Tagliatelle újhagymás sajtmártással

És egy kis csirke mellé a húsevők kedvéért.

Aki nem látja, az tudja, hogy nálunk nem megy a medvehagyma. Az újhagymából-újhagymával jöhet bármi, sőt, magában is szívesen rágcsálják a kiskorúak, ha nem nagyon csípős fajta. A spárgáról szintén nem hangzik el sok jó szó az asztalunknál, a fehér szerintem is egyenesen pinceízű, dehát ízlésről nem vitatkozunk. Azért magamnak ma beszereztem gyönyörű zöld roppanósat, majd lesz belőle egy-két valami. Addig is újhagyma újhagymával.

Hozzávalók:

egy csomó újhagyma

5 dkg vaj

2 szelet baconszalonna

1 csapott ek. liszt

2 dl tejszín

5 dkg trappista sajt

só

bors

20 dkg tagliatelle

csirke alsócombok
alsócombonként 1 szelet bacon


A sütőt 200 fokra előmelegítettem és feltettem forrni a tészta vizét.

A csirkecombokat lebőröztem, kevés olajon teflonserpenyőben fehéredésig körbesütöttem, azután egyenként baconszeletekbe csavartam, jénaiba sorakoztattam, és a 200 fokos sütőben 30 percig sütöttem alufóliával takartan. A végén pár percre levettem a fóliát, hogy a szalonna megpirulhasson.

Amíg a csirke a sütőben volt, vajon az apróra vágott bacon-t megpirítottam, benne a felkarikázott újhagymát megdinszteltem, felcsavartam alatta a lángot, hogy elpárologjon gyorsan a leve, megszórtam a liszttel, kicsit lepirítottam, majd hozzáöntöttem a hideg tejszínt, simára kevertem, felforraltam, belekevertem a sajtot, só frissen őrölt bors ment rá, és rászedtem a közben kifőzött kedvenc olasz tésztámat.
Ha sűrű lenne a mártás, a tészta főzővizéből lehet még 1-2 kanálnyit a serpenyőbe rakni.

Ha ügyesek vagyunk, 35 perc alatt kész a vacsora.

A mártás alapvetően a Fakanál 2006 június-júliusi számából való.

Diós-kéksajtos farfalle (vagy bármilyen más tészta)

De csakis durum. És mégse bármilyen, hanem olyan, ami jól felveszi a selymes szószt, ahogy egyébként a fényképen ez éppen nem látszik. Ez a mártás egyébként nemcsak tésztára jó, feldob bármilyen natúr sültet, zöldséget, hidegen salátaöntetként funkcionál, de ha kis keményítővel vagy pár tojássárgájával besűrítjük, akkor süthetjük tésztakosárban vagy pie-ként. Ha meg hozzáadjuk a tojás habját is, lesz belőle felfújt.
Szóval egy jolly joker, tervezek is lehúzni húzni róla még pár bőrt. Talán Doki írta, hogy előbb utóbb minden blogger bekattan valamire? Na, akkor én most erősen megindultam a diós-kéksajtos-bekattanós irányba...




Hozzávalók:(2 személyre nálunk)

10 dkg gorgonzola (blue cheese, roquefort, kéksajt, márványsajt stb., mindez mondjuk nem egészen ugyanaz, de ez megérne egy külön posztot, lényeg, hogy jó minőségű kék(zöld)penészes sajt legyen)

1,5 dl tejszin

5 dkg dió

2 ek konyak

35 dkg farfalle


A tésztát lobogó, bő, sós vízben elkezdtem már főzni, mikor hozzáláttam a mártásnak.
A diót durvára törtem és egy teflonserpenyőben picit megpirítottam. Hozzáöntöttem a tejszínt, belemorzsoltam a kéksajtot,lassú tűzön, kevergetve beleolvasztottam, összeforraltam, belekanalaztam a konyakot, és még két evőkanállal a tészta keményítős főzővizéből is löttyintettem hozzá. A teljesen leszűrt, lecsöpögtetett tésztát a serpenyőben kevertem össze a mártással.

Sajtot a világért se szórjunk rá!!!

VKF! XIX. Romantikus vacsora....

Nincs ember a földön, akinek erről elsőre nem a kettesben eltöltött, gyertyafényes, gondosan megválasztott terítékkel és halk zenével kisért vacsorálgatás jut eszébe. Pedig ha jól belegondolunk, egy megfelezett vajaskifli lehet legalább olyan romantikus.

Szóval a külsőségek csak kellékek, és annak a valaminek ott belül kell elvarázsolnia a helyzetet...

Ehhez képest pedig akinek gyerekei vannak már, igencsak törheti magát, hogy saját otthonában romantikus vacsorát szervezzen. Ilyenkor vagy a lelkifurdalás árnyékolja a helyzetet : "elpasszoltuk", ugye, őket; vagy maradnak és pont azon az estén nem sikerül elaludniuk még 10-kor sem, vagy a vacsora közben kell sürgősen pisilni felkelniük, vagy ami a legrosszabb, kitör rajtuk a nátha, köhögés, allergia vagy valami hasonló. Arról nem is szólva, hogy nevetségesen dugdosni kell előlük a desszertet, aminek végül úgy is az a sorsa, hogy a gyerek(ek) este 11-kor créme brulée-t vacsorálnak az ágyban ülve, angyali vigyorral a képükön.

Ezért most elhatároztam, hogy Doki kiírásához fűzött, némileg cinikus megjegyzésem ellenére én most kéretlen tanácsot osztok olyanoknak, akik elsőre és nem túl nagy tapasztalattal próbálnak az sk. vacsorán keresztül is hatást gyakorolni az ellenkező nem tagjaira.

Azaz az én romantikus vacsorám itt és most, (meg általában) olyan, hogy:
- lehetőleg sikerüljön és kevés dolgot lehesen elrontani benne,
-valamint elő lehesen készíteni, ezzel esélyt adva magunknak arra, hogy alkalmatlannak találjuk szekényünk egész tartalmát arra, hogy viseljük valaha is, különös tekintettel az adott estére, és megmoshassuk háromszor a hajunkat, megállapítva, hogy az eredmény egyik mosás-szárítástól a másikig csak rosszab lett.


Legyen előétel, mert mellette jót lehet beszélgetni: ezt most magamtól emeltem be ide, mert bevallom, ez lemaradt: füstölt pisztráng-krém.

Hozzávalók:

10 dkg füstölt pisztráng
1/4 vöröshagyma
2 púpos evőkanál tejföl
1 nagy tk majonéz
fél cirom leve
kevés fekete bors
1 ek száraz sherry(nem kötelező)
snidling a díszítéshez

Az összetört pisztránghoz kevertem a finomra vágott hagymát és a többi hozzávalót. Lehet pirítóssal, vagy - a szervezés megkönnyítése érdekében - rozskenyérrel tálalni.


A főétel:

Kevés olyan pasit ismerek (sőt egyet se) aki nem rajongana az olasz(os) kajákért. Ez majdnem biztos választás, a hozzávalók:


25 dkg óriás csiga - tészta
25 dkg darált marhahús
1 kis doboz sűrített paradicsom-konzerv
2 nagyobb, húsos, kimagozott paradicsom
3 dl víz
5 ek olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk. bazsalikom
1 kk. oregano
1kk. kakukkfű
kevés őrölt bos
só


A ragut simán megcsinálhatjuk előző nap.

A felforrósított olivaolajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát és fokhagymát, meg is sózva. Átpirítottam rajta a húst fehéredésig, majd hozzáadtam a felkockázott, kimagozott, hámozott paradicsomot és a sűrített-paradicsomkonzervet, beledobtam a babérleveleket, és a vizet hozzáöntve, lefedve, kis lángon 20 percig rotyogtattam. A főzés vége előtt raktam hozzá a fűszereket és utánsóztam.

A tésztacsigákat a zacskón lévő utasítás szerint 13 percig főztem, azután beletöltögettem a ragut, kapott némi sajtot a tetejére és 10 percre ment a 200 fokos sütőbe.

Egészen a sütés fázisáig a célszemély érkezése előtti időben előkészíthető, az előétel alatt pedig megsül.

A csigákat a Tesco-ban lőttem, ritkán látom, de megteszi a canelloni is, az mindig kapható.


Desszert:


Körtés Tatin-torta


Ebben szintén az a könnyebség, hogy egy része előkészíthető, másrészt mélyhűtött leveles tészta használható hozzá.

Hozzávalók:

6 közepes, keményebb körte
25 dkg cukor
2 dkg vaj
kb 20 dkg leveles tészta

A körtéket négybevágtam és kivágtam a magházakat. A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A 26 cm-es teflonserpenyőmben összeolvasztottam a vajat és a cukrot, azután szépen sorban-körben beleraktam a a körtenegyedeket és jó közepes lángon 20 percig pároltam. Ekkor a cukor már enyhén rózsaszínes volt. Ezután 5 percet töltött még a sütőben. (A teflonserpenyőnek nem levehető a nyele, így az kapott egy kis alufóliaburkolatot.)

Eddig szintén elkészíthető akár előző nap, a körték csendben hallgatnak a konyhasarokban.

A vajastésztát a serpenyőnél 6 cm-rel nagyobb átmérőjű körré nyújtottam, és a körtés-karamelles keverék mellett a serpenyő szélénél a kilógó részeket befelé körbedugdostam, a tésztát villával jól megszurkáltam.
A 200 fokos sütőben 15-20 perc kellett hogy elkészüljön. (Tökéletesen jól váltja a csigákat a sütőben.)

Ezután tálra borítottam és diófagyival tüntettük el nagyon gyorsan. Lehet esetleg jó hideg tejszínhabot, créme fraiche-t vagy sűrű joghurtot is adni hozzá.

A félreértett ragu

Sokféle kritériuma van a jó kolléganőnek, de az én kolléganőim minden jó tulajdonságuk mellett még nagyon jól is főznek. Sőt szerintem jobban és többet is mint én, csaképp emiatt - meg mivel gyerekszámban is megelőznek - nincs idejük gasztroblogon villogni:) Ezért aztán teljesen természetes, hogy bármelyikünk jár külföldön, mindig kerül valami gasztro-útiemlék az ember íróasztalára.
Így kaptam Szardíniáról jóféle szárd gnochettit - aminek, én úgy láttam, igazából nincs sok köze a gnocchi-hoz, lévén klasszikus durumtésztából készültek a picike, kicsit csiga, kicsit fül (vagy milyen) alakú tésztácskák. A doboz hátulján pedig volt recept is, így gondoltam, akkor aztán igazán autentikus leszek. Minimális olasztudásom ellenére bátran belevágtam a ragu elkészítésébe, segített a hozzávalókról készített gusztusos kép is. Középiskolás irodalmi emlékeim alapján pedig teljesen biztos voltam abban, hogy mi is lehetne más a cipolla, mint fokhagyma (ld. Thomas Mann: A varázsló) .
Nagy sikere volt a ragunak és jó idő eltelt mikor egyszer tényleg utánanéztem vajon miért dkg-ra írja a recept a fokhagymát?? Hát azért, mert a cipolla az bizony vöröshagyma... Nálunk viszont marad mostmár mindig fokhagymásan, mert így igenis nagyon finom...
A doboz hátulja sokáig kallódott az egyik konyhafiókban, azután egyszer tutira el akartam tenni, na, azóta nem találom. De olyan sokszor csináltam már, hogy most is sikerült rekonstruálnom, legfeljebb az arányok térnek el egy kicsit az eredetitől.



Hozzávalók:

40 dkg marhahús (nem cubetti, hanem igenis darálva)
néhány ek. olivaolaj
40 dkg paradicsom (vagy egy hámozottparadicsom-konzerv vagy 1 nagyobb doboz sűrített paradicsom)
20 dkg gomba
20 dkg szárazkolbász - szerintem a Pick csípős Snack-ja ideális
4 dkg - vagyis 1 nagy fej! - fokhagyma
1 csokor zsálya
0,5 dl vörösbor
1,5 dl húsleves
bors
só

A marhahúst megpirítom az olajon, hozzádobom az apróra vágott gombát, a vékony karikákra vágott kolbászt, picit sózom és lefedve párolom pár percig. Eztán hozzáadom sorban a felkockázott, kimagozott paradicsomot, belepréselem a rengeteg fokhagymát, a vörösbort, felöntöm a húslevessel, beleaprítom a zsályát, megkóstolom, sózom, borsozom és még kb. 15 percig közepes lángon sűrűre főzöm az igen intenzív ízű ragut.

Egy élet volt, míg a szárd gnochetti végre a mi ízlésünknek megfelelően legalábbis félpuhára főtt, azóta penne vagy farfalle tészta a kísérője, nameg némi sajt.

Masnitészta lazacos-kapros szósszal

A tavaly szétszóródott kapormagokból helyes kis bokrocskák nőnek mindenfele a kertben. Na nem az enyémben, hanem a szomszédasszonyoméban, én ugyanis annyira nem bírom a kapornak még a szagát se, hogy nem kímélek egyetlen kihajtott növénykét sem. Nem is értem hogy lehet egy jó kis túrós lepényt például kaporral tönkretenni, a kapros tökféle főzelékek pedig mindjárt két szőrös feketepontot kapnak: egyet a tökféle, egyet a kapor - marad tehát a tejfölös habarás vagy rántás magában.
A kapornak egyetlen egy esélye van nálam, azóta, hogy külföldön egy szuper háziasszonynál vendégségben olyan-de-olyan lazacos-kapros tésztasalátát ettem, hogy még sose.
Ezért aztán mikor egy kis kertészeti eszmecsere során megláttam a kaporfiókákat, már tudtam, hogy Henrietta salátáját valahogy reprodukálni fogom. Mivel azonban egy Emberrel nem tanácsos azt közölni, hogy ebédre hideg majonézes tésztasaláta lesz, kicsit csaltam és így lett belőle meleg ebéd:

Hozzávalók (2 személyre):

25 dkg farfalle tészta (durum)
1,5 dl tejszín
10 dkg füstölt lazac
1 ek. olivaolaj
pici csokor friss kapor
színesbors-keverék
só


A tésztát nem a dobozon lévő utasítás szerint főztem meg, hanem ahogy mi szeretjük, rendesen puhára...
Amíg a tészta készült, kis darabokra vágtam a lazacot, a tejszínnel, az olivaolajjal, az apróra vágott kaporral és a borssal jól összemelegítettem, tettem hozzá vagy két evőkanállal a tészta főzővizéből és ezzel kész is volt a szósz.

Aki kellemes rózsaszín árnyalatot vél felfedezni a képen, az jól látja. Nem photoshop, pusztán arra bizonyíték, hogy ez a lazacot is jól belakatták béta-karotinnal, vagy ki tudja miféle színezőanyaggal...

Zöldborsós-tonhalas penne

Csak hogy ellentmondásból ne legyen hiány... Psimth ide vagy oda (lásd: P.G.Wodehouse: Forduljon Psimthez - mindenki olvassa el és dobja fel vele egy pocsék napját, és utána ismétlődően újra számos másikat), azért halat enni kell. Mert egészséges, kell az ereknek, koleszterinnek, agynak, a benne található számos nehézfém pedig a májnak. Tehát van a tarsolyomban jópár halas étel, amit a lelkesedés alacsony foka eddig nem juttatott el a bejegyzésig. Péntek pedig egyébként tésztanap, úgyhogy ez a gyors ebéd született meg a kamrából:

Hozzávalók:

35 dkg penne durumtészta
15 dkg zöldborsó
1 doboz 185 gr-os tonhalkonzerv
1 csokor felaprított petrezselyem
3 ek olaj
sok frissen őrölt bors
só

A tésztát lobogó sós vízben 15 perc alatt nem al dentére, hanem amúgy magyarosan puhára főztem.
Addig a (mirelit) zöldborsót egy teflonserpenyőben az olajon átforgattam és lefedve, sózva 5 perc alatt (csakis Iglo) megpároltam. A tonhalkonzervről az olajat lecsorgattam, hozzáadtam a zöldborsóhoz, a petrezselyemmel meg a borssal jól átforrósítottam, a kifőtt tésztával összekevertem, és karakteresebb (most Pannónia) sajttal tálaltam.

Ha hagyunk mindent kihűlni, és adunk hozzá 2-3 ek olívaolajat (vagy aki szereti a halízt, egye fene, ne öntse le a konzerv olaját), csavarunk rá egy fél citrom levét és reszelünk rá a héjából, kiválóan eladhatjuk tonhalas-zöldborsós tésztasalátának is.

Ez nálunk két adagnak számít és 20 perc alatt kész van.

Az ördög spagettije

Az, hogy itt alig-alig kerül elő tésztaétel, puszta véletlen. (vagy ronda a fotó :-)) Nagy durumtészta- rajongók vagyunk, és hetente minimum egyszer van tészta, sose pusztán sajtos, mindig valamilyen mártással. Ez utóbbiak között vannak állandó szereplők, meg vannak mindenféle improvizációk, amiket rendszeresen elfelejtek feljegyezni, így se ide nem jut el, se megismételni nem tudom. Az ördög spagettije viszont évtizedes kedvenc. Most le is mértem pontosan, mi mennyi.
Lehetne talán spaghetti alla diavola-nak írni, de az olasz eredetben nem vagyok biztos. A pollo alla diavola-hoz semmi köze, az, hogy a csípős kajákat leördögözik-e Olaszhonban nem tudom, az biztos, hogy ez nagyon csípős, erős, tűzokádó sárkányképző fogás. Még férfit nem láttam, aki ne enné, a német sógor is megbirkózott vele - bár, lehet hogy csak udvarias volt. Az biztos, feltűnően sok ásványvizet ivott.

Hozzávalók.

40 dkg spagetti durumtésztából
2 dl tejszín
3 dl tej
6 nagy gerezd fokhagyma (NEM kínai)
1 kis doboz sűrített paradicsom (még mindig Arany Fácán)
2 chilipaprika
fél ek. csípőspaprikakrém vagy fél cseresznyepaprika
nagyon sok frissen őrölt bors
3-4 ek. olaj
só

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

Feltettem a spagetti vizét forrni, amíg ez beindult, összedobtam a mártást.
Egy lábasba olajon megfuttattam a fokhagymanyomón átpréselt fokhagymákat, - vigyázni, meg ne barnuljon, mert keserű lesz. Hozzáadtam a sűrített paradicsomot, ezt is átfuttattam kevergetve az olajon, azután mehetett bele a tejszín, a tej, a felaprított chilipaprika magostul, a csípőspaprikakrém, a rengeteg bors és fél kk. só. Lefedtem és jól 10 perc alatt összeforratam.

A lobogó vízbe dobtam a spagettit, sót tettem hozzá és majdnem teljesen puhára főztem. Ez durumtésztánál mindig több, mint a zacskón lévő utasítás; amit én használok, 8 perces, 10-12 percig főzöm a légköri viszonyoktól függően.

A téglalap alakú kb. 20X30-as jénai tálamban tökéletesen elfér: beleöntöttem a leszűrt tésztát, hozzáöntöttem a mártást, összekevertem, lefedtem szorosan alufóliával és betettem a sütőbe. Kb. 15 perc alatt a tészta teljesen puhára főve magába szívja a mártás jó részét, ekkor még leveszem a fóliát, hogy kicsit megpiruljon a teteje. Kockákra vágva sok sajttal, zöldsalátával(fűszermentes :-)), könnyű vörösborral a legjobb.

Ha van előtte leves, utána desszert, akkor négy főre elég, de mi általában kettesben csak-főétel- egyedül variációban esszük, és bizony elfogy...

Szerintem Frank Júlia receptje egy réges-régi Nők Lapjából, és már csak emlékezetből csinálom, mostanában nagyjából így.