by PO
Az embereknek elemi igénye van arra, hogy valami kifőtt tésztát megkoronázzanak juhtúróval. Ez világos és érthető: a főtt tészta magában ízetlen ballaszt, a juhtúró pedig egy drága, tömény ajándék, nem esszük magában. Fűszer értékű. Az idők során a juhtúróhoz társult a kapor íze is, mint a villámláshoz a mennydörgés. Ettől kezdve egy egész univerzum nyílik meg: minden tájegységnek vannak erre a párosításra a máig érdekes, izgalmas elképzelései.
Én most egy juhtúrós galuskát készítettem, ami természetesen nem azonos a sztrapacskával, bridzové haluskyval. A juhtúrós galuska a Hajdúságban járatos étel.
Ha valaki rákíván, így cselekedjen:
Végy 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet, készíts elő 2 tojást, egy pohárba meleg vizet.
A lisztre ráöntöm a két tojást, robotgéppel óvatosan, a víz hozzáadásával olyan nokedliféle tésztát keverek. Teszek bele egy kk sót is, meg 1 ek olajat is.
A híg tésztát fertályórára pihentetem. Utána lapos tányérra szedem és lobogó sós vízbe szaggatom. (Én azért lapos tányérra, mert azzal a mosogatógép ügyesen elbánik, a deszkát meg nekem kéne.)
A kiszedett galuskára (a májszínű) juhtúrót morzsolunk (az a fehér). Megszórjuk kaporral (a zöld!), gazdagon.
Ekkor már olyan illatok úgy csiklandozták az orromat, hogy alig tudtam magamon erőt venni és előbb egy blogravaló ételfotót készíteni - legszívesebben nekiestem volna :)) De jó volt az utána is, legalább hűlt egy kicsit. Kedveltük nagyon.
Szóval, így esett.
A sztrapacskáról is vannak ám élményeim. Majd legközelebb elmesélem, hogy szereztem egy tuti receptet, ami úgy kezdődött: végy egy kiló krumplit! Nekiestem, heveny vita, lelkesedés, majd Kingával egy hétig ettük a sztarapacskát. És még kétszer kellett elmenni a boltba juhtúróért :D