Azt akartam, hogy legyen ebben a tegnapi gulyás főzésben valami különleges, ezért elhatároztam, hogy most megtanítom a fiamat a gulyás főzésére. Grillezni, szalonnát sütni szeret, a slambucfőzésbe is belekóstolt már, a gulyást szereti... szóval ilyen előzmények után érdemes belefogni.
A nagylányom is ott volt, Balázs unokatesó is, így aztán egyszer mondottam el és hárman értettek belőle. Édesanyám is figyelt, de ő nem szokta ezt a módszert használni.
A lusta módszert magyaráztam el.
Felaprítottuk a húst, most erre az ünnepi alkalomra volt szegy, oldalas, marhafarok, nyaka, szóval jó kis csontos alapanyag jött össze. Lassabban fog megfőni, de ráértünk.
Felaprítottuk a húst, most erre az ünnepi alkalomra volt szegy, oldalas, marhafarok, nyaka, szóval jó kis csontos alapanyag jött össze. Lassabban fog megfőni, de ráértünk.
Kikentük vékonyan zsírral az öntöttvas bográcsot.
Alulra ment hagyma, rá csontos hús, rá hagymát, csontos, majd csont nélküli húst rétegeztünk. Végül felöntöttük vízzel az egészet. Valahogy így:
Feltettük a bográcsot a tűzre, szép lassan felforraltuk. Ekkor került bele só, paprika, csípős paprika. És folytattuk a ráérős beszélgetést. Ezt az ételt nem kell kavargatni, hanem arra kell ügyelni, hogy olyan tűz, meg parázs legyen alatta, hogy csak gyengén forrjon.
Egy félóra múlva megkóstoltuk és tettünk bele sót. Egy kis erős paprikát még elbírt, így tettünk bele apróra vágott piros csípős paprikát. Ezek a fajták ilyenkor a legfinomabbak.
Telt, múlt az idő, nem is kevés. Kinga azt mondta, ő már nagyon éhes. Megkóstolta a levet, ízlett neki. Kellett volna egy GIFet csinálni arról, hogy attól kezdve mindig volt, aki épp kóstolt. Felálltak, odamentek, kóstoltak, majd jött a következő. Én lesben álltam és meg tudtam örökíteni azt a pillanatot, amikor már négyen ólálkodtak a bográcsnál, kóstolás ürügyén.
Na, ekkor eljött az ideje, hogy megnézzük a másfél órája csendben fővő húst. Hát, az még nem főtt meg, úgyhogy legalább még egy jó félóra kellett neki.
Később újra kóstoltunk. A csont nélküli húsok már mejdnem jól megpuhultak, de ilyenkor még a nagyobb darab csontos húsok még biztosan nem jók. Természetesen nem kavargattuk a fővő gulyást.
Türelmesen kivártuk, míg ránk esteledik és azt, hogy a húsok megfelelően puhák legyenek. Közben egyszer egy kis vízzel pótoltuk az elfővő és elkóstolt lémennyiséget. Kiszedtem a csontos húsokból egy adagot, ezt eltettem jobb időkre, majd gulyás leves lesz belőle. A megmaradt gulyás alaphoz pedig hozzátettük az előkészített krumplit.
Már látszott az alagút vége, a krumpli hamar megfőtt és kezdetét vette az ünnepi étel elköltése.
Volt, aki mélytányérba szedte, volt, aki laposabbat választott, én a szimbádos mélytányéromból szeretem a gulyást. Vagy kis bográcsban. Ecetes uborkát ettünk hozzá, de kenyeret egy falatot se!
Eszembe jutott, hogy elfelejtettünk bele paradicsomot tenni, pedig elő volt készítve két kis érett szem. Érdekes, hogy birkából is szokás ilyet főzni, de a régi főzőmesterek abba soha nem főzték bele a krumplit. És nem tettek bele paradicsomot. Erre vannak mindenféle magyarázatok ("kihánnya magábúl", stb.), nem tudok igazságot tenni köztük, de én is ezt követem. Önthettünk volna bele a végefelé, a pótláskor egy kis száraz vörösbort, de ezzel csak lassítottuk volna a fővést úgyhogy most ezt nem erőltettem.
Így is tökéletes lett.