Sokmagvas-sokgabonás zabpehelykenyér

Az utóbbi idők legjobb kenyérreceptje ez, a rengeteg ropogós  maggal, mély, pirult ízzel. Lazán eláll napokig, csak érnek az aromái, nem mellesleg borzasztóan telít, nem fordulhat elő, hogy hipp-hopp eltüntetjük a cipó felét még vacsora előtt. Bármily hihetetlennek tűnik, tökéletesen összeáll a massza élesztő, bármiféle liszt állagú összetevő és dagasztás nélkül is, és ha kihűlt, tökéletesen szeletelhető.

Tejmentes, ha a zabpehely gluténmentesen kezelt (olyan helyen vagy úgy készül, ahol nem szállhat/keveredhet  bele pl.búzaliszt) akkor gluténmentes is teljesen, élesztőmentes, sőt lehet, paleo is (nem tudom), egyszóval minden olyan  szempontnak megfelel,  ami manapság csomó embernek csomóféle okból fontos.

Nekünk meg csak egyszerűen nagyon ízlik, szóval be kell valljam, amikor kitaláltam, hogy kipróbálom ( mert olyan jól nézett ki a fotón) csak az alábbiakat kellett hozzá beszereznem: hajdina, köles, útifűmaghéj, chiamag. 

Nem is rendes gasztroblogger pedig, akinek a konyhájában ne lenne mindez alapból, de hát ez van.

Nagyon minimális mértékben tértem el az eredeti recepttől, hogy ne kelljen 5 grammokat méregetni, szezámmag nagy tételben volt itthon, így a lenmagot részben lecseréltem rá,  mandulám viszont nem volt annyi itthon, így részben tökmaggal helyettesítettem, de szerintem nyugodtan lehet akár diót is - inkább hosszúkásra vágva, mint simán durvára, hogy ne "morzsálódjon"-  belerakni, ha nem akarunk aranyáron lapkamandulát venni, vagy csak tökmagot használni, ugyanolyan finom lesz. Simán ellehet magában eszegetni ( mondjuk egy szelettel jól is lehet lakni szerintem) de szuper csak vajasan, vagy sajtokkal, sajtkrémekkel, halas kencékkel, olajbogyóval, tényleg mindennel.

Hozzávalók:

15 dkg  napraforgómag

5 dkg  szeletelt mandula

5 dkg tökmag

6 dkg  hajdina

6 dkg  köles 

20 dkg  aprószemű zabpehely

5 dkg  lenmag

3 dkg szezámmag

3 dkg útifű maghéj

3 dkg  chia mag

2 teáskanál finom tengeri só

2 evőkanál  juharszirup (méz is megfelelő)

4 dkg  olívaolaj

6,4 dl víz

A sütőt 160 fokra előmelegítettem és egy nagy tepsiben szétterítettem az első négy hozzávalót és 10 perc alatt megpirítottam.

Amíg pirult, öszemértem egy nagy tálban a többi száraz hozzávalót, elkevertem, majd hozzáadtam a pirult keveréket is, azokkal is átkevertem, majd  a juharszirupot, olívaolajat és a vizet.

A sűrű masszát nedves kézzel, egyenletesen egy sütőpapírral bélelt 25x10 -es fém doboz sütőformába nyomkodtam, úgy, hogy legyen egy kis púpja is középen - nem kel, ugye, de úgy fog kinézni, mintha.

2,5 órát letakarva állni hagytam, majd 200 fokra előmelegített sütőben 1,5 órát sütöttem.

Néhány perc pihentetés után kivettem a formából, rácsra raktam, a sütőpapírt lehúztam róla  és hagytam kihűlni. Csak ezután lehet szeletelni, és kell neki 2-3 óra a teljes kihűléshez.

A recept erről a szuper blogról jött.

Szezámos kenyér

Bár ebben az egy hetes hőségben azt hiszem, csak a legelvetemültebbek kapcsolták be a sütőjüket, most itt az alkalom, egy kis pihegés, lehet pótolni az elmulasztottakat. Ez a kenyér(ke) a hétvégén készült, amikor még nem volt azért vészes, este lehűlt a levegő, én pedig ezt a gyönyörűséget tesztelem, és legeslegjobban a dagasztásra voltam kíváncsi: mennyire bír el kis adagokkal is, mert nálunk a Válogatós Banda nem nagyon csípi a másnapos dolgokat, ritkán esik meg, hogy fél kiló lisztnél többől sütök bármit, az aranygaluskát és  a húsvéti kalácsot kivéve.

A szépséges gépecske tette a dolgát, nem kímélte a pici  tésztát sem, és az édes foszlós kalácstésztából alakított sós-szezámos kenyér egy vacsorára pont elég volt - vége a sulinak, nem baj, hogy nem maradt  másnap tízóraira.
 

Hozzávalók:

30 dkg liszt

5 dkg vaj

1 kk. cukor

1,4 dl tej

fél csomag porélesztő

1 tk.só 

egy kicsi  tojás a lekenéshez

A liszt közepébe mélyedést csináltam, beleöntöttem a meglangyosított tej felét, belemorzsoltam az élesztőt, belekevertem a cukrot, kis lisztet is kavartam hozzájuk és 10 perc alatt felfuttattam a keveréket. 

Hozzáadtam a maradék tejet,  az olvasztott, langyos vajat és a csipet sót, és 8-10 perc alatt sima, fényes tésztává dagasztottam. Az - igen meleg -  konyhában 35 perc alatt a kétszeresére kelt a folpackkal szorosan letakart tálban, ekkor 6 egyenlő részre osztottam (mérleggel, igen, mert különben nem lesz szép egyenletes a fonás).

10 percig pihentettem letakarva a gombócokat, majd kb. 30-35 cm hosszú, a végükön elvékonyodó, középen kissé dundibb rudakká sodortam. Megszórtam liszttel őket, hogy majd az újabb kelesztés közben ne ragadjanak össze, az egyik végüket erősen összecsíptem, majd összefontam a hatos fonással. (egy rövid és követhető videó itt) - és a fonás ne legyen túl szoros, mert akkor sütés közben repedezik a tészta.

Lekentem tojássárgájával, további fél órát kelesztettem, újból átkentem a tojással, jó sűrűn megszórtam a szezámmaggal és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig, kb. 30-35 percet  sütöttem.

Újhagymás-vajas tépj-egyet-kenyér

Úgy kell odaimádkozni a Népeket a vacsoraasztalhoz? Mindenki a fülén ül, amikor meg kellene teríteni?

Egy ilyen kenyérrel esélyes, hogy begyógyul a szelektív halláskárosodás.Ráadásul tényleg körbeülve élvezhető igazán, csak igyekezni kell, hogy jusson belőle.

Eredetileg édes és citromos volt (nem lehet rossz, tervbevéve, úgy, mint a fahéjas-meggyes is) de először egy sós kenyértésztával próbáltam ki, és ez tuti van legalább olyan jó. Langyos, puha, téphető szeletek, enyhén sós vaj, édes-csípős újhagyma, nagy bögre tej, egy pohár sör, mindenki beoszthatja ízlése és életkora szerint.

Hozzávalók:

50 dkg liszt

1 zacskó (7 gr) szárított élesztő

1 tk cukor

2,8-3 dl víz, attól függően, milyen a liszt

1 ek. tejpor (vagy cseréljük a vizet fele tejre helyette)

1 + 1 tk. só
 5 dkg olvasztott vaj

1 csokor újhagyma

só

A lisztbe mélyedést csináltam és 10 perc alatt megfuttattam benne az élesztőt a cukorral, 1 dl langyos vízzel és egy evőkanálnyi hozzákevert liszttel. Ezután a többi vizet  és a tejport is hozzáadva 15 percig dagasztottam a tésztát, csak a végén dagasztottam bele  az egy teáskanálnyi  sót.

Folpackkal szorosan letakarva 1 órát kelesztettem, azután átgyúrtam és lisztezett munkalapon 45X35 cm-es nagy téglalappá nyújtottam. Megkentem az olvasztott vajjal, a karikára vágott újhagymával megszórtam, kicsit sóztam. 

A kinyújtott tésztát hosszában 5 egyforma széles  csíkra vágtam, szépen egymás tetejére pakoltam, a csíkokat, majd az emeletes tésztacsíkot 7 egyenlő részre elvágtam. 

Egy négyszögletes ( 25X10X8cm-es ) fémformát sütőpapírral béleltem, és a tésztatornyokat  besorakoztattam a formába. Ekkor még nem ér végig a formán, és nem tölti ki azt a két széléig és a felső széléig sem, ezért, hogy ne dőljenek ide-oda a tésztarétegek, kicsit meg kell dönteni a formát, - én egyszerűen az egyik vége alá tettem a sótartót :) -, és így összerakni és keleszteni újra.

40 percnyi kelesztés után 200 fokon 40 percig sütöttem,  20 perc után a tetejét már takartam.

Kismillió ízzel lehet rétegezni, durván egyszerűtől az egészen szofisztikált cuccokig, nálunk a következő kacsazsír/lilahagyma kombó lesz....

 

Én itt láttam meg, de Jade-nél is van édes változat.

Csavart kenyér március közepére

Még mindig ezzel a tésztával kísérletezek, és egyre meggyőzőbbek a tapasztalataim. Ez a mostani variáció picit emeltebb hőfokon ropogós héjat eredményezett, állagra pedig nagyon puha, zsúrkenyérszerű, könnyű belsőt. Ilyen töltöttet - amit angolul csak lazán "swirl"-nek hívnak - pedig már régóta szerettem volna csinálni, egy édes minta alapján, és úgy látszik, ez a recept tökéletes hozzá, és a mostani, kicsit márciusra hangolt töltelék mellett még olyan sok, finomabbnál finomabb és látványos ötletem van, hogy lesz pár hónap kifutása, míg meg nem unjuk szegényt :). Ma ugyan épp édes variációt tervezek, bár a klasszikus húsvéti kalácsot nagyon nehéz lenne kitúrnia az ünnepi menüből.


Hozzávalók:



5 dkg vaj

5+45 dkg liszt

1 kk. balzsamecet vagy fehérborecet

2 tk szárított élesztő

2 púpozott tk. só

4 dl víz

5-6 darab nagyobb aszalt paradicsom

2 nagy csokor petrezselyem

kevés (olíva)olaj

kukoricaliszt a szóráshoz



A vajat egy lábasban felmelegítettem, 5 dkg lisztet csomómentesre kevertem a lassan a hideg vízzel, hozzáöntöttem a vajhoz és kevergetve felforraltam és belekevertem a balzsamecetet. (Sima ételecet esetén felezzük a mennyiséget, mert a savtartalom csak 6 % a balzsamecetnél. Azóta okosodtam, és az ecet - a másik receptnél - nemcsak a hagyma színének megőrzésére jó, hanem általában "besegít" az élesztő munkájába.) Mikor langyosra hűlt, hozzákevertem a szárított élesztővel elkevert lisztet, és gombóccá formáltam, és csak a végén dolgoztam bele a sót. Dagasztani ilyenkor nem kell, és 30 percet pihen.

Ezután sorban, négyszer egymás után: 10 perc pihenő, 10 másodperc dagasztás, kiolajozott felületen, olajos kézzel.
Ezután 30 percet állt, majda tésztát kétfelé osztottam, mindkét felét kinyújtottam 20x20centisre, sűrűn megszórtam a felaprított petrezselyemmel és elpotyogtattam ide-oda a felvágott aszalt paradicsomokat is. Picit sóztam, feltekertem, mint egy beiglit, és másfél órát kelesztettem.

Ezután sütőpapírral bélelt szögletes formákba raktam, vízzel spricceltem a tetejét, kevés kukoricaliszttel szórtam, és 220 fokon 30 percet sütöttem, a végén tettem egy kis sütőpapírt a tetejére is, ne piruljon tovább. Amikor kész lett, kevés vízzel kentem, hogy fényt adjak a tetejének.

Lila hagymás - olívabogyós kenyérkék

A testünk nem hazudik. A hideg ellen (sajnos) nem védenek a saláták, a könnyű gyümölcsös desszertek; kacsazsír kell, lilahagyma és kenyér. Kemencemeleg, melengető, foszlós, puha, sosekiszáradó. Találtam egy tényleg csodás receptet, ami kenyér-függőknek és sütőknek a spéci technikája miatt lehet érdekes; én legalábbis ilyenről eddig nem hallottam, az eredmény ráadásul magáért beszél. Amellett hogy a magas (70%-os) hidratáltsági fok eleve biztosítja a kitűnő állagot, a liszt egy részét fel kell forralni(!) a vízzel, ennek az a tudományos magyarázata, hogy így még több vizet tud felvenni a keményítőtartalom részbeni átalakítása miatt. (vagy mi :)) Ezen túl a dagasztás is négy menetben történik, állítólag ez valami ázsiai metódus : 4X10 másodperc. Igen, másodperc. Köztük 10 perc pihenő, majd egy hosszabb kelesztés. Ez a kenyér tehát hétvégére ideális, ha egyébként is konyházunk, vagy délutánra, amikor hazaérve ellopunk néhány percet a házi feladat ellenőrzése közben. Technika ide vagy oda, a tésztát megtartjuk és esszük még majd számtalan változatban.


Hozzávalók:

25 dkg lilahagyma

5 dkg vaj

5+45 dkg liszt

1 tk. balzsamecet vagy fehérborecet

2 tk szárított élesztő

1 púpozott tk. só

10 dkg magozott zöld olívabogyó, félbevágva

3,5 dl víz

kevés (olíva)olaj

kukoricaliszt a szóráshoz


A felkockázott hagymát egy serpenyőben a felforrósított vajon átforgattam és fedővel lefedve, kis lángon néhány perc alatt puhára dinszteltem. Rászórtam 5 dkg lisztet és csomómentesre kevertem a hideg vízzel, majd felforraltam a "lila hagyma-főzeléket".
Mikor langyosra hűlt, belekevertem a balzsamecetet - ha csak sima 10%-os ecetünk van otthon, 1 kk. is elég: az ecet célja az, hogy a hagyma a sütés során megőrizze szép lila színét. (Erről biztos tud Beatbull valami tudományosat, a savtartalomhoz és a lila színezőanyaghoz van valami köze.) Hozzáadtam az élesztővel elkevert nagyobb adag lisztet, a félbevágott olívabogyókat, és puha, ám eléggé ragacsos masszává gyúrtam, és csak a végén dolgoztam bele a sót.

Ekkor sorban, négyszer egymás után: 10 perc pihenő, 10 másodperc dagasztás, kiolajozott felületen, olajos kézzel.
Ezután 30 percet állt, majd kinyújtottam 20x25centisre (kb. kétujjnyi vastagra) 9 részre vágtam és kicsi, hosszúkás kenyérkékké alakítottam a tésztát. Vízzel spricceltem, kevés kukoricaliszttel szórtam, majd másfél órát kelesztettem egy sütőpapírral bélelt tepsin.

210 fokos sütőben 25 perc alatt sültek meg. Az olajbogyó és a balzsamecet miatt finom savanykás, benne az édes lila hagyma, jóféle olajba mártogatva vagy kacsazsírral nehéz abbahagyni...

A sütő hőmérséklete nálam alacsonynak bizonyul, legközelebb kicsit magasabb hőfokon fogom sütni, hogy a héja ropogósabb legyen.

A receptet Le Pétrin blogján találtam.

Petrezselymes-aszalt paradicsomos kenyér

Az idei márciusi GBT-s meghívó után jutott eszembe, hogy tavaly a piros-fehér-zöld témakörre tekintettel ezt a kenyeret vittem, és ide mégsem került fel, pedig ez volt az első fajta kenyér, amit életemben először sütöttem, vagy 15 éve, és tulajdonképpen sokáig ez is volt az egyetlen. Akkoriban viszont általában vasárnap inkább késő délelőttre lett kész, és mégis reggelinek hívtuk, nem kellett a sötét téli reggeleken félvakon kibotorkálni a kamrába valami csokis gabonapehelyért meg tejért, amit a kiskorúak kizárólag csak akkor tudnak maguk maguknak elkészíteni, ha ebéd előtt tíz perccel szottyan kedvük ilyet enni - reggel egyszerűen az csak anyai kéz által képes kizubogni a dobozból, különben súlyos fokozatú éhezés és kiskorú veszélyeztetése esete forog fenn egészen a Garfield végéig.
Szóval ebből a kenyérből mostanában inkább vacsora lett, és a nagyobbnak már tetszik is, látszik a fejlődés. A tészta gyors, az ízekkel lehet variálni, de ha már petrezselymes, akkor érdemes pár levélkét kihagyni ezért a helyes díszítésért, csakhogy lenyűgözzük az olvasó- (vagy inkább evő-) közönséget.


Hozzávalók:

50 dkg liszt

1 cs - fél kg liszthez való - szárított élesztő

1,5 dl tej

100 gr tejföl

5 dkg reszelt Pannónia sajt

1 csokor petrezselyem

10 aszalt paradicsomfél

2 gerezd fokhagyma

3 tk. só

A lisztbe készített mélyedésbe szórtam az élesztőt, kevés langyos tejet és 1 teáskanál cukrot. Kevés lisztet belekavartam és 15 percet kelesztettem; addig lereszeltem a sajtot, a fokhagymát, felvágtam az aszalt paradicsomokat és a petrezselymet is pár levélke kivételével.
A maradék tejjel, a tejföllel és az ízesítőkkel 5 perc alatt kézzel ruganyos tésztát dagasztottam és 30 percig langyos helyen kelesztettem. A házi aszalt paradicsomtól - 3 éjszaka 90 fokon a sütőben, sűrű és édes, mintha valami gyümölcs lenne - már ekkor kellemes narancssárga színe volt. Ezután újra átgyúrtam, míg sima és selymes tapintású nem lett és cipóvá formáztam. Körben bevágtam és középre rakosgattam a megvizezett petrezselymeket. Addig kelt letakarva a cipó, míg a sütőm 200 fokra nem melegedett - majdnem fél órát ismét. Ekkor a kenyér tetejére vékony rétegben lisztet szitáltam, ez védte meg a sütés alatt a petrezselymet a hőtől.
45 perc sütés után tökéletesen kongott kopogtatásra a cipó alja, a lisztet pedig óvatosan le lehetett sepregetni a tetejéről pusztán az esztétika kedvéért.

Nem is kellett hozzá semmi, csak jóféle vaj.



A kenyér alaptésztája a Házi sütöde -Egészséges finomságok c. szakácskönyvből való, a petrezselymes ötlet pedig erről a blogról.

Turbó, hajtogatott kenyérke

Vagy nem is tudom, hogy nevezzem... Vannak biztosan sokan, akik emlékeznek még a blogokon végigfutó Dagasztás Nélküli Kenyér - lázra. Nem, nem Zoe találta ki. Hanem egy New York-i pék, azután ő felhívta a New York Times újságíróját, és a komoly újság gasztromelléklete meg leadta a receptet, és az interjút a pékmesterrel. Mindez 2006-ban történt, innen indult azután útjára a kenyér, ami, mint láttuk, kicsit olyan mint a népmese: mindenki tett hozzá valamit, (nyilván a saját tapasztalatát) így azután már a szülőapja se nagyon ismerne rá. Amikor rátaláltam, nagyon örültem, mert az itthon népszerű DNK 12 órás kelesztési ideje, plusz újabb kelesztés, és még a sütés nekem nem igazán tette lehetővé, hogy egyszerű munkanapon ésszerű időben friss kenyeret együnk vacsorára. Az eredeti recept 18 órájával viszont egy este 11-kor bekevert kenyérből pont másnap este 7 re lesz vacsora. (Mert ez is, mint minden pékáru, igenis frissen a legjobb.)
De a mostani recepthez hozzátartozik még a tökéletes ciabatta keresése, (már megvan, csak még nem sütöttem meg) miközben sokat megtanultam a kenyerek hidratáltsági fokáról, erről-arrról-amarról. Szóval ez a két dolog járt a fejemben, mikor úgy döntöttem, sütök egy majdnem dagasztás nélküli, gyors, magas hidratáltsági fokú, kicsit ciabatta - szerű, nagyon lyukacsos, ropogós héjú izé-t. Mint amilyet jobb vendéglátóegységekben adnak kicsit ropogtatni a vacsora komoly része előtt, valami finom kenegetnivaló kíséretében. Hát ez az.

Hozzávalók:

40 dkg liszt + kb 5-8 dkg csak úgy szórni mindenfelé

3, 2 dl langyos víz

1 csapott tk. szárított élesztő

1 púpozott teáskanál só


Az élesztőt elkevertem a vízben és hozzákevertem a liszthez, majd a masszát a robotgépem dagasztókarjával kb.5 percig vertem. Ekkorra szép sima lett, és elvált a tál falától.





Csak a legeslegvégén szórtam meg a sóval és kevertem bele, mert az tönkrevághatja az élesztőt.

50 fokra kapcsolt sütőben két órát kelt a tészta, ekkorra kb. a háromszorosára nőtt.






Egyenletesen (és vastagabban) beliszteztem a munkalapom, és a tésztát egy kanál segítségével a lisztágyra borítottam.




A szétterült, lágy masszát jól belisztezett kézzel hajtogattam: jobbról, balról, alulról, felülről, 6-8 menetben, amíg nem akart már feltétlenül szétfolyni.





Ekkor két darabra vágtam, nagyjából hosszúkás rúd alakra formáltam - húzgáltam (ekkor még mindig lágy eléggé), majd jól meglisztezett munkalapon , a tetejét is meglisztezve, konyharuhával letakarva fél órát kelt.
Ekkor kezdtem előmelegíteni a sütőt maximumra.

Ezután újabb pár hajtogatás következett a lisztezett munkalapon, ekkor már külön - külön, majd a zömök formát kicsit rúd alakúra húzkodtam-nyújtottam. Így nyerték el végleges kb 20X5 cm-es rúdformájukat a kenyérkék. Az utolsó hajtogatásnál alulra került a hajtás széle, a tésztát pedig a tetején vékonyan liszt borítja. Ekkorra már nem akar szétfolyni a tészta, puha, de ruganyosabb formát ölt.




A forró sütő aljára egy kisebb üres tepsit raktam, teáskannában egy liter vizet forraltam, és ahogy betettem a kenyereket is, a vizet is az üres tepsibe zúdítottam.

A sütőm szerintem képtelen elérni a 250 fokot, ennél valamivel alacsonyabb hőmérsékleten fél óra elég volt, hogy belül gyönyörű lyukacsos, kívül barna, vékony héjú, ropogós majdnem -ciabattákat kapjak. A sütés vége előtt párszor átkentem a tetejüket hideg vízzel is.

ui.: gőzös sütővel nagyon vigyázni kinyitáskor! Mivel a liszt és a sütők sohasem egyformák, ha ellenőrizni akarjuk a színt, vagy kenegetni a tetejét vízzel, muszáj kinyitni, és akkor jön a gőz!

A tészta lágysága nem érdekes, a lényeg, hogy a liszt legyen mindig kéznél, viszont a megadott mennyiségnél többet nem szabad beledolgozni, mert sohasem lesz szép lyukacsos, könnyű darab.

A kenyér dicsérete

Nagyobb: Anya, ezt a kenyeret te sütötted?
Én: Ühüm.
Nagyobb:Azt hittem, bolti.
Én: Olyan jó, vagy olyan rossz?
Nagyobb: Olyan jó!!!

Ennyit a fjordokról.

Kenyér

Sütöttem már kenyeret nemegyszer, de mindig csak egy elég bonyolult, sonkás-sajtos fajtát, kizárólag ráérős téli hétvégi reggeleken, nem is reggeli lett belőle, hanem inkább ebéd. Én is követtem egy darabig a dagasztásmentes kenyér pályafutását a blogvilágban, de a negyvenfokos nyárban valahogy elfelejtődött ez a projekt. Ezért - bár kétségtelenül dagasztásmentes - Dolce Vita kenyerét nem is azonosítottam vele. Most látom Fakanál postját, így pedig biztos csak valami titkos magasabbrendű szellemi izé eredménye lehet, hogy én is ma próbálkoztam vele először, mégpedig majdnem hajszálra pontosan azonos recept alapján, de Dolce útmutatásait követve. Némi konzultációra még szükség lesz, a héja 150%-os, a belseje még csak kilencven, de így se maradt morzsa sem estére belőle. Ahogy az időbeosztásomat ismerem, hetente kétszer-háromszor végre normális kenyeret ehetünk, és már ez is valami.

Hozzávalók:

1 db két és fél decis bögre a mérce

3 bögre BL-80-as liszt

fél teáskanál szárított élesztő

1,5 teáskanál só

1,5 bögre víz


A lisztet, sót és a szárított élesztőt jól összekevertem, hozzáadtam a vizet és fakanállal kicsit eldolgoztam.
A tetejét megliszteztem és 12 órát kelni hagytam a konyhában. A 12 óra leteltével bekapcsoltam a sütőt hogy 250 fokra melegedhessen (rém lassan), a tésztát a lisztezett munkapultra borítottam és jobbról-balról alulról-felülről áthajtogattam, és egy kevés vízzel a gázlángon átmelegített, majd szárazra törölt ovális 1,5 literes jénaiba raktam. Lefedve kelt 30 percet, addigra a sütőm is felküzdötte magát a kellő hőfokra. Lefedve 35, tető nélkül 15 percet sütöttem. Mikor kivettem, hideg vizbe mártott papírtörlővel többször átsimítottam, így gyönyörű fényes lett.

Az én tapasztalataim: Kenyérízű kenyér; levegős, de ezen még lehet javítani. A jénait elfelejtettem kilisztezni, így kissé küzdelmesre sikerült kivenni, de egyben maradt. Nem vagyok benne biztos, hogyha kilisztezem, jobb lesz az eredmény. Lehet, hogy legközelebb tutira megyek, és kap az aljára egy kis sütőpapírt. Viszont nem bántam meg, hogy a tetejéről lemaradt a liszt. Hideg vízzel átkenve gyönyörű fényes, enyhén repedezett felületet kaptam; szerintem ilyet utoljára gyerekkoromban láttam.