A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füge. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füge. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 10., péntek

Meleg fügesaláta



Még ma is láttam fügét az egyik  négybetűs boltban, ezért csak posztolom ezt a két hete készült  kis salátát, és különben is annyira jó: édes puha füge, sós-ropogós bacon, pikáns camembert és balzsamecet, édeskés madársaláta. A kulcsszó persze a bacon, mert a csak zöldek nyúleledelnek minősülnek, mit tudjuk. Így viszont egész jól el lehet adni férfiaknak is, sajttal nemkülönben, és ha van hozzá egy kis kruton is, akkor pedig majdhogynem főételnek minősül. Vagyis nem. De nekem igen...

Hozzávalók: (2 személyre)

4 maréknyi madársaláta
3 füge
10 dkg camembert
4 szelet bacon
kevés frissen őrölt bors
2 tk balzsamecet
pici olívaolaj
4 ek kruton

A fügéket 6-6 gerezdre vágtam. A megmosott salátát elosztottam a tányérokon, a sajtot kis kockákra vágtam, a salátára szórtam.
 A bacont egészen pici szeletekre vágtam és egy serpenyőben  kevergetve ropogósra pirítottam. Kikanalaztam a serpenyőből, és a visszamaradt kevés zsíron nagy lángon egy fél percre átforgattam-forrósítottam  a fügegerezdeket. A salátára szedtem,meg szórtam a baconnal, meglocsoltam a serpenyőben maradt szósszal, a balzsamecettel, borsoztam  és jöhetett rá a kruton.

2014. szeptember 23., kedd

Rosé kacsamell vörösboros-rozmaringos fügével





Hozzávalók:(4 személyre)

4 pecsenyekacsa-mell (egyenként 20 dekásak voltak)
4 füge
6 dl vörösbor (én száraz Simon  kékportugált (kékoportót) használtam)
2 ek barnacukor
2 ág rozmaring

Az egyik füge belsejét kiskanállal kikapartam, a maradék hármat 6-6 gerezdre vágtam.
A vörösbort nagy lángon 2 dl-nyire pár perc alatt beforraltam
A szárazra törölt, szobahőmérsékletű mellek bőrét éles késsel beirdaltam, és a forró  serpenyőben erős-közepes lángon a bőrös felén 4, a másik felén 3 percig sütöttem.
Ezután a 165 fokra melegített sütőben egy hőálló tálban 10 percig sütöttem, a kisült zsírjával leöntve, az egyik ág rozmaring apróra vágott leveleivel megszórva.

Közben a serpenyőbe szórtam a barnacukrot, amint karamellizálódni kezdett,rádobtam a fögéket, átforgattam, majd felöntöttem a vörösbor-redukcióval, hozzáadtam még a negyedik füge húsát, mellédobtam a rozmaringágat, és addig sütöttem óvatosan kevergetve, míg a fügehús a borral elsimult.

Nekem nem hiányzott hozzá más köret, de egy jó kis hercegnőburgonyára nálunk mindig van kereslet.


2012. október 18., csütörtök

Fetás-sonkás fügefalat



Minek lehet nevezni valamit, ami füge, feta és sonka? Körülbelül olyan bonyolultságú recept, mint az olajbogyós-lilahagymás szendvicskrém, de az egyszerűségével fordítottan arányos az íze. A nagyon érett, édes füge, a sós feta és körben az enyhén füstölt sonka (sima parasztsonka, sparból) együtt kész ízorgia. 

Pontosan négy falat egy, (nagyszájúaknak kettő), lehet előétel, lehet gyors vacsora, lehet partifalat; lehet kenyérre ültetni, kés-villázni, de a legjobb csak kézzel megfogni és  négy ügyes harapással, - úgy hogy mindegyikbe jusson a sonkából és a középen üldögélő fetából is - azon melegen gyorsan eltüntetni.

Hozzávalók: (mondjuk legyen könnyű vacsora, pohár borral, kenyérrel 2 személyre)

6 füge
10 dkg feta sajt
6vékony  szelet enyhén füstölt sonka
6 kk. chilis olívaolaj
frissen őrölt bors

A fügéket keresztben bevágtam, középre beraktam a fetakockákat, körbetekertem a sonkaszeletekkel (szorosabban, hogy kicsit össze is fogja őket) fogpiszkálóval rögzítettem, meglocsoltam a csípős olajjal és a 180 fokra melegített grill alá raktam olyan 6-8 percre, ezután kevés bors, és kész is volt.. (mikor megérezzük a piruló sonka illatát és már alul pici levet engedett a füge, hallatszik, hogy sistereg a tepsin, lehet kivenni)




2011. október 13., csütörtök

Fügés-fetás kosár


A kéksajtos-diós fügét, azt hittem, nem lehet felülmúlni, de kiderült, hogy a - valljuk be - borzasztóan édes fügéhez legjobban a feta passzol.Mivel kész vajastészta az alap, kissé talán  túlzás is receptnek nevezni, emellett erős felindulásból, hűtőkészlet-felszámolás céljából született, de ennél rosszabbul sose sikerüljön egy alkalmi párosítás.

Hozzávalók: ( 4  kosárhoz)

10-12  dkg kész vajastészta
4 füge
8 dkg fetasajt
4 fél dióbél
bors

A vajastésztával kibéleltem  a 8 cm átmérjű  fém tartelette-formákat, a 6 részre vágott fügét beleraktam, rámorzsoltam a feta sajtot, borsoztam, középre került a fél dióbél, és 180 fokos sütőben kb 10 percig sütöttem.

2011. szeptember 26., hétfő

Fügés-kéksajtos tartelette



Nemrizs, nemkrumpli, nemzöldség, de legyen már valami extrább köret, ha egyszer a csirkét csak betolni volt időm a sütőbe. A tészta az ír kéksajtos süteményé, ami egy tepsinyi kisült  adagon felül a hűtőben várt jó sorsára, de ha el kell frissen készíteni, akkor sem több 15 percnél. Ha több készül belőle, akkor igazán nem mindennapi vacsora borkorcsolya, partifalat, előétel, kinek mi tetszik. Ha  kisült egy pici méz kerekíti, így lesz picit kesernyés a sajttól, édeskés a fügétől és a méztől, ropogós őszi ízű a diótól. 

Hozzávalók:

a tésztához (kb.20 db)


15-17 dkg roquefort vagy más kékpenészes sajt
17 dkg liszt
10 dkg vaj
pici só
1 tojás sárgája

8-10 füge
5 dkg dió
kevés méz


Az elmorzsolt sajtot, a hideg vajat és a tojássárgát megpörgettem az aprítógépben, hozzákevertem  a lisztet és kevés sót, kézzel gyorsan teljesen homogénné gyúrtam, és folpackba csomagolva betettem pihenni a tésztát a hűtőbe egy órára.

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

A tésztát  3-4 mm  vastagra nyújtottam, 7 cm átmérőjű köröket szaggattam, és a körök közepére egy 5 cm átmérőjű pohártalpat nyomtam, hogy kis peremet kapjak körben. A fügéket fél centi vastag szeletekre vágtam, kiraktam velük a tésztakörök közepét, durvára vágott dióval megszórtam és 10 perc alatt megsütöttem. Ezután csorgattam rá a mézet.

A füge miatt frissen, langyosan a legjobb.

A fügét egész augusztusban hüledezve csodáltam (messziről) a hárombetűs magyar abc-ben, darabját 400-ért, most a négybetűs német abc-ben ennyiért több mint fél kilót lehetett kapni. Magyarázat biztos van....




2007. szeptember 21., péntek

Ez az enyém



Mármint az én comfort food-om. KicsiVú-ét látva rögtön eszembe jutott, hogy egy strapás munkanap végén a héten a büdöskölykök meggyömöszölése után mi esett hazaérkezés után a legjobban.

Hozzávalók:

Jobbféle kenyér, camembert,füge, camembert, füge, camembert. Dió. Kis bors.
Jobbféle kenyér, camembert, körte,camembert, körte, camembert. Dió. Kis bors.

5 perc a grill alatt. Hammm!!

Igen!!! A Nagyobb megeszi!

2007. szeptember 5., szerda

Füge ebédre


Keljünk negyed hétkor. Rajtoljunk el két kiskorúval egy órán belül, szedjünk fel útközben még egy harmadikat. A két nagyobbat lökjük ki az autóból az iskola előtt, mert sietünk. A Kisebbel vissza az oviba, ahol még beszoktatós, kiszállás után vicceljünk és szövegeljünk annyit, hogy ne fakadjon sírva amint kihúzzuk a lábunkat, mint előző nap, amikor az egész délelőttöt végigsírta. Ha ez sikeresen megvolt, küzdjük be magunkat a munkahelyre legalább kilencre. Ugorjunk fejest a munkába, majd kettő és háromnegyedóra után főnöki jóváhagyással - két hétre való munkát a csomagtartóba zúdítva - lépjünk le, hogy ebéd utánra odaérjünk az oviba. Egyrészt mert ez még nem ottalvós nap, másrészt mert meg is ígértük. Igy már egyre otthon is vagyunk. Nyissuk ki a hűtőt, és próbáljunk a tojásrántotta elvetésével egyidejűleg keresni valamit, ami 20 perc alatt elkészíthető meleg ételnek.
Kész- gyors- és lemélyhűtött kaja hiányában ( csak részben elvi, és részben szervezetlenségi ok ) marad a két mosolygós füge, tiramisunak tartalékolt igazi olasz mascarpone. Még egy kis ezmegaz, 15 perc és egy kis grill a végén, és kimosolyoghatunk a két napja ömlő, 7 fokos esőbe.

Hozzávalók:

fügék
fügénként egy kanál mascarpone
narancsdzsem
dió

A sütőt 200 fokra állítottam.
A fügéket szép óvatosan keresztbevágtam, bepakoltam középre a sajtot, egy fél diót és a narancsdzsemet.
15 percet hagytam a sütőben, a végére bekapcsoltam kicsit a grillt is.
Related Posts with Thumbnails