Segítsüti 2017. ősz - Whisky-karamelles pekándiós csokitorta

Sok-sok süti és segítségre váró, fontos, sokszor életmentő projektek.

Intenzív gyerekágy, speciális infúziós állványok, koraszülöttmentő eszközök...rengeteg megvalósult fejlesztés, amit a sütik, a sütők és a licitálók együtt hoztak létre.

Idén ősszel harmincan súlyosan vagy halmozottan fogyatékos gyerekeken szeretnénk segíteni: a szülők által létrehozott alapítvány óvodás és iskolás csoportjának végre saját kuckója lesz, ahova speciális fejlesztőeszközöket és játékokat veszünk majd a befolyt pénzből.

A Segítsüti Közhasznú Alapítvány 2009 óta minden évben két jótékonysági sütivásárt rendez, tavasszal és ősszel, és mint tudjátok, a befolyt összegből semmilyen működési költségre nem költünk (mivel mindenki ingyenesen, önkéntesen tevékenykedik az alapítvány javára), minden, a licitből befolyt forint a támogatott célra megy, és a felhasználását a honlapunkon tudjátok forintról-forintra követni.

Az idei  akcióról még több információt itt találhattok meg, a sütiárverést pedig ezen az oldalon -egyszerű jelszavas regisztrációval - lehet elérni.

És akkor pár szó a sütiről: az idei -ismét - egy torta, a tavalyi citromtortához képest egy kicsit más műfaj: súlyos, éjfekete szaftos csokis piskóta, karamellkrém, amibe füstös, Skye-szigeti whisky került, egy kis pekándiós pralinéval együtt, kívül csokoládés-karamelles borítás, még egy kis praliné, a torta tetejét pedig  whiskys karamellszósszal vontam be, miután a csokikrém rózsákra rákerültek a Godiva csokigyöngyei és pici aranyozás, és pár szem karamellbe forgatott egész pekándió.

Szóval ez igazából egy felnőtt-torta, kicsit karcos a karamelltől, kicsit füstös a whiskytől, mégis jól csúszik a rengeteg vajtól, csokitól és a visszafogott mennyiségű cukor miatt cseppet sem édeskés.

Mivel a krémbe és a torta tetejére kerülő karamellszósz önmagában is durván kísértő, a licitnyertes bónuszban kap még egy üveggel belőle. Jó lesz kávéba, lattéba, linzerbe tölteni - vagyis jó lenne ha tapasztalatom szerint nem eszegetné meg úgyis az ember magában, ha épp kéznél van a konyhában.

Jöhet a licit és a torta, ugye ?!!

Karácsonyi fatörzstorta (aka téli házikótorta műelemzés)

Január 31-én még igenis ér posztolni karácsonyi tortát, tél van, hó van, hideg van, és van fotó a tortáról is, és igen, lesz hagyományos műelemzés is!

Hogy a művészet teremtő megújulása mi mindent adott az emberiségnek, felsorolhatatlan, azt pedig, hogy a művész állandó törekvése a tökéletesség elérésére milyen csodálatosan tökéletes és tökéletesen csodálatos alkotásokat eredményezett, még nehezebb. Ez utóbbi kategóriába tartozik a karácsonyi házikó torta, amelynek szívmelengető motívuma tavaly már felbukkant az életműben. Mint minden első, kísérleti próbálkozásnak, voltak kisebb koncepcionális és kivitelezési hibái, amelyeknek meghaladása olyan kihívás, amelyet egyetlen céltudatos alkotó sem háríthat el.

A két mű összevetésével legszembetűnőbb az újabb verzió erőteljes, már-már robosztus és magasabbra törő külseje, amely a művész törekvéseinek objektív kivetülése.

A részletek kidolgozottsága is figyelemre méltó - arról nem is szólva, hogy idén minden hovájutott vakolat -, továbbá új hangsúlyok és prioritások szimbólumait fedezhetjük fel az alkotáson.

Az oromfalat díszítő kerek koszorú aprólékos kézműves jellege és az oldalfalak kidolgozottsága között ellentét feszül, de hogy a koszorú kétségtelenül a Mindenség önmagába visszatérő és mindig megújuló jellegét hivatott jelképezni, az kétségbevonhatatlan.

A további kiegészítő elemek a művész tanítványainak profán, köznapi, bár vitatlanul kedvességet sugárzó objektumai: a leghátul üldögélő, az életműben  folyamatosan visszatérő és az előzőekhez képest művészi kidolgozottságban kétségtelenül javuló tendenciát mutató gőte, a vörösbegyként aposztrofált kacsa és   az Anyatermészet legyőzhetetlenségét szimbolizáló növényi indák mind-mind ismerősek már a művész (bocsánat: Művész!!) korábbi performanszaiból.

A tavalyi, kissé erőltetett rénszarvasos utalást egy elhagyott Télapó-sapka parafrázis  váltotta fel, amely a kultúrkörhöz talán közelebb álló interpretációt engedélyez, a lábnyomok ábrázolása pedig kevesebb háttérinformációt kívánt meg, mint a rénszarvaspaták megfelelő ábrázolása a tavalyi objet-en.

Olyan szerencsés  helyzetben vagyunk, hogy az alkotófolyamat egy kis töredéke rövid leirat formájában is rendelkezésre áll, így az alkotás elkészültének embert próbáló feladatába bepillantást nyerhetünk általa:

I.

- Akkor csinálok vörösbegyet.

-Jó, mert a gőte magában az túlzás lenne.

...

- Na kész is van.

-Mi? Ez? De hát ez egy kacsa!

-Nem kacsa, vörösbegy!

-De hát úgy néz ki mintegy kacsa!

-Vörösbegy!

-Van egy piros pötty a kacsán?

-Vörösbegy!

-Ami úgy néz ki mint egy kacsa, az kacsa. És különben is  hogy kerül egy kacsa a háztetőre?

..

Jól van, oké, tulajdonképpen aranyos. Egy aranyos kacsa. Köszi, hogy csináltál kacsát.

II.

-Akkor lógjon ki a Télapó...(hátsója)  a kéményből!

-Te nem vagy normális!!! Bár a közösségi médiában nagyot futna. de nem. Szó se lehet róla. Felejtsd el.

-Akkor nem segítek.

-Akkor is felejtsd el. Tiszta hülye vagy. :D

III.

-Na jó, akkor csináltam egy alsógatyát.

-Alsógatyát? Minek? 

-A Télapó elhagyta. Szép piros pöttyös.

- De hát ez úgy néz ki mintha piros kiütések lennének a Télapó szép fehér alsógatyáján!

- (lemondóan) Hát igen. Akkor inkább a sapkáját hagyja el.

A recept ugyanaz, mint  a tavalyi, a szuperkiváló magyarázó rajzokkal, a krémben annyi változás történt, hogy az egyszerűség kedvéért a tejszínt-étcsokit ganache formájában készítettem el, és kihűlve  a kész vajkrémhez fokozatosan, az álló mixer legnagyobb fokozatán kevertem hozz.

Karácsonyi torták- Fatörzs torta (műelemzés)

Megvan még az alkotó tavalyi fatörzse? Az alapok ugyanazok (recept is itt található) azonban átütő koncepcióváltás tapasztalható. A megszokott, hagyományos formából kitörő művész újraértelmezte az fatörzs fogalmát: az ezerszer ismételt klisé helyett horizontális síkban helyezte el az alkotást, amit akkor lehetne igazán értékelni, ha ehhez nem egy Pierre Hermé nevű cukrász adta volna az ötletet. Lépjünk túl azonban ezen a kényes problémán és vizsgáljuk meg a művet a maga valóságában: a gondosan évgyűrűzött rönk körül pszichedelikus gombák virulnak, harsányzöld fűszálak jelképezik az élniakarást és az ég felé törekvést, és a burjánzó Életet jelképező virág ( insider  információink szerint: apró szulák) kezdi körbefonni a halott objektumot. A koncepciót árnyalja egy furcsa, gülüszemű állat felbukkanása a peremen, melynek szimbolikája nem tisztázott, azonban megállapítható, hogy a tavalyi fatörzshöz képest az idei karácsonyon kissé fantáziadúsabb, bár megjelenésében statikusabb - és hogy is fejezzem ki, Pierre Hermé ötlete ide vagy oda - némiképp hatásvadász, a giccs határait feszegető  alkotás született. 

A műelemzés nem tud mit kezdeni a birtokába jutott hangfelvételnek, mely a mű születése közben készült, de a koncepció teljes megértése kedvéért közzétesszük:

 Én: Oké, akkor amíg összeállítom a tortát, addig csináljátok meg a marcipándíszeket!

Segéd1, 2,3: (továbbiakban S1,S2,S3):Hol a marcipán?

S1,S2,S3:Hol az ételszínezék?

S1,S2,S3:Hol a vágódeszka?

S1,S2,S3:Hol van kés?

S1: ..és milyen gomba legyen?

Én: Hát piros pöttyös, természetesen...

S2: De hogy csináljam a gombát, anyaaaa....????

Én: Látod így gombócolod, azután egyik felével odalapítod a tányérra, kész is a kalapja.

S3: Oké, én csinálom a pöttyöket

...

 

Én: Ez nem fű...

S1: Már miért ne enne fű??

Én: Vastag. Úgy néz ki, mint egy bokor.Nem bokrot kértem, füvet.  És vegyetek elő kést, én nem érek rá, úgy normálisabb a széle. Nem ilyen cakkos...

S1:Ne kritizáld a füvemet, ezek teljesen jó füvek!!!

Én: Csináljatok szép gombákat és füveket, majd megszavaztatom az olvasókkal, melyik a legszebb.

S2: Néééézd Apa, direkt elrontja a gombáinkat!! Azok nem is pöttyök, hanem plecsnik!!Azt akarja, hogy az övé nyerjen!!!

S3: Persze, mert a Te gombáid kalapja mind béna..na és a tönkje... ez nem csiperke, bocskora is kell!

S1: Jó, akkor te csinálod a bocskorokat.

S3: Nem vagyok cipész.

S1,S2: HA-HA.

...

S1: Így üres lesz a torta teteje. Kell rá valami.

Én:Nem, nem kell.

S1: De kell. Egy növény, ami felfut rá, folyondár.

Én: De ez nem trópusi erdő!!!

S1: Oké, akkor egy virág. Csinálok egy apró szulákot.

Én: Miiiiit??

S2 ésS3: Igen, igen, az nagyon jó lesz.

S3: Én pedig csinálok egy gyíkot.

Én: Nem, nem,  nem teszünk a TORTÁMRA hüllőket.

....

S1: Na tessék látod milyen szép virág.Neked csináltam.

Én: Ez apró szulák??? Városi gyerek, látszik, sose kapáltál. Az nem is ilyen. Nem ilyen a szirma.

S1: De akkor is szép. Tedd fel.Persze, nem is értékeled, hogy milyen szép virágot csináltam NEKED.

S3: Kész a gyík.

S2: Ez nem is gyík!! Ez úgy néz ki, mint Ned varázsgőtéje a rajzfilmben.

S3: Jóóóóó,  akkor legyen gőte.

Én: Nemár, azt akarod, hogy tényleg feltegyem rá..........?

S3: (nagyon cuki nézéssel): Anyaaaaaaaaa.....

Nehéz a művészek élete.

Mogyorós-vajkaramelles-csokoládétorta & Rachel Allen könyvajánló

Bár szerintem többévnyi lemaradásom van a tévészakács-sorozatokban (is), és a lemaradás egyre csak nő, az utóbbi időben Nigella, Jamie ésHugh helyett inkább Rachel Allen műsorait próbálom elkapni. Most, hogy az itthon  megjelent könyvét lapozgattam,  rá is jöttem, miért ez a szimpátia: mert nincs benne semmi modorosság és erőltetettség, közvetlenséget és egyszerűséget sugároz, nyugodtan lehetne bármelyikünk szomszédasszonya, aki hétköznapi egyszerűséggel, de  változatosan főz. Pont ilyen a szakácskönyve is, A család kedvencei ( T.bálint könyvkiadó ). Nem mondanám alapszakácskönyvnek, hiszen szükséges hozzá némi előképzettség, de a receptjei tökéletesek olyanoknak, akik ki szeretnének kicsit lépni a megszokott konyhai sablonokból, de nem akarnak rögtön egzotikus hozzávalókkal teli, bonyolult receptekkel birkózni, hanem szeretnék változatos, egyszerűen elkészíthető, ötletes ételekkel elvarázsolni a családot, olyanokkal, amire azt mondhatják: nahát tényleg, ez nekem is eszembe juthatott volna... A könyv tematikusan csoportosítja a recepteket, különféle családi eseményekhez és alkalmakhoz igazítva, emellett van benne jópár alaprecept is a rántástól a sós-édes tésztákig.

Nálunk persze mindjárt egy édességre esett a választás, ami nem csoda, megvolt az apropója, a gyermekmunka igénybevételével betakarított idei mogyorótermés….

Hozzávalók: (26 cm-es kapcsos vagy kerámia formához, 12-16szeletet ad ki)

25 dkg liszt

12,5 dkg vaj

2,5 dkg porcukor

1 kis tojás felverve

10 dkg barnacukor

3 ek víz

5 dkg vaj

75 ml tejszín

15 dkg durvára aprított, megpirított  mogyoró

20 dkg étcsokoládé

2 dl tejszín

A lisztet és a hideg vajat aprítógépben morzsásítottam, majd kézzel gyorsan homogénre gyúrtam a cukorral és a felvert tojással. Centis koronggá lapítva folpackban 20 percet pihent a hűtőben.

A hűtőből kivéve kézzel pár perc alatt átgyúrtam és 2 réteg folpack között 30 cm átmérőjű körré nyújtottam.( kb. 3 mm vastag lesz így a tészta) ( Ha a széle törne, akkor a 26-os formával ki is vághatjuk belőle a forma aljának megfelelő méretű tésztát, a maradékot pedig vékony hurkává sodorjuk és abból képezzük körben a peremet.)

A tésztára sütőpapírt tettem, lencsét öntöttem rá, és 180 fokon 20 perc alatt készre sütöttem(vaksütés), de az utolsó 2 percben kiöntöttem a sütőlencsét és kivettem a sütőpapírt.

A cukrot lábasba raktam, rákanalaztam a vizet, és keverés nélkül kb. 10 perc alatt közepes lángon karamellizáltam. A tejszínt felforrósítottam, a karamellt lehúztam a tűzről, ráöntöttem a forró tejszínt (óvatosan, nehogy nagyon felbugyogjon), elkevertem, és visszatettem kis lángra, hogy teljesen összeolvadjon, majd a legvégén hozzáadtam a vajat. A durvára vágott mogyorót a tésztára terítettem, ráöntöttem a karamellt és hűlni hagytam.

A tejszínt felforrósítottam és a kockákra tördelt étcsokira öntöttem. 5 percig állni hagytam, simára kevertem, majd a torta tetejére öntöttem. Nem kell hűtőbe rakni, csak hűvösebb helyen 2-3 órát hagyni megdermedni.