáadjuk a tojás habját is, lesz belőle felfújt.
Szóval egy jolly joker, tervezek is lehúzni húzni róla még pár bőrt. Talán Doki írta, hogy előbb utóbb minden blogger bekattan valamire? Na, akkor én most erősen megindultam a diós-kéksajtos-bekattanós irányba...




Hozzávalók:(2 személyre nálunk)

10 dkg gorgonzola (blue cheese, roquefort, kéksajt, márványsajt stb., mindez mondjuk nem egészen ugyanaz, de ez megérne egy külön posztot, lényeg, hogy jó minőségű kék(zöld)penészes sajt legyen)

1,5 dl tejszin

5 dkg dió

2 ek konyak

35 dkg farfalle


A tésztát lobogó, bő, sós vízben elkezdtem már főzni, mikor hozzáláttam a mártásnak.
A diót durvára törtem és egy teflonserpenyőben picit megpirítottam. Hozzáöntöttem a tejszínt, belemorzsoltam a kéksajtot,lassú tűzön, kevergetve beleolvasztottam, összeforraltam, belekanalaztam a konyakot, és még két evőkanállal a tészta keményítős főzővizéből is löttyintettem hozzá. A teljesen leszűrt, lecsöpögtetett tésztát a serpenyőben kevertem össze a mártással.

Sajtot a világért se szórjunk rá!!!

A félreértett ragu

Sokféle kritériuma van a jó kolléganőnek, de az én kolléganőim minden jó tulajdonságuk mellett még nagyon jól is főznek. Sőt szerintem jobban és többet is mint én, csaképp emiatt - meg mivel gyerekszámban is megelőznek - nincs idejük gasztroblogon villogni:) Ezért aztán teljesen természetes, hogy bármelyikünk jár külföldön, mindig kerül valami gasztro-útiemlék az ember íróasztalára.
Így kaptam Szardíniáról jóféle szárd gnochettit - aminek, én úgy láttam, igazából nincs sok köze a gnocchi-hoz, lévén klasszikus durumtésztából készültek a picike, kicsit csiga, kicsit fül (vagy milyen) alakú tésztácskák. A doboz hátulján pedig volt recept is, így gondoltam, akkor aztán igazán autentikus leszek. Minimális olasztudásom ellenére bátran belevágtam a ragu elkészítésébe, segített a hozzávalókról készített gusztusos kép is. Középiskolás irodalmi emlékeim alapján pedig teljesen biztos voltam abban, hogy mi is lehetne más a cipolla, mint fokhagyma (ld. Thomas Mann: A varázsló) .
Nagy sikere volt a ragunak és jó idő eltelt mikor egyszer tényleg utánanéztem vajon miért dkg-ra írja a recept a fokhagymát?? Hát azért, mert a cipolla az bizony vöröshagyma... Nálunk viszont marad mostmár mindig fokhagymásan, mert így igenis nagyon finom...
A doboz hátulja sokáig kallódott az egyik konyhafiókban, azután egyszer tutira el akartam tenni, na, azóta nem találom. De olyan sokszor csináltam már, hogy most is sikerült rekonstruálnom, legfeljebb az arányok térnek el egy kicsit az eredetitől.



Hozzávalók:

40 dkg marhahús (nem cubetti, hanem igenis darálva)
néhány ek. olivaolaj
40 dkg paradicsom (vagy egy hámozottparadicsom-konzerv vagy 1 nagyobb doboz sűrített paradicsom)
20 dkg gomba
20 dkg szárazkolbász - szerintem a Pick csípős Snack-ja ideális
4 dkg - vagyis 1 nagy fej! - fokhagyma
1 csokor zsálya
0,5 dl vörösbor
1,5 dl húsleves
bors
só

A marhahúst megpirítom az olajon, hozzádobom az apróra vágott gombát, a vékony karikákra vágott kolbászt, picit sózom és lefedve párolom pár percig. Eztán hozzáadom sorban a felkockázott, kimagozott paradicsomot, belepréselem a rengeteg fokhagymát, a vörösbort, felöntöm a húslevessel, beleaprítom a zsályát, megkóstolom, sózom, borsozom és még kb. 15 percig közepes lángon sűrűre főzöm az igen intenzív ízű ragut.

Egy élet volt, míg a szárd gnochetti végre a mi ízlésünknek megfelelően legalábbis félpuhára főtt, azóta penne vagy farfalle tészta a kísérője, nameg némi sajt.