Szeged, Mórahalom, Királyhalom és Csodarét

by PO

A hétvégi kirándulásomnak néhány tanulsága álljon itt:

- Szeged a napfény városa, de tényleg. A hidegpontja a Venesz-díjas Halászcsárda teraszán van - és mi azt megtaláltuk.

- Borika egy tünemény. Ha lesz még egy lányom, biztos, hogy Bori lesz valamelyik neve. Ilyen impulzusokból születnek a nevek iránti szimpátiák.

- A Csodarét mostantól nem a fenekeszegekről fog eszembe jutni, hanem a bárányraguról, a szarvasbélszínről, Süllőcske kedves családjáról.

- A böglyök gonosz állatok. Megérdemelték volna, hogy Robi falbontó hangját hallgassák vagy két napig (mi is...).

- Melegben ne igyunk vodkát, Hanem inkább jeges gyümölcsteát, amelyet szeretettel készítettek és kedves szavakkal kínáltak ;)

Ez a poszt voltaképpen egy vizualizáció. Aki ott volt, felidézheti, aki nem, az elképzelheti végre.

Berbécsflékeny

by PO

Süllőcske hozott a minap jófajta bárányhúst. Jelesül combot. Azt a sütési módszert akarta bemutatni, amit a nyáron Erdélyben megismert. Egy kicsit változtatni kellett a módszeren, mert nekem nem volt olyan nagy vaslapom, amit parázson felhevíthetünk, ezért serpenyőben sütötte a vékonyra szelt bárányhúst.

Előtte azonban gondosan felkészültünk. Egy nagy falapra halmoztunk egy kis lövétei sóvízből párolt sót, szegedi paprikát, erdélyi mustárt. Ezt ugyan én készítettem, megelőzve mindenféle "nem addig van az, Vendelin barátom, hol vannak a különböző mustárok?" kérdéseket, de évszázados erdélyi recept alapján.

Süllőcske egyet sem tétovázott, serecegtette a serpenyőt, dobálta a húsokat, mi meg feldaraboltuk, sóztuk, néha mustároztuk, ettük lelkesen. Nagyon ízletes, igazi ínyenc étel volt!

Lássuk a képeket:

És hogy miért berbécsflékeny? Mert a derék székelyek így nevezik.

Legközelebb bemutatom a székely mustár készítését.

Báránytor idején

by Süllőcske

Posztunk témája kapcsolódik a Gölődőr című írásunkhoz, mely Székelyföld népének  a bárány minden részének felhasználását kezdte bemutatni. Akkor a vér és a pacal volt a kiválasztott.

Azon a napon, melyen Mihály István és felesége  bemutatták a belsőségek felhasználását, többféle  étel készült.

A gölődőr leves mellett a máj, szív, vese is elkészült, szintén töltelék formájában. Mackó kutya vágyakozva figyelte  a műveletet, gyönyörű, nagy kutyus.

Az előfőzött belsőségeket szeltük, daráltuk, főtt és nyers tojást, tejben ázott kenyeret, petrezselyemlevelet, vízsót, borsot, majorannát adtunk hozzá, bekevertük.

A tölteléket bárányhálóba töltöttük, lerben pirosra sült.

Ezenközben Edit egy helyi süteményhez is hozzáfogott, amit kókos lepénynek nevezett.

Ez kenyértészta, rajta cukorral, vaníliával, tojássárgával, tejfellel kikevert tejbegríz. 

Kemencében szokták sütögetni, most ez is lerben készült.

A kimaradt tésztát is betöltöttük a belsőséggel, tortaformában kisült ez is szépen.

A kisült finomságokat a leves után fogyasztottuk, a belsőségekhez hagymás pityókasalátát tálalva. A lepény egyszerű és nagyszerű volt, csillogás, bravúr nélküli étel, mint a többi, amit székely barátainktól tanultunk.

Mackó is kapott ezekből bőven, nézzétek, milyen boldog. István elmondta nekem, hogy Maci csak friss alapanyagokból készültet eszik meg és előző napos ételhez nem is nyúl.

Nem kényezteti pedig, de ő ilyen. És minden porcikájábam csupa élet és egészség.

A báránytor folytatódik, legközelebb a világ legjobb hirtelensültjét készítjük el, PO barátommal közösen, székelyül.

Gölődör

by Süllőcske

Ezen étel eredete olyan távoli időkbe mutat, mely keletkezést aligha lehetne kimutatni.

A mai Székelyföld  ősi népessége a bronzkortól kezdve kőalapra épült gerendaházakban élt, a hegyoldalakon nagyállattartással foglalkozott. Nyári szállást tartott fenn a magaslaton, állatainak szénát gyűjtött a téli időszakra, jószágai tejét tartós élelemmé alakította.

Állatot vágott, mindig okkal, szelektív vágás, ünnep, éhínség okán.  A vágott állat minden részét igyekezett jól felhasználni, tartósítani. A vágás idején viszont a romlandóbb részeket, vért, belsőséget azon frissiben készítette, s a tor, az áldozati rítus részévé váló étkek némelyikét ma is receptkönyvünkben találjuk.

A gölődörleves viszont ritkaságnak számít még olyan archaikus falu hagyományaiban is, amilyen Lövéte. Edit, az ételmondónk Lövéte szülötte, Mihály István geográfus, természetvédelmi szakember barátom csodálatos felesége.

Elmondta nekem a gölődör dolgát, s azt is megígérte, ejsze elkészíthetjük közösen.

Így adódott hát a lehetőség, hogy ezt a leírást, nyájas olvasó, Neked ajánlhatom.

Ezen a júliusi késő délutánon négyféle autentikus székely eledelt készítettünk, de maradjunk egyenlőre ennél az egynél.

A gölődör tulajdonképpen a báránygyomor, pacal, szépen megtakarítva. 

A gyomrot késsel megformáztuk, a leeső részt felcsíkoztuk. A felhasított, szép tiszta gölődört visszavarrtuk, csak egy rést hagyva a töltéshez.

A töltelékhez a bárányvért ledaráltuk a kisütött szalonnával együtt dinsztelt hagymával vegyesen. Tojás, kevés rizs, vízsó, bors és csombor került még hozzá. A bekevert töltelék a pacalba töltődött, vigyázva, hogy legyen helye a dagadásnak, majd bevarrtuk.

A kis gömböckék és a pacalcsíkok a  vasbográcsban felforralt vízbe kerültek, és főttek, főttek. 

Mikor  jól kidagadt a gölődör, a lé sót,  babérlevelet és egy tejes, kevéske lisztes, tojássárgájás habarást kapott.

A gölődöröket kivettük,  szépen szeletelve kerültek a tányérokba. A cérnát persze kihúztuk. Szép, mély ízeket éreztem, a töltelék nagyon finom, a lé selymes, kerek, ízes, a pacal vékony, egész picit ropogós, mintha fafülgombát ennék.

Nem fitnesszkaja, azon remek emberek leleményes eledele, akik keményen dolgoznak és tisztelik a Világügyelő ajándékait.