Milyen bor lennék?

Hát, Marmalade feladta nekem a leckét. Nem, nem, az önismeretem magas szintű (például igen magabiztos vagyok), a borismeretem viszont annál alacsonyabb. Úgyhogy sajnos itt csak általában tudom értékelni magam és a borokat, és nem fogom leírni hogy bizony, bizony, az x pincészet 1995-ös y-ja vagy ilyesmi, az majdnem. Mozogjunk csak az általánosságok kevésbé csúszós jegén.(képzavar)
Ami szeretnék lenni, azon sajnos már túl vagyok...egy klassz kis beaujolais nouveau. Friss, pezsgő, virágos, édeskés, könnyű és légies.
Ami most vagyok... na ez a legnehezebb...mondjuk inkább úgy: szeretném, ha most az lennék...egy kristálytiszta, gyümölcsös-fás-édes, komolyabb, de kicsit mégis komolytalan...fehér portói, természetesen Sandeman.
És ami biztos lenni szeretnék - majd úgy 20 év múlva - : klasszikus, mély, tartalmas, lélekmelegítő és bölcs Sandeman tawny portói...

Enni tavasszal

Cserke gurította nekem a tavaszi kördést. Ahogy láttam a témáról szóló korábbi bejegyzéseket, egyértelmű volt, hogy én a retek-táborba tartozom. Biztosan nagy szerepe van ebben a nosztalgiának is, amikor gyerekként természetes volt, hogy tavaszi estéken mindig nekem kellett kimenni a kertbe, hogy a vacsorához hozzak. Annak a reteknek az íze, harsogása máig itt van a számban - vagyis inkább a fejemben - és borzasztóan irigylem Cserkét, aki még kap a szülői házból Igazi Retket. És bár a kördés témája nem az ipari jellegű növénytermesztés szapulása, bizony retekügyben (is) könnyen becsaphatjuk magunkat. A tél elmúltával erős színekre és roppanós zöldségekre vágyva könnyen elcsábulthatunk akár most is egy vidám piros csomóra, aminek kizárólag esztétikai erényei vannak. Teljesen szabályos gömböcök, amelyek fél nap után rugalamatlan, töppedt és ízetlen bogyókká alakulnak a hűtőszekrényünkben, vagy ha megőrzik is viszonylag normális állagukat, akkor a felszedés előtti locsolástól és a rengeteg műtrágyától inkább ízetlen lufihoz hasonlíthatóak.

Az a valódi, tavaszt hozó retek nekem kicsit szabálytalan (lásd fent), van amelyikben alattomos kis alagutat vájtak itt-ott a kukacok, és lehet bosszankodni, hogy retekfaragásba fullad a vacsora előkészítése, de akkor is egyszerre édes, csípős, harsogós, sűrű és ropogós, föld-és tavaszszagú egyszerre.
És persze, ha tavasz, akkor még ott a zöldhagyma, az első sóska, a sonkából készült húsvéti sonka és a vele főtt tojások, meg anyukám húsvéti kalácsának íze, ami már majdnem ugyanolyanra tudok én is, a barkák selymessége, a téli álmoból nyújtózkodva ébredő dédelgetett növényeim, a fogadalom, hogy sosem eszem bárányt, (így van) és sikongató gyerekeink, amikor megtalálják a kertben a csokitojásokat és figurákat, amiket a kutya meghagyott.

Gurítom a kördést, Ettinek, Marmalade-nak és Áginak.

Gasztro-fogadalom

Merthogy másmilyen nincs. Illetve ha van, az nem kötődik semmilyen módon az új évhez. Nem mintha nem kellene az ember lányának folyton-de-folyton tökéletesítenie magát, dehát a tökéletesítésben sem vagyok tökéletes. És legfőképpen tisztában vagyok a korlátaimmal.

Ami a gasztro-vonalat illeti, a törekvés a természetesre, a helyire, az E-mentesre megvolt mindig, de ez sem lesz soha 100%. De átgondolva Ági kérdését, ami a számos kicsi, lényegtelen, nevetséges és elhanyagolható hiányosságom mellett magasan leghamarabb beugrott, az a tervezés teljes hiányának súlyos problematikája.
Ámulva olvasok hétre-hónapra eltervezett menükről, listákról,készletekről.
Listát én csak azért készítek, hogy ne felejtsem el az aktuális bevásárolnivalókat, de a tervezés művészete nálam jó esetben egy hétvégére terjed ki, azzal a titkos mellékzöngével, hogy a Plus úgyis nyitva van hétvégén is hétig...

Szóval ez az én álmom magamról: előre megfontolt, körültekintő és kiválóan tervező anya, feleség, háziasszony, munkaerő, kertész, varrónő, mosónő, DIY ésatöbbi.

Nem táplálok illúziókat afelől, hogy ez nem lesz egy tökéletesen betartott fogadalom. Viszont már az is boldoggá tenne, ha csak hetente egyszer kellene boltba mennem, mert ha van valami, amit utálok, az a bevásárlás robotja .:-P Mostanában még a vasalást is veri.

Ja és bár a csillagászati árak miatt nem lenne mindennapos vendég a kosaramban, megfogadtam, hogy sose csábulok el perui zöldspárgára, chilei cseresznyére, zambiai spenótra, urugayi áfonyára és mexikói eperre a tél közepén (and so on..)

Ui.: Fenti termékeket egy egyszerű kis agglomerációs Tesco zöldségpultjánál láttam egy napon.

Cseke, Lorien, Ti jöttök!

Kördés a gasztroújságokról

Cserkétől gurult a hógolyó hozzám, és úgy látom, egy húron pendülünk ... nem vásárolok ugyanis semmilyen főzős lapot sem rendszeresen, sem alkalmilag.
Régebben hosszú éveken keresztül vettem a Konyhaművészetet, amikor az általa képviselt - nem is igazán hétköznapi - stílus még abszolút unikum volt. Kicsit sznob újság, na. Szerettem benne a gasztronómiához kapcsolódó ismeretterjesztő cikkeket, Eszterházy étteremkritikáit, a szépirodalmat, a 90-es években újdonságként ható fotókat. Aztán ahogy elfoglalt ezer más dolog - főleg a gyerekeim - ez is elkopott. Bár mániákus receptolvasó-majdmegfőzöm-tervezgető vagyok, egyelőre a szakácskönyveimben is el vagyok veszve, nem is szólva az internet és a blogok hatalmas kínálatáról és a lementett receptek százairól. Az inerneten viszont szemezek a Gusto-val.

Ha mégis belepillantok egy-két főzős újságba, valahogy az az érzésem, hogy a képek többet mutatnak, mint amit valójában a receptek adnak.

Biztos az öregség jele, de nagyon szeretem lapozgatni anyósom régi Magyar Konyha számait, még ha a receptek jó része ma már nem igazán "trendi".

Tovább gurítom a hógolyót t3v3d3-nak és Marmalade-nak.

Elfelejtett holmik raktára

Eltalált engem is az első hógolyó, de jólesett! Cserkének köszönöm. Ami az én raktáraimat illeti, azok egy családi házhoz méltatlanul igen kicsikék. Igaz, nem szólhatok semmit, mert nagyon jó, hogy nem kell kilométereket gyalogolni a konyhában, de mostmár igazából jobban vágyom egy tyúkanyós lakókonyhára, mint egy kicentizett 6 nm-esre. Ezért viszont nem fogunk újra építkezni, az biztos. Persze van pince is, igazából ott kell körülnézni... ezért ha már annyi kaját vásárolok érzelmi alapon, akkor a konyhai cuccokat nagyon meg kell gondolnom, mert egyszerűen nincs hely.

A majdnem-soha-nem-használt-holmik egy része felesleges, vagy értelmét vesztette - például a hegyekben álló jénai tál fedők, melyek alól eltűntek a tálak, de azért nem dobom ki, hátha jó lesz valamire -, másik része pedig olyan, amihez valami emlék fűz. Ilyen a nagymamám legalább 60 éves tepsije, vagy a nagypapámtól hozzánkkerült porcelánbögrék, és a mai napig használt, kétdecis, klasszikus zománcos kétfülű zöld kislábas - a rántást valószínűleg másban el is rontanám.

Nem vált be az elektromos teafőző, az a csöpögtetős fajta, egyszerűen mert teát főzni nem így kell.

Számomra még mindig gyanúsak a szilikonformák, ezért csak vészhelyzetben veszem elő, és akkor is csak a kuglófsütőt - rájöttem, miért is passzolta le nekem egy kedves ismerősöm. Engem idegesít az instabilitásuk.

Van aztán un. "kelesztőtál", azt hiszem ez valami Tupperware termék, szintén ajándék; hát, biztos az öregség jele, hogy idegenkedem ettől a nagyszerű munkagyorsító izétől ( ami akárhogy nézzük, úgy néz ki, mint egy egyszerű műanyagtál, ezért nem igazán hiszek benne ), továbbá egyszerűen kicsi, mert ha kelt tészta, az nálunk minimum dupla adag.

A kamrapolcon kuksolnak a kerek lapos fatányérok vagy micsodák, pizzának kicsik, vágódeszkának műanyagot használok, és sajnáljuk kidobni a forgatható, márvány tortatálat is, ami egyébként iszonyú nehéz, és tényleg semmi értelme nincs azonkívül, hogy szép szürke márvány.

Mostmár ideje lenne megritkítani a fém italosdobozok sorát is, pedig azért teszem el mindig, hogy elképzelem milyen csinos tartója lesz mindenféle dobozos-zacskós ömlesztett kajának. Ki lehet találni: zacskók, papírdobozok és üres fém italosdobozok sorakoznak csendben egymás mellett.

Kukta a pincében várja a sorsát.

Hiába szép fém és üveg a turmixgép, inkább a botmixer, mert valahogy jobban kontrollálható, hogy nem maradtak-é rajta gyanús ételdarabok, továbbá ki nem állhatjuk a habot a tejturmixok tetején.

Amit viszont nagyon szeretek, az a kontaktgrill, a csukott melegek és a gofri miatt, mosogatógép két éve van, és már csak a kert miatt nem néz ki a kezem úgy, mint egy úrinőé, a kézi robotgép majd minden főzős nap kell, az aprítógép nem túl régi, de hiba volt eddig várni a vétellel, és hogy egy kis egyszerű kütyüt is említsek, nélkülözhetetlen az a kis félbehajtott rugós habverő-keverőszerűség, amivel az állandó sietségem miatt mindenben jelentkező csomókat el tudom tüntetni.

Meg kell továbbá említsem, hogy minden kicsit is komolyabb konyhai eszköz-beszerzést komoly házastársi egyeztetés előz meg, ennek eredménye, hogy kiderül, egy háztartásban sokkal nagyobb szükség van elektromos láncfűrészre, mint új Tefal-serpenyőkre.

Nálad ez hogy megy, Lorien?