Mogyorós-almás szelet (lisztmentes)

Amikor a múltkori  fügetortát csináltam, rögtön elhatároztam, hogy csinálok valami hasonlót más gyümölccsel is. Az alma volt a legkézenfekvőbb, és csak annyit módosítottam a recepten, hogy kicsit kevesebb folyadékot tettem bele, mert a friss almák lédúsak, még a sütés után is. A mandulát mogyoróra cseréltem a karakteresebb ízért, és mivel a mogyorót nekem kellett megtörni, megelégedtem 15 dekával is :). 

Jó kis szaftos-mogyorós süti lett a végeredmény, a kicsi alkohol miatt talán a Sport szeletre emlékeztet (de csak nagyon halványan, szerencsére), és valahogy ehhez kapcsolódóan kéne elneveznem  is, hiszen a magyar internet örökké felbukkanó  szupernépszerű süteménye. Én világéletemben utáltam a Sport szeletet (a csokit), borzasztó az a belőle kilógó műrumos-avas aroma, ami azonnal  megcsapja az embert, amint bontja kifele, meg az a morzsálódós-tapadós állag). A Bohóc is pont ilyen volt, én mindig Capuccino szeletet vagy esetleg  Autósat kértem, de mivel ez a süti se nem kávés, se nem kókuszos, marad a fantáziadús és azonnali sütésre csábító almás-mogyorós szelet elnevezés...

Hozzávalók: (20x20-as formához, 20 szelethez)

50 dkg alma (3 nagyobb)
0,5 dl tej
2 ek. konyak
2 tojás, felverve
0,5dl olaj
8 dkg cukor
1,5 dkg kakaópor
15 dkg darált mogyoró
10 dkg étcsokoládé
csipet só
1 tk vaníliakivonat

3 dkg étcsoki
0,3 dl tej

Az almákat (goldent használtam) félbevágtam, a magházukat kivájtam, és a vágott felükkel lefele sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem. Bár ekkor már a héjuk magától leugrott  róluk, de nem akartam kidobni, ezért összebotmixereztem az egyébként teljesen puha belsővel.

Sorban hozzáadtam a többi hozzávalót (a cukrot a kakaóporral elkevertem és a csokit a mikróban gyakori átkeverés mellett megolvasztottam),  egyszerűen csak fakanállal homogénre keverve, majd a tésztát a  sütőpapírral bélelt tepsiben ( a sütőpapír szélei két szemben lévő oldalon lógjanak túl, így annál fogva a törés veszélye nélkül lehet kivenni)  175 fokon  40 percig sütöttem. 

Rácson hűtöttem ki. A pici étcsokit összetördeltem, kissé felforrósítottam a tejszínt, a csokira öntöttem. 2-3 perc állás után fényesre és simára kevertem a mázat és a süti tetejére öntöttem, még langyosan elsimítottam. Pár félrerakott egész mogyorószemet kevés kimaradt mázba mártottam és ezzel díszítettem a szeleteket.

Nagyon  jól tárolható, a szaftossága miatt nem szárad ki napokig sem, nem kell dobozban tartani.

Mogyorós-vajkaramelles-csokoládétorta & Rachel Allen könyvajánló

Bár szerintem többévnyi lemaradásom van a tévészakács-sorozatokban (is), és a lemaradás egyre csak nő, az utóbbi időben Nigella, Jamie ésHugh helyett inkább Rachel Allen műsorait próbálom elkapni. Most, hogy az itthon  megjelent könyvét lapozgattam,  rá is jöttem, miért ez a szimpátia: mert nincs benne semmi modorosság és erőltetettség, közvetlenséget és egyszerűséget sugároz, nyugodtan lehetne bármelyikünk szomszédasszonya, aki hétköznapi egyszerűséggel, de  változatosan főz. Pont ilyen a szakácskönyve is, A család kedvencei ( T.bálint könyvkiadó ). Nem mondanám alapszakácskönyvnek, hiszen szükséges hozzá némi előképzettség, de a receptjei tökéletesek olyanoknak, akik ki szeretnének kicsit lépni a megszokott konyhai sablonokból, de nem akarnak rögtön egzotikus hozzávalókkal teli, bonyolult receptekkel birkózni, hanem szeretnék változatos, egyszerűen elkészíthető, ötletes ételekkel elvarázsolni a családot, olyanokkal, amire azt mondhatják: nahát tényleg, ez nekem is eszembe juthatott volna... A könyv tematikusan csoportosítja a recepteket, különféle családi eseményekhez és alkalmakhoz igazítva, emellett van benne jópár alaprecept is a rántástól a sós-édes tésztákig.

Nálunk persze mindjárt egy édességre esett a választás, ami nem csoda, megvolt az apropója, a gyermekmunka igénybevételével betakarított idei mogyorótermés….

Hozzávalók: (26 cm-es kapcsos vagy kerámia formához, 12-16szeletet ad ki)

25 dkg liszt

12,5 dkg vaj

2,5 dkg porcukor

1 kis tojás felverve

10 dkg barnacukor

3 ek víz

5 dkg vaj

75 ml tejszín

15 dkg durvára aprított, megpirított  mogyoró

20 dkg étcsokoládé

2 dl tejszín

A lisztet és a hideg vajat aprítógépben morzsásítottam, majd kézzel gyorsan homogénre gyúrtam a cukorral és a felvert tojással. Centis koronggá lapítva folpackban 20 percet pihent a hűtőben.

A hűtőből kivéve kézzel pár perc alatt átgyúrtam és 2 réteg folpack között 30 cm átmérőjű körré nyújtottam.( kb. 3 mm vastag lesz így a tészta) ( Ha a széle törne, akkor a 26-os formával ki is vághatjuk belőle a forma aljának megfelelő méretű tésztát, a maradékot pedig vékony hurkává sodorjuk és abból képezzük körben a peremet.)

A tésztára sütőpapírt tettem, lencsét öntöttem rá, és 180 fokon 20 perc alatt készre sütöttem(vaksütés), de az utolsó 2 percben kiöntöttem a sütőlencsét és kivettem a sütőpapírt.

A cukrot lábasba raktam, rákanalaztam a vizet, és keverés nélkül kb. 10 perc alatt közepes lángon karamellizáltam. A tejszínt felforrósítottam, a karamellt lehúztam a tűzről, ráöntöttem a forró tejszínt (óvatosan, nehogy nagyon felbugyogjon), elkevertem, és visszatettem kis lángra, hogy teljesen összeolvadjon, majd a legvégén hozzáadtam a vajat. A durvára vágott mogyorót a tésztára terítettem, ráöntöttem a karamellt és hűlni hagytam.

A tejszínt felforrósítottam és a kockákra tördelt étcsokira öntöttem. 5 percig állni hagytam, simára kevertem, majd a torta tetejére öntöttem. Nem kell hűtőbe rakni, csak hűvösebb helyen 2-3 órát hagyni megdermedni.

Ropogós müzli vagy hogy hívjalak - házilag

Granola? Crunchy? Krokant? Mert ez a ropogós müzli.. hát ez nem mond el róla semmit.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy nem szoktam ódákat zengeni az itt látható-olvasható ételekről. Nem azért mert annyira szerény - vagy álszerény - vagyok, hanem inkább a tények embere, egy anti-marketingszakember. Ami itt van, azt megettük, ízlett, jó volt, beszéljen a leírás, a fotó (valamennyire) más olvasó felnőtt emberek meg eldönthetik maguk, hogy megcsinálják-e ők is, vagy nem.

Szóval akkor most mit írjak erről a müzliről???

Hát hogy reggelizni kell. Lehetőleg gyorsan. És régen vajon lassabban múlt az idő? Mert még emlékszem a frissen forralt tejből készült tejeskávé reggeli illatára, a szendvics ízére(amit nem én csináltam), miközben anyám fonja a hajam, szól a 3/4 7-es valami, ami mindig akkor volt reggel a Kossuthon, ebből tudtam, hogy időben vagyunk, és emlékszem még az asztalterítő kék-sárga kockáira is.

Én már nem forralok tejet, csak melegítek a gabonapehelyhez, vitamin ugrik mellé egy fémdobozból, kanalazzatok gyorsan gyerekek; pedig nem is busszal megyünk. És mióta kiderült, hogy tanácsosabb lenne nem puszta kávéval indítani a napot, hát kanalazunk mi is, müzlit, mi mást. De az a száraz, fojtós müzlikeverék szóba sem jöhet, egyék csak a svájciak, ha már kitalálták. Csak ez a ropogós játszik, és mit mondjak, meg lehet unni, ráadásul összevissza kapni, megszeretünk egyet, aztán eltűnik, jönnek ígéretes újak, és kibontás után derül ki, hogy rémesek, arról nem is szólva, hogy a legszuperebbek lassan aranyárban vannak. Ezért mikor kiderült, hogy magvak kiválóan piríthatóak a gépben, már tudtam, rákerül erre a müzlire is a sor. Nem bántam meg, és bár Grenadine szerint a rántott csirke a legjobb, ami az Actifry-ban történhet, nekem ezután muszáj vitatkoznom vele.

Ui: Persze lehet egészségesebb volna biotönköly-búza kenyeret és frissen fejt kecsketejet reggelizni, de ki mondta hogy a méz nem egészséges? Vagy a zabpehely? Vagy a búzacsíra? Vagy a vörösáfonya?Vagy a szezámmag? Vagy a sárgabarack? Naugye...

Kipróbálom majd sütőben is, főleg hogy kis projektünknek hamarosan vége, és majd megosztom a tapasztalatokat, sajnos a kirángatjuk-kevergetjük fázis nem lehet majd megúszni...


Hozzávalók:

15 dkg zabpehely

6 dkg búzacsíra

6 dkg szezámmag

8 dkg tört mogyoró

20 dkg méz + 1 nagy evőkanál

7 dkg vaj

2 tk. vaníliakivonat

10 dkg szárított vörösáfonya

10 dkg aszalt sárgabarack felvágva





Összekevertem a gabonákat és a mogyorót és beleöntöttem a gépbe. A vajat a mézzel és a vaníliakivonattal kis lángon összeolvasztottam, meglocsolgattam vele a gépben lévő cuccot, vettem egy nagy levegőt és megnyomtam az ON gombot. Nem, nem lett massza, mint a rizsgombócok, kicsit fújdogált ki pár búzacsírát körben a gép, de ahogy egyenletesen elkeverte, ez a jelenség megszűnt, és szép lassan pirulni kezdett a keverék. 10 perc után már épp majdnem kész volt, ekkor meglocsoltam még egy nagy evőkanál mézzel, hogy az ismerős, mindenki kedvence kis ropogós müzligombócok sokasodjanak. Újabb 2 perc után sütőpapírra öntöttem a forró müzlit, szétterítettem és a kihűlés után hozzákevertem az aszalt gyümölcsöket is.


A zabpehely Kölln, a szezámmag és a búzapehely a dm natúrterméke, nem szponzorált, csak azért mondom, mert a drága hozzávalók ellenére 1 kg ilyen müzli házilag felébe se kerül a legdrágább hasonló bio-cuccoknak.


A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

Olaszos kesu, dió, mogyoró

Csináltam már ehhez hasonlót, a receptjét - eredetileg Nigellátólm és mostmár nekem is megvan a könyve - itt találtam, és most a tefalos projekt kellős közepén - melyre az jellemző, hogy ezerféle hozzávaló, hús, fűszer,alkohol, szárított és friss gyümölcs keveréke kavarog a fejemben és néha ki is sül belőle valami - hirtelen eszembe jutott, milyen hálátlan feladat is óvatosan pirítgatni a hozzávalókat, gondosan ügyelve, hogy ne kapjanak oda, álldogálni a tűzhely felett estébé. Nade.

Na de van ez a kis gépecske, megbízhatóan kavargat körbe-körbe komótos tempóban az egy darab spéci karjával, hát akkor kavargasson csak ő. Így is lett, és 10 perc alatt tökéletesen egyenletesen, ideális mértékben megpirult olaszos fűszerezésű snack-ot önthettem ki a táljából. Viszont akár van gépünk éppen vagy örökre, akár csak egy teflonserpenyőre hagyatkozhatunk, figyelmeztetésül elmondanám, hogy embertelenül addiktív eredmény sül (illetve pirul) ki belőle; ne hagyjuk elöl, kivéve ha egész nap fát vágtunk, vagont rakodtunk vagy rákhalásztunk, különben garantáltan körbepakolunk vagy 3000 kalóriát magunk körül.






Hozzávalók:

40 dkg vegyes csonthéjas
(nálam most 20 dkg dió, 10 dkg kesudió, 10 dkg sótlan földimogyoró)

1 ek olivaolaj

3 dkg vaj

rozmaring (1 tk aprított friss és 1 tk őrölt)

bazsalikom (1 tk. aprított friss 2 tk szárított)

oregano (1 tk. szárított)

kakukkfű (1 tk. friss 1 tk. szárított)

2 tk. só

3 tk. nádcukor

A fűszereket, sót, nádcukrot az olvasztott vajjal és az olivaolajjal elkevertem, ráöntöttem a gépben várakozó magvakra és 10 percig forgolódott az Actifryban. Ennyi.

Legközelebb kap még egy kis reszelt fokhagymát is, és a legvégén át fogom keverni pici sűrített paradicsommal is, hogy erősítsem az olasz vonalat.

A dió nagyon könnyen pirul, viszont a többi enyhén pirított mag volt, így pont egyenletesen jól pörkölődtek meg a hozzávalók.

Az eredeti recept utólagos vaj-fűszerkeverékbe forgatást javasol, szerintem így intenzívebbek lesznek az ízek.

Ha serpenyőzünk, akkor viszont tényleg fontos az állandó kavargatás, nehogy megkeseredjenek a fűszerek.

A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.

Baklava

Függőségnek talán nem mondanám, de hogy nyár óta mindig tartok otthon kész rétestésztát, az sok mindent elmond. Lehet persze arra fogni, hogy kísérletezem, azért, hogy megtaláljam azt az ízt, ami a nyaralás alatt beindította a baklava-függés agyi receptorait (vagy mi), de valójában azért, mert mostmár két baklava-rajongó van a családban. Sokezer évvel ezelőtt, emlékszem, hogy az Ember mindig felvetette, hogy mozi után kerüljünk a török felé a nyugati közelében, csakhogy randi ürügyén baklavát ehessen, dehát elnéztem én ezt neki. Jó édes, mi ebben a kunszt?? Nem mellesleg minden egyes szeletke legalább 2000 kalóriát tartalmaz, vihetnék az űrhajósok kompakt kajaként a Mars-utazásra. Sajnos a kalóriaértéke azóta sem csökkent, sőt majdnem biztos vagyok benne, hogy az itthoni változat húzósabb, úgyhogy szörnyű lekifurdalással terhelt időszak jön; hazaesünk a munkából, mindenkinek kopog a szeme, bedobunk egy szeletke baklavát, egyúttal búcsút mondhatunk a vacsorának.

Mivel az én kedves kollégáim megajándékoztak egy hihetetlenül gyönyörű és borzasztóan informatív szakácskö
nyvvel (tipikusan olyan darab, amit látva az ember sóhajtozik a kirakat előtt és azután gyorsan rendel interneten öt regényt az árából, és vágyakozik tovább), azt is el tudom még regélni a baklaváról általában, hogy az egyik legrégebben ismert sütemény, és valószínűleg az asszírok találták fel a Kr. e. 8. században, így nem nagyon van értelme szerzői jogi vitákba bonyolódni róla, főképp, hogy ahány ország a Balkántól Görög- és Törökországig és az indiai szubkontinensig, annyiféle baklava.

Görögországban az úgynevezett phyllo-tésztából készül, ami nagyjából a mi itthoni rétestésztánk megfelelője. Korfun egy útmenti pékségben - a rengetegféle pékáru mellett - hihetetlen sokféle szirupos baklava-szerűséget árultak, és rendszeresen megálltunk feltankolni a készleteket; ez a baklava ott csiga formájú volt volt, picike, épp egy falat, narancsos sziruppal, mogyorós töltelékkel. Csigát tekernem a rétestésztából úgy, hogy felülről ne látszódjon ki a töltelék, hanem ott is kétrét hajtott legyen a tészta, nos, reménytelen kísérletnek bizonyult. Így maradt a klasszikus rombusz forma és a többlapos rétegzés, az íz pedig majdnem megközelíti a kint megismertet, ha dupláznám a cukrot meg a szirupot, lehet, el is érné...

Baklava ügyben pedig köszönöm Fahéj és Feta kedves segítségét.


Hozzávalók: ( 25 X15 cm-es jénai tál)

fél csomag kész rétestészta

20 dkg vaj

20 dkg mogyoró

2 narancs lereszelt héja

30 dkg finomszemcsés cukor

-a sziruphoz:

2 dl narancslé ( kb. 4 narancs leve)

2 narancs lereszelt héja

20 dkg cukor

1 ek. méz

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

A jénai alját megkentem olvasztott vajjal, réteslap, olvasztott vaj, réteslap, olvasztott vaj. Ezután került rá a töltelék, darált mogyoró, reszelt narancshéj és 3 csapott ek. cukor rétegenként, majd az újabb réteslap, szintén vajjal kenve. A 6. rétegnyi töltelék tetejére 2 vajjal megkent réteslap került, és ennek a tetejét is megkentem vajjal. Az összeállított süteményt egy éles késsel rombusz alakban az aljáig bevágtam.






A sütőben 35-40 perc alatt gyönyörű aranybarnára sült, és ami fontos, a belsejében is megolvadt a cukor.

Amíg sült, elkészítettem a szirupot. A hozzávalókat a méz kivételével összekevertem, forralva-kavargatva főztem míg a szirup kezdett besűrűsödni, majd belekevertem a mézet is.

Amikor a tészta már csak langyos volt, meglocsoltam a sziruppal. Ez lényegében azt jelenti, hogy majdnem állt a szirup a baklaván, de mivel a bevágások fölött is szorgalmasan locsolgatni kell, a szirup nagy része szépen beivódik a süteménybe.

Ez a mennyiség, bár kicsinek tűnik, nagyjából 3 napig biztosította két felnőtt és egy kísérlezetőbb kedvű gyermek visszafogott baklava-igényét, nagyjából 20 rombuszka jött ki belőle.

Valóban frissen a legfinomabb, de alufóliával takarva a harmadik napon se lökdöste tovább senki azzal, hogy ez már ehetetlen - köszönhető, gondolom a szirupnak, illetve hogy mindig csak az aktuális mennyiséget emeltük ki a tálból. További előnye ezenkívül, hogy lényegében nem kell hozzá tudni - a kész réteslap miatt - se sütni, se főzni.


Fahéj és Feta mellett a strandon beszerzett "Greek Cookery" könyv volt a segítségemre.

Vacsorából ebéd - körtés, camembertes csirkemell

Jó kenyér, camembert, körte, dió/mogyoró és egy pohár fehér bor. Ez egy tökéletes, egyszerű és nem is megfizethetetlen vacsora. Ugyanezt melegen, kis csirkemellel 20 perc alatt elkészülő ebéd, plusz bágyadt napsütés, őszi hangulat - már csak egy kis szieszta kell utána a hétvégén.



Hozzávalók: ( kb 4 személyre)

50 dkg csirkemell

3 körte

1 kisebb camembert (125 gr-os elég)

1 marék mogyoró/dió

só és bors

Száraz tepsiben kicsit megpirítottam a mogyorót.
A csirkemellet fél centis vastagságú szeletekre vágtam, picit klopfoltam, sóztam, és minimális olajon, teflonserpenyőben, erős tűzön oldalanként 2-2 perc alatt megpirítottam, majd lefedtem.

A körtéket felcikkeztem, a sajtot vékony szeletekre vágtam, a húst az időközben engedett levével együtt jénaiba leraktam, rápakoltam a körtét, csavartam rá kevés borsot, utána jött a sajt és a tört mogyoró.

200 fokos sütőben 10 perc alatt összesütöttem.

Finom diós ízű barnarizs jó köret hozzá, és a bor az ebédhez is odafér.

Karamellás-diós-mogyorós-mandulás pie VKF-XXIII.

Volt egy körkérdés, amit szerintem elfelejtettem megválaszolni, de akkor most itt egy a hétből: kényszeresen szeretek kipróbálni újdonságokat, ha jön valaki hozzánk. Ez ugye minden háziasszonyi józan észnek ellentmond, de ez legyen az én bajom. És lett is. Amikor ezt a tortát először csináltam.

A tésztakosárral kezdődött, amit előre meg kell sütni. Mivel szokás szerint ( na még egy a hétből) ötvenhárom dologba fogtam bele egyszerre vasárnap délelőtt, úgy gondoltam, nem vacakolok a vaksütéssel, különben is mindig nedves marad a pite alja, menjen csak be úgy a sütőbe, ahogy van. Félidőben azért ránéztem a tésztára, és sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a majdan a karamellszószt benntartani hivatott széle kellemesen rálapult a torta belsejére. Tortaforma ki, a szélek még nem sültek össze az aljával, ezért előkaptam pár villát, és visszaszobrászkodtam a szélét a forma oldalához, kitámasztva a villákkal. Nem mondom, hogy tökéletes egyenletes, mintaszerű lett körben, mikorra megsült, de nevezhettük mondjuk... kellemesen rusztikusnak.
A recept szerint - és ezt még sosem hallottam - a mogyoró lehéjazására biztos módszer a 30 mp-ig történő szódabikarbónás vízben forrázás - nosza. Ez a zsúfolt délelőtt ideálisabbnak tűnt, mint az állandó felügyeletet igénylő sütőben történő lassú pirítgatás. Igaz, a konyharuhát így is úgyis kidobom a dörzsöljük-le-a-héját művelet után, viszont időt nyerek. Hát nem. Nem tudom ezt honnan vették a recept szerzői, vagy rossz a fordítás, vagy az én szódabikarbónám, vagy a vizem - a héja maradt úgy, ahogy volt. A konyharuha boldog kis hangokat hallatott, hogy nem végezte a kukában, én meg úgy döntöttem, marad a mogyoró héja.
A recept ezután a tortába dobálandó olajos magvak sütőbeni pirítását írja elő. Ez kiválóan sikerült volna, ha a dió valamiért nem kezd el előbb pirulni, mint a mandula meg a mogyoró. Így a megégett diószemeket kidobáltam, és hozzáadtam ugyananyit, de mostmár pirítatlant.
Jöhet a karamellszósz. A tejszínt összeolvasztva a cukorral nekem abszolút nem sűrűsödött be, sőt hígabb lett. Akkor forraljuk még, gondoltam. Persze sikerült kifutnia, amíg én térültem-fordultam, tejszín meg már nem volt több otthon, mit csináljunk, ennyi szósz lesz, amennyi...

A végső fázisban, amikor pedig össze kellett sütni az egészet, a tésztalapot, a csonthéjasokat, a tejszínt, a karamellszószt, akkor pedig a sérült tészta persze átengedte a szószt, ami a kapcsos tortaforma titkos résein leszivárgott a sütő aljába és szmogot produkált a konyhában és a tetejét is sikerült odaégetnem, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy a karamellszósz nem fedte be teljesen a magokat, másrészt meg annak, hogy persze megint nem(csak) erre figyeltem. ( A légzőlészülékem üvegjét törölgettem egyfolytában.)


DE ez nem most volt, hangsúlyozom, sokat tanultam az esetből,a torta pedig nagyon-nagyon finom, jó szívvel ajánlom mindenkinek. De tényleg...

A tejszínnel egyébként annyi csak a gond, hogy szerintem az amerikai recept double-cream-et ír, ami 48%-os zsírtartalmú tejszínnek felel meg, de vergődő és piacvesztő mezőgazdaságunk termékei között ez nem/sem található.


Hozzávalók:

a tésztakosárhoz:

37,5 dkg liszt

30 dkg vaj

2,5 ek. cukor

2,5 ek. hideg víz

pici só


Töltelék:

7 kg mogyoró

3dkg mandulapehely

5 dkg dió

4 dkg mandula

3 dl tejszín

27 dkg cukor


A lisztet összemorzsoltam a hideg vajjal (legjobb az aprítógép, de csak két részletben fért nekem be) és a cukorral, majd a hideg vízzel gyorsan tésztát gyúrtam belőle. 30 percig a hűtőben pihentettem.

Ezalatt a tejszínt összeforraltam (és így besűrítettem) a cukorral, kis lángon, 10 perc alatt.
A héjas mandulát héjas, lobogó vízbe dobtam, fél perc után leszűrtem és a héjából kipattintottam. A magokat kissé felaprítottam, és serpenyőben kevergetve megpirítottam. A sütőt előmelegítettem 200 fokra.

A tészta 2/3-adát kerekre nyújtottam, az ment a 28 cm-es forma aljára, majd a maradékból széles peremet csináltam, jól hozzányomkodtam a formához és az alsó tésztalaphoz.
Nem mertem mostmár vaksütés nélkül nekivágni persze, 10 percig kell a babbal sütni -igen, nedves maradt az alja -, ezután a széle már elég merev, így kivettem a babot és az alufóliát és további 20 percig világos aranyszínűre sütöttem a tésztát. Fel is púposodik sütés közben ezután, muszáj volt kicsit megszurkálnom, de csak óvatosan, hiszen ebbe jött azután a tejszín.

Ezután kis pihentetés szükséges, mert tovább kell sütni a tésztát a tejszínnel meg a csonthéjasokkal, és megégne, ha nem hűlne egyet - szóval némi hüledezés után beletöltöttem a magokat, rálocsoltam a cukros tejszínt és 40 percig 200 fokon sütöttem, míg szép karamelles lett a töltelék. (Sütés közben helyes buborékokat fúj) Nem szabad túlsütni, mert akkor szabályszerűen megkeményedik a teteje, miután kihűlt; legyen inkább szép sárgás-világosbarna, kinézetre egészen sűrűn folyós.

Macerás, finom, aki viszont diétázik, vegyen inkább két Mars szeletet.


A recept az Évszakok konyhái című szakácskönyvből való.

A kreatív rántott hús - VKF! XV.

Aki kicsit is beleolvas ide, az bizonyára tudja, hogy szárnyaló kreatívitásomat erősen korlátozza két ultrakonzervatív ízlésű kölök etetésének feladata. Ennek ellenére kreativitásért nekik se kell a szomszédba menni: egy éve, lustálkodós játszóterezés közben pattant ki a Nagyobb agyából az alábbi játék: "Találjunk ki gusztustalan ételeket!" Azóta jópárszor hasznátuk ezt unaloműzőnek hosszú autóút vagy pénztári sorbanállás alatt, hatalmas sikerrel.
A vaníliafagyi marhapörkölt-öntettel, a mustáros csokipuding, a töltött káposzta eperdzsemmel, a nutellás kocsonya és társai felvetését mindig a kiskorúak féktelen vihogása és hangos fuuujjjolása kíséri, úgyhogy kreatívnak lenni jó és nagyon vicces!!
Akinek pedig ennyi kreativitás nem elég, dobja fel a nálunk a gyerekek alapélelmezését jelentő rántott (fehér, csakis csirkemell, vagy karaj) husit így:

Hozzávalók: (2 személyre)
1 nagy csirkemell
3 tojás
néhány ek. liszt
5 ek. szezámmag
5 dkg darált mogyoró
5 ek kókuszreszelék
egy nagy csokor bazsalikom

áfonyadzsem
4 karika ananász
fél chilipaprika
paradicsompüré
só
bors

A megsózott csirkemellet hosszú, fél centi vastag csíkokra vagdostam, a lisztet nejlonzacskóba raktam, hozzádobtam a húscsíkokat, jól összerázogattam és ezzel megúsztam az egyenkénti lisztbefogatás kálváriáját.
A tojásba mártogatást nem lehet megspórolni, de ilyenkor egyszerre annyi csíkot lehet a tojásba pakolni és forgatni, amennyi csak belefér a tányérba.
Ezután a kisebb müzlistálkákba rakott -így csak bele kell dobni egy-egy csíkot, és megrázogatni a tálban - szezámmagba, darált mogyoróba és kókuszreszelékbe forgattam a husikat. Ez alól csak a bazsalikomos volt a kivétel, ott ugyanis a kevés tojásba kevertem a nagyon apróra vágott bazsalikomot, így merítettem meg benne a csirkecsíkokat, és utána ismét lisztbe forgattam őket.

Teflonserpenyőben, bő, forró olajban átforgattam a húsdarabkákat, pár percre fedővel lefedtem és a legalacsonybb lángon sütöttem tovább, aztán a fedőt levéve újra átforgattam nagy lángon őket - összesen kb. 6-8 perc teljesen elég nekik.

A mogyorósat áfonyadzsembe, a kókuszosat és a szezámmagosat a chilipaprikával összeturmixolt ananászpürébe, a bazsalikomosat pedig kicsit megsózott-borsozott paradicsompürébe mártogattuk.

Hidegen is szuper mindegyik, a legnagyobb sikere a mogyorósnak és a szezámmagosnak volt. Tervezem még kesudióval és - irgalom atyja, ne hagyj el- apróra zúzott chips-szel is!! (na, azt tuti megeszik a kiskorúak...)

A torta, aminek Ferrero Rocher íze volt

Mindenki, akinek a hetvenes évekre esett a gyerekkora - vagy előbbre - emlékszik még az akkori cukrászdai kínálatra. Rengeteg vajkrémes sütemény, minimális gyümölcs, sűrű tészták és piskóták, igazán édes ízek. Ha volt ettől eltérő kínálat, oda az emberek elskodáztak a szomszéd városból is.
Nekem olyan szerencsém volt, hogy az anyukám minden hétvégén sütött valami házi süteményt, de a tortakrémek akkor is úgy kezdődtek és végződtek, hogy vaj, cukor, cukor vaj. Ezért kicsit félve láttam neki a régóta elővenni készült diótorta-receptnek, amire úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy az a dió a köbön. Mert persze ennek is vajas a krémje, és a rég vágyott íz miatt nem is akartam változtatni rajta - kivéve persze, hogy a kamrában búslakodó mogyoróhegyeket akartam megritkítani vele. Ezen az egészen alapvető változtatáson túl még annyit variáltam, hogy Mamma verhetetlen csokimáza borította kívülről, és érlelődött egy napig némi elturmixolt meggy-cseresznye dzsemmel is bevonva a kamrában.

És hát valóban: a család egyemberként megállapította, hogy Ferrero Rocher íze van, majd villámgyorsan eltűnt a torta fele a laza kis nagyszombati vacsora után.
(Én speciel egyébként Pocket Coffee rajongó vagyok (függő, mondhatnám), a szélén lévő e-mail címen lehet érdeklődni, hova lehet kilószám küldeni.)

Hozzávalók:

A tésztához:
(28 cm-es kapcsos tortaforma)

8 tojás
8 ek. cukor
2,5 ek. liszt
2,5 ek. zsemlemorzsa
8 ek. darált mogyoró
1 kk. sütőpor

A krémhez:

15 dkg vaj
5 ek.cukor
5 ek. mogyoró
1 ek. kakaó
1 dl tej

A mázhoz:

12 dkg étcsoki
15 dkg porcukor
2 dkg vaj
4 ek. forró víz



A sütőt 175 fokra bekapcsoltam.A mogyorót (ami kb. 25 dkg volt) tepsiben (de lehet teflonserpenyőben kis lángon kevergetve is) néhány percig pirítottam. (nem árt néha megrázogatni közben) Ezután reménytelen küzdelembe kezdtem, hogy konyharuha között ledörzsöljem a héját, és megelégedtem a 70 %-os sikerrel, majd ledaráltam.

A tojásokat szétválasztottam, a sárgájukat a kristálycukorral sűrű krémesre-habosra kevertem, a fehérjét kemény habbá vertem. Beletettem a sütőporral elkevert lisztet, zsemlemorzsát és mogyorót, és két részletben óvatosan, de alaposan belekevertem a habot. A kivajazott, kilisztezett formában kb. 20 percig - tűpróbáig sütöttem, a kikapcsolt sütőt kinyitottam és megvártam míg kihűl, majd 3 lapba vágtam.

A krémhez a mogyorót a cukrot és a kakaót egy kisebb lábasban a tejjel összekevertem és sűrűbb masszává főztem. A habsora kevert vajhoz kihűlve, kanalanként adtam hozzá, majd a dzsemmel megkent lapok közé töltöttem. A tortát kívülről is bekentem vékonyan a dzsemmel; egy napot alufóliába csomagolva a kamrában töltött.

A mázhoz felolvasztottam vízgőz fölött az étcsokit, hozzáadtam a porcukrot, a forró vizet és a vajat.Simára kevertem és óvatosan átmelegítettem újra a gőz fölött, majd bevontam vele a tortát.


Dióból is nagyon intenzív, finom süti lesz belőle, míg ezt írtam, eszembe jutott, hogy senki ne féljen kipróbálni a krémet vaj helyett 2 dl habbá vert tejszinnel, csak akkor a mogyorós-kakaós kevercset kicsit hígabbra kell főzni, és abba kell keverni 1 ek., meleg vízben megáztatott zselatint, majd óvatosan hozzá a habot.


A kép csúnya lett, dehát nem lehet mindig szép.

A recept anyukám kolléganőjétől származik

Mogyorós-nutellás süti

Vagyishát mogyorós mogyorókrémes. Adventkor minden hétvégén készül nálunk valamilyen aprósütemény, aminek a felét megpróbálom elmenteni egy jó nagy dobozba, és akkor meg van oldva az ünnepek alatti édes rágcsálnivaló. A mentés néha sikertelen, mert bizony ahhoz nagyon kőszívűnek kell lenni. Tavaly így jártam a mogyorós rudakkal, ami Lajos Mari receptje volt a Nők Lapjában, és olyan jól el voltak benne találva az arányok; megvolt benne minden, ami kell: intenzív mogyoróíz, vajas omlósság, egy kis csokimáz... Már tudtam, hogy az újság már nincs meg, és amíg azon filózgattam, hogy szerezhetném be, az idő csak telt. Persze idén megint volt- épp időben - egy mogyorós receptje, gondoltam nem sokban különbözik, legyen az. Aztán amikor kihalásztam a kamrámból a nagy hóemberes dobozt, alóla kikandikált a kivágott recept. Hát igen, tutira akartam menni tavaly, csak kár, hogy elfelejtettem...
Ami pedig a két receptet illeti: 2-3 dkg-os eltérések ide vagy oda, a lényeg ugyanaz.

Hozzávalók:

30 dkg liszt
15dkg porcukor
15 dkg darált mogyoró
1kk.vaníliaeszencia vagy 2 cs.vaníliás cukor
15 dkg vaj/margarin
1 tojás sárgája
1 nagy ek. nutella (eredeti recept szerint tejföl, de nem tetszett)

étcsoki a díszítéshez

A vajat az aprítógépben a fele liszttel morzsásra dolgoztam, aztán egy nagy tálban gyorsan összegyúrtam az összes többi hozzávalóval. Egyórát pihentettem a hűtőbe, fél centi vastagra nyújtottam, rengeteg kisebb-nagyobb szívecskét szaggattunk belőle a Kisebbbel és a 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöttük.

Részben csokiba mártogattam, és mikor már nagyon untam, a felolvasztott étcsokiba mártott kiskanállal többször átcikáztam a szorosan egymás mellé rakott szívek fölött.

Ropogós süti, lehet hogy a tejföl lágyította volna, de vigyáznom ennek a felére is kellett.

Kicsit vékonyabbra nyújtva valami jó kis ribizli-vagy málnadzsemmel összeragasztva sem lenne rossz.

Aszalt sárgabarackos mogyorós gombóc

Az átlagembertől szerintem az különbözteti meg a konyhaőrülteket, hogy a Karácsony közeledte nem a kétségbeesett ajándékkitalálás- és felkutatás idegőrlő napjait jelenti, hanem azt, hogy konyhaőrültünk fejében zsonganak a különféle kipróbálásra váró adventi süti, stollen, gyümölcskenyér, házi szaloncukor, trüffel és nassolnivaló receptek. Jó, kell hal is, de az csak egyszer és pont elég.

Most itt nem részletezett okból - bár az már nem titok - szükségem volt a családban fellelhető összes régi receptújságra, és anyósom féltve őrzött Magyar Konyha számai között találtam 3 tematikus karácsonyi nőilap-mellékletet is. El kell ismernem - az előző bejegyzés ellenére is - hogy vannak bennük hasznosítható receptek. Itt akadt meg a szemem ezeken a gombócokon, és elhatároztam, hogy bloggerina kolléganőim lesznek a kísérleti alanyaim. A kísérlet sikerrel járt, köszönöm az angyalkajátékosoknak a nekem olyan jól eső dicséreteket!!

Hozzávalók:

15 dkg aszalt sárgabarack

15 dkg darált mogyoró

2 ek. narancslikőr

1 ek. víz

2 ek. vaníliás porcukor

1 ek. barackdzsem

1 fél tk. rumaroma

A bevonathoz 15 dkg ét tortabevonó és 1 tk. olaj


A barackokat - mivel nem voltak igazán puhák ( Nobilis termék, a Kalifa szerintem puhább) - a felforrósított narancslikőrrel és a vízzel kicsit- egy fél órára - beáztattam. Azután a késes aprítómat jól megdolgoztattam, és a lehető legjobban összeaprítottam őket az alkoholos lével együtt.
Hozzáadtam a mogyorót, a barackdzsemet - még ezekkel együtt is jól összedolgoztam a géppel - , és mivel nem találtam elég édesnek, beledolgoztam még két evőkanál vaníliás porcukrot és egy kicsi rumaromát.
Porcukorral megszórt munkalapon két, kb. 20 cm hosszú, másfél cm átmérőjű hengert gyúrtam belőle, másfél-két centis darabkákra vágtam, a darabokat pedig gyorsan gombócosítottam.
A gombócokat beraktam áthűlni a hűtőbe, hogy a máz könnyebben rájuk dermedjen.

A tortabevonót egy kicsike lábosban gőz fölött megolvasztottam és jól belekevertem az olajat.
A Macitól tanult módszerrel a gombócokba fogpiszkálót szúrtam, annál fogva forgattam- mártogattam őket a bevonóba.A tetejükre kis darabka aszalt barackot biggyesztettem. ( A kicsi lábast is még megdöntöttem, így majdnem teljesen be lehetett körbeforgatva vonni a gombócokat anélkül, hogy fél kiló csokit kellene felolvasztani a tuti eredményhez.)
Ha még engedetlenkedett a bevonó, vagy túl vastagon került a gombócra, egy kezem ügyébe eső teáskanállal igazgattam rajta. A fogpiszkálóra tűzött gombócokat beleszúrtam egy vastag hungarocell lapba, így dermedt meg rajtuk a bevonó a hűtőben.

Ez a bevonási művelet kissé macerásnak tűnik, de nem vészes annyira, továbbá - nekem legalábbis - az ilyen vacakolós-pepecselős - odafigyelős munka teljes lelazulást jelent.

A Válogatós Banda fel volt háborodva, hogy az összesen 27 darabból öt maradhat itthon, úgyhogy hamarosan remake következik.

Mikorra valaki idejutott az olvasásban, biztos eszébe jutott még n+1 variáció csonthéjasra, aszalt gyümölcsre, dzsemre, alkoholra vagy alkoholmentesre - igazi jól variálható receptecske.

Az eredeti - bár már nem nagyon lehetne ráismerni - a Tina 2001-es karácsonyi különkiadásában található; a diót egyből mogyoróra cseréltem, mert nagyon Zserbó-gombóc lett volna, és kellett hozzá kötőanyag, mert az ott írt minimális rummennyiség tuti nem lett volna elég.

Mutatós nasi sötét délutánokra, gasztroajándék egy szép dobozban, meg egyáltalán, saját magunk, családunk, barátaink és üzletfeleink kényeztetésére. Hasábozva szerintem házi szaloncukorként sem megvetendő.

Cseresznyés pie

Szerintem pont elég a boldogsághoz, ha az ember egy álmos vasárnap reggel a konyhapultra felkapaszkodott gyerekekkel együtt meglesheti a cseresznyefáról lopkodó szajkót. Ez viszont nemcsak azt is jelenti, hogy mostmár tényleg beérett a cseresznye, hanem azt is, hogy sürgősen fel kell dolgozni a mélyhűtőben lapító tavalyi cseresznyecsomagokat. Erre való a következő recept.

Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 egész tojás
1 tojás sárgája
1 csipet só

60 dkg cseresznye
4 babapiskóta
2 csomag vaniliás cukor
fél citrom reszelt héja
4 evőkanál darált mogyoró
1 tojássárgája a teteje megkenéséhez

Legelőször persze felolvasztottam és egy szűrőben lecsöpögni hagytam a cseresznyét.
Az omlós tésztát úgy kezdtem, hogy az aprítógépembe belemértem a lisztet, beledaraboltam a vajat és morzsássá aprítottam. Ezután gyorsan összegyúrtam a hideg tojásokkal és a porcukorral, pici sóval. Ha túl kemény lenne, mehet hozzá egy kanál tejföl, tejszín, vagy akár hideg víz is. Két részre osztottam és betettem a hűtőbe. Az aprítóban morzsásítottam a babapiskótákat. A két részre osztott tésztát kerekre nyújtottam, a 26-cm-es tortasütő méretét követve, a leendő alsó lapot kicsit nagyobbra, vele kibéleltem a formát, kb. egy centis peremet képezve. Megszórtam a babapiskóta-morzsa és a mogyoró felével, rá a cseresznye,citromhéj, morzsa és mogyoró másik fele, ráterítettem a felső lapot, a széleket összenyomkodva. Villával jól megszurkáltam a tetejét, és megkentem egy tojás sárgájával. 180 fokon 35-40 perc alatt lett a teteje szép aranybarna, ekkor már az alsó rész is megsült.

Az omlós tészta Lajos Mari: 99 gyümölcsös édesség-éből való, a belseje saját kútfő. A babapiskóta enyhén citromos, amit használok (Plus saját márka), ezt erősítettem a citromhéjjal, a darált mogyoró pedig a fagyasztóban kuksolt , - az avasodást megelőzendő - , a cseresznye mellett. A tésztát a fenti, eredeti recepthez képest 2/3 mennyiségekből csináltam (a tojássárgáját elhagyva), de határeset volt a tortaforma nagyságához képest a nyújtáskor, viszont nagyon jó ropogós-gyümölcsös lett.