A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brownie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brownie. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 6., csütörtök

Pillecukros-pekándiós brownie



Sajnos végtelen mennyiséget meg tudnék enni pillecukorból, becsületes nevén marshmallow-ból, a mini verzió meg különösen jó, mert hát olyan picikék, bekapunk pár szemet, az szinte semmi...Ezért aztán nagyon ritkán veszek. Itthon (amerre én napi rutinban járok) nem is nagyon látok a miniből, ezért semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy mivel Finnországban meg (ahol nagy helyi élelmiszerláncban kb 15 méterszer 3 méteres falat töltenek meg a cukorkák, és a fele az a borzasztó salmiakki, vagyis szalmiákszeszes ronda feketeség medvecukorszerű valami a létező összes formában és halmazállapotban) ott sorakozott mindenütt,   hoztam belőle jó sokat-végül is könnyű, nem terheli a poggyászt...
Ilyen brownie-t pedig úgyis régóta akartam sütni, az ezredik brownie a blogon, és legalább olyan jó mint a többi 999: alul sűrű csokis, felül édes puha-ragadós a cukorkától és ropogós a pirult pekándiótól.  Nem tartott ki egy napig sem, és ez teljesen érthető is...


Hozzávalók: (20x20-as formához)

20 dkg étcsokoládé
15 dkg vaj
3 dkg holland kakaópor
15 dkg natúr krémsajt
18 dkg cukor
csipet só
3 tojás
6,5 dkg liszt
mini pillecukor

3 dkg pekándió





A sütőt 160 fokra előmelegítettem. A formát sütőpapírral béleltem, úgy hogy két szembelévő oldalán túllógjon a papír. (Ennél megragadva majd könnyebb kivenni a formából.)
A csokit összetörtem és a vajjal együtt a mikróban a legnagyobb fokozaton, többször kivéve és megkevergetve egybeolvasztottam. A tojásokat, a cukrot, a csipet sót és a krémsajtot fakanállal simára kevertem, hozzáadtam a csokis keverékhez, majd hozzászitáltam a lisztet több részletben.
Megszórtam a pillecukorral, 30 percig sütöttem, de 20 perctől lazán betakartam alufóliával, hogy ne piruljon meg a pillecukor azután 30 percnél levettem, megszórtam a durvára vágott pekándióval és még 5 percig sütöttem.

2016. április 27., szerda

Túró Rudi brownie



...az úgy volt, hogy  mindenféle túrórudi brownie-król beszélgettünk Dokival, és akkor nekem eszembe jutott, hogy nemcsak úgy (brownie-plusz-túrókrém) lehetne ezt elképzelni, hanem  igaziból, tényleg beletenni, semmi trükközés, meg mintha, hanem telibe.
Sokat.
Azóta se hagyott nyugodni a gondolat, és a csúnya, esős és hideg vasárnap pont ideális volt arra, hogy a délutánt egy ilyen dekadens süti tegye sokkal-sokkal elviselhetőbbé.
Igen, nyolc túrórudi kell hozzá: a gyerekek kétkedéssel fogadták a tartalékok hirtelen leapadását a hűtőben, (ez pazarlás, látszott a szemükön), de amikor kész lett a brownie, és langyosra hűlt, már sokkal kevésbé volt vádló a tekintetük.
Egyszóval, ha van otthon épp nyolc túrórudi - nálunk  mondjuk úgy, hogy eldugom a pénteki bevásárlásból - akkor ne hagyjátok ki: a brownie töménysége mellett szuper a finom citromos-savanykás klasszik túrórudi íz,  ami kivilágít minden falatból. (Na és jól is néz ki.)



Hozzávalók: (20x20-as tepsi, 16-20 brownie)

10 dkg darált mandula 
5 dkg liszt
fél kk. só 
4 dkg kakaó
4 tojás
20 dkg (nád)cukor 
15 dkg vaj
15 dkg étcsokoládé
8 túrórudi (nálunk a klasszik étcsokis mindenképp)

A csokit apróra tördeltem, a vajat is hozzáadtam és mikróban közepes fokozaton, többszöri keveréssel felolvasztottam, hűlni félretettem. Az első négy hozzávalót elkevertem. A tojásokat 1 percig mixeltem a cukorral, a száraz hozzávalókhoz öntöttem, hozzáadtam a langyos vajas-csokis keveréket és a tésztát simára kevertem.
A sütőpapírral bélelt formába öntöttem, 4 sorban belenyomkodtam a túró rudikat, hogy a tészta teljesen elborítsa őket.
175 fokra előmelegített sütőben kb 30 percig sütöttem. Néhány perc pihentetés után rácson hűtöttem ki. Először a túró rudikra merőlegesen 5 sorra vágtam fel, és ezután vágtam keresztben négyfelé, hogy az egyes kockák közepébe kerüljenek a rudik.

2016. február 11., csütörtök

Tejcsokis-karamellás körtés brownie







Az ideális vigaszsüti: csoki, csoki, karamell. A körte meg passzol mindehhez, az alacsonyabb hőfok miatt nem is szárad ki, klassz üde íze van az ütős csokis-kakaós tésztában. Egy ilyen kocka után eláll az eső, kisüt a nap, lecsendesül a szélvihar, nyílik a hóvirág, jön a tavasz, de azért még biztonságos távolságban van a strandszezon.

Hozzávalók (20x20-as vagy kerek, 20 cm-es kapcsos formához):

- a tésztához:

10 dkg tejcsokoládé
10 dkg étcsokoládé
15 dkg vaj
3 dkg holland kakaópor
10 dkg sűrű tejföl
15 dkg cukor
csipet só
3 tojás
6,5 dkg liszt
3 közepes, keményebb húsú körte

- a szószhoz:
3 ek. cukor
1 ek. víz
fél dl tej

A sütőt 160 fokra előmelegítettem, a formát sütőpapírral béleltem, úgy, hogy két szembelévő oldalán túllógjon a papír. (Ennél megragadva majd könnyebb lesz kivenni a formából, a kapcsosnál csak simán béleljük ki sütőpapírral az oldalát.)
A kétféle csokit felkockáztam és a vajjal együtt a mikróban a legnagyobb fokozaton, félpercenként kivéve és megkevergetve egybeolvasztottam.A tojásokat, a cukrot, a csipet sót és a tejfölt hozzáadtam, simára kevertem. Hozzászitáltam a lisztet és a kakaót, elkevertem, a tepsiben elegyengettem.
Megszórtam a meghámozott, kockákra vágott körtével, és 35 perc alatt készre sütöttem.
 
A karamellszószhoz a cukrot egy kisebb lábasba szórtam, meglocsoltam a vízzel és kevergetés nélkül addig melegítettem, míg a víz elpárolgott, a cukor pedig borostyánszínű lett.
Lehúztam a tűzről, a tejet mikróban felforrósítottam és óvatosan, több részletben a karamellre öntöttem. Visszatettem a tűzre, és addig kevergettem, amíg a karamell teljesen felolvadt és a szósz kissé besűrűsödött.

2015. augusztus 6., csütörtök

Tejcsokis-szedres brownie





Mivel a Népek nálunk sajnálatosan el vannak kényeztetve, őket egy egyszerű brownie már nem hatja meg. Régen is készült már, de most amikor kiderült, hogy az igencsak fegyelmezett Kisebb még mindig tartogat a szobája félreeső ablakának párkányán két igazi, nagyméretű és ráadásul jó minőségű tejcsoki nyulat, úgy gondoltam, egy sima keverős brownie-ba fogom bedolgozni őket. És akkor még beugrott a gyönyörű szeder, ami a piacról hoztam, így mégiscsak lehet a sűrű, extracsokis kalóriabombát nyári gyümölcsös sütinek hirdetni.
És bár a brownie-t már párosítottam málnával, eperrel meg meggyel is, én azt hiszem, a szedres-tejcsokis az eddigi legjobb kombó. Ezt onnan is lemérem, hogy ilyenkor beindul nálunk a gyerekes méregetés, számolgatás, ki mennyit evett, hány kockára való van még, számít-e az elsőszülöttség, a női nem vagy az, hogy ki segített megteríteni vagy elpakolni a vacsora után.
A szedret nem kell sajnálni, minél sűrűbb a tetején, annál jobb, és nem sült szét egyáltalán, csak szép lassan, enyhén belesüllyedt a tésztába.

 Hozzávalók: (20x20-as formához)

20 dkg tejcsokoládé
15 dkg vaj
3 dkg holland kakaópor
1 doboz natúr Philadelphia krémsajt/125 gr natúr krémsajt
15 dkg cukor
csipet só
3 tojás
6,5 dkg liszt
30 dkg friss szeder


A sütőt 160 fokra előmelegítettem. A formát sütőpapírral béleltem, úgy hogy két szembelévő oldalán túllógjon a papír. (Ennél megragadva majd könnyebb kivenni a formából.)
A csokit összetörtem és a vajjal együtt a mikróban a legnagyobb fokozaton, többször kivéve és megkevergetve egybeolvasztottam. A tojásokat, a cukrot, a csipet sót és a krémsajtot fakanállal simára kevertem, hozzáadtam a csokis keverékhez, majd hozzászitáltam a lisztet több részletben.
Megszórtam a szederrel (nem kell belenyomkodni, szépen besüllyed majd a tésztába) és 40 perc alatt készre sütöttem.

( A mascarponés brownie receptemet vettem kiindulópontnak, a csokin emeltem, hiszen kevésbé karakteres mint az étcsoki, a cukron ezért csökkentettem, mivel a tejcsoki édesebb, a vaj is csökkent, hiszen több a csoki benne, krémsajt meg pont volt egy kisdoboznyi itthon, mascarpone helyett.)

2013. június 27., csütörtök

Meggyes-marcipános brownie


A brownie nemcsak azért jó mert csokis, és mindig sikere van bárminek, ami csokis, hanem mert jól bírja a mindenféle idénygyümölcsöket, így legalább látványra megnyugtatóan egészségesnek tűnik. Itt van mindjárt egy tavalyi epres-tejfölös, és a málnásat is biztos kipróbálom majd az idén, a brutális málnaárak miatt jó is egy  olyan süti, amibe elég 20 deka...
A mandulás brownie alapból indultam ki és mindenféleképpen ki akartam próbálni a mandulakrémet, amit a CSIKOS receptverseny díjátadóján kaptam. (Erről még tartozom egy beszámolóval.) A mandulakrém tulajdonképpen semmi más, csak mandula, amit egy speciális gépen úgy darálnak át, hogy közben az olajtartama is kinyerődik. Ezért csökkentettem a vaj és a darált  mandula (3 és 5 dekával, és tettem bele pici lisztet is)  mennyiségét, de a süti mégis krémesebb és nagyon-nagyon finom mandulaízű lett.

Hozzávalók:

10 dkg darált mandula
3 dkg liszt
3 dkg kakaó
1/4 tk. só
5 dkg mandulakrém  (a Donum Terrae nagyszerű mandulakrémjét használtam)
3 tojás
1 ek vaníliakivonat
10 dkg cukor
7 dkg vaj
10 dkg étcsoki

20 dkg meggy
5 dkg marcipán

Az első 4 hozzávalót és a második 4 hozzávalót külön-külön összekevertem. A vajat mikróban közepes fokozaton  összelangyosítottam a felaprított étcsokival, simára kevertem, hozzáadtam a cukros-tojásos keverékhez, rászitáltam a száraz hozzávalókat és elkevertem.
Sütőpapírral bélelt ( ha a széle túllóg két szemben lévő oldalán, akkor ki is lehet majd emelni )20X20-as    formába öntöttem, a tetejét megszórtam a kimagozott meggyel és  a marcipánból gyurmázott kisebb-nagyobb gombóckákkal.
175 fokra előmelegített sütőben 30 percet sütöttem. (Az utolsó 10 percben alufóliával lazán takarva nem is pirul meg a marciipán annyira, mint nálam :) ). Rácsra téve, de a formában hűtöttem.ki.

2013. április 11., csütörtök

Mandulás brownie



Hááát...attól, hogy nincs benne liszt, még nem egy refomsüti, ráadásul emiatt még kalóriadúsabb is. Azon a héten készült, amikor még úgy nézett ki, idén elmarad a tavasz, és rögtön utána ősz jön -  már ha ez mentség egy újabb csokis édességre. Mostantól ez és a mascarponés brownie vetélkedik a browniebajnokság első helyéért nálunk, amit biztosan jelez, hogy szigorú matematikai alapokon kellett elosztanom a gyerekek között az első kör utáni maradékot, hogy elkerüljem a veszekedést és kölcsönös vádaskodást, így  az olyan kérdéseket is kikerülve, hogy számít-e a megehető sütik számánál az életkor, testsúly, sportteljesítmény, a kuktáskodás és hogy ki mosogatott a sütés után.(én)

Hozzávalók: (16 darabhoz)

10 dkg darált mandula
1/4 tk. só
3 dkg kakaó
fél tk. sütőpor
15 dkg cukor
3 tojás
1 ek vaníliakivonat
1 tk. instant kávé
10 dkg vaj
10 dkg étcsoki

2-3 ek. csokicsepp (elhagyható)




Az első 4 hozzávalót és a második 4 hozzávalót külön-külön összekevertem. A vajat mikróban közepes fokozaton  összelangyosítottam a felaprított étcsokival, simára kevertem, hozzáadtam a cukros-tojásos keverékhez, rászitáltam a száraz hozzávalókat és elkevertem.
16x24  cm-es  formába öntöttem, a tetejét megszórtam a csokicseppekkel.

175 fokra előmelegített sütőben 35 percet sütöttem, az utolsó 10 percben alufóliával lazán takartam. Rácsra téve, de a formában hűtöttem.ki.

Recept  innen.

2012. május 22., kedd

Tejfölös-epres brownie



Az ilyen recepteket szokás úgy elkezdni, hogy  "valami könnyebbet képzeltem el" :)

Az ötletet még a márciusi GoodFood címlap adta, ahol málnákat dobáltak nagyon gusztusosan egy hatalmas adag brownie-ba. Nálunk a  hétvégén az eddig a toplista első helyén tanyázó  mascarponés brownie alakult át, és a gyümölcs kicsit lejjebb tolja a szeletenként ezer kalóriás átlagot, az biztos. :) És a tejföl a mascarpone helyett szintén karcsúsít kicsit, igaz ? Tehát minden rendben, nyugodtan ehetünk belőle rögtön kettőt....És a mellé adandó tejszínhez szinte nem is kell cukor....

Hozzávalók: (20 darabhoz)

20 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé
20 dkg cukor
5 dkg kakaó
csipet só
175 gr tejföl (20%-os!)
2 nagyobb tojás
1 tk. vaníliakivonat
8 dkg liszt
20-25  dkg eper

Az epret megmostam, megtisztítottam és kockákra vágtam.
A sütőt 165 fokra előmelegítettem.
A vajat felolvasztottam a mikróban, beletördeltem a csokit, simára kevertem (lehet vissza kell tenni őket egy körre együtt, csak ne forrósítsuk fel). Kicsit hűlni hagytam, addig kimértem a cukrot, összekevertem a kakaóval és a csipet sóval, a tojásokat felvertem, a tejföllel és a vaníliakivonattal simára kevertem. A cukros kakaót adtam először a vajas-csokis masszához, azután a tejfölös-tojásos rész jött, a végén pedig rászitáltam a lisztet. Kézi mixerrel simára kevertem.

Egy 20x20-as négyzet alakú ( süthetjük bármilyen más formában is, lényeg, hogy kb 400 cm2 legyen az alapterület :) - pl egy 22 centis kerek torta vagy piteforma is jó ) magasabb falú fémtepsit úgy béleltem ki sütőpapírral, hogy a széle jól túllógjon a tepsi peremén, hogy könnyen ki lehessen emelni belőle a sütit, ha kisült. Elsimítottam benne a sűrű masszát, megszórtam az eperrel, és az előmelegített sütőben 40-45 percig sütöttem. ( Utolsó 15 percben mehet a tetejére alufólia lazán, - ekkorra már szép vékony kérge van felül a brownie-nak -, hogy száradjon ki az eper.)

Belül  picit krémes marad, nem kell túlsütni!

A tejföl és az eper  miatt kevésbé ütősen édes, és nemcsak tejszínhabbal, de vaníliafagyival is nagyon finom.
 

2010. május 5., szerda

Csokoládés-mascarponés brownie






Szerintem ez nyert eddig a a blogon - és a konyhámban - az 1. számú csokis édesség kategóriában...

A brownienak, mióta kb. 100 éve ki- vagy feltalálták (vagy csak egyszerűen elfelejtettek sütőport tenni egy kakaós-vajas piskótába) annyi variációja létezik, ahány szakács készíti. Én is csináltam már többféleképpen, és sietség ide-vagy oda, alapvetően nem a "gyorsan süssünk egy kockákra vágható, just-for-dummies" fajta brownie híve vagyok. Olyankor nem brownie-t sütök, hanem egytojásos kakaós lepényt a horvátilonából. Annak is megvan a helye a hétköznapokban, ez a brownie viszont annnyira dekadens, bűnösen sűrű csokoládés, a mascarponetól lágyan olvadó, hogy tulajdonképpen kockákra vágni és csak úgy megenni értelmetlen pazarlásnak tűnik.
Annyira szenzációs állaga és íze van, hogy valamilyen formával kiszaggatva, szobahőmérsékleten, mellé jéghideg cukrozatlan felvert tejszínnel vagy savanykás gyümölccsszósszal tálalva egy nagyobb vendégséghez elég, ha tányérdesszertet kreálunk belőle. A másik, szintén nem elvetendő lehetőség, hogy megsütjük, felvágjuk, néhányan pár óra alatt eltüntetjük és azután veszünk egy bérletet a konditerembe.




Hozzávalók: (16 adag, ha kockákra vágjuk, és egy ebéd után még sok is)


22 dkg vaj

12 dkg étcsoki (75 és 60% os kakakótartalmú kombóval l dolgoztam)

20 dkg cukor

5 dkg kakaó

12 dkg mascarpone

3 nagy tojás

csipet só

2 tk vaníliakivonat

6,5 dkg liszt

-a tetejére:

17 dkg étcsoki

6 ek. tejszín

3 dkg vaj




A sütőt 160 fokra előmelegítettem.




A vajat felolvasztottam, fel is melegítettem, és beletördeltem a csokoládét, vártam egy kicsit, míg az is megolvadt és simára kevertem. Hozzáadtam a cukorral elkevert kakaót.

A kézi robotgéppel összekevertem felvert egész tojásokat a mascarponéval, belemixeltem a csokis keverékbe (nem kell agyonkeverni, épp csak legyen egynemű), hozzáadtam a csipetnyi sót és a vaníliakivonatot, majd belekevertem az átszitált lisztet is.

Mivel nem bíztam a 20x20-as formámban, annak ellenére, hogy a brownie, mondjuk így, nem mentes a zsíradéktól, kibéleltem sütőpapírral és elegyengettem benne a sűrű masszát.

45 perc sütés után a süti felülete(és az oldala is, ahogy a képen látszik) száraznak tűnt, de épp ekkor tökéletes: a hajszálvékony felület alatt egyenletesen krémes, sötét csokoládés belső rejtőzik.

A formából kiborítottam, és a tulajdonképpeni alsó részét vontam be a mázzal:

A tejszínt felforrósítottam, belekevertem az apróra tördelt csokit, simára kevertem, és a végnén hozzáadtam a puha vajat is.

A teteje tulajdonképpen egy ganache, egy kicsit be lehet tenni a hűtőbe, hogy dermedjen, de a sütit inkább szobahőmérsékletesn tálaljuk.

Persze el lehet hagyni a tetejéről a csokikrémet, de minek??? Hiszen egy kockán az csak alig 1 dkg plusz csokit jelent...ugyanmár...

A Recipezaar receptje, kicsit kevesebb cukorral, és kakaóm épp 5 dkg volt csak otthon.





2010. február 24., szerda

Csokis-túrókrémes brownie



Haladok szépen tovább a Csokoládé szakácskönyv bekönyvjelzőzött receptjeivel, hogy ne érhessen szemrehányás az elsőszülött felől, ő most úgyis növésben van, semmi kalória nem elég neki, és mégis mindig felfele hasznosítja, sose széltében.

Velem ez miért nem tud megtörténni?? Mindig szerettem volna magasabb lenni...

Bár ennek a receptnek a méretezése sem volt tökéletes, (ja és az eredeti recepthez képest kicsit csökkentettem a cukor, és növeltem a túró mennyiségét) de sikerült újabb, egyszerű hipp-hopp családi kedvencet találni, ami mindenkinek tetszett, még jó, hogy az uncsitesók egyelőre tudományos alapon esznek, így épp elég volt hatunknak ozsonnára. Egyéb esetben ajánlatos duplázni a mennyiséget.
A brownie alapból sosem száraz, de ennek adott még egy kis pluszt a túró, meg jól is jött valami könnyebb rész a süti közepén. Kerek tortának is el tudom képzelni, mert a még ennél is precízebb kivitelezés esetén teljesen olyan, mintha egy túrókrémes csokitortaszelet lenne.



Hozzávalók:

10 dkg liszt

1 tk. sütőpor

2 tojás

18+ 2 dkg cukor

3 ek. kakaópor

10 dkg vaj

5 dkg durvára vágott dió

25 dkg túró

1 tk. vaníliakivonat

- a tetejére:

100 gr étcsoki és 20 szem fél dió (opcionális)


A sütőt 180 fokra előmelegítettem.


A vajat és a kakaót összeolvasztottam. 18 dkg cukrot a tojásokkal fehéredésig habosra kevertem.
A túrót összetörtem, hozzákevertem 2 dkg cukrot, a vaníliakivonatot és a tojásos masszából még két evőkanálnyit, hogy kenhető állagú legyen.

A kakaós vajat a tojáskrémbe kevertem, hozzászitáltam a sütőporral elkevert lisztet és belekevertem a diót is.

A csokis tészta felét egy vékonyan kivajazott 24X16cm-es jénai tál aljára simítottam, erre jött a túrókrém, majd a tészta másik fele. (Ez kisebb volt, mint a recept szerinti sütőtál, de így épp el lehettett simítani egyenletesen a rétegeket.)

40 perc alatt készre sült, de finom puha maradt.

A csokimáz és a dió kifejezetten csinossá varázsolja, de simán porcukorral szórva is nagyon finom.

Update: 20x20-as fémformába is beügyeskedhető, viszont a fémformában 25 perc csak a sütrési idő, hiszen jóval gyorsabban melegszik.

Körforma esetén 20-22 cm-eshez elég ez a mennyiség.

A " Csokoládé - több mint száz fontos recept" c. szakácskönyvből.



2009. február 4., szerda

Brutális brownie


Mivel elmúlt a január, ami kötelező vezeklőidőszak a kéthetes, folyamatos ünnepi trakta után, egyszerűen muszáj volt valami ütős édességet összedobni a hétvége ürügyén. Aki úgy gondolja, hogy még mindig káros lenne az egészségére, netán alakjára - a lassan, de alattomosan közeledő bikiniszezonra tekintettel - , ha olyan sütiről olvas, amiből egyetlen decens szelet lényegében fedezi egy átlagos női egyed egésznapos kalóriaszükségletét (kivéve, ha favágó vagy szénbányász), az azonnal hagyja el az oldalt. Én szóltam!

A brownie-val régóta szemezek, de amiket eddig kóstoltam, a megunt és félbehagyott gyenge csokimikulások feldolgozására tettek kísérletet, és nem jelentettek maradandó élményt. Valami oka ugyanakkor mégis lehet, hogy a brownie ilyen emblematikus süteménnyé vált. Elkezdtem gyorsan körülnézni a neten, találtam is rengeteg variációt, de végül megmaradtam az elsőnél, amit a gugli kidobott, Jamie oldalán. Az elkészítés leírása viszont pont olyan olyan lazára sikeredett, mint a Naked Chef maga, így studíroztam a Good Food körülményes, abszolút kezdők számára is egyértelmű, precíz receptjét is. Egy kis sütőporon kívül nagyon kevésben különbözik egymástól a két süti, ici-picit mások az arányok, a mennyiségek meg azért, mert más a forma mérete. Namost bár viszonylag tűrhetően felszerelt háztartásom van, nekem bizony egyetlen kisméretű négyszögletes formám sincs, szégyen-gyalázat, így lett tortaszelet a hagyományosan kockákra vágandó brownie-ból.
A kalóriákról pedig csak annyit, hogy kisebb kakaóvaj-tartalmú csokival dolgoztam a megadottnál, és a kakaópor-liszt arányait is megfordítottam, továbbá nem tettem bele az opcionálisan ajánlott 5 dkg diót sem (csak ez mínusz többszáz kcal pl.). Az eredmény így is brutális.


Hozzávalók: (28 cm-es kapcsos tortaformához)

20 dkg 50%-os étcsoki

25 dkg vaj

36 dkg barna nádcukor

4 tojás

8 dkg liszt

6,5 dkg kakaópor

1 tk. sütőpor


A sütőt előmelegítettem 180 fokra.

A mikróban összeolvasztottam a vajat és a csokit. ( Közepes fokozaton lágyítottam először, egyperces menetidőkkel. A vaj gyorsabban olvad, így átmelegíti a csokit is, aztán a 600W-on forgattam párszor, és ki-kivettem átkeverni, a végén már csak kevergetni kell és a csoki szépen beleolvad a vajba. Szerintem sokkal egyszerűbb, mint gőz felett olvasztani.)
Félretettem kihűlni, addig a cukrot és az egész tojásokat krémesre és habosra kevertem robotgéppel, mintha piskótatésztát készítenék. Amikor a massza fényes, habos és majdnem kétszerese az eredeti térfogatának, akkor jó. Hozzáöntöttem a csokis-vajas keveréket, és óvatosan egy lapáttal forgatva kevertem őket össze, hogy megmaradjon a belekerült levegő. Ezután rászitáltam a lisztet, a sütőport és a kakaót, és megint ugyanilyen átlapátolással kevertem egynemű masszává.

A tortaforma alját méretre vágott sütőpapírral béleltem ki és elsimítottam benne a sűrű, csokis elegyet.


A 28 cm-es körforma alapterületre majdnem megfelelt Jamie 25x25-ös tepsijének (ernégyzetszerpí kontra ánégyzet), viszont a fekete teflonbevonatos tortaforma túl hamar a süti széléhez vezette a hőt, ezért képződött egy nem annyira kívánatos perem, ahol majdnem túlsült; ezért inkább valami jó kis kerámiaformát vagy talán jénait javasolnék mindenkinek, bár a sütési időt lehet, hogy módosítja majd felfelé.

Nálam 35 perc alatt lett tökéletes, az utolsó öt percben a kikapcsolt és kicsit kinyitott sütőben: a teteje fényes pergamenszerű, a közepe már nem lötyög, a beszúrt tűre pedig egy icipicit még tapad a massza. Ha túlsütjük, száraz és rágós lesz. Mivel a sütők nem egyformák, és a különféle tepsik és formák hővezető képessége is más és más, 25 perctől kezdve nem árt ránézegetni.

Valósággal kiált tortaszeletként némi aligcukrozott tejszínhab vagy créme fraiche vagy görög joghurt után, de nálunk most egy se volt itthon. Ettől függetlenül morzsa sem maradt belőle, evés pár napig részemről letudva.


Jamie Oliver receptje.




Related Posts with Thumbnails