A következő címkéjű bejegyzések mutatása: málnatorta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: málnatorta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 24., kedd

Málnahabos Sacher torta




A novemberi szülinapos eredetileg Cookie Monster (mármint Cookie Monster alakú, kék) tortát szeretett volna, és bár sokáig beletörődtem abba, hogy brutális mennyiségű kék ételfestékkel kell színeznem valami jobb sorsra érdemes tortakrémet (na és bevinni az ünnepelt meg a barátnői szervezetébe), de végül nem tudtam megállni, és minden diplomáciai készségemet bevetve (amiből ismerjük el, ilyen helyzetekre kevés jut már) sikerült lebeszélnem erről a verzióról, így viszont jött az örök málnás, de - jó ízlésű kívánságra - Sacher alappal, és a mandulás-étcsokis  tészta tökéletesen működött a málnás-tejsznínes, joghurtos krémmel is.

A régi jól bevált Sacher torta 26-os formára hangszerelt laposabb verziója a 20 cm-es formában gyönyörű magas piskótát adott, a krém pedig már kisebb-nagyobb eltéréssel rendszeres szülinapi szereplő; őrült színét pedig kizárólag a málnának köszönheti.

Sajnos mikorra a tortára került sor, már nem voltak normális fények, így csak szeletről van kép másnapról, de nem olyan nehéz elképzelni: magas, sötétrózsaszín és szórócukor mindenütt...


Hozzávalók: (20 cm-es kapcsos forma)

- a tésztához

15 dkg étcsoki (min 60 %-os)
12,5 dkg vaj
6 tojás sárgája
6 tojás fehérje
12, 5 dkg cukor
10 dkg liszt
5 dkg darált mandula
1 tk. sütőpor
1 csipet só
1 ek. vaníliakivonat (vagy 2 csomag vaníliás cukor)


- a krémhez

50  dkg málna
50 dkg natúr  joghurt
15 dkg cukor
2 dl tejszínhab
2 habfix
6 lap/10 gr zselatin

A krémhez a joghurtot előző este tiszta zsebkendővel bélelt nagy fémszitába öntöttem és hagytam lecsöpögni.

A tészta receptjét egészben írtam le, de mivel szép magas lapokat akartam, két részletben sütöttem meg, 2/3-1/3 arányban elosztva a hozzávalókat. 
A csokit a vajjal együtt a mikróban közepes fokozaton összeolvasztottam.  Elkevert lisztet a sütőporral, a mandulával,  csipet sóval. A tojássárgákat fehéredésig kevertem a porcukorral és kemény habot vertem a tojásfehérjéből. 
A tojássárga-porcukor keverékhez adtam a kihűlt vajas-csokis keveréket,majd felváltva, két-két részletben a lisztes keveréket és  a tojáshabot. (Első részét vagányabban, a másodikat óvatosabban átforgatva.)

A sütőpapírral bélelt tortaformában a nagyobbik adagot  kb. 20-22 percig - tűpróbázva - sütöttem. 5 percig még a nyitott sütőben hagytam, rácsra fordítottam, és ugyanígy - csak rövidebb ideig, kb. 18 perc alatt lett kész - kisütöttem az egyharmadnyi mennyiséget is.

A málnát felolvasztottam,összeturmixoltam a lecsöpögtetett joghurttal és a cukorral. (összesen 0,5 liternyi sűrű turmixot kaptam. Ha több lenne, akkor a zselatin mennyiségét 1 deci pluszonként 2 gr-mal emelni kell!)
A tejszínt az utasítás szerint habbá vertem a habfix-szel.
A zselatint 4 ek vízben néhány percig áztattam, hozzáadtam pár evőkanálnyit a málnás keverékből és felmelegítettem, simára kevertem, majd hozzámixeltem a málnához.
Beleforgattam a habbá vert tejszínt is.

A nagyobbik piskótalapot vízszintesen félbevágtam, a tortaforma oldalát sütőpapírral béleltem, és benne  összeállítottam a tortát. A lapok közé a krém egy-egy harmada került, és 15 percre be is tettem a mélyhűtőbe, mielőtt rápakoltam volna a következő szintet.

Kívülről a maradék egyharmad krémmel vontam be a tortát, de előtte félórára a krémet is beraktam a hűtőbe.

3-4 óra hűtés szükséges, hogy a torta a formából biztonsággal kivehető és  szépen vágható legyen.

Az ünnepelt kívánságára színes szórócukor borította az egészet kívülről.



2014. december 6., szombat

Málnás joghurt-mousse torta II.




Ez cuki pingvines az ünnepelt kérésére. Persze lestem, mit szól hozzá a barátnők csapata. Á, semmit.  Teljesen természetes volt.

Recept az eggyel előbbi bejegyzésben, a bevonat is ugyanaz, a sálakat és a pöttyöket csináltam még rá, a készen vett pingvinek csőréhez igazítva a színét piros-sárga ételfesték kombóval.

2013. november 28., csütörtök

Málnamousse torta



Most kicsit megcsúsztunk az "igazi" szülinapozással, mivel én csak telefonon tudtam köszönteni az ünnepeltet, aki cseppet sem  tiltakozott egy csokis cukrászdai torta, éttermi vacsora  és némi ajándék shoppingolás ellen sem,amit az apukája vigaszágon intézett neki, de most volt a kívánságos szülinapi ebéd és az igazi ajándékozás a hévégén. A tízévestől kevéssé szokványosnak ható  Vichy-krémleves és jambalaya menü után jött ez a torta, ahol a málnásság és a csokisság volt az előírás és átment a teszten :).

A krémben minimális cukor van, ha valaki édesszájúbb, nyugodtan emelhet még a kóstolás után is rajta, és ha épp nincs szülinap, lehet a könnyű, de rengeteg málnakrémet tovább étcsokival passzítani és a torta tetejére juttatni még akár egy vékony, oldalt lecsorgó máz, akár valamilyen étcsoki szórat formájában.

Hozzávalók: ( 18-20 cm-es forma, 12 szelet)

a piskótához:

5 tojás
12 dkg cukor
10 dkg liszt
2 dkg kakaó
egy tk. sütőpor

a krémhez:

6 dl tejszín
3 habfix
20 dkg enyhén lecsöpögtetett joghurt
60 dkg fagyasztott málna
12-14 dkg porcukor
20 gr zselatin
5 ek víz


A joghurtot egy órára szűrőbe raktam (mert előbb elfelejtettem), és 20 dkg-ot használtam belőle a krémhez.A mixer legnagyobb fokozatán az egész tojásokat a cukorral sűrű, világos krémes habbá vertem, majd 3 részletben rászitáltam és elkevertem  a többi hozzávalót is mixer legkisebb fokozatán. 175 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig - tűpróbáig - sütöttem. A lekapcsolt sütőben nyitott sütőajtónál hagytam állni még 15 percet, majd rácsra téve hűtöttem ki.

A fagyasztott málnát a mikróban felolvasztottam, de csak annyira, hogy könnyen tudjam összeturmixolni a porcukorral.
Kihűlés után a piskótát  3 lapba vágtam, és 3-3 evőkanál málnás turmixszal az alsó és a középső lap tetejét megkentem.

A jól behűtött tejszínt lágy habbá vertem, majd az utasítás szerint hozzáadtam  habfixeket. A zselatint vízben megáztattam, majd kis lángon kevergetve 5-6 evőkanál málnát is hozzáadtam és együtt  felmelegítettem, míg sima és folyós nem lett. .
A mixer legalacsonyabb fokozatán elkevertem a tejszínt, a joghurtot és a málna többi részét, majd nagy sebességre kapcsolva  belecsorgattam és elkevertem benne  a zselatinos-málnás keveréket.

A kapcsos formába visszatettem az alsó lapot, megkentem a krém egyharmadával, rátettem a második lapot, ezután jött a krém újabb egyharmada,és a harmadik lap. Ekkor 25 percre betettem a mélyhűtőbe a tortát, hogy egy picit dermedjen a krém.
A kapcsos formát körben óvatosan leemeltem, megkentem a torta oldalát és a maradék krémet a tetejére halmoztam. Néhány - vagyis pontosan 10 - félrerakott málnaszemmel díszítettem.




2013. szeptember 14., szombat

Málnás túrómousse torta



Ha az eddigi csakiscsokis helyett  a szülinapos túrókrémes málnás tortát kér, akkor muszáj elgondolkozni azon, hogy hogyan lehet kicsit  fiúsítani, hiszen nem lehet full rózsaszín, mint például ez a torta itt, ahol csak a szín - természetesen a rózsaszín -  volt persze a kikötés, és semmi más nem számított :). Igazából bele se gondoltam, hogy ez majd ilyen ombre színekben tündököl, de hát fiúról lévén szó, ez szóba se került, észre se vette - már miért is vette volna - , csak egyszerűen felfalta egyedül a 3/4-ét. és ez így van jól.

A torta - főleg a krém - nem tartalmaz túl sok cukrot a többi hozzávaló mennyiségéhez képest, ha valaki édesebbet szeretne, kóstolás után nyugodtan adhat az egyes krémrétegekhez, vagy a tejszínhabhoz 1-2 evőkanál porcukorral többet. A piskóta egy kicsit sűrűbb változat, mint az itthon szokásos, hogy megtartsa a nagy mennyiségű krémet, és szépen lehessen vágni. Viszont a szülinapi vacsora után a felvágott állapotról olyan ronda villanyfényes fotó készült, hogy azt inkább nem tenném fel, de pont ilyen szépek voltak a szeletek is, mint a torta kívülről :).

Hozzávalók: (20-22 cm-es formához,12-16 szelet)

-a piskótához:

3 tojás
10 dkg cukor
15 dkg liszt
1 púpozott tk. sütőpor
1,3 dl tej
5 dkg vaj
1 kk. só
1 tk. vaníliakivonat/1 vaníliáscukor 

A sütőt 175 fokra előmelegítettem
A tejet és a vajat addig melegítettem, míg a vaj megolvadt, majd kis lángon felforrósítottam - ez kb. pont addig tart míg a tojásokat a cukorral felverjük, de ne forraljuk fel.
Egy mély tálban a kézi mixer legnagyobb fokozatán felvertem az egész tojásokat, majd fokozatosan hozzáadtam a kristálycukrot és további 6 percig vertem. ( A mély tál - vagy pl. egy nagyobb mérőkancsó - azért lényeges, mert akkor verődik fel jól a tojás és a cukor, ha nem csak a mixer karjának az alja kapirgálja az anyagot, hanem lehetőleg minél jobban beleér - ilyen, viszonylag kis mennyiségnél ezért lényeges a mélyebb, szűkebb edény, vagy: döntsük meg a tálat....)
Rászitáltam a  sütőporral és sóval elkevert lisztet 3 részletben, és egy lapáttal óvatosan elkevergettem. Hozzákevertem ugyanilyen óvatosan forgatva a forró, vajas tejet, és a vaníliakivonatot és az alján sütőpapírral bélelt kapcsos formába öntöttem.
Középső rácson 25 percig sütöttem, az utolsó 10 percben egy alufóliával lazán takartam a tetejét.
Kihűlés után 3 vékony lapba vágtam.

-krémhez:

40 dkg málna (fagyasztott)
10 dkg porcukor
75 dkg túró
1 citrom lereszelt héja és leve
6 dl tejszín
6 dkg porcukor
3 habfix
8 zselatinlap

néhény evőkanál málnadzsem (elhagyható)

Pontosan 15 szem málnát félretettem a díszítéshez, a többit feololvaszottam és összeturmixoltam 15 dkg porcukorral. Kétfele osztottam, 2/3-1/3 arányban

A túrót áttörtem a citromhéjjal és a citrom levével és három részre osztottam:   30, 25 és 20 dkg-os adagokra. A 20 dkg-os adagot elkevertem a nagyobb adag málnával, a 25 dkg-osat pedig a kisebb résszel.

A tejszínt a habfixxel és a 6 dkg porcukorral kemény habbá vertem.

Beáztattam 4 lap zselatint 4 ek. hideg vízbe, majd kevergetve  felmelegítettem, míg sima folyadékot kaptam, mixerrel hozzákevertem a málnásabbik krémhez, majd egyenletesen, a mixer legkisebb fokozatán  néhány mozdulattal keverve csak hozzáadtam a tejszín egyharmadát. 

A kapcsos formába visszatettem egy lap piskótát, megkentem málnadzsemmel, majd ráöntöttem az első  adag krémet,óvatosan elegyengettem rajta a dzsemmel megkent  második piskótalapot és  hűtőbe raktam.

Ezután 2,5 lap fentiek szerint elkészített zselatinlappal készült a másik málnás krémrész, amivel rétegeztem a hűtőből kivett tortát, ráóvatoskodtam a dzsemmel megkent  harmadik lapot. Ekkor már látszott, a forma szélénél  magasabb lesz a torta, ezért körben sütőpapírt raktam a forma belső széléhez.
  
1,5 zselatinlapot adtam a csak tejszín harmadik harmadához, amivel a sima túrót kevertem össze  - ebbe lehet egy kis cukrot tenni, ha valaki nem érzi elég édesnek, ebből lett a torta legfelső krémrétege, a teteje.

Minimum 6-8  órai hűtés  szükséges, mert a krém mennyiségéhez képest zselatin nagyon kevés benne.


Related Posts with Thumbnails