Marhasült argentin salsával

Chimichurri, így hívják, de a címben annyira hülyén nézett ki, Argentínában és Dél-Amerikában a marhasültek elmaradhatatlan kísérője. Kicsit pesto jellegű,  a hűtőben pár napig  még eltartható, és nagyon jó a nehéz sült mellé.

Ja és mielőtt elfelejtem, szerintem csak mi, nők favorizáljuk a mindenféle cuki  szív alakú sütiket, csokikat, bonbonokat és tükörtojásokat, a pasik jobban örülnek egy szép darab marhasültnek...

Mióta normális, sütésre alkalmas marhahúshoz jutok, a gyerekek rájöttek, hogy nem csak csirkemellből áll a világ. Mindenkinek ajánlom, aki hozzám hasonlóan a munkája vagy a lakóhelye miatt  nem tud csak úgy elugrani  abba a néhány legendás üzletbe, ahol olyan marhahúst árulnak, ami nem szíjas cipőtalppá sül, akárhogy pácolja, érlelje, tökéletes hőfokon aligátsüsse az ember, hogy nézzen szét a hozzá közeli Auchanban. Itt mifelénk ugyanis külön árulják a charolais marhahúst, ami kifejezetten a húsáért tenyésztett marha, eddig soha nem csalódtam benne, legyen az hátszín, fehérpecsenye, comb vagy lábszár. Aki kíváncsi, a pulton elolvashatja az állat mindenféle adatát, és azt is,  meddig legelészhetett szegény, mielőtt a vágóhídra került. Egyébként pedig nem méregdrága import húsról van szó, hanem innen, Szerencsről jön.

Sokan felfedezték már, mert az utóbbi időben jobban oda kell figyelnem, mikor esek be húst venni. A múlt héten már csak  pár szép darab comb árválkodott a pultban, de az előttem vásárlóval udvariasan kiegyeztünk az igazságos elosztásban, ki-ki vitte a recepthez jobban illő darabot. Minden más esetben hosszan tartó párolással vadas lett volna belőle, de ennek a marhahúsfajtának a  combja is tökéletes marhasültet eredményezett, az először kipróbált chimichurri szósz pedig a nyári grillezések hangulatát adta hozzá, igaz éppen esett a hó szakadatlan.

Hozzávalók. ( 4 személyre:) 

60 dkg (hús)marha comb

jó fél dl olívaolaj

néhány tekerésnyi frissen őrölt bors

1 kk. chilipehely

2 ek. aprított petrezselyemzöld

4 gerezd fokhagyma

később:

egy narancs leve

só

 -a szószhoz:

5 dkg aprított petrezselyemzöld

3 gerezd fokhagyma

2 tk. szárított oregano

1/2 dl. olívaolaj

2 ek fehérborecet (én tokaji balzsamecetet használtam)

frissen őrölt bors

fél tk. chilipehely

1 csapott kk. só

A húst centis szeletekre vágtam és a felületét mindkét oldalon egy milliméter mélyen kockásra irdaltam.

A pác hozzávalóit a narancs leve és a só kivételével összekevertem, a húst beleforgattam, és pácostól folpackba csomagolva 3 órát a hűtőben érleltem. Ezután meglocsoltam a narancs levével is, és nagyon picit sóztam, de a maradék egy órára  már nem tettem vissza a hűtőbe sütés előtt. (Nem kell szétmaratni a savval a hús rostjait, illetve nincs is szükség rá, ha a hús normális minőségű, sózni meg inkább az asztalnál, hiszen a só vízelvonó hatású.)

A szószhoz az apróra vágott petrezselyemet, a fokhagymaprésen átnyomott fokhagymákat  és az oregánót elkevertem az olívaolajjal és a balzsamecettel, majd hozzáadtam a  többi fűszert is.

Felforrósított, vastag aljú tepsiben kevés olajon a páctól megtörölgetett hússzeleteket oldalanként 2 perc alatt átsütöttem, fordítás után mellédobtam egy kisujjnyi darab vajat is - ez így gyenge közepesen átsült húst eredményez, belül még szép rózsaszín.

Mellé jöhet a steakkrumpli és valami nagyobb  adag zöldség is, éhen senki nem fog maradni.

A hús nagyjából Rachel Allentől jött, a chimichurrival meg tele az internet, ahány oldal annyi eredeti hamisítatlan chimichurri recept.

Kínai szilvaszósz

Háááát... Szerintem ez lesz nálunk a grillszezon sztárja. Pedig most nagyon hülyén nézne ki, ha agyba-főbe dicsérném. Ő szerepelt az ázsiai ízesítésű húsgombócok kíséreteként a GBT Pikniken, de Gabojszáék díjnyertes grillezett csirkecombjai mellett is megállta a helyét, és a sok kedves blogger nem fukarkodott az elismeréssel, ami nagyon jólesett. Egyszóval számos alanyon letesztelve, dicsérgetve, és tényleg. Sok jó mártást, szószt, salsát - kinek mi tetszik - lehet a húsok mellé tenni, de ezt ki kell próbálni. Nekem maradt a hűtőben itthon egy üveg, de tervben a sorozatgyártás, hiszen nyári gasztroajándéknak is tökéletes.


Hozzávalók:

70 dkg szilva (mélyhűtött jelenleg, Nowaco, nagyon jó minőség)
1 kisebb fej lilahagyma apróra vágva
2 nagy gerezd fokhagyma préselve/reszelve
1,5 dl fehérborecet
néhány ek. balzsamecet
3 kis chilipaprika magostól
1 csapott kk. szecsuáni bors
1 csapott kk.fahéj
kisebb, fél csillagánizs
plusz még 3 centinyi fahéjrúd vagy 1 csapott kk. őrölt fahéj
1 centis gyömbérdarab vékony szeletekre vágva
2 nagy alma hámozva, felkockázva
15 dkg barnacukor
15 dkg kristálycukor
1 ek narancslikőr (elhagyható vagy kevés narancshéjjal helyettesítsük)




Minden hozzávalót egy lábosba tettem, - a borsokat megtörtem mozsárban, ha őrölt formában van, akkor felezzük a mennyiségeket - felforraltam, majd lassú tűzön, fedő nélkül rotyogtatva kb. 1,5 órát főztem. Ha keményebb húsú almát tettünk bele ( mint én), akkor az almakockákat a végén bele kell turmixolni. A másfél óra alatt nekem lényegében semmi tennivalóm nem volt vele, csak néha ránéztem, hogy áll. Ennyi idő után lett barackdzsem sűrűségű, akkor jó.
Hűtőben, sterilezett üvegben jó ideig eláll, de nem fog.

A sokféle fűszer tulajdonképpen a kínai ötfűszer-keveréket helyettesíti, mivel nem volt itthon, de ezek az összetevői valójában, plusz az édeskömény, ami teljesen kimaradt, mert az se volt itthon. Szerintem akkor volt utoljára, mikor a Nagyobb még csecsemő volt. ( De nem használt.) Ha van ötfűszer-keverékünk, akkor egy teáskanál kell belőle.

Az eredeti recept irdatlan mennyiségű rizsecetet tartalmaz, ezt úgy érzésből helyettesíteni voltam szintén kénytelen.

Ez a chilimennyiség kellemesen, utánérzősen teszi csípőssé, ha valaki ütősebben szereti, rögtön lángot lehelve, az emelje nyugodtan a mennyiséget.


Nigella receptje nagyjából harmadolva a Házi Istennőből.

A félreértett ragu

Sokféle kritériuma van a jó kolléganőnek, de az én kolléganőim minden jó tulajdonságuk mellett még nagyon jól is főznek. Sőt szerintem jobban és többet is mint én, csaképp emiatt - meg mivel gyerekszámban is megelőznek - nincs idejük gasztroblogon villogni:) Ezért aztán teljesen természetes, hogy bármelyikünk jár külföldön, mindig kerül valami gasztro-útiemlék az ember íróasztalára.
Így kaptam Szardíniáról jóféle szárd gnochettit - aminek, én úgy láttam, igazából nincs sok köze a gnocchi-hoz, lévén klasszikus durumtésztából készültek a picike, kicsit csiga, kicsit fül (vagy milyen) alakú tésztácskák. A doboz hátulján pedig volt recept is, így gondoltam, akkor aztán igazán autentikus leszek. Minimális olasztudásom ellenére bátran belevágtam a ragu elkészítésébe, segített a hozzávalókról készített gusztusos kép is. Középiskolás irodalmi emlékeim alapján pedig teljesen biztos voltam abban, hogy mi is lehetne más a cipolla, mint fokhagyma (ld. Thomas Mann: A varázsló) .
Nagy sikere volt a ragunak és jó idő eltelt mikor egyszer tényleg utánanéztem vajon miért dkg-ra írja a recept a fokhagymát?? Hát azért, mert a cipolla az bizony vöröshagyma... Nálunk viszont marad mostmár mindig fokhagymásan, mert így igenis nagyon finom...
A doboz hátulja sokáig kallódott az egyik konyhafiókban, azután egyszer tutira el akartam tenni, na, azóta nem találom. De olyan sokszor csináltam már, hogy most is sikerült rekonstruálnom, legfeljebb az arányok térnek el egy kicsit az eredetitől.



Hozzávalók:

40 dkg marhahús (nem cubetti, hanem igenis darálva)
néhány ek. olivaolaj
40 dkg paradicsom (vagy egy hámozottparadicsom-konzerv vagy 1 nagyobb doboz sűrített paradicsom)
20 dkg gomba
20 dkg szárazkolbász - szerintem a Pick csípős Snack-ja ideális
4 dkg - vagyis 1 nagy fej! - fokhagyma
1 csokor zsálya
0,5 dl vörösbor
1,5 dl húsleves
bors
só

A marhahúst megpirítom az olajon, hozzádobom az apróra vágott gombát, a vékony karikákra vágott kolbászt, picit sózom és lefedve párolom pár percig. Eztán hozzáadom sorban a felkockázott, kimagozott paradicsomot, belepréselem a rengeteg fokhagymát, a vörösbort, felöntöm a húslevessel, beleaprítom a zsályát, megkóstolom, sózom, borsozom és még kb. 15 percig közepes lángon sűrűre főzöm az igen intenzív ízű ragut.

Egy élet volt, míg a szárd gnochetti végre a mi ízlésünknek megfelelően legalábbis félpuhára főtt, azóta penne vagy farfalle tészta a kísérője, nameg némi sajt.

Zöldségtallérok joghurtos szósszal

"Volt egyszer egy öregember, Pettson, meg a kandúrja, Findusz. Pirosra festett kis kertes házban laktak, amihez barkácsműhely, tyúkól és fáskamra tartozott. Körös-körül mindenütt szántóföldek és mezők húzódtak, nem messze pedig ott látszott az erdő.
Az a hír járta, hogy az öreg Pettson bolond. Annyi mindent beszélnek a népek!
Sosem tudni igazán, mit is higgyen az ember. Az öreg néha tényleg egy kicsit feledékeny és szétszórt volt, ez tagadhatatlan. Biztos, hogy nem olyan volt, mint az emberek általában, hiszen magányosan élt, és beszélt a kandúrjához. Ez persze nem is lett volna olyan nagy baj, ha nem lett volna ott az a dolog, amit a szomszédja, Gustavsson terjesztett a környéken Pettson palacsintatésztájáról. És hogy az öreg átmászott a háztetőn, amikor vásárolni inult. Meg hogy egy függönyt kötött a kandúr farkára. Gustavsson a saját szemével látta, vagyis biztos, hogy igaz a dolog. Ha valaki ilyeneket művel, csakis bolond lehet nemdebár?"

Így kezdődik az utóbbi évek szerintem legbájosabb-emberibb-humorosabb-bölcsebb gyerekkönyv-sorozatának egyik kötete. Akinek van tíz éven aluli gyereke, és még nem ismeri, szerezze be sürgősen. Igazi együttkucorogva-mesélős-nevetős, sose szájbarágós történetek, szülinapi tortáról, rókaijesztésről, karácsonyról, horgászásról, eltűnésről és megtalálásról gyönyörű rajzokkal, oktondi tyúkokkal és az emberi szem számára láthatatlan házimanókkal, a muklákkal.

És bár minden más esetben úgy gondolnám, csupán üzleti fogás megjelentetni Pettson és Findusz szakácskönyvét, de most nem... meg is szerzem, amint tudom, addig meg itt van másolatban, és sorban főzök belőle, pont úgy, ahogy Pettson és Findusz is teszi, és nagyon figyelek, nehogy egy óvatlan mukla belepottyanjon a keverőtálba.

Hozzávalók:

45 dkg krumpli
12 dkg sárgarépa
20 dkg brokkoli
3 tojás
3 ek. liszt
só
bors

a szószhoz:
2 pohár joghurt
2 tk mustár
4 ek majonéz
2 ek. finomra vágott petrezselyem
2 ek finomra vágott snidling

A krumplit meghámoztam, sós vízben puhára főztem. 5 percig sós vízben főztem a kis kockákra vágott répát és a felaprított bokkolit is.
A villával összetört krumplihoz adtam a tojásokat a lisztet és a zöldségeket a sót és a borsot. A lágy tésztából vizes kézzel kisebb tenyérnyi tallérokat kerekítettem és kevés olajon teflonserpenyőben, közepes lángon oldalanként 3-4 perc alatt átsütöttem.
A szósz összetevőit összekevertem és már lehetett is tunkolni.

Másfél adag igazából a fenti mennyiség, és 2 felnőtt, két gyerek jóllakik vele.

Még a húsevő Embernek is ízlett.

További receptek Pettsonéktól hamarosan.

Borókás fusilli

Ezek soha nem esznek húst, halat,tésztát...stb???? Folyton csak süteményt??
Nem,nem. Csak sokszor teljesen átlagos vonalon mozgunk, ami nem ítéltetik elég érdekesnek egy blogbejegyzéshez. Négy emberre főzni úgy, hogy mindig mindenki szeresse, meg a gyerkőcök hozzájussanak - főleg a közétkeztetést morzsoló iskolai időszakban - a szükséges fehérjéhez, rosthoz, vitaminhoz, azaz főzni úgy, hogy tutira megegyék : nos az kevés teret hagy a kísérletezésnek, hacsak nem akarok egyszerre mindjárt kétféle főételt, netán hozzávaló köretet főzni. Plusz a leves és valami édesség, mert persze azt mindenki szereti, szóval ki se látszanék a konyhából. Márpedig a főzés nem cél, hanem eszköz , és ki kell használni, hogy egyelőre még értékelik a társaságomat, és fontos az együtt töltött idő.
Most persze könnyen beszélek, amikor egy hét Klasszikus Hazai Nyaralás alatt közelébe se mentem a konyhának. Meg is fenyegetett az Ember, hogy majd ő bizony lefotózza a lángosokat, palacsintákat, hekkeket meg mindenféle igazi strandkaját, és felteszi ide, hogy íme. De nem tette.
Aztán mivel kiderült, hogy ezekkel egy hét alatt mindenki unásig, de legalábbis jövő nyárig teletöltekezett, itthon jöhetett megint a fakanál.

És szóval eszünk például tésztát is, sokat, csak durumból, mindenféle szószokkal. A kiskorúak viszont eddig semmilyen mártást ki nem voltak hajlandóak próbálni az egy bolognain kívül, le se írom, hogy helyette mit szoktak rátenni. Ezt viszont hajlandóak voltak megkóstolni, és egyetértettek abban, hogy nem is rossz. ( Kicsit édeskés ugyanis.) Már jöhet is a gyámügy, mert gin is van benne.

Hozzávalók:

1 doboz 140 grammos sűrítettparadicsom-konzerv (én aranyfácán fan vagyok)
3 ek olivaolaj
3 nagy szem paradicsom
3 gerezd fokhagyma
1 kk.barnacukor
2 dl főzőtejszín
1,5 dl víz
10 szem borókabogyó
1/2 dl gin
só

Az olivaolajon megfuttattam a lehéjazott, kimagozott, kockákra vágott paradicsomot és a sűrített paradicsomot, hozzáadtam az átpréselt fokhagymát, néhány csipet sót, a cukrot, a főzőtejszínt, a vizet, a borókabogyót és a gint. Kb 20 percet rotyogott lassú tűzön, fedő alatt. Ekkorra szerintem az alkoholtartalom teljesen elillant belőle, de megmaradt halványan a borókás íz, illetve valamennyit dolgozott a borókabogyó is benne.

A tészta nálunk nem al dente, mert úgy nem szeretjük.
Sajtként most a nyári magánimportból származó Grana Padano került rá, előszedve a hűtő titkos mélyéről.

A kaja Stahl Judit csavart tészta vodkaszósszal receptje nyomán készült, mert viodka nem volt otthon, és úgy ítéltem meg, hogy az a kevés gin már nem jó semmi másra. Most amikor vissza akartam keresni, látom, hogy egy másik könyvében van ám Penne borókabogyós mártással is. De az másmilyen. Na mindegy.

Piszkeszósz :-)

Ez ugye nem maradhatott ki... Hivatalosan egres, de hívják még köszmétének, büszkének, pöszmétének is. Mindenesetre mikor blognevet kellett választanom, egyből beugrott, hogy ebbe aztán tuti nem köt bele a rendszer.
De vissza a szószhoz. A piszkét természetesen már az ókorban is... stb, a ribizli rokona, leves, mártás, szósz készíthető belőle; évekkel ezelőtt csináltam konyakos piszkedzsemet, de a receptem eltűnt valahová. Mint növény, igen igénytelen, legalábbis nem emlékszem, hogy gyerekkorom több évtizedes öreg bokraival bárki bármit törődott volna, és a mostaniakkal sem foglalkozom semmit: igazi hálás bionövény.Van piros piszkénk is, ami mikor megérik, olyan finom, hogy vétek belőle bármit főzni, csak le kell enni a bokorról. ( Viszont milyen jól mutatna kajafotón...)
A piszkeszósz nálam abszolút a gyerekkor íze, minden nyáron szedtük - nagyon szúr- macerásan vagdostuk kisollóval a szárát és a kicsi szakállát alul, - de hogy a szószon kívül mi készült még belőle?? - és akkor az egész hosszú óráknak tűnt.


Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg piszke

néhány kanál zsiradék

két púpozott ek. étkezési keményítő vagy liszt

3dl víz

4-6 dl tej

min. 4-6 ek. cukor, attól függően, milyen érett a gyümölcs


A megtisztított piszkét a zsiradékon megforgatjuk, a vízzel felöntve, lefedve puhára pároljuk és kruplitörővel összetörjük. A cukrot és az étkezési keményítőt összekeverjük, 2 dl tejjel simára keverjük, ráöntjük a gyümölcsre, összeforraljuk, és- a tűzről lehúzva - hozzákeverünk annyi tejet, hogy tejszínszerű állaga legyen, majd sűrű szitán átpaszírozzuk - de ez nem kötelező. Utánízesítjük cukorral - ha nem volt érett, igencsak savanyú tud lenni. A nyári hőségben hidegen a legjobb, magánvéleményem szerint mellé csakis enyhén zsíros sült sertésborda vagy tarja az ideális - ez már-már kínai jellegű édes-savanyú-sós ízorgiát erdeményez. Ja és nem kell bele citromhéj, vanília, fahéj - semmi, semmi csak a piszke különleges íze.