A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keksz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keksz. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 22., csütörtök

Ajándékdoboz-kekszek



Bár cikkek és blogbejegyzések tömege szól arról, hogy kerüljünk ki minden készülődést, hárítsunk el minden külső nyomást és megfelelési kényszert ami a karácsonyhoz kapcsolódik, főképp a sütés-főzés terén, én ezeket a cikkeket és bejegyzéseket képtelen vagyok magamra venni, nyilván azért mert én nem érzem se nyomásnak, se külső kényszernek, hogy végre azt csinálhatom pár napig, ami igazán kikapcsol a mindennapi mókuskerékből: süthetek, főzhetek, magamra maradhatok pár órára a konyhában, tényleg nem kell még kuktáskodni se, káoszt teremtek, azután rendet, meg rengeteg kaját :), azután meg nyaggathatok mindenkit (ennyi a feladatuk, igen): hogy jó lett-e.
Nyilván az is abnormális, hogy az idei utolsó munkanapom után, este nyolckor egy ilyen vacakolós-precízkedős sütinek álltam neki, amikor mások végre ájultan hevernek valami képernyő előtt vagy elmennek inni egyet vagy nem tudom, és közben felnyögnek a karácsonyi sütés-főzésnek a gondolatára is. Mentségemre szolgáljon, hogy a kekszek pirinyó szalagcsokrának felvágása és rakosgatása  már tényleg filmnézés közben történt.

A süti egy linzerszerű cucc, kisülve elég kopogós, mostanra omlós. A dekorgyöngy (dr.Oetker) változatosan bírta-nem bírta a sütést, pár ezüst pocsolyává olvadt, de a többség nem rontotta el a cuki látványt.


Hozzávalók:

10 dkg vaj
10 dkg cukor
1 közepes  tojás sárgája
13 dkg liszt és csipet vaníliapor
11,5 dkg liszt és 1,5 dkg kakaó

A puha  vajat és a cukrot kézi mixerrel habosra kevertem. (Nem kell sok levegőt belevinni, mert akkor nem tartják formájukat majd a kekszek.) Hozzáadtam a tojás sárgáját, homogénné kevertem, a krémet mérleggel pontosan kettéosztottam.
Egyik felébe a sima, másikba a kakaós lisztet kevertem, kézzel gyorsan 6x10cm-es tégalalapokká fomáztam, folpackba csomagoltam, egy órára behűtöttem.

A világos tésztát 12x22 cm szabályos, pontos téglalappá nyújtottam(szilikonos lapon, folpack között, így nem kell agyonlisztezni a nyújtáshoz. Éles késsel 4 db, 3x22 cm-es csíkra vágtam.

A barna tésztát 16x22 cm-es vékonyabb téglalappá nyújtottam. Levágtam belőle 2 db, 3x22 cm-es csíkot, és  világos tésztacsíkok közé tettem, enyhén egy széles késlapjával picit meg is nyomkodtam.

Így kaptam 2 db, 3 réteges tésztát: 2 világos lap között egy kakaós lap.

Ezeket a lapokat  3 db, 1 cm széles, 22 cm hosszú csíkba vágtam: így lett 6 darab vékony hosszú tésztacsíkom, még mindig 3 réteggel: világos-sötét-világos.

Ezután maradék  a kakaós tésztából 2-2 rétegzett tésztacsík közé illesztettem függőlegesen egy kb. 1,5 cm széles csíkot, utólag a magasságát pontosra vágva.
Két oldalról kicsit összenyomkodtam  a 3 elemet (rétegezett-függőleges  kakaós-rétegzett tésztacsík), visszatettem a hűtőbe egy fél órára, majd éles késsel ujjnyi vastagra felvágtam.
A maradék kakaós tésztából kis négyzeteket  vágtam, azokat háromszögekre vágtam ketté, óvatosan a kekszek tetejére nyomtam, középre egy ezüst dekorcukrot nyomtam és 175 fokra előmelegített sütőben kb 12-14 percig sütöttem.

A receptet innen mentettem el jópár éve.


2016. december 1., csütörtök

Zserbó rombuszok



Mikor már úgy gondolom, egyszerűbb sütit nem lehet készíteni, még mindig találok olyat, ami az egyszerűbbnél is egyszerűbb. A shortbread tésztája ilyen: vaj-cukor-liszt és mehet is  a sütőbe.
És hogy ne legyen annyira angolos, zserbós ízesítést kapott, azzal nem lehet tévedni.

A tészta a sütés végén is puha, de nem szabad tovább sütni, és meg kell várni, hogy a tepsin hűljön ki: ekkor omlós-ropogós lesz az állaga, szépen szeletelhető és persze nem fog kitartani addig, hogy a dzsemtől teljesen átpuhuljon.



Hozzávalók:

20 dkg vaj
10 dkg cukor
25 dkg liszt
12 ek.sűrű barackdzsem
15 dkg dió
5 dkg étcsokoládé, megolvasztva



A kissé puha vajat, cukrot és a lisztet morzsásra kevertem a kézi mixerrel - nem kell, hogy összeálljon.
A morzsás tésztát kézzel kissé összenyomkodtam és ,kb. 20 centi hosszú rudat formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, egymástól távolabb,mert majd lelapulnak. A rudak közepét ujjal benyomkodtam - így egyujjnyi mély árok keletkezett bennük. Ide kanalaztam a sűrű házi dzsemet, és 165 fokra előmelegített sütőben 15-17 perc alatt megsütöttem. Durvára tört dióval szórtam és megolvasztott étcsokival csíkoztam, ferde szeletekre vágtam..

2016. április 21., csütörtök

Túrógombóckeksz


Természetesen a legeslegjobb túrógombóc  (felejtsd el a búzadarát jeligére) receptje már régesrég fenn van a blogon, van egy nagyon jól sikerült, pillekönnyű  túrógombóc-torta is, ami már Segítsüti akcióban is bizonyított.
És a túrógombóc most már kekszformában is elérhető :).

Eredetileg egy ricottás alapú  amerikai recept volt, narancsos-csokis, de mint tudjuk, a túrógombócban nincs ricotta, meg narancs és csoki se (legalábbis belül nem, bár nálunk vadul szórják kakaós cukorral a Népek, nézni is rossz) és a cukrot is lehet lejjebb csavarni, mint minden amerikai receptben. 
A végeredmény tényleg túrógombóc, keksz formában,  ezért simán lehetne összeragasztani is akár lecsöpögtetett enyhén cukrozott tejföllel, vagy barackdzsemmel, ami nálunk még szintén nagyon kell a túrógombóchoz (sokszor együtt a kakaós cukorral, azt még rosszabb nézni) de a legjobb szerintem egy kis vaníliás porcukorral meghintve.  

Oké, a képen épp (persze véletlenül, nem a gyerekek kérték) csokiba van mártva, szóval túrórudi keksznek is elsüthettem volna.
Hozzávalók:

7 dkg puha vaj
17 dkg cukor
1 nagyobb tojás
25 dkg túró
fél rúd vanília kikapart magjai
2 ek citromlé
egy citrom reszelt héja
15 dkg liszt
4 gr sütőpor
csipet só
5 dkg étcsokoládé

A vajat a cukorral kézi mixerrel két percig habosítottam, egy perc alatt belekevertem a tojást, majd a túrót, a vaníliát, a citromlevet és a citrom lereszelt héjat.
Egy külön tálban jól elkevertem a lisztet, sütőport és sót, majd ezeket a túrós masszához adtam.
A sütőt 190 fokra előmelegítettem, addig a tésztát hűtőben pihentettem.

Nedves kézzel diónyi gombócokat gömbölyítettem, egymástól 4 centis távolságra sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam és  egy pohár aljával kisujjnyi vastag korongokká lapítottam.
12-14 percig sütöttem, ekkorra  a sütik alja világos aranybarna lett, és további öt percet hagytam pihenni a sütőből kivett tepsin.
Olvasztott csokoládéba mártottam szigorúan csak a felét, családi nyomásra.

2016. február 18., csütörtök

Tejcsokis-szezámos ropogós keksz

 

Nem voltam igazán biztos benne, amikor a tejcsokit és a szezámmagot ebben a kekszben összehoztam, hogy milyen lesz majd a végeredmény, de azt mondhatom, a páros messze a várakozáson felül teljesített: a lágyan édeskés csoki meg a széleken körben jól megpirult, ropogós mély ízű magocskák igazán addiktívak együtt. Egyrészt a teljesen eltérő állaguk, másrészt az édes-füstös párosítás nekem  abbahagyhatatlanná tette ezeket a kekszeket. 
Ha valaki szereti a sós karamellt, vagy a hús-gyümölcs párosításokat, az édes-savanyút, akkor biztos, hogy  ezt a sütit is szeretni fogja.

Hozzávalók: (18-20 db nagyobb kekszhez)
 
10 dkg puha vaj
10 dkg cukor
csipet só
1 tojás
15 dkg liszt
5 dkg tejcsoki (ne Milka legyen, mert nem bírja igazán jól a sütést)
3-4 ek. szezámmag




A vajat és a cukrot és a sót 3 percig kézi mixerrel habosítottam,  belekevertem a tojást, a lisztet, belereszeltem a csokit, és kézzel gyorsan egyneművé gyúrtam.
A tésztából kb. 20 centi hosszú 4 cm vastag rudat formáztam, folpackba csavartam, és fél órára a mélyhűtőbe raktam.Ezután kibontottam,  a folpackot egyenletesen megszórtam  a szezámmaggal és a tésztarudat enyhén nyomva belegurigáztam  a tésztába a magokat.
Éles késsel kisujjnyi szeleteket vágtam,  sütőpapírral bélelt tepsire raktam egymástól 4 cm távolságra, mert sütés közben kissé megnőnek a kekszek.
200 fokra előmelegített sütőben, a középső rácson az első adagot 10, a másodikat 8 percig sütöttem-  ekkorra már átmelegszik a tészta, ezért hamarabb sül meg.
A sütőből kivéve pár percig még a tepsin pihentettem – ilyenkor még puhábbak a kekszek – , majd rácsra szedtem.

Falatnyi kekszekhez  két vékonyabb, 2 cm átmérőjű rudat kell formázni, így nekik 20 perc mélyhűtő is elég lesz.

2015. november 25., szerda

Ropogós-omlós citromos keksz



Ez még csak olyan adventi előzetes, mert ezek a kekszek igazán szerény külsejűek: sehol a precíz máz, nincsenek csillogó cukorkák, nincs derékkszaggató kekszszaggatás - tepsirerakosgatás órákon át (bár ezt gyermekmunkával át lehet hidalni, de az enyémeim nagyobbak és  rafináltabbak már annál, hogy ilyenben 10 percnél többet részt vegyenek), hanem csak egyszerű terülj-terülj golyóbisokról van szó Ettől függetlenül  nagyon finomak, ideális teához-tejhez-kávéhoz, hosszan eltartható, kicsit ropogós, kicsit omlós, már-már nagyüzemi jellegű, utánozhatatlanul addiktív állaga van, amit viszont nem ipari mennyiségű és jellegű adalékokkal, hanem szódabikarbónával, sütőporral ÉS citromlével (ezt nem szabad kihagyni, mert ez nemcsak az ízért hanem az állagért is megdolgozik) érünk el.
A mák-szezám párosítás tetszőlegesen variálható, de egyrészt jól néz ki, másrészt ez is ad egy kis plusz ropogósságot a keksznek.


Hozzávalók: (25-30 db kekszhez)

25 dkg liszt
6 gr sütőpor
6 gr szódabikarbóna
1 gr só (kb. egy csapott kávéskanál)
10 dkg puha vaj
15 dkg cukor
1 tojás
2 ek. citromlé
2 citrom reszelt héja

15gr mák
15 gr szezámmag
1 ek. barnacukor

Az első négy hozzávalót jól elkevertem. A vajat és a cukort kézi mixerrel egy percig habosítottam, belekevertem  a tojást, citromlevet és reszelt citromhéjat is. A lisztes keveréket hozzáadtam, simára összedolgoztam.
Egy kis tálban összekevertem a szezámmagot, mákot és a barnacukrot.



A puha tésztából kisebb diónyi  (2 dkg-os: az elsőt mérjük ki, azután ehhez igazítsuk a többi golyóbis méretét) gombócokat formáltam, beleforgattam a mákos keverékbe, közben már kicsit ellapogattam (így könnyebben tapadnak rá a magok). 
Sütőpapírral bélelt tepsire raktam, két-három centi távolságban egymástól, és egy pohár aljával  fél centinél kicsit vastagabb korongokká lapítottam. (Ha vékonyabbak, a sütési idő rövidül, viszont nagyméretű, laposabb kekszeket kapunk, állagra ugyanolyan finom.)
190 fokra előmelegített sütőben kb 12 percig sütöttem, rácsra szedve hűtöttem őket.. A kekszek ekkor még puhák, tortalapáttal lehet hozzájuk nyúlni, kihűlés után viszont finom ropogósak-omlósak.


2015. november 5., csütörtök

Capuccino keksz


Nem írnám itt le , hogy mennyi kávét szoktam inni, mert anyukám is be szokott ide nézegetni, de mivel simán iszok este hatkor, meg tízkor is, ha megkívánom, és semmilyen hatása nincs arra, hogy mikor mennyit alszom (sőt, szerintem a vasárnapi ebéd utáni kávé után a legédesebb egyet szundítani) szerintem teljesen érthető, ha a kávé mellé az ember még bekap egy-két kávés kekszet, biztos, ami biztos.
Emellett pillanatokon belül elkezdődik az adventi kekszsütési szezon, lehet kipróbálni, mert ez a keksz kávé nélkül is nagyon finom, tejszínes-fahéjas-omlós-ropogós. (Ezt a réges-régi teás kekszet hangszereltem át kávésra-fahéjasra.)

Hozzávalók: (20-22 db kekszhez)

0,5 dl tejszín
2 gr. nescafé (kb. 4 kávéskanál)
5 dkg porcukor
7 dkg vaj
1 tojás, szétválasztva
egy csipet só
12 dkg liszt
késhegynyi őrölt fahéj

a kekszek szórásához:
2 ek. nádcukor
1 tk. Nescafé

A tejszínt felforraltam és feloldottam benne a Nescafét. (kevergetni kell, lassan megy)
A porcukrot habosra kevertem a vajjal és egy csipet sóval, hozzáadtam a tojás sárgáját, aztán a kávés tejszínt, majd hozzágyúrtam a lisztet és a fahéjat.
A puha tésztát folpackba csomagolva, jól ellapítva, fél órát pihentettem a hűtőben (ekkora kezelhetővé dermedt), azután lisztezett munkalapon gyorsan kisujjnyi vékonyra nyújtottam, kiszaggattam.
A szóráshoz a Nescafét mozsárban porítottam és a nádcukorral elkevertem.

Sütőpapírral bélelt tepsire raktam a kekszeket, az enyhén felvert tojásfehérjével megkentem, megszórtam a kávés nádcukorral, és 160 fokra előmelegített sütőben 18-20 percig sütöttem.

2015. április 16., csütörtök

Zabpelyhes-banános-nutellás keksz




A francia cukrászattól sok-sok fényévre lévő univerzumban léteznek ilyen sütik: összemérjük, egy villával elkeverjük, kanállal kiadagoljuk, megsütjük. És azután eltűnik egy szempillantás alatt, biztos egy fekete lyuk nyeli el.

Hozzávalók:

4 dkg aprószemű zabpehely
2 ek. tej
10dkg liszt
10dkg cukor
3 gr sütőpor
késhegynyi fahéj és őrölt szerecsendió
7+3 dkg nutella
1 érett,nagyobb banán
1 kicsi tojás

A zabpelyhet a tejjel meglocsoltam, félreraktam,  a lisztet, cukrot, sütőport és fűszereket elkevertem. Hozzáadtam  a nagyobbik rész nutellát és az összetört banánt, homogénné kevertem, és hozzáadtam a felvert tojást is.Belekevertem a zabpelyhet, majd a maradék nutellát beleforgattam, ezt direkt nem kevertem el rendesen, hogy a keksz kicsit tarka maradjon, és fél órára hűtőbe raktam.

A tésztából  teáskanálnyi halmokat szedtem egy   sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól 4-5 centis távolságra – erősen terülnek sütés közben - és 175 fokon körülbelül 10-12 percig sütöttem.
Sütés után még puhák a kekszek, ezért egy-két perc pihentetés után lapáttal szedtem rácsra őket, és ott hűtöttem ki -így is puha, piskótaszerű állaga maradt.

2014. december 10., szerda

Krémsajtos brownie kekszek



Az advent még  elég messze volt, amikor ez a keksz készült, és bár nem illik a precízen szaggatott omlós kekszek és az írókázott mézeskalácsok decemberi sorába, azért senki sem fogja félrelökdösni a tálon. Nálunk az éppen kihűlt tepsinyi adag nem is érte meg a második kört, pillanatok alatt elfogyott, ami nem csoda, hiszen a brownie-t sem kell sosem hosszan  kínálgatni

Hozzávalók:

12 dkg liszt
késhegynyi sütőpor
20 dkg nádcukor
3 dkg holland kakaó
10 dkg natúr krémsajt
8 dkg puha  vaj 
1 kisebb tojás
10 dkg fehércsoki chips vagy apróra vágott fehér csoki

A sütőt 175

A vajat és a krémsajtot kézi mixerrel simára kevertem, belemixeltem a tojást, majd fakanállal belekevertem az összes többi hozzávalót. A sűrű, krémes tésztát egy nagyobb, vízbe mártogatott teáskanállal gombócoztam - nagyobb diónyi méretben - a sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól 4-5 centi távolságra és 10 percig sütöttem a kekszeket. Ekkor még egészen puhák, hűlés közben szilárdulnak, de a belsejük finom krémes marad.

2011. augusztus 15., hétfő

Kókuszos-nektarinos keksz



Tulajdonképpen egy kép miatt született ez a keksz, amit láttam valahol; jó lenne, ha minden csináljunk-valami-olyasmit ötlet ilyen klassz eredménnyel végződne. A kókuszos kekszalap ropogós (a sárgabarackos-mascarponés pite tésztájának arányai  volt a  kiindulópont ), amikor kijön a sütőből, és ha rácson tároljuk a sütiket, akkor nem szárad ki és el sem ázik a nektarinoktól. Legközelebb kenek a gyümölcs alá kevés lekvárt is, ez volt a tesztverzió, és nagyon jól sikerült: a ropogós kókusz és az éppen sült gyümölcs jól kiegészítették egymást.
Igaz,a biztonsági (ha-a-gyerekenek-nem-ízlik-a-nektarinos) pár darab  kókuszos-csokivalszórt   előbb elfogyott...

Hozzávalók:

12 dkg liszt
1 kk. sütőpor (ha lehet, akkor Váncza )
7 hideg dkg vaj, felkockázva
3 dkg kókuszreszelék
5 dkg cukor
1 kisebb egész tojás
3 kicsi nektarin

Az első 3 hozzávalót aprítógépben gyorsan morzsásítottam, azután hozzákevertem a többit is. Kicsit puha tészta lett az eredmény, és nem is akartam aznap megcsinálni, ezért egy éjszakát folpackban a hűtőben töltött, de egy óra hűtés mindenképp jár neki.

Kilisztezett munkalapon vékonyra (kb. 3 mm ) nyújtottam, és szögletes kekszkiszúróval kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. A nektarinokat kimagoztam, a legélesebb késemmel vékonyra szeleteltem, és hármasával elosztottam a szeleteket a tésztán. 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt sültek tökéletesre - ekkor kezdett picit pirulni a kekszek széle.

2011. március 19., szombat

Tripla citromos keksz


Egyik: - Kééérdezhetek valamit???? Hoooogy tudsz te ennyire finom kekszet sütniiiii????? (pillarebegtetés, cicás mosoly)
Másik: Anya, ez a keksz első osztályú. (szájba betöm, gyorsan el)
Harmadik: Hmm. Jó ez a keksz.De nem kellene közé valami? (szünet) Egy kis..hmmmmmmm.....Nutella....? (vigyor)

Hozzávalók:

10 dkg vaj
8 dkg cukor
10 dkg liszt
8 dkg mandulaliszt/darált mandula
2 ek. búzadara (helyette mehet még mandula is)
1 kk. vaníliakivonat
2 citrom lereszelt héja
fél  citrom leve
negyed kk. só
10dkg kandírozott citromhéj
porcukor

A puha vajat, a cukrot és a citromhéjat   3 perc alatt habosra kevertem a kézi mixerrel, hozzáadtam a  citromlevet, vaníliát és a sót, majd a lisztet, mandulát és búzadarát és csak addig kevertem, míg egyenletes masszát kaptam. A végén adtam hozzá az apróra vágott kandírozott citromhéjat. Gyorsan két, 3 cm átmérőjú rudat formáltam a puha masszából és folpackba csavarva hűtőbe raktam 2 órára.

A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a kekszet fél centis karikákra vágtam és sütőpapírral bélelt tepsiben adagonként 10 perc alatt megsütöttem. Ekkor még egészen puhák a sütik, de a tepsin kihűtve tökéletesen omlósak, a kevés búzadarától ropogósak, a kandírozott citromtól pedig picit rágcsálnivalók, a sok citromtól pedig ultracitromosak lesznek. 

A teljes kihűlés előtt porcukorba forgattam a kekszeket, még abba is jutott némi citromhéj.

Nagyjából ebből a receptből indultam ki.

2010. december 2., csütörtök

Kekszek adventkor: Juharszirupos-pekándiós shortbread


Ő az. Igen. A legeslegjobb. És egyszer egy évben van karácsony, tehát mindenki, aki jó volt, megérdemli a drága juharszirupot, a drága pekándiót és belőlük ezt a kekszet. Ha kisült, gyorsan zárjuk magunkra a konyhaajtót, különben még langyosra se tud hűlni.

A juharszirup dominál talán benne, még akkor is, ha az "A" tipusú, enyhén karamelles fajta (dm Alnatura)  és   bár pekándiót leginkább csak  diákcsemegében lehet látni (jó, biztos, a Culinarisban tartanak, de ha valaki tud megfizethető kategóriájú lelőhelyet, ne habozzon kommentelni; kóstoltam nemrég Savannah-ból, és igen, ott is aranyárban adják, hiába tele pekánnal  az egész állam) de ősszel volt az az Aldiban egészen emberi áron, na abból dugtam el ehhez a kekszhez, előre megfontolt szándékkal. Viszont a juharszirup kivonat szerintem már nem hiányzott belőle, így jó egyensúlyban volt a két ütős résztvevő.

Hozzávalók: (45-50 kekszhez)
22 dkg vaj

15 dkg cukor

1 nagy tojás sárgája

0,6 dl juharszirup

35 dkg liszt

fél tk. só

5 dkg aprított pekándió a tésztába

és kell rengeteg a tetejére, de anélkül is finom

1 tojás a kenéshez
barnacukor a kekszek megszórásához

A liszet és a sót átszitáltam, és belekevertem az apróra vágott pekándiót. (Ne hagyjuk ki a  szitálást, nincs sütőpor a tésztában.) A cukrot és a  szobahőmérsékletű vajat kézi robotgéppel a legnagyobb fokozaton habosra kevertem. Hozzáadtam a juharszirupot és a tojást, majd alacsony sebességen fokozatosan a lisztet. A tésztából lisztes kézzel lapos korongot formáztam és másfél órára betettem a hűtőbe.

A pihentetés után lisztezett munkalapon gyorsan alig fél centi vékonyra nyújtottam, öt centis köröket szaggattam, sütőpapírral bélelt tepsire raktam, tojással kentem, cukorral szórtam és egy fél pekándióval dobtam meg a külcsínt. (Na ehhez kellett volna  komolyabb mennyiségű dió, de a sima diósak is fogytak rendesen.)

180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt sültek a szélükön aranybarnára, rácson hűltek ki.

Martha Stewart receptje.










2009. szeptember 29., kedd

Csokis darakeksz


Megint eljött a Kekszek Ideje. Aki szülő, meg dolgozik is mellette, ismeri azt a pillantást, amivel a délután az iskolából-óvodából hazaeső/hazahozott gyerek felnéz, ami nagyjából az a egész-nap-nem-ettem-semmit-azonnal-adj-enni-éhes-kiskutya-kiscica-vagyok-éhen-pusztulok kifejezést sűríti. Mindezt úgy, hogy bár tudom, a közétkeztetés így meg úgy, tápérték meg izé, de ha fogukra való kaja van, akkor az enyémeim simán háromszor repetáznak az ebédből, továbbá legjobb szakács az éhség egyébként is, ami egy rohangálással ("anya, egész délelőtt kergettek a fiúk!") töltött délelőtt után még a karfiolfőzeléket is ehetővé varázsolja (brrrr...), de a nézés az változatlan, mindegy mi és mennyi. Ekkor muszáj készenlétben lenni valaminek, de ne, az ne legyen szendvics, és ha már gyümölcs, akkor legyen mellé valami édesség, amit be lehet kapni csak úgy, mert a gyerek nagyon elfoglalt, ahogy hazaér, nincs többé egy percnyi ideje sem, borzasztó.


Ez a keksz egy alap, elkészítése pofonegyszerű, nagyon jól lehet variálni, ízében engem talán a gépi kekszre vagy darált kekszre emlékeztet, amit borzasztóan irigyeltem gyerekkoromban a barátnőimtől, holott most már egyáltalán nem szeretem. Az állaga viszont sokkal-sokkal jobb, omlós, az is marad minden külön macera meg dobozba zárás nélkül, a búzadarától klassz ropogós, elbír mindent, vaníliát, fahéjat, reszelt narancs-vagy citromhéjat, liszt egy része cserélhető benne csonthéjasra (1/3ig mernék kísérletezni), de persze leggyorsabban mindig a csokiba mártott fogy el.


Hozzávalók:(kb.30-35 darabhoz)

24 dkg liszt

3 dkg búzadara

1 tk. sütőpor

12 dkg vaj

10 dkg nádcukor

1 tojás

1. kk. vaníliakivonat


A száraz hozzávalókat összekeverem. A cukrot habosra kevertem a vajjal, hozzákevertem a tojást is, a vaníliakivonatot, majd fakanállal összekevertem a száraz hozzávalókat is. A puha tésztát kicsit betettem a hűtőbe, a recept szerint kis diónyi gombócokat gurigáztam belőle, villával lapította a Kisebb, majd amikor ezt megunta, egyszerűen szétlapítottam őket egy pohárral, fél centi vastagságúra. Ettől tömzsi fogaskerék formájúak lettek.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sültek.

Legközelebb vagy csak pohárlapítottak lesznek, vagy egyszerűen kinyújtom, majd kiszúrom őket, vagy hengerré formálva kicsit hűtöm, majd késsel felszeletelem, mert a villás módszerrel túl tömzsik maradtak szerintem a kekszek.

Gyors, elronthatatlan süti.

Eredetileg teljes őrlésű liszttel van, de amióta volt a fuzárium-mizéria, azóta a Nagyobb megvizslat minden liszteszacskót; felháborította, hogy fiúknak mellei nőhetnek.


A "Csokoládé-több mint 100 fontos recept"c. könyvecskéből.


2009. március 24., kedd

Az egyes számú csokis keksz



A szerény külső - amit még a köss-egy-sárga-szalagot-a-keksz-köré motívuma sem tudott feljebb hozni - ne tévesszen meg senkit. T3d3v3s úgy hívja: A Keksz Ami Bejárta A Várost, szerintem meg ez Az Egyes Számú Keksz. Pár éve, amióta megtanultunk itthon cookies-t sütni, meg mindenféle sablé-kat, igazán lehetett kóstolgatni mindenféle kekszcsodákat. Ez azonban omlósságban, töménységben, a keserű-édes mély ízében bármelyikkel felveszi a versenyt. Nem mellékesen nevetségesen egyszerű, bármelyik gyerekszakácskönyv kitüntetett receptje lehetne, főképp hogy a golyóbisok gyártása fejleszti a motorikus készséget...

Okostojás ajánlott még sok étcsokit a bevonáshoz, de hétköznap este lévén ezt elblicceltem; nem elvetendő ötlet egyébként - eljátszogattam a gondolattal, meg azzal, hogy kettesével összeragasztgatom őket valami ütős savanykás lekvárral - mondjuk vörösáfonya - vagy dulce de
leche-vel, de azután arra jutottam, az már maga lenne a BŰN. Hát tessék...









Hozzávalók:(ebből nagyon sok, kb 80 db lesz)

35 dkg liszt

25 dkg cukor

35 dkg vaj

4 púpozott evőkanál holland kakaópor (hollad mindenképp!)

1 tk sütőpor (ha lehet Váncza, az a legjobb, mert kétfázisú)

csapott kk. só

A vajat a cukorral és a sóval habosra kevertem. Ezután mehetett bele fakanállal keverve a sütőporral kevert liszt és az átszitált kakaópor. A puha de nem ragadós tésztakeverék fél óráig hűtőben pihent, ezután kisebb diónyi gombócokat golyóbisoztam belőle, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam jó 5 centire egymástól, a golyóbisokat ellapítottam olyan fél centi vastagságúra (lehet villával, és akkor kicsít csíkos lesz a keksz a végén, vagy egy pohár aljával, én egy recés kekszkiszúró oladalát használtam) és a 180 fokos sütőben 12 percig sütöttem. Figyelni kell, mert
sütője válogatja, a lényeg, hogy ne kezdjen el pirulni a széle.






És ahogy már mondtam, aki a Bűn Útját választja, nyugodtan kenje még az alját étcsokival, fehércsokival, ragassza dzsemmel, karamellkrémmel, oh, irgalom anyja ne hagyj el, Nutellával.

2009. március 10., kedd

Juharszirupos keksz.


Talán inkább hóvirágok között kellett volna fényképeznem, de erőltesssük bele akkor úgy az aktualitást, hogy végre elolvadt a hó és mielőtt nekiállunk - november helyett most - összegereblyézni az ősszel lehullott leveleket, hátha maradt alattuk némi fű, akkor pont ilyen juharlevelekbe akadhatunk. (Vagy ez nem is juharlevél...?) A sütit viszont ki kell vinnünk hozzá a kertbe.
Igaz viszont, hogy ilyentájban, kora tavasszal kell gyűjteni a juharszirupot, jól megfúrni az idősebb juharfák oldalát, és a keservesen összegyűjtött 40 liternyi cukros nedvet 1 liternyi sziruppá kell sűríteni. A legborzasztóbb diéta, amiről hallottam: kizárólag ásványíz, cayenne-bors és juharszirup keveréke fogyasztható hét napig, és azután lehet visszatérni a normális étrendhez. Szerintem meg kétséges, hogy az élők sorába sikerül-e...
Ha nem visszük túlzásba, a juharszirup finom, de nálunk azért az amerikai palacsintánál is inkább a házi barackdzsem rulez, így mielőtt lejár a 250 grammos üveg szavatossága, éppen ideje volt megsütni ezeket a kekszeket.


Hozzávalók:

25 dkg liszt

9 dkg cukor

12,5 dkg vaj

8 dkg juharszirup

1 kisebb tojás sárgája

1 kk. vaníliakivonat/ 1 cs. vaniliás cukor

nagy csipet só

A vajat és a cukrot habosra kevertem, hozzáadtam a juharszirupot, a tojás sárgáját és a vaníliát, rászitáltam a lisztet, beletettem a sót és ezeket is összerobotgépeztem a vajas eleggyel.
Egy éjszakát nem, de néhány órát a hűtőben töltött a tészta - elég lágy egyébként -, azután lisztezett munkalapon átgyúrtam, késfoknál kicsit vastagabbra nyújtottam és kiszaggattam.

Mivel háztartásom - többek között - fájdalmasan hiányolja a juharlevél-alakú kiszúróformát, sőt semmilyen levél alakú kiszúróm sincs, csaltam és csálé szíveket szaggattam, hozzátoldva némi szárszerűséget. A levelek erezete villanyom. Nagyon unalmas munka, kissé elnagyoltam, ez látható. ezután még cukorba is kell nyomogatni, vagy megszórni és meglapogatni.

180 fokra előmelegített sötőben kb 10 perc alatt lettek készen. Mikor a szélük pirulni kezd, már lehet is kivenni.

Finom ropogós keksz lett, és ott bujkál benne a juharszirup enyhén fás íze.

2008. február 21., csütörtök

Arany keksz




Inkább plecsnisüti lehetne a becsületes neve, hiszen abba a fajtába tartozik, ami többszörösére növeli átmérőjét sütés közben. ( Viszont milyen jól hangzana angolul: GoldenCake) Emellett ez a változatot mondhatjuk maximálisan egészségesnek, (márha a szénhidrátok fogyasztása az) mivel rengeteg zab- és búzapelyhet, aszalt gyümölcsöt, cukor helyett pedig részben mézet tartalmaz. Nem is értem, hogy a kiskorúak miért szeretik jobban mégis a csokis variációját, nem tisztelve a zanyjuk erőlködését az egészséges, rostdús stb. étkezés terén, arccal a Szuperanyaság felé. Mindenesetre kevesebb lekifurdalással jár ennek elrágcsálása, vagy a hazaérő kölkök kezébe nyomása"ezzel bírd ki a vacsoráig" felkiáltással.


Hozzávalók:

5 dkg zabpehely
10 dkg búzapehely
15 dkg liszt
1 kk. szódabikarbóna
15 dkg vegyes aszalt gyümölcs (most eper, sárgabarack és mazsola)
5 dkg durvára vágott dió
20 dkg vaj vagy margarin
25 dkg barnacukor
2 ek. méz
2 tojás

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

10 dkg búzapelyhet egy teflonserpenyőben 2-3 perc alatt közepes lángon megpirítottam. (Akkor jó, amikor kezd kicsit diós, kicsit kávés illat felszállni, ekkor gyorsan le kell kapni a tűzről és vadul kavargatni még, nehogy magán a forró serpenyőn megégjen.) Amikor kihűlt, kávédarálóban két részletben megőröltem.
Amíg hűlt, robotgéppel habosra kevertem a barnacukrot meg a vajat és a tojásokat, a végén belekevertem a két ek. mézet is.
Hozzáöntöttem a lisztet, az őrölt búzapelyhet, a szódabikarbónát és a zabpelyhet, hozzáadtam a mazsolát, a felkockázott epret és barackot, meg a durvára vágott diót és mindent szépen összedolgoztam.A tészta elég lágy és némileg ragadós lett, ezért gyorsan némi liszt segítségével hosszú, 4 cm átmérőjű hengert formáztam belőle és alufóliába csavarva a hűtőbe tettem, ahol egy fél órát pihent.
Ezután centis darabokat vágtam le belőle, lisztezett kézzel gombócot formáztam, majd kicsit kilapítva sütőpapíros tepsire tettem (12-t egy nagy gáztepsibe, hogy ne nőjenek össze) és 8 percig sütöttem.

A búza-zabpehely arány merőben önkényes, mivel ilyen arányban voltak itthon.

A pehely pirítása macerásnak tűnik, de nagyon egyszerű, és ad egy finom plusz zamatot a sütinek.

40 db lett belőle.

A kiindulópont Stahl Judit Csokis-zabpelyhes keksze volt a Büntetlen örömök-ből.
Related Posts with Thumbnails