Olajbogyós-lilahagymás szendvicskrém

Bár ez még bőven nyári termés, de az  ízvilága annyira az őszhöz illik, hogy eddig tartogattam inkább. Nálunk mindig nyerő, amiben lilahagyma és olajbogyó van, és nagyon  jól ki is egészíti egymást a hagyma édessége és az olajbogyó enyhe kesernyéssége, már csak egy pohár  vörösbor és jó  kenyér kell hozzá.

Hozzávalók:

10 dkg vaj
10 dkg kéksajt
10 dkg olajbogyó
1 kis fej lilahagyma

A sajtot villával összetörtem és habosra kevertem a vajjal. Az olajbogyót és a lilahagymát nagyon apróra vágva adtam hozzá. Ennyi.
Egy ilyen, magas hidratáltsági fokú ciabatta-szerű házi kenyérrel kevés tökéletesebb hideg vacsorát tudok elképzelni.

Diós-kéksajtos farfalle (vagy bármilyen más tészta)

De csakis durum. És mégse bármilyen, hanem olyan, ami jól felveszi a selymes szószt, ahogy egyébként a fényképen ez éppen nem látszik. Ez a mártás egyébként nemcsak tésztára jó, feldob bármilyen natúr sültet, zöldséget, hidegen salátaöntetként funkcionál, de ha kis keményítővel vagy pár tojássárgájával besűrítjük, akkor süthetjük tésztakosárban vagy pie-ként. Ha meg hozzáadjuk a tojás habját is, lesz belőle felfújt.
Szóval egy jolly joker, tervezek is lehúzni húzni róla még pár bőrt. Talán Doki írta, hogy előbb utóbb minden blogger bekattan valamire? Na, akkor én most erősen megindultam a diós-kéksajtos-bekattanós irányba...




Hozzávalók:(2 személyre nálunk)

10 dkg gorgonzola (blue cheese, roquefort, kéksajt, márványsajt stb., mindez mondjuk nem egészen ugyanaz, de ez megérne egy külön posztot, lényeg, hogy jó minőségű kék(zöld)penészes sajt legyen)

1,5 dl tejszin

5 dkg dió

2 ek konyak

35 dkg farfalle


A tésztát lobogó, bő, sós vízben elkezdtem már főzni, mikor hozzáláttam a mártásnak.
A diót durvára törtem és egy teflonserpenyőben picit megpirítottam. Hozzáöntöttem a tejszínt, belemorzsoltam a kéksajtot,lassú tűzön, kevergetve beleolvasztottam, összeforraltam, belekanalaztam a konyakot, és még két evőkanállal a tészta keményítős főzővizéből is löttyintettem hozzá. A teljesen leszűrt, lecsöpögtetett tésztát a serpenyőben kevertem össze a mártással.

Sajtot a világért se szórjunk rá!!!

Ír kék sütemény

Ember lánya tervez, a legális játékszoftver pedig végez. A számítógéppel. Biztos nagyon izgalmas lesz így januárban karácsonyi meg újévi sütikről és húzós húsételekről olvasni, de így legalább idén decemberben elegánsan linkelhetek többféle ajánlatot a széles kínálatomból :)

Kezdjük is egy egyszerű sóssal bemelegítésképpen, azt ugyanis akár egy hétköznap is el lehet koptatni, vagy a kéthetes ünnepi kajatúrában megfáradt januári vendégeink elé tolni "Ez csak egy kis sós! " felkiáltással.

Akinek megvan Nigella házi istennős sütiskönyve, majd lapozza fel, és nézze meg a fotót is a recepthez. Kétszer is készült nálam az ír kéksajtos sütemény, de az én kekszeimnek köze nem volt az ottani fotón látható külcsínhez, pedig abszolút a recept szerint dolgoztam, kivéve, hogy ír helyett olasz, azután francia kéksajtot használtam, meg épp nem volt otthon kékkukorica liszt, na de majd legközelebb.



Hozzávalók:

17,5 dkg kéksajt (szerintem a márványsajt is megteszi)
17,5 dkg liszt
10 dkg vaj
pici só
1 tojás sárgája

Az elmorzsolt sajtot, a hideg vajat és a tojássárgát megpörgettem az aprítógépben, hozzáadtam lassanként a lisztet és kevés sót, kézzel is gyúrtam egy keveset és betettem pihenni a tésztát a hűtőbe. Állt harminc percet, a másik adag pedig fél napot, én nem láttam igazi különbséget.

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

Kinyújtottam - amikor recept szerint jártam el, pufi kis apróságok helyett lényegében komplett dobókockákat kaptam, így a fél centi vastag tészta mindenképp túlzás - késfoknál kicsit vastagabbra, derelyevágóval négyzeteket vágtam és 10-12 perc alatt megsütöttem. Nagyon kell vigyázni, nehogy sötétebbre piruljon, mert a sajt miatt keserű lesz! A tetejét lehet tojássárgájával kenni sütés előtt, vagy sóval szórni, vagy akár natúr hagyni, de a kék téma miatt a mák is igazán stílusos.

Dobókockaság ide vagy oda a gyerekeim nagyon nagy bulit csaptak amikor "lopkodták" az egyik vendégünk elől és a végén mindenfélet trükköt be kellett vetniük, hogy a tálhoz férjenek.

A recept Nigella Lawson: "Hogyan váljunk házi istennőkké" c. könyvéből származik.