A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyors. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyors. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 1., csütörtök

Lazacos batyu mézzel és mustárral



Bár  a Kisebbnek ez a morzsás verzió a kedvence, amióta a Nagyobb lenyűgözve figyeli a különféle gyors dobjunk-össze valamit-kész-vajastésztából Tasty videókat, mindig van itthon a hűtőben, mert nemcsak figyeli, hanem képes meg is csinálni...:) . És ez kétségtelenül a lehető legegyszerűbb ebéd, de a mézes-mustáros cucc miatt van egy szendvics jellege és kihűlve is szuperfinom. De egy pohár borral tökéletes vacsora is lehet, összesen max 25 perc tálalásig, így ahhoz képest, hogy idén nyáron kétszer is képes voltam órákig melózni a szülinapi tortákkal, és minden percét élveztem, az ilyen gyors ebédek a másik végletet fémjelezik.

Hozzávalók: (4 személyre)

50-60 dkg lazacfilé
1 csomag készre nyújtott leveles tészta
3 teáskanál méz
3 teáskanál mustár

bors
kevés lenmag (vagy szezámmag)
1 kicsi tojás


A filét úgy vágtam fel-formáztam, hogy inkább négyzetes darabokat kapjak ( a negyedik inkább a levágott vékonyabb szélekből állt össze), leitattam róla minden nedvességet, enyhén sóztam és borsoztam. A leveles tésztát kissé vékonyabbra nyújtottam, négy téglalapot vágtam belőle, a széleket kihagyva  megkentem a mézzel elkevert mustárral, az alsó harmadára helyeztem a lazacdarabokat, ráhajtottam a tésztát és körben villával jól összenyomkodtam a szélét. A tésztabatyu tetejét háromszor bemetszettem, azután lekentem a felvert tojással, megszórtam a szezámmaggal és 190 fokra előmelegített sütőben a tészta pirulásáig, körülbelül 15-18 percig sütöttem.

2016. április 21., csütörtök

Túrógombóckeksz


Természetesen a legeslegjobb túrógombóc  (felejtsd el a búzadarát jeligére) receptje már régesrég fenn van a blogon, van egy nagyon jól sikerült, pillekönnyű  túrógombóc-torta is, ami már Segítsüti akcióban is bizonyított.
És a túrógombóc most már kekszformában is elérhető :).

Eredetileg egy ricottás alapú  amerikai recept volt, narancsos-csokis, de mint tudjuk, a túrógombócban nincs ricotta, meg narancs és csoki se (legalábbis belül nem, bár nálunk vadul szórják kakaós cukorral a Népek, nézni is rossz) és a cukrot is lehet lejjebb csavarni, mint minden amerikai receptben. 
A végeredmény tényleg túrógombóc, keksz formában,  ezért simán lehetne összeragasztani is akár lecsöpögtetett enyhén cukrozott tejföllel, vagy barackdzsemmel, ami nálunk még szintén nagyon kell a túrógombóchoz (sokszor együtt a kakaós cukorral, azt még rosszabb nézni) de a legjobb szerintem egy kis vaníliás porcukorral meghintve.  

Oké, a képen épp (persze véletlenül, nem a gyerekek kérték) csokiba van mártva, szóval túrórudi keksznek is elsüthettem volna.
Hozzávalók:

7 dkg puha vaj
17 dkg cukor
1 nagyobb tojás
25 dkg túró
fél rúd vanília kikapart magjai
2 ek citromlé
egy citrom reszelt héja
15 dkg liszt
4 gr sütőpor
csipet só
5 dkg étcsokoládé

A vajat a cukorral kézi mixerrel két percig habosítottam, egy perc alatt belekevertem a tojást, majd a túrót, a vaníliát, a citromlevet és a citrom lereszelt héjat.
Egy külön tálban jól elkevertem a lisztet, sütőport és sót, majd ezeket a túrós masszához adtam.
A sütőt 190 fokra előmelegítettem, addig a tésztát hűtőben pihentettem.

Nedves kézzel diónyi gombócokat gömbölyítettem, egymástól 4 centis távolságra sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam és  egy pohár aljával kisujjnyi vastag korongokká lapítottam.
12-14 percig sütöttem, ekkorra  a sütik alja világos aranybarna lett, és további öt percet hagytam pihenni a sütőből kivett tepsin.
Olvasztott csokoládéba mártottam szigorúan csak a felét, családi nyomásra.

2016. április 6., szerda

Marsala csirke




Amikor végképp kifogyok az ötletekből a hétvégi menühöz, és előhúzom az adu ász csirkemellet, a gyerekek örömujjongásban törnek ki. Nyilván akkor nekik rántva vagy szimplán natúr sütve, rengeteg krumplipüré-majonézzel, és teljes a boldogság, én meg feltúrom az internetet, hogy varázsoljak belőle valamit nekünk is - nemcsak ehetőt, de legyen valami íze is, ugye.

A Marsala csirke olasz eredetű amerikai étel, de ma már annyi igazi verziója van, hogy csak abban lehetünk biztosak, hogy van benne csirke, gomba, és amiről a nevét kapta,  szicíliai Marsala bor.
Az eredeti recept szerint lisztbe mártogatják a kisebb darabokra vágott csirkemelleket, hogy a szósznak testet adjanak, és rengeteg bor meg rengeteg vöröshagyma lassú összefőzésével sűrítik be - van benne még citromlé, kapribogyó és oregano is jöhet bele.

Ehhez képest ez egy könnyebb változat, jóval gyorsabban kész van, nincs rengeteg vöröshagyma, csak egy icipici fokhagyma, se citromlé, se kapribogyó, oregano helyett mustármag (tökéletesen illik hozzá) viszont  a sóoldatos trükköt érdemes kipróbálni: így lehet még a szósszal összefőzni, aromásítani a csirkemelleket, mégsem lesznek szárazak, hanem omlósak és puhák maradnak belül, a vastagabb részeken is, így  a sűrű tejszínes-aromás gombás szósz tökéletes párosítás hozzájuk.
Mivel itthon nem terem Marsala minden bokorban, nyugodtan lehet helyettesíteni hasonló (de száraz!) likőrborral: én portóival is próbáltam, és nem igazán volt érezhető a különbség - bár lehet, ekkor már nem kellene Marsala csirkének hívni.

4 fél csirkemell
5 dkg só
1 liter víz
(ezután a csirkét nem kell sózni egyáltalán,  az egész ételt is csak a végén, ízlés szerint)
frissen őrölt bors
2 olívaolaj és 2 dkg vaj
20 dkg csiperkegomba
1 dl száraz marsala/portói vagy félszáraz sherry
1 dl húsleves
2 dl 30%-os tejszín
1 tk mustármag, mozsárban megtörve
2 gerezd fokhagyma,vékonyra szeletelve





A csirkemelleket lebőröztem és 2 órára az egy liter víz és az 5 dkg só oldatába tettem. Ezután szárazra töröltem, borsoztam.

Az olajat egy nagyobb teflonserpenyőben megforrósítottam, úgy, hogy közben beledobtam az egyik, vékony szeletekre vágott fokhagymát is, de mielőtt elkezdett volna megbarnulni, ki is szedtem.

Ezután nagy lángon oldalanként 3 percig sütöttem a csirkemelleket, majd kivettem a serpenyőből, alufóliába csomagolva félreraktam. (addig is puhul belül) 
A felszeletelt gombát pirítottam meg nagy lángon az olajon pár perc alatt, hozzáadtam a marsalát, összeforraltam, hozzáadtam a tejszínt, húslevest, a mustármagot és a még fel nem használt fokhagymagerezdet. A melleket visszatettem a szószba, és kb. 8-10 percig pároltam, míg a szósz be nem sűrűsödött. Kis snidlinggel szórtam meg a végén.

2016. március 21., hétfő

Zabpelyhes-almás minipalacsinta füstölt pisztránggal



Nálunk már régóta nagy kívánság (mert olyan szerény az ellátás egyébként, ugye.. például itt van ez a kis petite pan au chocolate, meg a croissant, de hát az kit érdekel) hogy reggelire (legalább hétvégén, anya!) palacsinta legyen. Nem a klasszikus, hanem a tempósabb, amerikai stílusú változata; persze ezt a gyerekek csak édes verzióban tudják elképzelni.  Nem kell mondjam, hogy ezt a tulajdonképpen cukormentes darabot is tudták nutellával meg barackdzsemmel enni, így viszont miénk volt az összes füstölt pisztráng, és szerintem jó cserét csináltunk.
Az alma enyhe édes-savanykás íze, a zabpehely pirult, mogyorós aromája jól illett  a pisztránghoz, a tejföltől szaftos volt minden falat, a friss snidling a kertből és a pár csepp citromlé tette tökéletessé ezt a reggelit. Tudom, hogy húsvétkor kalács meg sonka, de egy ilyen nagyon is  befér a három napba. (És ha már...akkor legyen kéznél pezsgő is.)

 Hozzávalók: ( 20 db mini palacsintához)

16 dkg zabpehelyliszt
6 gr sütőpor
3 gr só
15  dkg alma, megtisztítva (Granny Smith-t használtam)
1 tk. citromlé
2-2,2  dl tej
10 dkg füstölt pisztráng
10-15 dkg tejföl
egy kis csokor friss snidling, apróra vágva
néhány gerezd citrom
a sütéshez kevés olaj

A zabpehelyliszet (aprószemű natúr zabpehelyből kávédarálóval is előállítható) elkevertem a sütőporral és a sóval. Simára kevertem a tejjel,  a kissé felvert tojásokkal, majd belereszeltem az almát, hozzáadtam a citromlevet és még egyszer jól átkevertem és negyedórát állni hagytam.
Enyhén kiolajozott teflonserpenyőben evőkanálnyi mennyiségű tésztából kis palacsintákat sütöttem oldalanként kb. 2 perc alatt.

Tálaláskor a palacsintákra a füstölt pisztráng-darabok alá tejföl kerül, ezt apróra vágott snidlinggel és pici citromlével kerekítjük.

A poszt a Hegyvidék Bevásárlóközpont felkérésére készült az onnan származó alapanyagok felhasználásával.

2016. március 17., csütörtök

Húsvéti (répaföld) brownie



Kevés ennél egyszerűbb húsvéti süti létezik - az összekever-megsüt kategória egyik minőségi nyertese kétségtelenül egy finom, magas kakaótartalmú csokival készült, vajtól selymes, tömény brownie.
Húsvét -> nyúl -> répa:  a sütiből egyszerűen upgradelhetünk  húsvéti édességet: megkenjük valamilyen kéznél lévő dzsemmel, a pirultabb széle tökéletesen alkalmasak morzsának, kész is a "veteményes"földje, és amíg sül a brownie, kevés marcipánból - vagy fondant-ból - gyurmázunk pár zöldséget a répaföldre.

Hozzávalók: (16-20 brownie, 20x20-as tepsi)
10 dkg darált mandula
5 dkg liszt
fél kk. só
1 csapott kk. sütőpor
5 dkg kakaó
4 nagyobb tojás
22 dkg (nád)cukor
1 tk. instant kávé
15 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé

10 dkg marcipán
1 kk. sárga, egy-egy csepp piros és zöld ételfesték
kevés porcukor
3-4 ek. sűrű dzsem vagy lekvár

A tészta első öt hozzávalóját elkevertem.A tojásokat, a cukrot és a kávét összekevertem, hozzáadtam az előzőekhez. 
A vajat és a kockákra tördelt csokit a mikróban (de lehet persze gőz fölött is) közepes fokozaton összelangyosítottam, simára kevertem és a tésztához adtam. Sütőpapírral bélelt formában, 175 fokra melegített sütőben 30 percig sütöttem.
 
Amíg a tészta sült, a marcipánt porcukrozott munkalapon átgyúrtam; 1 kávéskanálnyi sárga ételfestékbe egy csepp pirosat kevertem, így narancsszínű festéket kaptam, 8 dekányit ezzel, a maradékot a zöld festékkel színeztem. Porcukrozott munkalapon fél kisujjnyi répákat formáztam, a tetejére a zöld marcipánból pici szárat készítettem.
A kihűlt brownie-ból körben 1 cm-nyi tésztát levágtam, elmorzsoltam.
A megmaradt tésztát egyforma kockákra vágtam, megkentem a dzsemmel, és megszórtam a brownie-morzsával, a kockák közepébe illesztettem a marcipán répákat.

2016. március 10., csütörtök

Mentolos csokitrüffel torta



A csokikedvelő emberek két csoportra oszthatók: akik szeretik az After Eight-et, és akik nem. Előbbiek figyeljenek: ez a torta mentol-csoki mennyország, ráadásul nagyjából fél óra alatt kész van, és csak arra kell várni, hogy kissé megdermedjen a sűrű mentolos ganache. Szerintem ezzel mindent elmondtam, még talán annyit kell tudni, hogy szerintem a most kapható  üvegházi menták nem annyira ütősek, mint ami a kert napsütötte sarkában már hajt kifele; ennyi kerti mentától a tejszínes infúzióval pont olyan lett a tortakrém, amilyet szerettem volna: beüt először a csoki sötét aromája, majd lágyan a menta friss íze.

 Hozzávalók:

-pitealap:
10 dkg liszt
1 dkg kakaó
csipet só
5 dkg hideg vaj
3 dkg porcukor
1 tojássárgája (szükség esetén plusz egy ek. hideg víz)


- krém:
2 dl tejszín
20 mentalevél
18 dkg étcsoki (60%-os  kakaótartalmút használtam)
2 dkg vaj


-a díszítéshez: 10 db mentalevél
2 dkg étcsoki





A tejszínt felforrósítottam, a megmosott mentaleveleket mozsárban kissé megzúztam, a tejszínbe kevertem, és fél órát letakarva állni hagytam, addig pont elkészült a tortaalap.

A lisztet, sót és a kakaót elkevertem belekockáztam a vajat, aprítógépben morzsásítottam, összegyúrtam a tojás sárgájával és a porcukorral.

Lisztezett munkalapon a forma méreténél kicsit nagyobbra nyújtottam, kibéleltem vele a formát, hogy kb. 1,5 centi pereme is legyen.

Az alját villával megszurkáltam; míg a sütő melegszik, hűtőbe raktam, majd 175 fokon 12-15 percig sütöttem.

A csokiból 18 dkg-nyit kockákra tördeltem, a tejszínt leszűrtem, újra felforrósítottam, és vékony sugárban  a csokira öntöttem. 5 perc után villával erőteljesen átkevertem, míg fényes, egynemű krémet nem kaptam,  és közben hozzáadtam a 2 dkg vajat is.

A krémet a kihűlt tésztára öntöttem, behűtöttem.

A díszítéshez 2 dkg csokit mikróban közepes fokozaton,többször megkeverve felolvasztottam, a leszárított mentalevelek fonákjára kentem (egy kis kávéskanállal tökéletesen rásimíthatjuk) és 15 percre a hűtőbe tettem. Ezután óvatosan lehúztam a megdermedt csokiról a leveleket, és villámgyorsan a tortára raktam, mivel a kézmelegtől pillanatok alatt olvadni kezd.


 

2016. március 8., kedd

Chilis-narancsos-szezámos sertésszűz


Nálunk nincs az az étel, amit chilivel ne lehetne eladni. Van itthon mindig őrölve, van pehely, a hűtőben a friss thai chili, vannak mindenféle pici üvegben őrjítően erős hazai gyártású szószok (mind  vad fantázianévvel) ketchupból is csak a csípős megy, és van már sriracha szósz is, ami thai eredetű, de amerikai gyártású, és itthon is hozzá lehet férni elérhető áron a kínai élelmiszerboltokban. Nem annyira erős (nekünk) mint a spéci kisüvegesek, szóval helyettesítés esetén vigyázni kell, és nemcsak cilit, hanem cukrot, fokhagymát és pici ecetet is tartalmaz.
És bár a sertésszüzet leggyakrabban egyben sütöm, most érdemes volt a szép darabot vandálul felcsíkozni, mert így (is) szuper omlós és szaftos  lesz és nagyon gyorsan kész van.

Hozzávalók: (4 személyre)

80 dkg sertésszűz
3 ek étolaj
1 kaliforniai paprika
6 gerezd fokhagyma
1,5 dl friss narancslé
3 evőkanál sriracha szósz vagy más chiliszósz ízlés szerinti mennyiségben
3 ek szezámmag
2 tk étkezési keményítő


A szezámmagot pár perc alatt száraz,  forró serpenyőben kevergetve megpirítottam és félreraktam.
Az olajon átforgattam  a vékonyra csíkozott paprikát, vigyázva hogy kissé ropogós maradjon, majd a szezámmag mellé raktam.
A forró olajban a kisujjnyi csíkokra vágott húst hirtelen átpirítottam, sóztam, a fokhagymát fokhagymaprésen átnyomva hozzáadtam és erős lángon két-három percig kevergettem. A tűzről lehúzva megszórtam az étkezési keményítővel, hozzákevertem a chiliszószt és a narancslevet és nagy lángon pár perc alatt beforraltam a szósszal. A legvégén adtam hozzá a paprikacsíkokat és a megpirított szezámmaggal megszórva tálaltam.

A recept kis átalakításokkal innen.


2016. február 16., kedd

Paszternák-krémleves



Bár régebben elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is megeszek a répán kívül bármilyen gyökérzöldséget (vagy például a paradicsomot, igen), de most már megy akár nyersen is - szerintem a petrezselyemgyökér például legtöbbször kifejezetten és már szinte zavaróan édes. A paszternáknak sem kell elbújnia, ha a cukortartalmat nézzük,  ezért gondoltam, hogy jó lesz egy karamellizált verzió, minimális cukorral  kisegítve. Na és mivel régóta tudjuk, hogy Baconnal Minden Jobb, jöhet a szalonna is, aminek a füstölt-sós íze tökéletes alap a leveshez és lesz belőle  finom ropogós-sós rágcsa is  a tetején, hogy ellensúlyozza az enyhén édeskés, de mégis kicsit földes paszternákízt.

Hozzávalók: (2 személyre)

2 dkg vaj
4 szelet bacon
25 dkg paszternák (tisztított súly)
5 dkg krumpli
2 kk barna nádcukor
1 csapott kk só
5 dl csirkehúsleves
1 dl tejszín

Az apróra kockázott bacont a vajjal lassan megpirítottam, a kis baconkockákat kiszedtem és félreraktam. A paszternákot vékony karikákra vágtam, a zsiradékot felforrósítottam, rádobtam a zöldséget, hozzáadtam a cukrot és folyamatosan kevergetve pár percig karamellizáltam.
Sóztam, felöntöttem a húslevessel, hozzáadtam a vékonyra szeletelt krumplit is, és kb. 10 perc alatt készre főztem. Botmixerrel pürésítettem és egy percre visszatettem a tűzre, amíg a tejszínnel összeforraltam. A félretett baconkockákkal megszórva tálaltam.


2016. február 11., csütörtök

Tejcsokis-karamellás körtés brownie







Az ideális vigaszsüti: csoki, csoki, karamell. A körte meg passzol mindehhez, az alacsonyabb hőfok miatt nem is szárad ki, klassz üde íze van az ütős csokis-kakaós tésztában. Egy ilyen kocka után eláll az eső, kisüt a nap, lecsendesül a szélvihar, nyílik a hóvirág, jön a tavasz, de azért még biztonságos távolságban van a strandszezon.

Hozzávalók (20x20-as vagy kerek, 20 cm-es kapcsos formához):

- a tésztához:

10 dkg tejcsokoládé
10 dkg étcsokoládé
15 dkg vaj
3 dkg holland kakaópor
10 dkg sűrű tejföl
15 dkg cukor
csipet só
3 tojás
6,5 dkg liszt
3 közepes, keményebb húsú körte

- a szószhoz:
3 ek. cukor
1 ek. víz
fél dl tej

A sütőt 160 fokra előmelegítettem, a formát sütőpapírral béleltem, úgy, hogy két szembelévő oldalán túllógjon a papír. (Ennél megragadva majd könnyebb lesz kivenni a formából, a kapcsosnál csak simán béleljük ki sütőpapírral az oldalát.)
A kétféle csokit felkockáztam és a vajjal együtt a mikróban a legnagyobb fokozaton, félpercenként kivéve és megkevergetve egybeolvasztottam.A tojásokat, a cukrot, a csipet sót és a tejfölt hozzáadtam, simára kevertem. Hozzászitáltam a lisztet és a kakaót, elkevertem, a tepsiben elegyengettem.
Megszórtam a meghámozott, kockákra vágott körtével, és 35 perc alatt készre sütöttem.
 
A karamellszószhoz a cukrot egy kisebb lábasba szórtam, meglocsoltam a vízzel és kevergetés nélkül addig melegítettem, míg a víz elpárolgott, a cukor pedig borostyánszínű lett.
Lehúztam a tűzről, a tejet mikróban felforrósítottam és óvatosan, több részletben a karamellre öntöttem. Visszatettem a tűzre, és addig kevergettem, amíg a karamell teljesen felolvadt és a szósz kissé besűrűsödött.

2016. február 9., kedd

Cheddaros-jalapenos gnocchi




A mi   tökéletes fúziós konyhánk: tex-mex olasszal kombinálva... 
Tényleg, biztos kifinomultabb a sok távol-keleti íz, perui fűszerekkel, itthon nehezen hozzáférhető halakkal, herkentyűkkel és zöldségekkel, de az biztos, hogy nálunk csak  akkor övezi felhördülés a tervezett hétvégi menüt, ha valaki lemarad róla, és csípős-fűszeres-indiai-tex-mex-olasz kaja várható. 
Ennél a gnocchinál is ment rögtön az alkudozás, hogy ha már mi ezt ebédelünk, akkor akár lehetne ez vacsorára is, vagy másnap ebédre, vagy bármikor, de sürgősen!

Hozzávalók: (nálunk 2 személyre)

1 csomag félkész gnocchi
4 szelet bacon
4 dkg vaj
2 dl tejszín
5 dkg cheddar
1 kk. szárított jalapeno paprika pehely ( aki bírja..aki nem, az tegyen bele kicsit kevesebbet elsőre)
1 kk. só
bors
1 dl víz

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
Egy nagy, mély serpenyőben az apróra vágott bacont a vajban kis lángon lassan megpirítottam, amikor kész lett, kanállal kiszedtem, a maradék zsiradékban pedig jól átforgattam a gnocchikat. Felöntöttem a tejszínnel, ráreszeltem a sajtot, hozzáadtam a fűszereket, átkevertem, a vizet hozzáadva felforrósítottam, majd betettem 8-10 percre a sütőbe, míg a mártás besűrűsödött.
A szalonnapörcökkel meghintve, további cheddarral szórva tálaltam.



2016. február 3., szerda

Kókuszgolyó




De nem olyan - ember nincs aki ne tudná, hogy háztartási keksz, vaj dzsem, kakaópor, egy kis alkohol vagy aroma, meghempergetjük, megesszük. Már az alsósok  rejtvényújságjában is benne volt harminc  éve is  a receptje, mert egy gyerek is meg tudja csinálni, és benne volt pár éve is, amikor az én Kisebbem hozta haza lelkesen az ilyen kiadványokat.
Ez viszont egy  kis luxy kókuszgolyó, mert házi piskótából van, ami kimaradt egy sütiből, és akkor úgy gondoltam, tegyünk bele minden jót, ami kéznél van.


Hozzávalók: (20 darabhoz)

10 dkg kakaós piskóta
3 dkg kókuszreszelék
3 dkg puha vaj
1 ek. holland típusú kakaópor
2 ek. házi barackdzsem
kb fél dl Bailey's

5 dkg kókuszreszelék a beleforgatáshoz

 


A piskótát elmorzsáltam és villával összenyomkodtam a többi hozzávalókat, és annyi likőrt öntöttem hozzá, hogy jól formázható nedves masszát kapjak. Golyóbisoztam, kókuszreszelékbe hempergettem, igazságosan elosztottam a Népek között előre, hogy ne legyen vita, hip-hopp már nem is volt belőle.
Így kell elbánni a maradékkal!





2016. január 20., szerda

Tojássaláta szárzellerrel


Rájöttem már, miért nem posztolok itt salátarecepteket (mert nem eszünk salátát): mert valahogy nem érzem ezeket receptnek, hiszen összedobunk pár dolgot, bevillázzuk-kanalazzuk, és kész. Ilyet biztos mindenki tud, és hiába lehetne a szép színes salátákról jó képeket is csinálni, mi értelme lenne megosztani. Na de ezentúl másképp lesz!
Ez a saláta  nem igazán diétás, hiszen tojás is van benne, meg cseppnyi majonéz és olívaolaj  az öntetben, de nagyon jól sikerült. Én mondjuk elfogult vagyok, mert amiben szárzeller van, az csak jó lehet, és öntet  nagyon könnyű, nem savanykás egyenjoghurtízű, amit nem nagyon bírok.  Jó lesz máskor is, más,  nem-is-recept-saláta vacsorákhoz.

Hozzávalók:

4 főtt tojás
4 szál szárzeller
1 kicsi fej lilahagyma
15 dkg alma

só és bors
1 dl natúr sovány joghurt
1 tk. fehér balzsamecet (vagy almaecet)
1 kk. citromlé
1 kk. mustár
2 tk. majonéz
1 kicsi gerezd fokhagyma reszelve
2 tk. extra szűz olívaolaj

Az  öntet hozzávalóit elkevertem, hozzávalókat egészen picire felkockáztam,  óvatosan átforgattam az öntettel és kész. 

Az öntetet nem a lilahagyma színezte kicsit rózsaszínre, hanem a tasmán bors - ami valójában nem is bors, egyAusztráliában és még pár helyen a déli féltekén őshonos örökzöld fa termése - őrölve vad lilás porrá alakul a borsőrlőben, borsosan csípős-gyümölcsös ízzel.


Ebből a receptből indultam ki,úgy nagyjából.

2015. november 25., szerda

Ropogós-omlós citromos keksz



Ez még csak olyan adventi előzetes, mert ezek a kekszek igazán szerény külsejűek: sehol a precíz máz, nincsenek csillogó cukorkák, nincs derékkszaggató kekszszaggatás - tepsirerakosgatás órákon át (bár ezt gyermekmunkával át lehet hidalni, de az enyémeim nagyobbak és  rafináltabbak már annál, hogy ilyenben 10 percnél többet részt vegyenek), hanem csak egyszerű terülj-terülj golyóbisokról van szó Ettől függetlenül  nagyon finomak, ideális teához-tejhez-kávéhoz, hosszan eltartható, kicsit ropogós, kicsit omlós, már-már nagyüzemi jellegű, utánozhatatlanul addiktív állaga van, amit viszont nem ipari mennyiségű és jellegű adalékokkal, hanem szódabikarbónával, sütőporral ÉS citromlével (ezt nem szabad kihagyni, mert ez nemcsak az ízért hanem az állagért is megdolgozik) érünk el.
A mák-szezám párosítás tetszőlegesen variálható, de egyrészt jól néz ki, másrészt ez is ad egy kis plusz ropogósságot a keksznek.


Hozzávalók: (25-30 db kekszhez)

25 dkg liszt
6 gr sütőpor
6 gr szódabikarbóna
1 gr só (kb. egy csapott kávéskanál)
10 dkg puha vaj
15 dkg cukor
1 tojás
2 ek. citromlé
2 citrom reszelt héja

15gr mák
15 gr szezámmag
1 ek. barnacukor

Az első négy hozzávalót jól elkevertem. A vajat és a cukort kézi mixerrel egy percig habosítottam, belekevertem  a tojást, citromlevet és reszelt citromhéjat is. A lisztes keveréket hozzáadtam, simára összedolgoztam.
Egy kis tálban összekevertem a szezámmagot, mákot és a barnacukrot.



A puha tésztából kisebb diónyi  (2 dkg-os: az elsőt mérjük ki, azután ehhez igazítsuk a többi golyóbis méretét) gombócokat formáltam, beleforgattam a mákos keverékbe, közben már kicsit ellapogattam (így könnyebben tapadnak rá a magok). 
Sütőpapírral bélelt tepsire raktam, két-három centi távolságban egymástól, és egy pohár aljával  fél centinél kicsit vastagabb korongokká lapítottam. (Ha vékonyabbak, a sütési idő rövidül, viszont nagyméretű, laposabb kekszeket kapunk, állagra ugyanolyan finom.)
190 fokra előmelegített sütőben kb 12 percig sütöttem, rácsra szedve hűtöttem őket.. A kekszek ekkor még puhák, tortalapáttal lehet hozzájuk nyúlni, kihűlés után viszont finom ropogósak-omlósak.


2015. november 17., kedd

Diós-sherrys csirkemell




Nem ismerek ennél tökéletesebb elkészítési módját a csirkemellnek: átsül, de mégis szaftos és omlós marad, nem kell klopfolni, nem kell szálkásra és rágósra párolni, és kb 10 perc alatt van ebéd, ha a köret már megvan. Tulajdonképpen ezt a cideres verziót akartam megcsinálni, de rájöttem, hogy a hűtőben nyár óta hallgató cider mentolos-lime-os, így passzoltam az After Eight csirkemellet, és lett sherry-s diós, jobban is illik az őszhöz.

Hozzávalók: (4 személyre)

2 nagyobb csirkemell
6 dkg só
1 liter víz

frissen őrölt bors
3 dkg vaj
5 dkg dió
fél dl félszáraz sherry
egy tk. méz
1 mandarin leve


A csirkemelleket 2 órára a hideg sós vízbe raktam. A diót a serpenyőben szárazon kevergetve enyhén megpirítottam. Egy nagyobb darab - akkora, hogy a melleket majdbele tudjam csomagolni - alufóliát előkészítettem.
A húst megtörölgettem, leszárítottam, borsoztam (sózni már nem kell a sóoldat miatt, esetleg csak a végén) és a felforrósított vajon oldalanként 3 percig - nem kell mozgatni - jó közepes lángos sütöttem. Ezután az alufóliára szedtem és szorosan becsomagoltam.
A serpenyőben maradt vajra dobtam a diót, hozzáöntöttem a sherry, a mandarin levét és a mézet, és felforraltam a szószt. Visszaraktam a csirkemelleket a serpenyőbe és fedővel letakarva kis lángon  további 3 percig sütöttem.

2015. október 28., szerda

Zöldfűszeres-diós spagetti padlizsánnal





Egy Barilla spagetti dobozáról ezer éve letépett kartondarabot találtam az egyik fűszeres dobozom alján a konyhaszekrény átpakolása közben, ez a recept volt rajta, és igazi szezonzáró, gyors hétköznapi ebéd lett belőle. Kicsit variáltam a mennyiségekkel, így fűszeresebb és zöldségesebb lett, a tészta kevesebb, pont jó: a padlizsán krémes, a zsálya-rozmaring friss íze a pirult dióval és az őszi, édes paradicsommal akár egy pirítóson is tökéletes lett volna.

Hozzávalók: (2 személyre)

5 dkg dió
4 ek. olívaolaj
25 dkg padlizsán
2 gerezd fokhagyma
15 dkg paradicsom
10 levél zsálya
4 ág rozmaring
bors


Feltettem a tészta vizét forrni.A padlizsánt kis kockákra vágtam, besóztam és 10 percig állni hagytam.
A diót durvára vágtam és száraz serpenyőben kevergetve megpirítottam, félreraktam.Az olívaolajban pár percig melegítettem a hajszálvékony szeletekre vágott fokhagymát, vigyázva, hogy meg ne égjen, majd hozzáadtam a lecsöpögtetett padlizsánt, és nagyobb lángon, kevergetve átsütöttem.Közben elkezdtem kifőzni a tésztát. A padlizsánhoz hozzáadtam a felaprított zöldfűszereket és a felkockázott paradicsomot, és keveset a tészta főzővizéből. Átforraltam, sóztam, borsoztam, a tűzről lehúzva hozzákevertem a kifőtt spagettit és  a diót, egy perce visszatettem a lángra és jól átforgattam.


2015. augusztus 27., csütörtök

Áfonyás-fahéjas morzsás muffin




Szegény, unalmas muffin...téged se fog megnézni senki. Pedig ez egy deluxe verzió, áfonya, vaj, fahéjas morzsa a tetején: gyorsabban fogyott, mint bármelyik nyári gyümölcsös pite, édes volt, levegős, szaftos, a teteje ropogós; legeslegjobb lenne reggel az illatára ébredni és bekapni a napsütésben a teraszon egyet egy nagy pohár hideg tejjel, csak az a baj, hogy ehhez előbb nekem kellene mégis felkelni és megsütni.
(Nem,másnap is finom.)

Hozzávalók:

10 dkg vaj
16 dkg cukor
2 tojás
12 gr sütőpor
1 kk.só
25 dkg liszt
1,2 dl tej
20 dkg áfonya

-a morzsához: 
4 dkg vaj
7 dkg cukor
fél kk. őrölt fahéj
6 dkg liszt

A vajat és a cukrot kézi mixerrel 5 percig habosítottam, majd egyenként belekevertem a tojásokat. A lisztet elkevertem a sütőporral és a sóval, és a tejjel váltakozva a vajas keverékhez adtam. ezután kevertem bele az áfonyát, de a felét előtte  kissé megtörtem, hogy az íze jobban átjárja a tésztát.
Muffinpapírral bélelt formában szétosztottam (kellett egy plusz ramekin is, mert 13 muffin akart belőle lenni) A morzsa hozzávalóit villával összenyomkodtam, rámorzsáltam a muffinok tetejére és 175fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütöttem.

A muffinrecept innen.

2015. augusztus 13., csütörtök

Jegeskávé (hidegen áztatott kávéból)




Ez egy recept?? Igen, csak legyen otthon ezután mindig elég jégkocka... Mivel súlyos kávéaddiktok vagyunk és a gyerekeket is megfertőztük, (helló 50/70-es vérnyomás) nem kérdés, hogy a melegben mindig több jelentkező van a jegeskávéra. A hidegen áztatott kávé - a kávé koffeintartalma így is ugyanolyan, a csersav viszont kevésbé jön át a hideg áztatás miatt - pedig azért kényelmes, mert rengeteg adagot előre el lehet készíteni, azután már csak a hűtőből kell kivenni, és nem kell hozzá felmelegíteni a kávéfőzőt, vacakolni a szűrővel, rájönni, hogy megint darálni kell előbb, pontosan eltalálni a mennyiséget, a tamperolást stb., mert a szuperkávéfőző szeszélyes, mit egy olasz donna, egyszóval egységnyi napon sokkal több kávét lehet meginni minimális energiabefektetéssel...

Hozzávalók (3-4 adaghoz)




4 dkg közepesre őrölt kávé
3,5 dl víz
1 dl tej
1 dl tejszín
cukor és egyéb ízesítők ízlés szerint


A kávét beáztatjuk a vízbe és egy éjszakára a hűtőbe rakjuk. Másnap gézzel bélelt szűrőn majd egy normál kávéfilteren átszűrjük, hagyjuk jól lecsöpögni.
Magasabb poharat jéggel töltünk,  2/3-ig kávét, a maradék 1/3-ig tejet és tejszínt (vagy csak zsíros tejet, esetleg sűrített tejet) töltünk bele, elkeverjük. Ha valaki szereti, ilyenkor adhat mindenféle ízesítőszirupot is hozzá.

2015. július 23., csütörtök

Francia bisztrósaláta meleg kecskesajttal




Köztudott, hogy a saláta férfiaknak  az csak valami kis mellékes dolog, amit sok hús mellé eszik az ember, tulajdonképpen lehet akár ecetes uborka is. Mindjárt jobban hangzik viszont, ha van benne bacon, vagy valami jobbféle sajt, netán vödörnyi majonéz az alap. Ez utóbbi opciót nem szívesen ajánlom be a család férfitagjainak, de a bacon-kecskesajt kombót nem kellett túl sokat tukmálni. Nem nagyon voltam olyan francia bisztróban vagy kockás abroszos étteremben, ahol ne lett volna az étlapon ez a saláta, és itthon is rendszeresen csinálom: a lusta (hőség)verzió a krutonos, de akár egész, vékony  pirított kenyérszeletre is lehet pakolni a zöldeket, vagy a kenyérre ráolvasztani kicsit  a sajtot sütőben, lényeg, hogy azonnal tálaljuk, és nem árt neki, ha kicsit locsolgatunk rá a bacon zsírjából is.

Hozzávalók (4 személyre)

20 dkg vegyes zöldsaláta
1 rúd kecskesajt (President márkájút szoktam használni)
10 dkg bacon
4-6 ek kruton vagy 12 vékony szelet bagett, megpirítva
4 tk. balzsamecet
4 ek. extraszűz olívaolaj

bors

A bacont apróra felkockáztam és kis lángon jól megpirítottam. A salátát 4 tányéron elosztottam. A kecskesajtot fél centis szeletere vágtam és megolajozott, teflonos grillserpenyőben egy perc alatt meglágyítottam-átmelegítettem. A salátára szedtem, megszórtam a krutonnal, a baconnal, ecettel-olajjal, sóztam és borsoztam.

2015. július 22., szerda

Málnás Eton mess





Jó, nem tudom megállni,hogy ne írjam le, hogy  az angol konyha  újabb szofisztikált receptje, de hát az Eton mess (eredetileg eperrel) tulajdonképpen sok diák gyors és egyszerű édességgel ellátására készült, és ilyenből van pár példa szerte a világon; másrészt meg kánikulában verhetetlen desszert, ennél egyszerűbb már csak pár kocka csoki lehet, vagy egy jégkrém a mélyhűtőből. Nálunk egy Rákóczi túrósból kimaradt tojáshabból készült habcsók volt az ihletője, a szezon utolsó málnáival és mivel a szülőknek (de szerintem a diákoknak is stikában) mindig került bele alkohol is, én is raktam bele.


Hozzávalók: (2 nagy adag)

2 dl jól behűtött tejszín
20 dkg málna
1 tk.porcukor
6 kisebb habcsók
1 ek portói

A málna felét összetörtem a portóival és a porcukorral.A habcsókokat összetörtem A tejszínt kemény habbá vertem, beleforgattam a málnát, majd hozzáadtam - néhány kivételével -  az egész málnaszemeket és 5 db  összetört habcsókot. A kihagyott málnaszemekkel és az utolsó habcsók morzsáival díszítettem.


2015. június 23., kedd

Cukkinis omlettekercs




A véleményem a tökfélékről mit sem változott: a cukkini kivételével ki nem állhatom őket, az őszi sütőtökdömpinggel ki lehet kergetni a világból - eddig életemben egyszer ettem meg bármit sütőtökből, (szimplából pedig soha) az is Michelin csillagos étteremben volt, és oda meg nem járhatok mindennap.
A cukkini talán azért marad ki ebből a szórásból, mert szegény olyan semmilyen: íze nincs, egy szelet fehér  kenyérben is több a rosttartalom (komolyan, nézzétek csak meg), a 95%-a víz, a vitaminok pedig csak a nyers cukkiniben maradnak meg igazán. Két nagy előnye a cukkininak: az egyik, hogy  bőven terem  a kertben, a másik a tölthető virágja, részemről most csak erre trenírozom a hatalmas bokrokat.
Idén már elajándékoztam az első körös termés jelentős részét (mondhatni megszabadultam tőlük), de azért hétvégére jutott a ratatuille-ba és ebbe a gyors omlettbe is.

Hozzávalók: (2 személy, könnyű vacsora)

30 dkg cukkini (tisztított mennyiség)
3 nagy tojás
3 ek. olívaolaj
2 ek. aprított snidling
1 kk. só
bors


A cukkinit nagylyukú reszelőn  lereszeltem,  fél kk. sóval megsóztam és egy fél órát állni hagytam, majd a levétől kicsavartam.Az olívaolajat egy 28 cm átmérőjű teflonserpenyőben felforrósítottam és pár perc alatt nagy lángon kevergetve a cukkinit kissé átsütöttem rajta. Egyenletesen elterítettem, megszórtam a snidlinggel,tekertem rá kevés borsot majd ráöntöttem a maradék sóval felvert tojásokat. Közepes lángon sütöttem kb. 2 percig, sütőpapírt tettem a tetejére, egy nagy fedőbe átfordítottam, majd sütőpapírostól a serpenyőbe csúsztattam.  Még  egy percig sütöttem, a papír segítségével feltekertem - de ha nem vagyunk gasztrobloggerek, nyugodtan tálalhatjuk cikkekre vágva is.
Jó barnakenyérrel és egy pohár fehér borral tökéletes nyári vacsora
Related Posts with Thumbnails