Láttam a napfényben most kopott székeket

Az élet olykor csak megy, halad, telik, a jelenlétünk nélkül. Apró kis kényszermegoldások settenkednek be a napjainkba, hogy azután egyre inkább teret nyerve átvegyék az irányítást és konok, rendíthetetlen kényszerré növekedjenek, akárcsak a kéretlen plusz kilók, beengedve hasonlóan kártékony társaikat is - vagy éppen fordítva: nagy erőfeszítéssel rávesszük magunkat egy apró változtatásra (reggeli teából elhagyni a cukrot, a lépcsőt választani a lift helyett, elalvás előtt olvasni számítógép helyett, kiállva magunkért ragaszkodni hozzá, hogy a szemetet, azt más vigye ki), amik meggyökeresedve segítenek majd, hogy komfortosabban érezhessük magunkat a testünkben vagy a mindennapjainkban. A kéretlen vagy nagyon is tudatos, eleinte jelentéktelennek tűnő engedmények vagy erőfeszítések apánként észrevétlen, de hosszú távon összeadódva óriási változásokat eredményeznek, amikre sokszor csak hosszú idő után, nagyobb távlatból döbbenünk rá (tavasszal újra mérlegre állva, a tükörbe nem rutinból pillantva, hanem valóban megszemlélve azt, amit ott látunk, vagy elcsodálkozva azon, hogy a filmjelenet, amin régen mindig sírnunk kellett, nincs ránk többé hatással).
Egy-egy ilyen felismerés után, különösen, ha azt gondoljuk, hogy az új változás nincs előnyünkre, hajlamosak vagyunk tehetetlennek gondolni magunkat, s lemondóan legyinteni: úgysem tudjuk átszínezni az életünket, kifényesíteni a sötétet vagy kicsit árnyalni, ami vakítóan üres. Ám, ha nem azonnali, radikális alakításban gondolkodunk, hanem apró lépésekkel indulunk el visszafelé vagy előre - attól függően, merre látjuk a célunkat -, ha úgy indulunk el, ahogyan a kisgyermek kapaszkodik el az asztaltól a székig, széktől a kiságyig, kiságytól a szekrényig, akkor egész szobányi, lakásnyi, utcányi, városnyi, kontinensnyi távolságokat tehetünk meg, világosból a sötétbe, sötétből a világosba, és ez egyszerre rémisztő és felszabadító perspektíva, attól függően, hogy melyik irányt választjuk.

Csupán valami finom, puha képzet, könnyű sejtelem

Annak idején, horgolós pályafutásom kezdetén több helyen is olvastam az alaptételt: ez a technika a kötésnél merevebb felületet eredményez, a horgolt daraboknak jobb, erősebb, keményebb a tartása - ezt mindig mérlegeljük, amikor a horgolás mellett döntünk. Később sorra találkoztam olyan horgolt holmikkal, amelyek kicsit sem voltak merevek, és egyre többször láttam, hogy vannak, akik mégiscsak képesek kifejezetten lágy esésű, finom, puha, simogató ruhadarabokat horgolni - arról azonban fogalmam sem volt, hogy ők hogyan csinálják. A sok gyakorlat aztán rávezetett néhány dologra. Arra például, hogy nemcsak kötni, de horgolni is lehet szorosabban vagy lazábban, és érdemes is megfelelő tűválasztással igazodni az egyéni adottságainkhoz, akár eltérve az ajánlott mérettől. Nagy barátaim lettek továbbá a bambusztartalmú fonalak, amelyek hajlamosak rá, hogy lágyan omolva adják oda magukat az acélos, masszív horgolótűk határozottságának, mint szerelmes nőszemélyek férfias táncosaiknak. A bambusz viszont nem igazán téli alapanyag, bár gyapjúval kombinálva érdekes lehet.
Amikor az 1001 fonal őszi-téli kínálatából kipróbálásra kínált Phil Caresse fonalról azt olvastam, hogy "eszméletlenül puha", őszintén szólva azt gondoltam, jó, jó, hát persze, hogy puha, mi más lehetne egy téli fonal; végül is viszonylag ritkán szeretne az ember szúrós cuccot készíteni - ezt azért elég sok más fonal is tudja. A meglepetés akkor ért, amikor kézbe is vehettem a küldött mintát: a Caresse nem szimplán puha, hanem a legpuhább fonal, amit eddig próbáltam. Annyira puha, hogy amikor elkészítettem belőle a horgolásmintát, és utána visszatértem egy másik darabhoz, amit egy addig szintén puhának tűnő fonalból kötöttem, az kellemetlenül érdesnek és szúrósnak tűnt az új tapasztalathoz képest. Mint amikor a finom, meleg vízből kilépve az ember dideregni kezd az addig kellemes hőmérsékletűnek érzett fürdőszobában. Le kellett tennem a kötést, amíg a kezemből eltűnt a Caresse-érzet, és csak utána tudtam folytatni. És még csak nem is ez a finom, valóban cirógatós puhaság a legjobb tulajdonsága a fonalnak. A Caresse szerintem abban páratlan, hogy még a hideg időjárásnak megfelelően, viszonylag tömötten horgolva is a bambuszos alapanyagokhoz hasonlóan lágy, omló, szép esésű struktúrát eredményez - kötve is csodákra lehet képes. (Nem véletlen, hogy a maradékból most fiúsapka készül, kötöttben.)
A minta után készült sapkához illő nyakmelegítő saját kreálmány, elég sokat kellett bontogatnom, mire kialakult a végső formája, de ezt is jól tűrte a fonal, ahogy az elkészült sapka is azt, amikor kicsi kezek "én ededüj akajom! felkiáltással addig húzzák-vonják, amíg nagyjából a helyére kerül. A mosással viszont valószínűleg óvatosan kell bánni, a leírás ellenére se tenném gépbe, mert én ugyan még nem mostam, óvatosan sem, de valaki megtalálta a horgolásmintákat, és babázás közben, az anyai szerepbe helyezkedve felmosást játszott velük, a valószínűleg nagyon alapos, sőt inkább kegyetlen sikálás, dörzsölés és vizezés eredményeképp pedig én már enyhén nemezesnek nevezhető állapotban találtam rájuk később.

Sapka minta (kis változtatással): Cable Beanie,
3,5-es tűvel horgolva, a két darab együtt 1,5 gombóc

Ő, ha megjött az iskolából, már tavasszal lerúgta cipőjét, ledobta nadrágját, ingét, és egészen késő őszig ebben az egyetlen szál klottgatyában mászkált

A tavaszban többek között az a jó, hogy az embernek kedve támad rendet tenni maga körül, és szomjas lesz a szépségre. A hirtelen jött éles fényben kendőzetlenül megmutatkoznak a hibák, csorbák, makulák és kopások, láthatóvá válik a levegőben táncoló ezernyi porszem. Könnyű szívvel szabadulunk meg a régi, ócska holmiktól, amikhez télen még ragaszkodtunk, mert a hidegben mindennel takarékosan bánunk, erővel, lekvárral, feslett huzatú fotellal. Tavasszal viszont felébred az életöröm és a nagyvonalúság, tavasszal rájövünk, hogy nem szeretjük már a fal színét, a tíz éve vásárolt párnahuzatot, sem az örökölt étkészletet, ezért nekiállunk festeni, varrni, bútorokat húzogatni, de legalábbis alaposan végigtáncoltatjuk a porszívót a padlón, és veszünk egy csokor virágot..
Amikor lehetőséget kaptam rá, hogy kipróbáljam az 1001 fonal egyik tavaszi újdonságát, a Phil Matelot fonalat, azt terveztem, hogy menő tavaszi-nyári táskát fogok belőle makramézni. Aztán megérkezett a csomag, és a Matelot sokkal puhábbnak bizonyult, mint azt előre képzeltem, olyasféle érzés volt megtapintani, mint a legpuhább, vastag, extra minőségű fürdőköntösöket. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy a régi, ócska és unalmasra kopott kéztörlőink helyett fogok újakat kötni. 7-es tűvel, dupla rizsmintával pillanatok alatt elkészültek, használjuk, szeretjük, jól szívja a vizet, jól bírja a mosást, és babatakarónak is bevált. A tavaszban többek között az is jó, hogy a tervek valóra válnak, és örülhetünk annak, hogy volt bátorságunk máshogy dönteni.

Ravelry