Segítsüti 2017. ősz - Whisky-karamelles pekándiós csokitorta

Sok-sok süti és segítségre váró, fontos, sokszor életmentő projektek.

Intenzív gyerekágy, speciális infúziós állványok, koraszülöttmentő eszközök...rengeteg megvalósult fejlesztés, amit a sütik, a sütők és a licitálók együtt hoztak létre.

Idén ősszel harmincan súlyosan vagy halmozottan fogyatékos gyerekeken szeretnénk segíteni: a szülők által létrehozott alapítvány óvodás és iskolás csoportjának végre saját kuckója lesz, ahova speciális fejlesztőeszközöket és játékokat veszünk majd a befolyt pénzből.

A Segítsüti Közhasznú Alapítvány 2009 óta minden évben két jótékonysági sütivásárt rendez, tavasszal és ősszel, és mint tudjátok, a befolyt összegből semmilyen működési költségre nem költünk (mivel mindenki ingyenesen, önkéntesen tevékenykedik az alapítvány javára), minden, a licitből befolyt forint a támogatott célra megy, és a felhasználását a honlapunkon tudjátok forintról-forintra követni.

Az idei  akcióról még több információt itt találhattok meg, a sütiárverést pedig ezen az oldalon -egyszerű jelszavas regisztrációval - lehet elérni.

És akkor pár szó a sütiről: az idei -ismét - egy torta, a tavalyi citromtortához képest egy kicsit más műfaj: súlyos, éjfekete szaftos csokis piskóta, karamellkrém, amibe füstös, Skye-szigeti whisky került, egy kis pekándiós pralinéval együtt, kívül csokoládés-karamelles borítás, még egy kis praliné, a torta tetejét pedig  whiskys karamellszósszal vontam be, miután a csokikrém rózsákra rákerültek a Godiva csokigyöngyei és pici aranyozás, és pár szem karamellbe forgatott egész pekándió.

Szóval ez igazából egy felnőtt-torta, kicsit karcos a karamelltől, kicsit füstös a whiskytől, mégis jól csúszik a rengeteg vajtól, csokitól és a visszafogott mennyiségű cukor miatt cseppet sem édeskés.

Mivel a krémbe és a torta tetejére kerülő karamellszósz önmagában is durván kísértő, a licitnyertes bónuszban kap még egy üveggel belőle. Jó lesz kávéba, lattéba, linzerbe tölteni - vagyis jó lenne ha tapasztalatom szerint nem eszegetné meg úgyis az ember magában, ha épp kéznél van a konyhában.

Jöhet a licit és a torta, ugye ?!!

Panna cotta tejcsokival és karamellel

Amikor hétvégére a beígért napsütés, hideg őszibarackleves és dinnyézés helyett megérkezett a kétnapos eső, gyorsan kellett valami depresszióűző édesség. Mivel a nyárvégi képeket elő kell csalogatni az összeomlott laptopból, és  megint jön az eső is marad az őszies panna cotta a gyümölcsök-zöldségek helyett. Mert itt egyébként annyi-de-annyi zöldséges recept szokott lenni, igaz...

Hozzávalók (4 személyre)

4 dl tejszín
fél rúd vanília
4 gr zselatin/ 2,5 zselatinlap
4 dkg cukor
1 dl karamellöntet (ilyen,  a fele mennyiségből)
5 dkg tejcsoki

A tejszínt kis lángon 10 percig főztem a cukorral és a kikapart vaníliamagokkal, majd egy rugós habverővel jól elkevertem benne a zselatint.

Kiadagoltam, és egyórai hűtés után a tetejére öntöttem a kanálnyi  meleg tejjel a mikróban óvatosan - körönként kivett és kevergetett - felolvasztott tejcsokit, majd annak a tetejére a karamellszószt.  Kevés pekándióval díszítettem.

Mogyorós-vajkaramelles-csokoládétorta & Rachel Allen könyvajánló

Bár szerintem többévnyi lemaradásom van a tévészakács-sorozatokban (is), és a lemaradás egyre csak nő, az utóbbi időben Nigella, Jamie ésHugh helyett inkább Rachel Allen műsorait próbálom elkapni. Most, hogy az itthon  megjelent könyvét lapozgattam,  rá is jöttem, miért ez a szimpátia: mert nincs benne semmi modorosság és erőltetettség, közvetlenséget és egyszerűséget sugároz, nyugodtan lehetne bármelyikünk szomszédasszonya, aki hétköznapi egyszerűséggel, de  változatosan főz. Pont ilyen a szakácskönyve is, A család kedvencei ( T.bálint könyvkiadó ). Nem mondanám alapszakácskönyvnek, hiszen szükséges hozzá némi előképzettség, de a receptjei tökéletesek olyanoknak, akik ki szeretnének kicsit lépni a megszokott konyhai sablonokból, de nem akarnak rögtön egzotikus hozzávalókkal teli, bonyolult receptekkel birkózni, hanem szeretnék változatos, egyszerűen elkészíthető, ötletes ételekkel elvarázsolni a családot, olyanokkal, amire azt mondhatják: nahát tényleg, ez nekem is eszembe juthatott volna... A könyv tematikusan csoportosítja a recepteket, különféle családi eseményekhez és alkalmakhoz igazítva, emellett van benne jópár alaprecept is a rántástól a sós-édes tésztákig.

Nálunk persze mindjárt egy édességre esett a választás, ami nem csoda, megvolt az apropója, a gyermekmunka igénybevételével betakarított idei mogyorótermés….

Hozzávalók: (26 cm-es kapcsos vagy kerámia formához, 12-16szeletet ad ki)

25 dkg liszt

12,5 dkg vaj

2,5 dkg porcukor

1 kis tojás felverve

10 dkg barnacukor

3 ek víz

5 dkg vaj

75 ml tejszín

15 dkg durvára aprított, megpirított  mogyoró

20 dkg étcsokoládé

2 dl tejszín

A lisztet és a hideg vajat aprítógépben morzsásítottam, majd kézzel gyorsan homogénre gyúrtam a cukorral és a felvert tojással. Centis koronggá lapítva folpackban 20 percet pihent a hűtőben.

A hűtőből kivéve kézzel pár perc alatt átgyúrtam és 2 réteg folpack között 30 cm átmérőjű körré nyújtottam.( kb. 3 mm vastag lesz így a tészta) ( Ha a széle törne, akkor a 26-os formával ki is vághatjuk belőle a forma aljának megfelelő méretű tésztát, a maradékot pedig vékony hurkává sodorjuk és abból képezzük körben a peremet.)

A tésztára sütőpapírt tettem, lencsét öntöttem rá, és 180 fokon 20 perc alatt készre sütöttem(vaksütés), de az utolsó 2 percben kiöntöttem a sütőlencsét és kivettem a sütőpapírt.

A cukrot lábasba raktam, rákanalaztam a vizet, és keverés nélkül kb. 10 perc alatt közepes lángon karamellizáltam. A tejszínt felforrósítottam, a karamellt lehúztam a tűzről, ráöntöttem a forró tejszínt (óvatosan, nehogy nagyon felbugyogjon), elkevertem, és visszatettem kis lángra, hogy teljesen összeolvadjon, majd a legvégén hozzáadtam a vajat. A durvára vágott mogyorót a tésztára terítettem, ráöntöttem a karamellt és hűlni hagytam.

A tejszínt felforrósítottam és a kockákra tördelt étcsokira öntöttem. 5 percig állni hagytam, simára kevertem, majd a torta tetejére öntöttem. Nem kell hűtőbe rakni, csak hűvösebb helyen 2-3 órát hagyni megdermedni.

Karamelles-mogyorós-tejcsokis gombóc

Ez a totális jutalomfalat, embereknek. A legeslegjobb eddig az összes közül.

Senki ne hagyja ki, aki egy kicsit is édesszájú. És azoknak is ideális - pédául nekem - akinek nincs elég kézügyessége, türelme és ideje a bonbonozáshoz, a temperálásról nem is beszélve. És bár gasztroajándék kategóriában indulna, szerintem ez az ideális édesség akkor, amikor egy kicsit magunkra gondolunk. Igen, mert megérdemeljük!!!

Hozzávalók: (35-40 darabhoz)

12 dkg porcukor
6 dkg olvasztott langyos  vaj és egy csipet só
0,8 dl forró tejszín
8 dkg dió
8 dkg mogyoró
10 dkg olvasztott  tejcsoki

- a bevonáshoz:

20 dkg étcsoki

A  mogyorót és a diót durvára vágtam, és egy teflonserpenyőben kb. 5 perc alatt, nagy lángon, kevergetve megpirítottam - ekkor, ha a kezünk bírja, egész jól le lehet szedni a héját is, egymáshoz dörzsölgetve a darabokat a tenyerünk között. (Ha nem bírja, sajnos kénytelenek vagyunk beáldozni egy tiszta konyharuhát.)  

A porcukrot egy vastagabb aljú lábasban kis  lángon karamellizálni kezdtem - az elején nem kell kevergetni, azután igen, és fog egy kicsit csomósodni, de ahogy óvatosan kevergetjük tovább, le-lehúzva a tűzről,  a csomók szép lassan felolvadnak. Amikor a cukor  sötét-arany színű lett, akkor  lehúztam a tűzről, vártam kicsit, majd hozzáadtam a megolvasztott vajat és a felforrósított tejszínt, visszatettem kis lángra és melegítés közben simára kevertem. 

Amikor már langyosra hűlt, belekevertem a mogyorót-diót és a megolvasztott tejcsokit. 

Hűlni hagytam a kamrában, majd egy teáskanál segítségével  alig  féldiónyi gombócokat készítettem - kicsinek tűnnek, de erre jön még majd a csokibevonat, és hát elég  ütős is, nem kell túrógombóc méret belőle, hogy úgy érezzük, ettünk valami édességet... (Nem ragad igazán a vaj miatt, gyorsan lehet vele dolgozni, és nem lesz tökéletes golyóbis a dió/mogyoró miatt.)

Éjszakára hűtőbe raktam (min.2 óra kell neki) majd egy villa és egy kiskanál segítségével étcsokiba forgattam, sütőpapíron hagytam dermedni. Hűtőben sokáig eláll, szobahőmérsékleten belül enyhén olvadós, kívül ropogós gyönyörűség.

Miután egy adagot már felfaltunk leteszteltünk,  szerintünk úgy a legjobb, hogy a hűtőből kivéve áll egy fél órát szobahőmérsékleten.

A La bible des macarons et mignardises szakácskönyvből.

Mascarponés-karamelles-mogyorós sárgabarackpite

A nyár eddigi top sütije.

Ropogós mogyorós tészta, selymes mascarpone, tejszínhab, mézédes sárgabarack, egy kis karamellszósz - nem nagyon lehetett eddig überelni, és még hátravan a szilvás változat, de gyorsan csinálok még a barack végéből egy másikat, ráadásul a nyári zápor áztatta fényképezőgépem helyett :((( már nemcsak telefonyképezőgépem van, amivel ezt a gyatra képet buheráltam.
Szerintem még ütősebb is, mint az eredeti epres verzió, amit a júniusi Good Food-ból terveztem megsütni, de az eperszezonról lecsúsztam. Nem számított, sőt, a Nép sérelmezte, hogy miért ilyen kicsi lett, legközelebb csináljam csak a 24 cm-es formában nyugodtan.


Hozzávalók: (18 cm-es formához)

8,5 dkg liszt

3 dkg cukor

6 dkg vaj

3 dkg darált mogyoró

1 kis tojás sárgája

1 ek. hideg víz

- a töltelék:

20 dkg mascarpone

1,5 dl tejszín

1 púpozott ek. porcukor

6-8 sárgabarack - mérettől függően

- a karamellszószhoz:

10 dkg tejkaramell

6 ek. tej

A sütőt 190 fokra előmelegítettem.

A vajat, lisztet és a darált mogyorót az aprítógépben morzsássá kevertem, hozzáadtam a cukrot, tojást, a vizet és kézzel gyorsan egynemű tésztává gyúrtam; enyhén lisztezett munkalapon fél cm-nél kicsit vékonyabbra, kerekre nyújtottam a tésztát és kibéleltem vele a formát, hogy 3 centis pereme legyen.Negyedórát pihentettem a hűtőben, majd sütőpapírral béleltem és lencsét szórtam bele.(vaksütés)
15 percig sütöttem, ekkor kiöntöttem a lencsét, kivettem a sütőpapírt, és további 5 percet sütöttem még.

Ezalatt a mascarponét a cukorral kézi robotgéppel jól fellazítottam, a tejszínt lágy habbá vertem, óvatosan összeforgattam a mascarponéval.
A tejkaramellt kis lángon felolvasztottam a tejjel, a barackokat kimagoztam, kockákra vágtam és a felét hozzákevertem a krémhez.

A kihűlt tésztakosárba csorgattam a karamellszósz nagyobbik felét, ráhalmoztam a krémet, a megmaradt barackkockákkal megszórtam a tetejét és rácsorgattam a karamellszósz másik felét.

Pofonegyszerű luxussütemény, ha megérné a másnapot, még jobban összesimulnának az ízei a hűtőben.

24 cm-es mérethez +50%-kal emeljük a tésztához megadott mennyiségeket, legyen két centis pereme, a mascarpone pedig a standard 25 dkg-os dobozos. Minden más változatlan, kicsit kevésbé lesz duci egy szelet.

Kelt tészta felnőtteknek

Mert nem igazán édes. Mert kávé van benne. Mert enyhén karamelles a juharsziruptól. Mert függővé tesz, és a kiskorúakat minden ilyesmitől meg kell óvni. Lett nekik kakaós változat és még örültek is ...

Most jöttem csak rá, hogy megtaláltam a legeslegegyszerűbb kelt tésztát, pedig már decemberben is volt műsoron. Nem kell dagasztani, gyorsan elkészül, még a kelttészta-parások is nyugodtan nekiállhatnak, mert lényegében elronthatatlan. Cserébe pihekönnyű, kiadós, bár észrevétlenül el lehet belőle tüntetni gyorsan jelentősebb mennyiséget, még ezzel a fogyókúrás, szirupos-tejes-vajas-cukros öntettel is, de hát kell az energia, mert a gaz túlerő így is megfürdetett ma a hóban...


Hozzávalók:

-a tésztához

62,5 dkg dkg liszt

12 dkg vaj

10 dkg cukor

0,5 liter tej

1 cs( 50 dkg liszthez való) szárított élesztő

1 púpozott kk. sütőpor

1 csapott kk. szódabikarbóna

-töltelék:

10 dkg cukor

4-5 teáskanál őrölt fahéj

-szirup

25 dkg porcukor

1 csésze presszókávé

4 ek. juharszirup

0,5 dl tej

2 dkg vaj

Egy nagyobb fazékban a tej felét, a vajat és a cukrot majdnem forrásig összemelegítettem. Ezután hozzáadtam a tej másik felét, így gyorsabban hűlt langyosra, amikor bele lehetett szórni és elkeverni az az élesztőt. 10 perc után hozzákevertem 50 dkg-ot a lisztből, szó szerint kevertem, mert sűrű nokedlitészta állagú cucc lesz belőle - különbség, hogy simára kell kidolgozni egy fakanálla. Ezután a radiátor mellett melengett és kelt egy órát.

A maradék lisztet elkevertem a sütőporral és a szódabikarónával és most már kézzel beledolgoztam a tésztába. Kilisztezett munkalapra borítottam a fazékból, most jött a minimális dagasztás-dögönyözés, közben óvatosan liszteztem, épp csak ne ragadjon, mert a túl sok liszt megkeményítené és elnehezítené a tésztát. 5 perc után más sima és fényes volt, nem is ragadt, ekkor hoszzúkás rúddá formáltam, majd nyújtófával, alul-felül lisztezve 70x35 cm-es téglalappá nyújtottam.




5 dkg majdnem teljesen olvadt vajat szétkentem a tésztán, megszórtam 10 dkg cukorral, majd az egyik harmadára 2 ek. kakaót szitáltam, a másik két harmadra pedig 3 nagy teáskanál fahéjat.

Feltekertem csigába a tésztát és most csak ujjnyi vastag darabokra szeleteltem. (Mikor ilyen puha kelt tésztát kell vagdosni, mindig szeretnék egy igazi lézerkardot...)

Mivel most keskenyebb szeletekre vágtam, mint a narancsosat, megtelt - ritkásan kell rakni, mert még kelnie kell kicsit, és sütés közben is nő majd - egy 26 cm-es tortaforma, egy 28 cm-es pieforma és egy 20X15-ös jénai tál. 20 perc kelesztés után az ekkorra pont 200 fokra melegedett sütőben 16-18 perc alatt tökéletesen megsült.

A 18 éven felüli változatot a sütőből kivéve azonnal meglocsoltam a sziruppal: a cukrot és a többi hozzávalót egyszerűen összeforraltam.





A juharszirup helyett lehet karamellizálni a cukrot egy ek. vízzel, és azután összeforralni a kávéval és a tejjel, szerintem úgysem lesz kevésbé bűnösen élvezetes.

Mars csoki torta

Én nem szeretem a Mars csokit. Persze volt idő, amikor újdonságnak számított, de ha lehetett választani, én már akkor is inkább a Bountyra szavaztam. Még azt is nehezen tudom elképzelni, hogy egész napos intenzív sziklamászás, barlangászás vagy szörfözés vagy más extrém sport után rávetném magam. De ez a veszély egyébként sem fenyeget, mert a reggeli dugó leleményes legyőzésén és a munkahelyre való időben való beérkezésen, majd a kiskorúakért való időben történő délutáni célbaérkezésen túl nem űzök semmilyen extrém sportot. Ha már stimuláns, akkor legyen csak egyszerűen koffein. Persze Van, Aki Szereti a Mars Csokit, ezért készült ez a meglepetés torta, egyszerű piskóta, marscsokis ganache-krém (na ettől egy klasszikus cukrász biztos rosszul lesz), egy kis karamell és a bizonyosság, hogy a következő igenis a palacsintatésztában sült Bounty lesz! És minden lelkiismeretfurdalás nélkül...



Hozzávalók:


-a piskótához (24 cm-es formában)

4 tojás

4 púpozott ek. cukor

4 ek. liszt

1 csapott tk. sütőpor

-a krémhez:

4 dl tejszín

6 Mars szelet

2 cs. habfix


A piskótából a szokásos módon kerek lapot sütöttem. ( A sütési idő hosszabb, mivel a kerek formában vastagabb a piskóta.)

A tejszínt felforraltam, beletördeltem a csokikat és a tűz felett kevergetve felolvasztottam őket. Kihűtöttem a keveréket és 6 órára a hűtőbe tettem.

Ezután a csokis-tejszínes keveréket habként felvertem, menetközben hozzáadagolva a 2 habfixet is, majd a kettévágott tortalapot két réteg krémmel rétegeztem.

A tetejére kis étcsoki és buborékos karamell lapok kerültek.

A buborékos karamell úgy készül, hogy cukorból karamellt készítünk (teflonserpenyőben, víz hozzáadása nélkül, közepes lángon, csak nagyon kicsit keverve, ha nem olvad a cukor egyenletesen) majd egy hirtelen mozdulattal valamilyen tömény alkohollal alaposan megkenegetett sütőpapírra zúdítjuk. A papírt gyorsan és ügyesen azonnal mozgatni kell, hogy szétterüljön rajta a karamell, és szép vékony lapot kapjunk. Ahol van alkohol, ott lesz a buborék. Ha kihűlt, megpróbáljuk valamilyen formára tördelni.
.






Ezekből legközelebb több lesz majd (és nagyobb lapocskák) , mert a tortának kifejezetten jót tett, hogy van olyan része, ami nem totálisan édes :)







A recept Oetker doki oldaláról származik, a bubble caramel-t Tartelette-től tanultam.

Karamellás-diós-mogyorós-mandulás pie VKF-XXIII.

Volt egy körkérdés, amit szerintem elfelejtettem megválaszolni, de akkor most itt egy a hétből: kényszeresen szeretek kipróbálni újdonságokat, ha jön valaki hozzánk. Ez ugye minden háziasszonyi józan észnek ellentmond, de ez legyen az én bajom. És lett is. Amikor ezt a tortát először csináltam.

A tésztakosárral kezdődött, amit előre meg kell sütni. Mivel szokás szerint ( na még egy a hétből) ötvenhárom dologba fogtam bele egyszerre vasárnap délelőtt, úgy gondoltam, nem vacakolok a vaksütéssel, különben is mindig nedves marad a pite alja, menjen csak be úgy a sütőbe, ahogy van. Félidőben azért ránéztem a tésztára, és sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a majdan a karamellszószt benntartani hivatott széle kellemesen rálapult a torta belsejére. Tortaforma ki, a szélek még nem sültek össze az aljával, ezért előkaptam pár villát, és visszaszobrászkodtam a szélét a forma oldalához, kitámasztva a villákkal. Nem mondom, hogy tökéletes egyenletes, mintaszerű lett körben, mikorra megsült, de nevezhettük mondjuk... kellemesen rusztikusnak.
A recept szerint - és ezt még sosem hallottam - a mogyoró lehéjazására biztos módszer a 30 mp-ig történő szódabikarbónás vízben forrázás - nosza. Ez a zsúfolt délelőtt ideálisabbnak tűnt, mint az állandó felügyeletet igénylő sütőben történő lassú pirítgatás. Igaz, a konyharuhát így is úgyis kidobom a dörzsöljük-le-a-héját művelet után, viszont időt nyerek. Hát nem. Nem tudom ezt honnan vették a recept szerzői, vagy rossz a fordítás, vagy az én szódabikarbónám, vagy a vizem - a héja maradt úgy, ahogy volt. A konyharuha boldog kis hangokat hallatott, hogy nem végezte a kukában, én meg úgy döntöttem, marad a mogyoró héja.
A recept ezután a tortába dobálandó olajos magvak sütőbeni pirítását írja elő. Ez kiválóan sikerült volna, ha a dió valamiért nem kezd el előbb pirulni, mint a mandula meg a mogyoró. Így a megégett diószemeket kidobáltam, és hozzáadtam ugyananyit, de mostmár pirítatlant.
Jöhet a karamellszósz. A tejszínt összeolvasztva a cukorral nekem abszolút nem sűrűsödött be, sőt hígabb lett. Akkor forraljuk még, gondoltam. Persze sikerült kifutnia, amíg én térültem-fordultam, tejszín meg már nem volt több otthon, mit csináljunk, ennyi szósz lesz, amennyi...

A végső fázisban, amikor pedig össze kellett sütni az egészet, a tésztalapot, a csonthéjasokat, a tejszínt, a karamellszószt, akkor pedig a sérült tészta persze átengedte a szószt, ami a kapcsos tortaforma titkos résein leszivárgott a sütő aljába és szmogot produkált a konyhában és a tetejét is sikerült odaégetnem, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy a karamellszósz nem fedte be teljesen a magokat, másrészt meg annak, hogy persze megint nem(csak) erre figyeltem. ( A légzőlészülékem üvegjét törölgettem egyfolytában.)


DE ez nem most volt, hangsúlyozom, sokat tanultam az esetből,a torta pedig nagyon-nagyon finom, jó szívvel ajánlom mindenkinek. De tényleg...

A tejszínnel egyébként annyi csak a gond, hogy szerintem az amerikai recept double-cream-et ír, ami 48%-os zsírtartalmú tejszínnek felel meg, de vergődő és piacvesztő mezőgazdaságunk termékei között ez nem/sem található.


Hozzávalók:

a tésztakosárhoz:

37,5 dkg liszt

30 dkg vaj

2,5 ek. cukor

2,5 ek. hideg víz

pici só


Töltelék:

7 kg mogyoró

3dkg mandulapehely

5 dkg dió

4 dkg mandula

3 dl tejszín

27 dkg cukor


A lisztet összemorzsoltam a hideg vajjal (legjobb az aprítógép, de csak két részletben fért nekem be) és a cukorral, majd a hideg vízzel gyorsan tésztát gyúrtam belőle. 30 percig a hűtőben pihentettem.

Ezalatt a tejszínt összeforraltam (és így besűrítettem) a cukorral, kis lángon, 10 perc alatt.
A héjas mandulát héjas, lobogó vízbe dobtam, fél perc után leszűrtem és a héjából kipattintottam. A magokat kissé felaprítottam, és serpenyőben kevergetve megpirítottam. A sütőt előmelegítettem 200 fokra.

A tészta 2/3-adát kerekre nyújtottam, az ment a 28 cm-es forma aljára, majd a maradékból széles peremet csináltam, jól hozzányomkodtam a formához és az alsó tésztalaphoz.
Nem mertem mostmár vaksütés nélkül nekivágni persze, 10 percig kell a babbal sütni -igen, nedves maradt az alja -, ezután a széle már elég merev, így kivettem a babot és az alufóliát és további 20 percig világos aranyszínűre sütöttem a tésztát. Fel is púposodik sütés közben ezután, muszáj volt kicsit megszurkálnom, de csak óvatosan, hiszen ebbe jött azután a tejszín.

Ezután kis pihentetés szükséges, mert tovább kell sütni a tésztát a tejszínnel meg a csonthéjasokkal, és megégne, ha nem hűlne egyet - szóval némi hüledezés után beletöltöttem a magokat, rálocsoltam a cukros tejszínt és 40 percig 200 fokon sütöttem, míg szép karamelles lett a töltelék. (Sütés közben helyes buborékokat fúj) Nem szabad túlsütni, mert akkor szabályszerűen megkeményedik a teteje, miután kihűlt; legyen inkább szép sárgás-világosbarna, kinézetre egészen sűrűn folyós.

Macerás, finom, aki viszont diétázik, vegyen inkább két Mars szeletet.


A recept az Évszakok konyhái című szakácskönyvből való.

VKF! XIX. Romantikus vacsora....

Nincs ember a földön, akinek erről elsőre nem a kettesben eltöltött, gyertyafényes, gondosan megválasztott terítékkel és halk zenével kisért vacsorálgatás jut eszébe. Pedig ha jól belegondolunk, egy megfelezett vajaskifli lehet legalább olyan romantikus.

Szóval a külsőségek csak kellékek, és annak a valaminek ott belül kell elvarázsolnia a helyzetet...

Ehhez képest pedig akinek gyerekei vannak már, igencsak törheti magát, hogy saját otthonában romantikus vacsorát szervezzen. Ilyenkor vagy a lelkifurdalás árnyékolja a helyzetet : "elpasszoltuk", ugye, őket; vagy maradnak és pont azon az estén nem sikerül elaludniuk még 10-kor sem, vagy a vacsora közben kell sürgősen pisilni felkelniük, vagy ami a legrosszabb, kitör rajtuk a nátha, köhögés, allergia vagy valami hasonló. Arról nem is szólva, hogy nevetségesen dugdosni kell előlük a desszertet, aminek végül úgy is az a sorsa, hogy a gyerek(ek) este 11-kor créme brulée-t vacsorálnak az ágyban ülve, angyali vigyorral a képükön.

Ezért most elhatároztam, hogy Doki kiírásához fűzött, némileg cinikus megjegyzésem ellenére én most kéretlen tanácsot osztok olyanoknak, akik elsőre és nem túl nagy tapasztalattal próbálnak az sk. vacsorán keresztül is hatást gyakorolni az ellenkező nem tagjaira.

Azaz az én romantikus vacsorám itt és most, (meg általában) olyan, hogy:
- lehetőleg sikerüljön és kevés dolgot lehesen elrontani benne,
-valamint elő lehesen készíteni, ezzel esélyt adva magunknak arra, hogy alkalmatlannak találjuk szekényünk egész tartalmát arra, hogy viseljük valaha is, különös tekintettel az adott estére, és megmoshassuk háromszor a hajunkat, megállapítva, hogy az eredmény egyik mosás-szárítástól a másikig csak rosszab lett.


Legyen előétel, mert mellette jót lehet beszélgetni: ezt most magamtól emeltem be ide, mert bevallom, ez lemaradt: füstölt pisztráng-krém.

Hozzávalók:

10 dkg füstölt pisztráng
1/4 vöröshagyma
2 púpos evőkanál tejföl
1 nagy tk majonéz
fél cirom leve
kevés fekete bors
1 ek száraz sherry(nem kötelező)
snidling a díszítéshez

Az összetört pisztránghoz kevertem a finomra vágott hagymát és a többi hozzávalót. Lehet pirítóssal, vagy - a szervezés megkönnyítése érdekében - rozskenyérrel tálalni.


A főétel:

Kevés olyan pasit ismerek (sőt egyet se) aki nem rajongana az olasz(os) kajákért. Ez majdnem biztos választás, a hozzávalók:


25 dkg óriás csiga - tészta
25 dkg darált marhahús
1 kis doboz sűrített paradicsom-konzerv
2 nagyobb, húsos, kimagozott paradicsom
3 dl víz
5 ek olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk. bazsalikom
1 kk. oregano
1kk. kakukkfű
kevés őrölt bos
só


A ragut simán megcsinálhatjuk előző nap.

A felforrósított olivaolajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát és fokhagymát, meg is sózva. Átpirítottam rajta a húst fehéredésig, majd hozzáadtam a felkockázott, kimagozott, hámozott paradicsomot és a sűrített-paradicsomkonzervet, beledobtam a babérleveleket, és a vizet hozzáöntve, lefedve, kis lángon 20 percig rotyogtattam. A főzés vége előtt raktam hozzá a fűszereket és utánsóztam.

A tésztacsigákat a zacskón lévő utasítás szerint 13 percig főztem, azután beletöltögettem a ragut, kapott némi sajtot a tetejére és 10 percre ment a 200 fokos sütőbe.

Egészen a sütés fázisáig a célszemély érkezése előtti időben előkészíthető, az előétel alatt pedig megsül.

A csigákat a Tesco-ban lőttem, ritkán látom, de megteszi a canelloni is, az mindig kapható.


Desszert:


Körtés Tatin-torta


Ebben szintén az a könnyebség, hogy egy része előkészíthető, másrészt mélyhűtött leveles tészta használható hozzá.

Hozzávalók:

6 közepes, keményebb körte
25 dkg cukor
2 dkg vaj
kb 20 dkg leveles tészta

A körtéket négybevágtam és kivágtam a magházakat. A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A 26 cm-es teflonserpenyőmben összeolvasztottam a vajat és a cukrot, azután szépen sorban-körben beleraktam a a körtenegyedeket és jó közepes lángon 20 percig pároltam. Ekkor a cukor már enyhén rózsaszínes volt. Ezután 5 percet töltött még a sütőben. (A teflonserpenyőnek nem levehető a nyele, így az kapott egy kis alufóliaburkolatot.)

Eddig szintén elkészíthető akár előző nap, a körték csendben hallgatnak a konyhasarokban.

A vajastésztát a serpenyőnél 6 cm-rel nagyobb átmérőjű körré nyújtottam, és a körtés-karamelles keverék mellett a serpenyő szélénél a kilógó részeket befelé körbedugdostam, a tésztát villával jól megszurkáltam.
A 200 fokos sütőben 15-20 perc kellett hogy elkészüljön. (Tökéletesen jól váltja a csigákat a sütőben.)

Ezután tálra borítottam és diófagyival tüntettük el nagyon gyorsan. Lehet esetleg jó hideg tejszínhabot, créme fraiche-t vagy sűrű joghurtot is adni hozzá.

Almás morzsatorta ahogy Mamma csinálja - és mostmár én is

Jó lett volna meggyőzőbb fotót készíteni, de sajnos nem sikerült! A vendégeknek desszertként feltálalt édesség olyan sikeres volt, hogy a lányokat pusztán az (ünnepi) kalóriák miatti bűntudat tartotta vissza a repetától, a gyerekek már a Mikulás óta tele voltak édességgel, a fiúk viszont addig ismételtek, amíg egy féladagnyi maradt lefotózni.
A sütit Mammánál szúrtam ki, és a mandula-alma-narancs-tejszínes karamell-vaníliafagyi összeállítás rögtön meggyőzött. Egyébként is igazi karácsonyi-vendégség-ízű-nek tetszett, de megragadnám az alkalmat, hogy itt kampányoljak a süti mellett: a receptet azonnal kérték a vendégeink, és legközelebb csakis dupla mennyiségből csinálom: mindenki lelkesen helyeselt, amikor felvetettem, hogy nemcsak desszertként, de egy sűrűbb leves után szombatonként bevehetnénk másodikfélének.
Szóval fotó ide vagy oda, ki kell próbálni!!


Hozzávalók: (desszertként 6-8 személyre)

1 kg alma
7dkg vaj
7,5 dkg barna cukor
1 narancs héja
1 narancs leve
1,25 dl tejszín

a morzsatésztához:

- a hozzávalók legyenek hidegek

10 dkg vaj
10 dkg darált mandula
7,5 dkg liszt
7,5 dkg cukor
nagy csipet őrölt fahéj és szegfűszeg
1 csipet só

vaniliafagyi

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.

A meghámozott almákat (keményebb húsú savanykásabb fajta legyen) felkockáztam, a vajon a narancs héjával, levével, 5 dkg cukorral kb. 10 perc alatt megpároltam.

Amíg párolódott, az aprítógépembe tettem a tészta hozzávalóit, és rövid úton morzsásítottam őket. Akinek nincs aprítógépe, a kis kockákra vágott hideg vajat egy mélyebb edényben a konyhai robotgéppel, vagy egyszerűen egy nagyobb késsel elegyítse a többi anyaggal. Mamma két villát és olvasztott vajat használ a morzsa előállításához. Picit lehet kézzel is morzsálgatni, de csak óvatosan, nehogy a végén még összeálljon :-))

A félig megpárolódott almát szűrőkanállal kerek jénai tálba szedtem, rászórtam a morzsát és mehetett is az előmelegített sütőbe 20 percre.
A visszamaradt lébe öntöttem a maradék cukrot és a tejszínt és sűrűre beforraltam néhány perc alatt.

Ha nem vendégeknek készítjük, az időzítés könnyebb, mert igazán forrón, a jeges fagyival a legjobb, de a kikapcsolt sütőben alufóliával letakarva hagyhatjuk a mártással együtt, vagy előre elkészítve csak a sütést időzítjük a vacsora/ebéd végére.

Ahogy a leírásból látszik, az alma hámozása után kb. 15 perc alatt, összesen 5 percnyi munkával össze lehet dobni, és mehet a sütőbe.

A vaniliafagyival együtt kerek , megjutalmazom-magam fogás ;-))

Tejszínes karamell(szalon)cukor

Szaloncukor, az aztán van már ezerféle. A zselés már klasszikusnak számít, de hol van már az aranyszínű, kis zöld pálcikafenyőfákkal díszített csomagolású eredeti íz?? A következő újdonság szerintem a vajkaramella volt, aminek szintén jelentős rajongótábora van. És ha már nosztalgiázunk, akkor szólni kell a Krówká-ról, ami a lengyel tejkaramell fedőneve.A bolti rémes volt, de a szépemlékű lengyel piacokon frissen beszerezve igazi omlós-tejes-morzsálódós karamell bújt meg a bocifejes, sárga-barna csíkozású papírcsomagolás alatt. Mintha mostanában benzinkutakon láttam volna, nem is hittem a szememnek.
Amikor pedig kipróbáltam az alábbi receptet, már tudtam, hogy nem kell nekem krówkát keresni sehol, sőt, egy vajkaramell-rajongónak van már gasztroajándék-ötletem is, de ez titok!!


Hozzávalók:

12,5 dkg finomított kristálycukor

1 dl tejszín

0,5 dl tej

1/4 vaníliarúd


Egy kis lábasban összekevertem a cukrot a tejjel és a tejszínnel, a vaníliarudat kettévágtam, a magokat a keverékbe kapirgáltam, utánukdobtam a rudat magát és szép csendes lángra ( a legkisebb gázrózsám legkisebb fokozatáról is egy kicsit félrehúzva és egy fokhagymapréssel kitámasztva alulról ) feltettem főddögélni a cuccot.
Úgy 15-20 percig különösebb emberi beavatkozás nélkül megvolt, azután viszont nagyon oda kellett figyelnem a mérsékelt lángra és a kavargatásra, mert a sűrűsödéssel együtt folyton ki akart futni.A recept szerint 40-45 percig kell főzni. Ez pontosan így volt igaz, ha az utolsó tíz-tizenöt percben folyamatosan kavarjuk, hogy oda ne kapjon, ahogy én is tettem. Akkor jó, ha már nem akar a lábasból folyadékként kifutni, hanem csak mérgesen fortyog és pukkadozik magában, világos meleg bézs-mogyoró színt ölt, és egy-egy kavarásra elválik a lábas aljától.Ekkor még a a tűzön tartottam néhány percig, erős kavargatás mellett.
A második adagnak lett kihűlve tökéletes az állaga: az első változat - attól félve hogy majd szögbeverésre alkalmas keménységű lesz - túl gyorsan került le a tűzről, és 3 napig szárogattam, hogy különösebb óvatosság nélkül meg lehessen fogni, bevonásról szó sem lehetett.
A tűzről levéve kivettem belőle a vaníliarudat és - t3v3d3 ötlete nyomán- a picit kiolajozott 16 db-os Ferrero Rocher műanyagdoboza tetejébe öntöttem. ( Mert ez jóval egyszerűbb, mint alufólia-tepsit hajtogatni megfelelő méretben.) Így fél centinél kicsit vastagabban terült el a massza, és 16 db, kb 2x1cm-es hasábnyi cukorka lett belőle. Igazából ennél kisebbekre vágom majd a következő adagot, mert az Ember megjegyezte, mikor bekapott egyet: Ha valaki megeszik egy ilyet, azért azzal elvan egy darabig -hát igen, a cukor az cukor, nincs mit tagadni.

Semmiféleképpen ne spóroljuk ki belőle a vaníliarudat, ne helyettesítsük semmi mással: íze a krówkánál is krówkább lett, nem kemény, hanem finom, morzsálódósan omlós, és ha az időrabló kavargatáson túl van még energiánk étcsokiba forgatni, akkor nem is fog soha kiszáradni, igaz ennek a mennyiségnek egyébként sem volt rá esélye. Állítólag fémdobozba tárolva kell tartani, de odáig nem jutott el.

Még filózgatok, hogy és mennyi vajat, esetleg kekszmorzsát kellene belecsempészni a szaloncukrosabb feelinghez, de lehet hogy maradok ennél a variációnál.

Ui:Kicsit mellényúltam a hiperben, így a borzas külső a kakaóbab-töretes tibi csokinak köszönhető. A képen a leírtnál világosabb színűnek látszik, valahogy kihűlés után nyerte el ezt a világosabb színt, a tűzön egyértelműen halvány világosbarna volt.

A kincsesbányának bizonyult 2001-es Tina karácsonyi konyhamagazinból származik a recept, ahonnan az aszalt barackos gombócok ötlete is jött.

Szezámmagos karamell-lapok

Persze lehet ezt is boltban venni, én még sose tettem, de most hogy ide beírom, megnézem már legközelebb, tudják-e ezt adalékanyag nélkül csinálni. Lehetséges, hogy nem.
Pedig semmi romlandó nincs benne, elkészíteni öt perc, elropogtatni pedig további öt. Tökéletesen jó csokoládé- vagy vaníliakrém kikanalazgatására is, csakhogy növeljük a kalóriabevitelt. Lehetőleg nagyon elöl és kéznél soha ne legyen, mert akkor rá kell döbbennünk, hogy öt perc alatt betermeltünk 10 deka cukrot (plusz a szezámmag), és ez nem egy szívderítő felismerés.

Hozzávalók:

12,5 dkg cukor

5 dkg szezámmag

Egy 50 centis alufóliadarabot kiterítettem, és olajos papírzsebkendővel áttöröltem.Ide jön majd a karamell. Kikészítettem a leghosszabb késemet is, és ezt is belolajoztam ugyanúgy.

A cukrot teflonserpenyőben a közepesnél erősebb lángon kevergetve felolvasztottam-karamellizáltam.
( Kezdőbbeknek: először ijesztő rögökké áll össze, de aztán szépen olvadozik, a maradék rögöcskék is feloldódnak. Ilyenkor húzzuk le közbe-közbe a tűzről, úgy kavargassuk, hogy a már olvadt részek ne sötétedjenek tovább, mert még kell egy kis hőkezelés a szezámmaggal együtt is.)
Amikor szép sötét-aranysárga és sima lett a cukor, belezúdítottam a szezámmagot, a tűz fölött elkevertem, egy picikét még együtt kevergettem, aztán az alufólia közepére zúdítottam. ( Ha marad egy kicsit a serpenyőben, ne foglalkozzunk vele, mert itt nagyon gyorsan kell akciózni.) Felkaptam a kést, és a masszát vékonyra -alig 1-2 mm-esre - húztam. ( Kb. 20X40-es ovális formája lesz.) Még gyorsan a kés hegyével rácsoztam, hogy viszonylag négyzetes darabkákat tudjak törni.

15 perc hűlés után tökéletesen lejött róla az alufólia és már törhető is volt.

Gasztroajándéknak se rossz, én már tudom, kinek is csinálok ilyet :-).
Csináltam egy barnacukros változatot is, az a sötétebb, és kicsit karcosabb is az íze.