Január 31-én még igenis ér posztolni karácsonyi tortát, tél van, hó van, hideg van, és van fotó a tortáról is, és igen, lesz hagyományos műelemzés is!
Hogy a művészet teremtő megújulása mi mindent adott az emberiségnek, felsorolhatatlan, azt pedig, hogy a művész állandó törekvése a tökéletesség elérésére milyen csodálatosan tökéletes és tökéletesen csodálatos alkotásokat eredményezett, még nehezebb. Ez utóbbi kategóriába tartozik a karácsonyi házikó torta, amelynek szívmelengető motívuma tavaly már felbukkant az életműben. Mint minden első, kísérleti próbálkozásnak, voltak kisebb koncepcionális és kivitelezési hibái, amelyeknek meghaladása olyan kihívás, amelyet egyetlen céltudatos alkotó sem háríthat el.
A két mű összevetésével legszembetűnőbb az újabb verzió erőteljes, már-már robosztus és magasabbra törő külseje, amely a művész törekvéseinek objektív kivetülése.
A részletek kidolgozottsága is figyelemre méltó - arról nem is szólva, hogy idén minden hovájutott vakolat -, továbbá új hangsúlyok és prioritások szimbólumait fedezhetjük fel az alkotáson.
Az oromfalat díszítő kerek koszorú aprólékos kézműves jellege és az oldalfalak kidolgozottsága között ellentét feszül, de hogy a koszorú kétségtelenül a Mindenség önmagába visszatérő és mindig megújuló jellegét hivatott jelképezni, az kétségbevonhatatlan.
A további kiegészítő elemek a művész tanítványainak profán, köznapi, bár vitatlanul kedvességet sugárzó objektumai: a leghátul üldögélő, az életműben folyamatosan visszatérő és az előzőekhez képest művészi kidolgozottságban kétségtelenül javuló tendenciát mutató gőte, a vörösbegyként aposztrofált kacsa és az Anyatermészet legyőzhetetlenségét szimbolizáló növényi indák mind-mind ismerősek már a művész (bocsánat: Művész!!) korábbi performanszaiból.
A tavalyi, kissé erőltetett rénszarvasos utalást egy elhagyott Télapó-sapka parafrázis váltotta fel, amely a kultúrkörhöz talán közelebb álló interpretációt engedélyez, a lábnyomok ábrázolása pedig kevesebb háttérinformációt kívánt meg, mint a rénszarvaspaták megfelelő ábrázolása a tavalyi objet-en.
Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az alkotófolyamat egy kis töredéke rövid leirat formájában is rendelkezésre áll, így az alkotás elkészültének embert próbáló feladatába bepillantást nyerhetünk általa:
I.
- Akkor csinálok vörösbegyet.
-Jó, mert a gőte magában az túlzás lenne.
...
- Na kész is van.
-Mi? Ez? De hát ez egy kacsa!
-Nem kacsa, vörösbegy!
-De hát úgy néz ki mintegy kacsa!
-Vörösbegy!
-Van egy piros pötty a kacsán?
-Vörösbegy!
-Ami úgy néz ki mint egy kacsa, az kacsa. És különben is hogy kerül egy kacsa a háztetőre?
..
Jól van, oké, tulajdonképpen aranyos. Egy aranyos kacsa. Köszi, hogy csináltál kacsát.
II.
-Akkor lógjon ki a Télapó...(hátsója) a kéményből!
-Te nem vagy normális!!! Bár a közösségi médiában nagyot futna. de nem. Szó se lehet róla. Felejtsd el.
-Akkor nem segítek.
-Akkor is felejtsd el. Tiszta hülye vagy. :D
III.
-Na jó, akkor csináltam egy alsógatyát.
-Alsógatyát? Minek?
-A Télapó elhagyta. Szép piros pöttyös.
- De hát ez úgy néz ki mintha piros kiütések lennének a Télapó szép fehér alsógatyáján!
- (lemondóan) Hát igen. Akkor inkább a sapkáját hagyja el.
A recept ugyanaz, mint a tavalyi, a szuperkiváló magyarázó rajzokkal, a krémben annyi változás történt, hogy az egyszerűség kedvéért a tejszínt-étcsokit ganache formájában készítettem el, és kihűlve a kész vajkrémhez fokozatosan, az álló mixer legnagyobb fokozatán kevertem hozz.