Feta bruschetta

Még mindig kibírom, és nem vettem paradicsomot azóta, mióta a szabadföldiek október végén kifutottak a polcokról, de valahogy muszáj egy kicsit becsapni magunkat, az időjárást nézve még hosszú hónapokig...

Így az eredetileg görög salátának indult vacsorából lemaradt az uborka, a paradicsomot a nyáron aszalt paradicsommal helyettesítettem, hozzácsapódott egy kis maradék kenyér, amit megpirítottam - a bruschetta eredetileg nem is volt más, csak pirított kenyér, olívaolaj, só, bors - így született ez az öszvér megoldás, amit fúziósnak is nevezhetnék persze, ami most menő, viszont olyan mindegy, hogy hívjuk, feldobta a hétköznap estét, ennek a kenyérnek a maradéka pirult meg alá, és lett egy receptem, ami fejenként két kis pirítóssal számolva tökéletes előétel vendégeknek.


Hozzávalók:

20 dkg feta sajt

4 fél aszalt paradicsom

10 szem olajbogyó

1 kis fej lilahagyma

só

frissen őrölt bors

kevés olivaolaj

A fetát centis hasábokra vágtam, majd még hosszában félbe és azután fél centis darabkákra. Minden többi hozzávalót a fetakockákhoz méretezve apróra vágtam, óvatosan összekevertem, az aszalt paradicsom olajával megöntöztem, sóztam, borsoztam és a pirított kenyerekre halmoztam.
Annyira jól esett, elfelejtettette a kinn zuhogó havat is...

Görögpörkölt - Stifado

Valószínűleg nincs olyan görög vendéglátóegység, aminek az étlapján ne szerepelne. Ebből eredően pedig az is nagyon valószínű, hogy nincs két egyforma recept sem, mindenki esküszik a sajátjára, és száz százalék, hogy görög fórumokon és blogbejegyzésekben késhegyre menő vita folyik arról, hogy kell e bele rozmaring,ecet, továbbá mennyi hagyma kell a húshoz. Ha tudnék görögül, biztos szórakoznék legalább úgy rajta, mint a lecsó vagy a brassói itthoni nekifeszülésein. Persze az is lehet, hogy a görögök nem görcsölnek ennyit, mint mi itthon, és senki se érzi, hogy nála van spanyolviasz kulcsa... Én a főzni és főzni hagyni híve vagyok, egye mindenki és nevezze úgy mindenki és szeresse úgy mindenki ahogy akarja - és hagyja a másikat is úgy enni, főzni, szeretni ahogy az akarja, nekem speciel soha egyetlen emblematikus klasszikus nem szokott teljesen egyformán sikerülni, nyilván a légköri viszonyok miatt, meg mert utálom a dogmatizmust a főzésben is. A filozófiai rohamom viszont passzol, ha már görög ételről van szó.


Hozzávalók:(2-3 személyre)

0,5 kg marhahús (felsál)

kevés liszt

olaj

25 dkg vöröshagyma

2 nagy gerezd fokhagyma

2 dl száraz vörösbor

1 ek ecet

2 babérlevél

2 centis fahéjrudacska/fél kk fahéj

fél kk. szerecsendió

1 késhegynyi őrölt bors

1 ág rozmaring

3 paradicsom

2 ek paradicsompüré

só


A nagyobb kockákra vágott marhahúst lisztbe forgattam és a forró olajon kevergetve átpirítottam. Hozzáadtam a felvágott hagymát, fokhagymát, sóztam, pároltam együtt kicsit, azután hozzáöntöttem a bort és az ecetet, a fűszereket, a felkockázott, kimagozott paradicsomokat, a paradicsompürét, és lefedve fél órát pároltam. Ezután hozzáöntöttem fél liter vizet és a közben 180 fokra melegített sütőbe toltam, szintén lefedve. Mivel szép fiatal marhát kaptam, további két óra alatt a mártás besűrűsödött, a hús pedig omlós lett. Néha rá kellett nézni, nehogy lekapjon, de úgy rémlik, vizet már nem kellett önteni hozzá.


A recept nagyjából innen van, nálunk nincsenek nagy rajongói a sült, nagydarab hagymáknak, ezért kimaradt belőle.

Sofrito

Csak elő kell vennem egy Durell-könyvet, és már ott is vagyok Korfun. (Nem az Alexandriai négyesre gondoltam ;), hanem a Családom és egyéb állatfajták-tól induló sorozatra.) Ha valaki megkérdezné, mi szerintem álmaim piknik-helyszíne, akkor nagy eséllyel indulna egy ottani olajfaliget, ami a sziklákkal körülvett, homokos öbölhöz vezet lefele, omladozó kőrakásokkal megtámasztott teraszokon keresztül, lenn már látszik a Földközi-tenger legtisztább partja, a tenger változó kékje, a kabócák pedig ordítanak, ahogy a szárnyukon kifér, de ez engem cseppet sem zavar...

Ez egy tipikus korfui fogás, és csak mikor megcsináltam itthon is, jutott eszembe, hogy nem is találkoztam - rajtunk, magyarokon kívül - a petrezselyem ilyen tobzódó felhasználásával másutt.

Hozzávalók: (4 személyre)

4 szelet marhahús ( hátszín, vagy comb pl.)

kb. 1 dl olívaolaj

2 nagy csokor petrezselyem

2 dl száraz fehérbor

5 nagy gerezd fokhagyma

1 kis babérlevél

frissen őrölt bors

liszt

só

A húst fél centi vastag szeletekre vágtam, lisztbe forgattam, és a teflonserpenyőbe öntött, kisujjnyi olívaolajon oldalanként 1 perc alatt gyengén átpirítottam. Kivettem a serpenyőből a húst, félretettem és gyenge lángon éppcsak átmelegítettem a fokhagymagerezdeket (annyi kell ahány szelet húst csinálunk, plusz egy a serpenyőnek, mondta a pincérnő), hozzákevertem a felaprítottt petrezselymet is, visszaraktam a húst, beledobtam a babérlevelet, hozzáöntöttem a bort és még annyi vizet, hogy a folyadék a serpenyőben ellepje a húst. Sóztam, borsoztam és fedő alatt 1,5 óra alatt puhára pároltam. (Ez függ a marha korától, én most gyönyörű, világos színű, szinte borjúhúst kaptam.) Közben egy kevés vizet még utána kellett öntenem, a végén pedig levettem a fedőt, és elpárologtattam a felesleges folyadékot, hogy sűrű, zöldes, illatos mártás maradjon csak.

Úgy tálalják, hogy a sűrű mártást a hús tetetjére szedik.

Köretként két kis padlizsánt centis karikákra vágva sütöttem meg kedvenc répagolyóimmal együtt, olívaolajjal átkenve, jól megborsozva, egy citrom levét ráfacsarva, 15 perc alatt, 10 perc után átfordítgatva, sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokon. ( Előzőleg a padlizsánt be kell sózni, 20 percig állni hagyni, hogy a leve kicsorogjon.)