Vörösboros só

Nálunk hatalmas kedvenc húsokhoz a vörösboros só, amivel kétszer is volt szerencsém Bordeaux-ból feltankolni. Egy jó steakhoz ez a só asztalon meg egy finom saláta pont elég is. 

A Sel du Chateau-t úgy készítik - legalábbis így magyarázták a cégnél - , hogy a tengeri sót berakják a pár éves, már nem használatos tölgyfahordókba, ahol magába szívja a bor aromáit és színét. A készleteim már erősen megfogyatkoztak, és sajnos a cég, aki készíti, bár van weboldala, nem szállít, csak Franciaországba. Ezért próbáltam ki a házi előállítását - borászat és vörösboros hordók hiányában - egyszerűbb és gyorsabb módszerrel. Azt nem mondanám, hogy ugyanolyan lett, de akik kapták - a kollégáim - egyből kóstolták, és nagyon bejött nekik.

Finom szemű sóból is meg lehet próbálni, de mivel ez egy "befejező só", nem az ételhez kell adni, hanem már a tányéron használni - és így jóval kisebb az esélye, hogy egy vörösboros masszát kapunk csillogó sószemcsék helyett.

Mivel nem tartalmaz csomósodásgátlót, a vörösbor szirupja viszont a cukortartalom miatt ragadós, ezért picit összeállhat, ezért inkább nem túl szorosan záródó üvegben tartsuk, és tálalás előtt keverjük át kicsit.

Hozzávalók:

15 dkg nagyobb szemű tengeri só
2 dl jó minőségű száraz vörösbor (merlot vagy cabernet)

A vörösbort egy vastagabb aljú lábasban felforraltam, visszavettem  a lángot és csendben gyöngyöztettem addig, amíg sűrű, szirupos nem lett - kb 1-1,5 evőkanálnyi mennyiség. Ekkor hozzáadtam a sót, és addig kevergetem még, amíg nem láttam  folyadékot a lábas alján - de lehet pluszban is sót adni hozzá, ha több a szirupunk.

Folpackkal bélelt tálcán vékonyan szétterítettem és 2 napig száradni hagytam. ( Be lehet tenni sütőbe is, és 50 fokon szárítani, néha meg-megkevergetve.)

Nagyjából az itteni arányokból indultam ki.

Fahéjas cukrozott mandula-dió-mogyoró

Vagy ahogy tetszik, csak egyik, csak másik kettő illetve más tetszőleges csonthéjasok . 

Ma már kóstolták a megajándékozottak, és úgy döntöttek, gyorsan elsüllyesztik inkább a táskájuk mélyre, mert abbahagyhatatlan kategória., és egy ilyen adag, plusz a rajta lévő (nem túl sok) cukor egy irodai délelőttre mégiscsak túlzás lenne.

Azt nem is kell mondjam, milyen felháborodás fogadta itthon, hogy persze már megint elviszek minden jóságot, nekünkbezzegnemmaradegyszemse. Azért nem kell őket sajnálni, betáraztam dióból, mandulából, így már csak arra kell rávennem a Népeket, hogy a rengeteg tavalyi és idei mogyorótermésből törjenek megint egy adagra valót, mert én  a múltkori körben már beszereztem a magam kis vízhólyagjait.

Hozzávalók:

30 dkg dió-mandula-mogyoró (egyenlő mennyiségeket használtam)

15 dkg barna nádcukor (a sima fehér cukor is működik)

0,6 dl víz

1 tk. őrölt fahéj

1 csapott kk. vaníliapor 

Egy nagy, 28 cm-es teflonserpenyőben elkevertem a hozzávalókat és közepes lángon kevergetni kezdtem. Folyamatos keverés mellett lassan besűrűsödik a fahéjas cukorszirup, a mennyisége csökken, ahogy a víz párolog, és elér egy ponthoz kb. 6-8 perc alatt, amikor hopp, megköt a magokon. Ekkor sütőpapírra borítjuk, elterítjük, hagyjuk kihűlni. 

Óvatosan kevergessük, hogy a szirup ne a teflonserpenyő oldalára rakódjon ki, hanem a mogyikra jusson.

Forraltborzselé

Mindenkinek megvan a maga forraltbor receptje, jobb is, mert amit télen itt-ott és  a karácsonyi vásárokon árulnak, az szerintem maga a borzalom. Bornak nem nevezhető alkoholos italokból, agyoncukrozva, agyonvizezve és agyonfahéjazva. Én még a szagát is kerülöm, ha tudom. Pedig nem nagy tudomány egy jó forraltbor készítése, alap egy jobb minőségű bor ( szerintem még mindig ne legyen édes, hanem adjunk hozzá főzés közben kevés cukrot) és a friss fűszerek értelmes használata.

A zselé gasztroajándékba készült, eredetileg, a kis maradék itthon kalácson végezte, de sajtokhoz vagy pl. kacsa mellé is jól passzol.

Hozzávalók:

1 üveg száraz merlot
1 narancs lereszelt héja és leve
1 hüvejkujjnyi friss gyömbér reszelve
két kisujjnyi rúdfahéj
késhegynyi őrölt szegfűszeg
7 dkg nádcukor

- a főzés végén maradó forralt borhoz decinként 2 gr zselatin
4 ek hideg víz

A fűszereket, a narancsot és a bort kis lángon felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, majd egészen kis lángon  további  20-25 percig  zümmögtettem. Leszűrtem,  kimértem a zselatint  ,( el is párolgott közben a borból jó két deci ), amit  3-4 evőkanál hideg vízben megáztattam ,hozzáadagoltam egy decinyit a forró borból, simára kevertem, hozzáadtam a  többihez, egyet melegítettem  még rajta, majd kiforrázott decis  üvegekbe töltöttem. Hűtőben 2-3 óra alatt megszilárdult, szobahőmérsékleten egy nap is kell neki, mivel ép csak annyi zselatin került bele, amitől megszilárdul, de jól kenhető, adagolható, nem  a foraltbor-gumicukor a cél, bárnem lehet rossz az sem :).
Hűtőben tároljuk, felbontás után is bír még pár napot.

Whiskys karamellszósz

Ez igazi felnőtteknek való gasztoajándék, még akkor is, ha kiforraljuk belőle az alkoholt. De szerintem kár  lenne, egyék csak a gyerekek nutellával az amerikai palacsintát, nekünk ez is jó lesz!

Hozzávalók (2 dl-es üveghez):

20 dkg porcukor
6 dkg olvasztott vaj
0,8  dl  ml tejszín
4 ek. whisky

A porcukrot egy vastag aljú lábasban kis lángon karamellizáltam, míg sötét-arany színű és kissé áttetsző nem lett. Egy idő után muszáj volt kicsit kevergetni, és csomósodott is,de  a kis lángon nem kapott oda addig, amíg a csomók végképp fel nem olvadtak a karamellben. Lehúztam a tűzről, hagytam kicsit hűlni, hozzáadtam a vajat és a tejszínt, majd visszaraktam a tűzre, hogy teljesen simára  keverjem, majd a tűzről lehúzva belekevertem a whiskyt.
Természetesen mindenki jó ízlésére van bízva, milyen alkoholt ad a karamellhez, de a whisky nagyon jó választás volt. Nemcsak öntetnek jó, hanem például sima kekszet mártogatva is egész komfortos, miközben ülünk végeérhetetlenül a munka felett...

Gyümölcskenyér keksz

Itt a gyümölcskenyérszezon,  a kexszezon, és ezek fúziója, a gyümölcskenyérkeksz. Lázadás várható, mert az adventi sütik közül eddig egy se volt csokis, (vagy legalább egy sima linzer, anyaaaaa....), na majd jövő vasárnap. Addig itt van ez, ami napközben is majszolható, ha ránktör az éhség, és a zsírtartalékok felhalmozásának sürgős szükségességére  figyelmeztető  atavisztikus ösztön.

Eredetileg ősszel akartam kipróbálni ezt a kekszet, mert tökéletes iskolai tízórainak tartom azokra a napokra, amikor a Kisebbség már végtelenül unja a szendvics-gyümölcs kombót, és siránkozik azon, hogy bezzegmásgyerekek jóreggeltkekszet visznek, meg croissant, meg túrórudit, meg Twixet, meg egyebeket. Ekkor tromfolok azzal, hogy a bezzegmásgyerekek meg nem reggeliznek minden nap mindenféle cukros gabonapelyhet,  hanem biztos finom szendvicseket. Erre megkapom, hogy nem is reggeliznek, mert bezzegmásgyerekeknek reggelizni se kell. Ennyiben maradtunk. Hallgatok, mert legalább a pehely mellé befér két deci tej, bezzegmásgyerekek kakaót isznak, meg édes teát reggelire, még ha reggelizniük nem is kell.

Hozzávalók: (kb. 20-24 darabhoz)

10 dkg szobahőmérsékletű vaj (CSAK vajjal működik, margarinnal nem!)
5 dkg cukor
1 kis tojás
15 dkg liszt
fél csapott kk. só
1 késhegynyi szegfűszeg
1 késhegynyi gyömbérpor


20 dkg aszalt/kandírozott gyümölcs, mazsola méretre vágva
8 dkg dió vagy más csonthéjas
1 ek. méz
2 ek. konyak/rum/mandulalikőr/narancslikőr stb.
1 ek. narancslé


A gyümölcsöket összekevertem a mézzel, likőrrel, narancslével, és lefedve átforrósítottam a mikróban, és egy órát  állni hagytam.
A vajat kézi mixerrel pár perc alatt  habosra kevertem  cukorral, homogénné kevertem a tojással, majd a mixer legkisebb fokozatán hozzáadtam a lisztet. Amint összeállt, kanállal simára kevertem a puha tésztát, egyenletesen hozzákevertem a szárított gyümölcsöket, azt a levet is, amit nem szívtak magukba, és a diót. Lisztezett munkalapon nagyjából hosszúkás téglatestet formáltam belőle, átraktam egy folpackdarabra, és véglegesen egy késsel simítottam egyenletesre az oldalait, - ennyire puha a tészta mikor kész van , és becsomagoltam. Egy éjjel pihentettem  a hűtőben, de minimum 4-5 óra kell, mikorra szépen vághatóvá szilárdul. Ekkor jó félcentis szeletekre vágtam fel, és 175 fokon 20 percig sütöttem - épp csak a széle kezd ekkor barnulni. A süti ekkor még puha, de ki kell venni, pár percig a tepsin pihentetni, majd rácsra téve kihűteni. Fémdobozban jól eláll, és másnapra omlós lesz.

Ina Garten receptje, kevés alakítással.

Mendiants

Ha  nincs megfelelő türelmünk és/vagy  felszerelésünk a bonbonkészítéshez, akkor ideális választás csokis gasztroajándéknak, ünnepi nassonivalónak magunknak vagy a vendégeknek a mendiants. Szó szerint koldusokat jelent, és provence-i eredetű: itt a karácsonyi vacsora végén 13-féle édes dolgot (különféle szárított gyümölcsöket és magvakat) esznek, ami Jézust és a 12 apostolt jelképezi. A négy kolduló rendet jelképezi ezekből az öltözet színe alapján a mazsola, mogyoró, füge és mandula - a domonkos, ágoston, ferences és karmelita rendeket.  

Innen ered a név,  a csokis   variációk száma a végtelenhez közelít, hiszen nemcsak alap ét-, tej-,vagy fehércsokiból készíthetjük, hanem ízesíthetjük magát a csokit is, és ezután jöhetnek a szórnivalók. Ha abból indulunk ki, hogy lehet vaddisznótöpörtyűs meg baconos csokit kapni, ne korlátozzuk magunkat párféle csonthájasra vagy aszalt gyümölcsre...Én most ét- és fehércsokiból csináltam, a tesztalanyok addig, amíg én a Tokaji Borecetmanufaktúra ecetkóstolóján  voltam, elpusztították a két táblából készült  vörösáfonyás-kókuszos, kandírozott narancsos-mandulás, aszalt feketecseresznyés-diós egyedeket, érthető okból csak a capuccino-mogyorós maradt meg, pedig szerintem az volt a legfinomabb.

Receptet külön nem nagyon írnék, mert nincs miről: a csokit kockákra tördelve mikróban olvasztottam, többször kivéve és kevergetve. A fehércsokit végre nem égettem oda, de ehhez az kell, hogy az olvadásig 10 mp-enként vettem ki és kevergettem, még akkor is, amikor tulajdonképpen nem is látszott rajta, hogy valaha fel akar olvadni. Amikor teljesen simára és folyékonyra olvadt, egy fémkanállal kevergetve lehűtötöttem annyira, hogy még olvadt legyen, de ne folyjon szét. Egy nagyobb teáskanálnyi csokiból készült egy korong, sütőpapíron  a kanál hátával simítottam el nagyjából egyenletesre, kb 200 forintos méretűre, kicsit vártam, majd rászórtam az előre elkészített mindenféléket. Hűvös helyen helyen dermesztettem. Egy 10 dkg-os táblából kb. 8-12 mendiant lesz, mérettől függően.

Sütőpapírral elválasztva dobozba zárva, hűvös helyen, de ne hűtőben tároljuk.

(Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy fényes felületű temperált csokijai legyenek így járjon el. Én egyszer próbálkoztam temperálással, hőmérővel érve, ahogy kell, a csokiban sem lehetett kifogás, mégis az  eddig valaha készült legrondább csokibevonatot állítottam elő. Ez nem azt jelenti persze, hogy temperálni hülyeség, csak azt hogy nekem ez nem megy, úgy gondolom.)

Karamelles-mogyorós-tejcsokis gombóc

Ez a totális jutalomfalat, embereknek. A legeslegjobb eddig az összes közül.

Senki ne hagyja ki, aki egy kicsit is édesszájú. És azoknak is ideális - pédául nekem - akinek nincs elég kézügyessége, türelme és ideje a bonbonozáshoz, a temperálásról nem is beszélve. És bár gasztroajándék kategóriában indulna, szerintem ez az ideális édesség akkor, amikor egy kicsit magunkra gondolunk. Igen, mert megérdemeljük!!!

Hozzávalók: (35-40 darabhoz)

12 dkg porcukor
6 dkg olvasztott langyos  vaj és egy csipet só
0,8 dl forró tejszín
8 dkg dió
8 dkg mogyoró
10 dkg olvasztott  tejcsoki

- a bevonáshoz:

20 dkg étcsoki

A  mogyorót és a diót durvára vágtam, és egy teflonserpenyőben kb. 5 perc alatt, nagy lángon, kevergetve megpirítottam - ekkor, ha a kezünk bírja, egész jól le lehet szedni a héját is, egymáshoz dörzsölgetve a darabokat a tenyerünk között. (Ha nem bírja, sajnos kénytelenek vagyunk beáldozni egy tiszta konyharuhát.)  

A porcukrot egy vastagabb aljú lábasban kis  lángon karamellizálni kezdtem - az elején nem kell kevergetni, azután igen, és fog egy kicsit csomósodni, de ahogy óvatosan kevergetjük tovább, le-lehúzva a tűzről,  a csomók szép lassan felolvadnak. Amikor a cukor  sötét-arany színű lett, akkor  lehúztam a tűzről, vártam kicsit, majd hozzáadtam a megolvasztott vajat és a felforrósított tejszínt, visszatettem kis lángra és melegítés közben simára kevertem. 

Amikor már langyosra hűlt, belekevertem a mogyorót-diót és a megolvasztott tejcsokit. 

Hűlni hagytam a kamrában, majd egy teáskanál segítségével  alig  féldiónyi gombócokat készítettem - kicsinek tűnnek, de erre jön még majd a csokibevonat, és hát elég  ütős is, nem kell túrógombóc méret belőle, hogy úgy érezzük, ettünk valami édességet... (Nem ragad igazán a vaj miatt, gyorsan lehet vele dolgozni, és nem lesz tökéletes golyóbis a dió/mogyoró miatt.)

Éjszakára hűtőbe raktam (min.2 óra kell neki) majd egy villa és egy kiskanál segítségével étcsokiba forgattam, sütőpapíron hagytam dermedni. Hűtőben sokáig eláll, szobahőmérsékleten belül enyhén olvadós, kívül ropogós gyönyörűség.

Miután egy adagot már felfaltunk leteszteltünk,  szerintünk úgy a legjobb, hogy a hűtőből kivéve áll egy fél órát szobahőmérsékleten.

A La bible des macarons et mignardises szakácskönyvből.

Tejberizs karácsonyra

Le vagyok maradva. Igen. De ez egyik évben sem újdonság. Sőt, úgy gondolom, valószínűleg csak egy UFO képes mindent gördülékenyen, totálisan az előre jól megtervezett ütemben, kisimult mosollyal az arcán megszervezni  december második felében. Egyesek persze úgy gondolják, hogy az év összes többi hetében se vagyok erre képes...:), de ez nem ide tartozik, ugye. 

És az UFÓK meg nem is blogolnak. 

Szóval a tejberizs. Egy gasztroajándék, egy luxustejberizs, vagyis inkább sokféle, az ötletet kinn egy hype  - nem is hype, hanem előkelő, és az nagyon más...- gourmand boltban láttam, ahol kemény eurókért árusították a tejberizst, igen, celofánzacskóban. Tehát hajrá, ilyet mi is tudunk.

Hozzávalók:

20 dkg arborio vagy carnaroli rizs (CBA, Tesco kilós, dobozos kiszerelésben 800 Ft alatt)

7 dkg cukor

aszalt gyümölcsök

csokicseppek

fahéjrúd

vaníliarúd

csonthéjasok apróra vágva vagy darálva

mandulapehely

jó minőségű tejkaramell

alkoholos bonbonok

szárított citromfű vagy levendula

rózsabors

vagy, amit akartok.... a szilárd hozzávalók mennyisége  ennyi  rizshez az íz intenzitásától  5-10 dkg legyen
 

A rizst, a cukort és a különféle, fantáziánkra bízott  hozzávalókat látványosan  rétegezzük - pont alkalmas méretű üveget talán nehezebb taláni a kamrában most, mint májusban, mikor már végét járják a dzsemek és lekvárok celofánzacskóba,  csini masnizzuk, elnevezzük és címkézzük  mondjuk konyakmeggyes-álom-tejberizsnek, vagy a képen lévőt zöldcitromos-cseresznyés-fahéjas csodának, és a megajándékozottat  ellátjuk azzal a jó tanáccsal, hogy a cuccot egy evőkanálnyi  forró vajban vajban forgassa át, és összesen kb. egy liter felforrósított tejet fokozatosan hozzáadva, mindig kevergetve főzze puhára 20-25  perc alatt. Inkább desszertnek, inkább hidegen, de ez az ízösszeállítástól is függ.

VKF! XXX. - Sütött-főzött karácsonyi gyümölcskenyér

Könnyű dolga van annak ajándékozás terén, aki otthon van valamennyire a konyhában, nem csábították el a fagyasztott-félkész cuccok, és tudja mekkora sikerélményt jelent egy örömteli mosoly, amikor előkap valami házi dzsemet, bonbont, szaloncukrot, és mindenki le van nyűgözve... pedig...biztos itt lesz a VKF-en rengeteg példa arra, hogy kis ügyességgel, kevés rászánt idővel igazán minőségi ajándékokat lehet elővarázsolni a konyhából - holott "not a rocket science", mondja egyik kedvenc külföldi bloggerem.

Ez a sütemény pont ebbe a kategóriába tartozik: nem kell hozzá semmilyen komolyabb konyhai tudás - összeöntjük a jól megválogatott hozzávalókat, megfőzzük, azután megsütjük szép türelmesen, az eredmény pedig egy magasabb minőségi kategória lesz; ha mond ez a rendszeres idelátogatóknak valamit, még a gyerekeim is fenntartás nélkül lelkendeztek, pedig az újdonságokat, legyen az bármilyen édesség akár (-Anya, legyen csak valami egyszerű, mondjuk CSOKIS, egy EGYSZERŰ CSOKIS, oké???!!!!) mindig gyanakodó felhanggal fogadják.

A süti előnye, hogy akár két hónappal az ajándékozás előtt elkészíthető, a magas gyümölcs- (és cukor ;))tartalom miatt folpackba csomagolva eláll a hűtőben, csak még jobban összeérnek és intenzívebbek lesznek az ízek. Pár nappal az ajándékozás előtt pedig mehet rá a karácsonyi díszítés.

Hozzávalók:


70 dkg vegyes aszalt gyümölcs

20 dkg barna nádcukor

17,5 dkg vaj

5 dkg cukrozott cseresznye

1 tk reszelt gyömbér

1 narancs héja és leve

1 dl rum/konyak vagy narancslé (én fehérrumot használtam)

8,5 dkg durvára vágott dió

3 felvert tojás

8,5 dkg darált mandula

20 dkg liszt

1/2 tk. sütőpor

1 tk mézeskalács fűszerkeverék

1 tk. őrölt fahéj



A gyümölcskeverékben én 20 dkg Kalifa Mediterrán mix-et, 10 dkg arany mazsolát, 10 dkg vörösáfonyát, 15 dkg aszalt barackot és 15 dkg aszalt szilvát használtam, a szilvát és a barackot kisebb kockákra vágva.

Egy nagy, 28 cm-es teflonserpenyőben a gyümölcsöket (a cseresznyét is) a vajat, a cukrot, narancs kifacsart levét, lereszelt héját, a gyömbért és a fehér rumot kevergetve addig melegítettem, míg a vaj teljesen elolvadt. A keveréket felforraltam, azután lejjebb vettem a hőt, és gyakran kevergetve 10 percig bugyborékoltattam. (Ezért hívják eredetileg bubble and bake cake-nek) Megmondom, ekkor erősen elgondolkoztam, nem kellene ezt a keveréket, úgy ahogy van, megenni, esetleg félretenni belőle kicsit mégis mindenféléhez - fagyihoz, piskótához, tölteléknek; annyira, de annyira meggyőzően jó illata és íze volt. Végül győzött a kötelességtudat, féltetettem és hagytam kihűlni. Nem harminc percig, mert közbejött kis mesélés meg szunyókálás, úgyhogy másfél óra lett belőle, de ez nem okozott gondot a későbbi állagnál.

így bugyborékol

A sütőt 150 fokra előmelegítettem, és egy 18 cm-es szögletes, magasfalú sütőformát dupla sütőpapírral az alján és minden oldalán kibéleltem.(dupla sütőpapír: a hosszú sütési idő miatt, hogy  a süti ne piruljon agyon ott, ahol a fémformával érintkezik, mert akkor kemény kérget kap!)

A keveréket egy nagy tálba öntöttem, hozzáadtam a mandulát, jól elkevertem, hozzáadtam a felvert egész tojásokat, ezt is jól elkevertem, rászitáltam 20 dkg lisztet és a sütőport meg a fűszereket, ezt is jól elkevertem (Ezt tényleg gondosan kell, mert a sűrű, enyhén karamelles szósz meg a gyümölcsök kicsit gombócszerűen tapadnak, és ha nem alapos a keverés, a "tészta" egyes helyein nem lesz tojás vagy liszt.)


A keveréket - a sarkokat is jól kitöltve - a formába kanalaztam, a tetejét vízbe mártott kanállal simítottam el.

45 percig sült, azután levettem a hőt 140 fokra és további 1 óra 15 percet sütöttem, de a második fázisban (mivel az én sütőm felül erősebb) már alufóliával takartan (nem kell szorosan rátenni, hogy tudjon a nedvesség kipárologni a tésztából) . Ekkor a közepéből még mindig kicsit nedvesen jött ki a hústű, és mivel már igen késő volt, ezért kicsit jobban körbenyomkodtam rajta a fóliát, a sütőt kikapcsoltam 11 percre kinyitottam, majd visszacsuktam, és csak reggel vettem elő a tésztát. Ha nem este készül, akkor persze nézzünk rá inkább, ki ne száradjon.


A recept a Good Food karácsonyi számából való, és bármily hihetetlen, azt javasolják, hogy a sütit felezzük meg keresztben, és úgy tálaljuk 8 személynek. Hát nem tudom. Egyrészt az átlag brit nem úgy néz ki, mint aki csupán 1,15 cm-nyi ilyen karácsonyi gyümölcskenyeret enne, és ennyi, másrészt meg valahogy itt a sorsszaggatta Kelet-Európában ember nincs, aki 9,5 cm hosszúságú karácsonyi süteménnyel állítana be bárhova, mint ajándékkal, vagy ekkorát tenne - ha már teheti - az ünnepi asztalra. Vagy én gondolom rosszul?

Mindenesetre nem vágtam ketté, és nem is fog kitartani a jövő hét végéig sem, ajándék meg készül majd más, vagy ez még párszor.

A tetejére 2 ek citromlével sűrűre kevert porcukor került, pár megmentett fél cseresznye, zöld a kertből. Majdnem olyan szép lett mint a GoodFood-osaké,; a cukor alá a marcipánborítást más túlzásnak találtam.

Kandírozott narancs és citrom

Amikor augusztusban 35 fokban elmentettem a forrást, akkor tudtam, hogy erre a receptre rá kell készülnöm. Így csináltam egy próbát valamikor kora ősszel, amikor a mostani állapotokhoz képest időmilliomosnak tűntem. Mert ez a recept bizony két heti munkát jelent...

Két héten keresztül napi 5 percet.

Így már nem hangzik olyan rosszul, igaz?

És a kitartásunkért cserébe tényleg olyan édességet kapunk, amit szinte kár beletenni akár a legbecsesebb süteménybe is, ha egyszer, mikor kész van, belemártogathatjuk némi étcsokiba, és azután vége, két heti kemény munka két napnál kevesebb idő alatt tűnik el, nyoma sincsen egy hétvége alatt. Most viszont, főleg, ha esetleg ajándéknak szánjuk, pont ideális belekezdeni.

Mivel nem kell több alkalommal főzögetni a gyümölcsöt, nem rágós, száraz vacak lesz belőle, hanem puha lesz , lédús és az eredeti friss ízeket őrzi meg. A képeken nem friss gyümölcs van - kétheti kandírozás után néz ki így.



Én a napi öt percet általában reggelente szántam rá, a kávéfőzés közben, azaz félig nyitott szem és rendkívül korlátozott agytevékenység is elégséges ahhoz, hogy azután elkápráztassuk a célközönséget, a nap többi, 23 óra 55 percében a narancs elkészíti magát a konyhaszekrény egy sötét sarkában.

Ami szíven üthet esetleg valakit, az a szerény 1,6 kg cukor, amit nálam elfogyott hozzá (ez az eredeti recepthez képest kevesebb...) viszont a szirup újrafelhasználható, ugyanis ez a mennyiség egy telített oldatot eredményez, amit az újabb adag kandírozandóhoz behígítunk az eredeti arányokra, és kész, egyébként pedig korlátlanul eláll.



Hozzávalók:

5 nagyobb narancs

3 citrom

lobogó forró víz és kevés só

jeges víz

-az oldathoz

1 liter víz

60 dkg kristálycukor


Egy nagyobb lábasban feltettem forrni vizet néhány csipet sóval, és előkészítettem egy nagyob tálban jeges vizet.

A narancsot és a citromot forró víz alatt "elmostam", mintha egy koszos edényt sikálnék, szivaccsal, kefével, hogy megszabaduljak az érésgátlóktól. (Legalábbis remélem, de nem nagyon jutok bionarancshoz és citromhoz.)

Ezután fél centis vékony karikákra vágtam, a nagyobb szeleteket feleztem és negyedeltem is. A szeleteket a lobogó vízbe dobtam, és amint a víz tetejére emelkedtek, rögtön kiszedtem és a jeges vízbe dobáltam. Amint kihűltek, leszűrtem és hagytam papírtörlőn száradni őket.

Addig 60 dg cukorból és 1 liter vízből szirupot főztem - nem kell forralni, csak épp olvadjon el teljesen a cukor, a szirup legyen forró.

A szeleteket egy mély műanyag edénybe pakoltam, rájuk öntöttem a forró szirupot, és egy kistányérral lenyomattam úgy, hogy a tetejére tettem egy nehezebb bögrét is. A lényeg, hogy a szeletek mind a szirup alatt tartózkodjanak, ne kukucskáljon ki egy se.

Elpakoltam be a szekrénybe, nehogy beletorkoskodjon valaki.

Ezután jön a mindennapos fárasztó munka: reggel a szirupot leöntöttem egy lábasba, további 10 dkg cukrot tettem bele, felmelegítettem, hogy elolvadjon az újabb adag cukor is, visszaöntöttem a szeletekre, visszasuvasztottam a konyhaszekrénybe és így tovább.

Volt néhány nap, mikor komplett elfelejtkeztem róla, azaz pontosan 4x a két hét alatt, de mivel így is telített lett (legalábbis szobahőmérsékleten) az oldat, ezért nem izgultam különösebben. Szerintem ennyi cukor bőven elég is...

A végén leszűrtem és egy tálcán szárogattam meg. Ez a meleg szeptemberben nem tartott tovább egy napnál, és most amikor hűvösebb van, se kell kiszárítani. Ha cukorba forgatjuk még, akkor nem fog rátapadni rendesen, persze ha túl leves, akkor meg elolvad rajta.



Valamiért a citromok nem lettek olyan szépek, már a blansírozást nem bírták eleve, és nem maradtak igazán ép szeletek, de a narancsok gyönyörűek voltak.

A citromokat fehércsokiba forgattam, remélve, hogy a savanyúbb ízt jól kiegészíti a fehércsoki édessége, de nem tetszett, nem volt igazán karaktere, szerintem étcsokival jobb.

Ja igen: A mély tál miatt elbírt volna az oldat még vagy plusz 3-4 narancsot, holnap így kezdek bele.

Tejszínes karamell(szalon)cukor

Szaloncukor, az aztán van már ezerféle. A zselés már klasszikusnak számít, de hol van már az aranyszínű, kis zöld pálcikafenyőfákkal díszített csomagolású eredeti íz?? A következő újdonság szerintem a vajkaramella volt, aminek szintén jelentős rajongótábora van. És ha már nosztalgiázunk, akkor szólni kell a Krówká-ról, ami a lengyel tejkaramell fedőneve.A bolti rémes volt, de a szépemlékű lengyel piacokon frissen beszerezve igazi omlós-tejes-morzsálódós karamell bújt meg a bocifejes, sárga-barna csíkozású papírcsomagolás alatt. Mintha mostanában benzinkutakon láttam volna, nem is hittem a szememnek.
Amikor pedig kipróbáltam az alábbi receptet, már tudtam, hogy nem kell nekem krówkát keresni sehol, sőt, egy vajkaramell-rajongónak van már gasztroajándék-ötletem is, de ez titok!!


Hozzávalók:

12,5 dkg finomított kristálycukor

1 dl tejszín

0,5 dl tej

1/4 vaníliarúd


Egy kis lábasban összekevertem a cukrot a tejjel és a tejszínnel, a vaníliarudat kettévágtam, a magokat a keverékbe kapirgáltam, utánukdobtam a rudat magát és szép csendes lángra ( a legkisebb gázrózsám legkisebb fokozatáról is egy kicsit félrehúzva és egy fokhagymapréssel kitámasztva alulról ) feltettem főddögélni a cuccot.
Úgy 15-20 percig különösebb emberi beavatkozás nélkül megvolt, azután viszont nagyon oda kellett figyelnem a mérsékelt lángra és a kavargatásra, mert a sűrűsödéssel együtt folyton ki akart futni.A recept szerint 40-45 percig kell főzni. Ez pontosan így volt igaz, ha az utolsó tíz-tizenöt percben folyamatosan kavarjuk, hogy oda ne kapjon, ahogy én is tettem. Akkor jó, ha már nem akar a lábasból folyadékként kifutni, hanem csak mérgesen fortyog és pukkadozik magában, világos meleg bézs-mogyoró színt ölt, és egy-egy kavarásra elválik a lábas aljától.Ekkor még a a tűzön tartottam néhány percig, erős kavargatás mellett.
A második adagnak lett kihűlve tökéletes az állaga: az első változat - attól félve hogy majd szögbeverésre alkalmas keménységű lesz - túl gyorsan került le a tűzről, és 3 napig szárogattam, hogy különösebb óvatosság nélkül meg lehessen fogni, bevonásról szó sem lehetett.
A tűzről levéve kivettem belőle a vaníliarudat és - t3v3d3 ötlete nyomán- a picit kiolajozott 16 db-os Ferrero Rocher műanyagdoboza tetejébe öntöttem. ( Mert ez jóval egyszerűbb, mint alufólia-tepsit hajtogatni megfelelő méretben.) Így fél centinél kicsit vastagabban terült el a massza, és 16 db, kb 2x1cm-es hasábnyi cukorka lett belőle. Igazából ennél kisebbekre vágom majd a következő adagot, mert az Ember megjegyezte, mikor bekapott egyet: Ha valaki megeszik egy ilyet, azért azzal elvan egy darabig -hát igen, a cukor az cukor, nincs mit tagadni.

Semmiféleképpen ne spóroljuk ki belőle a vaníliarudat, ne helyettesítsük semmi mással: íze a krówkánál is krówkább lett, nem kemény, hanem finom, morzsálódósan omlós, és ha az időrabló kavargatáson túl van még energiánk étcsokiba forgatni, akkor nem is fog soha kiszáradni, igaz ennek a mennyiségnek egyébként sem volt rá esélye. Állítólag fémdobozba tárolva kell tartani, de odáig nem jutott el.

Még filózgatok, hogy és mennyi vajat, esetleg kekszmorzsát kellene belecsempészni a szaloncukrosabb feelinghez, de lehet hogy maradok ennél a variációnál.

Ui:Kicsit mellényúltam a hiperben, így a borzas külső a kakaóbab-töretes tibi csokinak köszönhető. A képen a leírtnál világosabb színűnek látszik, valahogy kihűlés után nyerte el ezt a világosabb színt, a tűzön egyértelműen halvány világosbarna volt.

A kincsesbányának bizonyult 2001-es Tina karácsonyi konyhamagazinból származik a recept, ahonnan az aszalt barackos gombócok ötlete is jött.

Aszalt sárgabarackos mogyorós gombóc

Az átlagembertől szerintem az különbözteti meg a konyhaőrülteket, hogy a Karácsony közeledte nem a kétségbeesett ajándékkitalálás- és felkutatás idegőrlő napjait jelenti, hanem azt, hogy konyhaőrültünk fejében zsonganak a különféle kipróbálásra váró adventi süti, stollen, gyümölcskenyér, házi szaloncukor, trüffel és nassolnivaló receptek. Jó, kell hal is, de az csak egyszer és pont elég.

Most itt nem részletezett okból - bár az már nem titok - szükségem volt a családban fellelhető összes régi receptújságra, és anyósom féltve őrzött Magyar Konyha számai között találtam 3 tematikus karácsonyi nőilap-mellékletet is. El kell ismernem - az előző bejegyzés ellenére is - hogy vannak bennük hasznosítható receptek. Itt akadt meg a szemem ezeken a gombócokon, és elhatároztam, hogy bloggerina kolléganőim lesznek a kísérleti alanyaim. A kísérlet sikerrel járt, köszönöm az angyalkajátékosoknak a nekem olyan jól eső dicséreteket!!

Hozzávalók:

15 dkg aszalt sárgabarack

15 dkg darált mogyoró

2 ek. narancslikőr

1 ek. víz

2 ek. vaníliás porcukor

1 ek. barackdzsem

1 fél tk. rumaroma

A bevonathoz 15 dkg ét tortabevonó és 1 tk. olaj


A barackokat - mivel nem voltak igazán puhák ( Nobilis termék, a Kalifa szerintem puhább) - a felforrósított narancslikőrrel és a vízzel kicsit- egy fél órára - beáztattam. Azután a késes aprítómat jól megdolgoztattam, és a lehető legjobban összeaprítottam őket az alkoholos lével együtt.
Hozzáadtam a mogyorót, a barackdzsemet - még ezekkel együtt is jól összedolgoztam a géppel - , és mivel nem találtam elég édesnek, beledolgoztam még két evőkanál vaníliás porcukrot és egy kicsi rumaromát.
Porcukorral megszórt munkalapon két, kb. 20 cm hosszú, másfél cm átmérőjű hengert gyúrtam belőle, másfél-két centis darabkákra vágtam, a darabokat pedig gyorsan gombócosítottam.
A gombócokat beraktam áthűlni a hűtőbe, hogy a máz könnyebben rájuk dermedjen.

A tortabevonót egy kicsike lábosban gőz fölött megolvasztottam és jól belekevertem az olajat.
A Macitól tanult módszerrel a gombócokba fogpiszkálót szúrtam, annál fogva forgattam- mártogattam őket a bevonóba.A tetejükre kis darabka aszalt barackot biggyesztettem. ( A kicsi lábast is még megdöntöttem, így majdnem teljesen be lehetett körbeforgatva vonni a gombócokat anélkül, hogy fél kiló csokit kellene felolvasztani a tuti eredményhez.)
Ha még engedetlenkedett a bevonó, vagy túl vastagon került a gombócra, egy kezem ügyébe eső teáskanállal igazgattam rajta. A fogpiszkálóra tűzött gombócokat beleszúrtam egy vastag hungarocell lapba, így dermedt meg rajtuk a bevonó a hűtőben.

Ez a bevonási művelet kissé macerásnak tűnik, de nem vészes annyira, továbbá - nekem legalábbis - az ilyen vacakolós-pepecselős - odafigyelős munka teljes lelazulást jelent.

A Válogatós Banda fel volt háborodva, hogy az összesen 27 darabból öt maradhat itthon, úgyhogy hamarosan remake következik.

Mikorra valaki idejutott az olvasásban, biztos eszébe jutott még n+1 variáció csonthéjasra, aszalt gyümölcsre, dzsemre, alkoholra vagy alkoholmentesre - igazi jól variálható receptecske.

Az eredeti - bár már nem nagyon lehetne ráismerni - a Tina 2001-es karácsonyi különkiadásában található; a diót egyből mogyoróra cseréltem, mert nagyon Zserbó-gombóc lett volna, és kellett hozzá kötőanyag, mert az ott írt minimális rummennyiség tuti nem lett volna elég.

Mutatós nasi sötét délutánokra, gasztroajándék egy szép dobozban, meg egyáltalán, saját magunk, családunk, barátaink és üzletfeleink kényeztetésére. Hasábozva szerintem házi szaloncukorként sem megvetendő.