A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 15., kedd

Epres limonádé és bazsalikomos epersorbet



Ez a két legyet egy csapásra tipikus esete. Hogy ne legyen annyira unalmas a citromos limonádé - főleg, hogy a mentás és gyömbéres gyerektársaságnak nem igazán megy, és nem is bírja mindenki gyomra nagy tételben -, és hogy ne pusztán limonádéban úszkáló, bár fotózkodásilag jól kinéző eperdarabok lötyögjenek a poharakban, kicsit az agua frescahoz hasonlító szűrlet lett a hétvégi hűsítő, a maradék epervelő pedig sorbetként végezte. Ez utóbbi klasszikusan csak a gyümölcs, cukor és víz keveréke, és bár régen tulajdonképpen a gyümölcsfagyi is hozzá hasonlított - hiszen az alapból nem tartalmaz tejet - most már gyakori, hogy éttermekben két fogás között ezzel pihentethetjük az ízlelőbimbókat. Ettől függetlenül nyugodtn kezelhetjük fagylaltként is, ez a narancslikőrös - bazsalikomos változat kár, hogy későn lett kitalálva, mert nagyon jól sikerült, és jó lenne még ismételni, míg futja a szezonból.


Hozzávalók:

- a limonádéhoz.

2 kisebb citrom

20 dkg eper

1 ek. porcukor


- a sorbethez:

a maradék epervelő

1 tk. porcukor

2 cl narancslikőr

4 cl víz

6 db kicsi görög bazsalikom - levél (olaszbazsalikomból elég 1 nagyobb ehhez a mennyiséghez)





A héjától megszabadított citromot, a megtisztított epret és a cukrot aprítógépben simára turmixoltam. Egy nagy szűrőbe öntöttem és hagytam magától lecsöpögni. Felöntöttem 1 liter ásványvízzel, és még kicsit utáncukroztam - ez már egyéni ízlés kérdése.

A lecsöpögött epervelőt kikanalaztam a szűrűből, ekkorra a magok a szűrő aljára gyűltek, így a végét nem kapirgáltam ki teljesen, és összeturmixoltam további egy teáskanál porcukorral, 2 cl narancslikőrrel és 4 cl vízzel, és belkevertem az nagyon apróra vágott bazsalikomlevélkéket is.

Mivel ez nem volt komolyabb adag, egy dobozban a mélyhűtőbe raktam, és néhányszor napközben átkevertem, hogy ne legyen nagyon jégkristályos.

Narancslikőr helyett valamilyen semleges ízű alkoholt és a víz helyett narancslevet is használhatunk.

A bazsalikom fűszeresen édeskés íze hihetetlen jól passzolt az eperhez, ki fogom próbálni más ételben is ezt a párosítást.





2009. szeptember 23., szerda

Minestrone leves nálunk




Amikor eszembe jutott, hogy az egyik kedvenc levesünk még nincs is itt fenn, mindjárt az volt a következő gondolatom a zöldségvagdosás közben, hogy vajon az olasz gasztroblogokon egymásnak feszülnek-e az emberek, hogy akkor most kell-e bele fejtett bab, vagy emberiség elleni bűntett-e, ha kihagyjuk a karfiolt, továbbá, a paradicsom igenis egészben vagy jó a sűrítmény is, a fűszerezés rejtelmeiről nem is szólva, na és persze mi volt az igazi ős-itáliai minestrone, amit már Romulus és Remus is kanalazott, ha unták a farkastejet. Márcsak azért is, mert ez a recept, ami a kis szürke füzetemben található, és tuti, hogy valamilyen magyar szakácskönyvből másoltam oda vagy tizenöt éve, annyira vicces mennyiségeket tartalmaz, - és én meg mindig be is tartom őket. Mikor először csináltam, nagyon bevált, és azóta úgy vagyok vele, bevált recepten ne változtass. Ehhez képest ha lecsúszik az a fél deka a mérlegről, nem olyan nagy tragédia :DD Sőt, ahogy itt nálam a legtöbb széles körben elterjedt ételreceptnél szerepel - a pizza nálunk, a chilis bab nálunk stb. - minden relatív ezen a jobb sorsra érdemes sártekén.

Hozzávalók:( 8 személyes adag minimum)


3 ek. olivaolaj

2 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

5 dkg füstölt szalonna

2 sárgarépa

12, 5 dkg zeller (ez egy kis fej zeller kb.)

1 fej karalábé (ez is kisebb)

20 dkg zöldbab

20 dkg karfiol

20 dkg kelkáposzta

1,5 liter húsleves

12,5 dkg zöldborsó

2 nagy paradicsom

2 tk. kakukkfű vagy 4-5 kakukkfűág

3 tk szárított bazsalikom vagy 2 ek. aprított friss levél

bors

3. ek vörösbor

spagetti

sajt


A zöldségeket legjobb előre megpucolni, megmosni és felvágni.
A hagymát és a répát fel karikázom, a fokhagymát vékony lapokra vágom, a szalonnát pedig kockákra. Egy nagy fazékban felforrósítom az olajat, rádobom a zöldségeket és a szalonnát, és kevergetve lassan pirítom-dinsztelem, picit sózom, ha engedtek levet a zöldségek, le is fedem.

Ezután hozzáadom a hasábokra vágott karalábét, a vékonyabb hasábokra vágott zellert, a kisebb rózsákra szedett karfiolt és a felvágott zöldbabot, a kisujjnyi csíkokra vágott kelt és felöntöm a húslevessel. 30 percnyi főzés után 2 felszeletelt paradicsomot és 12,5 dkg (de tényleg így van a recept...:)) zöldborsót adok még hozzá.
Ekkor fűszerezem borssal, kakukkfűvel, bazsalikommal és 3 ek vörösborral. A sózáshoz kóstolni kell, mert az függ a leves sósságától is.
Ha zsenge a borsó, még 7 perc, és kész is a leves. ( Igen a 7 percet se én találtam ki.. .de működik, és egyik zöldség sem lesz így szétfőzve, ami azért nem mindegy.)

A spagettit mindig külön, feltördelve főzöm hozzá, a sűrű, laktató, jóízű leves tetejére pedig sajt jöhet, persze legjobb a parmezán, vagy más aromás keménysajt.

A legegyszerűbb, ha ugyanekkor készítünk egy adag mirelit minestrone keveréket is, mert még nem láttam 20 dkg-os karfiolt, se kelt, mindig van valamennyi maradék, és ki vesz 2 répát a boltban?

A szárított fűszerek mennyisége az saccperkábé, kóstolni kell, én tépegetek kintről frisset, ahogy az már modoroséknál szokásban van.

Ha nem vagyunk 8-an a levesre, az sem baj, jól bírja a hűtést, az ízek meg még csak jobban összeérnek. Végül is zöldségleveskúrának se rossz.


2009. június 4., csütörtök

Ezzel maradtam le a VKF-ről...




Zöldfűszeres-tejfölölös sült újkrumpli saláta. Finom, forró grillezett húsok mellé jól behűtve a legjobb, de csak úgy magában is nagyon könnyen belapátolható. Nem is szaporítom a szót, hamár három napja lejárt a határidő...


Hozzávalók:

1, 5 kg parázs krumpli (aprószemű újkrumpli)

1 dl joghurt

5 ek tejföl

1 ek majonéz

1 ek dijoni mustár

1 kisebb csokor petrezselyem/bazsalikom és snidling



bors

pici citromlé

3 ek. olivaolaj


A krumplikat megsikáltam, négybe vágtam, az olivaolajban megforgattam, megsóztam és 200 fokos sütőben, sütőpapírral bélelt tepsibe szórva 20 perc alatt megsütöttem. Míg sült, a felaprított zöldfűszereket és a szósz hozzávalóit összekevertem, a kicsit kihűlt krumplira öntöttem, átforgattam és jól behűtöttem. Kár hogy nem volt forróság hétfőn, úgy még jobban esett volna. :)

Az Évszakok konyhája c. könyből, nagyjából.

2008. szeptember 28., vasárnap

VKF! XIX. Romantikus vacsora....





Nincs ember a földön, akinek erről elsőre nem a kettesben eltöltött, gyertyafényes, gondosan megválasztott terítékkel és halk zenével kisért vacsorálgatás jut eszébe. Pedig ha jól belegondolunk, egy megfelezett vajaskifli lehet legalább olyan romantikus.

Szóval a külsőségek csak kellékek, és annak a valaminek ott belül kell elvarázsolnia a helyzetet...

Ehhez képest pedig akinek gyerekei vannak már, igencsak törheti magát, hogy saját otthonában romantikus vacsorát szervezzen. Ilyenkor vagy a lelkifurdalás árnyékolja a helyzetet : "elpasszoltuk", ugye, őket; vagy maradnak és pont azon az estén nem sikerül elaludniuk még 10-kor sem, vagy a vacsora közben kell sürgősen pisilni felkelniük, vagy ami a legrosszabb, kitör rajtuk a nátha, köhögés, allergia vagy valami hasonló. Arról nem is szólva, hogy nevetségesen dugdosni kell előlük a desszertet, aminek végül úgy is az a sorsa, hogy a gyerek(ek) este 11-kor créme brulée-t vacsorálnak az ágyban ülve, angyali vigyorral a képükön.

Ezért most elhatároztam, hogy Doki kiírásához fűzött, némileg cinikus megjegyzésem ellenére én most kéretlen tanácsot osztok olyanoknak, akik elsőre és nem túl nagy tapasztalattal próbálnak az sk. vacsorán keresztül is hatást gyakorolni az ellenkező nem tagjaira.

Azaz az én romantikus vacsorám itt és most, (meg általában) olyan, hogy:
- lehetőleg sikerüljön és kevés dolgot lehesen elrontani benne,
-valamint elő lehesen készíteni, ezzel esélyt adva magunknak arra, hogy alkalmatlannak találjuk szekényünk egész tartalmát arra, hogy viseljük valaha is, különös tekintettel az adott estére, és megmoshassuk háromszor a hajunkat, megállapítva, hogy az eredmény egyik mosás-szárítástól a másikig csak rosszab lett.


Legyen előétel, mert mellette jót lehet beszélgetni: ezt most magamtól emeltem be ide, mert bevallom, ez lemaradt: füstölt pisztráng-krém.

Hozzávalók:

10 dkg füstölt pisztráng
1/4 vöröshagyma
2 púpos evőkanál tejföl
1 nagy tk majonéz
fél cirom leve
kevés fekete bors
1 ek száraz sherry(nem kötelező)
snidling a díszítéshez


Az összetört pisztránghoz kevertem a finomra vágott hagymát és a többi hozzávalót.
Lehet pirítóssal, vagy - a szervezés megkönnyítése érdekében - rozskenyérrel tálalni.


A főétel:

Kevés olyan pasit ismerek (sőt egyet se) aki nem rajongana az olasz(os) kajákért. Ez majdnem biztos választás, a hozzávalók:


25 dkg óriás csiga - tészta
25 dkg darált marhahús
1 kis doboz sűrített paradicsom-konzerv
2 nagyobb, húsos, kimagozott paradicsom
3 dl víz
5 ek olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk. bazsalikom
1 kk. oregano
1kk. kakukkfű
kevés őrölt bos



A ragut simán megcsinálhatjuk előző nap.

A felforrósított olivaolajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát és fokhagymát, meg is sózva. Átpirítottam rajta a húst fehéredésig, majd hozzáadtam a felkockázott, kimagozott, hámozott paradicsomot és a sűrített-paradicsomkonzervet, beledobtam a babérleveleket, és a vizet hozzáöntve, lefedve, kis lángon 20 percig rotyogtattam. A főzés vége előtt raktam hozzá a fűszereket és utánsóztam.

A tésztacsigákat a zacskón lévő utasítás szerint 13 percig főztem, azután beletöltögettem a ragut, kapott némi sajtot a tetejére és 10 percre ment a 200 fokos sütőbe.

Egészen a sütés fázisáig a célszemély érkezése előtti időben előkészíthető, az előétel alatt pedig megsül.

A csigákat a Tesco-ban lőttem, ritkán látom, de megteszi a canelloni is, az mindig kapható.


Desszert:


Körtés Tatin-torta


Ebben szintén az a könnyebség, hogy egy része előkészíthető, másrészt mélyhűtött leveles tészta használható hozzá.

Hozzávalók:

6 közepes, keményebb körte
25 dkg cukor
2 dkg vaj
kb 20 dkg leveles tészta

A körtéket négybevágtam és kivágtam a magházakat. A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A 26 cm-es teflonserpenyőmben összeolvasztottam a vajat és a cukrot, azután szépen sorban-körben beleraktam a a körtenegyedeket és jó közepes lángon 20 percig pároltam. Ekkor a cukor már enyhén rózsaszínes volt. Ezután 5 percet töltött még a sütőben. (A teflonserpenyőnek nem levehető a nyele, így az kapott egy kis alufóliaburkolatot.)

Eddig szintén elkészíthető akár előző nap, a körték csendben hallgatnak a konyhasarokban.

A vajastésztát a serpenyőnél 6 cm-rel nagyobb átmérőjű körré nyújtottam, és a körtés-karamelles keverék mellett a serpenyő szélénél a kilógó részeket befelé körbedugdostam, a tésztát villával jól megszurkáltam.
A 200 fokos sütőben 15-20 perc kellett hogy elkészüljön. (Tökéletesen jól váltja a csigákat a sütőben.)

Ezután tálra borítottam és diófagyival tüntettük el nagyon gyorsan. Lehet esetleg jó hideg tejszínhabot, créme fraiche-t vagy sűrű joghurtot is adni hozzá.














2008. augusztus 16., szombat

Megint gazpacho


Hát nyilván nem egy nagy találmány két hét után megint majdnem ugyanazzal jelentkezni, de még azért van rá esély, hogy idén is jól fog esni egy meleg napon valakinek.
Igazából ez a recept megközelíti azt az ízt, amit egy spanyolországi nyaraláskor kóstoltunk, és mivel helyiek ajánlotta turistamentes étterem volt (legalábbis amíg be nem mentünk) így azóta is elhisszük, hogy ez az igazi, és kész.

Hozzávalók 2 személyre:

0,5 kg lehéjazott paradicsom
1 csokor petrezselyem
2 ek 10%-os ecet
1 tk. cukor
1 tk. apróra vágott bazsalikom(ha nem zöldfűszer, akkor több kell bele szerintem)
4 ek. olivaolaj
2 gerezd fokhagyma
csipet só


A paradicsomot reggel forró vízzel leöntve 10 percig állni hagyjuk, ezután lehéjazzuk és az össszes többi hozzávalóval összeturmixoljuk. ( A receptemben nem szerepel, hogy ki kellene magozni a paradicsomot, így aztán ezzel nem is szoktam vesződni...)
Ezután délig vagy estig a hűtőbe dugjuk a levest, majd ha eljött az ideje, pirított kenyér-kockákkal, kockára vágott uborkával, keménytojással tálaljuk - vagy csak úgy magában bekanalazzuk.

A forrást úgy tudom megadni, hogy ez a szürkeborítós szótárfüzetembe van felírva, amire a tesóm egy sünit rajzolt.

2008. június 27., péntek

Csirke nyáron


Mindennek eljön az ideje. Így van ez ebben az életben.
Csak kivárni nehéz.

Eljön a sóskának, az epernek, a cseresznyének, málnának, augusztusban a görögdinnyének, és eljön a nyári csirkének is, mert végre van paradicsomízű paradicsom, a görögbazsalikom túlélte a telet, az első tavaszi letarolásokat, virágozni kezd; akkor tehát meg kell csinálni ezt a csirkét, meg aztán még sokszor, ha nem akarjuk a teljes vasárnap délelőttöt napfény-akkumulálás helyett az izzasztó konyhában tölteni.


Hozzávalók:

4 nagy csirkecomb
2 vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
25 dkg gomba
3 negyedekbe vágott paradicsom
1,5 dl fehérbor
1 dl húsleves
sok friss bazsalikom
kevés liszt
néhány ek. olaj

bors


A csirkecombokat kétfele vágtam, lisztbe forgattam, és a felforrósított olajon kb. 10 percig átsütöttem.
Ezután hozzáadtam a felkarikázott vöröshagymát, belereszeltem a fokhagymagerezdeket, a vékony szeletekre vágott gombát és a negyedekre vágott paradicsomokat, sóztam, majd lefedve (egy nagyobb jénaiban elejétől a végéig meg lehet csinálni) 5 percig pároltam. Ezután hozzáadtam a száraz fehérbort, a húslevest ( ideális, ha épp fortyog reggel óta a tűzhelyen) és 25 percig lassú tűzön, már lefedés nélkül készre pároltam. A bazsalikom és a bors úgy 15 perccel a főzési idő vége előtt jó, ha beleérkezik.

Köret tetszőleges, de sima újkrumplival a legjobb.
Az újramelegítést is kiválóan tűri - mondjuk a gomba miatt inkább ugyanaznap - márha marad belőle. Nálunk nem szokott.

Valahonnan, régen, bemásoltam a szamárfüles füzetembe, sajnos ennél közelebbi forrásmegjelölésre képtelen vagyok.

2008. május 4., vasárnap

A kreatív rántott hús - VKF! XV.





Aki kicsit is beleolvas ide, az bizonyára tudja, hogy szárnyaló kreatívitásomat erősen korlátozza két ultrakonzervatív ízlésű kölök etetésének feladata. Ennek ellenére kreativitásért nekik se kell a szomszédba menni: egy éve, lustálkodós játszóterezés közben pattant ki a Nagyobb agyából az alábbi játék: "Találjunk ki gusztustalan ételeket!" Azóta jópárszor hasznátuk ezt unaloműzőnek hosszú autóút vagy pénztári sorbanállás alatt, hatalmas sikerrel.
A vaníliafagyi marhapörkölt-öntettel, a mustáros csokipuding, a töltött káposzta eperdzsemmel, a nutellás kocsonya és társai felvetését mindig a kiskorúak féktelen vihogása és hangos fuuujjjolása kíséri, úgyhogy kreatívnak lenni jó és nagyon vicces!!

Akinek pedig ennyi kreativitás nem elég, dobja fel a nálunk a gyerekek alapélelmezését jelentő rántott (fehér, csakis csirkemell, vagy karaj) husit így:

Hozzávalók: (2 személyre)

1 nagy csirkemell
3 tojás

néhány ek. liszt

5 ek. szezámmag

5 dkg darált mogyoró
5 ek kókuszreszelék
egy nagy csokor bazsalikom

áfonyadzsem

4 karika ananász

fél chilipaprika
paradicsompüré

bors


A megsózott csirkemellet hosszú, fél centi vastag csíkokra vagdostam, a lisztet nejlonzacskóba raktam, hozzádobtam a húscsíkokat, jól összerázogattam és ezzel megúsztam az egyenkénti lisztbefogatás kálváriáját.

A tojásba mártogatást nem lehet megspórolni, de ilyenkor egyszerre annyi csíkot lehet a tojásba pakolni és forgatni, amennyi csak belefér a tányérba.
Ezután a kisebb müzlistálkákba rakott -így csak bele kell dobni egy-egy csíkot, és megrázogatni a tálban - szezámmagba, darált mogyoróba és kókuszreszelékbe forgattam a husikat. Ez alól csak a bazsalikomos volt a kivétel, ott ugyanis a kevés tojásba kevertem a nagyon apróra vágott bazsalikomot, így merítettem meg benne a csirkecsíkokat, és utána ismét lisztbe forgattam őket.

Teflonserpenyőben, bő, forró olajban átforgattam a húsdarabkákat, pár percre fedővel lefedtem és a legalacsonybb lángon sütöttem tovább, aztán a fedőt levéve újra átforgattam nagy lángon őket - összesen kb. 6-8 perc teljesen elég nekik.


A mogyorósat áfonyadzsembe, a kókuszosat és a szezámmagosat a chilipaprikával összeturmixolt ananászpürébe, a bazsalikomosat pedig kicsit megsózott-borsozott paradicsompürébe mártogattuk.


Hidegen is szuper mindegyik, a legnagyobb sikere a mogyorósnak és a szezámmagosnak volt.
Tervezem még kesudióval és - irgalom atyja, ne hagyj el- apróra zúzott chips-szel is!! (na, azt tuti megeszik a kiskorúak...)

2007. szeptember 26., szerda

Palacsinta-lasagne


Vagy micsoda. Olasz szakosok ne kárhoztassanak! Nem vitásan a tésztalapos az eredeti, autentikus, meg minden, arról nem is szólva, mennyivel kevésbé macerás elkészíteni. Illetve ezt se macerás, csak ha az emberlánya közben matekházit ellenőriz, számolatlanul orrszívóporszívózik a hozzátartozó higiéniai körítéssel és emellett időspórolási célzattal a háromféle összetevőt (palacsinta-ragu-besamel) egyszerre próbálja elkészíteni. Ennek eredménye a totális káosz lesz, de a hiba az én készülékemben van. Meg persze lehet ipari mennyiségű szószt készíteni, mélyhűteni, palacsintát előre elkészíteni, mélyhűteni, de én nem tartozom az előrelátó és tervező háziasszonyok általam egyébként irigyelt fajtájához, meg nem is szeretek a mélyhűtőből dolgozni, úgyhogy jöjjön a káosz.
És milyen gyönyörű őszi szinei vannak...

Hozzávalók:

- a spenótos palacsintához

30 dkg liszt
2 tojás
4 dl buborékos ásványvíz
3 dl tej
15 dkg fagyasztott spenót ( egyharmadot lebárdozunk :-)))
1 teáskanál só

A fagyasztott spenótot kiolvasztottam és a levét leöntöttem. A többi hozzávalóból a (nálam) szokásosnál sűrűbb palacsintatésztát csináltam, és belekevertem a spenótot is.
Ebből a mennyiségből 15 db palacsinta sült ki a 28 cm-es teflonserpenyőben. Szerintem ez a méret az ideális, mert nagyon toronyszerű lesz kisebbekből, és nehezebb szépen rétegezni is. ( A folyadékmennyiséget most lemértem, de a liszttől meg a légköri viszonyoktól függhet, a tészta sűrűbb, tejszínszerű legyen.)

- a raguhoz:

1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
30 dkg darált hús ( főszabályként marhahús szerintem, de végülis ízlés és kamratartalom függvénye)
1 140 gr-os sűrített paradicsomkonzerv
rozmaring
bazsalikom
oregano
( a fűszerek, ha szárítottak 1 teáskanálnyi kell, rozmaringból egy ág, bazsalikom vagdalva egy evőkanálnyi, oregánóm nincs frissen)
3-4 ek olaj


A felaprított hagymákat kicsit megsózva megdinszteltem az olajon, amikor a levük elpárolgott, átpirítottam velük a húst és óvatosan a sűrített paradicsomot. Felöntöttem kb. fél liter vízzel,sóztam, és fedő alatt rotyogtattam amíg a palacsintákat sütöttem. A végén raktam hozzá a fűszereket, és sűrűre forraltam be.

- a besamelhez

3 dkg vaj
3 dkg liszt
3 dl tej

Most szép rendesen csináltam a besamelt: a vajon picit megfuttattam a lisztet, majd a tűzről lehúzva és a kis rugós habverőmmel vadul kevergetve hozzáadtam a hideg tejet. A tűzre visszahúzva kevergetve besűrítettem.

-és még 20 dkg sajt reszelve

A sütőt 180C-ra előmelegítettem amíg szépen összeraktam a palacsintákat, ragu-besamel-sajt rétegrendben, a tetejére spórolva még egy kis besamelt és sajtot.
Jó 20 perc kellett neki a sütőben, ha a teteje előbbrejár kapjon egy kis alufóliát.

4 éhes felnőttnek is elég.

A recept eredetije egy régi Lakáskultúrából való, Lajos Maritól, de már rég fejből csinálom, úgyhogy eltérés valószínű.






2007. szeptember 14., péntek

Sajtkrémes palacsinta


Ez úgy indult, hogy egy nap elméreteztem a sajtkrémet, amit kis krékerekre szántam olajbogyó társaságában. A keksz kevés volt, a vendégek el is tüntették, a sajtkrém pedig a hűtőben szomorkodott. Másnap viszont sok lett - ez is kivételes - a palacsinta. Ez utóbbi nálunk soha nem édes, mert minekannyicukoragyereknek, és különben is így kizárt, hogy leég. A megmaradt palacsintát pedig, mertminekannyiédességagyereknek, este betöltöttem a sajtkrémmel, így szépen kettecskén elehettük a kiskorúak elől.

Hagy ne írjam ide a palacsintareceptet!! Egy púpozott ek.lisztből (kb 2 dkg) van egy palacsinta, 12-15dkg lisztenként egy tojás kell, annyi tej-szénsavas ásványvíz bele, hogy majdnem tejszínsűrűségű legyen.Csipet só.

Sajtkrém:

12,5 dkg natúr sajtkém
3 ek tejföl

bors
bazsalikom
kakukkfű
és kevés menta
(friss zöldfűszerek hiányában görög fűszerkeverék, abban van azt hiszem oregano is)

Sajtkrémet a teföllel lazítottam, zöldfűszereket felaprítottam, mindent összekevertem, a palacsintákat betöltöttem, 3 darabra vágtam, kivajazott jénaiba raktam, két evőkanál tejföllel még megsimogattam a tetejüket és 200 C-on 15 percig átsötöttem. Ennyi sajtkrém kb 6 palacsintába elég, kétszemélyes könnyű vacsora.

Mellé valamilyen fehérbort kortyolgattunk.





2007. augusztus 31., péntek

VKF! VII. Bazsalikomos-kakukkfüves csirke


Több, mint tanácstalan voltam, amikor elolvastam a VKF VII. kiírását. Merthogy nem vagyok még olyan öreg motoros gasztroblogger, a családom és a munkám önmagában képes kitölteni 24 órámat, így a blog és a többi blog elcsent félórák kikapcsolódása. Ha mégis tudnék esetleg stílusban utánozni valakit, akkor pedig fenáll a veszélye, hogy számomra ismeretlen, pedig kedvelt embereket bántok meg egy, akár viccesnek szánt félmondattal.

Fenn a kép, és itt a szöveg:

Ez a recept amennyire egyszerű, annyira mámorító. Ahogy kibontod a segítségül szolgáló rejtélyes anyagú sütőzacskót - amit mostanában használok kedvenc alufóliabatyum és az ólomízű újságpapír helyett - megcsap a csodálatos zöld fűszernövények mennyei illata.

Hozzávalók:

1 db tanyasi biocsirke
1 csokor bazsalikom
1 csokor kakukkfű
1 fej hagyma
néhény gerezd fokhagyma


A fűszernövényeket legjobb frissen beszerezni, ehhez nem kell olyan szuper vidéki kert, mint amiben én forgatok mostanában nap-mint-nap, nevelheted az erkélyeden vagy a konyhaablak párkányán is.
A sütőt melegítsd elő 200 C-ra.
A pipit - persze belsőségek nélkül - dörzsöld át jól tengeri sóval. A megtisztított hagymát és a pucoltalan fokhagymát told a hasüregébe, és dugdosd mellé a zöldfűszereid felét is. A zöldfűszerek másik felét oszd el egyenletesen a csirkén kívül - legyen csak szép rusztikus. Mehet rá még némi frissen őrölt bors; csúsztasd a csirkédet a sütőzacskóba, jól zárd le, hadd süljön- főjön csak a saját illatos levében, tedd egy tepsibe és süsd az előmelegített sütőben olyan jó 1 óráig. Ekkor nyisd fel a zacskó tetejét egy ollóval - vigyázz, a hihetetlen illatú szaft ki ne folyjon - és hagyd pirulni kb. 15 percig.
A tálaláskor a sima főtt rizs vagy krumpli tetejére csorgass a mámorító szaftból, és oszd szét az omlósan puha húst és a hagymákat. Ugye milyen egyszerű?!

Kitalálni is...

2007. augusztus 4., szombat

Souvlaki - VKF! VII.


A nyaralás még akkor is jó, ha rossz. Ha zuhog, ha tikkasztó a hőség, fúj valamilyen rémséges helyi szél, ami egyébként csak tél derekán lenne esedékes, ha nem olyan az ország, a város, ahogy elképzeltük, vártuk nagyon, netán az útitársakban van nagy hiba - arról nem is szólva, ha ez csak ott, a nyaralás közben derül ki.
Nekem eddig Görögország soha nem okozott csalódást, legelőször igazi vonatozós - buszozós, hátizsákos-sátorozós-maggi-zacskósleves-főzős-az athéni-lapostetőkön stílusban jutottam el: leginkább-egyedül az utcán/utcára árult souvlakira jutott pénzünk, ezért esett erre a válsztásom.

A suovlaki persze nagyon hasonlít a lépten-nyomon kapható arab-török-libanoni stb. nyársra húzott-lenyiszálós hússal, kenyérfélével, szósszal adott keleti "gyorskajákhoz", merthogy arrafele is nagy volt a keveredés, de soha-soha nem említsük a török vonalat egy görögnek... Nálam most így készült:


Hozzávalók:


4 pitakenyér ( ezt a nyaralás ízei - és az Eat local! - jegyében :-)) az idei nyaralás idején egy stuttgarti szupermarketben vásároltam, kecskesajtos-olivás volt és a MeierbaerundAlbro Spezialbrot Gmbh kiváló terméke)

2 doboz natúr joghurt ( ha van görög, még jobb)

50 dkg sovány sertéshús

néhány ek. olivaolaj

két uborka

4 gerezd fokhagyma

2 nagy paradicsom



oregano

kakukkfű

bazsalikom

menta


Nyárs hiányában a kis kockákra vágott husit néhány ek. olivaolajon átpirítottam, fedő 15 perc alatt megpároltam majd lesütöttem. A joghurtot összekevertem az olivaolajjal, sóval, a szétnyomott fokhagymagerezdekkel, a kockára vágott uborkával (igazság szerint le kéne reszelni, mint a tzatzikihez), a kimagozott és szintén kockára vágott paradicsommal és a felaprított zöldfűszerekkel.

A pitákat a grill alatt mindkét oldalukon 2-2 perc alatt átforrósítottam, megpirultattam, aztán pedig a tetejét levágva beletöltöttem felváltva kanalanként a húst és a szószt.
A szuvlakit igazából belecsavarják a vékony pitakenyérbe, és utána klassz kis zsírpapírba, és már lehet is az utcán nyomni befelé, ez itt most a zsebes változat....
Related Posts with Thumbnails