A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őszibarack. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őszibarack. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 7., péntek

Őszibarackleves hársmézzel és citromfűvel


Megint egy leves, hideg, gyümölcsből, illetve ez krémleves. Ahogy az előző posztban szereplő meggyleves, ez is a klasszikusan unalmas fahéj-szegfűszeg-gyümölcsleves kombináció messze kerülése miatt született, a tetejére pedig annak, aki kért, került egy kis amaretti is, úgyhogy a semmi kis gyümölcsleves egészen elvarázsolódott a fűszerezéstől és a mandulás keksztől.

Hozzávalók:

5 nagy, sárgahúsú, magvaváló őszibarack
3 dl víz
1 ek. hársméz
kb. egy púpozott ek. apróra vágott citromfűlevél
1 dl tejszín
1 púpozott ek. étkezési keményítő
15 jégkocka

A lehéjazott, kimagozott barackokat kockára vágtam, a vízzel, a mézzel és a citromfűvel felforraltam. Megvártam míg kicsit hűl, belekevertem a tejszínnel simára kevert étkezési keményítőt, újra megforraltam, összeturmixoltam és belezúdítottam a jégkockákat is.

Nyilván hársméze válogatja, de ez most nagyon aromás leves lett a jó kis hamisítatlan méztől.


2009. május 13., szerda

Gyümölcspürés túrótorta

Bocsánat, délelőtt lemaradtak a képek, azóta került hozzá még pár bónusz arról, hogy játszottam is :)...






Igen, ez a harmadik egy hónapon belül. :D Mélylélektanilag biztos valami felmentést ad a súlyos bűntudat alól, akkor is, ha már a harmadik szeletet toljuk befelé. A barátnőm ennek a tortának az utolsó negyedére például ráfogta, hogy "úgyis csak rámennének a legyek, hozzuk inkább be", ( szerintem közel-távol egy szál légy nem sok, annyi nem volt a 35 fokban kora délután, a csendben füstölgő grill mellett) és amíg a fiúk pinpongoztak, kávéfőzés közben gyorsan elfeleztük a negyedet, nehogymár tényleg a legyek egyék meg...




Különben meg sovány túró, sovány joghurt... szinte fogyaszt. ( A közel 1 kiló gyümölcsről nem is beszélve.)


Hozzávalók 26 cm-es formához:

3 tojásból piskóta mint itt

0,5 kg zsírszegény túró

0,5 kg 1, 5% os zsírtartalmú joghurt

2 dl tejszín

6 ek. porcukor

2 dkg zselatin

3 ek cukor

30 dkg kivi ( ez kb 4-5 darab)

20 dkg őszibarackbefőtt

25 dkg eper

(2-2 dl -nyi gyümölcspüré szükséges, a kiwinél a legnagyobb a veszteség)

6 teáskanál (1-1-dkg) színtelen tortazselépor (nem! zselatin)


Amíg a piskóta sült a csatos tortaformában, ( 10-15 perc 180 fokon nálam) 5 ek. vízben megáztattam a zselatint, jól összekevertem (aprítóban) a túrót és a joghurtot, hozzákevertem 5 ek. porcukrot, a tejszínt felvertem 1 ek porcukorral és egy habfixálóval és beleforgattam a joghurtos krémbe. A zselatinhoz adtam még két evőkanál vizet és lassú tűzön kavargatva felmlegítettem, hogy teljesen simára olvadjon, majd kézimixerrel jól elkeverve belecsorgattam a krémbe, és a kihűlt piskótára öntöttem; mehetett is az egész a hűtőbe.





A gyümölcspüréhez a megtisztított, megmosott gyömölcsöket leturmixoltam - mindegyikből 2 dl-nyi kell. 3 kisebb külön lábasban 1-1-1 ek. cukrot összekevertem 1-1-1 dkg tortazseléporral, simára kevergettem a gyümölcspürékkel, azután sorban, a forrástól számítva egy percig főztem őket. (Így a kiwi is megdermed simán.)




Ezután a színes gyümölcsleveket a hűtőből kikapott torta tetejére öntögettem összevissza. Egy éjszakát töltött a hűtőben, és egy órácskát sem az asztalon.

Legközelebb szimultán főzöm a püréket, mert így vissza kellett melegíteni az elsőt, mikorra a harmadik is kész lett, a torta tetején nem lehetett már sokat játszani velük, pedig az eredeti recepthez tartozó képen nagyon szépséges márványos lett.


A gyümölcspüré egy Dr. Oetker tortás szakácskönyv ötlete.


2008. augusztus 17., vasárnap

Mandulás őszibaracktorta


Akinek szombat délelőtt fél tizenegykor még fogalma sincs róla, mi lesz az ebéd (már amit ő csinál, ugye) az halgasson inkább. Lehet persze magyarázkodni, hogy meg lehet szokni a terülj-terülj büféasztalt, majd egy gyors váltással a lángosost-palacsintást, de a Népnek akkor is enni kell adni. Persze a Nép nem könnyíti meg az ember lánya életét, ha a végső mentsvárként feltett kérdésre - hátha nekik van valami ötletük - rizsfelfújtat kérnek. Rizsfelfújtat, augusztus közepén.
A Nép óhaja tehát semmibe lett véve.

De szombat lévén legyen hát valami édes tészta, meg az idegenben úgy hiányolt jó kis húsleves, amit nálunk csak cápalevesnek hív mindenki, de az egy másik történet.
Ezzel mindjárt időt is nyerünk, hiszen egy húslevesnek minimum három órát kell gyöngyözve forrdogálnia, addig meg csak kisül valami másodikféle. Mondjuk egy jó nagy tepsi stíriai almás pite.
Csak a lényeg, az alma kevés hozzá itthon, de akkor leszaladunk a boltba, kell ez meg az még.
Mikor visszatérünk, konstatálhatjuk, hogy ezt-azt vettünk, csak almát nem...
Akkor legyen barackos süti...a sok precíz német szakácskönyv úgyis tele van velük.

Ezután csak azzal kell megbirkózni, hogy: elromlott a mérleg, tehát evőkanállal kell kiadagolni a mennyiségeket, a vajat meg szemre; kevés a darált mandula, tehát forralni kell vizet, mandulát beledobni, héjazni, darálni, tisztára mintha karácsony lenne; a tortát pedig összesen 60 percig kell sütni, három részletben. ( A precíz német szakácskönyv szerint " Egyszerűen elkészíthető" )

Viszont minden viszontagság ellenére fél háromkor már eszünk is - és a torta ha nem is egyszerűen elkészíthetőnek, de egyszerűen elpusztíthatónak bizonyult :)

Hozzávalók: (28 cmes formához)

30 dkg liszt
18 dkg vaj
16 dkg porcukor
4 tojás
12 dkg darált mandula
fél kk. sütőpor
1 ek citromlé
4 ek rum
5-6 db őszibarack


A sütőt 180 fokra előmelegítettem és a kerek tortaformát kivajaztam.

A lisztből, sütőporból, 6 dkg cukorból, a hideg, felkockázott vajból, és egy tojás sárgájából gyorsan omlós tésztát gyúrtam és betettem fél órára a hűtőbe.
Addig megküzdöttem a mandulával, a maradék 3 tojássárgát a maradék 10 dkg porcukorral, a rummal, a citromlével és a darált mandulával habosra kevertem.
Ezután a tortaformát kibéleltem a kinyújtott tésztával, úgy hogy 4 centis pereme is legyen, és jól megszurkálva 20 percig elősütöttem. A 4 tojásfehérjéből habot vertem, összekevertem a mandulás tojássárgájával és beleöntöttem a tésztakosárba. Ezután további 15 percig sült, majd rátettem a tetejére a meghámozott, kimagozott fél őszibarackokat ( akik egyébként identitászavarban szenvedve nem tudták, hogy ők magvaválók ) és 20 percig sütöttem még. (Megjegyzem, ha nem alkalmazok szelíd erőszakot, a barackok sohasem süllyednek bele a mandulás habba, úgyhogy legközelebb 5 perc sütés után ráugranak a hab tetejére)

A Nép véleménye mellőzésén könnyen túllépve együltő helyében felfalta a tortát a leves után.Ennyit a demokrácia hasznáról és értelméről.

Viszontagságosnak tűnő elkészítési módja ellenére ajánlom mindenkinek. Az őszibarack, a rum, a mandula és a citrom nagyon finom párosítás.

A Nova Szakácskönyvsorozat "Édességek" részéből.




2007. augusztus 13., hétfő

Csokoládés körtetorta


Mondtam neki, hogy ez valami tévedés lesz, hogy mindig szeptember elejét lesem, mert nagyon oda kell figyelni, amikor a körtéi a beletörikafogam és a vacakcsöpögős közötti ideálisanmégzöld állapotban vannak. De hiába, a globális felmelegedés - vagy a két kis jégkorszak közötti melegebb időszak - megtette a magáét. Már augusztus elején menteni kellett a menthetőt, ezért telepakoltam a hűtőt körtével, és boldogan rágicsálok a Kisebbel, meg próbálom minél változatosabban frissen feldolgozni, mivel a ropogós körték súlyos megcsúfolása bármilyen körtebefőtt készítése.


Hozzávalók:

a linzertésztához:

15 dkg liszt
12,5 dkg vaj vagy margarin
5 dkg cukor
1 tojás

a töltelékhez

4 szép, ropogós (hozzá nem értők szerint éretlen) körte

6 db babapiskóta
1 csapott ek. liszt
1 ek. kakaópor
3 tojás
5 dkg jó minőségű étcsoki


A linzertésztát gyorsan összeállítottam: a lisztet meg a vajat morzsásra aprítógépeztem, belegyúrtam a tojást ( kicsit megszabadítottam a fehérje egy részétől, mivel tulajdonképpen fél adag tésztát csináltam) meg a cukrot és betettem a hűtőbe. Igazából legalább egy órát pihennie kéne, de most erre nem volt időm, negyedóra múlva kivettem, lecsíptem belőle egy tenyérnyi darabot, nagyjából kört nyújtottam belőle, rányomtam a 26 cm-es tortaformám alját, ott pontosan körbevágtam,beletettem a formába, jól megszurkáltam villával, a maradékot a különvett darabbal összegyúrtam, hosszú gilisztát nyújtottam belőle és feltapasztgattam kb. kétcentis peremnek a tortaforma oldalába. A 180 fokra előmelegített sütőben 15 percet sült elő; én még sose sütöttem babbal vagy ilyesmivel, a szurkálás elég, kicsit felpúposodik, amikor kiveszem újra megszurkálom és nincs semmi gond.

A körtéket meghámoztam és cikkekre vágtam.

A babapiskóta is az aprítógép kései között végezte, a csokival együtt ( aa, de sajnáltam, kétféléből tettem bele egy kicsit, egyik 60as, a másik 70es, ecuadori meg amazonas menti, na szóval ezeket szerintem arra találták ki, hogy este 10 körül csendben olvadozzanak az ember szájában, és nem arra hogy feldolgozzuk). Hozzákevertem még a lisztet és a három tojás sárgáját, a fehérjét habbá vertem és két részletben - az elsőt durvábban, a másodikat óvatosabban - hozzáforgattam a többi anyaghoz.

A körtecikkeket szépen berakosgattam a félig sült linzeralapba, rákerült a csokis öntet és még 10 perc kellett nekik együtt a sütőben. (Itt lehet játszani az elektromos sütővel, ha egy kicsit jobban megpirult már a linzer, át lehet váltani felső sütésre.) A csokis öntet olyan brownies jelleget ölt, lehet lágyabbra is hagyni a hőfokot mérsékelve, de így teljesen sűrű piskótaszerű lett.

Egy doboz creme fraiche pont erre várt a hűtőben, de a szeptemberi lejárat ellenére érdekes rózsaszín képletek bukkantak elő a fólia levétele után, így csak maradt magában, és az utolsó morzsáig elfogyott.

A linzertészta az én alapszakácskönyvem, a Horváth Ilona receptje ( és itt látható, nem vagyok egyedül : -)), az ihlet pedig Jamie Olivertől jött, de a kamrám aktuális tartalma erősen átalakította az ő receptjét. A liszt illetve a bababpiskóta helyett nyugodtan kipróbálható darált dióval vagy mogyoróval vagy mandulával, tökéletes párosítás.


2007. augusztus 7., kedd

Peche Melba


Az ihlet innen jött, és ami nem hátrány, hogy megvolt minden hozzávaló a hűtőben. Rémlettek is a hozzávalók, a kétféle receptem pedig csak az alkoholban nem egyezett, de nem baj, mert azokból meg egyik se volt itthon. Igy a készletet felderítve a rohamosan fogyatkozó :-( Grand Marnier-re esett a választás. Igazi jó kis szabadság idejére való kényeztetés, klassz(ikus) ízharmónia: a nagy francia szakács, Escoffier találta ki az 1800-as évek végén egy operaénekesnő, bizonyos Melba kisasszony tiszteletére adott díszvacsora alkalmából.

Hozzávalók személyenként:

1 nagy őszibarack fele

1 nagy gombóc vaníliafagyi

pár szem málna a mélyhűtőből

egy löttyintésnyi finom alkohol

a rászórandó mandula megmolyosodott, így az lemaradt

Klasszikusan a fél barack tetejére teszik a gombóc fagyit, rá a málna és az alkohol, majd a mandulaforgács. Igen bonyolult. Én itt most felkockáztam a magas pohár miatt, tényleg ott van, csak nem látszik. A fagyi pedig a gasztrobűnök közé sorolandó Plus saját márka.
Van olyan fagyigép ami befér egy 120 literes fagyasztó valamelyik (3) polcára?Ha nincs, továbbra is csak a VKF vagy valamilyen családi ünnep esetén vagyok képes elszánni magam a házi fagylaltgyártásra, holott a blogok tele vannak jobbnál-jobbakkal.


Related Posts with Thumbnails