A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lime. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lime. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 27., szombat

Kekszek adventkor: zöldcitromos-kókuszos cookie

Gyorsan egymás után három, mert két adventi vasárnapból egy negyedet töltök itthon, aminek  örülök is meg nem is...ezért úgy döntöttem, hogy nem bíbelődünk szaggatós sütikkel, - elég lesz egy osztálynyi rénszarvas -  jöjjenek az egyszerűbben előállíthatók. Ami persze nem bizonyult annyira egyszerűnek, merthogy golyóbisozni, ebbe-abba mártani, áthúzni csak kíván némi időt, viszont legalább kipróbáltunk pár újdonságot, és meg is tartjuk őket, úgy döntött az Édesszájú Csapat.

Hozzávalók:

30 dkg liszt
 fél tk.sütőpor
1 tk.szódabikarbóna
 fél tk.só

20 dkg vaj
22 dkg cukor
1 tojás
3 ek. lime-lé
8 dkg kókuszreszelék

cukor a bevonáshoz

A sütőt előmelegítettem 180 fokra és a kókuszreszeléket egy tepsire terítve- az apróbb szemű fajta - kb. 6 perc alatt halványsárgára pirítottam. Az első négy  száraz hozzávalót összekevertem.
A cukrot habosra kevertem a vajjal, belekevertem a tojást, a lime-ok levét, majd a száraz hozzávalóket egy fakanállal, a legvégén pedig a kókuszreszeléket.

Kisebb dió nagyságú gömböcöket gurigáztunk a kuktámmal, azután cukorba - részben dekorcukorba - forgatva, sütőpapírral bélelt tepsiben 10 perc alatt sütöttük ki őket. Ekkor még igen lágyak a sütik, de semmiképp sem szabad továbbsütni, mert akkor kihűlés után nagyon kiszáradnak, ahelyett, hogy finom ,kicsit omlós, kicsit ragadós belsejük és ropogós külsejük lenne.

A sütőből kivéve 2 percet üldögéltek még a tepsiben, azután óvatosan rácsra szedve hűtöttem ki őket.

Az eredeti recepthez képest csökkentettem a liszt és a cukor, növeltem a kókusz mennyiségét, a lime meg nem kezeletlen volt, így a reszelt héja kimaradt.

2009. augusztus 5., szerda

Meggyleves mentával és zöldcitrommal



A paradicsomos káposzta meg a kelkáposztafőzelék mellett legrosszabb menzai emlékeim közé tartoznak a gyümölcslevesek: sűrű, lisztes állag, agyoncukrozva és beledöntve rengeteg szegfűszeg meg fahéj. Ezért aztán nem is nagyon szoktam klasszikus ízesítésű gyümölcslevest csinálni, bár elismerem, ha kicsit ügyesebben fűszerezik, az ilyen is jól tud esni, főleg hidegen. Még nem volt ekkora hőség, mint az utóbbi héten, mikor ezt készítettem (és még volt meggy is a piacon), de már akkor is úgy kerestem hozzá az ízesítést, hogy valahogy az is rádobjon egy lapáttal a hideg fílingre.

Hozzávalók:(4 személyre)

40 dkg meggy

2 dl víz

kb. 15 db jégkocka

1 dl tejszín

2-3 ek. barnacukor

1 lime

6-8 mentalevél

1 ek. étkezési keményítő

A kimagozott meggyet a vízben, a zöldcitrom felének lereszelt héjával és az apróra vágott mentával éppcsak felforraltam, a tűzről lehúztam és vártam egy kicsit hogy meghűljön. Hozzákevertem a cukorral, 2 ek vízzel és tejszínnel csomómentesre kevert étkezési keményítőt, és újra felforraltam (ekkor sűrű, pudingszerű), majd beledobáltam a jégkockákat, belecsavartam a lime levét. A jégkockás trükk ellenére még mindig muszáj volt hűteni, hogy igazán jeges legyen.

A menta mennyisége nagyon relatív, próbálgatni kell, nálam épp virágzott, és nagyon intenzív, erős fajta. A cukor szintén ízlésfüggő, a meggy igazán érett, édes volt, és jólesett a savanykásabb leves a melegben.
Related Posts with Thumbnails