Epres limonádé és bazsalikomos epersorbet

Ez a két legyet egy csapásra tipikus esete. Hogy ne legyen annyira unalmas a citromos limonádé - főleg, hogy a mentás és gyömbéres gyerektársaságnak nem igazán megy, és nem is bírja mindenki gyomra nagy tételben -, és hogy ne pusztán limonádéban úszkáló, bár fotózkodásilag jól kinéző eperdarabok lötyögjenek a poharakban, kicsit az agua frescahoz hasonlító szűrlet lett a hétvégi hűsítő, a maradék epervelő pedig sorbetként végezte. Ez utóbbi klasszikusan csak a gyümölcs, cukor és víz keveréke, és bár régen tulajdonképpen a gyümölcsfagyi is hozzá hasonlított - hiszen az alapból nem tartalmaz tejet - most már gyakori, hogy éttermekben két fogás között ezzel pihentethetjük az ízlelőbimbókat. Ettől függetlenül nyugodtn kezelhetjük fagylaltként is, ez a narancslikőrös - bazsalikomos változat kár, hogy későn lett kitalálva, mert nagyon jól sikerült, és jó lenne még ismételni, míg futja a szezonból.


Hozzávalók:

- a limonádéhoz.

2 kisebb citrom

20 dkg eper

1 ek. porcukor


- a sorbethez:

a maradék epervelő

1 tk. porcukor

2 cl narancslikőr

4 cl víz

6 db kicsi görög bazsalikom - levél (olaszbazsalikomból elég 1 nagyobb ehhez a mennyiséghez)





A héjától megszabadított citromot, a megtisztított epret és a cukrot aprítógépben simára turmixoltam. Egy nagy szűrőbe öntöttem és hagytam magától lecsöpögni. Felöntöttem 1 liter ásványvízzel, és még kicsit utáncukroztam - ez már egyéni ízlés kérdése.

A lecsöpögött epervelőt kikanalaztam a szűrűből, ekkorra a magok a szűrő aljára gyűltek, így a végét nem kapirgáltam ki teljesen, és összeturmixoltam további egy teáskanál porcukorral, 2 cl narancslikőrrel és 4 cl vízzel, és belkevertem az nagyon apróra vágott bazsalikomlevélkéket is.

Mivel ez nem volt komolyabb adag, egy dobozban a mélyhűtőbe raktam, és néhányszor napközben átkevertem, hogy ne legyen nagyon jégkristályos.

Narancslikőr helyett valamilyen semleges ízű alkoholt és a víz helyett narancslevet is használhatunk.

A bazsalikom fűszeresen édeskés íze hihetetlen jól passzolt az eperhez, ki fogom próbálni más ételben is ezt a párosítást.

Meglepetés keksz

Jó, valójában mandulás-narancsos-csokis cookie, de ez a képen nem látszik. Nem is látszhat, mert bár cookie-nak indult, (plecsnisüti, ahogy a gyerekeim nevezik) de rögtön ahogy betettem a sütőbe, súlyos identitászavar jelei mutatkoztak nála (vagy egyenesen skizofrénia??) és úgy döntött, inkább crinkles szeretne lenni. Nem zavarta, hogy erről a receptben szó sem volt, semmi cukorban hempergetés, semmi repedezett felület meg hűtőben pihentetés, ráadásul nem is itthonra sütöttem, hanem ajándék-rágcsának szántam gyerekeknek; nem baj, megették. Mert ugye mindannyian tudjuk, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs a lényeg.


Hozzávalók:

12 dkg vaj (margarin most, mert az nem tejes - elméletileg, mint megtudtam)

10 dkg cukor

1 tojás sárgája

2 kk. mandulaaroma (de nem a zöld!!!)

1 narancs lereszelt héja

1 ek narancslé

5 dkg darált mandula

21 dkg liszt

1 kk. sütőpor

7 dkg apróra tört étcsoki




Így - hűen követve a recept utasításait - gyártottam meglepetés kekszet:

A sütőt 160 fokra előmelegítettem.

A cukrot és a margarint jól össszekevertem, de azért nem habosra. Hozzáadtam a tojások sárgáját,a narancs lereszelt héját és a levéből egy kanálnyit, és jól kikevertem.

A többi hozzávalót egy külön tálban elegyítettem, azután a margarinos keverékhez öntöttem és összedolgoztam.

Csini gombócokat golyóbisoztam a sütőpapírral bélelt tepsire, melyek 15 perc sütés után is csini gombócok maradtak.

Diós macaron vérnarancs curd-del és egy kis filozófia

Bocsánat, először a filozófia jön, aki macaronokat akar nézegetni, az gurítson lejjebb :).

Mamma napokban írt kommentje nyomán gondolkodtam el azon, hogy a) mi az oka a macaron népszerűségének úgy általában b) miért lett ennyire hype cucc c) és miért annyira magával ragadó a neten a sok-sok látványos macaronos bejegyzés és fotó?

Az első kérdésre lehet egyszerű a válasz, vagyis hogy ez a kis hamm-bekaplak édes falat finom, csupa mandula, ropogós-ragacsos, középen a selymes vajkrém, így az ember, ez az édesszájú főemlős egyszerűen szereti. Nade csípőből fel lehet sorolni számtalan édességet vagy süteményt, ami van ugyanilyen finom, sőt finomabb, mégsem övezi nemzetközi rajongás Japántól Kanadáig, Dél-Afrikától Svédországig.

Nyilván meg kell lenni az indokának, hogy miért lehet egyetlen 3-4 centi átmérőjű darabért többszáz forintot, vagy épp többszáz forintnak megfelelő euro-t, dollárt, fontot elkérni. Hozzájárul ehhez az elkészítése körüli misztikum, ami csak részben indokolt, bár erről meg majd a bejegyzés alján fog tanúskodni egy fotó ;). Ami ugyanis nem annyira egyszerűen elkészíthető, és így nem annyira egyszerűen hozzáférhető, annak nyilván meg kell fizetni az árát. Ami ritkább, és ezért drágább, az mindjárt kívánatosabb is - fogyasztói társadalomban élünk, elvégre.

A harmadik kérdésre adott válasz pedig tulajdonképpen válasz az előző kettőre is: mert a macaron olyan jól néz ki. Itt jön Mamma kommentje, illetve az általa ajánlott könyv: I love macarons. Arról talán ne is beszéljünk, hogy az emberek ezért képesek minimum közel 50 dollárt fizetni. A legújabb, híres és médiaismertséggel is bíró szakácsok könyvei közül szinte egyik sem kerül ennyibe- sőt inkább a felébe - , mint ez a paperback kiadás...
Nézzétek csak meg jól a címlapot...

Mint egy divatlap. Merész színek.Vagy - másutt - éppen kellemes pasztellek. Csinos, gömbölyű, jól fotózható forma. Ismer bárki olyan süteményt, amit ennyire változatosan lehet ezerféle ízben elkészíteni, az alap mégis ugyanaz, és közben a szivárvány ezer színét magára öltheti??? (Panna cotta vagy mousse nem ér - belekanalaznál jóízűen egy vad narancssárgába vagy spenótzöldbe??? )

Ugye nem.

És itt a macaronnal a probléma, ami nekem a kihívás is egyben - már azon túl, hogy egyáltalán sikerült.

Mert szerintem semmi, de semmi értelme nincsen egy sütit házilag azért sütni, mert jól néz ki, és e célból mesterséges színezékekkel és aromákkal teletömni - sajnos, az alaptészta nehezen visel el mást, mint az alapanyagokat, na és mellé pár grammnyi vagy milligrammnyi porfestéket és poraromát. Ez ugyanis a nagyipar, és már lehet is csengetni a kasszát.

Ahogy az eddigi macaronokon is látszik, én el akarom kerülni ezt a tévutat, a mesterséges jólkinézőség csapdáját. Buillabasse kolléganővel már el is kezdtük ez ügyben a brain-drain-t, tavasszal csupa ehető virág színezte macaron következik majd, reméljük. Hiszen házilag pont azért csinálunk valamit - legalábbis legtöbben, szerintem - mert így kevesebb műcuccot viszünk be saját és gyerekeink szervezetébe. Nem kell persze görcsösen kerülgetni, nem is lehet, viszont ahol lehet, felesleges még saját magunk is alkalmazni.

Addig is itt egy újabb, természetes szín - és ízkombináció, mindenkinek ajánlom figyelmébe a vérnarancsot, valami hihetetlen szép piros természetes színanyagot lehet nyerni belőle egy kis beforralással.




Az itteni, Tartelette-féle alap macaronreceptet annyiban változtattam meg, hogy 5,5 dkg mandulából 1,5 dkg-ot dióval helyettesítettem, ami előzőleg egy üres teflonserpenyőben jól megpirítottam. Ez azért kellett, mert felénél több csonthéjassal nem javasolják helyettesíteni a mandulát, mert magas olajtartalma szükséges a süteményhez, így viszont a dió íze intenzívebb lett.

A töltelék az itt leírt lemon curd recept alapján készült, de a szükséges citruslé-mennyiséget úgy állítottam elő, hogy 4 vérnarancs levét forraltam be 25 ml-re. A tojások sárgájával így a piros, sűrű szirup kellemes fáradt-narancssárgás-piros krémet eredményezett, és tömény narancsíze volt, de megőrizte a vérnarancs kicsit kesernyésebb ízét.




A macaronok tetején a beforralt szirupból húztam sávot ecsettel, mikor összeállítottam a macaronokat, és azután durvára vágott dióval szórtam meg. Jól bírták :)

És akkor itt a példa a macaron-misztikumra (vagy arra, hogy elbíztam magam, nem figyeltem eléggé, és laza nagyképűséggel egyszerűen elrontottam valamit) .





Az egyik ugyanilyen diósnak indult, a másik pedig szárított és porcukorral összedarált , alig egy dekányi bogyósgyümölcs-teával volt színesítve és ízesítve. Ízre tökéletes, a teteje puszedli, na és a talpak...Néha mekkora jelentősége van fél centinek :DD

Kandírozott narancs és citrom

Amikor augusztusban 35 fokban elmentettem a forrást, akkor tudtam, hogy erre a receptre rá kell készülnöm. Így csináltam egy próbát valamikor kora ősszel, amikor a mostani állapotokhoz képest időmilliomosnak tűntem. Mert ez a recept bizony két heti munkát jelent...

Két héten keresztül napi 5 percet.

Így már nem hangzik olyan rosszul, igaz?

És a kitartásunkért cserébe tényleg olyan édességet kapunk, amit szinte kár beletenni akár a legbecsesebb süteménybe is, ha egyszer, mikor kész van, belemártogathatjuk némi étcsokiba, és azután vége, két heti kemény munka két napnál kevesebb idő alatt tűnik el, nyoma sincsen egy hétvége alatt. Most viszont, főleg, ha esetleg ajándéknak szánjuk, pont ideális belekezdeni.

Mivel nem kell több alkalommal főzögetni a gyümölcsöt, nem rágós, száraz vacak lesz belőle, hanem puha lesz , lédús és az eredeti friss ízeket őrzi meg. A képeken nem friss gyümölcs van - kétheti kandírozás után néz ki így.



Én a napi öt percet általában reggelente szántam rá, a kávéfőzés közben, azaz félig nyitott szem és rendkívül korlátozott agytevékenység is elégséges ahhoz, hogy azután elkápráztassuk a célközönséget, a nap többi, 23 óra 55 percében a narancs elkészíti magát a konyhaszekrény egy sötét sarkában.

Ami szíven üthet esetleg valakit, az a szerény 1,6 kg cukor, amit nálam elfogyott hozzá (ez az eredeti recepthez képest kevesebb...) viszont a szirup újrafelhasználható, ugyanis ez a mennyiség egy telített oldatot eredményez, amit az újabb adag kandírozandóhoz behígítunk az eredeti arányokra, és kész, egyébként pedig korlátlanul eláll.



Hozzávalók:

5 nagyobb narancs

3 citrom

lobogó forró víz és kevés só

jeges víz

-az oldathoz

1 liter víz

60 dkg kristálycukor


Egy nagyobb lábasban feltettem forrni vizet néhány csipet sóval, és előkészítettem egy nagyob tálban jeges vizet.

A narancsot és a citromot forró víz alatt "elmostam", mintha egy koszos edényt sikálnék, szivaccsal, kefével, hogy megszabaduljak az érésgátlóktól. (Legalábbis remélem, de nem nagyon jutok bionarancshoz és citromhoz.)

Ezután fél centis vékony karikákra vágtam, a nagyobb szeleteket feleztem és negyedeltem is. A szeleteket a lobogó vízbe dobtam, és amint a víz tetejére emelkedtek, rögtön kiszedtem és a jeges vízbe dobáltam. Amint kihűltek, leszűrtem és hagytam papírtörlőn száradni őket.

Addig 60 dg cukorból és 1 liter vízből szirupot főztem - nem kell forralni, csak épp olvadjon el teljesen a cukor, a szirup legyen forró.

A szeleteket egy mély műanyag edénybe pakoltam, rájuk öntöttem a forró szirupot, és egy kistányérral lenyomattam úgy, hogy a tetejére tettem egy nehezebb bögrét is. A lényeg, hogy a szeletek mind a szirup alatt tartózkodjanak, ne kukucskáljon ki egy se.

Elpakoltam be a szekrénybe, nehogy beletorkoskodjon valaki.

Ezután jön a mindennapos fárasztó munka: reggel a szirupot leöntöttem egy lábasba, további 10 dkg cukrot tettem bele, felmelegítettem, hogy elolvadjon az újabb adag cukor is, visszaöntöttem a szeletekre, visszasuvasztottam a konyhaszekrénybe és így tovább.

Volt néhány nap, mikor komplett elfelejtkeztem róla, azaz pontosan 4x a két hét alatt, de mivel így is telített lett (legalábbis szobahőmérsékleten) az oldat, ezért nem izgultam különösebben. Szerintem ennyi cukor bőven elég is...

A végén leszűrtem és egy tálcán szárogattam meg. Ez a meleg szeptemberben nem tartott tovább egy napnál, és most amikor hűvösebb van, se kell kiszárítani. Ha cukorba forgatjuk még, akkor nem fog rátapadni rendesen, persze ha túl leves, akkor meg elolvad rajta.



Valamiért a citromok nem lettek olyan szépek, már a blansírozást nem bírták eleve, és nem maradtak igazán ép szeletek, de a narancsok gyönyörűek voltak.

A citromokat fehércsokiba forgattam, remélve, hogy a savanyúbb ízt jól kiegészíti a fehércsoki édessége, de nem tetszett, nem volt igazán karaktere, szerintem étcsokival jobb.

Ja igen: A mély tál miatt elbírt volna az oldat még vagy plusz 3-4 narancsot, holnap így kezdek bele.