A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülinapi torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülinapi torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 30., csütörtök

Tejszínes-málnás unikornis torta



Ez a torta novemberi darab, ekkor kezdték elárasztani a netet az unikornist formázó sütik (azóta van ám unikornis macaron is, meg jégkrém, sőt eclair is...) így nem volt kétséges, hogy a Kisebb csajos szülinapjára ilyen készül.
Tulajdonképpen nem egy bonyolult darab, bárha valaki lófejűbb unikornist akar, akkor használjon inkább 15 cm-es átmérőjű formát, így nyúlánkabb fejet kap, na és persze ne feledkezzen meg a füléről, úgy mint én...bár ezt igazából senki nem reklamálta.

Hozzávalók: (3 db 18 cm-es formához)

6 tojás
15 dkg cukor
15 dkg liszt

-a málnás krémhez:
40 dkg (fagyasztott) málna
1 db 450gr-os natúr joghurt
6 dkg porcukor
4 dl tejszín
1 habfix
15 gr porzselatin/9 lapzselatin
4 ek víz

- a tejszínes krémhez:
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
2 dkg porcukor

kék-sárga-piros ételfesték

-az unikornis szarvához:
7 dkg pillecukor
14 dkg porcukor
1 dkg vaj
hurkapálca



A krémhez a joghurtot gézzel bélelt szűrőbe öntöttem,és hagytam lecsöpögni míg a piskótát elkészítettem.
Az egész tojásokat kézi mixerrel kissé felvertem, majd fokozatosan hozzáadtam a cukrot, és  6-8 perc alatt sűrű habos, világossárga masszává mixeltem. 3 részletben rászitáltam a lisztet és óvatosan homogén masszává kevertem.
Két 18 cm-es, sütőpapírra bélelt formába öntöttem és 175 fokra előmelegített sütőben kb 15-18. percig (tűpróbázva) sütöttem.
Rácsra fordítva hűtöttem ki, mindkét piskótakorongot 2 lapra vágtam.
A krémhez a lecsöpögtetett joghurtot a kiolvasztott eperrel ( a levével együtt, amit engedett) összeturmixoltam. Ez 6 dl sűrű turmixot jelentett, ehhez van igazítva a zselatin mennyisége! Ha a az eper levesebb, vagy a joghurt kevésbé sűrű, a zselatin mennyiségén igazítani (emelni) kell, mert nem fog megdermedni a krém.

A zselatint a 4 evőkanálnyi vízben megáztattam, addig a tejszínt egy habfix és 2 evőkanál porcukor  hozzáadásával habbá vertem.

A megpuhult zselatint kis lángon lassan átmelegítettem, közben simára kevertem, (forralni nem szabad)  langyosan  a joghurtos krémbe csorgattam és a kézi mixer segítségével egyenletesen  eloszlattam. Ezután forgattam bele a tejszínhabot.
Az első piskótalapot visszatettem a formába,amit körben sütőpapírral béleltem,  elosztottam rajta a krém egyharmadát, hűtőbe tettem 20 percre, hogy a krém kicsit dermedjen, jött a második lap,újabb adag krém, hűtés, harmadik lap,krém, hűtés és a negyedik lap.Kb. 2 óra múlva már jöhetett a külső krém és a díszítés rá.

A tejszínt lágy habbá vertem, ekkor kanalanként hozzákevertem a mascarponét és a porcukrot, így stabil, sűrű krémet kaptam - épp csak az elkeveredésig kell mixelni, nehogy kicsapódjon. 6 evőkanálnyit félreraktam, a többi krémmel bevontam a tortát.

A félretett krémet háromfele osztottam, nagyon pici ételfestéket cseppentettem hozzá, hogy pasztell színeket kapjak, egymás mellé kanalaztam egy csillagcsöves habzsákba és színes krémrózsákból csináltam meg az unikornis sörényét.
A szarvhoz vajjal kikent edényben a pillecukrot a mikróban kb. 1,5 perc alatt megolvasztottam, közben szilikonlapáttal átkevertem, majd beleszórtam 10 dkg porcukort, jól elkavartam, szilikonlapra borítottam a maradék porcukorral együtt és vajas kézzel simára gyúrtam. Ezután hosszú, vékony rúddá sodortam és ferdén a hurkapálca köré tekertem, a végét kissé kihegyesítve.
Az unikornis szeme: kartonpapír :).

 

2016. november 17., csütörtök

Málnás-joghurtos torta - galaxy mirror glaze




Persze hogy azonnal tudtam, ezt a stílusú tortát kinek a szülinapjára kell időzíteni: az ünnepelt széles vigyorral hagyta jóvá a tervet,hiszen nem túl kislányos, mégis csili-vili na és persze senki másnak nincs ilyen ;).
A piskóta-málnazselé-joghurtos mousse jó pár éve tartja magát a szülinapi torták között- a novemberi bejegyzéseket visszanézve egyértelműen ez a kombó a favorit.
Most azért is jól jött a rózsaszín belső, mert mint kiderült, ez a spéci glazúr azért nem tapad olyan jól a sima zselatinos felületen,mint egy vajkrémen, így az oldalán rendesen átsejlik a málnás krém, de passzol a színvilághoz.
Az eredeti glazúrrecept még ennél is sokkal több volt, és ha legközelebb ilyenre vetemedem, biztos felezem még a most leírt adagot is, ugyanis rengeteg kimaradt, így viszont nem kellett elsőre izgulni, hogy nem jut valahova vagy javítani.
Az elkészítéséhez csak idő szükséges (a cukorszirup miatt - de lehet glükózszirupot is használni, azt hiszem, pl. gyógyszertárakban kapható) és nem lehet megúszni az ételhőmérőzést, mert a glazúr megfelelő állagához jobb biztosra menni.
Egyébként a torta nemcsak szép, hanem nagyon finom is volt, ofkorsz, a mázban is érezni egyébként a fehércsokit, és ahogy a képen látszik,vékony, nem lesz tőle vastag cukros bevonatunk, ami agyonütné egyébként az ízeket - és a tortába egyébként  is elég spórolósan raktam a cukrot.




 

Hozzávalók: (18 cm-es formához,12 szelet)
 

- piskóta:

2 nagyobb tojás

5 dkg cukor

5 dkg liszt

Az egész tojásokat a cukorral kézi mixerrel sűrű, világos,krémes habbá vertem, 3 részletben hozzászitáltam és beleforgattam a lisztet és sütőpapírral bélelt kapcsos formában kb. 12-15 perc alatt megsütöttem.

Átraktam kihűlés után egy 20 centis kapcsos formába.

- a málnazseléhez:

25dkg málna (fagyasztott)

6 dkg porcukor

3 lapzselatin

3 ek víz


A málnát és a cukrot leturmixoltam, 2,5 dl lett - ezért  3 lap zselatint megáztattam, pár evőkanál málnaturmixszal addig melegítettem, míg a zselatin fel nem olvadt (forrnia nem szabad), belekevertem a többi turmixolt málnát és egy 16 cm átmérőjű fémformában a hűtőben megdermesztettem. A piskóta közepére raktam.



- a málnahabhoz
40 dkg málna (novemberben: fagyasztott)
1 db 450 gr-os natúr joghurt

3 púpozott evőkanál porcukor 
3dl tejszín
1 habfix
17 gr zselatin
4 ek. víz

A krémhez a szűrőben kissé lecsöpögtetett joghurtot (míg a piskóta készült) a málnával összeturmixoltam. Ez 6 dl sűrű turmixot jelentett, ehhez van igazítva a zselatin mennyisége!

A zselatint a 4 evőkanálnyi vízben megáztattam, addig a tejszínt egy habfix és 2 evőkanál porcukor hozzáadásával habbá vertem.
A megpuhult zselatint kis lángon lassan átmelegítettem, közben simára kevertem, (forralni nem szabad) langyosan a joghurtos krémbe csorgattam és a kézi mixer segítségével egyenletesen eloszlattam. Ezután forgattam bele a tejszínhabot.

A málnás habot a 20 centis kapcsos formában várakozó piskótára és málnazselére öntöttem, elsimítottam és jó 2 órára hűtőbe raktam.






Galaxy mirror glaze:
12 gr zselatin

80 gr víz

140 gr cukorszirup (lásd lejjebb)

200 gr cukor
200g víz

120 gr cukrozott sűrített tej(tubusos)

200gr fehércsoki 


-a cukorsziruphoz:
21 dkg cukor

120 gr víz

3 ml citromlé







A zselatint a 80 gr vízben megáztattam.
A cukorszirup összetevőit elkeverjük, és addig forraljuk, amíg a 110 fokot el nem éri, majd lehúzzuk a tűzről.
A cukorszirupot, a cukrot és a 100gr vizet felforraltam,addig,amíg a 103 fokot el nem érte.A tűzről lehúzva hozzáadtam a zselatint, a cukrozott tejet és az összetördelt fehércsokira öntöttem. 3 perc állás után botmixerrel simára kevertem. Egy nagy fémszitán átszűrtem, hogy teljesen sima legyen.

A máz felét kék ételfestékkel világosabb kékre színeztem.Egynegyedét kék és piros ételfestékkel sötétlilára színeztem, a világosabb kékhez öntöttem, de nem kevertem el.

A maradék egynegyed glazúrt rózsaszínre meg sötétkékre színeztem, és hagytam egy teljesen fehér kicsi adagot is.

A mázaknak 35 fokosaknak kell lenni: ekkor tapad a tortára,de még folyós, és nem is olvasztja meg a krémet.
A teljesen megszilárdult, áthűlt tortát kivettem a kapcsos formából (legszebb, ha hajszárítózzuk, úgy enged picit körben a krém és tökéletes pereme és oldala lesz, nem sérül meg) aláraktam egy nagy tepsit és először a kék-lila keverékkel öntöztem meg, hogy körben egyenletesen terüljön rajta.(Nyugodtan lehet a tepsiből a lefolytból is visszakanalazni rá.)

Ezután jött a sötétkék, rózsaszín és fehér máz: összevissza csíkoztam velük, majd egy hosszú kés lapjával óvatosan, de határozottan meghúztam kicsit a mázat: ettől mosódnak össze a színek.Ha nem lesz tökéletes, lehet a lefolyt és a megmaradt mázzal nyugodtan korrigálni.

Mikor elégedett voltam az összhatással,megszórtam apró cukorgyönggyel a torta tetejét,majd újabb egy órára a hűtőbe tettem.
















2016. október 20., csütörtök

Mogyorós - karamelles tejcsoki torta




Éppen ideje volt, hogy ez az augusztus végén készült szülinapi torta felkerüljön ide, a legjobbkor, egy ronda, szürke, esős héten - hát mondja bárki, hogy nem jó ilyet nézegetni ha  elönti az embert a depresszió.

A júliusi szülinapi tortához képest  csak visszafogott, 4 réteg a piskóta, viszont a krém kétféle, ha már az ünnepelt karamellt és mogyorósat kívánt - de ugyanolyan alapból kiindulva nem annyira vészes megcsinálni. A szokásos amerikai stílusú piskóta is kapott egy kis átalakítást: mogyoróval és kevés nutellával lett mogyorósítva.

Mivel ekkorra már volt gyakorlatom, egészen gyorsan ment: a tortalapokat megsütöttem előző este, így másnapra már csak a krém és az összeállítás maradt. Ja és persze a macaron mindig van itthon is elkészült előző nap :)

A torta magassága kb 20-22 cm volt, szóval a komoly mennyiségű krémmel 16 szelet bőven kijött belőle.


Hozzávalók: ( 18 cm-es forma, 2x kell kisütni egy ekkora adagot, vagy duplázni kell a  mennyiségeket, ha van két formánk)

15 dkg liszt
5 dkg darált mogyoró
17 dkg cukor
2 dkg holland kakaó
5 gr szódabikarbóna 
6 gr  sütőpor
fél tk. só
1 tojás 
4 dkg natúr joghurt
egy teáskanál citromlé
3 dkg nutella
1 kk. vaníliakivonat
0,6 dl presszókávé
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a formákat alul és oldalt sütőpapírral béleltem.
Az első hét hozzávalót összekevertem. 
A tojást  simára kevertem a maradék 5 hozzávalóval. A száraz hozzávalókat rászitáltam a nedves hozzávalókra,  simára kevertem, a formákba öntöttem. A sűrű piskóta  30-35 perc sült készre. A formából rácsra fordítottam, leszedtem a sütőpapírt és hagytam kihűlni. Mindkét tortalapot vízszintesen kettévágtam, még így összesen 4 lapot kaptam. (Ha áll a tészta míg vár a formára, elkezd dolgozni benne a sütőpor és a szódabikarbóna hamarabb, és nem lesz egyforma magas, akkor egymás után kétszer keverjük ki ezt az adagot.)



- a tortakrémhez:

1,8 dl tej
10 dkg cukor
egy rúd vanília vagy 2 ek vaníliakivonat vagy 3 vaníliáscukor
15 gr étkezési keményítő
3 tojás sárgája
25 dkg vaj
csipet só
 
A krémhez való vajmennyiséget kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.
A krémhez a tejet a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam a tojások sárgáját is, majd a meleg tejből 4 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűről levéve a mély, literes mérőkancsómba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem.
Meg kell vári míg teljesen kihűl a puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét fel kell verni habverővel, majd  amikor jó habos, kanalanként kell hozzáverni a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton. A szobahőmérsékletű krém  így könnyű, habos és levegős lesz.
 
-a karamellkrémhez még:
10 dkg cukor
1,7 dl forró tejszín
fél rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
2 dkg vaj
csipet só
 
A karamellhez egy  vastagabb aljú  lábast vettem elő és közepes  lángon melegíteni kezdtem, az aljára pedig vékony rétegben cukrot szórtam. Mikor a cukor valahol olvadni kezdett, oda szórtam még, hogy lehűtse az adott részt. Türelemjáték, de ez a legkényelmesebb módja a karamellkészítésnek. Így is lesz olyan rész, ami előbb kezd pirulni (hacsak nincs profi indukciós sütőnk és lábasunk), de nem kell kevergetni, legfeljebb kicsit rázogatni, forgatni a lábast. Mire az összes cukrot a lábasba szórtam, már csak várni kellett, mikor válik szép sötét karamellszínű folyadékká - ha van is benne pár világosabb cukorsziget, ekkor már lehet kevergetni a tűzről lehúzva. Amikor teljesen sima és sötét karamellszínű lett, kevergetve  hozzáöntöttem a forró tejszínt - vigyázat, erősen bugyborékol! - majd jól elkevertem, minden egyes körben. Hozzáadtam a vaníliarúd kikapart magjait is.Közepes lángon addig kevergettem, míg teljesen felolvadt a karamell a tejszínben, ekkor lehúztam a tűzről, belekevertem a vajat és a csipet sót. Hűlni hagytam.
 
A krémalap 2/3-ához mixeltem 12 dkg karamellszószt, ez került 3 részletben a 4 tortalap közé, és közben 15-15 percre betettem a hűtőbe, hogy megdermedjen a krém, és bírja jól a többiek súlyát. (A macaronok töltéséhez kihagytam 3 ek.krémet.)

a tejcsokis-mogyorós krémhez:

10 dkg darált, pirított mogyoró
15 dkg tejcsoki

A krémalap maradék egyharmadához mixeltem a darált mogyorót és az óvatosan felolvasztott, de már nem is langyos étcsokit.

Először egy vékony réteget tettem a torta oldalára és a tetejére, azután egyenletesre kentem a torta oldalát - ha nincs spéci szerszámunk hozzá, egy vonalzó tökéletesen megteszi - ,  az összes maradék tejcsokis krém ment a torta tetejére  3 evőkanálnyit kivéve, amit sima csőrű habzsákba töltöttem. Hűtőbe raktam, mert a csokimázat a hideg tortára kell csorgatni.

A mázhoz:

10dkg étcsoki
1 dl tejszín
1 kk étolaj

A tejszínt felforrósítottam, az apróra tört csokira öntöttem, hozzáadtam a pici olajat és párpercnyi állás után rugós habverővel fényesre és simára kevertem.

Először a csorgatásokat csináltam meg, kiskanálból adagolva a mázat, majd a torta tetejét teljesen bevontam.

Erre jöttek azután a karamellkrémes macaronok, a mogyorókrém a habzsákból, áfonya mert épp volt otthon és a karamelldísz.

Ehhez 2 evőkanál cukrot karamellizáltam,egy összegyűrt, majd kisimított sütőpapírdarabot megspricceltem rummal ( minél erősebb az alkohol,annál jobb lesz a buborékosodás)és ráöntöttem a forró karamellt, és gyorsan szétcsorgattam a sütőpapíron.

2015. november 24., kedd

Málnahabos Sacher torta




A novemberi szülinapos eredetileg Cookie Monster (mármint Cookie Monster alakú, kék) tortát szeretett volna, és bár sokáig beletörődtem abba, hogy brutális mennyiségű kék ételfestékkel kell színeznem valami jobb sorsra érdemes tortakrémet (na és bevinni az ünnepelt meg a barátnői szervezetébe), de végül nem tudtam megállni, és minden diplomáciai készségemet bevetve (amiből ismerjük el, ilyen helyzetekre kevés jut már) sikerült lebeszélnem erről a verzióról, így viszont jött az örök málnás, de - jó ízlésű kívánságra - Sacher alappal, és a mandulás-étcsokis  tészta tökéletesen működött a málnás-tejsznínes, joghurtos krémmel is.

A régi jól bevált Sacher torta 26-os formára hangszerelt laposabb verziója a 20 cm-es formában gyönyörű magas piskótát adott, a krém pedig már kisebb-nagyobb eltéréssel rendszeres szülinapi szereplő; őrült színét pedig kizárólag a málnának köszönheti.

Sajnos mikorra a tortára került sor, már nem voltak normális fények, így csak szeletről van kép másnapról, de nem olyan nehéz elképzelni: magas, sötétrózsaszín és szórócukor mindenütt...


Hozzávalók: (20 cm-es kapcsos forma)

- a tésztához

15 dkg étcsoki (min 60 %-os)
12,5 dkg vaj
6 tojás sárgája
6 tojás fehérje
12, 5 dkg cukor
10 dkg liszt
5 dkg darált mandula
1 tk. sütőpor
1 csipet só
1 ek. vaníliakivonat (vagy 2 csomag vaníliás cukor)


- a krémhez

50  dkg málna
50 dkg natúr  joghurt
15 dkg cukor
2 dl tejszínhab
2 habfix
6 lap/10 gr zselatin

A krémhez a joghurtot előző este tiszta zsebkendővel bélelt nagy fémszitába öntöttem és hagytam lecsöpögni.

A tészta receptjét egészben írtam le, de mivel szép magas lapokat akartam, két részletben sütöttem meg, 2/3-1/3 arányban elosztva a hozzávalókat. 
A csokit a vajjal együtt a mikróban közepes fokozaton összeolvasztottam.  Elkevert lisztet a sütőporral, a mandulával,  csipet sóval. A tojássárgákat fehéredésig kevertem a porcukorral és kemény habot vertem a tojásfehérjéből. 
A tojássárga-porcukor keverékhez adtam a kihűlt vajas-csokis keveréket,majd felváltva, két-két részletben a lisztes keveréket és  a tojáshabot. (Első részét vagányabban, a másodikat óvatosabban átforgatva.)

A sütőpapírral bélelt tortaformában a nagyobbik adagot  kb. 20-22 percig - tűpróbázva - sütöttem. 5 percig még a nyitott sütőben hagytam, rácsra fordítottam, és ugyanígy - csak rövidebb ideig, kb. 18 perc alatt lett kész - kisütöttem az egyharmadnyi mennyiséget is.

A málnát felolvasztottam,összeturmixoltam a lecsöpögtetett joghurttal és a cukorral. (összesen 0,5 liternyi sűrű turmixot kaptam. Ha több lenne, akkor a zselatin mennyiségét 1 deci pluszonként 2 gr-mal emelni kell!)
A tejszínt az utasítás szerint habbá vertem a habfix-szel.
A zselatint 4 ek vízben néhány percig áztattam, hozzáadtam pár evőkanálnyit a málnás keverékből és felmelegítettem, simára kevertem, majd hozzámixeltem a málnához.
Beleforgattam a habbá vert tejszínt is.

A nagyobbik piskótalapot vízszintesen félbevágtam, a tortaforma oldalát sütőpapírral béleltem, és benne  összeállítottam a tortát. A lapok közé a krém egy-egy harmada került, és 15 percre be is tettem a mélyhűtőbe, mielőtt rápakoltam volna a következő szintet.

Kívülről a maradék egyharmad krémmel vontam be a tortát, de előtte félórára a krémet is beraktam a hűtőbe.

3-4 óra hűtés szükséges, hogy a torta a formából biztonsággal kivehető és  szépen vágható legyen.

Az ünnepelt kívánságára színes szórócukor borította az egészet kívülről.



2015. május 5., kedd

Epres-túrókrémes torta




Ennyi kihagyás után - olyan volt ez az április a munka szempontjából, mintha az évvégi őrület zajlana, és nem lesz különb a május meg a június sem - muszáj valami ütősebb poszttal visszatérni, és nemcsak mert muszáj, hanem mert  kifejezetten jól is esett egy kicsit végre félretenni minden mást, és tortalapokat sütögetni, krémet kevergetni, krémalapot főzni, házi tortillát sütni, enchilada szószt kipróbálni, kisütni rengeteg palacsintát, szóval a háromnapos hétvégén végre kicsit félretenni a munkát.
Kicsit csalok azért ennél a receptnél, mert ezt a spéci piskótát már  máskor is készítettem: előnye,hogy az ilyen magas tortához is jó, szilárdan tartja formáját, ezt viszont nem az amerikai recepteknél szokásos rengeteg plusz cukor és liszt hozzáadásával érjük el, hanem forró tejjel-vajjal.
A krém alapreceptje a kedvenc vajkrémem:  a rengeteg krémben összesen 7 (!) dkg cukor van, a tojásos puding-alaptól könnyű és habos,és itt még rátett egy lapáttal a túró is. Nem mertem 25 dekánál többet adni hozzá, de a tapasztalatok alapján azt mondhatom, nyugodtan lehet akár 40 dkg túrót is hozzátenni, gyönyörűen meg fog állni. Csak a túró miatt került bele még összesen 2 evőkanálnyi porcukor, szerintem ez tökéletesen elég, hiszen a piskóta is édes, így  az eperrel együtt tökéletesen üde,friss ízeket kapunk.

A torta magas és hatalmas,  16 szelet simán kijön belőle.

Hozzávalók:

-a 4 réteghez két adag az alábbi piskótából, 18 cm-es formában sütve:

3 tojás
10 dkg cukor
15 dkg liszt
1 púpozott tk. sütőpor
1,3 dl tej
5 dkg vaj
1 kk. só
1 tk. vaníliakivonat/1 vaníliáscukor 

A sütőt 175 fokra előmelegítettem
A tejet és a vajat addig melegítettem, míg a vaj megolvadt, majd kis lángon felforrósítottam - ez kb. pont addig tart míg a tojásokat a cukorral felverjük, de ne forraljuk fel.
Egy mély tálban a kézi mixer legnagyobb fokozatán felvertem az egész tojásokat, majd fokozatosan hozzáadtam a kristálycukrot és további 6 percig vertem.
Rászitáltam a  sütőporral és sóval elkevert lisztet 3 részletben, és egy lapáttal óvatosan elkevergettem. Hozzákevertem ugyanilyen óvatosan forgatva a forró, vajas tejet, és a vaníliakivonatot és az alján sütőpapírral bélelt kapcsos formába öntöttem.
Középső rácson tűpróbáig, 20-25 percig sütöttem, az utolsó 10 percben egy alufóliával lazán takartam a tetejét.
Rácson hűtöttem ki, kettévágtam, és ugyanígy sütöttem meg a másik felét is a tortának.


-a krémhez:
1,5 dl tej
7 dkg cukor
egy rúd vanília vagy 2 ek vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
10 gr étkezési keményítő
1 egész tojás 
 -majd a krémhez még:
20 dkg szobahőmérsékletű puha  vaj
csipet só
25 dkg túró (én Oké-t használtam,mert aprószemű)
2 evőkanál porcukor
kb. 40 dkg eper, 1 cm vastagra szeletelve
 
A krémhez való vajmennyiséget és a túrót  kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjenek.
A krémalaphoz a tejet a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam az egész tojást is, majd a meleg tejből 4 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűről levéve a mély, literes mérőkancsómba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem. Nem rossz, ha van egy állványunk a kézi mixerhez, de tehetjük hideg vízbe az edényt, így gyorsabban hűl felverés közben.
Meg kell vári míg teljesen kihűl a (tulajdonképpen) puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét jól fel kell verni a mixer habverőjével.
A kihűlt  vajkrém alaphoz kanalanként hozzákevertem  a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton, így a  szobahőmérsékletű krém   habos és levegős lett. Ezután beleadagoltam a túrót is.
(Azért fontos az azonos hőmérséklet,hogy ne legyen ronda, kásás a krém, ha a vaj kicsapódik/megolvad.)


 
A piskótarétegek szélére habzsákkal nyomtam egy-egy ujjnyi vastag kört a krémből, belül megpakoltam a megmosott és felszeletelt eperrel, és kitöltöttem egyenletesre a krémmel.
A kevés maradék krém került a tetejére és kicsit áthúztam vele a torta oldalát is.

2014. december 6., szombat

Málnás joghurt-mousse torta II.




Ez cuki pingvines az ünnepelt kérésére. Persze lestem, mit szól hozzá a barátnők csapata. Á, semmit.  Teljesen természetes volt.

Recept az eggyel előbbi bejegyzésben, a bevonat is ugyanaz, a sálakat és a pöttyöket csináltam még rá, a készen vett pingvinek csőréhez igazítva a színét piros-sárga ételfesték kombóval.

2014. december 4., csütörtök

Málnás joghurt-mousse torta




Igen, még három torta van hátra :).
Ez és a következő belülről nagyon hasonlatos, mert mindkét lánynak málnatorta volt a kívánsága, így elővettem a jól bevált, eredetileg epres-joghurtos krémemet, és az került a piskótalapok közé.
A figura nem sk, cukrászdai marcipán, a csillagos díszítés pedig a fondantos bevonás  technikai bakijait is kiválóan takarja :).

Hozzávalók: (20 cm.es formához)

6 tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt

- a  krémhez:

40 dkg málna (fagyasztott)
45 dkg málnás joghurt
2 púpozott evőkanál porcukor
2dl tejszín
2 habfix
16 gr zselatin
4 ek. víz

bevonat:
7 dkg marshmallow
14 dkg porcukor
2 dkg vaj

A sütőt 175 fokra előmelegítettem.
A tojásokat a cukorral kézi mixerrel 6-8 perc alatt halványsárga, sűrű habbá vertem. rászitáltam 3 részletben  a lisztet,  óvatosan  forgató mozdulatokkal elkevertem  Három részletben sütöttem meg a tésztát, laponként 10-12 percal att, hogy magasabbak legyenek a piskótalapok, és így a torta. Két húsz cm-es formám van, így a harmadik laphoz való tésztának nem kellett sokat várakoznia.
Rácson hűtöttem ki, a sütőpapírt lehúztam a piskótáról, és pontosan visszaigazítottam a kapcsos formába.
 

A krémhez a joghurtot előző nap szűrőbe tettem, és egy éjjel a hűtőben lecsöpögtettem.
A krémhez a lecsöpögtetett joghurtot a kiolvasztott málnával  és  a levével együtt, amit engedett) összeturmixoltam. Ez kb 5 dl  dl sűrű turmixot jelentett, ehhez van igazítva a zselatin mennyisége.
Ha  a joghurt kevésbé sűrű, a zselatin mennyiségén igazítani (emelni) kell, mert nem fog megdermedni a krém.
A zselatint a 4 evőkanálnyi vízben megáztattam, addig a tejszínt egy habfix és 2 evőkanál porcukor  hozzáadásával habbá vertem.

A megpuhult zselatint kis lángon lassan átmelegítettem, közben simára kevertem, (forralni nem szabad)  langyosan  a joghurtos krémbe csorgattam és a kézi mixer segítségével egyenletesen  eloszlattam.  Ezután forgattam bele a tejszínhabot, majd a krémet és a psikótalapokat rétegeztem a formában.  A tetejére nem muszáj sok krémnek kerülnie, majd jön rá úgyis a pillecukor fondant.
3 órát  hűtöttem.

A pillecukrot egy kivajazott tálban a mikróban párszori átkeveréssel (szilikon lapáttal) felolvasztottam, hozzáadtam 8 deka porcukrot, elkevertem, majd szilikon, vajazott munkalapra borítottam és vajas kézzel belegyúrtam még a maradék porcukort is. kis részt nagyon kevés piros ételfestékkel színeztem, abból szaggattam ki a csillagokat.

A fondant igazából vajas tortákon áll meg jól, az ilyen zselatinos krémeknél összejátszik a magasabb nedvesség tartalommal, megcsúszhat, kicsit nehezebb szeletelni is emiatt, ezért közvetlenül tálalás előtt nyújtsuk és borítsuk be vele lehetőleg, másik megoldás, hogy nagyon kevés vajjal vékonyan átkenjük a tortát, mikor megdermedt és kivettük a formából.




2014. november 27., csütörtök

Csokimousse torta



Szülinapi tortából novemberben 36 óra leforgása alatt hármat is sütöttem, és külön  még egy negyediket,  ezért most kicsit tortásblognak fog kinézni az oldal..és nem, nem is nyitok tortabótot, csak a családban három gyereknek van novemberi szülinapja, plusz a Kicsinek volt  családi meg  barátnős szülinap, és mindkettőre járt torta is természetesen. 

Sorban felkerülnek majd ide, mindjárt itt vannak az ünnepek, szerintem jól jön pár ilyen recept. A torták  egy része pillecukor fondant bevonatot kapott, azt meg lehet lovacskák és pingvinek helyett mindenféle karácsonyi motívummal is díszíteni - én itt csaltam, mert a szobrászkodást hiba lett volna rámbízni, így a figurákat készen vettem.

A lányos tortákra mind valamilyen málnás kombináció volt az óhaj, a kis unokaöcsémé volt ez a nagyoncsokis, és hogy ne csak a tetejére biggyesszem a készen vett angy birds-öket, kitaláltam ezt a ccukorkaszórást, így azért még  megmaradt a fiús jellege és mégsem csak egy "sima" csokitortának nézett ki a csajok puccos darabjai mellett.. A csokikrém nagyon ütős, de tartós hűtést kíván, viszont a torta szerintem  kicsi mérete ellenére is simán 12 szeletes.


Hozzávalók:

6 tojás
7 ek. cukor
6 ek. liszt
1 ek. holland kakaópor
1 kk. sütőpor

a krémhez:

30 dkg étcsokoládé
2+0,8 dl tejszín
2 habfix
1 ek.porcukor

A sütőt 175 fokra előmelegítettem, 2 dl tejszínt beraktam a mélyhűtőbe.
A tojásokat a cukorral kézi mixerrel 6-8 perc alatt halványsárga, sűrű habbá vertem. rászitáltam 3 részletben  a  liszt-sütőpor-kakaópor keveréket, óvatosan  forgató mozdulatokkal elkevertem (ne maradjanak lisztcsomók, ez fontos.) Három részletben sütöttem meg a tésztát, laponként 10-12 percal att, hogy magasabbak legyenek a piskótalapok, és így a torta. 

A csokit apróra vagdaltam, mikróban 800 watton háromszor  fél percig, közben kevergetve felolvasztottam, és hozzáadtam a kisebbik rész, szintén meglangyosított tejszínt.
A jól lehűlt két deci tejszínt kézi mixerrel lágy habbá vertem, hozzákevertem a porcukorral elkevert habfixet is, majd keverés közben belecsorgattam a csokis tejszínes keveréket.

Kicsit szilárdulni hagytam a hűtőben a habos krémet, a felével megtöltöttem a lapokat, a másik fele került a torta tetejére és az oldalára.

A kész torta tetejére tettem egy csészealjat, így szórtam pontosan  körbe a szélét a  színes cukordarával, és az oldalát is jó sűrűn meghintettem. Késsel óvatosan leemeltem a csészealjat és jöhettek a madarak.




2014. szeptember 10., szerda

Snickers torta



Mert vannak nálunk, akik még a Bountynál és jobban szeretik. Én rettentő édesnek találom, vagy sose vagyok elég éhes ezek szerint, hogy jólessen a tömény cukor-tejcsoki-földimogyoró-karamell kombó. De mivel nem az én szülinapomra készült, így ez teljesen mellékes körülmény volt. Igaz, csaltam egy kicsit, mert tejcsoki helyett 70%-os étcsokit használtam, szóval előre szólok, aki maradéktalan Snickers-érzést keres, az majd tejcsokit használjon. És ne álljon mérlegre utána egy hétig, bár a karamellen kívül az egész tortában összesen 15 dekagramm cukor van, azaz szinte diétás..

Hozzávalók: (a szeletek magasak, a torta tömény, 12-16 szelet)

- 70 dkg héjas natúr földimogyoró:  megtisztítva, 2/3-a durvára vágva

-a piskótához ( 18 cm-es, magas falú formához)

4 nagyobb tojás
5 ek cukor
4 ek liszt
2 dkg holland kakaópor
Az egész tojásokat a cukorral kézi mixerrel 10 perc alatt könnyű világos, habos krémmé kevertem.A lisztet és a kakaót összekevertem, rászitáltam a tojáskrémre és óvatosan átforgatva homogén masszává kevertem. Alul sütőpapírral bélelt kerek formában 175 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt készre sütöttem, a sütőajtót nyitva hagyva hagytam langyosra hűlni.Mikor teljesen kihűlt, 3 lapba vágtam.
 
Amíg a tészta sül, majd hűl, elkészíthetjük a a karamellszószt, vajkrém alapot, és a csokikrémet.

 - a karamellszószhoz:

20 dkg cukor
3,4 dl forró tejszín
fél rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
4 dkg vaj
csipet só 
 
A karamellhez egy nagyobb, vastagabb aljú  lábast vettem elő és közepes  lángon melegíteni kezdtem, az aljára pedig vékony rétegben cukrot szórtam. Mikor a cukor valahol olvadni kezdett, oda szórtam még, hogy lehűtse az adott részt. Türelemjáték, de ez a legkényelmesebb módja a karamellkészítésnek. Így is lesz olyan rész, ami előbb kezd pirulni (hacsak nincs profi indukciós sütőnk és lábasunk), de nem kell kevergetni, legfeljebb kicsit rázogatni, forgatni a lábast. Mire az összes cukrot a lábasba szórtam, már csak várni kellett, mikorkezd egy része  sötét karamellszínű folyadékká válni- van  benne pár világosabb cukorsziget, de ekkor már lehet kevergetni a tűzről lehúzva. Amikor teljesen sima és sötét karamellszínű lett, kevergetve  hozzáöntöttem a forró tejszínt - vigyázat, erősen bugyborékol! - majd jól elkevertem, minden egyes körben. Hozzáadtam a vaníliarúd kikapart magjait is.Közepes lángon addig kevergettem, míg teljesen felolvadt a karamell a tejszínben, ekkor lehúztam a tűzről, belekevertem a vajat és a csipet sót. Hűlni hagytam.

- a vajkrém alaphoz:
 
1,2 dl tej
7 dkg cukor
egy rúd vanília vagy 2 ek vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
10 gr étkezési keményítő
2 tojás sárgája
 
 -majd a krémhez még:
20 dkg szobahőmérsékletű puha  vaj
csipet só
plusz 15 dkg a karamellszószból
 

A krémhez való vajmennyiséget kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.
A krémalaphoz a tejet a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam a tojások sárgáját is, majd a meleg tejből 4 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűről levéve a mély, literes mérőkancsómba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem.
Meg kell vári míg teljesen kihűl a (tulajdonképpen) puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét fel kell verni habverővel.

- a csokikrémhez:

15 dkg étcsoki (min 60%-os legyen)
1,6 dl tejszín

- ha tejcsokit használunk, elég 1,5 dl tejszín is.

A tejszínt felforrósítottam, a kockákra tördelt csokira öntöttem, majd 3 perc után simára és fényesre kevertem a krémet, ami tulajdonképpen egy sima ganache) egy rugós habverővel. Szobahőmérsékleten hagytam hűlni.

Ekkora kihűlt a piskóta. A kihűlt  vajkrém alaphoz kanalanként hozzákevertem  a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton, így a  szobahőmérsékletű krém   habos és levegős lett. A szintén teljesen szobahőmérsékletű  kihűlt karamellből hozzáadagoltam 15 dekányit és azzal is jól elkevertem. Lágynak tűnik, de nem kell megijedni, csak betenni a hűtőbe egy félórácskát, hogy elbírja a lapok súlyát.

Ezután állítottam össze a tortát:
piskóta- csokikrém fele-apróra vágott mogyoró fele-karamellkrém harmada-piskóta-csokikrém fele-apróra vágott mogyoró fele-karamellkrém harmada - piskóta. 
A torta oldalát és tetejét is bevontam a krémmel, körberaktam szorosan egész mogyorókkal és a maradék karamellszósz kerül a torta tetejére, amit szépen megtartottak a mogyorók - de egyébként is sűrű, nem folyik szét, hűtőben pedig még jobban szilárdul, de mindig vágható.

A torta két napig simán tárolható akár szobahőmérsékleten is, de hűtőben tartva egy félórával a tálalás előtt nem árt kivenni, úgy intenzívebbek az ízek.

Tulajdonképpen a tavalyi szülinapi karamelltorta kicsit átfazonírozva, de még mindig ugyanolyan jó, sőt, sokkal jobb.

2013. november 28., csütörtök

Málnamousse torta



Most kicsit megcsúsztunk az "igazi" szülinapozással, mivel én csak telefonon tudtam köszönteni az ünnepeltet, aki cseppet sem  tiltakozott egy csokis cukrászdai torta, éttermi vacsora  és némi ajándék shoppingolás ellen sem,amit az apukája vigaszágon intézett neki, de most volt a kívánságos szülinapi ebéd és az igazi ajándékozás a hévégén. A tízévestől kevéssé szokványosnak ható  Vichy-krémleves és jambalaya menü után jött ez a torta, ahol a málnásság és a csokisság volt az előírás és átment a teszten :).

A krémben minimális cukor van, ha valaki édesszájúbb, nyugodtan emelhet még a kóstolás után is rajta, és ha épp nincs szülinap, lehet a könnyű, de rengeteg málnakrémet tovább étcsokival passzítani és a torta tetejére juttatni még akár egy vékony, oldalt lecsorgó máz, akár valamilyen étcsoki szórat formájában.

Hozzávalók: ( 18-20 cm-es forma, 12 szelet)

a piskótához:

5 tojás
12 dkg cukor
10 dkg liszt
2 dkg kakaó
egy tk. sütőpor

a krémhez:

6 dl tejszín
3 habfix
20 dkg enyhén lecsöpögtetett joghurt
60 dkg fagyasztott málna
12-14 dkg porcukor
20 gr zselatin
5 ek víz


A joghurtot egy órára szűrőbe raktam (mert előbb elfelejtettem), és 20 dkg-ot használtam belőle a krémhez.A mixer legnagyobb fokozatán az egész tojásokat a cukorral sűrű, világos krémes habbá vertem, majd 3 részletben rászitáltam és elkevertem  a többi hozzávalót is mixer legkisebb fokozatán. 175 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig - tűpróbáig - sütöttem. A lekapcsolt sütőben nyitott sütőajtónál hagytam állni még 15 percet, majd rácsra téve hűtöttem ki.

A fagyasztott málnát a mikróban felolvasztottam, de csak annyira, hogy könnyen tudjam összeturmixolni a porcukorral.
Kihűlés után a piskótát  3 lapba vágtam, és 3-3 evőkanál málnás turmixszal az alsó és a középső lap tetejét megkentem.

A jól behűtött tejszínt lágy habbá vertem, majd az utasítás szerint hozzáadtam  habfixeket. A zselatint vízben megáztattam, majd kis lángon kevergetve 5-6 evőkanál málnát is hozzáadtam és együtt  felmelegítettem, míg sima és folyós nem lett. .
A mixer legalacsonyabb fokozatán elkevertem a tejszínt, a joghurtot és a málna többi részét, majd nagy sebességre kapcsolva  belecsorgattam és elkevertem benne  a zselatinos-málnás keveréket.

A kapcsos formába visszatettem az alsó lapot, megkentem a krém egyharmadával, rátettem a második lapot, ezután jött a krém újabb egyharmada,és a harmadik lap. Ekkor 25 percre betettem a mélyhűtőbe a tortát, hogy egy picit dermedjen a krém.
A kapcsos formát körben óvatosan leemeltem, megkentem a torta oldalát és a maradék krémet a tetejére halmoztam. Néhány - vagyis pontosan 10 - félrerakott málnaszemmel díszítettem.




2012. november 19., hétfő

Hello Kitty torta - Csokitorta málnahabbal és vaníliás mascarpone-kérmmel



Ahogy írtam a Faceboookon, szülinapossal ízlésről nem vitatkozunk. Ha HelloKitty a kívánság, akkor legyen,  egyszerűbb, mit a 3D-s kalózhajó, amit a Nagyobb kért egyszer a szülinapjára :) Mivel egy szobrász nagyon elveszett bennem, ezért annyi engedményt kértem és kaptam, hogy elég lesz egy fej, síkban, a málnás-csokis ízt pedig belülről kellett produkálni, hiszen mindenki tudja, hogy ez a macska fehér, orra sárga, ovális, szeme barna és ovális. ( fontos részletek, ezeknek utána kellett néznem, hiszen annyi a hamisítvány....) Egy sima kerek tortalapból a fenti külalakot lehet elérni, nem kell hozzá különösebb kézügyesség, extra szerszámok vagy anyagok, a málnás krém meg olyan jól sikerült, hogy ezentúl rendszeresen használni fogom. Egyedüli macera benne a tökéletes simaság elérése, és hogy a fehér krém ne keveredjen barna piskótamorzsákkal, hiszen a barna pöttyök Kitty hófehér bundáján cseppet sem  kívánatosak.A mascarpones krém helyett lehet sima tejszínhabot vagy valamilyen lecsöpögtetett joghurtos krémet is használni, az kicsit könnyebb és pénztárcabarátabb verzió.



Hozzávalók: (20-22 cm-es kapcsos forma az alap)

-a forró tejes csokis piskótához:

3 tojás
10 dkg cukor
12 dkg liszt
2 dkg holland kakaópor
1 púpozott tk. sütőpor
1,3 dl tej
5 dkg vaj
1 kk. só
1 tk. vaníliakivonat/1 vaníliáscukor

- a málnahabhoz:

4 dl tejszín mínusz 4 evőkanál, ami kell majd  a mascarpone lazításához
2 habfix
2 teáskanál porzselatin
2 ek. víz
30 dkg mirelit  málna
3 ek. porcukor

-a külső krémhez:

40 dkg mascarpone
4 ek tejszín
3 ek porcukor
2 tk vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor

1 kk. kakaó
1 db sárga smarties  (a többi sárgát és a más színűeket tortakészítés közben megesszük)
2 fogpiszkáló

Először megsütöttem a piskótát, ez kicsit tömörebb, kevésbé levegős, de nagyon finom, a sima piskótához képest  jól tartja a formáját. 
A sütőt 175 fokra előmelegítettem
A tejet és a vajat addig melegítettem, míg a vaj megolvadt, majd kis lángon felforrósítottam - ez kb. pont addig tart míg a tojásokat a cukorral felverjük -, de nem kell felforralni.
Egy mély tálban a kézi mixer legnagyobb fokozatán felvertem az egész tojásokat, majd fokozatosan hozzáadtam a kristálycukrot és további 6 percig vertem. ( A mély tál - vagy pl. egy nagyobb mérőkancsó - azért lényeges, mert akkor verődik fel jól a tojás és a cukor, ha nem csak a mixer karjának az alja kapirgálja az anyagot, hanem lehetőleg minél jobban beleér - ilyen, viszonylag kis mennyiségnél ezért lényeges a mélyebb, szűkebb edény, vagy: döntsük meg a tálat....)
Rászitáltam a  sütőporral sóval és kakaóval  elkevert lisztet 3 részletben, és egy lapáttal óvatosan elkevergettem. Hozzákevertem ugyanilyen óvatosan forgatva a forró, vajas tejet, a vaníliakivonatot és az alján sütőpapírral bélelt kapcsos formába öntöttem. Középső rácson 20 percig sütöttem, a második 10 percben egy alufóliával lazán takartam a tetejét.

Amíg a piskóta sült, a málnát mikróban felolvasztottam, átturmixoltam, átpasszíroztam. A sűrű málnavelőt kis lángon egy decire beforraltam, hűlni hagytam.
Amikor a piskóta  kihűlt, ovális formára vágtam:  függőlegesen két vékony holdsarlószerű részt levágtam a körív felső és alsó részéből. Ezeket az íveket a munkalapra fektettem és kivágtam belőlük 2-2 egyenlő szárú, széles alapú háromszöget. Az ovális piskótarészt  két lapba vágtam.

A zselatint 2 ek. vízben megáztattam, elkezdtem felverni a hideg tejszínhabot, majd a habfixálókat az utasítás szerint a porcukorral együtt belekevertem. Amikor a hab már kemény volt, hozzácsorgattam a kihűlt málnapürét. A zselatint még egy icipici vízzel kis lángon (de szigorúan  egy kör a mikróban is megteszi, 800 Watton)  feloldottam, és miközben nagy fokozaton járattam a kézimixert, belecsorgattam a meleg zselatint a málnahabba és jól elkevertem. Ekkor a hab még nem áll meg, ezért a torta köré triplán  hajtott alufóliát tekertem és az alsó lapon egyenletesen elosztottam a málnahabot, de a  krémből félretettem egy evőkanállal Kitty szalagjához.

Sietős hétköznap délután volt, ezét bedugtam tíz percre a mélyhűtőbe, hogy gyorsan folytatni tudjam a tortát. Sima hűtőben 1-2 óra kell, hogy a könnyű hab megálljon, de nem érdemes több zselatint beletenni, így sokkal jobb állagú, mousse-szerű krémet és nem radírgumit kapunk.

Ezután rátettem a felső lapot, és  jöhetett a mascarpones krém.A hozzávalókat kézi mixerrel keverem össze 2 perc alatt, és habzsákból ( levágott sarkú nejlonzacskó is megteszi) csíkoztam sűrűn, egyenletesen a torta tetejére a krém felét - így megúszhatjuk, hogy a krém, miközben késsel kenegetjük-egyengetjük, felkapja a barna piskótamorzsákat, és bepöttyözze Kitty hófehér habtestét.Ezután már csak minimális simítás kell így, és kész volt a teteje. A két-két háromszöget is összeragasztottam kis kémmel és fogpiszkáló segítségével a fej két oldalára erősítettem, majd oldalról is bevontam a tortát. Hagytam egy evőkanálnyi krémet  a szemeknek és a bajusznak, ezt kakaóval kevertem össze, a maradék málnahabból lett a szalag, a sárga smarties-orr pedig  már maradt kerek :). Még nem ártott neki 2-3 óra hűtés, hogy jól vágható legyen, másnapra pedig tökéletesen össze is értek az ízek.

2011. november 28., hétfő

Sárgabarackos fehércsoki-mousse és Sacher torta mintás piskótával



Január óta dédelgetem a  nagy Mintás Piskóta  Tervet, és hát mi lenne rá jobb alkalom, mint egy csajos szülinap? A nagyon komoly és professzionális biscuit joconde imprimé elnevezés egy, a mi piskótánkhoz hasonló tésztát takar, részben darált mandulával és eredetileg  több fehérjével: ettől lesz könnyű és levegős, és a sima piskótához képest van benne minta is, ami borzasztó dekoratívvá teszi. A minta benne egy furcsa kevert, sűrű tésztából készül, amibe szintén tojásfehérje kell, de felverés nélkül. Igazán látványos tortákat lehet készíteni vele, a díszítésnek csak a fantázia ( és némi jóízlés) szabhat határt, és tökéletesen igazítható bármilyen alkalomhoz - akinek van egészen kis gyakorlata a piskótasütésben, és némi bátorsága, nyugodtan próbálkozhat vele karácsonyra. Ráadásul elkészíthető előbb, porcukrozva és sütőpapírba csomagolva a hűtőben napokig eláll.

Ez az adag  elég volt két kisebb tortára: húszcenti átmérőjű kapcsos formát béleltem vele körbe, és még maradt két kis minitortára való,  ramekin formában  - ezek tulajdonképpen egyszemélyes desszertek lettek.

Az első torta meglepetés-torta lett, a másodikat ( a Sacher) a kiváló ízlésű ünnepelt rendelte a barátnős bulira, és bár én a tejszínhabrózsákat el bírtam volna hagyni, de aki szülinapos, annak nem kezdünk el magyarázni a modern cukrászatról....


Mintás piskóta ( 31 X30 cm-es tepsihez):

- a kakaós minta tésztája: (először ezt készítsük el)

4 dkg vaj 
1 tojásfehérje
3 dkg porcukor
3 dkg liszt
4 tk. kakaópor

A vajat egy kis tálkában  kézi mixerrel habosra kevertem a porcukorral, tovább kevertem 2 percig a tojásfehérjével, majd alacsony sebességen homogénre kevertem a liszttel átszitált kakaóval. A tepsit sütőpapírral béleltem, a masszát habzsákba tettem és vékonyabb, sima csőrrel ( mindezek helyett tökéletesen megfelel egy kivágott sarkú nejlonzacskó is) mindenféle kacskaringókat rajzolgattam a sütőpapírra, és a hűtőbe raktam, amíg a piskóta készült.


- a piskótához:

16 dkg cukor
5  tojás 
6 dkg liszt
15 dkg darált mandula
4 dkg olvasztott  vaj
A sütőt 160 fokra előmelegítettem

A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját kézi mixerrel 10 dkg cukorral kb. 10 percig, fehéredésig kevertem, hozzákevertem az  olvasztott  vajat, majd az átszitált lisztet és mandulát.. A tojásfehérjéket 6 dkg cukorral  habbá vertem és három részletben kevertem össze a tojássárgás masszával - az első részlettel fellazítottam, jól elkevertem, majd ezután a másik két részletet óvatosan beleforgattam. 
A hűtőből kivett mintára öntöttem egyenletesen a piskótamasszát, óvatosan egy lapáttal simára egyengettem, úgy hogy meg ne sértsem a mintát (teljesen beborítja). Ezután párszor az asztalhoz csaptam a tepsit, hogy a nagyobb légbuborékok eltűnjenek, majd   az előmelegített sütőben 10 percig sütöttem.


5 percig még a tepsiben állt, körbevágtam,  majd rácsra,  egy enyhén porcukrozott sütőpapírra borítottam ki a tésztát - így a minta került felülre, és néhány perc hűlés után le lehetett róla húzni a sütőpapírt.

Fehércsoki-mousse:
6 dl tejszín
20 dkg fehér csoki
2 habfix
2 tk. porcukor
4 lap zselatin


A  barackos fehércsoki-mousse tortához 5,5 cm magas csíkot vágtam a tésztából és kibéleltem vele a formát.
Szükség volt még egy 2 tojásos kakaós piskótára, amit szintén a húszcentis kapcsos formában sütöttem meg, körben fél centit vágtam le belőle, és két lapba vágtam.

A csokimousse-hoz a zselatinlapokat 4 ek vízben megáztattam.  A hideg tejszínt habbá vertem és az utasítás szerint hozzáadtam a porcukorral elkevert habfixet.A fehércsokit apróra törtem, és a mikróban nagyon óvatosan, 800 watton, 10 mp-enként kivéve, erősen átkeverve felolvasztottam és a mixerrel a tejszínhabba kevertem. A zselatinlapokat kis lángon, kevergetve  feloldottam és azt is belemixeltem a tejszínbe.

A kapcsos formát körben kibéleltem a mintás piskótával, belehelyeztem az egyik kakaós lapot, erre 5 ek. barackdzsemet kentem, erre jött a csokimousse fele, majd a másik lap, megint barackdzsem, újabb adag csokimousse és a végén ez a máz.
 4 óra hűtés után tökéletesen vágható volt.
Kevés mousse-ot hagytam a díszítéshez, épp volt otthon egy két macaron a segítsüti-sütés miatt, és 
étcsokiból csináltam még vékony szalagokat a díszítéshez.

A sacheres változatnál Mamma  örök darab Sacher tortáját készítettem el, csak 20 centis formára arányosítva, és körbevettem a baracklekvárral megkent mintás piskótával, a mázt pedig csak a tetejére húztam.

A mintás piskóta receptje erről az oldalról származik, kis módosításokkal.

2010. július 27., kedd

Csokitorta




Mert mi mást is kérhetne a nyárközepi szülinapos. Málnára, barackra, meggyre meg ribizlire majd tél közepén vágyik. És egy születésnapi torta nem arra való, hogy gyerekneveljünk, továbbá fel sem merül, hogy low-budget pudingszerű vagy nehéz és unalmas vajkrémekkel töltsük.
Úgy kábé fél kiló csoki és fél liter tejszín jó lesz, kisfiam?

Hozzávalók:(16 szelethez, mert nagyon kiadós)

a csokis-mogyorós piskótához:

5 tojás

5 ek. cukor

3 ek. liszt

1 ek darált mogyoró

1 k. holland kakaópor

1 kk. sütőpor

a ganache-hoz:

45 dkg étcsokoládé

5 dl tejszín

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

A tojások sárgáját és a cukrot robotgéppel sűrű világossárga habbá vertem. Lapáttal óvatosan belekevertem az átszitált lisztet, mogyorót és sütőport, majd két részletben beleforgattam a kemény habbá vert tojásfehérjét is.

18 cm-es, alul sütőpapírral szilikonformában 40 percig- tűpróbáig- sütöttem a piskótát, majd kiborítottam a formából és rácson kihűtöttem.

A csokit aprítógépben felaprítottam, a tejszínt felforraltam, belekevertem a csokit és simára kevertem. Hagytam szobahőmérsékleten kihűlni, azután kis időre hűtőbe raktam, de nem hagytam megkeményedni, hanem amikor már csak nagyon-nagyon sűrűn folyós, tejfölszerű volt, a robotgép habverő feltétjeivel laza krémmé vertem. Még egy kis hűtés után kentem a három lapba vágott piskóta közé és bőven jutott bevonni is a tortát. ( A lazítással óvatosan, mert ha túlverjük a ganache-t, grízes lesz.) Esélytelen, hogy teljesen sima felületet produkáljak, ezért inkább direkt kócos külsőt kapott a sütemény.

Ha szép fényes külsőt akarunk, akkor a krémmel bevont tortát épp csak annyira tesszük be a langyos sütőbe, hogy a krém felszíne megolvadjon.

Ha van maradék és a hűtőbe tesszük, fogyasztás előtt fél órával nem árt kivenni, hogy a krém ne legyen annyira kemény.
Kevésbé hedonistán 4 dl tejszínnel és 35 dkg étcsokival is nyugodtan beérhetjük.









Related Posts with Thumbnails