Almáspite dzsem

 Az idei - késői - nagy felfedezés. Biztos jó felmelegítve, vaníliafagyira öntve, valami kis linzerrel vagy keksszel és tényleg kész az almáspite-életérzés, de az igazi jó dzsem arról ismerszik meg, hogy az ember térül-fordul, kanalaz itt-ott a kanyarban a konyhában kinnhagyott maradék félüvegből, és az hipp-hopp észrevétlen kiürül. 

Ez egy ilyen dzsem. 

Ráadásul gyönyörű: az apróra vágott almakockák a főzés során üvegessé válnak, úgy üldögélnek a vajas kalácson, mintha valaki megszórta volna feleslegesnek ítélt drágakövekkel. Csináltam goldenből, az sárgásabb-okkeres színű lett, a jonatán viszont a héjától halvány rózsaszínes. Pirospont még, hogy nem kell bele semmilyen tartósítószer: az alma magas természetes  pektintartalmát egy kis trükkel megőrizve egészen sűrű dzsemet kapunk, és ugyan a cukor is tartósítószerként működik, de azt a receptben - mint általában az amerikai receptekben  - egyből megfeleztem, így kifejezetten hűvös kamrában vagy hűtőszekrényben kell inkább tartani.

A mérték miatt ez egy kicsi, kétüveges adag, tökéletes elfekvő almák hasznosítására, de ha töbször mérjük össze az alma és a víz mennyiségét, mindjárt komolyabb tételben is elkészíthetjük.

Hozzávalók:

4 nagyobb alma

víz

fél citrom leve

20 dkg cukor

egy csapott kk. őrölt fahéj

2 szegfűszeg

fél csapott kk. őrölt szegfűbors vagy 3 szegfűbors-szem

1 tk vaníliakivonat vagy 1 zacskó vaníliás cukor

Az almákat meghámoztam, négybe vágtam, a magházat és a körkörösen levágott héját félreraktam. A negyed  almákat apró, fél centis  kockákra vágtam. A felkockázott almát beletöltöttem egy mérőedénybe, úgy hogy az 500 ml-es jelzésig érjen, és annyi  vízzel töltöttem fel, hogy az almakockákat épp ellepje. Az egészet vastagabb aljú lábasba öntöttem, hozzáadtam az összes fűszert ( ha vaníliás cukorral dolgozunk, azt csak a főzés végén kell hozzáadni), a cukrot és a citromlevet, és beleraktam a levágott héjat  és a magházakat is. (Abban van a vitamin meg a pektin.) Nagy lángon erős forrásig főztem, és innentől még körülbelül 10-15 perc kell,erős lángon, kevergetve, hogy az almakockák üvegessé váljanak. Ekkorra   szinte átlátszóvá válik a héj is - ezt kiszedtem a dzsemből (és megettem, nagyon finom) a magházzal együtt. Ilyenkor még nem tűnik igazán sűrűnek, de kb. 24 óra kell, hogy a végleges  állagot elérje.Kigőzölt üvegekbe töltöttem, 5 percre fejre is állítottam és száraz dunsztban hűtöttem ki.

A recept innen.

Sütőben sült rebarbaradzsem

Tavaly málnával próbáltam, és azt túlzás lenne állítani, hogy a gyerekek összeverekedtek volna az utolsó üvegen, de ez csak azért nem történt meg, mert egyszerűen eldugtam karácsony előtt, hogy jusson belőle az örök vakondsütibe (= az a bizonyos egyszerű, lyukas közepű linzerkarika).
Nigella szabadkezes málnalekvárnak hívja (vagy a fordító...), és valóban, nem kell egyet se kavarni rajta, és nem mellékesen ebben aztán cukron és a gyümölcsön kívül semmi nincs, se pektin, se citromsav, se egyéb tartósítószer. A málna gyönyörű maradt; a világosabb gyümölcsök színe biztos nem marad meg tökéletesen télire, de az ízük mindenért kárpótol. A sütőben karamellizálódik kicsikét a cukor egy része, és hihetetlen mély, meleg ízt ad a dzsemnek. További előny, hogy tényleg csak a sütőbe kell tenni, azután 25 perc múlva kivenni, addig lehet lázat mérni, köptetőt beadni, inhaláltatni, orrsprayvel meggyőzően hadonászni és átkozni az összes nyomorult vírust és baktériumot, ami az ember gyerekét gyötri már hosszú napok óta.

Hozzávalók:

30 dkg rebarbara tisztítva

30 dkg cukor

fél narancs reszelt héja

egy egész narancs leve

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.




A felszeletelt zöldséget (mert a rebarbara bizony zöldség rendszertanilag) a sütőpapírral kibélelt tepsi egyik, a cukrot a másik felébe öntöttem. Ráreszeltem a narancshéjat, rálocsolgattam a narancslevet és 25 perc alatt megsütöttem a dzsemet.

Még a tepsiben egy fakanállal óvatosan összekevertem a két hozzávalót - a cukor így felolvadt teljesen a forró gyümölcspürében, - mikrohullámú sütőben kevés vízzel 2 perc alatt kigőzölt üvegbe töltöttem. Tető rácsavar, fejreáll, be a törölközők közé a szekrénybe fél napra.

A világ legegyszerűbb lekvárfőzési programja.

A recept Nigella Lawson: Hogyan legyünk házi istennők c. könyvéből szabadon.

Piszkedzsem

De igazából nem is így hívják. Valójában a nagyon tiszteletreméltó és egyben romantikus "Zöld szimfónia" nevet kapta a gasztrokeresztségben, mindannyiunk kedvenc Dzsemfix-gyártója oldalán. Mivel a blogcímhez igazodóan viszont ez már a harmadik alkalom, hogy a szezonban nálam mindig van valami piszkés, legalábbis a bejegyzés címében kénytelen vagyok a hagyományokat követni, pedig milyen klassz kis figyelemfelhívó cím lehetett volna...Zöld szimfónia...

És akkor most hadd zengjem a piszke dicséretét, mert úgy látom ezzel többéve adós maradtam...
Privát történetileg pedig annyit fűznék hozzá, hogy gyerekként a kertünk két nagy (és nagyon szúrós) piszkebokrának a szüretelése mindig a hugom és az én feladatom volt. Egyrészt biztos fejlesztette a motorikus készségünket a bogyók kiszedegetése a rengeteg hosszú tüske közül, másrészt gyerekkézzel ez tényleg egyszerűbb feladat, és akkor meg még ombudsman se volt. Sokkal rosszabb volt viszont a hatalmas vajling piszke megpucolgatása, szemenként, kisollóval. Ennek ellenére mégis nagyon szeretem, és ez biztos genetikus, mert most a mi kertünkben az én kicsi kiskorúim nem szedik ám le a piszkét, dehogy... megeszik egyszerűen a bokorról, még mielőtt odajutnék, hogy be/megfőzzem.

Számos kiváló tulajdonsága mellett még az idén nálunk nagyon felértékelődött, hogy lényegében nincs kártevője, nemúgy mint pl. a cseresznyének, aminek nagyjából 90%-a lett kukacos, nyilván a permetezés híján, de jövőre próbálkozunk a rovarcsapdával, addig marad a behunyt szemű biocseresznye-eszegetés.

A piszkének alacsony az energiatartalma, A-, B1- és C-vitaminban, káliumban, kalciumban, foszforban és niacinban továbbá rengeteg nyomelemben gazdag. Magas pektintartalma miatt könnyű belőle dzsemet főzni, sőt emiatt az élelmiszeriparban adalékként adják más gyümölcsökhöz.
Az angolok a viktoriánus kor óta piszkerajongók, többszáz fajtát nemesítettek ki, sehol másutt, de Nigella-nál több piszkereceptet is találhatunk. A franciáknál viszont még neve sincs szegénynek, egyszerűen csak "makrélához való ribizli"-nek hívják... Ennyit a francia konyháról :P


Hozzávalók:


0,5 kg piszke

0,5 kg kiwi

2:1 Dzsemfix 1 csomag

0,5 kg cukor

1 tk citromsav

konyak (opcionális)




A piszkét megtisztítottam, a szemeket félbevágtam, a kiwit is megpucoltam, feldaraboltam. Lábasban felforraltam az összes többi hozzávalóval, közben kicsit krumplitörővel megtörögettem a szemeket. Konyakot is tettem bele, pocsékba ment, mert az ízén nem érződik egyáltalán. Az csak a jó kis piszkeíz.

Savanykás-dzsem rajongóknak ajánlom.

Marcipános eperdzsem

A nagyon jó és a nagyon-nagyon jó párosítása. A genetikában ez állítólag nem szerencsés, tekintve hogy az anyatermészet az átlagot preferálja, ezért minden odafele tendál, de ennél a kombinációnál ez a szabály nem érvényes. Felénk még mindig van eper, és az ára is elfogadható ahhoz, hogy nagyobb mennyiségben dzsemként végezze. Az egyik macskánk kedvenc játékai pedig a tavalyi termésből a mandulszemek ( nem, a képen nem azok vannak, amiket egész télen egérnek nézett), amiből annyi termett, hogy házi mézes marcipán is készült belőle.

Hozzávalók:

1 kg eper

0,5 kg cukor

1:2 dzsemfix

20 dkg marcipán (minimum feles marcipán legyen)

1 tk. mandulaaroma (nem a zöld!! a fehér dr. Oetkeres)


Az epret krumplinyomóval összetörtem, hozzákevertem a dzsemfixet és a cukrot a leírás szerint, pár perc után, mielőtt teljesen kész lett volna, hozzáadtam a felkockázott marcipánt és még egyet forraltam rajta. A habját közben kicsit leszedegettem, sterilizált, forró üvegekbe töltöttem, fejenálltak, kamrapolcra sorakoztak.

A marcipánkockák lassan azért beleolvadnak, viszont legközelebb csökkentem a cukor mennyiségét,annyival, amennyi a feles marcipánban van, és kicsit növelem a gyümölcsét, mert emiatt állásában kissé meghígult a dzsem. Nem féltem, hogy emiatt nem fogyna, főleg, hogy így vaníliafagyihoz is elég jól megy...

Az ötlet egyébként Dr.Oetkeréké, csak ők erdei keverékkel csináltak. Hozzájuk képest én egyből megdupláztam a marcipán mennyiségét, sőt mandulaaromát is tettem bele, és szükség volt mindkét tuningra szerintem. Aroma helyett amarettolikőrrel is jó lehet, ha gyerek is eszik belőle, a főzés elején kell hozzáadni (mármint a likőrt, nem a gyereket), és egyszerűen ki kell forralni az alkoholtartalmat.

Citromdzsem

Lehet, kicsit furcsának tűnik a tél majdnem kellős közepén dzsemet főzni, de a citrusféléknek igazából ilyenkor van szezonja, mégha jól is esik egy hideg limonádé augusztusban is. Ezzel a zselével - meg a társaival - régóta szemezek egy, a boltban tucatszám kirakott Dr. Oetker receptesfüzetecskéből, és most el is kezdtem sorban megfőzni őket, hogy lassan időmilliomos leszek, mert végre itt az évvégi szabadság. Ez a citromdzsem még az Angyalkára készült, és egy háromnegyedüvegnyi maradt itthon is tartalékban. Tudom is, hogy mibe kerül majd, márha sikerül eltüntetnem még egy kis időre a Kalács-Vaj-Dzsem-Reggelire Frakció elől.


Hozzávalók: (kb 4 db kétdecis üveghez)


kb 2,5 kg citrom

ebből lesz 80 dkg kifilézett citrom és 2 dl citromlé

1kg 15 dkg cukor

1 tasak 2:1 dr. Oetker dzsemfix


Annyi citromot kinyomunk, hogy két dl levet kapjunk. A többi citromot addig filézzük, amíg nem lesz 80 dkg-nyi citromlevünk és gyümölcshúsunk.

(Citom kifilézése: a citrom két végét levágjuk, egyik végére állítva körbe-körbe levágjuk csíkokban a héját a fehér belső héjával együtt, és a gerezdeket elválasztó hártyákból a dzsem főzésére szolgáló lábas felett szinte csak ki kell lökdösnünk a gyümölcsgerezdeket. Így a leve sem vész egyébként kárba, és az is a súlyhoz számítandó)

A citromlevet és a citrom húsát botmixerrel pürésítettem. A dzsemfixet két ek. cukorral összekevertem, a gyümölcshöz adtam, állandó keverés mellett felforraltam, hozzáadtam a maradék cukrot, újra forraltam és kevergetve 3 percig zubogva főztem. Ezután a kiforrázott üvegekbe töltöttem, lezártam az üvegeket, szokás szerint fejenálltak öt percig, és készen is lettek. Kis kanyar után a képen látható üveg Mennyei Mannánál landolt :)

A cukor talán elsőre soknak tűnik (bár ez az arány ugye a klasszikus lekvár), de a citrom savanykás íze így is nagyon jól átjön; aki esetleg még savanykásabbat akar, az nyugodtan reszelhet bele a citrom sárga héjából is szerintem.

Eredetileg 1:1-es zselésítőt írt a recept, de én mindig a 2:1-eset veszem, ez volt otthon, és szerintem nem is baj, pont jó, se nem folyós, se nem gumiszerű lett az állaga.

Csokitorta háromszor

Én bírom Nigellát. Nyilván nem minden receptje tökéletes - mert ki-é az? - biztos csúnya műkajákat is használ az Express-sorozatban - de legalább nem gasztrosznob - de legfőképpen azért, mert sugárzik róla az életöröm, talpra bírt állni személyes tragédiája után és be meri vallani azt, hogy éjfélkor is képes megdézsmálni a desszert maradékát a hűtőből. Szóval nem sztárséf, nem tökéletes szupernő 38-as (vagy angol 10-es) méretekkel, hanem egy ember, akinek nem kell megjátszania magát, amikor megmutatja: örömből főz, olyanoknak, akiket szeret. És aki esetleg nem ért egyet a fentiekkel - tegye nyugodtan, miért is lennénk egyformák??

Nem is volt kérdés, hogy a Házi Istennő-s szakácskönyve első helyek egyikén volt a Jézuskának írt levél listáján. És mivel annnnnnyira jó voltam, meg is kaptam, és azóta olvasgatom, gondolkodom, méricskélem, annyi kedvemre való recept van benne, hogy aztán végül mindig inkább valami más mellett döntöttem. Aztán egy depressziós esős vasárnap muszáj volt valami nagyon csokisat sütnöm, és egyből eszembe jutottak a csokitortái. Ezekből választottam az alábbit, és olyan sikere volt, hogy gyors egymásutánban háromszor is megsütöttem, csak a borításban különböztek egymástól.

Hozzávalók:
12,5 dkg vaj
10 dkg étcsoki
30 dkg narancs-, barack, vagy másfajta dzsem
15 dkg kristálycukor
2 nagy tojás
15 dkg liszt
fél csomag sütőpor

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A vajat óvatosan felolvasztottam egy lábasban, levettem a tűzről és beletettem az apróra tört étcsokit, és kevergetve összeolvasztottam őket. Ezután beleraktam a narancsdzsemet, a cukrot, belekevertem a felvert tojásokat és a lisztet a sütőporral együtt. Mivel nincs 20 centis kapcsos formám, egy ugyanekkora átmérőjű fém lábas alját sütőpapírral béleltem ki, és abban sütöttem tűpróbáig - ez 50-60 perc volt. 20 perc után a tetejére tettem alufóliát, mert tartottam attól, hogy a tetejét megkapja a sütő. Ezt aztán a vége előtt úgy tízperccel le kell venni, mert akkor meg nem akar átsülni. Ettől eltekintve igazán egyszerű elkészíteni. Csináltam csak barackdzsemmel, ekkor határozottan Sacher-jellege lett.
Egyébként nagyon szép, szabályos formájú torta, nem púposodik lehetetlenül, a sütőből kivéve sem lappad össze, egyszóval csinos, tömör, laktató kis kalóriabomba.

A tejszínhab sose rossz hozzá, de a bevonatok közül a porcukor-kevés-narancslé-cukorszirupban átforralt-narancsszeletek aratták a legnagyobb sikert - ez utóbbi adott a tortának egy kis fanyarságot. Biztos ki fogom próbálni még áfonya- vagy meggydzsemmel is.

Nigella Lawson : Hogyan váljunk házi istenőkké c. könyvéből.

Sárgabarack

Ki az a hibbant, aki a szabadság kezdete előtt három nappal - amikor a még elvégzendő, sürgős és halaszthatalan munka hegyekben tornyosul, még össze kell szedelődzködni egy rögtön a szabadság első napjának hajnalán induló, közel kéthetes, kb. 3000 kilométeres útra, ami negyed Európát érinti ( és természetesen a két gyerkőccel) - , nagymennyiségű sárgabarackot vásárol, merthogy mindjárt vége a szezonnak?
Hát igen, igen. Meg is kaptam érte a beosztásomat. Persze aztán meg a tíz ujjukat nyalogatták, amikor a felfordulás kellős közepén a kimaradt dzsemből olyan igazi retro napközis barackdzsemes-kenyér-vacsorát csaptunk. ( Más nem is nagyon volt itthon.) És különben is, mostmár jöhet a tél!!

Elkészítés módja: mint az eperdzsemnél. Klasszikusra, sajnos nincs idő.