A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karamelltorta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karamelltorta. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 25., hétfő

Segítsüti 2017. ősz - Whisky-karamelles pekándiós csokitorta



Sok-sok süti és segítségre váró, fontos, sokszor életmentő projektek.

Intenzív gyerekágy, speciális infúziós állványok, koraszülöttmentő eszközök...rengeteg megvalósult fejlesztés, amit a sütik, a sütők és a licitálók együtt hoztak létre.

Idén ősszel harmincan súlyosan vagy halmozottan fogyatékos gyerekeken szeretnénk segíteni: a szülők által létrehozott alapítvány óvodás és iskolás csoportjának végre saját kuckója lesz, ahova speciális fejlesztőeszközöket és játékokat veszünk majd a befolyt pénzből.

A Segítsüti Közhasznú Alapítvány 2009 óta minden évben két jótékonysági sütivásárt rendez, tavasszal és ősszel, és mint tudjátok, a befolyt összegből semmilyen működési költségre nem költünk (mivel mindenki ingyenesen, önkéntesen tevékenykedik az alapítvány javára), minden, a licitből befolyt forint a támogatott célra megy, és a felhasználását a honlapunkon tudjátok forintról-forintra követni.
Az idei  akcióról még több információt itt találhattok meg, a sütiárverést pedig ezen az oldalon -egyszerű jelszavas regisztrációval - lehet elérni.

És akkor pár szó a sütiről: az idei -ismét - egy torta, a tavalyi citromtortához képest egy kicsit más műfaj: súlyos, éjfekete szaftos csokis piskóta, karamellkrém, amibe füstös, Skye-szigeti whisky került, egy kis pekándiós pralinéval együtt, kívül csokoládés-karamelles borítás, még egy kis praliné, a torta tetejét pedig  whiskys karamellszósszal vontam be, miután a csokikrém rózsákra rákerültek a Godiva csokigyöngyei és pici aranyozás, és pár szem karamellbe forgatott egész pekándió.
Szóval ez igazából egy felnőtt-torta, kicsit karcos a karamelltől, kicsit füstös a whiskytől, mégis jól csúszik a rengeteg vajtól, csokitól és a visszafogott mennyiségű cukor miatt cseppet sem édeskés.
Mivel a krémbe és a torta tetejére kerülő karamellszósz önmagában is durván kísértő, a licitnyertes bónuszban kap még egy üveggel belőle. Jó lesz kávéba, lattéba, linzerbe tölteni - vagyis jó lenne ha tapasztalatom szerint nem eszegetné meg úgyis az ember magában, ha épp kéznél van a konyhában.



Jöhet a licit és a torta, ugye ?!!


2016. október 20., csütörtök

Mogyorós - karamelles tejcsoki torta




Éppen ideje volt, hogy ez az augusztus végén készült szülinapi torta felkerüljön ide, a legjobbkor, egy ronda, szürke, esős héten - hát mondja bárki, hogy nem jó ilyet nézegetni ha  elönti az embert a depresszió.

A júliusi szülinapi tortához képest  csak visszafogott, 4 réteg a piskóta, viszont a krém kétféle, ha már az ünnepelt karamellt és mogyorósat kívánt - de ugyanolyan alapból kiindulva nem annyira vészes megcsinálni. A szokásos amerikai stílusú piskóta is kapott egy kis átalakítást: mogyoróval és kevés nutellával lett mogyorósítva.

Mivel ekkorra már volt gyakorlatom, egészen gyorsan ment: a tortalapokat megsütöttem előző este, így másnapra már csak a krém és az összeállítás maradt. Ja és persze a macaron mindig van itthon is elkészült előző nap :)

A torta magassága kb 20-22 cm volt, szóval a komoly mennyiségű krémmel 16 szelet bőven kijött belőle.


Hozzávalók: ( 18 cm-es forma, 2x kell kisütni egy ekkora adagot, vagy duplázni kell a  mennyiségeket, ha van két formánk)

15 dkg liszt
5 dkg darált mogyoró
17 dkg cukor
2 dkg holland kakaó
5 gr szódabikarbóna 
6 gr  sütőpor
fél tk. só
1 tojás 
4 dkg natúr joghurt
egy teáskanál citromlé
3 dkg nutella
1 kk. vaníliakivonat
0,6 dl presszókávé
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a formákat alul és oldalt sütőpapírral béleltem.
Az első hét hozzávalót összekevertem. 
A tojást  simára kevertem a maradék 5 hozzávalóval. A száraz hozzávalókat rászitáltam a nedves hozzávalókra,  simára kevertem, a formákba öntöttem. A sűrű piskóta  30-35 perc sült készre. A formából rácsra fordítottam, leszedtem a sütőpapírt és hagytam kihűlni. Mindkét tortalapot vízszintesen kettévágtam, még így összesen 4 lapot kaptam. (Ha áll a tészta míg vár a formára, elkezd dolgozni benne a sütőpor és a szódabikarbóna hamarabb, és nem lesz egyforma magas, akkor egymás után kétszer keverjük ki ezt az adagot.)



- a tortakrémhez:

1,8 dl tej
10 dkg cukor
egy rúd vanília vagy 2 ek vaníliakivonat vagy 3 vaníliáscukor
15 gr étkezési keményítő
3 tojás sárgája
25 dkg vaj
csipet só
 
A krémhez való vajmennyiséget kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.
A krémhez a tejet a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam a tojások sárgáját is, majd a meleg tejből 4 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűről levéve a mély, literes mérőkancsómba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem.
Meg kell vári míg teljesen kihűl a puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét fel kell verni habverővel, majd  amikor jó habos, kanalanként kell hozzáverni a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton. A szobahőmérsékletű krém  így könnyű, habos és levegős lesz.
 
-a karamellkrémhez még:
10 dkg cukor
1,7 dl forró tejszín
fél rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
2 dkg vaj
csipet só
 
A karamellhez egy  vastagabb aljú  lábast vettem elő és közepes  lángon melegíteni kezdtem, az aljára pedig vékony rétegben cukrot szórtam. Mikor a cukor valahol olvadni kezdett, oda szórtam még, hogy lehűtse az adott részt. Türelemjáték, de ez a legkényelmesebb módja a karamellkészítésnek. Így is lesz olyan rész, ami előbb kezd pirulni (hacsak nincs profi indukciós sütőnk és lábasunk), de nem kell kevergetni, legfeljebb kicsit rázogatni, forgatni a lábast. Mire az összes cukrot a lábasba szórtam, már csak várni kellett, mikor válik szép sötét karamellszínű folyadékká - ha van is benne pár világosabb cukorsziget, ekkor már lehet kevergetni a tűzről lehúzva. Amikor teljesen sima és sötét karamellszínű lett, kevergetve  hozzáöntöttem a forró tejszínt - vigyázat, erősen bugyborékol! - majd jól elkevertem, minden egyes körben. Hozzáadtam a vaníliarúd kikapart magjait is.Közepes lángon addig kevergettem, míg teljesen felolvadt a karamell a tejszínben, ekkor lehúztam a tűzről, belekevertem a vajat és a csipet sót. Hűlni hagytam.
 
A krémalap 2/3-ához mixeltem 12 dkg karamellszószt, ez került 3 részletben a 4 tortalap közé, és közben 15-15 percre betettem a hűtőbe, hogy megdermedjen a krém, és bírja jól a többiek súlyát. (A macaronok töltéséhez kihagytam 3 ek.krémet.)

a tejcsokis-mogyorós krémhez:

10 dkg darált, pirított mogyoró
15 dkg tejcsoki

A krémalap maradék egyharmadához mixeltem a darált mogyorót és az óvatosan felolvasztott, de már nem is langyos étcsokit.

Először egy vékony réteget tettem a torta oldalára és a tetejére, azután egyenletesre kentem a torta oldalát - ha nincs spéci szerszámunk hozzá, egy vonalzó tökéletesen megteszi - ,  az összes maradék tejcsokis krém ment a torta tetejére  3 evőkanálnyit kivéve, amit sima csőrű habzsákba töltöttem. Hűtőbe raktam, mert a csokimázat a hideg tortára kell csorgatni.

A mázhoz:

10dkg étcsoki
1 dl tejszín
1 kk étolaj

A tejszínt felforrósítottam, az apróra tört csokira öntöttem, hozzáadtam a pici olajat és párpercnyi állás után rugós habverővel fényesre és simára kevertem.

Először a csorgatásokat csináltam meg, kiskanálból adagolva a mázat, majd a torta tetejét teljesen bevontam.

Erre jöttek azután a karamellkrémes macaronok, a mogyorókrém a habzsákból, áfonya mert épp volt otthon és a karamelldísz.

Ehhez 2 evőkanál cukrot karamellizáltam,egy összegyűrt, majd kisimított sütőpapírdarabot megspricceltem rummal ( minél erősebb az alkohol,annál jobb lesz a buborékosodás)és ráöntöttem a forró karamellt, és gyorsan szétcsorgattam a sütőpapíron.

2014. szeptember 10., szerda

Snickers torta



Mert vannak nálunk, akik még a Bountynál és jobban szeretik. Én rettentő édesnek találom, vagy sose vagyok elég éhes ezek szerint, hogy jólessen a tömény cukor-tejcsoki-földimogyoró-karamell kombó. De mivel nem az én szülinapomra készült, így ez teljesen mellékes körülmény volt. Igaz, csaltam egy kicsit, mert tejcsoki helyett 70%-os étcsokit használtam, szóval előre szólok, aki maradéktalan Snickers-érzést keres, az majd tejcsokit használjon. És ne álljon mérlegre utána egy hétig, bár a karamellen kívül az egész tortában összesen 15 dekagramm cukor van, azaz szinte diétás..

Hozzávalók: (a szeletek magasak, a torta tömény, 12-16 szelet)

- 70 dkg héjas natúr földimogyoró:  megtisztítva, 2/3-a durvára vágva

-a piskótához ( 18 cm-es, magas falú formához)

4 nagyobb tojás
5 ek cukor
4 ek liszt
2 dkg holland kakaópor
Az egész tojásokat a cukorral kézi mixerrel 10 perc alatt könnyű világos, habos krémmé kevertem.A lisztet és a kakaót összekevertem, rászitáltam a tojáskrémre és óvatosan átforgatva homogén masszává kevertem. Alul sütőpapírral bélelt kerek formában 175 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt készre sütöttem, a sütőajtót nyitva hagyva hagytam langyosra hűlni.Mikor teljesen kihűlt, 3 lapba vágtam.
 
Amíg a tészta sül, majd hűl, elkészíthetjük a a karamellszószt, vajkrém alapot, és a csokikrémet.

 - a karamellszószhoz:

20 dkg cukor
3,4 dl forró tejszín
fél rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
4 dkg vaj
csipet só 
 
A karamellhez egy nagyobb, vastagabb aljú  lábast vettem elő és közepes  lángon melegíteni kezdtem, az aljára pedig vékony rétegben cukrot szórtam. Mikor a cukor valahol olvadni kezdett, oda szórtam még, hogy lehűtse az adott részt. Türelemjáték, de ez a legkényelmesebb módja a karamellkészítésnek. Így is lesz olyan rész, ami előbb kezd pirulni (hacsak nincs profi indukciós sütőnk és lábasunk), de nem kell kevergetni, legfeljebb kicsit rázogatni, forgatni a lábast. Mire az összes cukrot a lábasba szórtam, már csak várni kellett, mikorkezd egy része  sötét karamellszínű folyadékká válni- van  benne pár világosabb cukorsziget, de ekkor már lehet kevergetni a tűzről lehúzva. Amikor teljesen sima és sötét karamellszínű lett, kevergetve  hozzáöntöttem a forró tejszínt - vigyázat, erősen bugyborékol! - majd jól elkevertem, minden egyes körben. Hozzáadtam a vaníliarúd kikapart magjait is.Közepes lángon addig kevergettem, míg teljesen felolvadt a karamell a tejszínben, ekkor lehúztam a tűzről, belekevertem a vajat és a csipet sót. Hűlni hagytam.

- a vajkrém alaphoz:
 
1,2 dl tej
7 dkg cukor
egy rúd vanília vagy 2 ek vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
10 gr étkezési keményítő
2 tojás sárgája
 
 -majd a krémhez még:
20 dkg szobahőmérsékletű puha  vaj
csipet só
plusz 15 dkg a karamellszószból
 

A krémhez való vajmennyiséget kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.
A krémalaphoz a tejet a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam a tojások sárgáját is, majd a meleg tejből 4 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűről levéve a mély, literes mérőkancsómba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem.
Meg kell vári míg teljesen kihűl a (tulajdonképpen) puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét fel kell verni habverővel.

- a csokikrémhez:

15 dkg étcsoki (min 60%-os legyen)
1,6 dl tejszín

- ha tejcsokit használunk, elég 1,5 dl tejszín is.

A tejszínt felforrósítottam, a kockákra tördelt csokira öntöttem, majd 3 perc után simára és fényesre kevertem a krémet, ami tulajdonképpen egy sima ganache) egy rugós habverővel. Szobahőmérsékleten hagytam hűlni.

Ekkora kihűlt a piskóta. A kihűlt  vajkrém alaphoz kanalanként hozzákevertem  a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton, így a  szobahőmérsékletű krém   habos és levegős lett. A szintén teljesen szobahőmérsékletű  kihűlt karamellből hozzáadagoltam 15 dekányit és azzal is jól elkevertem. Lágynak tűnik, de nem kell megijedni, csak betenni a hűtőbe egy félórácskát, hogy elbírja a lapok súlyát.

Ezután állítottam össze a tortát:
piskóta- csokikrém fele-apróra vágott mogyoró fele-karamellkrém harmada-piskóta-csokikrém fele-apróra vágott mogyoró fele-karamellkrém harmada - piskóta. 
A torta oldalát és tetejét is bevontam a krémmel, körberaktam szorosan egész mogyorókkal és a maradék karamellszósz kerül a torta tetejére, amit szépen megtartottak a mogyorók - de egyébként is sűrű, nem folyik szét, hűtőben pedig még jobban szilárdul, de mindig vágható.

A torta két napig simán tárolható akár szobahőmérsékleten is, de hűtőben tartva egy félórával a tálalás előtt nem árt kivenni, úgy intenzívebbek az ízek.

Tulajdonképpen a tavalyi szülinapi karamelltorta kicsit átfazonírozva, de még mindig ugyanolyan jó, sőt, sokkal jobb.

2013. szeptember 3., kedd

Karamelltorta



A méteres kalácsot mindenki ismeri? Gyerekkorom kedvenc sütije, és most is be tudnék kapni pár szeletet azonnal. A krémje puding plusz  jobb esetben vaj, - csak írjátok be a Google képkeresőbe - és csúnyácska külső.Ami nemcsak a precizitás hiányának köszönhető, hanem a hanyagul elkészített krémnek is. Pedig ezt a fajta vajkrémet a profi cukrászok is  gyakran használják, csodálatos cupcake-ek és emeletes torták készülnek vele, hiszen jobban tart alulról, mint egy habosabb krémváltozat, de nem olyan durván zsíros, mint egy szimpla rengetegvaj-rengetegcukor kombó.

Az angol nyelvterületen ezt "German Buttercream"-nek hívják, és ha a szabályokat betartva, a trükköket ismerve házi főzött pudinggal ( vagyis étkezési keményítős krémmel) készítjük el, egészen más minőséget kapunk - egy őrületesen jó, habos, könnyű vajas krémet. Ez most egy karamelles változat, az alap mindig vaníliás, ezt lehet tovább ízesíteni.

A szokásos nyárvégi  szülinapi tortadömpinget   megfejeltük még egy júliusi szülinap homemade tortájával is, mert ugye a bolti fagyitorta nem ér, még akkor sem, ha egy klassz tengerparton kell elfújni rajta a gyertyákat.

Ez a torta áll a szívemhez közelebb, pedig nem igazán saját kreálmány -a másikkal ellentétben. De vannak olyan receptek, amelyekben elsőre 100%-ig megbízom. Csak  ilyenek vannak  Stella Parker blogján, aki amellett, hogy éttermi  cukrász, nagyon-nagyon színvonalasan ír, és nem mellesleg nem sajnálja a laikusokkal megosztani a tökéletesen pontos, precíz és professzionálisan tökéletes recepjeit, és minden szakmai titkot, ami egy alap hozzávalókból álló receptet is felső kategóriába emel. Csak egészen minimális mértékben változtattam a receptem, a cup/gr átváltás miatt - na és hogy nem közel egy kiló vajból készült a krém, hanem húsz dekából, azaz negyedeltem is a mennyiségeket.Így sem egy könnyű darab, a húsz centi átmérőjű tortát 12 szeletre nyugodtan lehet vágni, nem marad senki éhes. A díszítés lehet nyugodtan dió is, picit megpörkölve,  legközelebb valószínűleg durvára vágott dióval szórom meg a krémmel bekent lapokat, mert a pekándiós részek ha lehet, még finomabbak voltak.
A karamellszószból fog kimaradni, de az nálunk valahogy elszublimált...- de jó fagyira vagy más sütikre, gyümölcssalátára stb., a hűtőben egy hétig eláll. Az alsó képen látható, hogy tökéletesen vágható, nem folyik szét, de nem is nyúlós, ragadós - perfekt és kész.

Egyszóval, aki eddig mellőzte a vajkrémeket, az próbálja ki, aki pedig használta, az is, mert én ennél tökéletesebbet nem csináltam, nem ettem - eddig tartott a tejszínes-mascarponés korszakom, jöhet valami új :) 

Figyelem! A leírás szokás szerint hosszú, de ha kész a piskóta, a krém elkészítése mindenestől 20 perc, csak arra kell várni, hogy minden kész alkotórész szobahőmérsékletű legyen.

Két megjegyzés:
A megadott alap karamellmennyiség mellett csökkenthetjük a vaj mennyiséget 3 dkg-mal, így a lágyabb krémet kapunk. A jelzett emelt karamellmennyiséggel ugyanez érhető el.

A kész tortát tartsuk hűtőben, de tálalás előtt félórával tegyük szobahőmérsékletre, így a krém puhább, a karemellíz karaktertesebb lesz.


Hozzávalók: 20 cm-es tortához: (12 szelet simán)

5 tojás
5 ek cukor
4 ek liszt
2 dkg holland kakaópor


A tojásokat a cukorral kézi mixerrel 10 perc alatt könnyű világos, habos krémmé kevertem.A lisztet és a kakaót összekevertem, rászitáltam a tojáskrémre és óvatosan átforgatva homogén masszává kevertem. Alul sütőpapírral bélelt kerek kapcsos formában 175 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöttem, a sütőajtót nyitva hagyva hagytam langyosra hűlni.

Mikor teljesen kihűlt, 3 lapba vágtam.

Krém:

- a karamellalaphoz és öntethez

20 dkg cukor
3,4 dl forró tejszín
fél rúd vanília vagy 1 tk vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
4 dkg vaj
csipet só

- a krémhez:

1,2 dl tej
7 dkg cukor
egy rúd vanília vagy 2 ek vaníliakivonat vagy 3 vaníliáscukor
10 gr étkezési keményítő
2 tojás sárgája
20 dkg vaj
csipet só
plusz 12 dkg a karamellszószból

A karamellhez egy nagyobb, vastagabb aljú  lábast vettem elő és közepes  lángon melegíteni kezdtem, az aljára pedig vékony rétegben cukrot szórtam. Mikor a cukor valahol olvadni kezdett, oda szórtam még, hogy lehűtse az adott részt. Türelemjáték, de ez a legkényelmesebb módja a karamellkészítésnek. Így is lesz olyan rész, ami előbb kezd pirulni (hacsak nincs profi indukciós sütőnk és lábasunk), de nem kell kevergetni, legfeljebb kicsit rázogatni, forgatni a lábast. Mire az összes cukrot a lábasba szórtam, már csak várni kellett, mikor válik szép sötét karamellszínű folyadékká - ha van is benne pár világosabb cukorsziget, ekkor már lehet kevergetni a tűzről lehúzva. Amikor teljesen sima és sötét karamellszínű lett, kevergetve  hozzáöntöttem a forró tejszínt - vigyázat, erősen bugyborékol! - majd jól elkevertem, minden egyes körben. Hozzáadtam a vaníliarúd kikapart magjait is.Közepes lángon addig kevergettem, míg teljesen felolvadt a karamell a tejszínben, ekkor lehúztam a tűzről, belekevertem a vajat és a csipet sót. Hűlni hagytam.



A krémhez való vajmennyiséget kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.

A krémhez a tejet a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam a tojások sárgáját is, majd a meleg tejből 4 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűről levévea mély, literes mérőkancsómba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem.
(Én túl kevésnek ítéltem a mennyiséget az álló gépem üstjéhez, de amíg ez agépecske  nem volt meg, addig is megoldottam: a kézi mixerem tökéletesen befekszik a mozsaramba, megtartja a nehéz mozsár vastag pereme, szóval nem kellett állnom soha habverés vagy piskóta fölött :))

Meg kell vári míg teljesen kihűl a puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét fel kell verni habverővel, majd  amikor jó habos, kanalanként kell hozzáverni a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton. A szobahőmérsékletű krém   habos és levegős lesz. A szintén teljesen szobahőmérsékletű  kihűlt karamellből hozzáadagoltam 12 dekányit - maximum 15 dekára lehet emelni a mennyiséget - és azzal is jól elkevertem. Lágynak tűnik, de nem kell megijedni, csak betenni a hűtőbe egy félórácskát, hogy elbírja a lapok súlyát.

A karamellszószból 3-3 kanállal megkentem a lapokat, és hagytam, hogy beszívja a piskóta.
A krémet 4 részre osztva kentem a lapok közé, a torta tetejére és az oldalára.

A karamellszószt egyenletesen csorgattam a torta tetejére - nem kell késsel húzogatni, szépen elterül majd ha sima a krémünk-ez látszik a második képen, ami később készült, az első képen még picit hepehupás, de az rögtön készült, még a hűtés előtt.

A féltve őrzött pekándiókkal díszítettem


Stella Parker tortakrémreceptje.

2012. szeptember 19., szerda

Mogyorós-vajkaramelles-csokoládétorta & Rachel Allen könyvajánló





Bár szerintem többévnyi lemaradásom van a tévészakács-sorozatokban (is), és a lemaradás egyre csak nő, az utóbbi időben Nigella, Jamie ésHugh helyett inkább Rachel Allen műsorait próbálom elkapni. Most, hogy az itthon  megjelent könyvét lapozgattam,  rá is jöttem, miért ez a szimpátia: mert nincs benne semmi modorosság és erőltetettség, közvetlenséget és egyszerűséget sugároz, nyugodtan lehetne bármelyikünk szomszédasszonya, aki hétköznapi egyszerűséggel, de  változatosan főz. Pont ilyen a szakácskönyve is, A család kedvencei ( T.bálint könyvkiadó ). Nem mondanám alapszakácskönyvnek, hiszen szükséges hozzá némi előképzettség, de a receptjei tökéletesek olyanoknak, akik ki szeretnének kicsit lépni a megszokott konyhai sablonokból, de nem akarnak rögtön egzotikus hozzávalókkal teli, bonyolult receptekkel birkózni, hanem szeretnék változatos, egyszerűen elkészíthető, ötletes ételekkel elvarázsolni a családot, olyanokkal, amire azt mondhatják: nahát tényleg, ez nekem is eszembe juthatott volna... A könyv tematikusan csoportosítja a recepteket, különféle családi eseményekhez és alkalmakhoz igazítva, emellett van benne jópár alaprecept is a rántástól a sós-édes tésztákig.

Nálunk persze mindjárt egy édességre esett a választás, ami nem csoda, megvolt az apropója, a gyermekmunka igénybevételével betakarított idei mogyorótermés….

Hozzávalók: (26 cm-es kapcsos vagy kerámia formához, 12-16szeletet ad ki)

25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
2,5 dkg porcukor
1 kis tojás felverve


10 dkg barnacukor
3 ek víz
5 dkg vaj
75 ml tejszín
15 dkg durvára aprított, megpirított  mogyoró

20 dkg étcsokoládé
2 dl tejszín


A lisztet és a hideg vajat aprítógépben morzsásítottam, majd kézzel gyorsan homogénre gyúrtam a cukorral és a felvert tojással. Centis koronggá lapítva folpackban 20 percet pihent a hűtőben.

A hűtőből kivéve kézzel pár perc alatt átgyúrtam és 2 réteg folpack között 30 cm átmérőjű körré nyújtottam.( kb. 3 mm vastag lesz így a tészta) ( Ha a széle törne, akkor a 26-os formával ki is vághatjuk belőle a forma aljának megfelelő méretű tésztát, a maradékot pedig vékony hurkává sodorjuk és abból képezzük körben a peremet.)

A tésztára sütőpapírt tettem, lencsét öntöttem rá, és 180 fokon 20 perc alatt készre sütöttem(vaksütés), de az utolsó 2 percben kiöntöttem a sütőlencsét és kivettem a sütőpapírt.

A cukrot lábasba raktam, rákanalaztam a vizet, és keverés nélkül kb. 10 perc alatt közepes lángon karamellizáltam. A tejszínt felforrósítottam, a karamellt lehúztam a tűzről, ráöntöttem a forró tejszínt (óvatosan, nehogy nagyon felbugyogjon), elkevertem, és visszatettem kis lángra, hogy teljesen összeolvadjon, majd a legvégén hozzáadtam a vajat. A durvára vágott mogyorót a tésztára terítettem, ráöntöttem a karamellt és hűlni hagytam.
A tejszínt felforrósítottam és a kockákra tördelt étcsokira öntöttem. 5 percig állni hagytam, simára kevertem, majd a torta tetejére öntöttem. Nem kell hűtőbe rakni, csak hűvösebb helyen 2-3 órát hagyni megdermedni.


Related Posts with Thumbnails