Függőségnek talán nem mondanám, de hogy nyár óta mindig tartok otthon kész rétestésztát, az sok mindent elmond. Lehet persze arra fogni, hogy kísérletezem, azért, hogy megtaláljam azt az ízt, ami a nyaralás alatt beindította a baklava-függés agyi receptorait (vagy mi), de valójában azért, mert mostmár két baklava-rajongó van a családban. Sokezer évvel ezelőtt, emlékszem, hogy az Ember mindig felvetette, hogy mozi után kerüljünk a török felé a nyugati közelében, csakhogy randi ürügyén baklavát ehessen, dehát elnéztem én ezt neki. Jó édes, mi ebben a kunszt?? Nem mellesleg minden egyes szeletke legalább 2000 kalóriát tartalmaz, vihetnék az űrhajósok kompakt kajaként a Mars-utazásra. Sajnos a kalóriaértéke azóta sem csökkent, sőt majdnem biztos vagyok benne, hogy az itthoni változat húzósabb, úgyhogy szörnyű lekifurdalással terhelt időszak jön; hazaesünk a munkából, mindenkinek kopog a szeme, bedobunk egy szeletke baklavát, egyúttal búcsút mondhatunk a vacsorának.
Mivel az én kedves kollégáim megajándékoztak egy hihetetlenül gyönyörű és borzasztóan informatív szakácskö
nyvvel (tipikusan olyan darab, amit látva az ember sóhajtozik a kirakat előtt és azután gyorsan rendel interneten öt regényt az árából, és vágyakozik tovább), azt is el tudom még regélni a baklaváról általában, hogy az egyik legrégebben ismert sütemény, és valószínűleg az asszírok találták fel a Kr. e. 8. században, így nem nagyon van értelme szerzői jogi vitákba bonyolódni róla, főképp, hogy ahány ország a Balkántól Görög- és Törökországig és az indiai szubkontinensig, annyiféle baklava.
Görögországban az úgynevezett phyllo-tésztából készül, ami nagyjából a mi itthoni rétestésztánk megfelelője. Korfun egy útmenti pékségben - a rengetegféle pékáru mellett - hihetetlen sokféle szirupos baklava-szerűséget árultak, és rendszeresen megálltunk feltankolni a készleteket; ez a baklava ott csiga formájú volt volt, picike, épp egy falat, narancsos sziruppal, mogyorós töltelékkel. Csigát tekernem a rétestésztából úgy, hogy felülről ne látszódjon ki a töltelék, hanem ott is kétrét hajtott legyen a tészta, nos, reménytelen kísérletnek bizonyult. Így maradt a klasszikus rombusz forma és a többlapos rétegzés, az íz pedig majdnem megközelíti a kint megismertet, ha dupláznám a cukrot meg a szirupot, lehet, el is érné...
Baklava ügyben pedig köszönöm Fahéj és Feta kedves segítségét.
Hozzávalók: ( 25 X15 cm-es jénai tál)
fél csomag kész rétestészta
20 dkg vaj
20 dkg mogyoró
2 narancs lereszelt héja
30 dkg finomszemcsés cukor
-a sziruphoz:
2 dl narancslé ( kb. 4 narancs leve)
2 narancs lereszelt héja
20 dkg cukor
1 ek. méz
A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A jénai alját megkentem olvasztott vajjal, réteslap, olvasztott vaj, réteslap, olvasztott vaj. Ezután került rá a töltelék, darált mogyoró, reszelt narancshéj és 3 csapott ek. cukor rétegenként, majd az újabb réteslap, szintén vajjal kenve. A 6. rétegnyi töltelék tetejére 2 vajjal megkent réteslap került, és ennek a tetejét is megkentem vajjal. Az összeállított süteményt egy éles késsel rombusz alakban az aljáig bevágtam.
A sütőben 35-40 perc alatt gyönyörű aranybarnára sült, és ami fontos, a belsejében is megolvadt a cukor.
Amíg sült, elkészítettem a szirupot. A hozzávalókat a méz kivételével összekevertem, forralva-kavargatva főztem míg a szirup kezdett besűrűsödni, majd belekevertem a mézet is.
Amikor a tészta már csak langyos volt, meglocsoltam a sziruppal. Ez lényegében azt jelenti, hogy majdnem állt a szirup a baklaván, de mivel a bevágások fölött is szorgalmasan locsolgatni kell, a szirup nagy része szépen beivódik a süteménybe.
Ez a mennyiség, bár kicsinek tűnik, nagyjából 3 napig biztosította két felnőtt és egy kísérlezetőbb kedvű gyermek visszafogott baklava-igényét, nagyjából 20 rombuszka jött ki belőle.
Valóban frissen a legfinomabb, de alufóliával takarva a harmadik napon se lökdöste tovább senki azzal, hogy ez már ehetetlen - köszönhető, gondolom a szirupnak, illetve hogy mindig csak az aktuális mennyiséget emeltük ki a tálból. További előnye ezenkívül, hogy lényegében nem kell hozzá tudni - a kész réteslap miatt - se sütni, se főzni.
Fahéj és Feta mellett a strandon beszerzett "Greek Cookery" könyv volt a segítségemre.
Mivel az én kedves kollégáim megajándékoztak egy hihetetlenül gyönyörű és borzasztóan informatív szakácskö
nyvvel (tipikusan olyan darab, amit látva az ember sóhajtozik a kirakat előtt és azután gyorsan rendel interneten öt regényt az árából, és vágyakozik tovább), azt is el tudom még regélni a baklaváról általában, hogy az egyik legrégebben ismert sütemény, és valószínűleg az asszírok találták fel a Kr. e. 8. században, így nem nagyon van értelme szerzői jogi vitákba bonyolódni róla, főképp, hogy ahány ország a Balkántól Görög- és Törökországig és az indiai szubkontinensig, annyiféle baklava.
Görögországban az úgynevezett phyllo-tésztából készül, ami nagyjából a mi itthoni rétestésztánk megfelelője. Korfun egy útmenti pékségben - a rengetegféle pékáru mellett - hihetetlen sokféle szirupos baklava-szerűséget árultak, és rendszeresen megálltunk feltankolni a készleteket; ez a baklava ott csiga formájú volt volt, picike, épp egy falat, narancsos sziruppal, mogyorós töltelékkel. Csigát tekernem a rétestésztából úgy, hogy felülről ne látszódjon ki a töltelék, hanem ott is kétrét hajtott legyen a tészta, nos, reménytelen kísérletnek bizonyult. Így maradt a klasszikus rombusz forma és a többlapos rétegzés, az íz pedig majdnem megközelíti a kint megismertet, ha dupláznám a cukrot meg a szirupot, lehet, el is érné...
Baklava ügyben pedig köszönöm Fahéj és Feta kedves segítségét.
Hozzávalók: ( 25 X15 cm-es jénai tál)
fél csomag kész rétestészta
20 dkg vaj
20 dkg mogyoró
2 narancs lereszelt héja
30 dkg finomszemcsés cukor
-a sziruphoz:
2 dl narancslé ( kb. 4 narancs leve)
2 narancs lereszelt héja
20 dkg cukor
1 ek. méz
A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A jénai alját megkentem olvasztott vajjal, réteslap, olvasztott vaj, réteslap, olvasztott vaj. Ezután került rá a töltelék, darált mogyoró, reszelt narancshéj és 3 csapott ek. cukor rétegenként, majd az újabb réteslap, szintén vajjal kenve. A 6. rétegnyi töltelék tetejére 2 vajjal megkent réteslap került, és ennek a tetejét is megkentem vajjal. Az összeállított süteményt egy éles késsel rombusz alakban az aljáig bevágtam.
A sütőben 35-40 perc alatt gyönyörű aranybarnára sült, és ami fontos, a belsejében is megolvadt a cukor.
Amíg sült, elkészítettem a szirupot. A hozzávalókat a méz kivételével összekevertem, forralva-kavargatva főztem míg a szirup kezdett besűrűsödni, majd belekevertem a mézet is.
Amikor a tészta már csak langyos volt, meglocsoltam a sziruppal. Ez lényegében azt jelenti, hogy majdnem állt a szirup a baklaván, de mivel a bevágások fölött is szorgalmasan locsolgatni kell, a szirup nagy része szépen beivódik a süteménybe.
Ez a mennyiség, bár kicsinek tűnik, nagyjából 3 napig biztosította két felnőtt és egy kísérlezetőbb kedvű gyermek visszafogott baklava-igényét, nagyjából 20 rombuszka jött ki belőle.
Valóban frissen a legfinomabb, de alufóliával takarva a harmadik napon se lökdöste tovább senki azzal, hogy ez már ehetetlen - köszönhető, gondolom a szirupnak, illetve hogy mindig csak az aktuális mennyiséget emeltük ki a tálból. További előnye ezenkívül, hogy lényegében nem kell hozzá tudni - a kész réteslap miatt - se sütni, se főzni.
Fahéj és Feta mellett a strandon beszerzett "Greek Cookery" könyv volt a segítségemre.