A következő címkéjű bejegyzések mutatása: indiai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: indiai. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 27., kedd

Naan kenyér




Már jó pár  éve adós vagyok ezzel a recepttel, mióta a csirke tikka masala felkerült a blogra, amit tavaly egy másik indiai eredetű étel, a mughlai csirke taszított le a trónjáról nálunk. Szóba se kerülhet, hogy ilyenkor rizs legyen a köret, tehát nagyjából fejből megy a naan kenyér, a Szakácsok Könyve receptje alapján, mondanom sem kell, hogy alapból duplázva a megadott mennyiségeket. Nálunk jobban csípik a sok kisebb kenyérkét, de nyugodtan lehet 6-8 nagy kerek lepényt is sütni ebből a mennyiségből. A kész naan jól fagyasztható, mikróban is melegíthető a hűtőből, és az is előfordult már, hogy az utolsó pihentetési fázis éjszaka hűtőben zajlott, így ebéd előtt csak ki kellett venni átmelegedni, átgyúrni, és már lehetett is sütni.

Hozzávalók:

3 dl víz
2 gr porélesztő (vagy 1 dkg friss élesztő)
50 dkg liszt
10 dkg joghurt
8 gr só
2 tk sütőpor
néhány ek.olaj vagy tisztított vaj  a gyúráshoz és a formázáshoz

kevés olvasztott vaj, petrezselyemzöld vagy aki szereti, korianderzöld

Egy mélyebb tálban a  liszt felét elkevertem az élesztővel és a vízzel, és letakarva állni hagytam. Ezután hozzáadtam a sütőporral és sóval elkevert maradék lisztet és a joghurtot, villával összedolgoztam (nagyon ragad), alul és körben beolajoztam, 15 percig újra pihenni hagytam. Kiolajozott munkalapon plusz egy ek.olajjal fél percig átgyúrtam, megint 15 percig pihentettem.
Újabb, egy perces gyúrás következett, ezután pedig két evőkanálnyi gombócokra osztottam, átkentem pici olajjal és kiolajozott munkalapon vékony lapokká nyújtottam - tradicionálisan könnycsepp alakúra nyújtják-húzkodják. Felforrósított teflonserpenyőben sütöttem, megfordítani akkor kell, amikor a felső oldalán megjelennek a hólyagok - ekkor már szép pirult az alja is. A másik oldalát már elég egy percig sütni.
Kisülés után kentem meg kevés vajjal és szórtam meg petrezselyemzölddel.

2014. április 2., szerda

Mughlai csirke



Bár még mindig a rántott hús meg az olaszos kaják a legnagyobb kedvencek a gyerekeknél, rögtön sorban utánuk nem a csirkepörkölt, hanem a csípős-fűszeres-paradicsomos csirke tikka masala következik, naan kenyérrel, mostantól pedig ez a csirke. 
Szó szerint vita volt az alábbi - nem kicsi - adagon, és osztozkodni kellett, az pedig mindenkit mélyen felháborított, hogy a képen látható mini adagot meg két kis darab naant félreteszem másnapra a fotóhoz.Legközelebb tényleg valami nagy kondérban csinálok dupla mennyiséget, mert ha lehet, másnapra még jobb ( Indiában több napig érlelik-készítik eleve), és mint minden szószos. étel, jól bírja a fagyasztást is. Rémisztőnek tűnik a hozzávalók sora, pedig valójában csak elő kell őket venni, és sorban alávetni kevés őrlésnek, pirításnak és főzésnek -  a vége pedig egy ízorgia.
Az eredeti receptben mazsola is szerepelt, épp nem volt otthon, de nem is hiányzott.

Hozzávalók: (4-6) személyre

hüvejkujjnyi friss gyömbér
4 nagy gerezd fokhagyma
2 teáskanál római kömény
1 tk. őrölt koriander
4 száríttt chili
4 ek darált mandula
1,2 dl víz

 5 zöld kardamom, kimagozva, magok összetörve mozsárban
1 kisujjnyi fahéjrú, hosszában megroppantva
2 babérlevél
4 szegfúszeg

4 ek olaj
1 kg csirkemell, felkockázva
2 vöröshagyma

2,5 dl sűrű joghurt
2,5 dl húsleves
1,2 dl tejszín
1 tk garam masala fűszerkeverék
1 ek. cukor
1 tk só



Az első hét hozzávalót aprítógépben pürésítettem. Előkészítettem a második négy hozzávalót. 
A vöröshagymát apróra vágtam, a csirkemellet felkockáztam és egy nagy serpenyőben két részletben átpirítottam az olajon (nem kell készre sütni, csak hogy kifehéredjen és picit megkapjon a hús) majd kivettem az olajból és félreraktam. 
A maradék olajon a vöröshagymát a fűszerekkel - a második négy hozzávalóval - lassan, kevergetve átpirítottam.Hozzáadtam a fűszeres mandulás szószt és összeforrósítottam, hozzáadtam a joghurtot, levest és tejszínt, beleraktam a csirkemellet a közben engedett levével együtt, majd a cukrot, sót és a garam masala keveréket.
Húsz percig pároltam jó közepes lángon, mikorra a szósz kissé besűrűsödött.

Rizzsel se rossz, de legjobb naan kenyérrel tunkolni.

Nigella receptje.

2007. november 21., szerda

Csirke tikka masala



Szeretem az Ulpius-ház könyveit. Van köztük nehéz és véresen komoly és van könnyű, teljesen komolytalan olvasmány. Ez utóbbiak egy csoportja -szerintem - a "szingli-regény" : tipikusan mai, angolszász, általában nőneműszerző műve a párkeresés viszontagságairól. Van benne több-kevesebb humor, némi könnyfacsarás és általában boldog vég. És számora legszembetűnőbb jellemzője: a hősnő és kitartó nőnemű barátai/kollégái/lakótársai a cselekmény kritikus pontján (értsd: probléma a pasival) nem a szokásos pubba, hanem valami indiai vendéglőbe térnek be és csirke tikka masalát esznek vigaszképpen.
Addig megvolt, hogy indiai eredetű, de ezentúl semmi. Eddig, be kell valljam, számomra az indiai konyha ismerete néhány Spektrumos sorozaton és a curry alkalmi használatán nem terjedt túl. De ez a dallamos csirketikkamasala nem hagyott nyugodni, ezért mivel adódott kisebb alkalom, továbbá kísérleti alanyként csak családtagok szerepeltek, körülnéztem a neten, hogy én is elkövessem.
Első pillanatra két dolog jött le: valami iszonyú bonyolult lehet ennyi hozzávalóval, továbbá hogy két egyforma csirke tikka masala nincs is. Vannak alap alapanyagok, de aztán lényegében mehet bele minden fűszer, ami egy kicsit is egzotikusabbnak minősül. Bonyolultnak pedig egyáltalán nem bonyolult, két fordulóban kell mindent összekeverni, és szinte kész is.
Ha valaki autentikus receptre vágyik, próbálkozzon, de előbb-utóbb fel fogja adni. Én néhány lelőhely alapján alakítottam ki az alábbi változatot, nagy sikere volt, lesz máskor is.
A fűszerkeverékeket még valamikor októberben tároltam be a Plusból.

Hozzávalók 4 felnőtt részére:

0.75-1kg csirkemell nagyobb kockákra vágva

tikka páchoz:

2 doboz natúr joghurt
fél zöldcitrom leve
6 gerezd fokhagyma
2 tk. reszelt gyömbér
1 tk.chilipor
1kk. őrölt koriander
1 kk. római kömény
1 tk. tikka fűszerkeverék
1 púpozott kk. currypor


(Azért  kapott a  pluszben curryporból, mert abban  több összetevő szerepel. Opcionálisan szerepelt még a receptekben feketbors, fahéj, kardamom, mustármag.)

A fenti hozzávalókat jól összekeverjük, a csirkefalatokkal összeforgatjuk és mehet egy éjszakára a hűtőbe.


A pácolt csirkehúst másnap 180 fokos sütőben 15 perc alatt grillrácson megsütöttem. Alátettem egy sütőpapírral bélelt tepsit, mert a szósz és a csirke leve lecsöpög sütés közben.

Ez eddig csirke tikka, ami önálló étel is egyben.

Amíg a csirke sül, elkészül a masala szósz:

Hozzávalók.

5 dkg vaj
2 gerezd  fokhagyma
2 kk reszelt gyömbér
1 140 gr-os paradicsompüré
4 dl tejszín
2 felaprított chili vagy 1 kk chilipor
1 tk. pirospaprika
2 tk. kömény
2 tk. őrölt koriander
1 tk.currypor
2 tk garam masala fűszerkeverék


A vajon megpároltam a szétnyomott fokhagymát, a gyömbért, ráöntöttem a paradicsompürét, kicsit még pirítottam, beleöntöttem a tejszínt és hozzáadtam az összes fűszert. Felforrósítottam és hozzáadtam a sült csirkét és az illatos lecsöpögött pácot is, és rotyogtattam együtt néhány percig.

Naan kenyérrel szuper volt, nem én sütöttem,de a csomagoláson szerepelt: Original English
Recipe :-))

(Egyébként  az indiaiak nem párosították így a kétféle szószt, csak az angolok találták ki, vagy egy skót étterem indiai szakácsa, vagy egy angol étterem indiai szakácsa, vagy pakisztáni szakácsa,stb, stb.)




Related Posts with Thumbnails