A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rákóczi túrós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rákóczi túrós. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 15., hétfő

Rákóczi túrós jégkrém


Éjjel fél kettőkor, mikor kész lettem az idei barackdzsem-adaggal, tudtam már, hogy a szokás szerint pont egyetlen üvegbe se passzoló kis maradéknak reggel hol lesz meg a helye: ebben a Rákóczi túrós jégkrémben. Bár eljátszottam a gondolattal, hogy tökéletes Rákóczi-túrós jégkrém csak akkor lenne, ha lenne benne összetört habcsók is, de tudtam hogy a habcsóksütés gondolata éjjel kettőkor vagy netán korán reggel a szabi előtti utolsó  munkanapon kizárólag az órák óta tartó dzsemfőzés tudatmódosító hatásának köszönhető.
A tölthető és állítva fagyasztható jégkrémformák helyett, ami nekem a kicsi mélyhűtőmbe nagyon nehezen fér be, és folyton fel akar borulni is persze, nagyon beváltak ezek a rugalmas szilikonos formák a Tchibo-tól: kényelmesebben tárolhatók a hűtőben, és rém egyszerűen kivehető belőlük a kész cucc, nem kell várni, olvadni hagyni, stb. Persze a gyerekek egyből azt kérdezték, hogy házi duplacsokis  Magnumot mikor csinálok...

Hozzávalók:

15 dkg túró
2 dl tejszín
2 ek. citromlé
1 citrom reszelt héja
2 ek. porcukor
1 vaníliáscukor
2 ek. házi  sárgabarackdzsem
2 zabkeksz



A jól behűtött tejszínt kemény habbá vertem. A túrót a cukorral, citromlével és a lereszelt héjával villával jól áttörtem. Hozzáadtam a tejszínhab egyharmadát, majd óvatosan beleforgattam a többi tejszínt is. A formákba tettem kevés barackdzsemet, félig megtöltöttem őket, behelyeztem a pálcikákat,  majd majdnem teljesen teletöltöttem őket a túrós habbal. Szétosztottam a formák között a barackdzsem másik felét, villával óvatosan megkevergettem a márványos hatás kedvéért, majd megszórtam a a kekszmorzsával. 4 órai mélyhűtés után még a fotózást is jól bírta :).

A jégkrém ihletője Gabi parféja volt.

2012. október 31., szerda

Sárgabarackos sajttorta-kockák



A terv igazából egy szép, narancsszínnel  márványozott külső felszín  volt, - nem ennyire szabályos-csinos, mint a málna-örvényes sajttorta - hanem dzsemmel rendesen megtolt - de a rendes házi barackdzsem sűrűsége miatt lassan, de biztosan besüllyedt a krémsajtos alapba...nagyobb bajunk sose legyen. A barackdzsem-sajttorta együtt pedig erősen a Rákóczi túrós fílinget hozza, de semmi könnyedség, hanem tömör újvilági kalóriabomba formájában.

Hozzávalók: (20X20-as négyszögletes formához, 16-20 darabhoz)

20 dkg zabkeksz (Győri Édes)
4 dkg olvasztott vaj
60 dkg tejszínes krémsajt/soft cheese
20 dkg cukor
1 tk.vaníliakivonat
csipet só
3 tojás
 
4-5 evőkanál sűrű házi barackdzsem, simára turmixolva ( -vagy nem, ízlés szerint)

A kekszet morzsává aprítottam, összekevertem az olvasztott vajjal.A formát sütőpapírral béleltem, úgy, hogy két párhuzamos oldalán jól kilógjon a sütőpapír - így kihűlés után teljesen biztonságosan ki lehet emelni a sütit. A kekszalapot egy pohárral egyenletesen a forma  aljára nyomkodtam és 10 percig elősütöttem. Ezután a  sütő hőfokát 165 fokra csökkentettem. 

Egy teáskannában vizet forraltam.

Míg a kekszalap sült, a krémsajtot egy nagy, mély tálban 3 percig a kézi mixerrel  nagy fokozaton habosítottam, alacsony fordulaton hozzáadtam a cukrot, a vaníliakivonatot, és  egy csipet sót. Ezután a krém közepébe mélyedést csináltam, beleütöttem 1 tojást, és csak annyi ideig kevertem a mixerrel, míg egynemű lett kevés, körülötte lévő krémmel, majd lapáttal összeforgattam a krém többi 90%-ával. Ugyanígy kevertem hozzá a többi tojást is. Így elkerülhető, hogy a felvert tojással sok levegőbuborék kerüljön a masszába, amitől azután rengeteg kráter jelenne meg sütés közben a torta felszínén.
 
A krémet a kihűlt kekszalapra öntöttem, a munkalaphoz ütögetve elegyengettem, a feljövő kis buborékokat egy hústűvel kipukkasztgattam.
A botmixerrel simára pürésített  barackdzsemet igazságosan elpöttyöztem a krém felszínén, és bár lassan  belesüllyedt,  egy villával meghúzogattam, legalább belül legyen márványos :).


 A fomrát egy nagyobb tepsibe raktam, a sütő középső rácsára tettem,  körbeöntöttem a lobogó vízzel,  és 165 fokon kb. 50 percig sütöttem. A torta tetejére félidőtől lazán alufóliát raktam. A sütés végére kissé megemelkedik a torta,  - és ekkor még rezgős az egész - de azután kihűlés közben szépen visszasimul.

Kihűlés után 4-5 óra hűtőbeli tartózkodás után lehet igazán szépen vágni.
 

2011. március 21., hétfő

Rákóczi túrós macaron




Tegnap volt a Macaron Day, nálunk is, erről már tavaly írtam itt. Régóta megvan már az ötlet arra, hogy házasítsam a klasszikus magyar sütiket a klasszikus francia sütivel. Itt az első, legegyszerűbb példa rá, hiszen a Rákóczi túrós is cukros  tojáshab, túró, baracklekvár, na meg egy kis tészta, a macaron meg cukros tojáshab, egy kis mandula, a töltelék meg lehet akár baracklekvár meg túró is. Teljesen hozta a Rákóczi túrós fílinget, csak épp cuki macaron formában, a Válogatós Banda pillanatok alatt eltüntette, és mindenki boldogan jelentkezett, hogy tökéletes félbeharapott fotóalanyt produkáljon.

Hozzávalók:

egy adag sima macaron, fél rúd vanília kikapart magjával ízesítve - recept pl. itt
túrókrém ( túró, porcukor, citromlé)
házi barackdzsem



A macaronok töltésekor körben kaptak egy túrókrém-gyűrűt, középre pedig sűrű házi barackdzsemet adagoltam.

2010. június 5., szombat

Rákóczi túrós torta

Kedvenc amerikai bloggerem kedvéért - hogy pie legyen belőle - kicsit átalakítottam a Rákóczi túróst. Valóban nagyon finom jó barackdzsemmel is. Itt lehet megnézni. És vannak, akik már túrót keresnek Seattle-ben :).
Related Posts with Thumbnails