A következő címkéjű bejegyzések mutatása: epres torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: epres torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 5., kedd

Epres-túrókrémes torta




Ennyi kihagyás után - olyan volt ez az április a munka szempontjából, mintha az évvégi őrület zajlana, és nem lesz különb a május meg a június sem - muszáj valami ütősebb poszttal visszatérni, és nemcsak mert muszáj, hanem mert  kifejezetten jól is esett egy kicsit végre félretenni minden mást, és tortalapokat sütögetni, krémet kevergetni, krémalapot főzni, házi tortillát sütni, enchilada szószt kipróbálni, kisütni rengeteg palacsintát, szóval a háromnapos hétvégén végre kicsit félretenni a munkát.
Kicsit csalok azért ennél a receptnél, mert ezt a spéci piskótát már  máskor is készítettem: előnye,hogy az ilyen magas tortához is jó, szilárdan tartja formáját, ezt viszont nem az amerikai recepteknél szokásos rengeteg plusz cukor és liszt hozzáadásával érjük el, hanem forró tejjel-vajjal.
A krém alapreceptje a kedvenc vajkrémem:  a rengeteg krémben összesen 7 (!) dkg cukor van, a tojásos puding-alaptól könnyű és habos,és itt még rátett egy lapáttal a túró is. Nem mertem 25 dekánál többet adni hozzá, de a tapasztalatok alapján azt mondhatom, nyugodtan lehet akár 40 dkg túrót is hozzátenni, gyönyörűen meg fog állni. Csak a túró miatt került bele még összesen 2 evőkanálnyi porcukor, szerintem ez tökéletesen elég, hiszen a piskóta is édes, így  az eperrel együtt tökéletesen üde,friss ízeket kapunk.

A torta magas és hatalmas,  16 szelet simán kijön belőle.

Hozzávalók:

-a 4 réteghez két adag az alábbi piskótából, 18 cm-es formában sütve:

3 tojás
10 dkg cukor
15 dkg liszt
1 púpozott tk. sütőpor
1,3 dl tej
5 dkg vaj
1 kk. só
1 tk. vaníliakivonat/1 vaníliáscukor 

A sütőt 175 fokra előmelegítettem
A tejet és a vajat addig melegítettem, míg a vaj megolvadt, majd kis lángon felforrósítottam - ez kb. pont addig tart míg a tojásokat a cukorral felverjük, de ne forraljuk fel.
Egy mély tálban a kézi mixer legnagyobb fokozatán felvertem az egész tojásokat, majd fokozatosan hozzáadtam a kristálycukrot és további 6 percig vertem.
Rászitáltam a  sütőporral és sóval elkevert lisztet 3 részletben, és egy lapáttal óvatosan elkevergettem. Hozzákevertem ugyanilyen óvatosan forgatva a forró, vajas tejet, és a vaníliakivonatot és az alján sütőpapírral bélelt kapcsos formába öntöttem.
Középső rácson tűpróbáig, 20-25 percig sütöttem, az utolsó 10 percben egy alufóliával lazán takartam a tetejét.
Rácson hűtöttem ki, kettévágtam, és ugyanígy sütöttem meg a másik felét is a tortának.


-a krémhez:
1,5 dl tej
7 dkg cukor
egy rúd vanília vagy 2 ek vaníliakivonat vagy 2 vaníliáscukor
10 gr étkezési keményítő
1 egész tojás 
 -majd a krémhez még:
20 dkg szobahőmérsékletű puha  vaj
csipet só
25 dkg túró (én Oké-t használtam,mert aprószemű)
2 evőkanál porcukor
kb. 40 dkg eper, 1 cm vastagra szeletelve
 
A krémhez való vajmennyiséget és a túrót  kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjenek.
A krémalaphoz a tejet a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam az egész tojást is, majd a meleg tejből 4 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűről levéve a mély, literes mérőkancsómba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem. Nem rossz, ha van egy állványunk a kézi mixerhez, de tehetjük hideg vízbe az edényt, így gyorsabban hűl felverés közben.
Meg kell vári míg teljesen kihűl a (tulajdonképpen) puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét jól fel kell verni a mixer habverőjével.
A kihűlt  vajkrém alaphoz kanalanként hozzákevertem  a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton, így a  szobahőmérsékletű krém   habos és levegős lett. Ezután beleadagoltam a túrót is.
(Azért fontos az azonos hőmérséklet,hogy ne legyen ronda, kásás a krém, ha a vaj kicsapódik/megolvad.)


 
A piskótarétegek szélére habzsákkal nyomtam egy-egy ujjnyi vastag kört a krémből, belül megpakoltam a megmosott és felszeletelt eperrel, és kitöltöttem egyenletesre a krémmel.
A kevés maradék krém került a tetejére és kicsit áthúztam vele a torta oldalát is.

2014. április 16., szerda

Brownie-torta eperrel




Pont olyan egyszerű, mint amennyire látványos. Nem nagyon tudok édességet, ami ennyire minimális munkával - tulajdonképpen még kézi mixer se kell hozzá,csak a tejszínhab felveréséhez nem árt, ha van - tud hűha-effektust kiváltani bárkiből. Na és ráadásul nagyon finom, és van, aki  nem szereti a krémes-csokis-tejszínhabos-epres dolgokat??

Bár én húsvétkor inkább  nagy, többlapos és macerás tortákat szoktam csinálni, a kevésbé mazohistáknak ez egy ideális, gyorsan elkészíthető és látványos ünnepi torta lehet. Azt javasolnám, hogy a tészta jobb, ha nincs hűtőben, mert akkor a magas vaj-csoki tartalom miatt megkeményedik, ezért inkább közvetlenül a tálalás előtt állítsuk össze, mivel a tejszín egyébként igényelné a hűtést.( A habfix-szel viszont az is előre felverhető.) Ha nem fogyna el egyszerre, akkor tálalás előtt a maradékot fél órával előtte vegyük ki a hűtőből.

Hozzávalók:(20-22 cm-es kapcsos formához,8-12 szelethez)

20 dkg vaj
10 dkg étcsoki (legalább 60% os kakakótartalmú )
18 dkg cukor
3 dkg holland kakaó
10 dkg mascarpone (de natúr krémsajt is jó)
2 nagy tojás
csipet só
2 tk vaníliakivonat
6 dkg liszt

3 dl tejszín
1 habfix
1 csapott  ek.porcukor
eper

 A sütőt 160fokra előmelegítettem.
A vajat felmelegítettem,  beletördeltem a csokoládét, vártam egy kicsit, míg az is megolvadt és simára kevertem. Hozzáadtam a cukorral elkevert kakaót.
Kézi robotgéppel összekevertem a felvert egész tojásokat a mascarponéval,(nem kell felhabosítani, csak legyen homogén!) belemixeltem a csokis keverékbe (ezt se  kell agyonkeverni, épp csak legyen egynemű), hozzáadtam a csipetnyi sót és a vaníliakivonatot, majd belekevertem az átszitált lisztet is.
A kapcsos formát alul  kibéleltem sütőpapírral és elegyengettem benne a sűrű masszát.
40 perc sütés után a sütőt lekapcsoltam, kinyitottam a sütőajtót, még 10 percig bennhagytam a brownie-t, majd a formából óvatosan kivéve rácson hagytam kihűlni.

A hideg tejszínt a habfix-szel és a porcukorral felvertem,a süti tetejére halmoztam és rászórtam a megmosott, leszárított, félbe-negyedbe vágott epret.


2014. február 6., csütörtök

Epres-túrókrémes rakott piskóta



Tavaly tavasszal elhatároztam, hogy amikor a legjobb áron jutok eperhez, szorítok helyet neki  a kicsi mélyhűtőnkben, úgy, ahogy a legoptimálisabb: turmixolva.Azért, mert milyen jó lesz majd tél közepén eperturmixot inni, hogy fogják csípni a gyerekek. És tényleg. Szerintem az eper volt a titka ennek a kis semmi édességnek is, amit lusta voltam poharakba öntögetni, inkább minimális zselatinnal tortaszerűen csináltam meg és úgy ették, mintha valami szuper cukrászati teljesítmény lenne mögötte, pedig legközelebb ők fogják csinálni :)

Az eper finom érett benne, szerintünk elég ennyi cukor, mert a babapiskóta eléggé édes. A piskótát nem mártottam meg semmiben, de egy kis alkoholos locsolgatást elbír, viszont a krém puhít rajta annyit, míg megdermed, hogy tökéletesen vágható, nem ropogós, de nem is puha, mint egy tiramisuban.


Hozzávalók: 6-8 szelethez, 18-20 cm-es dobozformához)

20 dkg túró
15 dkg tejöl
2 dl tejszín
20 dkg eper pürésítve (fagyasztott)
6 dkg porcukor
4 lap zselatin
4 ek víz
24 db babapiskóta



A zselatinlapokat a vízben megáztattam, a formát alufóliával béleltem.
A túrót kissé  áttörtem a cukorral, majd összekevertem a tejföllel, a kiolvadt eperpürével és beleforgattam a habbá vert tejszínt. A zselatinlapokat kis lángon átmelegítettem, simára kevertem és a kézi mixert járatva egyenletesen elkevertem az epres krémben.
A babapiskótákat 3 rétegben raktam le a krémmel, majd 4 óra hűtés után a fomából kifordítva tálaltam.

2013. június 7., péntek

Epres joghurttorta



Ha anyukámhoz megyünk, a gyerekek mindig "mamasüti"-t ( nagyoncsokis piskóta, házi barackdzsem, tejszínhab, és kész is) rendelnek ( és rántott húst, természetesen)  de most mi vittük a sütit:  a szülinapjára ezt a tortát. Arra figyeltem főleg, hogy ne valami  nagyoncsokis-vajas-tejszínes cucc legyen, mert az ünnepelt az olyanokat a diétája miatt nem bírja - el is fogyott pillanatok alatt ez a könnyű kis torta :).

Hozzávalók: (18-20 centis formához, kb 10-12  szelethez)

5 tojás
5 ek.cukor
8 dkg liszt
2 dkg darált mandula
2 dkg olvasztott vaj

A tojásokat kézi mixerrel 10 perc alatt sűrű, világos, krémes habbá kevertem a cukorral,beleszitáltam a lisztet és a mandulát, beleforgattam óvatosan, hogy egynemű legyen, majd ugyanígy belekevertem a vajat is.
Két részletben, sütőpapírral bélelt aljú kapcsos formában  sütöttem meg: először a tészta 2/3-át, után a maradék egyharmadot.
A sütőt 175 fokra vettem, a sütési idő 10 perc volt a vékonyabbik, 15 a vastagabbik lapnál. A nyitott sütőajtóban, még a rácson  hűtöttem langyosra a piskótát.
A vastagabbik lapot kétfele vágtam.



- az epres joghurtkrémhez:

4 doboz 1,4%-os joghurt,  lecsöpögtetve : 35 dkg sűrű joghurt
50 dkg eperpüré (átpasszírozott, kb 70 dkg eperből)
7 dkg porcukor
2 ZselatinFix

A lecsöpögtetett ( fél óra, mondjuk, amíg sül a piskóta) joghurtot és az epret kézi mixerrel kissé felvertem, és elfeleztem. Az egyik feléhez hozzáadtam az egyik  ZselatinFix-et, majd a cukor felét.Ez lett az első réteg, ezután a tejszínréteg jött, tehát a másik fele még a másik Zselatinfix és a cukor másik fele nélkül várakozott, míg sorra nem került ugyanígy, a kötelező hűtések után legfelső rétegként.
Eléggé aggódtam, mivel még sosem dolgoztam Zselatinfix-szel (és nem is akartam, de kies városunkban péntek délután 2 boltban se volt semmilyen fajta zselatin, se lap, se por...), és kétségeim voltak, hogy köt meg, és milyen arányban jó használni, de pozitív csalódás volt, teljesen habszerű, laza, mégis megállós volt a tölteléke a tortának tőle.

-tejszínréteghez:
3 dl tejszín
1 zselatinFix
2 dkg porcukor

 A felvert tejszínhez tettem a többi hozzávalót az utasítás szerint.

-eperdzsem

- külsőleg:

2 deci tejszín
2 tk. porcukor
1 habfix

A kapcsos formába visszarakva rétegeztem: piskóta, eperdzsem, az eperkrém fele, 1 óra hűtés, piskóta, eperdzsem, tejszínhab, egy óra hűtés, piskóta, eperdzsem, az eperkrém másik fele. A 20-as tortaformámat, ami 7 cm magas,  körben meg is kellett picit támogatni, annyi krém lett; éjszaka a hűtőben hűlt - majd kiválóan bírt 80 kilométert a kocsi csomagtartójában.

A formából kivéve kapta meg az oldala a tejszínborítást.


2011. július 11., hétfő

Erdei gyümölcs charlotte



Nem kell sütni. Hideg. Szinte diétás. Egyszerű. Jól néz ki. Hogy ízre milyen ...? Fogalmam sincs, mert én nem kóstoltam, de hipp-hopp elfogyott állítólag. Alul és egy rétegben kakaós piskóta van belül, de mikor készült, még nem volt rekordhőség, most inkább bontson ki mindenki plusz egy doboz babapiskótát hozzá.

Hozzávalók: (20 cm-es formához)

20 db babapiskóta
2db  17 cm-es kakaós piskóta - vagy további kb. 12db babapiskóta
10-10 dkg ribizli, málna és áfonya
2 dl tejszín
1 db 150 gr-os natúr joghurt
1 habfix
1 csomag lapzselatin (vagy 20  gr porzselatin)

A babapiskóták egyik végéből kb. másfél centit levágtam (a végek is mehetnek aljzatnak vagy középre majd), körberaktam velük belülről a formát, és ezután kibélelte a forma alját a piskótával.

 A  gyümölcsöket a  összeturmixoltam ( 3 dl gyümölcspüré kell ) 2 ek porcukorral, és hozzáadtam a joghurtot is. A tejszínt 1 evókanál porcukorral és  a habfixxel felvertem. A zselatinlapokat 4 ek. vízben felpuhítottam, kis lángon kevergetve odódásig melegítettem, a gyümölcsös joghurtba kevertem és azután beleforgattam a tejszínhabot is. Felét a formába öntöttem, erre jött a második piskótalap, majd a krém másik fele.Hűtőben egy éjszakát hűlt.

3 dl-nyi bármilyen gyümölcspürével kompatibilis, a variációk száma végtelen.










2011. április 29., péntek

Marcipán-eper-proseccohab-torta




Bárhogy utálom a hosszú posztcímeket, vagyis a hosszú ételneveket, amikről mindig a többnek látszani akaró éttermek jutnak eszembe, jobb ötletem nem volt. Illetve eljátszottam mindenféle Piszke-kopirájt névvel is, mert ez a húsvétra készült torta saját fejlesztés, de ebben meg szerény és visszahúzódó lényem akadályozott meg. Így maradt a puszta leírás, azzal a magyarázattal kiegészítve, hogy már egyszer elmeséltem itt, mennyire szeretném, ha Anthon Berg, a  dán királyi udvar szállítója a mi utcánkba is rendszeresen szállítana... de nem jutott el fülükbe a gyengéd célzás. Maradt tehát a viszonzatlan rajongás a ötletadó csokijuk, a marcipános-epres-pezsgős iránt, és ebből született ez a süti. Csak azt tudom még hozzátenni, mint a tavaly húsvéti somlói tortánál: hosszú lesz, de megéri a fáradtságot.

Mandulás-csokis piskótaalap: (26 cm-es formához)

4 kisebb tojás
4 ek. cukor
2 ek. liszt
1 ek. kakaó
2 ek. darált mandula/mandulaliszt
fél kk. sütőpor

A sütőt 180 fokra előmelegítettem. 
A tojásokat robotgéppel sűrű, világos, krémes habbá vertem a cukorral, majd a többi hozzávalót hozzászitáltam, óvatosan összekevertem és a sütőpapírral bélelt kapcsos formában kb. 15 perc alatt megsütöttem. A kinyitott sütőajtóban hagytam kihűlni.

Két részre vágtam, az egyik lap ment a fagyasztóba, lesz más belőle.

Amíg a tészta sül, elkészíthető két következő réteg: az epres-joghurtos krém és a marcipánhab.

Az epres-joghurtos krémhez:

25 dkg eper
2 púpozott ek. porcukor
1 tk. vaníliakivonat
500 gr joghurt
2 dl tejszín
1 habfix
5 lap zselatin
3 ek. víz

Az első 4 hozzávalót összeturmixoltam.A zselatint a vízben megáztattam, lassan kevergetve kis lángon óvatosan simára  feloldottam, majd az epres krémbe  csorgatva kézi mixerrel belekevertem. A tejszínt habbá vertem a habfix-szel, és a joghurtos krémhez kevertem.
20 cm-es,  az alján sütőpapírral bélelt  fém tortaformába öntöttem, hűlni és dermedni hagytam. (Kb. 2 óra elég volt.)

A marcipános habhoz:

25 dkg marcipán
3 dl tejszín
3 lap zselatin
2 ek. víz

A lapzselatint a vízben felpuhítottam, majd óvatosan melegítve teljesen feloldottam.
A marcipánt elmorzsoltam és 1 dl tejszínnel kicsit összemelegítve sűrű krémmé kevertem össze. A tejszínt kézi mixerrel habbá vertem, fokozatosan hozzákevertem a marcipános részt is, majd hozzákevertem a langyos zselatint. A krémet a formába visszarakott mandulás piskótalapra simítottam. 
Hűtő.

Amikor az epres krém is megszilárdult, óvatosan a marcipánhabos réteg közepére fordítottam.

Ezután jön a borhabkrém, ami most prosecco-habbá alakult, ez az egyetlen munkásabb része a tortának.



Hozzávalók:

3 dl száraz prosecco
4 tojássárgája
7 dkg cukor
2,5 dl tejszín
2 lapzselatin
2 ek. víz

Egy lábasban vizet forraltam, és a fölé helyezett fémtálban kb. 10 perc alatt kézi mixerrel a duplájára, könnyű habos krémmé kevertem a tojássárgájákat, a cukrot és a proseccot. A lapzselatint beáztattam, majd a vizet leöntöttem róla és a meleg krémbe belekevertem.
Ezután a tálat hideg vízbe állítottam és kb. további 5 percig tovább keverve lehűtöttem a krémet.
A tejszínt habbá vertem, és beleforgattam a krémbe.

A hűtőben várakozó marcipános-epres rész tetejére öntöttem, és egy éjszakát dermedni hagytam. (Külön bónusz, hogy sikerült a mennyiségeket úgy belőni, hogy a borhab normálisan befedte  az epres réteget, és nemcsak oldalra jutott belőle :))

A torta tetejére 30 dkg fagyasztott ribizlit 2 ek cukorral felfőztem, hozzáadtam még 2 ek. ribizlilikőrt is, átpasszíroztam, és a biztonság kedvéért fél csomag piros tortazseléporral is átmelegítettem a szirupot. 
Ez klasszikusan zselésítő nélkül menne, miroir-nak hívják fransziásan, de képtelen voltam megjegyezni a behízelgő képű, ám általam igen csodált James Martin receptjét a Tv Paprikán.

Bár az ibolyás macaronok sehogysem illettek a képbe, de ha már sikerültek, akkor főszerepet kaptak az ünnepi torta tetején. Ha engem kérdeztek, ez a torta: nem túl édes, könnyű, elegáns, a prosecco-hab pedig mindent visz.
Related Posts with Thumbnails